Új Szó, 1989. június (42. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-15 / 139. szám, csütörtök
ÚJ IZÚ 7 1989. VI. 15. Ferganai helyzet Rizskov megígérte: megvizsgálják a meszheti törökök kérését (ÖSTK) - Nyikolaj Rizskov szovjet kormányfő, Viktor Csebrikov, az SZKP KB titkára és Rafik Nyisanov, az Üzbég KP Központi Bizottságának elsó titkára, a Legfelsőbb Tanács Nemzetiségi Tanácsának elnöke kedden felkereste a ferganai völgy közelében levő gyakorlóteret, amely jelenleg a meszheti törökök ideiglenes menekülttáborává vált. A szovjet kormányfő itt elhangzott beszédében rámutatott arra, hogy a párt és állami vezetést aggasztják a ferganai események és mély részvétét fejezte ki az elhunytak hozzátartozóinak. Hangsúlyozta: megteszik a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy a tragédia ne ismétlődhessen meg és az emberek bizGázrobbanás Habarovszkban (CSTK) - A TASZSZ szovjet hírügynökség tegnap jelentette, hogy Habarovszkban egy raktárban - amelyben cseppfolyós klórt tároltak - felrobbant egy gázt tartalmazó konténer. A robbanás következtében mintegy 800 kg klór illant el a levegőbe A hírügynökség jelentése szerint négy személy állapota súlyos. A szerencsétlenség közvetlen közelében, az Amur partján nagy létszámú üdülőcsoport tartózkodott, túlsúlyban gyerekek. Közülük 70 személyt mérgezési tünetekkel kórházba szállítottak, 27-en továbbra is kórházi kezelésre szorulnak. Pár perccel a szerencsétlenség után a hadsereg, a polgári védelem és a tűzvédelem alakulatai már meg is érkeztek a helyszínre. A TASZSZ jelentése szerint egy órán belül megszüntették a mérgező klórgáz szivárgását. A robbanás okait különbizottság vizsgálja. tonságban érezhessék magukat. Az illetékes szervek megvizsgálják a meszheti törökök arra vonatkozó kérését, hogy visszatérhessenek történelmi hazájukba, ahonnan ezt a nem nagy lélekszámú nemzetet indokolatlanul kitelepítették. Mérlegelik egy olyan bizottság létrehozását a Nemzetiségi Tanács mellett, amelyben minden érdekelt fél képviselteti magát. A táborban tartózkodó emberek, főleg gyerekek, idősek és nők nem maradhatnak tartósan a táborban, mivel nem biztosítottak a legalapvetőbb életkörülmények, s így többek között járványveszélytól is tartani kell. Az a döntés született, hogy az erre hajlandó személyeknek felkínálják az ideiglenes evakuálás lehetőségét az Oroszországi Föderáció egyes területeire. A menekülttáborban többezres nagygyűlést tartottak, amelyen Nyikolaj Rizskov és a meszheti törökök képviselői is felszólaltak. A ferganai kerületi pártbizottság székházában a helyi vezetők a biztonsági szervek dolgozóival tanácskoztak és arra próbáltak választ keresni, hogy a bűnöző elemek miként hajthattak végre vérontást. Közrejátszott a lakosság és a helyi hatóságok egy részének nyilvánvaló passzivitása is. Jurij Resetnyak, a szovjet belügyminisztérium szóvivője közölte, hogy Üzbegisztán említett területén az utóbbi 24 órában némileg normalizálódik a helyzet. Az utcákon továbbra is járőröznek a belügyminisztérium katonái. Jelenlétükre azért van szükség, hogy megakadályozzák az összecsapások megismétlődését az üzbégek és a meszheti törökök között. Beszámolt arról is, hogy hétfőn mintegy 3000, egy nappal korábban pedig körülbelül 1500 meszheti török repült az OSZSZSZK különböző térségeibe. Zujev pilóta kiadatása ügyében Szovjet tiltakozás az ankarai eljárás miatt (ŐSTK) - Törökország szovjetunióbeli nagykövetét, Volkan Vuralt tegnap bekérették a szovjet külügyminisztériumba, ahol átnyújtották neki az Alekszandr Zujev katonai pilóta esetével kapcsolatos nyilatkozatot. Zujev, mint ismeretes, május 20-án Törökországba térített el egy MIG-29-es típusú katonai repülőgépet. A szovjet külügyminisztérium a géprabló kiadását és a repülőgép visszajuttatását kérte még aznap a török kormánytól. A repülőgépet már másnap visszaszolgáltatták, azonban a tettes kiadását visszautasították, mondván, hogy Törökország „politikai“ jellegűnek tekinti Zujev tettét. A repülőszolgálatból korábban egészségi okok miatt felmentett pilóta politikai menedékjogot kért az Egyesült Államoktól és már a tengerentúlon tartózkodik. A török diplomatának tegnap átnyújtott külügyminisztériumi jegyzék úgy értékeli, hogy a török félnek ez az eljárása árt a kétoldalú jó kapcsolatoknak és azok kedvező irányú alakulásának. A török felet tájékoztatták azokról a kétségtelen tényekről, amelyek ezzel az esettel kapcsolatosak, mivel már május 31-én közjegyző által hitelesített dokumentumokat bocsátottak a rendelkezésére, amelyek felsorolták a Zujev által elkövetett törvénybe ütköző cselekedeteket. A török hatóságok döntése a külügyminisztériumi jegyzék megállapítása szerint ellentétes a nemzetközi jog elveivel, s ugyanígy nem egyeztethető össze az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 14. cikkelyével sem. Diákvezetőket tartóztattak le Pekingben Li Peng bírálta a tömegtájékoztató eszközöket (CSTK) - Az Új Kína hírügynökség tájékoztatása szerint rendőrségi körözést adtak ki kedden az illegális pekingi alternatív diákszervezetek 21 vezetője ellen, akiket „ellenforradalmi lázadás szításával és szervezésével“ vádolnak. Pekingben kedden megbeszéléseket folytattak a Kínai KP KB és az államtanács tagjai a fővárosi hatóságok és intézmények vezető képviselőivel. A kínai televízió szerint a tanácskozáson felszólalt Li Peng kormányfő, aki a rend felújításának és a lázadók súlyos megbüntetésének szükségességére mutatott rá. „Jelenleg a helyzet stabil - mondotta - s továbbra is a gazdaság javítására, valamint a reformok elmélyítésére kell törekedni.“ Beszámolt arról is, hogy a zavargások súlyos gazdasági károkat okoztak. A továbbiakban a párt- és állami szervekben megnyilvánuló korrupció és bürokratizmus elleni határozott harcra szólított fel. ,,A Kínai KP KB több képviselője hibáHeves harcok Afganisztánban (ŐSTK) - A kelet-afganisztáni Dzselalabad és Hoszt városokban tovább folytatódnak a heves harcok a kormánycsapatok és a Pakisztán által támogatott szélsőségesek között. A jelentések szerint a fegyveres felkelők ismét az afgán hadsereg megerősített állásait próbálják bevenni. Vasárnap és hétfőn a szélsőségesek a két város ellen indított sikertelen támadások során a sebesültekkel együtt mintegy 850 főt vesztettek. kát követett el a tömegtájékoztató eszközök irányításánál, elhajlott a párt platformjától, s ezért több napilap és folyóirat hibásan tájékoztatott az ellenforradalmi lázadás leveréséről. Ami a külpolitikát illeti, Kína továbbra is betartja a szuverenitás és a függetlenség elveit, folytatni fogja a nemzetközi kapcsolatfejlesztés politikáját“ - mondotta Li Peng. A tanácskozáson felszólalt Csiao Si, a Kínai KP KB PB állandó bizottságának tagja, aki tájékoztatta a jelenlevőket Teng Hsziao-ping beszédéről, amelyet a rendkívüli állapot betartására felügyelő egységek parancsnokaival megtartott találkozón mondott. A televízió szerint fontos dolgokról számolt be Jao Ji-lin, a Kínai KP KB PB állandó bizottságának tagja, miniszterelnök-helyettes is. A China Daily című napilap közölte: a pekingi zavargások súlyosan megkárosították az idegenforgalmat. Számos turista lemondta a tervezett kínai útját. Cse Csen-liang, a kínai olimpiai bizottság elnöke kedden megerősítette, hogy az ázsiai sportjátékokat tervek szerint, a jövő év szeptemberében Pekingben tartják meg. Egyébként kedd reggeltől ismét szabaddá vált a közúti forgalom a Tienanmen téren, ahol azonban továbbra is katonák és harckocsik vigyáznak a rendre. Az Új Kina hírügynökség tegnap közölte: a pekingi szervek felszólítottak két amerikai tudósítót, hogy 72 órán belül hagyják el Kínát, mivel „az újságírói hivatással összeegyeztethetetlen tevékenységet folytattak". Véget ért az I. labdarúgólíga 59. bajnoki idénye A Sparta megvédte elsőségét (r-nl) - Nem született meglepetés az I. labdarúgóliga utolsó fordulójában. A Sparta bajnokhoz méltóan gólzáporos mérkőzésen legyőzte a Trnavát. Az UEFA Kupában a csehszlovák színeket a Bánik Ostrava és a Piastika Nitra képviseli. Az I. ligától a Hradec Králové mellett a Skoda Plzeh búcsúzott. INTER-OSTRAVA 4:2 (1:0), 4000 néző, játékvezető: Christov. Góllövök: Lancz (3), Weiss, ill. Neóas (2). Jobban kezdett az Inter, s a 35. percben Luhovy beadását Lancz értékesítette. A fordulás után Weiss vezérletével szárnyakat kapott a hazai csapat, s egymás után érte el góljait. A találkozó utolsó gólját két perccel a vége előtt Neőas szerezte, lövése Kopcát érintve jutott a hálóba. NITRA-DUKLA 3:2 (1:1), 6500 néző, jv.: Stiegler, G.: Moravéík, Blaho, Bor- ko, III. Kríz és Korejóík. Lelkes hazai közönség előtt vívta ki a Piastika az UEFA Kupa-szereplést. A 9. percben szögletrúgást követően Moravcík volt eredményes, majd a félidő végén Kríz egyenlített védelmi hibából. A fordulás után fölénybe kerültek a vendéglátók, s kétgólos előnyre tettek szert. SPARTA-TRNAVA 6:1 (4:0), 15 000 néző, jv.: Krchnák. G.: P. Novák, Haáek, Skuhravy, Griga, Bílek, Vrabec, ill. Klejch. A Sparta semmit sem hagyott a véletlenre, gólratöró játékának ellenszerét nem találták meg a vendégek. A forduló legszebb gólját a 77. percben Vrabec szerezte, aki 20 méterről kilőtte a kapu jobb felső sarkát. OLOMOUC-DAC 2:2 (1:2), 5000 néző, jv.: Grégr, G.: Drulák (11-esből), Kouril, ill. Mióinec, Kulich. Színvonalas játékkal búcsúzott a két csapat a bajnoki idénytől. A 11. percben a DAC-védők szabálytalanul választották el a labdától Látalt, s a megítélt 11 -est Drulák értékesítette. Míőinec gyors ellentámadásból egyenlített a 36. percben. Nem sokkal ezután vezetést szerzett a DAC. A fordulás után Kouril állította be a végeredményt az 55. percben. VÍTKOVICE-SLOVAN 2:0 (1:0), 3000 néző, jv.: Jaáek. G.: Kadlec és Gruss- mann. A 7. percben Kadlec 17 méteres szabadrúgásból szerezte meg a hazaiak vezető gólját. Vencel kapus jó napot fogott ki, s a Slovan neki köszönheti, hogy csupán ilyen arányú vereséget szenvedett. SLAVIA-PLZEN 1:0 (1:0), 6000 néző, jv.: Hycl. G.: Záleáák. Nem sikerült a bravúr a kiesés ellen küzdő Plzennek. Bár jobban kezdett, mint ellenfele, csatárai gólképtelenek voltak. Zálesák a 27. percben lőtt gólja megpecsételte a Skoda sorsát. CHEB-BOHEMIANS 2:1 (2:0), 6500 néző, jv.: Marko. G.: ¿mid (2), ill. Őísma. A kiesés rémétől fenyegetett Cheb ámíd vezérletével biztosította helyét az élvonalban. A második félidőben mezőny- fölényben futballozott a Bohemians, ám csatárai a százszázalékos gólhelyzeteket sem tudták kihasználni. Ot perccel a vége előtt Bélák beadásából Siáma állította be a végeredményt. HRADEC-B. BYSTRICA 1:2 (1:2), 6000 néző, jv.: Pelíáek. G.: Valkucák, ill. Gostiő és Polák. Vereséggel búcsúzott a hazai együttes az I. ligától. Á B. Bystrica két perc alatt két gólt rúgott, amikre csak eggyel tudott válaszolni a Hradec. A szünet után javult a színvonal, ám gól már nem esett. Az I. liga végső táblázata: 1. Sparta 30 19 7 4 73:26 45 2. Ostrava 30 19 4 7 54:34 42 3. Nitra 30 14 6 10 38:40 34 4. Slavia 30 15 3 12 55:49 33 5. Dukla 30 13 6 11 50:42 32 6. DAC 30 13 5 12 37:41 31 7. Slovan 30 13 4 13 41:39 30 8. B. Bystrica 30 13 4 13 50:57 30 9. Inter 30 11 7 12 53:56 29 10. Olomouc 30 12 5 13 41:48 29 11. Vítkovice 30 13 2 15 53:40 28 12. Trnava 30 10 7 13 36:46 27 13. Cheb 30 10 4 16 40:54 24 14. Bohemians 30 10 4 16 41:58 24 15. Plzeñ 30 10 3 17 40:48 23 16. Hradec 30 6 7 17 32:58 19 Sikeres jubileum a Pravda - Televízió - Slovnaft rendezvényen Mrázek a világ legjobbjával győzött (Munkatársunktól) - Még az időjárás is megemberelte magát a 30. jubileumi Pravda - Televízió - Slovnaft nemzetközi atlétikai viadal kezdetéig, csak a szél volt helyenként erősebb a megengedettnél. Jó atlétikát ígért az ünnepélyes megnyitóra felvonuló világcsúcstartók, olimpiai és világbajnoki érmesek sora, s a közönség jól sejtette mindezt, szinte az utolsó helyig megtelt a bratislavai Inter-stadion. A nézők a 27 versenyszám mindegyikében kitűnő légkört teremtettek a 37 országból egybegyült atlétáknak. Első ízben sűrítették a rendezők egy napba a műsort, így a pályán gyorsan peregtek az események. Még az ünnepélyes megnyitó előtt indították az egyik nagy érdeklődéssel várt versenyszámot, az 5 km-es gyaloglást, ahol természetesen ott voltak a kitűnő csehszlovák válogatottak is. Megszületett az első világra szóló eredmény, Román Mrázek, a budapesti fedettpályás világbajnokság ezüstérmese könnyed léptekkel haladt az első kilométereken, s a harmadiknál a részidő (10:38,34) új országos csúcsnak felelt meg, ami sejttette, nagyszerű teljesítmény van kilátásban. A Dukla B. Bystrica gyaloglója ezután még jobban meglódult, s a célba érve a világ legjobb eredményét, 18:28,80-at mutatott az óra. Ezzel megelőzte volt válogatott társát, Jozef Pribili- necet a világranglistán. Jó mezőny gyűlt egybe a kíváncsian várt számban, a 110 m-es gátfutásban, ahol, mi tagadás, országos csúcskísérlet elé néztünk a két kitűnő csehszlovák gátas, az országos rekorder Jirí Hudec volgográdi szereplése és a tavalyi fedettpályás Euró- pa-bajnok, Aleá Höffer formája alapján. Olyan társaik voltak, mint a szovjet Kaza- nov, a nemrég felbukkant amerikai nagy tehetség, Davis Ashford, s a lengyel Na- gorka. Hudec rajtolt a legjobban, végig jól tartotta magát, az utolsó gátnál azonban kisebb problémája volt, ami nemcsak az országos rekordba, de a győzelmébe is került, a lengyel fiú a célban mellbedobással megelőzte őt. Világcsúcsot ígért idénykezdetkor Jan ¿elezny, a világ legjobb gerelyese, s nem sokon múlt, hogy megtartsa szavát. Stabilan a 80 méteres határon túlra küldte Kapuzárás a labdarúgó SZNL l-ben Célba ért a Pov. Bystrica (sr) - Szerdán kora este célba ért a Povazská Bystrica: 40 év után ismét az élvonalban szerepelhet. A listavezető könnyedén győzte le a labdarúgó SZNL I utolsó, 30. fordulójában a Senicát, és egypontos előnnyel végzett a tabella élén. A Stropkov együttese már korábban elbúcsúzott a második vonaltól. Jövőre a Senec és a Lokomotíva Kosice lesz az újonc az SZNL l-ben. Pov. Bystrica-Senica 3:0 (2:0), góllövők: Soldán, Fiantok és Kukucka. Már az 1. percben gólt lőtt a hazai csapat, ezt követően megállás nélkül ünnepelt a 12 000 néző. Prievidza-íilina 0:1 (0:0), g: Mlejnek. A vendégek jobban akarták a győzelmet, s ezt meg is szerezték. Ez azonban kevés volt az üdvösséghez... Presov-Humenné 6:1 (2:1), g: Matta és Gombár 2-2, Prusák és Vytykac, illetve Labun. Az első félidőben rosszul játszott az exligás, fordulás után érthetetlenül összeroppant a vendégegyüttes. Trebisov-Jeláava 1:1 (1:1), g: Őtún, illetve Marchevsky. A két együttes bebizonyította: tét nélkül is lehet komolyan és jól futballozni. Igazságos pontosztozkodás született. Óadca-Sal’a 3:0 (0:0), g: Faldík 2, Maut. A vendégek nem sok vizet zavartak, egy igazi helyzetet sem dolgoztak ki. A Őadca szünet utáni javuló teljesítményének köszönheti háromgólos győzelmét. Kosice-Levice 6:1 (4:1) g: Gorej és Sergin 2-2, ¿evőik és Sasák, ill. Gajdos. Az idény leggyengébb teljesítményét nyújtotta a lévai (Levice) csapat. A kassaiak (Kosice) viszont egyszerűen, ám gólveszélyesen fociztak. Hurbanovo-Stropkov 5:4 (3:1), g: Saksa és Ravasz 2-2. Popovec, ill Se- naj 3, Gazda. Az Agro már 4:1-re vezetett, ezután kiengedett, s a végén örülhetett a nehezen kiharcolt győzelemnek. Michalovce-Spoje 2:0 (1:0), g: Varga, őizmár. Gyenge színvonal, 90 perc sétafutball, teljesen veszélytelen vendégcsapat. Az SZNL I. végső táblázata 1. Pov. Bystrica 30 20 5 5 64:23 45 2. Zilina 30 17 10 3 70:29 44 3. Presov 30 16 6 8 59:36 38 4. Kosice 30 9 13 8 34:26 31 5. Prievidza 30 12 5 13 35:33 29 6. Hurbanovo 30 10 9 11 38:38 29 7. Senica 30 11 6 13 36:34 28 8. Jelsava 30 11 6 13 35:39 28 9. Trebisov 30 9 11 10 29:34 28 10. Sara 30 9 10 11 33:50 28 11. Őadca 30 11 6 13 35:54 28 12. Michalovce 30 8 11 11 37:41 27 13. Levice 30 10 7 13 34:54 27 14. Spoje 30 9 6 15 38:49 24 15. Humenné 30 8 8 14 34:49 24 16. Stropkov 30 7 8 15 24:46 21 Labdarúgó SZNL II NYUGATI CSOPORT: VTJ Sered- Zl. Klasy 1:0, Trencín - Púchov 2:3, Topol'cany - Bánovce 6:0, Senec - Dubnica 2:1, N. Mesto - Hutník Sered' 3:1, Malacky - ŐH Bratislava 1:2, Az Inter ZTS jun. - N. Zámky és a Slovan jun.- Matador találkozót 18.00 órai kezdettel ma játsszák. KELETI CSOPORT: Ruzomberok - L. Mikulás 4:1, R. Sobota - Fiíakovo 1:1, Kys. N. Mesto - Giraltovce 3:0, Budkovce- Lók. Kosice 2:2, Bard. N. Vés - Barde- jov 2:1, Martin - V. Kapusany 2:0, Bytca- Lucenec 3:1, Sp. N. Vés - Vranov 2:2. (me) a szert, ami nagyszerű formájáról tanúskodik. Tegnapi leghosszabb kísérlete 84,74 m volt. Galina Csisztyakovát, a szám világrekorderét köszönthettük a női távolugrásban, s ő sem okozott csalódást, ugyan az igényesebbek ellenvethetnék, hogy a hétméteres határt egyszer sem szárnyalta túl. De mivel az idénynek a kezdetén járunk, 5 cm-rel kisebb eredménye nem számít rossznak. Rendezvénycsúcs született a női magasugrásban, ahol ketten is túlszárnyalták harmadszorra a 198 cm-t. Gyors volt a férfi 1500 m-es síkfutás döntője: a szovjet Afanaszjev hosszú léptekkel futotta végig a távot, s végül a világ idei legjobbjával győzött. EREDMÉNYEK - férfiak, 110 m gát: I. Nagorka (lengyel) 13,56, 2. Hudec 13,56 ... 4. Höffer (csehszlovákok) 13,76, gerelyhajítás: Zelezny 84,74, 5 km gyaloglás: Mrázek 18:28,80 - a világ legjobbja, hármasugrás: Reyna (kubai) 16,97 ... 4. Mikuláá (csehszlovák 16,52, 1500 m: Afanaszjev (szovjet) 3:38,76, Nők - távolugrás: Csisztyakova (szovjet) 695, 800 m: Matusjavicena (szovjet) 1:59,46, ... 5. Sedláková (csehszlovák) 2:03,75, súlylökés: Hammer (NDK-beli) 19,81, 100 m gát: Adams (kubai) 13,19, 400 m: Dzigalova (szovjet) 51,76, 100 m: Iheagwan (nigériai) II,11 URBAN KLÁRA Duplázott a Bp. Honvéd (sr) - BP. HONVÉD-FTC 1:0 (0:0). Tegnap este 30 000 néző előtt a Népstadionban játszották a labdarúgó MNK döntőjét. Többet kezdeményezett a Fradi, a 63. percben óriási védelmi hibából Fodor révén a piros-fehérek szereztek vezetést. Ezután a zöld-fehérek sorra kihagyták a jobbnál jobb helyzeteket, négy perccel a befejezés előtt Limperger fejesét a kapufa hárította. A Honvéd a bajnokság után az MNK-t is megnyerte. 22. női kosárlabda-Eb Egy győzelem, egy vereség (sr) - Várnában kedden este elkezdődött a 22. női kosárlabda Európa-bajnokság. Az első játéknapon kitűnő csatát hozott a Csehszlovákia-Szovjetunió összecsapás, melyet a címvédő csak nehezen tudott megnyerni. A vereség ellenére Kysílkováék jó teljesítményt nyújtottak. Tegnap a 2. fordulóban Hollandiát győzték le, s még versenyben vannak a legjobb négy közé jutásért. Az első forduló eredményei - A- CSOPORT: Szovjetunió-Csehszlovákia 78:75 (54:39), Olaszország-Hollandia 67:52 (37:21). B-CSOPORT: Jugoszlá- via-Magyarország 76:52 (41:22), Bulgá- ria-Franciaország 90:54 (41:31). A 2. forduló eredményei - A: Csehszlovákia -Hollandia 68:60 (36:29), B: Jugoszlá- via-Franciaország 81:62 (48:27), Bulgária -Magyarország 92:77.