Új Szó, 1989. július (42. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-19 / 168. szám, szerda
ÚJ szú 5 1989. VII. 19. MAGYARORSZÁGI VÉLEMÉNYEK A VÍZLÉPCSŐRŐL I. Megoldás-e a felfüggesztés? A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (Muosz) és a Csehszlovák Újságírószövetség közti kapcsolat jóvoltából június 21.-28. között alkalmam nyílott a nagymarosi vízlépcső építési területének megtekintésére. Vízügyi szakembereknek, Nagymaros község elöljáróinak, a Duna Kör vezetőségi tagjának az építkezés felfüggesztésével kapcsolatos véleményét is megismerhettem. Június 27-én - a felfüggesztést indokló, kockázati és környezeti veszélyeket felsoroló háttéranyagoknak, valamint a Magyar Tudományos Akadémiának a vízlépcső elhagyásáról, illetve a megvalósítás környezeti, ökológiai, vízminőségi és esetleges szeizmológiai következményeiről kidolgozott jelentésének átadását követően - dr. Udvari László államtitkárnak, kormánybiztosnak az álláspontját hallgathattam meg. NICARAGUA TÍZ ÉVE Látomások és realitások „A romantikus látomásokat a realitások váltották fel...“ (Dániel Ortega) Helyszínrajz Nagymaros a Börzsöny déli lejtői és a Duna közötti keskeny sávban elterülő, mintegy 5 ezer lelket számláló község, melynek közvetlen közelében a munkálatok folytak. A munkaterületre vezető utat behajtást tiltó tábla és sorompó zárja el. Kísérőnk igazolta magát, s közölte jövetelünk célját. Autónkkal ráhajtottunk az építkezés védő töltésére, majd rövid idő után megálltunk. Átei- lenben, a Duna jobb partján Viseg- rád, a folyam áttörésének legfestő- ibb pontja.- Ez a hely, ahol most vagyunk, a jövendő (?) duzzasztómű tengely- vonalában fekszik - mondotta kísérőnk, aki a sajtó számára nem kívánta magát megnevezni. - Az előttünk fekvő 40 hektárnyi munkagödör felett korábban a Duna folyt. Innen az árterületen kialakított mesterséges mederbe terelték. A munkaterület túlméretezett, de mint ismeretes, az egész Dunakanyar sokak által látogatott üdülóvidék, így a kitermelt folyami üledéket és a kirobbantott sziklaanyagot - ezek összmennyi- sége mintegy 1 millió köbméter lenne - nehéz volna máshol elhelyezni. Nem beszélve arról, hogy így a szállítási költségek is a minimumra korlátozódnak. A nagymarosi munkálatokat tavaly ősszel kezdték meg. Május 13- ig 200 osztrák munkás két műszakban, viszonylag kevés gép segítségével, figyelemre méltó szervezettséggel a tervezett 550 ezerből 200 ezer köbméter sziklát robbantott ki és szállított el. Ekkor jött a kormány felfüggesztést elrendelő döntése, melyre véleményem és a vízügyi szakemberek döntő többségének véleménye szerint nem adott elfogadható magyarázatot. Érvek- A Gabcíkovo-Nagymarosi Vízlépcsőrendszert organikus egységként tervezték. Előkészítése az ötvenes években kezdődött, mikor még olcsó volt az olaj - tehát már eleve nemcsak energetikai érdekek játszottak közre. Az érintett szakaszon problematikus volt a hajózás, majd jött az 1954-es és az 1965-ös árvíz... Dömös térségében például van egy másfél kilométeres sziklazátony, amely komoly és veszélyes akadály. Ott már több külföldi uszály járt szerencsétlenül. Fentebb több sziklás és márgás, valamint 8-20 változó, homokos és kavicsos zátony található. A hajózhatóság fenntartása ezeken a részeken évente jelentős költségekkel jár. Az alvíz- csatorna torkolatáig történő vissza- duzzasztással ezek a problémák- évente ismétlődő karbantartás nélkül - örök időkre megoldhatók. A vízlépcsőrendszerrel az árvízveszély is kiküszöbölhető. Visszatérve a nagymarosi vízlépcső felfüggesztésének problémájára kísérőnk közli, hogy a körtöltést egyértelműen az építés időtartamára, azaz három téli időszakra méretezték, s ebből már egy eltelt. - Egy erős jeges árvíz a tervezett élettartamon belül is veszélyeztetheti - mondotta. - Szerintünk nem járható út az építkezésnek mondjuk tíz évre történő elhalasztása. Ha ez felmerülne, akkor új töltést kellene építeni. A jelenlegi helyzet fenntartása ellen szól az is, hogy az ideiglenes meder- sem íve, sem pedig az áramlási sebesség, amely most 1,5-1,7 méter másodpercenként - nem felel meg a Dunabizottság által szabott követelményeknek. Az érintett szakaszon állandó, hajózást segítő szolgálatot kell fenntartani. Az uszályokat egy 2 ezer lóerős jégtörő húzza fel. A hajóút keskeny volta miatt egy elektromos irányítórendszert is ki kellett építeni. Minél tovább tart ez az állapot, annál hosszabb a hajók várakozási ideje, s annál több pénzt emészt fel. Már ez a két és fél hónapos felfüggesztés is több száz milliót követelt. Ha a kormány úgy döntene, hogy a nagymarosi vízlépcsőt nem építi meg, akkor az „eredeti“ állapot visszaállításával kapcsolatban új kutatási, modellezési, szervezési és műszaki problémákat kell megoldani. Arról nem is beszélve, hogy milyen nehézségekkel járna a munkagödör helyén kialakítandó „régi“ meder stabilizálása. Ezek költségei és ideje az eredeti beruházásba nem illeszthetők bele. A leállítás Nagymaros térségében eleve több kérdés megoldását - árvizek elleni védelem, infrastruktúra - is kétségessé teszi. A műszaki, gazdasági és politikai kérdéseket áttekinteni képes épeszű ember csak a befejezés mellett voksolhat - szögezi le tájékoztatójában kísérőnk. Befejezésül még kifejti, hogy ha a gabéíkovói erőművet a nagymarosi nélkül kénytelenek folyamatosan A nagymarosi munkálatok színhelye üzemeltetni, akkor az ott beépített 8 turbina a Duna átlagos vízhozamával egyidejűleg szinte soha sem tudna működni, mert nem érkezne hozzá elegendő víz. Közölte, hogy az ivóvízkészlet elszennyeződésének lehetőségét, a szeizmikus és ökológiai veszélyekkel kapcsolatos aggályokat megalapozatlannak tartja. Új ökológiai világkép A Muosz által kidolgozott program értelmében még aznap délután Borsos Bélával, a vízlépcső építését ellenző Duna Kör vezetőségének tagjával találkozhattam.- A Duna Kör 1984-ben a vízerőmű építésével kapcsolatos döntési mechanizmus tudományos megalapozottságában kételkedők csoportjaként alakult meg - jelentette ki.- A nagymarosi vízlépcső tárgykörében, az Országos Vízügyi Hivatal kiadványaitól és híranyagától eltekintve, 1985-ben hírzárlatot rendeltek el. Mi már akkor is az információk szabad áramlását, nyíltságát tartottuk szem előtt, ezért „illegalitásba“ kényszerültünk, s álláspontunkat, az építkezéssel szembeni fenntartásokat szamizdatként terjesztettük. A tavalyi májusi pártértekezlet óta bekövetkezett gyors politikai változások lehetővé tették, hogy 1988. november 4-e óta hivatalosan országos szervezetként működjünk. Jelenleg 260 tagunk van. Megalakulásunk alkalmával leszögeztük, hogy a vízi erőmű problematikája csak egy részé azoknak a környezet- és természetvédelmi kérdéseknek, amelyekkel foglalkozni szándékozunk. Fő feladatunknak egy ökológiai világkép kialakítását, formálását tartjuk - hangsúlyozta. Nagymaros kérdése azonban annyira fontosnak tűnik, hogy továbbra is elsősorban ezzel kell foglalkoznunk. Közben a már korábban megfogalmazott aggályok egyre nagyobb hangsúlyt kaptak, s így az eddigi hivatalos álláspont - a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumét kivéve - megváltozott. Tagságunk nagy része az intelligencia köréből kerül ki. Van közöttünk akadémikus is. A többieknél némiképp nagyobb szerepet töltenek be a biológusok és egyéb természettudományi ágak képviselői. Mindig nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy érveinket ne lehessen egy kézlegyintéssel lesöpörni, ezért igyekeztünk jó kapcsolatokat kiépíteni az egyes szakterületeken dolgozó kutatókkal, akik azonban nem tagjai körünknek. Nem vagyunk mindennemű technikai haladás elvetői, de ellene vagyunk az ésszerűtlen, ostoba beavatkozásoknak. Azt szeretnénk, ha olyan műszaki irányvonal alakulna ki, amely nemcsak az emberiség növekvő igényeit, hanem a természetet is tiszteletben tartaná. Ellenérvek Az ökológiának mint tudományágnak a fejlődéséből levonható tanulság, hogy a sík vidéki folyókon épülő erőművek koncepcióját át kell értékelni. Tények bizonyítják: ha egy ökoszisztémát felborítunk, nem leszünk abban a helyzetben, hogy bármit megjósolhassunk. Tehát csak olyan technikai létesítményeket szabad megvalósítani, amelyek organikusan kapcsolódnak a természetbe. Úgy látjuk, hogy az ökológiai problémákat a Duna vizének „megállítása“, felduzzasztása okozza- ezzel lép fel a szennyeződés veszélye. Szeretnénk, ha megértenék, hárommillió ember ivóvizéért aggódunk. A vízlépcső építési munkálatainak felfüggesztésével vagy végleges leállításával kapcsolatban nehéz anyagi következményekről nyilatkozni. Számbeli adatokat nem tudok és nem is mernék mondani. A természeti erőforrások anyagi értékelése még a piaci orientáltságú kapitalista országokban is nehéz. A különféle társadalmak ugyanis a bioszféra részeit - a vizet, a talajt" a levegőt - szinte napjainkig eleve adottnak és végtelennek tekintették. Gazdasági bajaink egy része is ebből származik. Véleményünk szerint statisztikai bűvészkedéssel bármit ki lehet ugyan mutatni, de a közvetett és közvetlen kiadások alapján ez az erőmű akkor is gazdaságtalan, ha a természetre rá sem hederítünk. Azokra a vádakra, melyek szerint mozgalmunknak politikai céljai vannak, azt felelhetem, tevékenységünk ugyan nem határolható el a politikától, de mi csak az adott politikai helyzet lehetőségeit akarjuk környezetvédelmi céljaink elérésére felhasználni. Annak, hogy Magyarországon a későbbiekben a zöldek pártja megalakuljon megvannak a reális esélyei. Testületileg azonban ezt mi nem tehetjük meg, mert ezzel elveszítenénk pártatlanságunkat. Az alapszabályzatunk szerint társadalmi csoportosulás vagyunk, s ebből értelemszerűen adódik, hogy nem tekintjük magunkat politikai szervezetnek. Hogy azzá válunk-e vagy sem, arról csak a közgyűlés határozhat, de akkor meg kell változtatni az alapszabályzatot is- fejezte be mondandóját a Duna Kör tagja. POMICHAL RICHÁRD T izedik évfordulóját ünnepli ma a nicaraguai forradalom, s ilyenkor magától értetődik a mérlegvonás, a történelmi visszatekintés és, persze, a jövőre vonatkozó tervek felvázolása is. Egy évtized távlatából nem túlzás kijelenteni, hogy a forradalmat könnyebb volt győzelemre vinni, mint azután megvédeni. Kritikus esztendő volt a forradalom győzelme óta eltelt minden egyes év, de a sandinista rendszer fennmaradt, s úgy tűnik, most talán szorongatott helyzetéből is kitörhet. De tekintsük át - ha röviden is mi minden történt Nicaraguában azóta, hogy 1979. július 19-én megdőlt a 45 évig uralkodó Somoza- diktatúra, s az ország irányítását a sandinisták vették át. Nemzetközi rokonszenv, segítő szándék kísérte a forradalmi harcokat éppúgy, mint a nemzeti megújhódási kormány (1985-ig lényegében ez volt a törvényhozó és a végrehajtó hatalom egyaránt) első intézkedéseit. Mana- guában nagy lendülettel láttak hozzá az új rendszer, az új társadalom építéséhez, s őszintén hitték, hogy az államosítások, a földreform, az írástudatlanság elleni harc, a szociális intézkedések sorozata hamar meghozzák gyümölcsüket - annak ellenére, hogy a romokban heverő ország tulajdonképpen a nulláról indult. Lelkesedésben tehát nem volt hiány, s erre igen nagy szükség volt később is, amikor az ellenforradalmi fegyveres csoportok 1981 -ben megkezdték támadásaikat. Csakhogy ezután már a védelemnek lett alárendelve minden, s a gyors gazdasági felemelkedés „romantikus látomása“ egyre inkább a puskaporos ködbe veszett. Ahogy teltek az évek, úgy súlyosbodtak Nicaragua gondjai, amihez az Egyesült Államok a kontráknak nyújtott százmilliókon kívül a teljes gazdasági embargóval és politikai diplomáciai nyomással járult hozzá. A kontrák hidakat robbantottak, kőolajfinomítókat bombáztak, kikötőket aknásítottak el, lehetetlenné tették a mezőgazdasági termelést, úgyhogy ilyen körülmények között 1982-ben logikus lépés volt a rendkívüli állapot bevezetése (hat évig volt érvényben). Ezzel párhuzamosan bontakoztak ki a békeerőfeszítések, amelyekben a latin-amerikai országok fontos szerepet játszottak. A Contadora-csoport megalakulása (1983) és ténykedése stabilizálóan hatott, bár a többször is átdolgozott, módosított béketervek lényegében nem valósultak meg. De kialakult egy tárgyalási mechanizmus, egy olyan közvetítő fórum, amely érdemei elvitathatatlanok a közép-amerikai, ezen belül a nicaraguai konfliktus eszkalációjának megakadályozásában. A háborús állapotok között is megőrizte erejét és tekintélyét a sandinista kormányzat, amit az is bizonyít, hogy az 1984-ben megrendezett parlamenti és elnök- választásokat a Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front, illetve Dániel Ortega nyerte meg. Az így létrejött kormány - amely legitimitását már aligha lehetett kétségbe vonni - meghirdette a nemzeti megbékélés politikáját. Fokozatosan számos olyan engedményt tett a politikai ellenzéknek, melyek elől korábban határozottan elzárkózott. Először közvetett, majd közvetlen tárgyalások kezdődtek a kormány és a fegyveres ellenzék között is. A legfőbb egyeztető, konzultációs fórum szerepét a térségben a közép-amerikai országok csúcsértekezletei vették át, s az itt született megállapodások jelentősen elősegítették a demokratizálási folyamatot, a belső párbeszéd elmélyítését Nicaraguában is. A legutóbbi, idén februárban Salvadorban megrendezett csúcstalálkozó hozta az eddigi legnagyobb eredményeket: Nicaragua a maga részéről a valóban össznemzeti dialógus megkezdésére, valamennyi ellenzéki erő szabad részvételével általános választások megrendezésére, a cenzúra megszüntetésére, az összes politikai fogoly szabadon bocsátására, a külföldön (főleg Hon- durasban és Costa Ricában) élő menekültek és ellenforradalmi fegyveresek hazatelepítésére tett ígéretet. Cserébe csak annyit kért, hogy szereljék le a kontrák egységeit, szüntessék be végre a Nicaragua elleni háborút. A managuai kormány az utóbbi hónapokban igyekezett is beváltani ígéreteit: márciusban 1894 egykori somozista gárdistát engedtek szabadon, a parlament épp a múlt héten egy évvel hosszabbította meg az amnesztiatörvény érvényességét azok számára, akik önként leteszik a fegyvert. (Az általános amnesztia, persze, csak akkor hirdethető ki, ha a kontrák végleg beszüntetik tevékenységüket, s ők is szabadon bocsátják foglyaikat.) Ortega elnök kilátásba helyezte az ellenzék által követelt választásitörvény-módosí- tást, az új sajtótörvényt, amely nagyobb mozgásteret biztosít a kormánnyal szemben álló erőknek. E gyszóval: Nicaragua minden erejét arra összpontosítja, hogy végre, nyugodt feltételeket biztosítson a gazdaság rendbehozatalához Merthogy zilált állapotban van, az nem vitás. Az egy főre eső évi bruttó nemzeti termék csupán 300 dollár (ez még Haitiban is több), rohamosan csökken a fogyasztás, esik az ipari és a mezőgazdasági termelés, egyre kisebbek a deviza- bevételek, s az ország mind nehezebben kap külföldi hitelt. Az államnak nincsenek eszközei a beruházásokhoz, a magánszektor, amely a gazdaság nagy részét tartja kézben, inkább külföldre menekíti tőkéjét. Az infláció üteme pedig már ép ésszel fel sem fogható. A hadigazdálkodás szükségszerű következménye mindez, bár a kormány részéről is születtek hibás, átgondolatlan intézkedések. Ortega elnök egyik interjújában így beszélt erről: „Egy csomó hibát követtünk el. A kormány gyakran a legkisebb eredmény nélkül dolgozott. Mindez azonban lényegesen nem nyilvánult meg gazdaságunk jelenlegi állapotában. A hibákat, bármennyi is legyen belőlük, helyre lehet hozni, de ha háború van, akkor az ember elveszíti helyzetértékelő képességét; gyakran nem tudjuk, mit okozott a háború és mit a rossz kormányzás“. A kontrák mára már nem jelentenek olyan erőt, amely megdönthetné a nicaraguai rendszert. A harc súlypontja a politikai színtérre tevődött át, s Ortegáék vállalják ezt is. A háborús szorítás tehát némileg enyhült az idén, s így a kormány meghirdethette takarékossági programját, azaz a gazdaság talpraállításához elengedhetetlenül szükséges intézkedéseket. A költségvetés kiadásait a felére, ezen belül a katonai kiadásokat 29 százalékkal faragják le, a hadsereg létszámát 35 ezer, az állami alkalmazottakét 30 ezer fővel csökkentik és megszüntetik az állami támogatásokat. Ez kétségkívül hatalmas tehertétel lesz a lakosság számára, amely amúgy is kimerült a hosszú háborúskodásban. A kormány azonban bízik abban, hogyha eddig kibírták a nicaraguaiak, akkor még egy ideig türelmet, megértést tanúsítanak. Most lenne csak igazán szükség a lelkesedésre, a lendületre, hogy az ország szabad, demokratikus választásokra készül. 1990 februárjában lesz a szavazás, s a sandinista kormányzat hisz a győzelemben, hisz - Ortega szavaival - a nicaraguaiak politikai érettségében. De ha a jövő kizárólag a nicaraguaiaktól függene, akkor már rég egyenesben lehetne az ország. A _ Egyesült Államok politikáMZ. jában a Reagan-korszak után ugyan némi változás érezhető, de Washington lényegében még nem mondott le a „kifárasztás" taktikájáról, amelyet tíz éven keresztül szilárdan követett. így az általa is olyannyira szorgalmazott választásokon - ahogy az FSLN egyik vezetője, Victor Tirado fogalmazott a minap - valójában az USA lesz a sandinista fronttal szemben álló legfőbb „ellenzéki párt“. Ma ez is olyan realitás, amelyet a managuai vezetésnek mindenképp figyelembe kell vennie. PAPUCSEK M. GERGELY (A szerző felvétele)
