Új Szó, 1989. május (42. évfolyam, 102-126. szám)
1989-05-17 / 114. szám, szerda
Az SZLKP Központi Bizottsága ülésének vitája STEFAN FERENCEI, az SZLKP KB tagja, miniszter, az SZSZK Népi Ellenőrzési Bizottságának elnöke Társadalmunk építésének stratégiai célja a szocializmus magas színvonalának elérése, a nép alkotó potenciáljának fejlesztésével és ezzel egyidejűleg a gazdaság az anyagi és a kulturális színvonal emelése. Ezeknek a céloknak az elérését szolgáló eszköz a gazdasági mechanizmus és a társadalmi felépítmény átalakítása a szocialista társadalom politikai rendszerének fejlesztése. Ennek fő minőségi és következetes megvalósításának legfőbb garanciáját kellene jelentenie a fiatalok részvételének a változásokban. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy az ifjúság részvétele e változások folyamatában egyelőre nem kielégítő! Mindez azért van, mert az újonnan kialakuló feltételek sokkal igényesebbek és bonyolultabbak, mint az eddigiek. Ok persze az is, hogy a gyakorlati életbe lépő fiatalok színvonala nem felel meg a jelenlegi követelményeknek. Egyetértek azzal az elemzéssel, amelyet az SZLKP KB elé terjesztettek a fiatalok felkészítésének vázlatával. Eszerint olyan fiatalokat készítünk fel, akik megtanulnak dolgozni és élni a szocialista önigazgatás feltételei között, közben kihasználják a szocialista demokrácia eszközeit a társadalmi életben az alkotó tevékenység fejlesztése érdekében és ily módon kiveszik részüket a népgazdaság hatékonyabbá tételének folyamatából, elsősorban a teljes önelszámolás feltételei között. Támogatom az előterjesztett határozati javaslatokat, amelyek a nép tudásszintjének növelésére irányulnak, előirányozzák a dolgozók szakmai tudásának elmélyítését és az egész életen át tartó művelődést. Támogatom azért is, mert meggyőződésem, hogy a műveltségszint növekedése nélkül képtelenek lennénk növelni a gazdasági és a szociális fejlődés hatékonyságát. Számomra ezt bizonyítják a gyakorlati élet tapasztalatai is még a hatvanas évekből, amikor az intenzifi- káció területén rendkívül bonyolult feladatok előtt álltunk. Napjainkban az oktatásügyben és az egész társadalmi élet valamennyi területén különböző problémákat és nehézségeket kell megoldanunk. A párt egész életünket a gazdasági mechanizmus átalakítására és a szocialista demokrácia további elmélyítésére ösztönzi. A hatásköröket egyre inkább az irányítás alapelemeire hárítjuk át, kétlépcsős rendszert építünk ki az irányítás szervezésének új módjaira törekszünk, az önigazgatás új formáit igyekszünk kialakítani, s azokat komoly hatáskörrel ruházzuk fel. Mindez elkerülhetetlen az embereknek az irányításba való érdekeltségének fokozása nélkül. Ezzel erősítjük a termelőerők fejlesztésére irányuló gazdasági érdeklődést. Szándékaink azonban a gyakorlatban mindezidáig markánsabban még nem mutatkoznak meg. Miért? Az egyes problémák mélyebb elemzését követően a gyakorlati tapasztalatok azt bizonyítják, hogy az emberek érdeklődése, amiből gondolataink és cselekvésünk fakad, a nyereség és az anyagi érdekeltség mellett politikai hozzáállásunkat is formálja, akárcsak eszmei érettségünket, erkölcsi értékeinket és nem utolsósorban ilyen hatással van ellenőrző tevékenységünk is. A politikusság, amelynek prioritása van a gazdaságban mindig abban mutatkozik meg, hogy a konkrét tevékenység miként valósul meg összhangban az össztársadalmi érdekekkel, a kollektív érdekek pedig mennyire vannak összhangban a szocialista társadalom össznépi értékeivel. Az egyéni és a kollektív egoizmus számos területen megfigyelhető amint figyelmen kívül hagyja az össztársadalmi érdekeket. A rossz minőségű munkában éppúgy, mint a beruházási folyamat paramétereinek nem teljesítésében a szükségtelen készletek növekedésében, a szerződések be nem tartásában, sőt a nyereség kimutatásában is. Tehát a nyereség nem egyedüli kritériuma érdekeink formálásának. Nem hagyható itt figyefmen kívül a politikusság, amely szorosan kapcsolódik az eszmei érettséghez és itt van még az erkölcsi befolyás, ami rendkívül érzékenyen formálja az emberek érdeklődését, s vonatkozik ez elsősorban a fiatalokra. Ezért támogatom a CSKP KB 13. ülésének határozatait, amely hangsúlyozza a fiatal generáció nevelésében és művelődésében az egész társadalom felelősségét. Valamennyien tudjuk, hogy milyen hatással van a fiatal generáció formálására a szavak és a tettek közti ellentmondás, vagyis ellentmondás aközött, amit hangoztatunk és amit csinálunk. Éppen ezért a CSKP KB Elnökségének Levelében foglaltak megvalósításáért, a negatív jelenségek ellen folytatott harc nem vesztett időszerűségéből. Ahhoz, hogy biztosítsuk az érdekek és a hozzáállás komplexitása közötti összhangot elkerülhetetlen a nagy hatékonyságú ellenőrző tevékenység, amit az új feltételek között az elfogadott törvényekkel összhangban kell megvalósítani. Támogatom a CSKP KB ülésének határozatait, amelyek feladatul adják, hogy a neve- lési-művelődési rendszert az össztársadalmi érdekekkel és a gyorsítás feladataival összhangban formáljuk, hogy az oktatásügy változásainak mértéke, mélysége és forradalmisá- ga összhangban legyen a gazdaságban és a társadalmi élet valamennyi területén végbemenő forradalmi változásokkal. Szükséges, hogy az oktatásügy átalakítása a nevelés és a művelődés területén bekövetkező változások az oktatásügy kiépítésének és munkájának történelmileg hitelesített lenini elveire épüljön. Tehát az osztályjellegre, a politikus- ságra, az élet és az iskola kapcsolatára összhangban az oktatás és a nevelés igényeivel és a társadalmi feltételekkel. Ebben a vonatkozásban nagyon sürgető a politikai gazdaságtan új tankönyvének megírása. Helyes és szükségszerű követelmény a nyelvtanulás. A kétnyelvű oktatás következetes megvalósítása az anyanyelv és a szlovák nyelv tanítása minőségének javítása a nemzetiségi iskolák minden típusán és minden szintjén a tanulók felkészítése színvonalának javítása. Ez nemcsak helyes, hanem időszerű kérdés is. Nemcsak azért, mert a múltban más irányzatoknak is tanúi lehettünk, pl. az anyanyelv elhanyagolását annak adminisztratív útor» történő korlátozását is megfigyelhettük, akárcsak az olyan igyekeze- tet, amely olyan jogi normákra törekedett, hogy az ilyen törekvéseket legalizálja. Helyes ez a követelmény azért is, mert a nemzetek és a nemzetiségek közeledésének útja nem vezethet a korlátozásokon át, hanem csak az önkéntesség és a fejlődés útján, s különösen fontos ez a nyelvi kérdésekben. A megoldás csakis az anyanyelvi oktatás, valamint a szlovák nyelv tanítása minőségének javítása lehet. A korlátozások mindig is a meg nem értéshez, az elidegenedéshez vezettek. A forradalmi megoldásokat a nemzetiségi problémák megoldásának lenini elveivel összhangban kell kereseni. Ezen a területen is nagyon sokat tettünk. Azért, amit eddig elértünk, a CSKP internacionalista politikájának jár köszönet. Emellett nem hagyhatjuk figyelmen kívül az apró gondokat sem, amelyek tulajdonképpen a kanál szerepét töltik be a nagy hordó mézben. PAVOL BOLVANSKY, az SZLKP KB tagja, a Közép-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság elnöke Alap- és középiskoláinkban már régebben kíhangsúlyozódott a csehszlovák oktatási-nevelési rendszer komplex átértékelésének igénye. Ennek sürgősségét külön is indokolja a társadalmi fejlődés mostani szakaszának jellege, amely nagy műveltségű, sokrétűen képzett, kötelességeik színvonalas teljesítésére képes dolgozókat kíván. Közép-Szlová- kiában a CSKP KB 13. ülésére és az SZLKP ezt követő tanácskozására készülve az alap- és a középfokú oktatásügyi helyzet alapos elemzésekor a vitathatatlanul jó eredmények mellett felszínre került néhány, elvi megoldást követelő régebbi és újkeletú probléma is. A tárgyszerűen kritikus elemzés rámutatott arra, hogy a csehszlovák oktatási-nevelési rendszer további fejlesztésére 1976-ban elfogadott dokumentumnak pozitív hatása, lett az oktatásügy pedagógiai-szervező és kádergyakorlatában. Ez nyomon követhető mind Közép-Szlovákia bölcsődei és óvodai hálózatának bővülésénél, mind kerületünk több járása középiskoláiban az azóta megnyílt új tanulmányi szakok számának növekedésénél. Ugyanakkor lényeges javulás történt a középiskolákban tanító pedagógusok képzettségi arányában és jobb lett az elektronizálás ’ komplex programjához szükséges anyagiműszaki ellátottság. E sikerek viszont nem tekinthetők mérvadóaknak annak elbírálásánál, hogy bevált-e a dokumentum egésze. Sürgető gondunk a tanulók alapiskolákból középiskolákba való tovább jutása a tízéves kötelező iskolalátogatás kapcsán. Tapasztalataink a tízéves iskolai oktatás objektív össztársadalmi szükségletét igazolják, amelytől majd döntő mértékben fog függni a későbbi gazdasági és szociális fejlődésünk. Az eddigi gyakorlat a középiskolák teljes jogi egyenértékűségének elvéből kiindulva tételezte fel a bármelyik középiskolában szerzett műveltség, érettségi bizonyítvány szintén teljes jogi egyenértékűségét. A társadalom munkaerőelosztási érdekei és a szülők egyéni elképzelései között viszont antagonista ellentét nyilvánul meg. Ugyanis a sem szakmailag, sem szociálisan éretteknek még nem tekinthető tizenéves tanulóknak nincs olyan tiszta elképzelésük a maguknak választható megfelelő foglalkozásról, hogy elhatározásukat helyeseljék is a szüleik. Az alapiskolákban lehetséges pályaválasztási tanácsadások jelenlegi formái és eszközei pedig nem teszik lehetővé, hogy a tanulók saját képességeiket felmérve megfontoltan döntsenek, így helyettük rendszerint a szülők határozzák el, milyen pályára induljanak. A szülői döntésekben domináló igyekezet, hogy gyermekük gimnáziumban vagy a lakóhelyhez közeli szakközépiskolában érettségizzen. A társadalom érdekeinek és a szülők elképzeléseinek újbóli ütközését bizonyítják például a középiskolai felvételi vizsgák idei tapasztalatai is. Kerületünk gimnáziumaiba és szakközépiskoláiba 1600-zal több jelentkezőt szerettek volna bejuttatni szüleik, mint ahány tanulónak jövőre helyet biztosíthatunk ezekben az oktatási intézményekben. A tízéves kötelező iskolalátogatás problémakörének további vonatkozása, hogy a termelővállalatok és üzemek ezentúl is változatlanul a két vagy három éves szakmunkásképzőkbe várják egy-egy populációs évfolyam fiataljainak 63-64 százalékát. Néhány ágazatban azt is megfigyeltük, hogy az általános politechnikai oktatás rovására előnyben részesítik a termelési szakgyakorlatokat. Ezért egyre növekszik a különféle szakmunkásképzők tanulóinak és a szakközépiskolákba járók tudásszintje közötti különbség, mégpedig a szakmunkásképzők kárára. Az ilyen és más jellegű nem kívánatos kísérő jelenségek megszüntetéséhez nem elég a tantervek módosítása, az elméleti és a gyakorlati képzés arányának megváltoztatása vagy a már egyébként is túlzsúfolt tanítás óráinak további növelése. A megoldást inkább a kötelező alapfokú oktatásról kialakított szemléletünk átértékelésében, a tanulók egyéni képességei szerint differenciált felvételi lehetőségeket biztosító, egységesen tízéves középiskolai oktatás megszervezésében látom. A pályaalkalmasságra, szakmai rátermettségre és fizikai adottságokra igényes foglalkozásokat tanító iskolák látogatásának feltétele lehetne az előzetes általános politechnikai műveltség megszerzése. így több idő szabadulna fel a foglalkozások tudnivalóinak koncentrált és alapos elsajátításához. Ráadásul csökkenne a tanulók oly sokat emlegetett túlterheltsége is. A CSKP KB 13. ülése felvetette az alap- és a középfokú oktatásügyi intézmények igazgatásával kapcsolatban a további demokratizálás szükségességét. Az ebből adódó feladatok elvégzésének alapvető feltétele a jog- és hatáskörök decentralizálása az oktatási rendszer alacsonyabb fokozatait képező iskolákra. Gyakori és jogos bírálatok érnek bennünket, de magunk is bíráljuk a már-már elviselhetetlen mértékű adminisztrációt, bürokratikus formákat és módszereket az oktatásügy irányításában. E kedvezőtlen helyzet okainak egyike az oktatásügyhöz való extenzív össztársadalmi viszonyulás. A CSKP KB Elnöksége 1976-os határozatának eddigi teljesítése során a centralizmust mint alapvető szervezési és irányítási módszert dicsőítettük. így egyre nagyobb ellentétek keletkeztek a határozat céljai és az iskolák igazgatásának módszerei között. A centralizációs igyekezetet tovább fokozta, sőt intézményesítette a széles körű törvényes vagy a törvényeket megkerülő normaképzés. Az iskolák közvetlen döntési jogkörének korlátozása az oktatásügy minden szakaszán túlzott és fölösleges adminisztratív igényeket támasztott a nemzeti bizottságok oktatásügyi szakosztályaival szemben. A szakmai igazgatásra irányuló törekvés megnövelte mind a tanfelügyelők, mind a felügyeleti szervek számát. Közép-Szlovákiában például a kerületi nemzeti bizottság hivatalnokainak csaknem 20 százaléka* jelenleg is az oktatásügy szakaszán dolgozik. Éppen ezért mielőbb külön kell választanunk az iskolaigazgatók és nevelőintézményvezetők jogkörét a kollektív igazgatási szervekétől. Ez a lépés a jogok és a felelősségek új elosztásával jár annak érdekében, hogy az iskola igazgatója beosztottjaival együtt az adott helyzetnek legmegfelelőbben gondoskodjon az oktatási intézmény zavartalan működéséről. Arra kell törekednünk, hogy mindig az a felelős vezető hozza meg a döntéseket, aki a legtöbb információval rendelkezik ehhez. Az oktatásügy szerkezeti felépítésénél viszont nem becsülhetjük le a megfelelő szakmai tájékoztatás fontosságát és a pedagógusok közvetlen részvételét az iskolák szakmai igazgatásában. Ezzel szorosan összefügg a nyilvánosság bevonása is az oktatási intézmények működésének megszervezésébe. Az Oktatási, Ifjúsági és Testnevelési Minisztérium megalapítását követően most újra át kell szervezni a nemzeti bizottságok oktatásügyi szakosztályait az irányítás adminisztratív formáinak és módszereinek jelentős korlátozása, valamint a céltudatos munka lehetőségeinek kibővítése végett. Az átszervezésnél figyelembe kell venni mind a jogkörök, mind a felelősségek átruházásának kérdését az oktatásügy alacsonyabb szintű lépcsőire, elő kell segíteni az önigazgatási formák fejlesztését és több módszertani segítséget kell biztosítani az eredményes oktató munkához. A nemzeti bizottságok oktatásügyi szakosztályainak tevékenységében szintén nagyon fontossá válik az elavult munkaformák megszüntetése és az új igényekhez igazodó feltételek kialakítása. A CSKP KB 13. ülése határozatának következetes teljesítése új törvény elfogadását feltételezi az alap- és a középiskolákról. Az államigazgalás más szakaszain szerzett tapasztalataink alapján fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy a törvényjavaslat előkészítésébe, megvitatásába okvetlenül be kell majd vonni a sokéves tapasztalatokkal rendelkező pedagógusokat is, akik észrevételei, hozzászólásai nagyban elősegíthetik az új törvény mielőbbi életbe léptetését. LUDOVÍT KILÁR, az SZSZK oktatási, ifjúsági és testnevelési minisztere A CSKP KB 13. és az SZLKP KB ülése előkészítésének tapasztalatai egyértelműen megmutatták, hogy iskoláink mai és jövőbeli gondjait a szociális, politikai, gazdasági, erkölcsi, kulturális és más változások szerves részeként kell megoldani, azon változások részeként, amelyek visszatükrözik a társadalom átalakítását és azt, hogy a szocialista demokrácia elmélyítése az iskola feltételei közt az egész oktatási szféra hatékonyabb kihasználását jelenti, főleg a kulcsfeladatok megoldásában. Ennek előfeltétele, hogy a pedagógusokkal, tudományos és vezető szakemberekkel folytatott mostani nyitott, termékeny és ígéretes párbeszéd ne a CSKP KB 13. és az SZLKP KB ülése határozatainak formális feldolgozásával érjen véget, hanem azok megvalósításával és főleg az elfogadott intézkedések teljesítésével folytatódjék. Az iskolák tevékenysége javításának elengedhetetlen feltétele az irányítás színvonalának emelése. Elfogadtuk azt a kritikát, amely az SZLKP kongresszusán hangzott el. Az eddigi hibák és nehézségek éppen abból eredtek, hogy sokszor inkább bürokratikus módszerekkel irányítottunk és sok mindent központilag akartunk elérni, és bizonyos mértékig ezzel is csökkentettük az iskolák funkcionáriusainak, s főleg a tanítóknak az aktivitását, kezdeményező- és alkotókészségét. Mindezt az iskolák koncepciózus és oktatásinevelési, valamint tudományos-kutatási feladatainak megoldása során fel kell élesztenünk. A főiskolákon már több konkrét lépést tettünk, de úgy tűnik, hogy eltart még egy ideig, amíg az illetékesek újra megtanulnak élni a jogaikkal, megtanulnak önállóan dönteni és döntéseikért vállalni a felelősséget. Néhol nem is mutatnak hajlandóságot a döntések átvételében. Teljes mértékben tudatosítjuk, hogy politikailag jobban együtt kell dolgoznunk a főiskolák vezetőségével, hogy az irányítás demokratizálásának folyamata következetesebben érvényesüljön nemcsak a minisztériumoktól az iskolák felé, hanem a rektorátusokról a karokra, a tanszékektől pedig a tanárokig. Ezeket a lépéseket érvényesítjük a főiskolai .törvény novellájának előkészítésében. Átértékeljük a nemzeti bizottságok hatáskörébe tartozó iskolairányítás hatékonyságát is. Velük közösen vizsgáljuk felül az iskolairányítással kapcsolatos adminisztratív teendők csökkentésének ütemét és terjedelmét, valamint az iskolai funkcionáriusok tehermentesítésének lehetőségeit, munkájuk anyagi-mű- szaki feltételeinek a biztosítását illetően. A jelenlegi helyzet azt jelzi, hogy bár 1987-től a múlt év végéig 123-ról 65-re csökkent a központi irányítási aktusok száma, kerületi és járási szinten lassabban csökkennek ezek az adminisztratív intézkedések. Ezért is hangsúlyozzák tanítóink, hogy semmi vagy csak kevés változik a munkafeltételeik javítása terén. De központilag is sok még a megoldásra váró feladat. Itt is szükségszerű a minisztériumunk és a nemzeti bizottságok illetékes tisztségviselőinek rendszeresebb munkája. A tanítás alaptalan és gyakori megszakítása, amit a jövőben nem szabad megengednünk, az egyik komoly akadálya a színvonal emelésének és a folyamatos munkának. A nemzeti bizottságokkal közösen át kell értékelnünk az inspekciók, az ellenőrzések, a kerületi pedagógiai intézetek, a járási pedagógiai központok feladatát, hogy tevékenységük az iskolák és a pedagógusok konkrét segítségét szolgálja. A gyerekek és az ifjúság iskolai felkészítését érintő nézetek megvitatása szinte törvényszerűen a nevelés problémáinak vitatásába torkollnak. Már a CSKP KB 13. és az SZLKP KB ülésének előkészítése során megállapíttatott, hogy a világnézeti, az erkölcsi, az esztétikai és a munkára való nevelésben hiányosságok vannak. Az oktatás és a nevelés egységének szűkebb értelmezése azt eredményezte, hogy a nevelés gyakran elmaradt az oktatás mögött. Ez aztán gyakran mutatkozott meg a múltban, és megmutatkozik ma is a gyerekek és az ifjúság egy részének viselkedésében, továbbá a munká(Folytatás az 5. oldalon) ÚJ SZÚ 4 1989. V. 17.