Új Szó, 1989. május (42. évfolyam, 102-126. szám)

1989-05-27 / 123. szám, szombat

Egy hét a nagyvilágban Május 20-tól 26-ig • Szombat: Pekingben rendkívüli állapotot vezettek be • A NATO rakétavitájának elsimításáról tárgyalt£eorge Bush-hal Francois Mitterrand Vasárnap: Vasziliu ciprusi államfő négynapos látogatásra Buda­pestre érkezett Hétfő: Wojciech Jaruzelski egynapos munkalátogatást tett Berlinben • A Varsói Szerződés felhívásban javasolta a NATO-nak a tömbök katonai szervezeteinek feloszla­tását Kedd: A Varsói Szerződés tagországai újabb indítványokat terjesztettek elő a bécsi leszerelési tárgyalásokon • Casablancában egyiptomi részvétellel megnyílt az arab csúcstalálkozó / Szerda: Németh Miklós rövid munkalátogatáson Prágában járt • Richard von Weizsáckert újraválasztották az NSZK államfőjévé • Panamavárosban kezdett tárgyalásokat az Amerikai Államok Szervezetének küldöttsége Csütörtök: Moszkvában a népi képviselők kongresszusának ala­kuló ülésén Mihail Gorbacsovot választották meg a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnökévé • Bécsben magyar-osztrák kormányfői tárgyalásokat tartottak Péntek: Az. Egyesült Államok elnöke nyugat-európai körútra utazott Gustáv Husák köztársasági elnök is fogadta Németh Miklós magyar kormányfőt, aki a csehszlovák vezetőkkel a kétoldalú együttműködés időszerű kérdéseit tekintette át. Megkülönböztetett figyelmet szenteltek a nagymarosi munkálatok felfüggesztésére vonatkozó budapesti kor­mányszintű döntés nyomán előállt helyzetnek (Telefoto - ŐSTK) KIS _________ NYELVŐR Mi kor minél, mikor egyre? „Az irodalomtanítás minél differenciáltabb lesz" - mondja az egyetemen az egyik vizsgázó, s én várom a mondat befejezését. De hiába; ő a mondatot már befejezte, s újat kezd. Tudatosodik bennem, hogy egy elég gyakori nyelvi - mégpedig részben mondatszerkesz­tési, részben szóhasználati,- hibával van dolgunk. Gyakran hallunk efféle mondatokat: ,,A könyvkedvelő ember az olvasás által minél műveltebbé válik; Ismereteink minél jobban bővültek a rendszeres foglalkozások során.“ Bizonyára akad nem egy olyan olvasónk, aki már megállapította, hogy itt a minél használata nem helyénvaló; az idézett mondatokban ezt az egyre vagy a mind határozószóval kell felcserélni: Az irodalom­oktatás egyre vagy mind differenciáltabb lesz; A könyvkedvelő ember egyre vagy mind műveltebbé válik; Ismereteink egyre vagy mind jobban bővültek a rendszeres foglalkozások során. De akkor hogyan került ezekbe a mondatokba a minél? A magyarázat egyszerű. Gyakran áll a minél határozószó is - főként kötőszói szerepet is betöltve - középfokú melléknevek vagy határozószók előtt. Például: Minél differenciáltabb lesz az irodalom­oktatás, annál eredményesebbé válik. Ezekben a mondatokban valóban a minél-nek van helye és szerepe, mert itt összehasonlítást fejezünk ki, s az annál utalószóval a minél-1 állíthatjuk korrelációba, kölcsönös összefüggésbe mint kötőszót: Minél előbb, annál jobb; Minél hamarabb végzel, annál hamarabb hazamehetsz. Itt az egyre és a mind használata szóba sem jöhet. Sőt nemcsak hasonlító kötőszói szerepet tölthet be, hanem fokozó szerepű határozószóként is állhat a minél középfokú melléknevek és határozószók mellett: Elvárom, hogy minél eredményesebb legyen a munkád; Intézd az ügyet minél gyorsabban!; Szeretnék minél hamarabb hazaérni. Itt sem cserélhető fel az egyre és a mind elemekkel, legalábbis a mondat értelmének megváltoztatása nélkül. Hasonló helyzetben, vagyis középfokú melléknevek és határozó­szók előtt, de más jelentésben találkozhatunk gyakran az egyre, mind határozószókkal is; nyilván ez okozza, hogy úgy érzik egyesek, mindegy, hogy a minél vagy az egyre kerül-e a mondatba! Pedig nem mindegy, mert például a következő mondatokban az egyre, mind elemeknek van helyük: Egyre beljebb húzódott a tömegben; Egyre vagy mind gyorsabban ment a munka. Kétségtelen, jelentés tekinte­tében nem áll távol egymástól a minél és az egyre - hiszen ez utóbbi is kifejez bizonyos fokozó értelmet s nyilván ez még inkább megnehezíti, hogy különbséget tegyünk használatukban. De ha megfigyeljük a két szó jelentését, akkor meg tudjuk majd határozni, mikor van szükség egyikre, s mikor a másikra. 1.Az alárendelő szerkesztésű, vagyis két tagmondatból álló összetett mondatokban kötőszóként csak a minél használata jöhet tekintetbe: Minél régibb a kép, annál értékesebb. 2. Az egyszerű mondatokban használható mindkét határozószó. A szóválasztásunk attól függ, mit akarunk kifejezni. Ha azt mondom valakinek: Igyekezz minél közelebb kerülni a gyerekeidhez!, ezzel azt fejezem ki, hogy olyan közel, amilyen közel csak lehetséges, illetve a lehető legközelebb. Itt tehát ez a jelentése a minél-nek: a lehető legnagyobb mértékben. Vagyis fokhatározói szerepet tölt be a szó. Ha ellenben az egyre vagy a mind kerül a mondatba - például: Igyekezz egyre vagy mind közelebb kerülni a gyermekeidhez! - akkor a mondat értelme ez: igyekezzen az illető, hogy fokozatosan mindig közelebb kerüljön a gyerekeihez. Az egyre és a mind jelentése tehát ez: mindig jobban, mindinkább. Vagyis a fokozásnak időbeli vonatko­zása is van. Vannak olyan egyszerű mondataink is, amelyekben csak egyik határozószó használata jöhet számításba, a másik nem illik a közlésbe. Azt mondhatom: Szeretnék ma minél hamarabb haza­menni, de azt nem, hogy egyre hamarabb. Vagy ezt igen: Mostaná­ban egyre hamarabb végzek a munkámmal, de ezt nem: Mostanában minél hamarabb végzek a munkámmal. JAKAB ISTVÁN Békepárbeszéd Jön: Stevie Wonder! Mérföldkő az átalakítás útján A népi képviselők kongresszusá­nak csütörtökön megnyílt moszkvai alakuló ülését legalább akkora ér­deklődés előzte meg, mint az új játékszabályok szerint lebonyolított márciusi választásokat. A szovjet Pravda egyenesen történelmi jelen­tőségű eseménynek minősítette az ülést és fontosságát tekintve a szov­jetek még Lenin részvételével meg­tartott első tanácskozásaihoz ha­sonlította. Ez a párhuzamvonás egyáltalán nem túlzó, hiszen most fontos sza­kaszához érkezett a szovjet politikai intézményrendszer reformja, amely­nek az a célja, hogy kialakítsa a megfelelő feltételeket az átalakítá­si és demokratizálási folyamat ki­bontakozásához minden területen, beleértve a törvényhozást is. Lényegében arról van szó, hogy a Szovjetuniónak első ízben lesz hivatásos törvényhozókból álló két­kamarás parlamentje, amely csak­nem az egész évben folyamatosan ülésezik. A tavasszal többes jelölés alapján megválasztott 2250 népi képviselőre vár most az a feladat, hogy saját soraiból megválassza a Legfelsőbb Tanács két házának 542 tagját. Az új államhatalmi struk­túrának megfelelően - amelyet a ta­valy decemberben módosított alkot­mány rögzít, - a kongresszus tulaj­donképpen parlament feletti nép- képviseleti szervként működik, amely az eredeti elképzelés és az egyelőre érvényes alaptörvény szerint is évente egyszer ülésezik. (A nyitónapon elhangzott egy olyan indítvány is, hogy évente kétszer tanácskozzon, ehhez azonban az alkotmánycikkely módosítására van szükség.) Hatáskörébe tartozik a kétkamarás parlament és a Legfel­sőbb Tanács elnökének a megvá­lasztása, továbbá több felelős be­osztású tisztségviselő megerősí­tése. ,A kongresszus többek között évente megújítja mindkét házban a képviselők egyötödét, így öt év alatt - ennyire szól a képviselők megbízatása - lényegében az egész parlament összetétele megújul, vagyis az ötéves ciklusban összesen 1084 küldött vesz részt a parlament munkájában, ki egy, ki kettő-három vagy négy évig. A kongresszusi kép­viselők nyolcvannyolc százaléka egyébként az SZKP tagja, s mivel a többes jelölés alapján megtartott választások eredményei alapján ke­rültek be a parlamentbe, a szovjet pártvezetés ezt a tényt úgy értékel­te, hogy a választók döntő többsége az SZKP által kezdeményezett pe­resztrojka folytatása mellett voksolt. Az említett folyamatos „tisztújí­tás“ új vonás a szovjet törvényhozói gyakorlatban. Szintén teljesen új­szerű volt az egész tanácskozás eddig lezajlott szakaszára jellemző nyílt vitaszellemű légkör is. Az első napi felszólalások tükrözték azt, hogy a Szovjetunió jelenlegi fejlődé­si szakasza milyen bonyolult, s oly­kor ellentmondásoktól sem mentes, ám a vitában az is nagyon határo­zottan kirajzolódott, hogy most nem lehet a félúton megállni, ezért a fó­rum elsőrendű feladata, hogy bizto­sítsa a demokratizálódást, a glasz- noszty, a nyilvánosság és a vélemé­nyek pluralizmusa érvényre jutásá- ■ nak garanciáit. Váratlan eseményekre is sor ke­rült, így örmény-azerbajdzsán szó­váltásra, illetve egy önjelölt is ajánl­kozott a Legfelsőbb Tanács elnöki tisztségére, amelyre egy hét elejei döntés értelmében Mihail Gorba­csov volt az egyedüli jelölt. Az önje­lölt szereplése figyelmeztető jel arra nézve, hogy ilyen játékot nem sza­bad űzni a demokráciából, s így nem lehet vele visszaélni, mivel a demok­ráciára nem önmagáért a demokrá­ciáért van szükség, hanem azért, hogy segítse a gyökeres társadalmi változásokat és a népakarat érvény­re jutását. A Kreml Kongresszusi Palotájá­ban a jövő hét végéig tanácskozó kongresszusi ülésszakra számos feladat vár, s ezek közül alighanem a legfontosabb, hogy a jövőben a szovjet törvényhozás tényleges népképviseleti szervként működjön. „Számlakiegyenlítés“ Washingtonban még el sem ültek a North- és a Tower-botrány hullám­verései, máris újabb affér tűnt fel a láthatáron, amelynek főszereplője ezúttal Jim Wright, a képviselőház demokrata elnöke. Az alsóház elnö­két az etikai bizottság azzal vádolta, hogy hatvankilenc esetben megsér­tette a képviselői etika szabályait. A bizottság elsősorban pénzügyei­vel kapcsolatosan folytatott vizsgá­latot ellene, s a nyilvánosságra ho­zott jelentés szerint alapos az a gya­nú, hogy Wright különböző csator­nákon folyósított anyagi támogatást kapott üzletember barátjától, vala­mint a megengedettnél nagyobb összeget vett fel a beszédeit tartal­mazó könyvért. Azt is felróják neki, hogy öröklakást fogadtak el és a fele­sége ingyen használta a cég autó­ját. A törvényhozás tagja ugyan elfo­gadhat bizonyos támogatást, úgy­mond ajándékokat, ennek azonban igen szigorúan körülhatárolt szabá­lyai vannak, amelyeket az etikai bi­zottság véleménye szerint Wright megszegett. Bárki mondhatná azt, hogy jelen­téktelen magánügy, nem érdemes vele bővebben foglalkozni, követ­kezményei legfeljebb magát a ház­elnököt érintik kellemetlenül. A bot­rányt azonban nem lehet kézlegyin­téssel elintéznj, mivel az ügynek sokkal szerteágazóbb összefüggé­sei vannak, és gyökerei a két nagy rivális, a republikánus és a demok­rata párt gazdag múltú vetélkedésé­ben keresendők. A már említett North-ügy és a To­wer-botrány (az utóbbi tavasszal volt, amikor az italozással vádolt és nőügyei miatt elmarasztalt John To- wert, Bush elnök kiszemeltjét nem tartották alkalmasnak a hadügymi- niszteri tisztségre, s kinevezésének megtorpédózása a demokraták mű­ve volt) szenvedő alanya republiká­nus politikus volt. Bush elnök csapata Tower lesza­vazásakor elérkdzettnek látta az időt ahhoz, hogy ellentámadásba lendül­jön és válaszként ezúttal ők rántsák le a leplet egy demokrata politikus­ról. Jim Wrightot nem véletlenül sze­melték ki. Épp kapóra jött az, hogy kósza hírek keltek szárnyra bizo- riyos pénzügyeiről, s a republikánu­sok egyre újabb terhelő bizonyítéko­kat bányásznak ki ellene. Washingtoni megfigyelők szerint nem kizárt, hogy a házelnököt ez a botrány könnyen magával sodor­hatja, s erre akkor kerülhetne sor, ha a képviselőház az etikai vétségről való szavazás során őt elmarasztal­ná, s a felelősségre vonás mértéke a megdorgálástól egészen a leváltá­sig terjedhetne. A héten került sor az etikai bizott­ság előtti meghallgatásra, amelyen a képviselőház elnöke taktikus mó­don ügyvédjeivel képviseltette ma­gát, akik nem hagyták annyiban a dolgot és ellentámadásba lendül­tek. A republikánus tábor szintén nem adta fel, hanem tovább vájkál Wright magánéletében és pénzü­gyeiben. A kölcsönös vádaskodások már-már túllépik a jóízlés határát. A demokraták egyébként jelezték, hogy válaszként igyekeznek Bush elnök döntéseit megtorpedózni, ami abban nyilvánul meg, hogy számos felelős diplomáciai és kormánytiszt­séget a demokraták szándékos ellen­állása miatt nem tudnak betölteni. A republikánusok és a demokra­ták kötélhúzásának újabb felvonása tehát még javában tart és a jelek szerint az előbbiek addig nem nyug­szanak, amíg a kölcsönös „számla­kiegyenlítésnek“ nem lesz ezúttal egy demokrata áldozata. Valószínű­leg ez a botrány is közrejátszott abban, hogy a Bush-csapat a kor­mányzás első öt hónapjában rendkí­vül passzív volt és a jövő heti NATO- csúcsértekezleten részt vevő Bush elnök kül- és belpolitikai irányvona­lának kidolgozása a tervezettnél jó­val több időt vett igénybe. P. VONYIK ERZSÉBET „Ilyen itt még nem volt...“ - je­lentette ki a rendezőbizottság elnö­ke. Stevie Wonder kedvéért bontják és átépítik a bratislavai Slovan-sta- diont, bejáratokat „vágnak“, vizet vezetnek be, szóval mindenfélekép­pen alkalmassá teszik az „arénát“ a Békepárbeszéd című, május 30-án este fél kilenckor kezdődő koncertre. Egy 30x25 méteres fe­dett színpadot építenek, a stadion közepén emeletnyi magas tornyot állítanak a világítás számára, hét­ezer négyzetméternyi műanyagsző­nyeggel védik majd a pázsitot. Stevie-t vagy százan kísérik európai turnéján, melynek állomásai München, Amszterdam, London, Varsó, Prága, Bratislava, Athén, Szaloniki, Ljubjana, Budapest, Bécs és Salzburg. A koncert időtartamát 120-205 percben jelölték meg- a hangulattól és az időjárástól függően nő-zsugorodik majd. A menedzseriroda által kiadott életrajz szerint Stevie Wonder (való­di nevén Stevland Morris) 1950-ben született Michigan államban, (USA). Születésétől fogva világtalan, de ezt- állítólag - sohasem fogta fel hát­rányként. (Gyermekkorában még bi­ciklizett is pajtásaival.) Korán kitűnt rendkívüli tehetségével. Detroitban fedezte fel Berry Gordy. Karrierje azzal kezdődött, hogy művésznevet vett fel és lemezfelvételeket kezdett készíteni. Kislemezeivel (I Call It Pretty Music - Szép zenének neve­zem; Sign My Contract On Lőve- Szerelmi szerződés stb.) helyi sikereket ért el. 1963-ban, tizenkét éves korában történt a „nagy áttö­rés“: Fingertips II. (Ujjlenyomatok) című felvételével egycsapásra felke­rült a világ sikerlistáinak élére. Hu­szonegy évesen, 1971 -ben saját ke­zébe vette a sorsát, maga döntötte el, mit fog játszani. Azóta egyfolytá­ban vívja zenei küzdelmét az emberi jogok érvényesítéséért. Nyolc­vanegyben és nyolcvankettőben részt vett a washingtoni nagy januári megmozdulásokon, amelyeken si­került kiharcolni, hogy január 15-ét, dr. Martin Luther King születésnap­ját, nemzeti ünneppé nyilvánítsák az USA-ban. Mindannyiunk számára emléke­zetes a We Are The World (Mi vagyunk a világ) című „történelmi“ zenei felvétel és a Live Aid (Élőse­gély) koncert, amelyekben Stevie Wonder is részt vállalt. Nevéhez fűződik a Nelson Mandela születés­napjára rendezett nagyszabású apartheidellenes koncert is. Stevie Wondert a művészek között a dél­afrikai rezsim legádázabb ellensé­geként ismerik. Tenniakarása szinte határtalan, szívén viseli a világ sorsát. Ezenkívül gondos családapa hí­rében áll, aki rajong gyermekeiért: lányáért, Aisháért, akihez egy dalt is írt - Isn’t She Lovely (Hát nem bájos teremtés?) címmel - és fiaiért: Kel­tért és Mumtazért. Szóval, várjuk Stevie Wondert, ahogyan itt talán popsztárt még nem vártak... (hó) ÚJ SZÚ 4 1989. V. 27.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents