Új Szó, 1989. június (42. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-12 / 136. szám, hétfő

ÚJ szú 5 >89. VI. 12. Sokakat meglepett a VSÍ kézilabdázóinak elsősége — = A szorgalmas munka gyümölcse Véget ért a 37. alkalommal kiírt férfi kézilabdalíga. A Dukla Praha nyolc évi egyeduralma után a bajnoki cím Kelet-Szlovákiába vándorolt, a VSZ Koáice otthonába, amely az elsőségért vívott harcban négy mérkőzésen legyőzte a címvédőt, s ugyanennyi találkozóra volt szük­sége a döntőben a ŐH Bratislava ellen is. Érdekesség, hogy az elmúlt bajnoki idény a kelet-szlovákiai együttesek sikerét hozta. Legutoljára tizennégy évvel ezelőtt végzett a női és a férfi bajnokság élén Szlovákia keleti részét képviselő klub. Az új címvédők: a ZVL Preáov és a VSZ Koáice. HP A fedettpályás vi­lágbajnokságok in- dianapolisi premi­erjén az egyik csehszlovák dobo­gós Sedláková volt. A tavalyi éve gyen­gébben sikerült, ebben az idényben javítani szeretne (ŐSTK-felvétel) Az a bűvös két perc.. Sokakat meglepett a vasgyáriak elsősége. Hogy miért? A feltett kér­désre így válaszolt a csapat edzője, Frantiéek éulc: „A bajnokság első részében az ötödik helyen végez­tünk, s az elődöntőbe jutás csak nagy nehézségek árán valósult meg. Főleg a bratislavai tornán nyúj­tottunk halvány teljesítményt. Ezek után még én is kételkedni kezdtem a kitűzött cél elérésében. Nagyon bántott, és csalódott voltam a fiúk szereplésében. Ne­héz ezt megérteni, hi­szen a terveinkben a döntőbe jutást jelöl­tük meg az egyedüli elfogadható célként, s a tornán úgy tűnt, hogy túlságosan is magasra tettük a mércét. De nem ad­tuk fel a reményt. Mindnyájan be akar­tuk bizonyítani, hogy többre vagyunk képe­sek, s legalább az ezüstérem megszer­zésére esély nyílhat. Többen kétségbe vonták munkám he­lyességét. S én is el­gondolkodtam, nem követtem-e el valami­lyen hibát. Elsősor­ban a fiúk lelkiállapo­tát kellett rendbehoz­nunk, de mindehhez időre volt szükség, tü­relem a szisztemati­kus munkához, s hit a győze­lemben“. A bajnokság első részében a VSZ négyszer is egygólos vereséget szenvedett és ugyanennyi alkalom­mal az utolsó másodpercek bizo­nyultak végzetesnek számára. A döntőben azonban már melléjük szegődött a szerencse, de ez nem jelenti azt, hogy a bajnoki cím nem került méltó kezekbe. Ellenkezőleg. ,,A legjobb együttes végzett az élen“ - állította Rudolf Horváth, a Csehszlovák Kézilabda Szövetség elnöke és Peter Hatalcík, a ÖH Bratislava edzője. A play off-sorozat végeztével ünnepséget rendeztek, melyen Milán Ondáé, a VS2 igaz­gatóhelyettese megállapította, hogy a vasgyáriak ligagyőzelme szép ajándék a gyár megalakulásának 30. évfordulójára. ,,Csodálatra mél­tó, hogy éulc edzőnek ilyen rövid idő alatt sikerült ütőképes csapatot összekovácsolnia. Ténykedése a tisztségviselőket is serényebb munkára ösztönözte Nemcsak a sportban, hanem az élet más terü­letén is szükség volna hasonló em­berekre". A kassai (Kosice) csapat nyolc évvel ezelőtt szerzett aranyérmet, s a mostani már a harmadik az éremgyűjteményben. Az alábbi játé­kosok járultak hozzá a sikerhez: Shejbal, Bakáa, Lipták, Sedláóek, Para, Szűcs, Szalai, Caban, Hrus- cák, Jurajov, Dudlák, Cvicela és Dzuna. Az edző segítője E. Malié volt. „ Kemény munka várt rám, miután Kassára érkeztem. Meg kellett győz­nöm a játékosokat, érdemes küzde­ni. A kezdet kezdetén nem mindenki osztotta nézetemet, de erre külön is felkészültem. Tudtam, hogy konflik­tusok nehezítik majd dolgomat. Saj­nos, nem mindig a terveknek meg­felelően játszottunk. Állítom, hogy a Dukla elleni mérkőzéssorozat színvonalasabb volt, mint a ŐH elle­ni összecsapások. Ha valaki kiván­csi volna a véleményemre a play off- rendszerrel kapcsolatban, annyit mondhatok, ezek a találkozók hoz­zájárulnak ahhoz, hogy a csehszlo­vák kézilabda ismét világszínvonalú legyen. Az utolsó mérkőzéseken ter­mészetesen sok függ a pillanatnyi formától és a keret kiegyensúlyo­zottságától“ - foglalta össze az el­múlt idényben történteket a VS2 mestere. 1988-ban érkezett a csapathoz, s rögtön kijelentette: az ezüstérem megszerzését tűzi ki célul. Ezzel a nyilatkozatával sok ellenséget szerzett magának. De ő ezzel mit- sem törődött, s munkához látott. Már játékoskorában is abba a táborba tartozott, amelyik nem hajlandó kompromisszumra. S a türelmes munka előbb vagy utóbb eredményt szül. „Talán azért kételkedtek többen is munkámban, mert az elmúlt évek­ben több nagynevű edző is képtelen volt eredményt felmutatni. Én mind­össze 38 éves vagyok, és nem rendelkezem olyan tapasztalatokkal, mint elődeim". A kézilabdát szeretők tudják, hogy a VS2 játékosállománya a leg­jobbak közé tartozik a ligában. Ám ez idáig senkinek sem sikerült rábír­ni a kerettagokat, hogy tudásuk ma­ximumát nyújtsák. Szűcs, Sedlácek, Lipták nem jutottak ki a szöuli olimpi­ára, őket „csak“ motiválni kellett. Néhányan most fejezik be főiskolai tanulmányaikat, így nem tudtak min­den erejükkel a bajnokságra össz­pontosítani. ,, Tavaly a csapat a negyedik he­lyen végzett. Előbbre kellett lép­nünk. Hogy ez sikerült, az a jó csa­patmunkának köszönhető, sőt az egy-egy elleni harcban is többször felülmúltuk ellenfelünket. Biztos pont volt a kapuban Shejbal, jól játszott a szervező Sedlácek és Szűcs, a te­hetséges Para, s a technikás Lipták. De felsorolhatnám az egész csapa­tot. A jövőben továbbra is keményen kell dolgoznunk, hogy azok a játéko­sok, akik bekerülnek a válogatottba, tovább öregbítsék a csehszlovák ké­zilabda hírnevét a hazánkban meg­rendezendő világbajnokságon“. (sf) Pár perc múlva öt óra, mire az Inter stadionjába értem. Megbeszéltük, pont­ban ötkor találkozunk. Szememmel pró­báltam megkeresni Gabriela Sedlákovát, de a tréningező atléták hangyabolyában lehetetlen lett volna rátalálni. Egyszer csak megjelent mellettem, melegítőben már javában rótta a köröket. Alig váltot­tunk néhány mondatot, amikor észrevet­tük, az alagútból edzője tart felénk. Tipi­kus járásával, gondjaiba mélyedten, ko­moran. A CSSZTSZ szlovákiai szerveze­tének főmetodikusa, a szepsi (Moldava nad Bodvou) származású egykori kitűnő gátas, Laczo Jenő edzi december óta a legjobb hazai középtávfutónőt. Furcsa leírni az edző keresztnevét, mert mióta ismerem, mindenki csak öcsi­nek szólítja. Szóval,.. a mester kiosztotta a feladatokat másik két tanítványának (a harmadik, a kitűnő vágtázó, Duáan Súkup egészségi problémák miatt valószínűleg búcsút mond az aktív pályafutásnak), Sedlákovát pedig pihenni küldte. Negyed­órányi lazítás, illetve könnyebb bemele­gítés után 2x200 méteres ellenőrző ver­senyre készülnek. Közben olyanná változott az Inter-pá- lya, mint a méhkas: az atlétákon kívül az I. ligás futballisták is megjelentek a füvön, az atléták leszorultak a tartánra, a stadion szélére. Sedláková rajtra kész. Alakját takarják a tréningező labdarúgók, így mozgását nem tudom pontosan nyomon követni. Segítségül hívom az egyik leg­jobb hazai szakembert, Pavol Glesket, aki háromévtizedes pályafutása alatt tucatnyi bajnokot nevelt:- Gabika még elég görcsös, az volt az érzésem, mintha visszafogta volna magát. A szakember szeme nem csal. Sedlá- kovának és edzőjének párbeszédéből is kiderül, gyengébb az idő a vártnál, valami történt. Közelebb érve Gabi a térde alá mutat: - Meghúztam a minap, s most újra éreztem a fájdalmat, nem mertem koc­káztatni egy komolyabb sérülést. A hangulat érthetően nem rózsás, szombatra tervezték az első rajtot -, igaz, nem speciális számában, a 800 méteren, hanem a 400-on - az atlétikai liga prágai nyitófordulójában, s mindez szerdán este­felé történt. Rövid tanakodás után úgy döntenek, Eiselt professzorhoz fordulnak. Az ismert prágai szakember másnap este fogadja is a futónőt. Sedláková szomba­ton rajthoz állt a versenyben, ideje ismét gyengébb a vártnál.- Amíg nem lesz meg a kellő gyorsa­sága, addig nehéz valamit kezdeni. Csak erre lehet építeni manapság a középtá­von. Eddig mindezt fordítva csinálta Gabi, ennek oka, hgy a koordinációja teljesen szétesik, fiziológiailag rendkívül pocsék állapotban volt, és mindez magától értető­dően kihatott rá lelkileg is - vázolta Laczo edző a helyzetet már a következő edzé­sen, a ligarajt után. Budapestről, a fedettpályás világbaj­nokságról együtt utaztam haza Sedláko- vával. Egész úton beszélgettünk, s a bő három órába sok minden belefért. Tervei mellett gondjai, bajai is. Őszintén beszélt mindarról, amit úgy érez, nem volt jó a múltban, ami több kárt okozott neki, mint hasznot. De azt is kiéreztem szavai­ból, hogy a lelki válságon túltette magát- néhány jó barát segítségével és első­sorban önerőből.- Gabika nagyon céltudatos - jelle­mezte az edző -, de néha nem eléggé szigorú önmagával szemben. Állításának igazát aláhúzták Miroslav Kvácnak, Kratochvílová egykori mesteré­nek szavai, aki május elején két hetet töltött velük a tatai edzőtáborban: - Hirte­len kiugrott, s mint ilyen esetben annyi­szor, a szakvezetés ismét elhibázott vala­mit. Elhitették vele, ő most már nagy versenyző. Ne értsen félre, én nem kétel­kedem tehetségében, csak épp azt akar­tam mondani, ami elég junior korban, az nem elég később. Hasonlóan fogalmazott Laczo edző is:- Nem volt probléma, amíg biológiailag fejlődött Gabi, mert addig rendszeresen javultak az eredményei is. Csakhogy most már felnőtt korba lépett, s csak kemény munkával lehet nála fejlődést elérni. Ráadásul, mint a nők többsége, ő is súlyproblémával küzd, s három-négy kiló fölösleg ugyanennyi másodperccel lassúbb eredményt jelent. Gabinak meg kell erősítenie az izomzatát, csökkenteni annak zsírtartalmát, s a másik fontos dolog, el kell sajátítania a helyes futás­technikát. Ezzel alaposan elkésett, hisz ezt nem huszonévesen kell tanulni. A rossz szokás már beleídegződött, mi úgy mondjuk, leül a futás közben. Ha figyelmeztetem, rövid ideig jól csinálja, aztán újra megfeledkezik magáról, s visz- szatér monoton, nagy léptű stílusához. Gabriela Sedláková 1986 óta tagja a csehszlovák atlétikai válogatottnak, s a Slávia UK 21 éves, skalicai születésű futónőjének minden esélye megvan, hogy még nagyon sokáig az legyen. A tavalyi éve gyengébbre sikerült, nem jutott el az olimpiára sem. Lassan két esztendő telt el azóta, hogy 1987. augusztus 21 -én Nyu- gat-Berlinben először (és utoljára) 1:58,37-et futott, túljutva a bűvös kétper­ces határon. Jó lenne már megismétel­ni... URBÁN KLÁRA Heysel után európai politikai vezetők és a sport szakemberei letették a szent esküt, hogy ez soha többé nem ismétlődhet meg. Most mégis megismétlődött, kétszer annyian haltak meg, mint Brüsszelben. S bármilyen biztonsági intéz­kedéseket tesznek is, az erőszak egy életre való, és felvillanyozó sport meggyalázása újból és újból bekövetkezik. A labdarúgás egész egysze­rűen túlnőtte a normális sport határait. Évente sok milliárd dolláros értéket képviselő iparággá vált résztvevői és szponzorai számára. Hatalmas méretű törzsi csatározások színhelye lett a lab­darúgópálya. Megszállott fanatikusai vannak, mégpedig oly nagy számban, hogy kevés európai stadion tudja befogadni a nagy rangadókra tóduló tömegeket. Már most az a helyzet, hogy közönséges meccsekre járókat úgy őriznek és tartják féken őket, mint a börtönök rabjait. Párizsban a modern Parc de Princes stadion jobban emlékeztet egy börtönkomplexumra, mint sportlétesítményre, pi­hentető kikapcsolódás színhelyére. Tavaly az angol rendőrség körülbelül kétszáz holland fut­ballrajongót speciális vonatba zárt, hogy haza- küldje őket. A rendőrség attól tartott, összetalál­koznak és összeverekednek az angol drukkerek­kel. Egész Nyugat-Európában megtiltották a sta­dionokban a sörárusítást. Düsseldorfban és Stuttgartban két éven át képeztek ki elit rendőr­ségi egységeket, mielőtt 1988 áprilisában kulcs- fontosságú mérkőzéseket bonyolítottak le. Még így is az ominózus hétvégén kétszáz embert tartóztattak le, és 48 óráig tartottak a verekedé­sek a nyugatnémet városokban. Mindenki sajnálkozik az atrocitásokon, amikor bekövetkeznek, ám megakadályozásukra még mindig nem teszik meg a kellő intézkedéseket. Amikor a francia híradásokban részletesen is­mertették a sheffieldi katasztrófát, az erre vonat­kozó közlések váltogatták egymást nyolc fontos francia labdarúgó-mérkőzés állásának rutinköz­vetítésével. Ez utóbbiakat a francia labdarúgó­bajnokság keretében bonyolították le. A FIFA, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség egyik szóvi­vője a sheffieldi tragédiát angol problémának nevezte. A rémségek ellenére játszani kell. Az utóbbi két évtizedben a labdarúgás szuper­üzlet lett. Sztárok, mint például a francia Michel Piatini, dollármilliókat kapnak azért, mert rúgják a labdát, de ennél még sokkal több jut nekik abból, hogy reklámoznak sportfelszereléseket és férfi parfümöket. Az európai stadionok falait tele­tűzdelik reklámokkal. Ezek közül sokat a vendég­csapat nyelvén fogalmaznak meg, hogy a tv képernyőjén megjelenjenek az otthoni nézők előtt. Az 1990-es, Olaszországban tartandó lab­darúgó-világbajnokság előkészületei között sze­repel 600 millió dollár értékben új stadionok építése és régiek átalakítása. Ennek a sportág­nak a kereskedelmi értéke akkora nagy, hogy egyetlen érdekelt sem engedheti meg a bevéte­lek áramlásának félbeszakítását. Miközben a sport kommercializálódott, a druk­kerek bestiálissá váltak. A labdarúgó-huliganíz- must valamikor elsősorban angol jelenségnek tekintették. Most azonban átterjedt Hollandiára, Olaszországra, az NSZK-ra és kisebb mértékben Franciaországra. Szélsőségesen jobboldali cso­portok a nyugat-európai országokban ügyesen terelték a gyilkos erőszakot a nekik megfelelő csatornákba. De a horogkeresztet viselő bőrfejű- ek és az agitátorok nem az egyedüliek, akik a labdarúgásban gondoskodnak az erőszakról. Kinézésüket tekintve a sheffieldi stadionba ma­guknak utat törő liverpooliak háromezer fős tö­mege hagyományosan öltözött yorkshire-i mun­kásosztálybeli fiatalember látszatát keltette. Nem is szándékoztak bajt keverni, de afeletti felhábo­rodásuk, hogy nem tudtak már belépőjegyet kapni, iszonyatos, a szó szoros értelmében gyil­kos csőcselékké változtatta őket. Nyugat-Európa egyetlen rendőrsége sem ren­delkezik olyan felszereltséggel, hogy megbirkóz­zanak azzal a fajta tömeges erőszakkal, amely most Angliában oly sok áldozatot szedett. A négy évvel ezelőtti, belgiumi tragédia óta a hatóságok kísérleteket tettek a probléma minden elképzel­hető megközelítésével. Egyes nyugatnémet sta­dionokban most olyan biztonsági korlátokat sze­reltek fel, amelyeket úgy terveztek, hogy enged­jenek a nagy tömegek nyomásának. Ha ilyenek léteztek volna Sheffieldben, sok emberélet meg­menekült volna. Ám a tömegek megfékezését célzó, számos újszerű megközelítés sem oldotta meg a problémát, és egy sem fogja megoldani. Az európai labdarúgó-erőszak hulláma lelki betegség. Muhkanélküli fiatalok és mások, akik egyszerűen elégedetlenek sorsukkal, újfajta identitásérzést keresnek a megfékezhetetlen drukkerek tömegében. A közösségérzést, ame­lyet valamikor az iskolák, a nemzeti államok nyújtottak, felváltotta a tömegek vad megmozdu­lása a stadionbarf* Objektíven nézve, ha nem is szándékosan, de a szervezők, a tv-mágnások és a hirdetők még intenzívebbé teszik a folyamatot azzal, hogy a megvadult szurkolók megmozdulá­sainak, arroganciájának és dühének sokmilliós nézőközönséget biztosítanak. Amíg a labdarúgás egyaránt nagy üzlet, és primitív törzsi csatározások kirobbanásának oka lesz, a gyilkolás folytatódni fog. A sheffieldi tragé­dia után kétségtelenül ideje lenne, hogy átgon­doljuk a foci helyét az európai társadalomban. Elsőként azzal kezdhetnénk, hogy egész Euró­pában levesszük ezeket a mérkőzéseket a tévék képernyőiről. (M) Frantiáek éulc, a VSZ Koáice kézilabdázói­nak vezető edzője (Eugen Vojtísekfelvétele) A labdarúgás kinőtte a normális sport határait

Next

/
Thumbnails
Contents