Új Szó, 1989. július (42. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-17 / 166. szám, hétfő
26. vízilabda Duna Kupa Egy ellenfél - két vereség (Munkatársunktól) - Tizennyolc óra alatt két váratlan vereséget szenvedett - méghozzá ugyanattól az ellenféltől - a csehszlovák vízilabdaválogatott a hét végén lebonyolított 26. Duna Kupán, és Románia mögött a második helyen végzett. A pieét'anyi Eva-uszodában a rendezvénysorozat talán leggyengébb felvonását láthattuk, hiszen a házigazdák tartalékegyüttese és a bolgár ificsapat más kategóriába tartozik. Az Európa-bajnokság főpróbája tehát nem sikerült... Szombaton délelőtt, a pénteki két összecsapáshoz hasonlóan, az első mérkőzés unalmas volt. A házigazdák A- válogatottja csak szórakozott a nagyon gyenge, naivan pólózó bolgár ificsapattal. Például nyugodtan gyakorolhatta az emberhátrányt, ellenfele nyolc fórjából csupán kettőt értékesített. A Stoffan-legénység sem jeleskedett a helyzetkihasználásban, mert amit Fodor, Bundschuh és Vidumansky (egyaránt kétszer), valamint V. Borsig kihagyott, az egyszerűen hihetetlen. Hét alkalommal már csak a kapussal álltak szemben, és egyszer sem tudtak a hálóba találni. Ez a lezser, komolytalan hozzáállás érthetetlen volt a kontinensviadalra készülő játékosoktól. Hét gólt kapni egy 15-17 éves gyerekekből álló együttestől, igazán elgondolkoztató. Míg az A-csapat csak lubickolt, addig a tartalék-válogatott alaposan kitett magáért. Az utolsó pillanatban összetákolt gárda Veszelits Péter irányításával sokáig sakkban tartotta a fegyelmezetlenül vízilabdázó románokat: 2:0-ra és 4:0-ra is vezetett, a hajrában levegőben lógott a meglepetés, ám 7:8- as állásnál a helyenként önmagát felülmúló B-együttes emberelőnyt hibázott. Délután már minden bejött a tartalékoknak, igaz végighajtották a 28 percet, s az sem törte le őket, hogy tizennégy alkalommal hátrányba kerültek. Ismét Veszelits volt a mezőny legjobbja, centergóljai élményszámba mentek. Az A-válogatottban csődött mondtak a „gólerős“ középcsatárok. Sem Poláőik, sem Horfták nem tudott akciógólt dobni a románok ellen, akik semmi különöset nem produkáltak. Lehorgonyoztak kapujuk előtt, lélegezni is alig engedték a lassú, kedvetlen csehszlovák pólósokat. Ők belenyugodtak ebbe, szinte végig fehér zászlóval a kezükben játszottak. De hogy mit, azt senki sem tudta megfejteni. Erre a lélektelen alibipólóra nincs magyarázat. Ilyen csapnivalóan még egyszer nem lehet vízilabdázni - hangoztatták az idegenlégiósok a szombati siralmas teljesítményt követően. Nos, bebizonyították: igenis lehet! A tegnap déli fináléban kezdettől fogva utcahossznyi különbség volt a két csapat között. A vendégek nem tartoznak az európai élvonalba, mégis leiskolázták az önbizalmát vesztett, teljesen összeroppant csehszlovák együttest. A kulcsemberek, Vidumansky, Poláőik, Peciar hosszabb időre eltűntek, csak akkor lehetett őket észrevenni, amikor valami elképesztő dolgot műveltek. A válogatott keret tagjai közül a B-csapatban szereplő Veszelits Péter érdemel említést, a többiek mélyen tudásuk alatt játszottak. EREDMÉNYEK: Csehszlovákia A-Bulgária jun. 16:7 (4:1, 3:0. 4:2, 5:4), legeredményesebbek: Tkác és Vidumansky 4-4, ill. Pecseliev és Krasztanov 2-2. Csehszlovákia B-Románia 7:10 (2:1, 2:4, 0:0, 3:5), Veszelits 4, ill. Hagiu 6. Csehszlovákia B-Bulgária jun. 14:6 (5:0, 2:2, 6:2, 1:2), Veszelits 5, ill. Nikolov 3. Csehszlovákia A-Románia 8:10 (2:3, 2:3, 1:2, 3:2), Bundschuh 2, ill. Angelescu 3. 1. Románia 3 3 0 0 40:20 6 2. Csehszlovákia A 3 2 0 1 36:24 4 3. Csehszlovákia B 3 1 0 2 28:28 2 4. Bulgária jun. 3 0 0 3 18:50 0 HELYOSZTÓK A 3. helyért: Csehszlovákia B-Bulgária jun. 16:9 (3:2, 4:2, 4:2, 5:3), Tkáő 8, ill. Petrov 3. Döntő: Csehszlovákia A-Románia 8:13 (1:4, 3:2, 2:3, 2:4), Vidumansky 3, ill. Hagiu 6. ZSIGÁRDI LÁSZLÓ Vidumansky László, a csehszlovák vízilabda-válogatott kapitánya, a Mla- doszt Zágráb bajnokcsapatának tagja ilyen ziccerhelyzetböl sem tudta bevenni a bolgár ifiválogatott kapuját. Nemcsak ő, hanem a másik két idegenlégiós, Kula György és Román Poláőik is csalódást okozott a hét végén rendezett 26. Duna Kupán. A csehszlovák együttes három év után rövid idő alatt két ízben is vereséget szenvedett a piestanyi Eva-uszodában... (DuSan Koutny felvétele) Kettős hazai siker (CSTK) - A junior öttusázók bratislavai nemzetközi versenye kettős hazai sikert hozott. Egyéniben Vanoucek, csapatban Csehszlovákia I végzett az élen. Hétéves szünet után sikerült ismét a hazai öttusázóknak ez a bravúros teljesítmény. Az utolsó előtti napon a 3 km-es futóversenyen Csehszlovákia III. csapatának tagjai jeleskedtek. Győzött Branislav MolÚjabb aranyérem (CSTK) - Zágrábban a sportlövő Euró- pa-bajnokság utolsó napján az exvilág- bajnok Milán Bakeá aranyérmet nyert a férfiak szabad kisöbű puskaversenyében 1266,1 ponttal. A további sorrend: 2. Bocskarev (szovjet) 1261,5, 3. Debevec (jugoszláv) 1256... 7. Varga (csehszlovák) 1251. Szombaton a traplövésben Adamec 222 ponttal ezüstérmet szerzett. A győzelmet 223 pontos világcsúccsal az olasz Rosetti hódította el. A labdarúgó SZNL II őszi menetrendje KELET 1. FORDULÓ, augusztus 13.: Partizán Bardejov-BZVIL Ruzomberok, Slovan Rim. Sobota-Slovan Giraltovce, SZ Lucenec-Bukóza Vranov, ZtS Mar- tin-LB Spiéská Nová Ves, Agrokombi- nát Budkovce-Tesla Stropkov, ZtS Detva-Kovomier Fil’akovo, ZVL Kysucké Nové Mesto-ZVL Bytca, Spartak Vihorlat Snina-VVaK Druzstevník Bardejovská Nová Ves. 2. FORDULÓ, augusztus 16.: Ru- zomberok-Bard. N. Ves, Bytca-Snina, Fil'akovo-Kys. N. Mesto, Stropkov -Detva, Sp. N. Ves-Budkovce, Vranov -Martin, Giraltovce-Lucenec, Barde- jov-Rim. Sobota. 3. FORDULÓ, augusztus 20.: Rim. Sobota-Ruzomberok, Luőenec-Barde- jov, Martin-Giraltovce, Budkovce- Vranov, Detva-Sp. N. Ves, Kys. N. Mesto-Stropkov, Snina-FiFakovo, Bard. N. Ves-Bytca. 4. FORDULÓ, augusztus 27.: Ru- zomberok-Bytca, Fil'akovo-Bard. N. Ves, Stropkov-Snina, Sp. N. Ves-Kys. N. Mesto, Vranov-Detva, Giraltovce -Budkovce, Bardejov-Martin, Rim. So- bota-Lucenec. 5. FORDULÓ, szeptember 3.: Lu- cenec-Ruzomberok, Martin-Rim. Sobota, Budkovce-Bardejov, Detva-Gi- raltovce, Kys. N. Mesto-Vranov, Sni- na-Sp. N. Ves, Bard. N. Ves-Stropkov, Bytőa-Fil'akovo. 6. FORDULÓ, szeptember 10.: Ru- zomberok-Fil’akovo, Stropkov-Bytca, Sp. N. Ves-Bard. N. Ves, Vranov-Sni- na, Giraltovce-Kys. N. Mesto, Barde- jov-Detva, Rim. Sobota-Budkovce, Lu- cenec-Martin. 7. FORDULÓ, szeptember 17.: Martin-Ruzomberok, Budkovce-Luce- nec, Detva-Rim. Sobota, Kys. N. Mes- to-Bardejov, Snina-Giraltovce, Bard. N. Ves-Vranov, Bytca-Sp. N. Ves, Fi- lakovo-Stropkov. 8. FORDULÓ, szeptember 24.: Ru- zomberok-Stropkov, Sp. N. Ves-Fil'a- kovo, Vranov-Bytca, Giraltovce-Bard. N. Ves, Bardejov-Snina, Rim. Sobota-Kys. N. Mesto, Luőenec-Detva, Marti n-Budkovce. 9. FORDULÓ, október 1.: Budkov- ce-Ruzomberok, Detva-Martin, Kys. N. Mesto-Lucenec, Snina-Rim. Sobota, Bard. N. Ves-Bardejov, Bytca-Giral- tovce, Fil’akovo-Vranov, Stropkov-Sp. N. Vés. 10. FORDULÓ, október 8.: Ruzom- berok-Sp. N. Vés, Vranov-Stropkov, Giraltovce-Fil'akovo, Bardejov-Bytca, Rim. Sobota-Bard. N. Vés, Luce- nec-Snina, Martín-Kys. N. Mesto, Bud- kovce-Detva. 11. FORDULÓ, október 15.: Detva -Ruzomberok, Kys. N. Mesto-Budkov- ce, Snina-Martin, Bard. N. Ves-Luce- nec, Bytca-Rim. Sobota, Fil'akovo -Bardejov, Stropkov-Giraltovce, Sp. N. Ves-Vranov. 12. FORDULÓ, október 22.: Ru- zomberok-Vranov, Giraltovce-Sp. N. Vés, Bardejov-Stropkov, Rim. Sobota -Fil'akovo, Luőenec-Bytca, Martin -Bard. N. Vés, Budkovce-Snina, Det- va-Kys. N. Mesto. 13. FORDULÓ, október 29.: Kys. N. Mesto-Ruzomberok, Snina-Detva, Bard. N. Ves-Budkovce, Bytca-Martin, Filakovo-Lucenec, Stropkov-Rim. Sobota, Sp. N. Ves-Bardejov, Vranov-Gi- raltovce. 14. FORDULÓ, november 5.: Ruzomberok-Giraltovce, Bardejov-Vra- nov, Rim. Sobota-Sp. N. Vés, Luce- nec-Stropkov, Martin-Fil’akovo, Bud- kovce-Bytca, Detva-Bard. N. Vés, Kys. N. Mesto-Snina. 15. FORDULÓ, november 12.: Sni- na-Ruzomberok, Bard. N. Ves-Kys. N. Mesto, Bytőa-Detva, Filákovo-Bud- kovce, Stropkov-Martin, Sp. N. Vés -Lucenec, Vranov-Rim. Sobota, Giraltovce—Bardejov. 16. FORDULÓ, november 19.: Ru- zomberok-Bardejov. Giraltovce-Rim. Sobota, Vranov-Lucenec, Sp. N. Vés -Martin, Stropkov, Budkovce, Fifakovo -Detva, Bytca-Kys. N. Mesto, Bard. N. Ves-Snina. (sr) nár, Doskocil, az olasz Bubula és a magyar Hegedűs előtt. A három szám után vezető Vanoucek csak a 22. időt futotta, de ez is elég volt számára ahhoz, hogy az összetettben megtartsa vezető helyét. 3 km-es futás: 1. Molnár 9:24,1 -1264 p, 2. Doskocil 9:29,2 - 1244, 3. Bubula 9:49,4-1164,1118. Csapatverseny: 1. Csehszlovákia III 3600, 2. Csehszlovákia I 3352, 3. Olaszország 3292, 4. Szovjetunió 3168, 5. Svájc 3124, 6. Magyarország 3048 p. Az utolsó számban, a lovaglásban már az első versenyző magasra tette a mércét. A 17 esztendős Ondrej Mikula 1:27,8 percet lovagolt és miután egyetlen akadályt sem vert le, megszerezte a maximális 1100 pontot. Lovaglás: 1. Mikula 1:27,8 - 1100, 2. Bíró (mindkettő Csehszlovákia) 1:46 - 1100, 3. Maillard (francia) 1:42,9 -1100. Összetett egyéni: 1. Rostislav Vanoucek (Csehszlovákia I) 5357, 2. Vitalij Prosztak (Szovjetunió) 5248, 3. Vladimír Uman (Csehszlovákia) 1.5225,4. Novikov (Szovjetunió) 5186, Csapatban: 1. Csehszlovákia 115 680, 2. Szovjetunió 15 320, 3. NSZK I 15 253. 4. Csehszlovákia II 15 192, 5. Olaszország 14 837, 6. Magyarország 14 653 p. Labdarúgó kupaellenfelek II Tornagyőzelem Aarauban (tón) - A svájci Aarauban rendezett nemzetközi labdarúgó tornát a csehszlovák válogatott nyerte. A döntőben a házigazdák csapata ellen tizenegyesekkel bizonyultak jobbnak. A 3. helyért játszott találkozón a Werder Bremen győzött. A csehszlovák válogatott ezt megelőzően, pénteken a II. ligás Chur csapatával mérkőzött. Ennek az edzője és játékosa Ladislav Jurkemik, egykori csehszlovák válogatott és itt játszik az új idényben Brezík (Inter Bratislava) is. Az átmozgató edzésnek számított mérkőzésen a keret valamennyi tagja pályára lépett és az eredmény 3:1 volt Csehszlovákia javára. CSEHSZLOVÁKIA - FC AARAU 0:0, 11-es rúgásokkal 8:7. Csehszlovákia: Stejskal - Bielik, Kinier, Kadlec, Bílek- Hyravy, Haáek, Óabala, Kukleta- Skuhravy (80. p őerny), Griga (80. p Rehák). A gyors, és küzdelmes találkozón a svájci kupa idei döntőse méltó ellenfele volt a csehszlovák válogatottnak és teljes erőbedobásra késztette a játékosokat. Az első félidőben a legnagyobb gólszerzési lehetősége a 23. percben kí.nálkozott a vendégeknek, amikor Kukletát a tizenhatoson belül szabálytalanul szerelték. A megítélt tizenegyest azonban Bílek kihagyta. A találkozó hajrájában is akadtak góllal kecsegtető akciók, azonban a hazai kapus kitűnő formában védett. A tizenegyes rúgások során a csehszlovák játékosok közül csupán Hasek és Stejskal nem jutott szóhoz és Rehák volt az, akinek nem sikerült a hálóba juttatnia a labdát. 3. helyért: Werder Bremen - Hajdúk Split 2:0 (1:0). Jozef Venglos edző. „A portya megfelelt a várakozásoknak. Ütőképes ellenfelekkel színvonalas mérkőzéseket játszottunk, amelyek jól szolgálták a válogatott felkészülését az őszi vb- selejtezőkre. Akárcsak Szöulban, most is lehetőség nyílt további válogatottjelöltek kipróbálására.“ * * * ■ Dél-Amerika bajnokságának döntőjébe Brazília és Uruguay került. A Maracana-stadionban 70 000 néző előtt Brazília 3:0 (1:0) arányban győzött Paraguay ellen. Babeto kétszer volt eredményes, s a hamadik gólt Romario lőtte. Uruguay 65 000 néző előtt 2:0 (1:0) arányban bizonyult jobbnak Argentínánál. Mindkétszer Ruben Sósa talált a hálóba. ■ Vb-selejtező mérkőzésen az ázsiai zóna V. csoportjában Kína 2:0 (0:0) arányban győzött Irán ellen. ■ Spanyolországban autóbaleset következtében 33 éves korában elhunyt Lau- rie Cunningham, volt angol válogatott játékos. A kiváló sötét bőrű csatár először a West Bromwich Albion mezében h ívta fel magára a figyelmet, ahonnan 1979-ben egymillió font sterlingért átigazolt a Reál Madridhoz. ■ Barátságos mérkőzések: Pov. Bystrica - GSK Katowice 1:4 (1:2), Topol’éany - Slovan 0:3 (0:3), Prievidza - DAC 2:2 (1:1), góllövök: Kuzma, Peciar, illetve Takác és Chaloupka. Muhammad Ali és az erődítmény Szombati számunkban a Sparta és a Slovan kupaellenfelét, a Fe- nerbahce Istanbult és a Grasshoppers Zürichet mutattuk be, most a Nitra és az Ostrava riváli- sát. 1. FC KÖLN. Milán Lesicky, a Nitra edzője mondta: „Mindenki legyőzhető. Természetesen a Köln az esélyesebb...“. A szagos víz és a világhírű dóm városának csapata (1901-ben alapították a klubot) sokáig versenyben volt a bajnoki címért a Bayern Münchennel, de a hajrát nem bírta szusszal. így maradt a három Bun- desliga elsősége (1962, 1964, 1978) és a négy kupagyőzelem. Az utolsót 1983-ban szerezték a kölniek. Akkor a kapuban Harald Schumacher állt, akinek 1976-ban nagy része volt abban, hogy a Köln bejutott az UEFA Kupa döntőjébe, ahol azonban nem bírt a Real Madriddal (1:5, 2:0). Azóta sokat változott az együttes arculata. Ma a becsvágyó és impulzív edző, Christopher Daum irányítja a csapatot. Nehezen tudja magát féken tartani, napirenden vannak súrlódásai a játékvezetőkkel, a szövetség funkcionáriusaival és egyes kollégáival. Nem véletlenül érdemelte ki a Muhammad Ali becenevet. Különösen éles vitába keveredett Jupp Heynckes edzővel, akinek szemére vetette: a Bayern egyedül játszhatna a Bundesligá- ban, mert annyi a pénze, hogy mindenkit megvehet. Daum véleménye a labdrúgásról: „Úgy érzem, a siker alapja a pszichológia. A játékosok felkészítése során ötvenegy százalékot a lelki masszázsnak szentelem. Nem szeretem a szűkkeblüséget és a titkolózásokat. Igyekszem ki- heccelni a nézőket és motiválni védenceimet. Mindegy, hogy milyen módon. Köln az első nagy állomáshelyem, egyelőre tanulom a futballtudományt. Edzői álmom Olaszország. Az ottani futball-lég- kör fascinálja az embert“. Az 1. FC Köln erősségei közé természetesen a válogatottak tartoznak: a kapus lllgner (32 éves), a hátvéd Kohler (24, a Kicker sport- magazin szerint világklasszis), az általunk is jól ismert apró termetű középpályás Littbarski (29), az év felfedezettje, Hássler (23), valamint Thomas Allofs (30). Az utóbbi tizenhét találattal a müncheni Wohl- farthtal holtversenyben lett gólkirály. Allofs: „Sokak szerint kevés a tizenhét gól. Csakhogy tudatosítani kell, a Bundesligában felgyorsult és keményebb lett a játék, a védőkkel való párharc mindig rizikót jelent a csatárnak“. Gólveszélyes támadó hírében áll a dán válogatott Povlsen (24). A kölni csapat rendszerint a következő összellí- tásban játszott: lllgner - Steiner, Gielchen, Kohler, Hássler, Jans- sen, Littbarski, Rahn, Görtz, T. Allofs, Povlsen. HANSA ROSTOCK. Először lép ki a nemzetközi porondra. A bajnokságban a 4. helyet szerezte meg, hazai pályán szinte legyőzhetetlen; az utóbbi húsz meccsen csak egyszer tudták bevenni erődítményét. Minden mérkőzésén telt ház volt, 25 ezren szurkoltak neki. Werner Voigt (42 éves) a fiatal edzők nemzedékéhez tartozik, logikus tehát, hogy a rutinos játékosok mellett nem fél lehetőséget adni a fiatal tehetségeknek. A közelmúltban tagja volt a válogatottnak Jaros, Ullrich és Schulz. Jelenleg a középpályás Wahl és a csatár Rohrich viseli a címeres mezt. „Óriási sikernek tartom, hogy az UEFA Kupában szerepelhetünk. A csapat átlagéletkora 25 esztendő, sokaknak nincs nemzetközi tapasztalatuk. Ezért kapnak lehetőséget a Panasonic Kupában“ - nyilatkozta a szakvezető. A Rostock (1951-ben alapították) bajnoki statisztikája néhány érdekességről tanúskodik. A kapus Ki- nath és a középpályás Wunderlich mind a 26 meccsen játszott. A forduló csapatában hét rostocki futballista szerepelt, Wahl kétszer. A legtöbb sárga lapot Schlünz (7) és Wahl (6) gyűjtötte össze. Harmincnégy gólt lőtt a Hansa, ebből Röhrich, az utánpótlás-válogatott tagja tizet. A Hansa kezdőcsapata általában a következő volt: Kunath - Marz, Wriedt, Babendererde, Alms, Wünderlich, Weilandt, Schlünz, Wahl. Fuchs (Kruse), Röhrich. (t. v.) 1989.