Új Szó, 1989. május (42. évfolyam, 102-126. szám)
1989-05-05 / 105. szám, péntek
Ladislav Adamec elvtárs beszéde (Folytatás az 1. oldalról) A társadalmi átalakítás megvalósításáról hozott döntés növelte a politika iránti érdeklődést, kritikusabb légkört alakított ki a társadalomban. Többet és nyíltabban vitatkozunk. A nyilvánosság elé kerülnek olyan v problémák, amelyekről korábban csak halkan és egymás között beszéltünk. Mint minden új dolgot ezt is sok kétely, gond és nem világos elképzelés kíséri. A lakosság többsége azonban reménykedik. Azt várja, hogy mindazt, ami sokáig bírálat tárgya volt, amit eddig, nem tudtunk előremozdítani, most sikerül megváltoztatni. Különböző elképzelésekről hallani az előrehaladás ütemét illetően. Az emberek döntő többsége számára nem mindegy, mi lesz a sorsa az alapvető változások programjának. Tudatosítják mekkora a kockázat, és mekkora a lehetőség. Az átalakítás gondolatai a politikai tartalmú dokumentumokból, az újságoldalakról, a gyűlések vitáiból fokozatosan a gyakorlatba kerülnek, mindennapi életünk részévé válnak. Éppen a céloktól a konkrét döntésekhez és tettekhez való átmenet során merül fel nem kevés bonyodalom. Az természetes, hogy az emberek eredményeket, a munkahelyeken az üzletek polcain, a szolgáltatásokban, a hivatalok eljárásaiban* lakóhelyükön, mindenütt javulást szeretnének látni. Gyakran hallani arról, hogy biztosítékokat kérnek arra, hogy az elgondolt szándékokat sikerül megvalósítani. Az ilyen nagy és összetett feladat végrehajtásánál a sikertelenség, a hibák és a nehézségek ellen nem vagyunk biztosítva. Az alapvető biztosíték az, hogy az eddigi úton már nem haladhatunk tovább. Ezzel ugyanis veszélyeztetnénk eddigi forradalmi vívmányainkat, megkárosítanánk a szocializmus vonzerejét, kétségessé tennénk országunk jövőjét. Nincs más alternatíva v Az élet meggyőzött bennünket arról, hogy az apróbb javítások, a részmegoldások nem fordíthatják vissza a negatív folyamatokat, nem vethetnek véget a stagnálásnak. Más, jobb javaslattal a gazdaságirányítás és az egész társadalom forradalmi átalakítására senki nem jelentkezett. Én személyesen meg vagyok győződve arról, hogy elvben nem is létezik más pozitív, konstruktív megoldás, mint az, amellyel elsőként az SZKP lépett elő. Felmerülhetnek kétségek is, hogy ezt a mélyreható beavatkozást a társadalom szervezetébe nem lehetne-e elhalasztani, az utánunk jövőkre hagyni. Egyesek számára talán kényelmes lenne ez, de ennek a - képletesen szólva - életbevágóan fontos sebészeti beavatkozásnak elhalasztásáért nagyon drágán kellene fizetnünk. A közvélemény növekvő érdeklődését a társadalmi események iránt üdvözöljük és támogatjuk. Természetes azonban, hogy ez problémáktól extrém és negatív jelenségektől sem mentes. Ezek ellen azonban nem védekezhetünk úgy, hogy meghátrálunk a nehézségek elől, csökkentjük a tempót, visszatérünk a régi módszerekhez. Az ilyen út bizalmatlanságot eredményezne céljaink őszinteségével szemben, és veszélyeztetné az elfogadott reformokat, Helyesnek tartjuk a még gyorsabb és még következetesebb előrehaladást, összhangban a társadalom szükségleteivel és az emberek elvárásaival. A régi gondolkodást, szokást, módszert, újjal felcserélni csak tömeg- mozgalommal lehet. Ez hordozza az ösz- tönösségnek, az anarchiának, a sietségnek, a lehetőségek túllépésének, az egyes szakaszok átugrásának kockázatát. Ezek ellen hatásosan és időben csak úgy lehet fellépni, ha nemcsak figyelmeztetünk, elítélünk, megtiltunk és utasítunk, hanem a problémák kezdeményező megoldásával, a helyzet reális megítélésével és átgondolt tettekkel. Átmeneti időszakban élünk. Egymás mellett hatnak az új és régi törvények, az eddigi és az előkészített mechanizmus elemei. Mindez bonyolítja a helyzetet a központban és a vállalatoknál is. Az irányítás és a tervezés eddigi módszerei sokszor megkötik a kezünket. Számolunk azzal, hogy a következő évben annak az irányában is döntő lépést teszünk, hogy a 9. ötéves terv időszakába a népgazdaság minden eleme már új körülmények között lépjen. A jó és alapos előkészítés szükségessége azonban, nemcsak a központot érinti, ugyanilyen fontos vállalati szinten is. Itt azonban főleg az , önelszámolás elveit a vállalaton belüli irányítás változásait, az adminisztratíva csökkentését, a káderek előkészítését illetően nagyobbat kell lépni. Teret az állampolgári aktivitásnak Gyakran hiányolják a termelésben és egyéb területeken a központ szélesebb körű segítségét. Ezt a kritikát észre kell vennünk, és sokban igazat kell adni neki. A nehézségek egész sora azonban nem az objektív körülmények bonyolultságából fakad, hanem a központban konkrét emberek okozzák őket. Tudunk erről és ha a helyzet nem változik, levonjuk a következtetéseket. Tudatában vagyunk annak, hogy a központi szervek eddig nem úgy működnek, ahogy kellene. Az egységes irányítóközpont kialakítása azonban nem egyszeri feladat. Csökkentjük az apparátus létszámát 30 százalékkal, behatároltuk az egyes központi szervek hatáskörét. Az igazság kedvéért azonban a dolgok másik oldalára is rá kell mutatnom. Sok - de természetesen nem mindegyik - hiányosság a szolgáltatásokban, a kereskedelemben, a városok és gyárak környezetének állapotában, nemcsak a központi szervek hibáival hozható kapcsolatba. Megoldásuk nem függ a gazdasági mechanizmus változásaitól, a szövetségi S kormány döntéseitől, hanem teljes mér- | tékben az egyes városok, községek tiszt- ! ségviselőinek, lakosainak hatáskörébe tartozik. Megmutatkozott, hogy nem elég csak a jogkör, hanem azt jól az állami és a helyi érdekekkel összhangban meg kell tanulni kihasználni. Hogy ez eddig miért nincs így? Valamiben a felülről való jóváhagyásra várás régi szokása, másban a hibás lépésektől való félelem hat. Az utasításos adminisztratív irányítási rendszer az emberek tudatában azt a hamis elképzelést alakította ki, hogy a központi szervek mindentudók, mindenhatók, s képesek mindent távolról is megoldani. A fő ok azonban a kényelem, a felelősségtől és a felelősségre vonástól való félelem. De lehet-e ezeket a dolgokat fölülről kikényszeríteni? Természetesen nem de éppen ezért szélesítjük a demokráciát, adunk nagyobb teret az állampolgári aktivitásnak. A helyi tisztségviselőknek hozzá kell szokniuk ahhoz, hogy a felelősséget például a környezetvédelemért senki nem veszi le róluk. A párt és állami szervekhez nagyon sok észrevétel jut el a szállítói-megrende- lői kapcsolatokkal összefüggésben. Mit lehet erre felelni? Ha az okok a rossz szervezésben a vezetők munkájának alacsony színvonalában gyökereznek, nincs helye a magyarázkodásnak. Nyíltan meg kell mondanom azonban, hogy alapvető és tartós javulás országos szinten nem várható egyszerre és rövid ¡dórt belül. Ez csak a terv hibája? Nem, az ilyen kedvezőtlen helyzetet azoknak az ágazatoknak és vállalatoknak a vezető dolgozói is okozzák, amelyek nem teljesítik az anyagköltségek csökkentésére vonatkozó feladatokat. Nagy tartalékokra mutatnak rá a fejlett országokkal való összehasonlítás adatai az anyag és- energiafelhasználást illetően. A takarékosabb gazdasági struktúráról való áttérés azonban szintén nem rövid távú folyamat. Ezért ügyelnünk kell arra, hogy az itt mutatkozó -kedvezőtlen jelenségek ne hatványozód- janak bizonyos spekulációk miatt. A vállalat vállalkozzon A szövetségi kormány számol azzal, hogy a népgazdaság helyzetének részletes elemzése néhány évig tart majd. Ezzel azonban egyáltalán n3m zárhatjuk ki a központ segítségét, a mindennapi nehézségek megoldásánál akkor, ha ehhez megvannak az eszközeink és lehetőségeink. A komoly problémákról tudunk és a 9. ötéves tervjavaslat részeként programot javaslunk fokozatos megoldásukhoz. Gyakran felvetődik a kérdés ilyen nagy gazdasági potenciál mellett miért kell néhány árufajta hiányával küszködnünk. A fő ok az, hogy a gazdasági tervezés adminisztratív elosztássá változott, az elemzés pedig a százalékok statisztikai kimutatásává. Az ilyen felfogásnak semmi köze nincs a tudományhoz, de a szocializmushoz sem. Lényegében ellenkezik a gyártó és felhasználó, tehát az emberek valóságos érdekeivel. Szemléletesen bizonyítják ezt az első negyedévi tervteljesítés adatai. A mennyiségi mutatókat teljesítettük, de ma a gazdasági helyzetet főleg annak alapján ítéljük meg, hogy az állampolgárok megkapják-e a kívánt árut a kellő minőségben, választékban és áron. Ugyanez érvényes vállalati szinten is az anyagok és nyersanyagok szállítására. Ezzel a terv és a piac a terv és az emberek szükségleteinek jobb kielégítésére törekszünk. Az új gazdasági mechanizmusra való áttérésnél az a fontos, hogy a vállalat visszakapja vállalkozói funkcióját. Eddig ugyanis főleg azzal törődtek, hogy betartsák a fölülről megadott kvótákat, teljesítsék a mutatókat és elköltsék, beruházzák az anyagi eszközöket. Ez sem volt mindig könnyű, de bizonyos tekintetben kényelmes volt. Annál is inkább, mivel a gazdasági szervezetek mindig számíthattak arra, hogy megtérítik veszteségeiket, a sikeresebb vállalatok hasznának átutalásával. Megtanultak harcolni a minél kisebb tervért, és a lehető legnagyobb titkos tartalékokért. De mit kívánunk tőlük ma? Elsősorban arról van szó, hogy az állami vállalat valódi vállalkozó legyen. Dolgozóink megtanultak nagy sorozatban gyártani, és évről évre növelni a termelést. A mennyiség utáni hajsza azonban gyengítette a minőség igényét, fékezte az innovációs aktivitást. A monopol termelők biztosak lehetnek abban, hogy mindent eladnak. Megengedhetik maguknak tehát, hogy ugyanazt a terméket állandóan ugyanazon a színvonalon állítsák elő, hiszen még a külföldi konkurenciáktól sem kell félniük. A múlt legsúlyosabb öröksége azonban a termékek értékesítésével kapcsolatos. A terv teljesítéséhez elég volt legyártani valamit. Hogy azután a megrendelő megkapta-e, raktáron maradt, vagy esetleg hulladékba került, az nem nagyon érdekelt senkit. Ma az önfinanszírozás körülményei között a vállalatnak az eladott termékből kell pénzt szerezni. Ez azt jelenti, hogy nemcsak jól gyártani kell tudni, hanem ismerni kell a hazai és a külföldi piac igényeit is, tudni kell sikeresen kereskedni, piacot találni, és jó árakat elérni. Vállalkozónak lenni ez azt jelenti, hogy nyereséggel kell termelni. Egyszer s mindenkorra búcsút kell vennünk a veszteséges vállalatoktól, attól, hogy azok jól éljenek, sőt beruházzanak a nyereségesek kárára. A jövőben hatékonyabb mechanizmust kell találni arra, hogy ez ne forduljon elő, de maguknak a vállalatoknak is gyorsabban kell felkészülniük az igényesebb feladatokra. A vállalati szféra egyik leggyöngébb pontja az elszigeteltsége a világpiactól. Különböző körülmények együtthatása révén állandósult az a gyakorlat, hogy mindent maguk gyártsanak, maguk találjanak ki, hogy minél nagyobb mértékben önellátónak, függetlennek kell lenni. A fejlett országokban az ilyen viselkedés lehetetlen, mert a gazdaságtalanság csődbe viszi a céget. A világ vezető cégei csak azt gyártják maguk, ami számukra kifizetődik. Minden más anyagot, alkatrészt, különböző formában biztosítanak, nemzeti vagy nemzetközi kooperációban. Nálunk eddig a kooperációs kapcsolatokat inkább csak szervezési feladatként értelmezik. Erről tanúskodik világelsőségünk a vállalatok átlagos nagyságában, és az alkalmazottak számában. Az átalakítás folyamata sem változtatta meg a szervezési struktúrák helyzetét, sőt sok esetben éppen ellenkezőleg hatott. A gi- gantománia a nagy egységek kialakításának szokása ellenkezik a világban tapasztalható fejlődéssel. Nagy rezsiköltségeket, nehézkes alkalmazkodó képességeket eredményez. A Szovjetunió és NDK-beli látogatásom során meggyőződhettem arról, hogy nekik is érdekük vállalati szinten széles körben fejleszteni a közvetlen kapcsolatokat. Meg vagyunk győződve arról, hogy ez helyes, és mindkét fél számára előnyös út. Megteremtjük a szükséges jogi, szervezési és gazdasági feltételeket. Nem Írjuk elő sem a formát, sem a tartalmat és az együttműködés mértékét sem. Az az érdekünk, hogy a kooperáció hatékony, nem formális, önkéntes legyen és hasznot hozzon az állam és az érintett vállalatok számára. Ez az együttműködés sokféle lehet - a közös vállalatok alapításától kezdve egészen a szakosodásig, a harmadik piacokon való együttműködésig, a közös kutatásig és fejlesztésig terjedhet. , jf Széles teret nyitunk a fejlett tőkés államok vállalataival folytatott együttműködésnek. Ily módon juthatunk hozzá a korszerű technikához, a devizaeszközökhöz. A kevésbé hatékony termelési programok mellett, amelyekre ráfizetünk és amelyek termékeit nehezen tudjuk eladni, hiányoznak a vonzó áru gyártására szükséges kapacitások. Vannak olyan termékeink, amelyek iránt van érdeklődés a világon és amelyek nem kis értékekhez juttathatnának bennünket. Sajnos, az érintett vállalatok különböző - objektív és szubjektív - okokból kifolyólag képtelenek növelni ezek termelését. Napjainkban számottevő gépipari és egyéb kapacitás szabadul föl a haditechnika korlátozásával kapcsolatban. A pótlólagos programok keresése közben rendkívüli lehetőség kínálkozik ezeknek a hosszú távú problémáknak a megoldására. Kihasználásukról azonban az irányító káderek képessége dönt, vagyis az, hogyan tudnak a fejlődési irányzatok alapos ismeretében stratégiai döntéseket hozni, hogyan találják meg és foglalják el helyüket a nemzetközi munka- megosztásban. Szívesen tennék néhány megjegyzést az alulról érkező kezdeményezés bővítésére, és hatékony kihasználására vonatkozóan. Ezekről a kérdésekről az elmúlt évtizedekben sokat beszéltek, a kezdeményezést sokan szervezték és értékelték. Ami a kimutatott kötelezettségvállalások, mozgalmak és versenyek mennyiségét illeti, látszatra minden rendben van. Nem kis hasznot hoztak és van mit folytatnunk ezután is. De a munkakezdeményezés területén szintén érvényesült a bürokrácia és a számhajsza, ami nem kis károkhoz vezetett. A versenyzés sokszor a tervek és a közvetlen irányítás gyengéit pótolta. Ez azt jelentené, hogy ma nincs szükségünk versenyzésre, kezdeményezésre? Éppen az ellenkezője igaz. Nélkülözni tudjuk a formális jelentéseket, a munkahelyi kötelességek ünnepélyes kötelezettségvállalásokkal történő pótlását. Versenyhelyzetre van szükség Az új gazdasági mechanizmus feltételezi és megköveteli a versengést. Teret biztosít neki a nagyobb önállósággal, az adminisztratív korlátok és a monopolizált helyzet káros megnyilvánulásainak felszámolásával. Ma az első helyre a gazdaság szociális orientáltságát helyezzük, s ugyanakkor a termelés az emberi szükségletek kielégítésére irányul. Meg akarjuk változtatni a szállító és megrendelő viszonyát, hogy a megrendelő diktáljon és ne a termelő. A vállalatok önállóvá válása, a különféle vállalkozási formák fejlesztése olyan versenyhez vezet, amelyből az kerül ki győztesen, aki jobb feltételek között kínálja áruját és szélesebb választékkal jelentkezik. A legjobbak érvényesülése erős ösztönző hatással lesz és nyomást gyakorol az átlagosokra, Nem értünk egyet azokkal a nézetekkel, hogy a növekvő differenciálódás valakinek ártana. A lemaradóknak rá kell kapcsolniuk, az igaz. Ez viszont igazságos, és teljes mértékben összhangban van az érdem szerinti elvvel. Hozzáfogtunk a 9. ötéves terv előkészületeihez, s közben már számolunk az új gazdasági mechanizmus elveivel. Nagyon jól tudjuk azonban, hogy a gazdasági helyzetet elvben nem javítjuk meg csak az irányítás rendszerének megváltoztatásával. Ezzel párhuzamosan gazdaságunk alapvető szerkezeti átalakítását is megvalósítjuk. Ezt a kérdést a 90-es évek első felére eső feladatok megvalósításában kulcsfontosságúnak tekintjük, s ez garantálhatja a harmadik évezredbe való sikeres átlépésünket is. Mi a lényege ezeknek a szerkezeti változásoknak és mit ölelnek fel? Mélyreható beavatkozásról van szó, sok tekintetben elősegítheti gazdaságunk teljesítő- képességének növelését. Ugyanakkor azonban főleg a kezdeti időszakban nem kevés ráfordítással jár. Mert nem ingyenes sem az új termelési ágazatok kiépítése, sem az elavult termelés felszámolása. Pénzbe kerül az emberek átképzése is. A felhasznált források azonban megtérülnek. Az egész irányítási szféra átgondolt eljárásától, a központ és a vállalatok egységes hozzáállásától függ, hogy milyen gyorsan és milyen mértékben. Szerkezeti változásokra gyakorlatilag minden szinten sor kerül. Elsősorban az alapvető népgazdasági szférák közti arányokat kell megváltoztatnunk. Jelentős mértékben növekszik a terciális szféra részaránya, vagyis a mindennemű szolgáltatásoké, beleértve az idegenforgalom és a fürdőhálózat fejlesztését is. Megerősítjük a feldolgozóipart, a nehézipar kárára. Egyes ágazatokon belül is - főleg a kohászatban, gépiparban, elektrotechnikában és vegyiparban - fejlesztési és leépítési folyamatok valósulnak meg. Miközben nemzetközi összehasonlításban saját teljesítőképességéhez viszonyítva népgazdaságunkban legalább egymillióval több ember áll rendelkezésünkre, kb. ugyanannyi hiányzik a szolgáltatásokból, Egymillió adminisztratív dolgozó is drága luxus országunk nagyságához képest. Még ha megközelítő becslésről van is szó, ez az állapot a direktív adminisztratív irányítási rendszer következményeinek komoly bírálata. Ha elgondolkozunk efölött, választ kapunk arra, hogy ilyen nagyarányú foglalkoztatottság mellett miért vannak nálunk hosszú távon gondok a munkaerőellátással, a munkai- dő-kihasználással és az alacsony termelékenységgel. A szerkezetváltás stratégiáját kiemelten a hosszabb ideje elhanyagolt területekre irányítjuk. Energia- s anyagtakarékos és környezetvédelmi szempontból tisztább gazdaságra törekszünk. A környezetvédelem terén már megtettük az első lépéseket. A párt gazdaságpolitikájának elve, hogy & lehető legrövidebb időn belül elérjük a gazdasági egyensúly javulását. Csak így működhet hatékonyan a gazdasági mechanizmus, és hozhat pozitív eredményeket. Ha nirflís egiyen- súly, akkor az irányításban és a tervezésben végrehajtandó változtatások nehezebbek és kockázatosabbak. Főleg azért, mert veszélyeztetik a szociális biztonságot. Ezt mindenképpen el akarjuk kerülni. Nagyon fontos kérdésnek tartjuk ezért az infláció megakadályozását. Nem igaz, hogy az adminisztratív irányításról a gazdasági irányításra való átmenet szükség- szerű következménye az infláció. Számos olyan kérdést kell megoldanunk, amely a gazdasági egyensúly hiányából adódik. El akarjuk kerülni az életszínvonallal összefüggő olyan súlyos problémákat, amelyekkel Lengyelországban, Magyar- országon és Jugoszláviában küszködnek. Szigorú pénzgazdálkodás A piaci árukészlet kisebb, mint a kereslet, ezért nagyon sok a hiánycikk. A múltban egyoldalúan kiemelték az árak dotáció útján történő stabilizálásának előnyeit. A dotáció napjainkban már eléri a 90 milliárd koronát, s kétharmada az élelmiszer-ipari termékeket érinti. így például egy liter 3 korona 10 filléres tejre az állami dotáció 2,22 korona, egy kilogramm vajra 29,91. Gazdasági okok miatt ezt tovább növelni nem tudjuk. Helyesnek és igazságosnak tekinthető, amikor az emberek egy része jogtalan előnyökhöz jut, s néhány élelmiszer alacsony ára rossz gazdálkodáshoz vezet? Nem lesz célszerűbb, ha a jövőben más szociálpolitikát folytatunk? E szempontból meg kell vizsgálni például a lakbér, a közlekedési díjszabás és más díjak nagyságát. A dotációs politika néhány kérdését meg kell világítanunk. Az emberek körében elterjedt az a nézet, hogy az állami költségvetés kiegyensúlyozottsága az állam pénzgazdálkodásának problémamentességéről tanúskodik. Ez azonban nem igaz. Egyre jobban bebizonyosodik, hogy súlyos problémákat idéz elő, ha a költségvetési kiadások növekedését nem fedi anyagi forrás. Szigorú pénzgazdálkodás nélkül nem juthatunk előbbre. Alapvető fontosságúnak tartjuk annak az elvnek a következetes tiszteletben tartását, hogy az intézkedések finanszírozása előtt pontosan meg keli határozni a forrásokat, beleértve a más célokra fordítandó kiadások csökkentését is. Abból indulunk ki, hogy a lakosság jövedelme növekedésének összhangban kell lennie a közszükségleti cikkek gyártásának növekedésével és a szolgáltatások javulásával. A kormány rendkívül fontosnak tartja, hogy rendet teremtsen a bérpolitikában. Nem engedhetjük meg, hogy valakinek bért fizessünk ki munka nélkül. Olyan helyzetet akarunk teremteni, amelyben a munkás pontosan ki tudja számítani, hogy egy nap alatt mennyit keresett. Nem kell várnia a fizetési szalagra. A vállalatoknál a jutalmazás az igazgatók elsőszámú gondja. A társadalmi élet sokoldalú demokratizálása megköveteli, hogy a dolgozók érezzék, csakis ők ezen ország gazdái. Napjainknak forradalmi pátoszt csak az átalakítás konstruktív céljainak képe adhat. A haza sorsáért érzett felelősség növekedésének nincs más útja, mint az irányításban való részvétel növelése. A társadalmi demokratizálás fokozatosan a munkahelyekre is kiterjed. Néhá- nyan úgy vélik, hogy az átalakítás egyedüli lényege az igazgatóválasztás. Jó politikai és szervezési feltételeket kell teremtenünk a vezetők felelősségteljes felkészítéséhez és kiválasztásához. Arról van szó, hogy a dolgozókollektívák-igényes igazgatókat válasszanak, akik képesek a vállalat javára hasznosítani a gazdasági törvényszerűségeket, de nemcsak a vállalat, hanem a társadalom javára is. A demokrácia érdekében következetesen aktivizálni kell a Nemzeti Frontot, fejleszteni szervezeteinek és tagjainak kezdeményezését, és jobban alkalmazni a nyílt párbeszédet. A legutóbbi képviselőtestületi pótválasztásokon bebizonyosodott, hogy szükség van a többjelöltes választásokra, ami nemcsak abban nyilvánult meg, hogy az emberek érdeklődése megnövekedett a választások iránt, hanem a jelöltek felelősségteljesebb kiválasztásában is. Minél tehetségesebb képviselőt választanak, és minél aktívabban fognak vele dolgozni a választási időszak alatt, annál nagyobb mértékben vehetnek részt államunk politikájának kidolgozásában és megvalósításában. (Alcímek: Új Szó) ÚJ SZÚ 4 1989. V. 5.
