Új Szó, 1989. április (42. évfolyam, 77-101. szám)
1989-04-07 / 82. szám, péntek
A CSKP Központi Bizottsága 13. ülésének vitája MIROSLAVA NÉMCOVÁ elvtársnő, a CSKP KB póttagja, a Cseh Nőszövetség Központi Bizottságának elnöke A szocialista iskola és a család nevelő hatásának egységesnek kell lennie. Úgy gondolom, ez többletet jelentene nemcsak a konkrét együttműködés terén, hanem erősítené a tiszteletet, a bizalmat és a kölcsönös megértést is. A szülők bizalmát, az iskola hatékonyságát és színvonalát a magasan képzett pedagógus személyiségén keresztül kell elérni, s ehhez társadalmi rangját emelni kell. Hogy a tanító ezt elérhesse, sok tényezőtől függ. Az alapfeltétel a pedagógusok pályaalkalmassága, amit a felvételi vizsgáknál meg kell állapítani. A fő kritérium a gyerekekhez való viszonyulásuk mértéke, amit ugyancsak a felvételi vizsga alatt észlelni kell. Általában a kiválasztás nem ezek szerint történik, ezért volna hasznos átvenni és általánosítani azokat a jó tapasztalatokat, amelyek a plzeni pedagógiai karfa jellemzőek. Egyáltalán nem gondolom, hogy a pedagógus- képzés terén minden rendben van. Határozottan szükség van arra, hogy nagyobb gondossággal foglalkozzunk a gyerek megismerésével, fejlődésével, személyiségével, s formálásának módjával. Tehát fokozni kell azoknak a tudományágaknak az elsajátítását, amelyeket minden pedagógus - tanítson bármit - köteles ismerni, tudni. Erre gondolni kellene már a pedagógiai karok tananyagának összeállításánál, de gondolniuk kell rá a főiskolai oktatóknak is. Az iskola, a pedagógus tekintélye függ az oktatásban dolgozók erkölcsi, társadalmi, de anyagi elismerésétől is. A szülők iskolába vetett bizalmát csorbítja a gyerekek jelenleg még szükséges és Igényes otthoni felkészülésének ténye. Az iskolának el kell érnie - véleményem szerint -, hogy a tanulók a tananyagot a tanítási idő keretében sajátítsák el, mível nem lehet ezt is a családra bízni. A család viszont segítse a tudás elmélyítését, ám legfőbb célja a nevelés, az érzelmi háttér megteremtése, a morális értékek kiaknázása legyen. Ugyancsak fontos, hogy útmutatást adjon az élet értékeinek keresésében, elősegítse az emberek közti és a szocialista társadalom iránti viszony kialakítását. A szülőknek nem tanítaniuk kell a gyerekeket, hanem a tanulás felé vezetni őket. Vezetni őket úgy, hogy ellássák nemcsak az iskolai, hanem a családon belüli kötelességeiket is. A rendszeres munkához, felelősséghez személyes példamutatással szoktassák őket. A gyerekeket serkenteni kell arra, hogy a műveltség életszükségletükké váljon. Tehát a szülők ezzel erősíthetik legmarkánsabban az iskola, a pedagógus tekintélyét. Az oktató-nevelő munka előfeltétele a család és iskola közötti tartalmas partnerkapcsolat kialakítása, amely nem korlátozódhat csupán az iskolai sikerek, illetve sikertelenségek értékelésére. Az iskola és a szülő között állandó párbeszédre van szükség. Párbeszédre a nevelési kérdésekről, a továbbtanulás mikéntjéről. A kapcsolatteremtés csak a szülői munkaközösség által kevésnek bizonyul. Ezt állapították meg a Nőszövetség alapszervezeteí is, amikor a család és iskola kérdéseiről tárgyaltak. A szülői munkaközösség az iskolabarátokat is hivatatott az iskola köré tömöríteni. Ez jelenleg nincs így. Az iskolának nyitnia kell a család, a nyilvánosság felé. Gyermeknevelő központtá kell válnia, ahol délutánonként szakköri, sporttevékenység folyna. Az iskolabarátokból, illetve a Nemzeti Frontba tömörülő társadalmi szervezetek tagjaiból állhatna össze a szakkörvezetők, illetve a délutáni foglalkozásokat vezetők tábora. Egyre többen szólalnak fel a napközik, iskolai klubok témájára. A dolgozó nők, gyermekes anyák, a Nőszövetséghez fordulva bírálják a napközik nem elegendő kapacitását, igénylik, hogy a tanulók - legalább a negyedik osztályig - látogathassák. Az idősebbeknek biztosítani kellene a délutáni klub-, illetve a szakköri tevékenységet. Máskülönben nem leszünk képesek megoldani az utcákra kiszoruló gyerekek gondját. Fennáll a bandákba tömörülés, a vandalizmus, a kábítószerélvezet veszélye. Sajnos, többször és eredménytelenül rámutattunk a napközik és a klubok problémájára. Gyakran az oktatásból kimaradnak a szocialista erkölcs, az etika az esztétikai értékek kérdései. E téren a Nőszövetség is lépni kíván, a többi tömegszervezettel együtt segíteni akarja az esztétikai nevelés társadalmi programját. Ha az ép és harmonikus család nevelési kérdésekkel küszködik, a csonka családok helyzete - ahol mind az anyagiak megteremtése, mind a nevelés kérdései az anyát terhelik - sokkal nehezebb. Nyugtalanít bennünket a válások alakulása, amelyek annak ellenére, hogy életbe lépett a családi életre való nevelés programja, nem csökkent. Mint láthatjuk, a program hatása nem megfelelő, ezért nézetem szerint át kell értékelni, s el kell érni, hogy módosított változata időben eljusson az érintettekhez. Már azért is, mert egyre többen alapítanak családot olyanok, akiknek maguknak is szükségük volna a szülői gondoskodásra. És akkor még nem beszélek az AIDS fenyegetéséről. A felvetett kérdések megoldásának lehetőségét egy új tantárgy - a családi életre nevelés - bevezetésében látom, amelyet az egyes korosztályok igényeihez kell igazítani. Bebizonyosodott, hogy iskolán kívül ezzel a témakörrel foglalkozni csak nagyon nehezen lehet, és hatása nem éri el a kívánt mértéket. A Nőszövetség rendezésében felnőttekkel és fiatalokkal sikeres beszélgetéseket folytattunk a témáról., a jövőben változatos programok bevezetését tervezzük. Tevékenységünket a teljesség igénye nélkül folytatjuk. Ezért is javasoljuk, hogy a szakemberképzés főiskolai fokon történjen, a hallgatók számára be kell biztosítani a különböző audiovizuális segédeszközöket, illetve videoprogramokat. Támogatjuk a prágai Egészségnevelési Intézet kezdeményezését, ahol e témára elkészítettek egy 18 részes videosoroza- tot, széles körű felhasználásra. Sajnos, hasznosítását szervezési és anyagi gondok nehezítik. Ebben az esetben a takarékosság nem helyénvaló, hiszen a fiatalság nem megfelelő nevelése, a családi életre való felkészítés hiánya órási károkat okozhat. ANNA BUSlNOVÁ elvtársnő, a CSKP KB tagja, a Doubravice nad Svitavou-i Efsz elnöke A Blanskói járás mezőgazdasági üzemeinek nagy kárára van, hogy a Boskovicei tanintézetben megszüntették a mezőgazdasági gépjavító és traktoros szakot. E szak iránt érdeklődőket a járáson kívüli iskolákba kell küldenünk. A környék ipari üzemei konkurenciát jelentenek, és emiatt kevés a jelentkező. A mezőgazdasági középiskolák növénytermesztési, állattenyésztési, gépesítési és ökonómiai szakosodása megfelel a jelenlegi követelményeknek. A pedagógiai alapszabályok megfelelőek, a szaktantárgyak tanterve aránylag jól szerkesztett. Ott, ahol a tartalmuk nem felel meg a gyakorlat gyors előrehaladásának, - például a biotechnológiában - lehetséges a tananyag 30 százalékának a felújítása. Ez az oktató megítélésére van bízva. Kérdés persze, hogy ők hogyan juthatnak a legújabb tudományos információkhoz. Az elméleti és gyakorlati oktatás óraszámainak aránya szintén megfelelő. Az iskolákban többnyire kielégítő a gyakorlati oktatást szolgáló munkahelyek száma, ami részben saját, részben a korszerű termelési részlegekkel rendelkező mezőgazdasági üzemeknek köszönhető. A tangazdaságok, a gyakorlati oktatás munkahelyei teljesítik a küldetésüket, létjogosultak, de folyamatos korszerűsítésük indokolt. Gazdálkodásukkal pénzalapot is létrehoznak, a kérdés itt csupán a beruházásokra engedélyezett határösszegek lényeges emelése. Nem is annyira a gépi berendezésekről van szó, hanem arról a lépéselőnyről, amit az oktatásban az egyes részlegek automatizálása, a számítástechnikának az irányításban való teljes kihasználása, az adóve- vős munkairányítás stb. jelenthetne. El kell gondolkodni továbbá a tangazdaságok központosított irányítását illetően is. A mezőgazda- sági iskoláknak e létesítményei egészen 1988-íg termelési, gazdasági és személyzeti szempontból is az iskola igazgatójának hatáskörébe tartoztak. Ezzel biztosított volt a gazdaság teljes kihasználtsága tanítási és kísérletezési célokra, továbbá szakköri tevékenységekre is. A tangazdaságokat 1988-tól a kerületi nemzeti bizottságok közvetlenül irányítják. Az iskoláktól való elidegenedés kedvezőtlen jelei már most kézzelfoghatók, pedig elsősorban azokat kellene szolgálniuk. Úgy véljük, hasznos volna visz- szatérni az eredeti állapothoz. Ugyanúgy célszerű lenne az igazgató jogkörének kiszélesítése, beleértve az iskola irányítását is. A jelenlegi rendszer már nem felel meg a kor követelményeinek, kivált, ha a felettes szerv dönt mindennapos működési és személyzeti kérdésekben. Ez komoly megterhelést jelent az iskolának és a fölé rendelt hivatalnak is. Indokolt tehát az iskolák eredeti jogainak visszaállítása. A pedagógusok politikai és szakmai továbbképzése nagyban zavarja a tanítás folyamatát, mível munkaidőben történik. Ezért ezt a munkaidőn túlra kell áttenni. Ha mindehhez hozzáadjuk a betegség, betegápolás vagy egyéb okok miatti kiesést, a tanítási idő kihasználásának eredménye aligha lehet kétséges. Javasoljuk újra a kötelező kilencéves alapiskolai oktatást. Az alapiskolai oktatás tízévesre való meghosszabbítását a középfokú szakmunkásképzők kihasználásával nem tartjuk indokoltnak, mivel ez gazdaságilag nincs bebiztosítva. Egyes szaktantárgyak oktatásánál gondot okoz a tanulók életkora, például a hegesztői vizsgáknál vagy a járművezetői jogosítvány megszerzésénél. A tanulók háromévi oktatás után belépnek munkahelyükre, de még nem töltötték be 18. életévüket. Nehezen szakadnak ki családi környezetükből, az érzékenyebbek nehezebben viselik el az átállást. A 9 éves alapiskolai oktatás visszaállításával emelni lehetne a szaktantárgyak' oktatásának részarányát, mivel nem volna szükség a jelenlegi mennyiségben az általános műveltséget nyújtó tantárgyak magas óraszámára. Javasoljuk a szaktaníntézetek szakoktatóinak, igazgatóinak, igazgató-helyetteseinek szabadságát hat hétre meghosszabbítani, hisz lényegében ók is olyan nevelői-oktatói munkát végeznek, mint a tanítók. Feltétlenül szükségesnek tartjuk, hogy az új tankönyveket a szakmunkásképző intézetek tanárai és szakoktatói készítsék. Továbbá ajánljuk a szak- tantárgyak oktatóinak időnkénti kötelező továbbképzését termelő vállalatoknál, hogy ily módon ne szakadjanak el a gyakorlattól. Ha érvényesülésük szempontjából ítélünk, akkor elmondhatjuk, hogy a szaktanintézetekböl kikerülő fiatalok megállják a helyüket a termelésben, s az elméleti felkészültségük kielégítő. Ám nagyobb gondot kellene fordítani a szakiskolákban folyó politikai nevelőmunkára, hogy az meggyőzőbb legyen. Fontos, hogy az idősebb dolgozók a fiatalokat jó szívvel befogadják a kollektívákba, és bennük a saját munkájuk folytatóit lássák. Feltétlenül el kell érni, hogy a tanulókban az oktatási időszak alatt kialakuljon az egészséges önbecsülés és öntudat, s tudatosítsák, hogy őket a mezőgazdasági termelésben végzendő munkára nevelte az iskola, s nemcsak azért, hogy leérettségizzenek, vagy szakmunkásbizonyítványt kapjanak. Továbbá ajánlatos lenne, ha a mezőgazdasági üzemek még időben jeleznék, hogy hány végzős fiatalra tartanak igényt. Most például fölösleg mutatkozik a mezőgazdasági szakközépiskolát végzettekből. Főleg a lányok találnak nehezen munkahelyet, és így az ágazaton kívül helyezkednek el. Nehezményezzük az egyes tanulmányi szakok gyakori névváltoztatását is. A szövetkezetekben traktorosnak, nem pedig mezőgazdász-gépesítő- nek, vagy gépésznek hívják az illető dolgozót. Engedjenek meg még egy megjegyzést Fojtík elvtárs beszámolójához. Kívánatos, hogy a vállalatok anyagilag támogassák az óvodákat. Meg kell azonban jegyeznem, hogy komolyan mérlegelni kell azokat a gondokat, amelyekbe a mezőgazdasági vállalatok az új gazdasági mechanizmus feltételei közt kerültek. Mi a szövetkezetekben már az idén is fizetjük a földadót, valamint a nyereségi és béradót is, miközben sok szövetkezetben nem marad elég pénz a tulajdonképpeni egyszerű gazdasági újratermelésre sem. Nem várható el tehát, hogy a jövőben is képesek leszünk a nemzeti bizottságokkal közösen a pénzeszközök összpontosítására és így az iskolai berendezések saját erőből történő fenntartására. JAROSLAV PILÍK elvtárs, a CSKP KB póttagja, a Chemopetrol Ceská Trebová-i Műszálkutató és -feldolgozó Intézetének tudományos dolgozója Remélem, hogy megszűnik az oktatásra szánt pénzeszközök csökkentése, és megfelelő anyagi és káderfeltételek alakulnak ki további fejlesztéséhez. Az alapiskolákban számos probléma halmozódott fel, amelyeket komplex módon és következetesen kell megoldani. Tény, hogy az oktatás tartalma fokozatosan módosul, de a személyiség harmonikus fejlődésének kárára továbbra is a jó oktatási eredmények elérésére összpontosul a figyelem. E kérdés rendezésének egyik formája az osztályok létszámának csökkentése. Az alapiskolákban folyó munka további javítása a tanító munkájának minőségétől függ, és a jó eredményekkel jelentősen befolyásolható a pedagóguspálya presztízsének növelése. A komoly problémák közé sorolható a pedagóguskollektívák elnőiesedése. Hiszen a szociológusok és pszichológusok nyomatékosan figyelmeztetnek az elfogadható szint túllépésének veszélyére. Valóság, hogy a fiúknál a bölcsődétől az óvodán és az alapiskolán keresztül, vagyis tizennegyedik életévükig túlsúlyban vannak a női nevelés elemei. A fiúk általában önzetlenül keresik azt a férfitípust, mely számukra példaként szolgálhat mind a temperamentumukat, viselkedésüket, mind pedig a helyzetfelismerést illetően. Az elnőiesedett pedagógus- kollektívájú iskolákban a tanulók példaképe az, aki fegyelmezetten ül, nem lóg ki az átlagból, a tanítás alatt nem nyilvánítja ki nézetét. Az alkotó gondolkodásmód fejlesztéséről nehéz beszélni. Úgy gondolom, hogy kevésbé tudatosítjuk e nevelési formák következményeit a valós követelményekhez való viszonyban, a gazdasági mechanizmus alakítása során. Jó jel, hogy fokozatosan egyre több fiút sikerül megnyerni a tanítói pályára. A helyzet azonban azonnali és hatékony intézkedések elfogadását sürgeti. A szerkezetváltással összhangban bizonyára egyre több igény mutatkozik majd a szakemberek részéről is, akiknél feltétel és hajlandóság mutatkozik az alapiskolákban való munkára. Hiszen az audiovizuális tantermek létesítésével és a számítás- technika tanításának bevezetésével összefüggő korszerűsítési problémákat a műszaki szakemberek gyorsabban és sikeresebben megoldhatják. Azonban érthető, hogy nem tekinthetjük őket az előírások szerint képesítés nélküli kezdő tanítóknak. Megfigyeltem, hogy a sajtó nyílt vitájában részt vevő pedagógusok milyen önkritikát gyakorolva szóltak munkájukról, és azt, hogy milyen konstruktív hozzáállást tanúsítanak a Komensky-i gondolat - az iskola, mint az emberség műhelye - kiteljesítéséhez. Mint szülő tapasztalom, hogy miként tűnik el az iskolából a gyerek törekvésének értékelése, a gyer- mekkollektivákban átélhető siker lehetősége, az a segítség, ami rávezeti arra, hogy tud valamit, az a tudatkeltés, hogy valamiben ő is jó, hogy őt is értékelik valamiben. Nem vitás, növelni kell a pedagógusi munka minőségével szembeni igényeket, és fel kell hagyni az értékelésnél az egyenlősdivel. Úgy gondolom, hogy eddig gyakran a pedagógus szak- képzettségére összpontosítottunk, s bizonyos mértékben alulbíráltuk jellemét, tulajdonságát, erkölcsi profilját, de társadalmi beállítottságát is. Ugyanakkor a nevelés és oktatás központi alakja mindig a tanító volt és marad, aki döntő mértékben meghatározza, alakítja a tanulók világnézeti, politikai és erkölcsi profilját. « Nagyon helyesnek tartom, hogy az oktatásinevelési rendszerben fokozott figyelmet szentelnek a munkásfiataloknak. A termelésben és a pedagógusi gyakorlatban szerzett tapasztalataim egyszerűen arra ösztönöznek, hogy helytelennek tartsam a munkásfiatalok szisztematikus elméleti felkészítésének csökkentésére irányuló állásfoglalást. Sőt, olyan gazdasági dolgozókkal is találkoztam, akiknek véleménye szerint szakmunkásképzőkre egyáltalán nincs szükség, mert a szakmát az üzemekben is meg lehet tanulni. Nagyra értékelem a csehszlovákiai oktatási rendszert, mert lefektette a középkáderek oktatása fejlesztésének alapját, és a kisebb hiányosságok miatt még nem szükséges megváltoztatni az egész oktatási-nevelési rendszert, csupán kibővíteni. A felszólalásomat készítve mélyen elemeztem és megismerkedtem egy találomra kiválasztott szaktanintézet pozitív eredményeivel, problémáival. A szakmunkásképzőnek több mint 400 tanulója van, s négy épületből áll, amelyek néhány kilométerre vannak egymástól. Az elméleti oktatáshoz, amely három helyen és a diákotthonban történik, hiányoznak a szaktantermek. Az étkeztetést az anyavállalat biztosítja pontosan meghatározott időben. A szakmunkásképző nem rendelkezik tornateremmel. Az elszállásolási lehetőségek is nagyon korlátozottak, így a tanulóknak csupán a 20 százaléka bennlakó. Ami a középfokú szakmunkásképzők anyagi eszközeit illeti, kerületünkben is komoly gondokkal küzdünk. Azonban nem lehet a végtelenségig ismételgetni, hogy a reszortoknak a munkásfiatalok előkészítéséhez való hozzáállása különböző. Hiszen ezekben az ágazatokban és a vállalatokban, ahol a munkásfiatalokat ilyen mostoha körülmények között nevelik és tanítják, szintén dolgoznak kommunisták. A népgazdaság új irányítási formára való átállása nem hozhat további problémákat a középfokú szaktanintézetek anyagi eszközeit és irányítását illetően. Nem engedhető meg, hogy az új gazdasági eszközök érvényesítésével bekövetkezzék a jövő munkáskádereinek nevelésére irányuló eszközök megcsonkítása. Az évek óta tartó problémák rendezését - gondolok itt a szakmunkásképző intézetek állóeszközeinek biztosítására, az iskola felszereltségére, a tanulók étkeztetésére és elszállásolására vagy az osztályokban lévő tanulók nagy létszámára - nem lehet tovább halogatni. Az ifjú nemzedék, a jövő munkásosztályának magva, megérdemli a gondoskodást és a fokozott figyelmet a felkészítés időszakában. Ezen a téren tehát még bőven van tennivalónk. Ezzel kapcsolatban pozitív lépésnek tekintem a szövetségi kormánynak a csehszlovákiai oktatási-neve- lési rendszer elemzésére irányuló határozatát, a nevelés és oktatás további fejlesztését célzó intézkedések elfogadását. LUDMILA MARKOVÁ elvtársnő, a CSKP KB tagja, a Kacíni Efsz állattenyésztési ágazatának vezetője Működésem egész időszaka alatt első ízben találkoztam a széles nyilvánosságnak az iskolaügy iránti ilyen rendhagyó érdeklődésével. Ez pártunk oktatási politikája gyakorlati eredményeinek, valamint annak a következménye, hogy az iskolaügyben is egyre inkább elmélyül a demokratizálás. Szeretném megosztani önökkel a Kutná Hora-i járásban szerzett tapasztalataimat. A pedagógusok értékelik azt a tényt, hogy az analízis eredményeit már ebben a tanévben érvényesítették a pedagógiaiszervezési utasításokban. Pozitívan értékelik, hogy az oktatási-nevelési munkával, a csehszlovákiai oktatásügy egészének felfogásával összefüggésben tett jogos észrevételeiket a központi szervek is tudomásul vették, és egyes alapvető problémát azonnal megoldottak. A járási pártszervezet az iskolaügy kérdésével foglalkozó, 1986. évi novemberi ülése óta teljes mértékben tudatosítja, hogy sok olyan probléma van, amelyet magunknak kell mielőbb megoldanunk. Fokozatosan gyarapítjuk a sportlétesítményeket, felépült a Kutná Hora-i Középfokú Gépipari Szakmunkásképző Intézet Bios típusú sportcsarnoka, ugyanitt befejezés előtt áll. a helyi gazdálkodási vállalat középfokú szakmunkásképzőjének, valamint Őáslavban az Ipari Szak- középiskolának a Bios típusú tornaterme. Némely állami vállalatnál azonban azt tapasztaljuk, hogy igyekeznek lerázni a szakmunkásképzők anyagi továbbfejlődésével kapcsolatos felelősséget. Ilyen negatív példaként említhető a járásból a Triola állami vállalat. Továbbá egész sor olyan problémát kell megoldani, amelyek túlhaladják az iskolák, de az oktatási, ifjúsági és testnevelési minisztérium erejét is. Tekintettel arra, hogy ezek a problémák elsősorban gazdasági jellegűek, a mi járásunkban is tapasztalható 1987 óta olyan irányzat, hogy a vállalatok és reszortok igyekeznek az óvodákat visszajuttatni a nemzeti bizottságok hatáskörébe. Ha ez az irányzat folytatódna, több pénzeszközt kellene biztosítani' a nemzeti bizottságok számára. Egyértelműen a gazdasági lehetőségekre vezethető vissza az a tény, hogy egy-egy-osztályban, illetve egy oktatóra számítva kedvezőtlen a tanulók átlagos száma, ami főleg a városokban eléri a 35-40 főt. A tanulókkal való egyéni foglalkozást javítaná, ha több kiegyenlítő osztályt, a kiemelkedően tehetséges tanulók számára pedig specializált osztályokat nyitnának. A szakközépiskolákba és középfokú szakmunkásképzőkbe nehéz szakmai és erkölcsi szempontból egyaránt fejlett oktatókat megnyerni a szaktantárgyak oktatására, illetve mestereket a gyakorlati oktatásra. Ezek a dolgozók a termelésben sokkal kedvezőbb feltételeket találnak, annak (Folytatás az 5. oldalon) ÚJ SÍ 4 1989. IV
