Új Szó, 1989. május (42. évfolyam, 102-126. szám)

1989-05-19 / 116. szám, péntek

Az idő fogságában Ivan Bukovcan Keringő a pókhálóban című tragikomédiájának bemutatója a Mateszban Valahol Közép-Európában, egy padlás szegleteiben nemcsak pókok és legyek tanyáznak. Ha valaki úgy akarja, s annak gondolkodásával, cselekvésével kellő nyomatékot ad, magánhasználatra megállíthatja az időt is. Ilyen vagy olyan okokból meg lehet állítani a belső időt anélkül, hogy valójában tudomást szereznénk a behatárolt téren kívüli történésekről. Az előadás színpadi antihőse akkor sem tudatosíthatja az idő - a történelmi idő - könyörtelen múlását, amikor már tények ismeretében felismeri: ugyanúgy élhet a padláson kívül, mint odafönn, hiszen a saját terén (padlás) és idején (a „szeretkezés" szombatjai) túl is önmaga lehet. Szabad ember, ha akar és képes szembenézni eddigi múltjával. Mégsem vállalja ezt a szembenézést, az ebből eredő szabadságot. Neki sokkal megfelelőbb a saját arcképére formált történelmi idő, hiszen Igy senki sem kényszerítheti a keserű tanulságokkal szolgáló kritikus és önkritikus szembenézésre. Ezek nélkül továbbra is hajtogathatja rögeszméit, önigazoló álfilozófiáit. Ebből a helyzetből még az sem tudja kimozdítani, hogy a (férji) helyére lépő valaki (szerető) felajánlja neki a szabadságot, a szuverenitást és a szövetséget. Számára a szabad ember látének bizonytalanságainál sokkal előnyösebb a padláslét, ahonnan ki lehet kukucskálni a „lenti" világra, ahol vannak elrejtő kéményzugok, percnyi pontossággal megérkezik a táplálék, alkalomszerűen férfivágyakat is kielégít a szombatonként hajlandóságot mutató feleség. Hogy közben annak fiatal szeretője van, s a részegségben születő álforradalmiságot kiagyaló sorstárs időközben szabadlábra került, hogy ráadásul a fő-antihősünk által valamikor karbantartott gyógyvízforrás ismét zubogni kezdett, mindez már alig számít valamit. A padláson vegetáló férfi már nem a vélt vagy valós bűnök következményei elől bújkál. Hiszen már minden világos: nincs mitől tartania, önmaga gyengeségeitől retteg igazán. Gyávasága már nem az „üldözött" léthelyzetéből születik. A padláson kívül könyörtelenül elszáguldott mellette a történelmi idő. Bukovőan tragikomédiája minden látszat ellenére történelmi parabolává izmosodott. Ha valaki groteszk elemeket fedez fel benne, a mindennapok történelmi idejének jegyeit ismeri fel. Korántsem az egyéni sors, a magánélet nevetséges kicsinyessége és tragikus nagyszerűsége adja a témát. Mindhárom figurája törté^ nelmi szereplő. Bukovőan a darab megírásakor már nagyon jól tudta, hogy egyesek számára a történelem kvázi a padlásra szorul. Jelképesen persze, miközben a történelmi idő elszáll mellettük, fölöttük vagy alattuk. A Féri, a Nő és Dodó megkísérlik egymást boldogítani, mindaddig, míg a Nő fel nem ismeri: szeretőjét és férjét egyszerre veszítheti el az esetlegesen bekövetkező magánidő és történelmi idő egyeztetése után. Most már nem a lét objektivitása és szubjektivitása közötti zavar a veszélyes, hanem a tisztulás után bekövetkező mérhetetlen szabadság. Ebben a helyzetben már csak a Nő lehet a vesztes. Az, aki gondoskodott, akire szükség volt és akire hálával gondol a Férfi; a Nőnek tett szerelmi szolgálatot Dodó is, akinek tükrében önmagát egy ideig ismét fiatalnak láthatta. Ám, amikor kiderülnek az igazságok, mert a „tükör" beszélni kezd, a gyengeelméjűvé nyomorított padláslakó nem használható már semmire, mert csak nyűg a Nő nyakán, bekövetkezik az ideiglenes „időegyeztetés". Mert azt a Nő sem gondolja komolyan, hogy a szédült keringövel a padlásra kényszerített Dodó az Idők végezetéig hiszi majd a „padlás-idő" és a történelmi idő harmóniáját... Stefan Korenéi második rendezése is szakmai siker. A nézői sikerben csak reménykedtek, hiszen a Matesz közönségszervezése a kínálattal nagymértékben befolyásolhatja az érdeklődést. Ez mit sem von le az előadás értékéből, amely a fiatal rendező pályafutásának fontos állomása. Annak idején Peres Zentucjan Egy szabad ember cimú drámájának rendezéséről írva leszögeztem, hogy Korenőinek rendkívüli érzéke van a színpadi stílushoz. Egymástól különböző színjátéki elemeket volt képes most is úgy egymáshoz illeszteni, hogy azok önmagukban, de együttes hatásukat nézve méginkább gondolatiságot, hangulatot és értelmet keltettek a színpadi játékban. Ehhez járul még a szíNémeth Ica, Skronka Tibor és Boráros Imre az előadás egyik jelenetében (Varga Róbert felvétele) nészvezetés technikája is, amellyel egyértelmű követelményeket állítva éri el, hogy egymáshoz csiszoltnak tűnik a többé vagy kevésbé különböző habitusúnak ismert színészek játéka. Ez ennél a háromszereplős drámánál még inkább szembeötlő volt, hiszen szereposztással nem hidalhatott át egymástól sarkosan különböző színészi játékstílusokat. A kritikus általában a színpadi „kézjegyekből" felismeri a rendező tehetségét. Ha egy fiatalember úgy teremt rendet a színpadi térben, hogy annak minden egyes alkotóeleme dramatikus funkciót hordoz, gondolatiságot sugároz, nincs kétség tehetsége felől. Ez már jóval több adottságoknál, megszerzett képességeknél. Korenői, ha vigyáz önmagára, s az eddigiekhez hűen építi fel rendezői világát, nem válik mesteremberré. A Keringő a pókhálóban előadását elsősorban az előadást befolyásoló idő-tényezők egészéből építette fel. Bukovcan groteszk történelmi parabolájának a belső ideje egy valóságos „padlásidőből" és a dialógusokban megjelenő külső „történelmi időből" tevődik össze. Ehhez illesztette a díszlet- és jelmeztervező (Katarina Bieliková m. v.) a tárgyakkal, a jelmezekkel, a zenével kifejezhető értelmezési időt, amely korántsem folyt vissza a félmúltba. Egy padlásra dobott rádió, amelynek formatervezése a hatvanas-hetvenes évek fordulójának stílusát idézi, a padlást szinte képzeletbeli pókhálóként körül-körülfonó fúvószene, a jelmezek nyolcvanas évek elejét idézó formavilága anélkül aktualizálta a játékot, hogy abban akárcsak egyetlen felszínes utalás is megjelent volna. Ezért is tűnik megbocsáthatatlannak a szöveggel szemben elkövetett színészi fegyelmezetlenség, amely az egyik dialógust nyomban elsekélyesítette. Egy, ennyire pontosan megkomponált játékon belül az ilyen indítékú, eredetieskedő szövegimprovizációnak nincs helye. Ha ezt egy fiatal pályakezdő színész teszi, talán megbocsátható egyedi esetnek kell tekinteni, viszont aligha válhat gyakorlátává. Ennél a hamis hatáskeltésnél sokkalta fontosabb szcenikai elem volt a zene (MiloS Janouéek, m. v. munkája), amely már az épületbe lépéskor fülbántó monotóniával harsogott. Ez kapcsolta egybe a színházépületen kívüli időt a nézőtérivel, majd az előadás alatt a színpadival. Minden erőszakoltság, eredetieskedés nélkül lett egyre feszültebb és sokkolóbb, míg a zárókép tragikus keringőjében „betömte" a füleket. Apróbb hibák persze előfordultak az előadásban. A második rész elején néhány alkalommal a játék belső ritn^jsának aránytalanságaiból születő tempótlanság volt észlelhető. Ennek előidézője az „akasztási" jelenetet ketté vágó szünet pontatlan beállítása lehetett. A néző a belépő Dodót látja, hallja a fejét hurokba tevő Férfi sikolyát. Következik a szünet, de ugyanúgy látja az ajtóból visszalépő színészt, s a hurokból kibújó másik színészt. Ezt a cselekvéssort a második rész kezdetén (fordítva) ismét megismétlik. Csakhogy a jelenet egy feszült csúcsponton szakad végbe, s ugyanazon a csúcsponton kellene folytatódnia. Ezt csak teljes sötéttel vagy valamilyen adekvát rendezői ötlettel lehet átmenteni. Nélküle nehezen teremtődik meg az a feszültség, amellyel az első rész véget ért. A színész-trióból - Boráros Imre, Németh Ica és Skronka Tibor - nehéz lenne bárkit is kiemelni. Boráros Férfije a létbeli állapot következményeként lett már-már gyengeelméjűvé, aki olykor ravaszkodni is képes. Motyogásai és totyogásai jelzik, hogy mennyire leépült tudatú és lelkű ez az antihős. Lenyűgöző biztonsággal képes a hangulati váltásokra. Mesteri játékának egyik legszebb példáját adja a „szeretkezési" jelenet, amikor nevetséges udvarlása alig észrevehető gesztusok nyomában lesz egyre erőteljesebben tragikussá. Németh Ica első színpadi jelenése is sejtette, hogy ez a nő nemcsak férjét titkolja el a világ előtt, de önmagát is. Nyomban sejtései támadtak az embernek, hogy valójában ő a rabtartó. Az árnyaltan ábrázolt belső feszültség a második részben már határozott külső gesztusokban is megjelent. Ennek lassú, pontosan történő adagolása tette izgalmassá a Nő jeleneteit. Skronka Tibornak meg kell birkóznia a színpadralépés izgalmi állapotával. Első másodpercein még mindig érezhető a színész lelkiállapotának feszültsége. Ez most méginkább észlelhető volt, hiszen egy valójában vagánykodó figuraként jelent meg, melyet néhány pillanatig uralt a színész feszültsége. Ettől eltekintve, Dodója nem kisebb értékű alakítás, mint a többieké. Felfigyeltetö, hogy a Matesz színészeinek egy része az erőteljes rendezői színészvezetés nyomán képes a tőle szokatlan eredeti és korszerű kifejező eszközöket is használni. Ebben az előadásban ez további értékként jelent meg. DUSZA ISTVÁN Matesz-vendégszereplés a Zobor alatt A közeljövőben a komáromi (Komárno) Magyar Területi Színház társulata három előadással vendégszerepel Nyitrán (Nitra) az Andrej Bagar Színházban. Május 24-én, szerdán, a szlovákiai színházak seregszemléjén 16 órai kezdettel Siposhegyi Péter Mielőtt csillag lettem című zenés darabját mutatják be - Vlagyimir Viszockij életéről, Boráros Imre rendezésében és főszereplésével, valamint 19 órai kezdettel Majakovszkij Gőzfürdő című színmüvét Horváth Lajos rendezésében, Holocsy István főszereplésével. Június 2-án, pénteken 19 órakor kezdődik Csiky Gergely Nagymama cimú zenés vígjátékának előadása. A darabot Horváth Lajos rendezte, Ferenczy Anna érdemes művész játssza a főszerepet. A május 24-i előadásokra a nyitrai színház szervezési osztályán kaphatók jegyek, a június 2-i előadásra jegyelővétel a Matesz szervezési osztályán: telefonszám 48-89. (kk) Jó színvonal - továbbra is Jegyzetek a VII. Csengő Énekszóról Magyar tanítási nyelvű iskoláink gyermek- és ifjúsági kórusai háromévenként mérhetik össze erejüket, tudásukat a Csengő Énekszó seregszemlén, melynek helyszíne már hagyományosan Érsekújvár (Nővé Zámky). Az idei találkozó a hetedik volt, nyolc versenyző énekkar és hat vendégkórus részvételével zajlott le május elején. A színvonal minden várakozást felülmúlt: a zsűri döntése nyomán 3 kórus kapott arany-, 5 pedig ezüstkoszorús minősítést. Sok szó esik mostanában a kórusmozgalom válságáról, az iskolai kórusok nehéz helyzetéről. Nincs itt valamilyen ellentmondás? Kétségtelen, ma nehezebb énekkart vezetni, mint egy-két évtizeddel ezelőtt. Megnövekedett a szervezett délutáni foglalkozások száma, ugyanígy a gyerekek terhelése, és nem minden iskolában értik meg, hogy a karénekléssel párhuzamosan nem lehetmás foglalkozást tartani, ha más köröknek is tagjai a gyerekek. Gyakori jelenség, hogy az iskolai rendezvények időpontjának tervezésekor azt a napot jelölik ki valamilyen eseményre, amikor a legkevesebb óra marad el, amikor „csak" karének van. Emellett a zenei nevelésnek alacsony a presztízse. Olyannyira, hogy bárki taníthatja. Ha az énekkar vezetőjének esetleg más, „fontosabb" szakja, képesítése is van, akkor megtörténhet, hogy csak a karének-órákon találkozik növendékeivel, mert az énekórákat másnak adják. Sokszor egy-egy szűklátókörű szülő közbelépése akadályozza a munkát: gyermekéből „szupertökéletes" embert szeretne formálni, ezért tanítás után angolra, matematikára, számítástechnikára, zongorára és képzőművészetre járatja, ugyanakkor a gyermek fáradtságára, túlterheltségére hivatkozik, és megtiltja neki, hogy karénekre járjon. Nemegyszer a legtehetségesebb legjobb hangú gyerekek maradnak ki így a kórusból. Hogy az általánosan hangoztatott gondok ellenére élkórusaink fejlődése nem torpant meg, az nemcsak a jó hanganyagnak, nemcsak a karnagynak, hanem iskolájuk megértő igazgatóságának és pedagóguskollektívájának is köszönhető. ,,Nálunk mindenki tudja, hogy hétfőn csak énekkar lehet délután. És ez nem csupán olyankor van igy, amikor nyakunkon a verseny. Sőt: olyan az órarend, hogy szólampróbákat más napokon is tarthatunk. Az énekesekről nagyon jó áttekintésem van, hiszen a zenei nevelést szintén én tanítom. Zeneórákon hangképzéssel, kottaolvasással is foglalkozunk, az énekkari próbákon már csak a művek betanítására összpontosítunk" - árulja el Szalay Pál, a /éva/(Levice) gyermekkar vezetője kórusuk gyors fejlődésének titkát. A kicsinyek kórusait (tehát az alsó tagozat tanulóiból szervezett énekkarokat) a nagymegyeri (Calovo) alapiskola Igricek kórusa és a komáromi (Komárno) Béke utcai alapiskola kórusa képviselte. Az Ág Tibor által alapított, majd Ág Erzsébet és ma Varga Éva vezetésével működő nagymegyeri kórus egyáltalán nem „kisiskolás szinten" adta elő az igényes műveket. Különösen meggyőzően hangzott Alexander Moyzes Krásna, krásna című kétszólamú népdalfeldolgozása, ötletes és hangulatos volt Balázs Árpád Útra kél az úttörő cimú dala, amelyben a szólóbetétet mindig más-más gyerek énekelte. Nem tudom, van-e még egy olyan dél-szlovákiai város, ahol annyira teljes lenne az énekkari „hálózat", mint Komáromban (Komárno). Országosan ismert a kicsinyek kórusa, az alapiskola kórusa, az Egyetértés vegyeskara és a kamarakórus. Néhány éve pedig a gimnáziumban is alakult leánykar. Gyanítom, nagy szerepe van ebben Kaszás Margitnak, aki a kicsinyek kórusát létrehozta, és ma is vezeti. Azok a gyerekek, akik már alsótagozatos korukban megszokják és megszeretik a közösségben éneklést, később sem várnak kényszerítésre. A komáromi alapiskola kicsinyeinek kórusa immár tizennyolc éve működik. A Csengő Énekszón most is sikerrel szerepeltek. (Már a bevonulásukat taps kísérte: énekszóval érkeztek a színpadra, ezzel is érdekessé téve az „üres" másodperceket.) Megnyerő volt Papp Lajos-Weöres Sándor Kergető és Bújócska című műveinek előadása, de a legjobban (közönségnek és zsűrinek egyaránt) ifj. Somorjai József A kis gőzös című szerzeménye tetszett. A zsűri mindkét alsótagozatos énekkart ezüstkoszorúval jutalmazta. A felsótagozatosokat négy kórus képviselte a VII. Csengő Énekszón: A komáromi, a kassai (Koáice), a lévai és a peredi (TeSedíkovo) gyermekkar. A komáromi Béke utcai alapiskola gyermekkarát Pálinkás Zsuzsa alapította 1960-ban. 1965-től Stirber Lajos vezeti. Eddig minden Csengő Énekszón részt vettek. Kulturált hangzás, kiegyensúlyozottság jellemezte idei teljesítményüket. Különösen jó érezték az orosz népdalfeldolgozás hangulatát, és nagy tapsot aratott G. F. Hándel-Kerényi György Vedd át a dalt című müvének előadása. Minősítésük: ezüst koszorú. A kassai Csengettyű gyermekkórusa a másik olyan énekkar, amely eddig minden Csengő Énekszóra meghívást kapott. Homolya Éva karnagy igényes művekből állította össze a repertoárt. Jean Sibelius Finlandiáját finnül adták elő. Fényesen szólt Kodály Zoltán Ave Mariája. Vass Lajos zsűrielnök így kezdte értékelését: ,,Megszoktuk, hogy jó a Csengettyű, most sem csalódtunk." Teljesítményükkel az aranykoszorút érdemelték ki. A lévai alapiskola gyermekkórusa mindössze nyolc éve működik. Ennek ellenére repertoárjukból nem hiányoznak a régi szerzők kórusmüvei, a népdalfeldolgozások, az úttörődalok és a kortárs szerzők müvei sem. Ihletett, intim volt Mendelssohn-Bartholdy Búcsú az erdőtől cimú művének elődása, hangulatos volt Eugen Suchon Ő/e sú to kone népdalfeldolgozása. Az értékeléskor Vass Lajos kiemelte a karnagy, Szalay Pál, pontos és minden fölösleges mozdulatot nélkülöző dirigálását. Követendő példaként állította a többiek elé a hangmegadás módját. (Még a gyermekkórusokban sem kell megadni a teljes harmóniát: elég csak az alaphangot „bedúdolni". (A lévai kórus ezüstkoszorús lett. A peredi Pitypang 1973-ban alakult Jónás Katalin vezetésével., Azóta megszakítás nélkül az élvonalban van. Többször képviselték már a hazai magyar gyermekkórusmozgalmat szlovák versenyeken is. A hírnév kötelez: a repertoár ennek megfelelően igényes, talán túl igényes is. Eugen Suchon Lastovickyés Kodály Zoltán Harangok című művét ma még aligha tudná más szlovákiai magyar énekkar műsorára tűzni. A kötelező művet (Reményi Attila -Weöres Sándor Napsugár a levegőben (egyértelműen a peredi kórus intonálta legtisztábban. Megérdemelt jutalmuk: aranykoszorú. Az ifjúsági kórusok kategóriájában két énekkar versenyzett. A losonci (Lucenec) Pedagógiai Szakközépiskola Gaál Ildikó vezetésével működő leánykarán érződött, hogy a pedagógiai pályára készülő leányok rendszeres zenei képzésben részesülnek. A kiváló hanganyagot bármely női kar megirigyelhetné. Teljesítményüket ezüstkoszorúval minősítették. A Galántai (Galanta) Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium leánykara kis létszáma ellenére nagyon szépen szól. Nagyszerű koncepcióban énekelték a kötelező művet, Bartók Béla Bolyongását. A karnagy, Józsa Mónika - ha lett volna ilyen díj - tudatos, mintaszerű dirigálásáért minden bizonnyal elnyeri a fesztivál legjobb karnagya címet. Könnyedén vezényelte Szvjatoszlav Obretyenov, bolgár ritmusokkal tarkított Dudaszóját. Karai József Amerikai munkásdalai közönségsikert hoztak. A kar ezúttal is aranykoszorús minősítést nyert. A Csengő Énekszón a versenyző kórusokon kívül fellépett még az érsekújvári (Nővé Zámky) Czuczor Gergely utcai alapiskola gyermekkara, a zilinai Odborárik gyermekkar, az érsekújvári Lastovicka gyermekkórus, a stúrovói kamarakórus, a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara és a budapesti Liszt Ferenc Gyermekkórus. A vasárnapi gálahangverseny záróeseménye összkari művek előadása volt. HORVÁTH GÉZA