Új Szó, 1989. május (42. évfolyam, 102-126. szám)
1989-05-17 / 114. szám, szerda
ftj szú 7 >89. V. 17. 42. kerékpáros Békeverseny Jozef Regec a harmadik helyen (sr) - Drezdában volt a célja a 42. kerékpáros Békeverseny VIII. útszakaszának. A Berlinből Drezdába tartó útvonal 197 km hosszú volt. A győzelmet ezúttal is NDK-beli versenyző szerezte meg. Uwe Raab végzett az élen Olaf Ludwig és a csehszlovák Jozef Regec előtt. Ján Svorada is kitett magáért, a negyedik helyen ért célba. Ma délután Csehszlovákia területére érkeznek a résztvevők, a 167 km-es táv megtétele után Mladá Boleslav fogadja a versenyzőket. Raab nyolcadik szakaszgyőzelme azt jelentette, hogy az NDK-beli kerékpározó átvette a vezetést az összetettben; mától a sárga mezben folytathatja. Honfitársa, Ludwig is feljött, ő a második, s a mai, kilencedik útszakaszon a legaktívabb versenyzőnek kijáró lila trikóban kerekezhet. Az NDK fővárosát 101 kerékpározó hagyta el, tehát a lengyel Spruch is a résztvevők között volt. Mint ismeretes hétfőn közvetlenül a cél- baérés előtt bukott, s úgy nézett ki, nem folytathatja. Unalmas, eseménytelen kilométerek jellemezték a nyolcadik útszakasz első felét, jobbára együtt haladt SPORTHlVtADÓ • PÍSEKBEN nemzetek közötti férfi röplabda-mérkőzésen Csehszlovákia válogatottja 80 perc alatt 3:0 (13, 6, 7) arányban legyőzte Görögországot. • AZ NSZK ÉS LENGYELORSZÁG férfi kosárlabda-válogatottja jutott az osnabrücki selejtezőcsoportból a kontinensviadal döntőjébe. A zárófordulóban: Törökország-Albánia 106:88, NSZK - Lengyelország 101:82. • A SZOVJET labdarúgó-bajnokság 10. fordulójának elmaradt mérkőzésén a Dinamó Moszkva 3:0-ra verte a Lokomotív Moszkvát. Az élcsoport: Szpartak Moszkva 17, Dinamó Kijev 15, Torpedo Moszkva 13 p. • DUNASZERDAHELYEN (Dun. Streda) ma délután 17.00 órai kezdettel a DAC labdarúgócsapata Malaysia válogatottjával mérkőzik. • A FRANCIAORSZÁGI női nemzetközi öttusaviadalon a negyedik számot, a futást az amerikai Norwood rendkívül jó teljesítménnyel nyerte. A magyar Heilig Anita a negyedik lett. összetettben Norwood vezet, Heilig a nyolcadik. Csapatban Franciaország, Egyesült Államok, Magyarország a sorrend. a pelotón. A 112. kilométernél négyen (Vasíőek, Petrov, Zajkov, En- gel) megszöktek, ám nem sokáig haladtak az élen. A hajrában rákapcsoltak a lengyelek, a végére azonban elfáradtak. Száz méterre a drezdai stadion előtt Ludwig és Raab is megelőzte Spruchot és Lesniewskit. Közvetlenül a nyomukba iramodott Regec, aki végül Raab és Ludwig mögött a harmadik lett. VÉLEMÉNYEK - Antonín Bartoníőek, a csehszlovák válogatott edzője: ,,Izgalmas, kitűnő hajrát láthattunk. Végre a várakozásnak megfelelően szerepeltünk“. Jozef Regec: ,,A defektnél sokat segítettek a társak, ezért könnyű volt a felzárkózás. Elégedett vagyok...“ • A CÍMVÉDŐ Grasshoppers Zürich immár tizenhatodszor nyerte a Svájci Labdarúgó Kupa-döntőjét. Ezúttal az Aarau gárdáját győzte le 2:1-re. • ELŐKÉSZÜLETI labdarúgó-mérkőzésen: Ruzomberok - Zilina 1:1 (0:1), góllövök: Gajdos, ill. Bárka. Magas elismerés Komárom (Komárno) országos és nemzetközi sport-és kulturális rendezvényeivel, de gazdasági tevékenységével is nagymértékben hozzájárult a népek közötti megértéshez és az együttműködés elmélyítéséhez. Ilyen jelentős események közé tartozik az évente megrendezésre kerülő Komárno-Komárom nemzetközi béke- és felszabadulási futóverseny is. Az idei, immár tizenötödik nagy sikerű nemzetközi futóversenyen hét ország több mint 1200 sportolója állt rajthoz. A viadal sikeres szervezéséért a város nemzetközi elismerést kapott: az Egyesült Nemzetek Szervezete Prágai Információs Központjának érmét Pásztor István, a Komáromi Városi Nemzeti Bizottság elnöke Ján Struókától, az Egyesült Nemzetek Szervezete Prágai Információs Központja igazgatójától vette át. (bende) Díjugrató Duna Kupa A lovassport szerelmesei a hét végén Somorján (Samorín) adnak találkozót egymásnak. Már 21. alkalommal kerül megrendezésre a csallóközi városban a díjugrató Duna Kupa. A verseny eddigi történetében mindössze tízszer született hazai győzelem, ez legutoljára tavaly Juraj Hanulaynak sikerült, Hurikán levű lovával végzett az első helyen. Ebben az évben objektív okok miatt hiányos lesz a külföldi mezőny, csupán a már állandó résztvevőnek számító Budapesti Honvéd (nyolc ló, öt lovas) és a lengyel válogatott (11 ló, nyolc lovas) képviselteti magát. A legutóbbi hírek szerint indul a magyar ifjúsági válogatott is. Ezzel szemben rajthoz áll az egész csehszlovák élmezőny. A rendezőknek 21 klub küldte el jelentkezését, ami 73 lovat és 46 lovast jelent. Az indulók között a legnagyobb név a tavalyi győztes, Juraj Hanulay. Nagy érdeklődés kíséri majd a hazai Pavol Dúbravsky szereplését, aki Regent lovával a verseny titkos esélyesének számít. Az érmes helyezések elosztásába beleszólhat még Noskovié és Krivan (Dukla Trenőín) és Őerny (2d'ár nad Sázavou). A rendezvény május 19-én, pénteken kezdődik 14.00 órakor a kétfá- zisos ugrással és a szabad futással. Szombaton 13.00 órai kezdettel rendezik meg a Jaromír Pribyl, majd a Jozef Koát’ál emlékversenyt. Vasárnap ugyancsak délután 13.00 órakor rajtol az ugróstaféta, s ezt követi a Duna Kupa, amelyről a Csehszlovák Televízió egyenes adásban számol be. (ni) A Vili. útszakasz eredménye: 1. Raab 33:56:45, 2. Ludwig -5, 3. Regec -10, 4. Svorada, 5. Spruch, 6. Zamana (lengyel), 7. Destro (olasz), 8. Laffille (francia), 9. Poli (olasz), 10. Kovács (romániai)... 27. Kreuziger, ...57. Vaéíőek, ... 68. Lipták (csehszlovákok) mind -15, ... 97. Prívara (csehszlovák) -1:24 perc. Csapatban: 1. Lengyelország, 2. NDK, 3. Csehszlovákia, 4. Mongólia, 5. Olaszország, 6. Belgium mind 14:32:36. Nyolc útszakaszt követően ez a sorrend: 1. Raab 33:56:45, 2. Ludwig -10, 3. Sumanov (bolgár) —12, 4. Peeters (belga) -17, 5. Ca- pelle (francia) -37, 6. Spruch -40,7. Tumorocsir (mongol), 8. Zajkov (bolgár), 9. Knuvers (holland), 10. Rich (NSZK-beli), ... 12. Lipták mind -42, ... 15. Svorada, ... 17. Regec mind -55, ... 44. Kreuziger, ... 50. Vaáíőek mindkettő -1:00, ... 78. Prívara -2:09. Csapatban: 1. Bulgária 101:52:24, 2. NSZK -1, 3. Belgium -18,4. NDK, 5. Csehszlovákia, ,6. Franciaország mind -33. Tenisz (ÖSTK) - Az osztrák Horst Skoff- Boris Becker legyőzése után- a hamburgi nagyszabású torna döntőjében már nem volt képes hasonló bravúrra. A fináléban a világ- ranglistát vezető Iván Lendl simán, három játszmában győzött 6:4, 6:1, 6:3 arányban. + További nemzetközi tornák eredményei - Róma, első forduló: Novácek-Casala 6:1, 6:2, Strelba- -Mattara 1:6, 7:6, 6:0. Gars, döntő: Smíd-Bienkowski 6:4, 6:3. Nyugat- Berlin, első forduló: Pospíáilová -Magers 6:3, 7:6, RajchrtováPhelps 6:1, 6:4, Zrubáková-Bowes 6:1, 6:1. Salzburg, első forduló: Vogl-Kulti 1:6, 6:3, 2:6. A ŐPORTKA 20. játékhete I. húzásának nyereményei: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 5 nyertes á 200 000 korona, III. díj: 197 nyertes á 8931 korona, IV. díj: 9095 nyertes á 331 korona, V. díj: 142 640 nyertes á 34 korona. A II. húzás nyereményelosztása: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 3 nyertes á 200 000 korona, III. díj: 92 nyertes á 19 201 korona, IV. díj: 6038 nyertes á 516 korona, V. díj: 114 928 nyertes á 43 korona. A SAZKA 20. játékhetének nyereményei: I. díj: 5 nyertes á 105 720 korona, II. díj: 263 nyertes á 3015 korona, III. díj: 4701 nyertes á 281 korona. AZ OLIMPIAI SAZKA 5 a 40-ből 20. játékhetének nyereményelosztása: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 7 nyertes á 31 646 korona, III. díj: 229 nyertes á 2902 korona, IV. díj: 8301 nyertes á 160 korona. (ŐSTK) Nagy érdeklődés előzte meg Berlinben a 42. kerékpáros Békeverseny VII. útszakaszának hajráját. Felvételünkön az élmezőny látható (ŐSTK-felv.) JÉGKORONG Idényzárás Japánban (ŐSTK) - Hétfőn este Slanyban találkozott a csehszlovák jégkorong-válogatott, s 14 nappal a világbajnokságot követően elkezdte felkészülését a japán portyára. Pavel Wohl és Stanislav Nevesely edzők még Stockholmban kijelentették: ugyanaz a keret lép jégre az ázsiai országban, amelyik kiharcolta a bronzérmet az 53. világbajnokságon. Mindössze Dominik Haáek kapus hiányzik, aki tanulmányi szabadságot kapott. A csehszlovák válogatott egy nemzetközi tornán vesz részt a felkelő Nap országában. Először a házigazdákkal, majd az olimpiai és világbajnok Szovjetunióval, utána ismét Japánnal, az utolsó előtti játéknapon pedig újra a szbornajával találkozik. A TORNA MŰSORA - május 23., kedd: Csehszlovákia - Japán, május 24., szerda: Szovjetunió- Csehszlovákia, május 25., csü-. törtök: Szovjetunió - Japán, május 26., péntek: Csehszlovákia - Japán, május 27., szombat: Szovjetunió - Csehszlovákia, május 28.,vasárnap: Szovjetunió - Japán. A keret tagjai: Bríza, Sindel,- Fr. Kucera, Látal, Gudas, Procházka, Baőa, Stavjafta, Sőerban, Kadlec- J. Kuőera, Janecky, Jelinek, Sej- ba, Dolezal, Svitek, Rúziőka, Cíger, Kron, Haáőák, Válek, Vlach. Utolsó felvonás a labdarúgó UEFA Kupában A Stuttgart vagy a Napoli? (sr) - Hatalmas érdeklődés előzi meg a ma esti labdarúgó UEFA Kupa-döntő visszavágóját. A stuttgarti Neckar-stadion mind a 67 000 belépője már elkelt. A rendezők szerint 300 000 jegyet is el tudtak volna adni. Mindenki Maradonát akarja látni, s természetesen a hazai csapatot, amely Nápolyban csupán 2:1 arányú vereséget szenvedett. A nyugatnémetek bíznak abban, hogy első ízben diadalmaskodnak az európai labdarúgó kupaküzdelmekben. Úgy hírlett, Maradona átigazol a Napoliból, ám a napokban megegyezett a klub elnökével, s azt nyilatkozta, 1993-ig a csapatnál marad. Eddig szól ugyanis a szerződése. A vasárnapi bajnoki fordulóban az AS Roma elleni találkozón csak a második félidőben lépett pályára. A tabellán a Napoli hétpontos hátránnyal az Internazionale mögött a második helyen áll. Éppen az Interhez készül a VfB Stuttgart legjobb csatára, Jürgen Klinsmann. Hétfőn este hároméves szerződést írt alá, amiért négymillió márkát kapott. A 24 esztendős labdarúgó az év elején sérülés miatt két hónapot nem játszott. Az első találkozón Nápolyban eltiltás miatt nem szerepelt. Arié Haan edző sokat vár tőle. Mannheimben a hétvégi bajnoki fordulóban a Stuttgart 12 perccel a befejezés előtt még 3:1 arányban vesztésre állt, ám mégis sikerült megszereznie a két pontot. Két-két gólt lőtt Allgöwer és Klinsmann. A VfB a bajnokságban az ötödik helyen tanyázik. A két csapat az _> előrejelzések szerint a következő %/ összeállításban lép pályára az w lO UEFA Kupa-dön_____________tő visszavágóján- VfB Stuttgart: Immel - Scháfer, Allgöwer, Hartmann, Schröder - Ka- tanec, N. Schmaler, Walter, Sigur- vinsson - Klinsmann, Gaudino. SSC Napoli: Giuliani - Ferrara, Renica, Corradini, Francini - Alemao, Fusi, De Napoli, Maradona - Careca, Carnevale. A találkozó 20.15 órakor kezdődik, játékvezetője a spanyol Arminio Sanchez lesz. A kézilabdaliga döntői előtt Megszakadt a Dukla sorozata Biztosan jutott a női I. kézilabdaliga play off-döntöjébe az Iskra Partizánske együttese. Az elődöntő harmadik összecsapásán Bratislavában is legyőzte a Startot. Felvételünkön a négy gólt szerző Hummelová (középen) Kúdelková (balról) mellett kapura tör. Az akciót tisztes távolságból Turőá - nová figyeli (Vojtíáek-felv.) A fináléjához érkezett a női és a férfi kézilabdaliga play off-sorozata. Három évvel ezelőtt került sor az addigi lebonyolítási rend megváltoztatására, és azóta egyértelműen bebizonyosodott: a váltás hasznára vált a kézilabdasportnak. Az elmúlt hét végén végre megismerhettük a döntök résztvevőit. A férfiaknál óriási meglepetés született: az egymás után hétszer bajnoki címet szerzett Dukla Praha ezúttal a legjobb esetben is csak bronzérmes lehet. Ez azt jelenti, hogy a katonacsapat az utóbbi tizenhárom év legrosszabb helyezését éri el. Az elődöntőben a leküzdhetetlen akadályt a VSZ Koáice gárdája jelentette. Igaz, a bajnoki cím védője ezúttal nélkülözte Kotréot, Jindríchovskyt, Va- néket és Bakaiért, de így is esélyesebbnek számított, mint ellenfele. Minek köszönhetik sikerüket a vasgyáriak? Elsősorban annak, hogy az ellenfél pályáján Prágában harcos játék után győztek a második találkozón (24:23). Kassán (Kosice) a közel 2000 főnyi lelkes közönség előtt a hazaiak már nem engedték ki kezükből a lehetőséget. Szombaton az egész hatvan perc folyamán egységesebb csapat benyomását keltették, s megérdemelten nyertek ugyancsak 24:23-ra. A vasárnapi találkozó nem a várakozásnak megfelelően alakult. A kassaiak állandóan lépéshátrányban voltak (a Dukla már négy góllal is vezetett), s mindössze egyszer tettek szert egygólos előnyre, ezzel megnyerték a mérkőzést (19:18). Elsősorban Sedláőek, Para és Szűcs nyújtott kiemelkedő teljesítményt. A katonák elégedetlenek voltak a játékvezetői páros (Valent, Ondráá) működésével. Szerintük, főleg az utolsó percekben, részrehajló bíráskodásukkal befolyásolták az összecsapás végeredményét. A kelet-szlovákiai együttes döntöbeli ellenfele az a ŐH Bratislava lett, amely a negyeddöntők folyamán Bratislavában 20:14-re diadalmaskodott ellene. A ŐH az elődöntőben a Bánik Karvinával mérkőzött. Csupán a harmadik találkozón szenvedett vereséget, de a mindent eldöntő vasárnapi hatvan perc alatt igazolta, hogy a szakemberek nem véletlenül tartják a bajnoki cím egyik nagy esélyesének. A nőknél a fináléban megismétlődik a tavalyi elődöntő. Az Iskra Partizánske és a ZVL Preáov együttesei közül kerül ki az új bajnok. Tavaly az előbbi csapat volt eredményesebb. Érdekesség, hogy az elmúlt hét végén mindkét klub Bratislavában vendégszerepeit. A Partizánskénak mindössze három mérkőzésre volt szüksége, hogy túljusson a Starton. Az Intert már az idény megkezdése előtt az esélyesek között emlegették. Nem is csúszott hiba Ladislav Gross számításába egészen az elődöntőig. Itt csupán a harmadik mérkőzésen nyújtottak elfogadható teljesítményt. Talán azért, mert ellenfelük, a ZVL Preáov mintha félvállról vette volna a találkozót. Vasárnap Damitsová, Vlasatá, Priscáková egyszerűen „lesöpörte“ a pályáról a vendéglátókat. Az elődöntőkben mutatott játék alapján talán most is a Partizánskénak adható nagyobb esély, de mint mondani szokás, a labda gömbölyű. NÉMA LÁSZLÓ