Új Szó, 1989. június (42. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-06 / 131. szám, kedd
Bonyolult út vezet a fogyasztói piachoz írta: Nagy Kázmér, az SZSZK kereskedelmi és idegenforgalmi minisztere A közvélemény jogosan megkülönböztetett figyelmet szentel az ellátásnak, a kereskedelem, az idegenforgalom és a közétkeztetés kérdéseinek, de elmondható ez a legfelsőbb párt- és állami szervekről is. Az ötéves tervidőszak első három évében olyan helyzetbe került a belkereskedelem - nem teljesítették az áruszállítások tervét, miközben a tervezettnél nagyobb mértékben növekedett a lakosság pénzbevétele hogy az komoly problémákat okozott a lakosság szükségleteinek kielégítésében. A szállítói-megrendelői kapcsolatok romlása, a termelő- szervezetek monopolhelyzete miatt a kereskedelmi kapcsolatokban ma túlsúlyban van a szállítói piac a fogyasztói piaccal szemben. Célunk azonban a megrendelő, a fogyasztó piacának kialakítása miközben tudatosítják, hogy ezt nem érhetjük el admínisztratív eszközökkel és módszerekkel. Meg kell ismernünk, el kell sajátítanunk és a gyakorlatban kfill érvényesítenünk a közgazdasági törvényeket, amelyek - tekintet nélkül arra, hogy ezt tudatosítjuk-e vagy sem, - objektí- ven szabályozzák a szocialista társadalom gazdasági és szociális jelenségeit. Azt is meg kell mondanunk, hogy ezt a célt csakis az egységes népgazdasági központ és a vállalati szféra közös erőfeszítésével érhetjük el. Azokat a lépéseket, amelyeket a belkereskedelem eddig megtett e cél elérése érdekében, két csoportba oszthatjuk. Elsősorban meg kell említeni az irányítás területét, ahol az eddigi adminisztratív, direktív szabályozókat közgazdasági szabályozókkal helyettesítettük. A másik területet a szervezeti struktúrák képezik, ahol megszüntettük a nagy kereskedelmi-gazdasági egységek kereskedelmi monopóliumát, amelyet az állami vállalatok rugalmasabb struktúrája váltott fel. Ezek a szövetkezeti kereskedelemmel és a nemzeti bizottságok által alapított kereskedelmi vállalatokkal együtt változatosabb keretet teremtenek a kereskedelmi hálózat, az idegenforgalmi szolgáltatások további fejlesztéséhez. Az SZSZK Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztériumának hatáskörében, a szervezeti struktúrák átalakítása keretében 46 állami vállalat és célszervezet létesült. Többségük nagy és kiskereskedelmi tevékenységet folytat, három külkereskedelemmel foglalkozik, négy állami vállalat az idegenforgalom és a vendéglátás területén dolgozik. Új szervezeti struktúrája van az állami kereskedelem és idegenforgalom tudományos-kutató, tervező, termelési-műszaki, propagációs-reklám bázisának, amely 1989. január 1- jétől állami vállalatként az önelszámolás alapján dolgozik. Az ellátásra gyakorolt közvetlen hatás, vagyis a fogyasztó szempontjából a nagy és kiskereskedelmi tevékenységet folytató állami vállalatok tevékenysége a döntő annak ellenére, hogy a többi vállalat, főleg a külkereskedelmiek is jelentősen befolyásolják majd a kereskedelmi kínálatot. 1989-1990 az új szervezeti struktúra célszerűsége és indokoltsága kipróbálásának időszaka. Az új struktúrának meg kell nyilvánulnia az állami, kereskedelmi, idegenforgalmi és közétkeztetési vállalatok gazdasági önállóságában és vállalkozói aktivitásában, abban, hogy megfelelő szinten tudják majd kielégíteni a fogyasztói keresletet. Az esetek többségében pozitív tapasztalatokat szereztünk az igazgatók és az állami vállalatok önigazgatási szerveinek választásával kapcsolatban. Az állami vállalatok igazgatói a választások előkészítése során részletesen megismerték a dolgozókollektívák elképzeléseit és nézeteit és ezeket belefoglalták fejlesztési koncepcióikba. Ezek teljesítését ellenőrizni fogják a dolgozókollektívák tanácsai, s így az állami vállalat irányítóstruktúrájának alkotó, aktív részévé válnak. Ez azonban a dolognak csak az egyik oldala. A másik az áru. Vagyis: a kínálat színvonala, összhangja a fogyasztói kereslettel. A belkereskedelmet gyakran bírálják azért, mert a termeléssel szembeni követelményei szubjektívak, nem tudja ezeket racionálisan megindokolni. Az igényeket azonban alátámasztják a piackutatás, a fogyasztói kereslet és a termékskála felmérésének eredményei. A Prágai Kereskedelmi Kutatóintézet hangolja egybe a KGST-n belül a piackutatás elméletét és módszertanát. A különböző felméréseknek nagy valóságfeltáró értéke van és jó útmutatást adnak a kommerciós kereskedelmi munkában. Miben rejlik tehát a probléma? A fogyasztói piachoz vezető úton a döntő akadályt gépiparunk túlten- gése jelenti. Beruházásigényessége a csehszlovák gazdaság korlátozott lehetőségei miatt kedvezőtlenül érinti a többi, főleg a feldolgozó ágazatokat, köztük az élelmiszeripart is, a terciális szféráról, s ennek keretében a kereskedelemről, a köz- étkeztetésről és az idegenforgalomról már nem is beszélve. így például a vendéglátóipar beruházásai átlagosan a kiselejtezett állóalapok 80 százalékát képezik csak. Nem jobb a helyzet a kereskedelemben sem. Ugyanakkor a közszükségleti iparnak pótolnia kell termékeivel a gépipar alacsonyabb szintű exportképességét, s ez egészen természetesen negatívan befolyásolja a hazai piacra irányuló szállítmányokat. Aránytalanságok figyelhetők meg az áruszállítmányok struktúrájában is. A piaci készletek hazai termékekkel való feltöltéséről folytatott 1989. évi szállítói-megrendelői tárgyalásokon 1,5 milliárd korona értékű strukturális különbség mutatkozott a kereskedelem igényei és a hazai termelők kínálata között. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a hazai gyártmányú termékek kínálata több árukategóriában kisebb, mint a reális piaci szükséglet, illetve a fogyasztói igény. Ugyanakkor egyes árukategóriákban a piac nem képes befogadni a termelők által felajánlott áru- mennyiséget. Ez az egyensúlyhiány kedvezőtlenül befolyásolja a belkereskedelem gazdaságosságát, de az állampolgárok elégedettségét is. Tudatosítjuk, hogy a szállítók piacától a fogyasztói piachoz vezető út nem lesz egyszerű, a lakosság széles rétegeinek az átalakítás céljaival való azonosulását lényegesen befolyásolni fogja a piaci helyzet. Ezért a legfelsőbb párt- és állami szervek nagy figyelmet szentelnek a problémák megoldásának. Az átmeneti időszakban, amikor a népgazdaságban egyidejűleg érvényesülnek a régi és az új irányítási módszerek és szabályozók, számos probléma merül fel, ezeket új módon, nem admínisztratív utasításokkal, nem parancsokkal, hanem közgazdasági módszerekkel, ösztönzéssel, esetleg a nem hatékony termelések visszaszorításával kell megoldani. El kell érni az átalakítás egyik alapvető célját, azt, hogy ami a társadalom számára gazdaságos, az a vállalatok számára is gazdaságos legyen. A termelési szféra egyelőre különbözőképpen reagál. Vannak pozitív és negatív tapasztalataink is. Bonyolítja a helyzetet, hogy a Gazdasági Törvénykönyv módosítása során hatálytalanították a 118. paragrafust, vagyis az általános szerződéskötési kötelességet, ami a mai helyzetben azzal jár, hogy a megrendelők, a mi esetünkben a kereskedelmi és idegenforgalmi szervezetek helyzete nem egyenrangú. Olyan kísérletekkel találkozhatunk, hogy a termelők ki akarnak iktatni termelési programjaikból egyes alapvető és hiánycikknek számító árufajtákat, anélkül, hogy más szállítóról, vagy új termékről gondoskodnának. A kereskedelem egy fontos jogi szabályozót vesztett el, amellyel ki tudná kényszeríteni a szükségleteknek megfelelő áruszállításokat. Az új szabályok arra ösztönzik a kereskedelmi szervezeteket, hogy új módon dolgozzanak, új módszereket keressenek a fogyasztói kereslet teljes kielégítése érdekében. Az átmeneti időszakban a belkereskedelem szükségleteinek kielégítését szem előtt tartva bizonyos mértékben névre szóló feladatokat kell meghatározni a társadalmi szempontból fontos árufajták szállítása érdekében, esetleg össze kell állítani azoknak a termékeknek a listáját, amelyekkel kapcsolatban a termelők és a kereskedelem számára is kötelezővé válna a szerződéskötés. Ennek keretében a belkereskedelemben fokozatosan kialakulhatnak az állami vállalatok vállalkozói funkciói. Csak így küzdhetjük le a monopolhelyzetben levő termelővállalatok egoista törekvéseit. Állami vállalatainktól elvárjuk, hogy új módon viszonyuljanak a termeléssel folytatott együttműködéshez. így például devizaeszközeikből bizonyos részt adjanak át egyes termelővállalatoknak alapanyagok, vagy berendezések beszerzésére. Fontos azonban a társadalmi szempont is: ezekkel az eszközökkel, amelyekért a kereskedelem fogyasztási cikkeket hozhatna be, meg kell oldaniuk az ellátás időszerű problémáit. Ezért szigorúan mérlegeljük, hogy a kereskedelem devizarészvétele hogyan tükröződik a hazai piacon, mi az, ami lehetővé teszi, hogy javítsuk a kínálatot. Az eddiginél szorosabban együttműködünk a nem hagyományos termelőkkel és azokkal a szállítókkal, amelyek nem tartoznak az állami közszükségleti iparhoz. Reményteljes partnerek az ipari szövetkezetek, a helyi gazdálkodási vállalatok és az efsz-ek melléküzemágai, amelyeknek a kereskedelem segítséget nyújt az alapanyagok és nyersanyagok beszerzésében olyan áruk gyártásához, amelyeket a piacon jól tudnak értékesíteni. így például a kereskedelem az idén 9 milliárd devizakoronával járul hozzá a személyi számítógépek gyártásához. Hangsúlyozzuk, ez nem válhat szabállyá, jól kell gazdálkodnunk és ott kell beruháznunk, ahol elvárható a piaci helyzet lényeges javulása. Az állami kereskedelmi vállalatok a minisztériumok támogatásával más területeken is aktivizálódnak, így például a partizánskei cipőkereskedelmi állami vállalat a hasonló gottwaldovi vállalattal együtt a Transconecta osztrák vállalattal Presto néven közös vállalatot alapít, amely csúcstechnikával felszerelt cipőjavító központokat épít majd a két említett vállalat üzlethálózata keretében. A partizánskei cipőkereskedelmi állami vállalat és a partizánskei ZDA állami vállalat egy közös cipőipari vállalat létesítéséről kezdett tárgyalni indiai vállalatokkal, Bratislavában külföldi részvétellel működni kezdett az Intertour vállalat, amely az idegenforgalom területén dolgozik majd. Ez csak néhány példa állami vállalataink kereskedelmi és vállalkozói kezdeményezéséről. A belkereskedelem, a két nemzeti minisztérium és a fogyasztási szövetkezetek intézkedéseket terveznek, amelyekkel minimalizálják az átmeneti időszak kockázatait és ezek hatását a hazai piac stabilitására. Elsősorban vállalataink és a KGST-országok vállalatai közötti közvetlen árucsere bővítését tartjuk hasznosnak. A közvetlen árucsere teljes kibontakoztatását egyelőre akadályozza a külkereskedelmi szervezetek monopóliuma. További megoldást jelent a kereskedelem hatáskörének bővítése az árképzésben. El akarjuk kerülni az ellenőrizetlen inflációs áremelkedést, de az ár révén is összhangot kell teremteni a kereslet és kínálat között. Bizonyos jogi és adminisztratív intézkedéseket is javaslunk, amelyek addig lennének érvényben, ameddig nem állnak rendelkezésre a piac célszerű és céltudatos irányítását lehetővé tevő hatékony gazdasági szabályozók. Tudatosítjuk, milyen sok problémát kell még megoldanunk. A piaci stabilitás alapja és feltétele népgazdaságunk hatékonyabb és mélyrehatóbb bekapcsolódása a nemzetközi, de mindenekelőtt a szocialista munkamegosztásba. Az autarktikus irányzatok és ezek fejlődési lehetőségei már kimerültek, ezért nemcsak fogyasztókként, hanem elsősorban jó minőségű, konkurenciaképes áruk termelőiként kell a világpiacokra lépnünk. Ez teszi lehetővé, hogy nagyobb teret teremtsünk a közszükségleti cikkek behozatalához és az árukínálatban a kívánatos konkurencia kialakításához. Vagyonmegosztás válás előtt P. I.: A férjem egy évvel ezelőtt elköltözködött a közös lakásunkból. Eddig még nem váltunk el, de hol ezt, hol azt visz el otthonról. Ezért szeretném megtudni, kérhetem-e a bíróságon a közös vagyon megosztását még a válás előtt. A házastársi osztatlan közös tulajdont csak a megszűnése után lehet megosztani. A házastársi osztatlan közös tulajdon megszűnésének legáltalánosabb módja a házasság megszűnése (a házastársak egyikének halála vagy a házasság felbontása következtében), önmagába véve az együttélés megszüntetése, a közös háztartás (lakás) elhagyása nem idézi elő az osztatlan közös tulajdon megszűnését. Ennek egyik következménye pl., hogy mindaz, amit a házastársak egyike szerez (gondolunk itt főleg a munkából származó jövedelemre, de szó lehet akár nyereményről vagy a házastársak egyike különvagyonának hasznairól is) az osztatlan közös tulajdonba tartozik, vagyis mindkét házastárs a magáénak tekintheti. A házasság megszűnése előtt az osztatlan közös tulajdon ilyenkor a bíróság döntésének jogerőre emelkedésével szűnik meg. Ezt követően oszthatják meg csupán a házastársak a közös vagyonukat, esetleg kérhetik azt, hogy a megosztást a bíróság végezze el. Gyakorlatilag tehát két önálló perre, bírósági eljárásra van szükség ahhoz, hogy a közös tulajdont a házasság fennállása idején megossza a bíróság. A házasság megszűnése előtt az osztatlan közös tulajdont a bíróság, mint említettük, csak kivételesen, fontos indokokból szüntetheti meg, főként „ha további fennállása ellentétben állna a szocialista együttélés szabályaival“ (lásd a Polgári Törvénykönyv 148. §(2) bek.). Ilyen fontos indok lehet például az, ha az egyik házastárs pazarlóan kezeli a közös vagyont a másik házastárs, illetve a kiskorú gyermekek kárára, vagy ha szándékosan kerüli a munkát és nem gondoskodik a család, a kiskorú gyermekek szükségleteinek biztosításáról, önmagába véve azt, amit a levelében említ (t. i., hogy a férje külön él, s a közös vagyontárgyaik egyikét-másikát elviszi), a bíróság valószínűleg nem tekintené „fontos indoknak“. A közös vagyont illető esetleges vitájuk a Polgári Törvénykönyv 146. paragrafusa alapján is megoldható. Az említett rendelkezés szerint „ha a házastársak között vitára kerül sor az osztatlan közös tulajdonból származó jogokról és kötelességekről, a vitát bármelyikük indítványára a bíróság dönti el." A szabadság rövidítése igazolatlan hiányzásért Z. E.: Tavaly beadtam a felmondásomat, majd egy hónapig csak úgy otthon voltam. A munkahelyemről később felhívtak, s megállapodtunk, hogy a felmondásomat visszavonom és visszatérek dolgozni. Távollétemet persze nem igazolták, ezért aztán 15 napot vontak le a négy heti szabadságomból. Az idén, 1989-ben megint csak 5 nap szabadságot kapok. Ezért szeretném megtudni azt, jogosan rövidítették-e a szabadságomat, létezik-e olyan rendelkezés, hogy az igazolatlan hiányzást átteszik a következő évre? Levele hangvételéből megállapítható, feltehetőleg nem azt kifogásolja, hogy távolmaradását igazolatlan hiányzásnak minősítette munkáltatója. Persze, ez önmagába véve még nem elég a szabadság rövidítéséhez. Arról ugyanis, hogy a távolmaradást igazoltnak vagy igazolatlannak kell-e tekinteni a munkáltató csak a szakszervezet üzemi bizottságával közösen dönthetett, s csak ezt követően rövidíthette üdülési szabadságát 1-3 nappal minden igazolatlanul mulasztott napért. A dolgozónak azonban a rövidítés ellenére is legalább egy heti szabadságot kell kapnia (ez az ön esetében meg is történt). A tavalyi szabadságának rövidítése csak az említett feltételek egyidejű teljesítése esetén volt összhangban a munkajogi rendelkezésekkel. Más kérdés az, idén rövidíthetik-e szabadságát a tavalyi igazolatlan hiányzásai indokából. Ezt a korábbi szabályozás is csak kivételesen tette lehetővé; akkor, ha a dolgozónak egyáltalán nem keletkezett jogigénye szabadságra vagy ha a szabadságot már kimerítette, amikor azt rövidíteni kellett volna igazolatlan hiányzása indokából. Ez a december 31-én hatályát vesztett rendelkezés sem tette lehetővé, hogy az igazolatlan hiányzásokat minden további nélkül „átvigyék“ a következő évbe! Még egyértelműbben rendelkezik a Munka Törvénykönyvét végrehajtó új kormányrendelet, amely 1989. január 1-én lépett hatályba. A kormányrendelet 19. § (6) bek. már kifejezetten azt állapítja meg, hogy a szabadságot, melyre az adott naptári évben keletkezett jogigény, csak olyan indokból lehet rövidíteni, amely ugyanabban az évben keletkezett. Ez a rendelkezés egyértelműen kizárja tehát, hogy az 1989. évi üdülési szabadságot a tavalyi igazolatlan hiányzásai miatt rövidítsék. Jogorvoslati eszközként ilyen esetben a szakszervezet üzemi bizottsága mellett működő munkaügyi döntőbizottsághoz (rozhodcovská komisia) beadott keresetlevél jön számításba, melyben azt célszerű indítványoznia, hogy a döntőbizottság állapítsa meg a szabadság rövidítésének érvénytelenségét. Ha a szakszervezet üzemi bizottsága mellett nem működne munkaügyi döntőbizottság, keresetlevelével közvetlenül az illetékes járásbíróságra kell fordulnia. Öröklések és örökségek K. F.: Nemrég meghalt a menyem, s nem sokkal később a fiam is. Gyermekeik nem voltak, sem pedig testvéreik. Csak én és a menyem édesanyja maradtunk. Melyikünk örököl? Itt tulajdonképpen két öröklésről van szó. Külön kell vizsgálni tehát azt, ki és mit örököl a menye halálával, illetve a fia halálával. A menye halálával az ön fia és a menye édesanyja örököltek, mégpedig egyenlő arányban (ön a menye után közvetlenül nem örökölt). Az öröklés tárgyát itt a menye különvagyona és a házastársi osztatlan közös tulajdon ráeső (fele) képezi; elsősorban tehát annak a fele, amit a menye a fiával közösen szerzett, továbbá mindaz, amit a menye a házasságkötés előtt szerzett, illetve amit a házasság fennállása alatt kapott ajándékba vagy örökölt. A fia után azonban már csak ön az egyedüli örökös. Ezért ön örökli mindazt, ami a fia tulajdonában volt annak halála időpontjában (vagyis azt is, amit a fia a felesége halála következtében örökölt), mégpedig függetlenül attól, hogy a menye utáni öröklés tárgyában indított hagyatéki eljárás a fia haláláig befejeződött-e, illetve megkezdődött-e. Jogrendünk szerint az örökség ugyanis az örökhagyó halálának pillanatában szállt át az örökösre. A fia a felesége halálának pillanatában vált a házastársi osztatlan közös tulajdon 3/4 részének, s felesége esetleges különvagyona felének kizárólagos tulajdonosává (a fia halálával ez a vagyon önre szállt át.) A hagyatéki eljárás, illetve a hagyatékátadó végzés célja tulajdonképpen ennek a ténynek a hivatalos, állami szerv által történő megállapítása. Mindez persze megmutatkozhat az öröklési illeték összegében is. Elvben ugyanis öröklési illeték alá esik munden haláleset folytán bekövetkezett vagyonátszállás. Megtörténhet tehát, hogy ugyanazért a vagyontárgyért kétszer kell lerónia az öröklési illetéket - a fia helyett is, ha a vagyontárgyat (pl. ingatlant) megörökölte a feleségétől, később pedig ön a fiától. (m-n.) Üt 11»«
