Új Szó, 1989. június (42. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-26 / 148. szám, hétfő
A CSKP KB 14. ülésének vitája A Tatrasvit állami vállalatnál a termelési-műszaki bázis korszerűsítését rendkívül fontosnak tartjuk. Elsősorban jelenlegi magas fokú elhasználódottsá- ga, a munka intenzitása és a nők 80 százalékos 'alkalmazottsága miatt. A tudományos-műszaki fejlesztést a vállalati kutatási-fejlesztési munkahely és a műszaki-szervezési fejlesztés alakulata biztosítja. A kutatási feladatok eredményeinek a gyakorlatban való minél gyorsabb bevezetését és a tervezett haszon elérését már nem csupán adminisztratív módon követjük nyomon, hanem az egész dolgozókollektíva is figyeli. Abban az esetben, ha a kutatási feladat nem hozza meg a tervezett hasznot, vagy a technológiát, illetve a gépet nem helyezik időben üzembe és nem éri el a tervezett paramétereket, következményeiért az a munkaterület vállalja a felelősséget, amely * a kárt okozta. így dolgozzuk ki és értékeljük a tudományosműszaki fejlesztés valamennyi feladatát. Ennek az eredménye, hogy az egyes termelésmegelőző alakulatok dolgozóinak számottevően megnőtt a hatékonyságért vállalt felelőssége. S mindez az önelszámolás bázisán történik. Egyértelműen megköveteljük, hogy az állami vállalat és az egyes feladatmegoldók szerződéses kapcsolatai alapján a kutatóintézetekben a konkrét és hatékony megvalósítás eredményeiért fizessenek. Az új gazdasági feltételek között nem vagyunk hajlandóak a dolgozókollektíva által létrehozott eszközökből a megoldásra fordítani, ha az nincs a hatékonyság mutatóival alátámasztva. Ennek eredményeként a feladatmegoldók részéről bővül a kutatási feladatok megoldásaira vállalt kínálat és ugyanakkor növekszik a hatékonyság. De előfordul az is, hogy némely gazdasági szerződést alacsony hatékonysága és elégtelen garanciái miatt visszautasítunk. A gazdasági szerződések alapján jó eredményeket érünk el a sviti Műszálkutató Intézettel és Chemosvittel együttműködve, valamint a polipropilénszálak innoválása terén a Brnói Kötőipari Kutató- intézettel. Kedvezően ítéljük meg műszaki együttműködésünket a Bratislavai Állami Textilipari Kutatóintézettel. Érdeklődésünk a textilanyagok automatizált szabási rendszerére irányul. Ahhoz az interaktív számítási rendszerhez kötődik, amelyet most helyezünk üzembe. A tudományos-műszaki fejlesztés fontos területe a textil- és kötőipari termelés korszerűsítése. A magas fokú elhasználódás - vállalatunknál az aktív tétel 58 százalékát teszi ki - korszerűsítésre kényszerít bennünket. A gépi-technológiai berendezések textiliparunk számára történő behozatala 80 százalékban a nem szocialista országokból származik, csak 20 százalékát teszi ki a szocialista országokból érkező import és az itthoni berendezések részaránya. A kiválasztott könnyűipari termelés korszerűsítéséről hozott kormányhatározatok alapján vállalatunknál is felgyorsult a modernizálás üteme. A 8. ötéves tervidőszakra frankóárakban számítva 86 millió koronát kaptunk a nem szocialista országokból származó gépvásárlásra. Ez alapeszközeink összértékének hat százalékát teszi ki. Másfelől viszont textilgép-gyártásunktól a világ- színvonallal összehasonlítható gépi-technológiai berendezéseket várunk, s azt, hogy felmérésre, próbaüzemre és a termelésbe való bevezetésre elsősorban textilipari vállalatainkba szállítsa majd ezeket. Pillanatnyilag azonban az a helyzet, hogy azt a keveset is, amit az országban legyártanak, a devizaeszközök biztosítása érdekében inkább kiviszik külföldre. Úgy véljük, amiként megszabták a kötőipar nem szocialista országokba irányuló kivitelét, azért, hogy devizaeszközökhöz juthasson, s ugyanakkor a belpiac szükségleteinek kielégítésével kapcsolatos feladatokat is kapott, a csehszlovák textilgépgyártásnak ugyancsak növelnie kellene hazai textiliparunknak szállítandó gépeit. Van más lehetőségünk is: a nem szocialista országokban vásárolni meg a technológiai berendezést vagy devizában részesülni a nálunk gyártott berendezések vásárlásából. Állami vállalatunk nem szocialista országokba irányuló kiviteli tervfeladatainak ismeretében azonban az exportot közel 50 százalékkal kellene növelnünk. Úgy véljük, ezeket a nyitott kérdéseket a központnak kell megoldania. A tudományos-műszaki együttműködés keretében vállalatunk aránylag széles körű kooperációs tevékenységet fejt ki. A problémák következetes elemzése és hatékony intézkedések elfogadása után lényegesen javult a Kubával folytatott kooperációnk helyzete. Amíg az elmúlt két esztendőben éves tételekben Kubából 700 ezer darab kötszövött fehérneműt kaptunk, idén öt hónap alatt már 600 ezer darabot, s így a belpiac számára az év végéig két millió százezer darab kötszövött fehérneműt biztosítunk. A népgazdaságunkban zajló szerkezeti változások és termelési innovációk alapján vállalatunknál is szerkezeti átalakítást valósítunk meg. Ezzel a további kooperációs tevékenységhez teremtjük meg a feltételeket. Szerződést kötöttünk a Munkácsi Kötőipari Társulással és a tallinni Mara ipari szövetkezettel. Ez utóbbiból késztermékeink ellenértékeként gyapotalapanyagot kapunk. Munkácsból pedig a belpiac számára késztermékeket. Magas színvonalú a többi vállalattal folytatott tudományos-műszaki együttműködésünk is. Valamennyi tudományos-műszaki kapcsolat a tapasztalatcserén alapszik, és a technológiák, a kötéstechnika és a kollekciók kölcsönös előnyök alapján történő összeállítása terén valósul meg. Akárcsak a textilipar feltételei között, állami vállalatunknál is más ágazatok fejlesztése befolyásolja a tudományos-műszaki haladás eredményeit. Ezért kell a Tatrasvit vállalat és a textilipar koncepcióját összehangolni, összekötni a műszaki gépgyártás és a vegyipar koncepciójával. Ezzel ebben az ágazatban is jobb feltételeket lehet teremteni a tudományos-műszaki haladás terén. ZDENÉK HLOZEK, a CSKP KB tagja, a brnói Szerszámgépkutató Intézet igazgatója A tudományban és a technikában egész sor megoldatlan probléma van. Ilyen például az, mit kell tenni, hogy ne essen szét tudományos kutatóbázisunk az átalakítás első időszakában, amikor az állami vállalat főleg készleteinek feltöltésére és új gépek vásárlására használja fel a fejlesztésre szánt pénzalapot. Ebből adódik a következő probléma is: miképpen oldjuk meg, hogy az átalakítás átmeneti időszakában a tudományos-műszaki fejlesztés és eredményei nem jelentenek létszükségletet, hiszen a vállalatok nagyrészt az operatív problémák megoldására törekszenek, amellyel azonnali gazdasági eredményeket érnek el. További gond, hogy a tervezett egyszázalékos bérnövekedés mellett az állami vállalatoknál miképpen lehet majd differenciáltan jutalmazni a jó eredményeket elérő kutatókat, hogyan lehet megközelíteni - legalább a meghatározó ágazatokban - a fejlett államok műszaki szintjét, és miként lesz biztosítva a kapcsolat a világ tudományos életével, milyen módon oldjuk meg a több vállalat együttműködését igénylő alap- és nyersanyagbiztosítást, amely egyelőre szegényes és alacsony színvonalú, továbbá a szükséges anyagkutatást, amely a nyersanyagokkal való takarékoskodás alapfeltétele. Súlyos problémának tartom azt is, hogy sem a tudományosműszaki fejlesztés, sem a kohó-, gép- és elektrotechnikai ipar esetében nem fordítunk kellő figyelmet az emberi tényezőre. Márpedig az ember nélkül a legjobb intézkedések is értelmetlenné válnak. A gépiparnak - amely a népgazdaság egyik meghatározó ágazata - alapvető gondjai közé tartozik az anyagi érdekeltség fokozása. Meghökkentő az a tény, hogy a munkások havi átlagkeresetét tekintve a gépipar 1985-ben a népgazdaság valamennyi ágazata között a 6. helyet, 1988-ban viszont már a 10. helyet foglalta el. Még ennél is rosszabb a helyzet a műszaki-gazdasági dolgozók havi átlagkeresete esetében. A kiértékelt 17 népgazdasági ágazat között ők az 1985-ben elfoglalt 14. helyről 1988-ban a 15-re kerültek. Az ülésünkön hozott határozatok értelmében foganatosított intézkedések nem komplexek, hanem adminisztratív jellegűek, és igazolják azt a feltevést, mely szerint határozatokkal, illetve felsőbb utasításokkal igyekszünk megkerülni az érvényes gazdasági törvényeket, vagy a népgazdaság valódi helyzetét. Véleményem szerint e problémák megoldatlansága nem csupán a vállalatok és reszortok ügye - mint azt mostanában gyakran hallani -, hanem a központé is. Ezen alapvető problémák felmérésekor, de megoldásuk közben is, vissza kell hogy térjek a CSKP KB 12. üléséhez. Azóta hat hónap telt el, és számtalan területen nem történt alapvető változás. Az igaz, hogy elkészült a párt XVII. kongresszusát követő gazdasági és szociális fejlődés elemzése, a gazdasági és szociális fejlődés irányelvei 2005-ig - amelyeket megvitatott a népgazdasági bizottság, és tovább folyik tökéletesítésük -, s hogy egész sor új törvényjavaslat van készülőben, de számtalan olyan megoldásra váró probléma van még, amellyel ez ideig nem foglalkoztunk. Olyanokra gondolok, amelyek a vállalatokat sújtják: különösen az egyre romló szállítói-megrendelői kapcsolatokra, az újonnan létesült állami vállalatok limitált terveinek és pénzalapjainak ellentmondásosságára és az 1989-es tervek realitásának kérdésére. S ezek csak részproblémák. Pedig a legfőbb sincs megoldva. Vagyis az átalakítás alapvető közgazda- sági koncepciójának s a megvalósítás reá kötődő politikai-szervezési programjának a javaslata, illetve megvitatása. Utána lehet egyértelműen az átalakítás folyamatát előirányozni, megindítani a politikai nevelő- és ideológiai munkát, továbbá cáfolni azoknak az ellenvetéseknek a jogosságát, melyek szeszerint még csak másodrangú kérdéseket oldottunk még és az állami vállalatok működése majd csak 1990 első negyedévében lesz ismeretes. Egyértelműen meg kell határozni, hogyan képzeljük el az állami vállalatok végleges és átmeneti gazdasági, gyakorlati irányítását. Ilyen időszaknak lennie kell, mert ma nem vagyunk sem belső, sem külső gazdasági egyensúlyban. Erre az időszakra azonban gyorsan szabályokat kell szabni, a problémák megoldására javaslatot tenni, hogy az állami vállalatok valóban önálló vállalkozásokba kezdhessenek. Végezetül dönteni kell a strukturális változásokról. A gépipar kerettervi javaslata már kész. Megvalósítása közben azonban központilag kell dönteni arról, hogy milyen módon lesznek pótolva a leépített vagy megszüntetett ágazatok termékei. Kétféle megoldás van. A két terület számára központot kell létesíteni, vagy az állam részvételével egy célirányos társulást kell alakítani, amely vállalkozói funkciójával biztosítja a piac ellátottságát. Ehhez azonban az államtól bizonyos anyagi támogatást is kell kapnia, koronában és devizában egyaránt. Dönteni kell az anyag- és energiamegtakarítást eredményező technológiák valós alkalmazásáról is, ami központi határozatot és intézkedéseket igényel az alapító részéről. Ez ugyanis nem oldható meg az állami vállalatok szintjén. Azért, mert e nagy termelékenységet eredményező technológiák jelentősen meghaladják a vállalat szükségletét, ám másrészt az első időszakban beruházásigényesek. Például a már húsz éve vitatott sajtolóberendezések szolgálhatnak hideg- és kovácsoló megmunkálásra. Egyebek közt ezt már megvalósították Bulgáriában és más KGST-tagországokban is. Központi döntést kell hozni a korszerűsítés folyamatáról is. Abból kell kiindulni, hogy a házat alapoktól kezdve kell építeni, nem pedig a tetőtől. Ezért kell már ma dönteni a termelőeszközök gyártásfejlesztésének prioritásáról, mint a további korszerűsítés és a gépiparban munkaerőcsökkenést előirányzó feladat teljesítésének alapfeltételéről. Ez az igényes feladat új, korszerű technológiák alkalmazása és a legmodernebb megmunkálóközpontok nélkül nem reális. Gyártóik számára azonban ez sok intézkedés azonnali végrehajtását jelenti. A Gottwaldovi Precíziós Gépgyárban például növelni kell a szerszámgépgyártás volumenét, és a számjegyvezérlésű esztergagépek esetében szükséges programozott szerszámgépeket alkalmazni és automatizált munkahelyeket létesíteni. Ám ha a vállalat csak a saját pénzforrására támaszkodhat - a jövedelméből feltételezett 50 százalékos elvonások mellett - a következő ötéves tervidőszak végére termelési bázisa nemhogy fejlődni fog, hanem elöregedik, ami viszont majd érezteti hatását a tervezett termékgyártásban. Vagyis a korszerűsítés, de a megvalósításához szükséges állami támogatást is mihamarabb központilag kell megszabni. El kell gondolkodni gépiparunk szervezési struktúrájának helyzetén és irányítási lehetőségein. Gyakorlatilag valamennyi reszort közül a Szövetségi Kohó-, Gép- és Elektrotechnikai Ipari Minisztériumban történtek legnagyobb szervezési változások. Az eredetileg 40 termelési-gazdasági egységet és közvetlenül irányított szervezetet magába tömörítő három reszort egyesítését követően 1989. június 1-ig több mint 240 állami vállalat tartozik hatáskörébe, miközben az ágazat szervezési struktúrája már a 2005-ös évinek felel meg, csak éppen a központ és a vállalatok igényei maradtak a régiek. Ezt a problémát is meg kellene átmenetileg oldani, mégpedig anélkül, hogy eltérnénk az állami vállalatok gazdasági módszerekkel történő irányításának élvétől. MÁRIA GARAJCEKOVÁ, a CSKP KB tagja, a sviti Tatrasvit munkása VLADIMÍR POLEDNÍK, a CSKP KB póttagja, a Bánya- és Energiaipari Dolgozók Ágazati Szakszervezete Központi Bizottságának elnöke Sok éven át egy bányászkollektíva elővájára- ként, most pedig szakszervezeti elnökként dolgozom, és nagy felelősséget érzek a bányászat további fejlődéséért, jövőjéért, valamint a bányászok, illetve a műszaki-gazdasági dolgozók tapasztalatának, aktivitásának és áldozatkészségének kamatoztatásáért. A párt-, állami és szakszervezeti szervek, továbbá a szén- és ércbányászati ágazat gondoskodása az elmúlt években egész sor új, nagyon pozitív intézkedés által érvényesült. Ezek nem csupán a bányászok anyagi és szociális ellátásának biztosítása érdekében születtek, hanem azért is, hogy biztonságosabbá váljék munkájuk, s hogy meg lehessen előzni valamennyi vele járó kockázat következményét. Megszaporodott például a kevéssé poros munkahelyek száma, az uránbányákban pedig csökkent a sugárveszély. A munkabiztonsággal kapcsolatosan azonban szeretnék rámutatni: nem szabad, hogy az állami bányavállalatok gazdasági érdekei kedvezőtlen feltételeket teremtsenek a bányászmunka humanizálását szolgáló technika és technológia innoválásához. Miért hangsúlyozom ezt? A munkabalesetekről és a foglalkozási betegségekről szóló adatok arra intenek, hogy fokozni kell a munkabiztonságról való gondoskodást. Az ostrava-karvinái bányakörzetben például bár csökken, mégis sok, évente mintegy 1300 a foglalkozási betegségben, illetve ártalomtól szenvedők száma. Eközben tudjuk, hogy a bányamunkák biztonságát és higiéniáját tekintve egész sor olyan ország mögött kullogunk, amelyek nemcsak e téren értek el pozitív eredményeket, hanem - elsősorban a bányatechníka és technológia inno- válásával - a termelékenységet tekintve is. Ez a probléma nálunk nem csupán a nagyobb mélységekben és a bonyolultabb geológiai viszonyok között végzett munkákkal függ össze, hanem a jövesz- tésben alkalmazott komplex gépesítés szélesebb körű alkalmazásával, valamint a munkahelyek operatív ellenőrzésének következetlenségével is. Nálunk még mindig hullámzó a bányákban alkalmazott technika és technológia színvonala. A műszaki inno- válással bányáinkban csökkenteni kell a levegő magas hőmérsékletének, pára- és portartalmának kellemetlen hatását, a bányagázok előfordulását, valamint korlátozni a nagy vibrációt okozó gépek használatát. Ilyen módon kell gátat vetni a föld mélyén dolgozók munkahelyi baleseteinek és foglalkozási betegségeinek. Az irányítás új módszerei érvényesítésének hatnia kell a mélyművelésű bányák dolgozóinak nevelési és betanítási rendszerére is, hogy elsajátítsák a biztonságos munka fortélyait, s ezáltal kevesebb legyen az ember által okozott bányaszerencsétlenség, a súlyos és halálos balesetek száma. Tudományos kutatóbázisunk például olyan feladatok megoldásán fáradozik, mint a gépesített bányamunkák biztonsága és higiéniája; a mélyművelésű bányák szellőztetésének és légkondicionálásának s a technológiai folyamatok automatizálásának kérdése stb. A cél csökkenteni a kétkezi munkát, s ezzel együtt jelentős mértékben kiszúrni a balesetveszélyeket. Az állami bányavállalatoknak meg kell teremteniük a kutatás befejezéséhez és főleg a kutatási eredmények hasznosításához szükséges feltételeket mind a jövesztés technikájának, mind technológiájának fejlesztése érdekében. A külszíni fejtések esetében figyelmünket a környezetvédelemre, főleg a hatékony rekultivációra, a zajszint és porártalom minimalizálására és a szennyvizek tisztításának komplex megoldására összpontosítjuk. A műszaki fejlesztéseknek azonban nemcsak a munkabiztonság növelését és az üzemelés megbízhatóságát kell eredményeznie, hanem nagyobb teljesítőképességet és munkatermelékenységet is. Arra számítunk, hogy a technikai fejlődés fokozatos strukturális változásokkal lehetővé teszi a fűtő- anyag- és energiaipar eddigi pénz-, energia- és munkaigényességének csökkentését. A beruházási igények növekedése azonban egyebeken kívül az új gépek, berendezések és technológiák árának emelkedésével is magyarázható. Pedig e berendezések árának növekedési üteme messze megelőzi azt a hatékonyságot, amelyet jobb használati tulajdonságaikkal üzemeinkben eredményeznek. Dolgozóinkat és funkcionáriusainkat további problémák is aggasztják. Az utóbbi időben, amikor teljes egészében respektáljuk a szükséges strukturális változásokat, anélkül kerültünk különböző prognózisok valamiféle fogságába, hogy pontosan és határozottan kitűztük volna az egymással összefüggő, számbeli analíziseken alapuló fő irányokat Ez tulajdonképpen olyan, mintha a világűr kutatása közben kijelentenénk, hogy húsz év múlva eljutunk a Marsra, de nem rendelkeznénk erre alkalmas repülőeszközökkel. Ráadásul mélyen, a központi szervekben is megtárgyalt prognózis különböző utakon terjedve a dolgozók körében kedvezőtlen - sok esetben az átalakítás elvének félreértéséhez vezető- légkört teremt. Kétségtelen, hogy a szükséges strukturális változások a jövőben majd befolyásolják a kitermelt nyersanyagmennyiséget és a villamosenergia-ter- melés volumenét a széntüzelésű erőmüvekben. Tehát felszabadul bizonyos számú munkaerő, főleg bányászok, akik számára további munkalehetőséget teremteni - tekintettel sajátos képesítésükre, keresetükre és eddigi társadalmi elismerésükre- nagyon bonyolult feladat lesz. Az ő alapvető szociális biztonságuk megteremtése tehát abban rejlik, hogy a strukturális változásokról idejében legyenek tájékoztatva, színvonalas átképzéssel legyenek felkészítve új, társadalmi szempontból értékes munkahelyi beosztásokra, hogy ezáltal is megőrizzék társadalmi öntudatukat. E feladat azonban nem hárulhat pusztán az egyes állami vállalatokra, mert nagyon bonyolult, és megoldásához szükség lesz néhány rendkívüli intézkedésre. A bányaszervezeteknek elsősorban a kölcsönös együttműködésben kell keresniük a megoldást, ki kell használniuk az egyéb vállalatok kínálta munkalehetőségeket, és e téren együtt kell működniük az illetékes nemzeti bizottságokkal. A mélyművelésű bányák dolgozóinak bérezése továbbra is differenciált kell hogy legyen, más, fizikailag kevésbé megterhelő és az emberi szervezetre kevésbé ártalmas munkát végző dolgozókkal szemben. Sok gazdasági vezető és szakember meggyőződése, hogy szén mindig és minden körülmények között lesz elegendő. A Csehszlovák Szocialista Köztársaságban mintegy 26 milliárd tonna szén és lignittartalékot tartanak nyilván, de a valóban kitermelhető tartalék 6 milliárd tonna. El kell tehát dönteni, hogy mennyit termeljünk ki belőle, mennyit importáljunk, és mennyit pótoljunk más energiaforrásokkal, illetve hagyjunk meg a jövő generációk számára. Szeretném hangsúlyozni, hogy az új tartalékok feltárása hosszadalmas folyamat. A teljesen objektív okokból bekövetkező váratlan zavarok és szerencsétlenségek, az energiaszolgáltatásban előforduló kiesések és az időnként előforduló rendkívüli időjárási viszonyok arra intenek bennünket, hogy gondoskodjunk kellő energiatartalékról. így cselekszenek az egész világon, s az említettek az ország lakossága szempontjából felelősségteljes döntést kívánnak. Végezetül engedjék meg, hogy kifejezzem azon nézetem, hogy olyan időszakban, amikor teljes mértékben át kell alakítani a népgazdaságot, szükséges-e a gyakori kádercsere a központi szervekben. ÚJ SZÚ 6 1989. VI. 26