Új Szó, 1989. április (42. évfolyam, 77-101. szám)

1989-04-04 / 79. szám, kedd

A CSKP Központi Bizottsága 13. ülésének vitája

JARMILA KLUKANOVÁ elvtársnő, a CSKP KB tagja, az Unicovi Gépgyár munkásnöie

Vállalat. Banská Bystricában, a kerületi székhelyen huszonegy éve épül a gimnázium és a közgazdasági szakközépiskola. Beruházó a Banská Bystrica-i Magasépítő Vállalat.

Nem értek egyet azzal a nézettel, hogy a gyerekek csak átlagos teljesítményre hajlamosak. Az én tapasztalataim szerint a gyerekek természetükből eredően szeretnek versenyezni, mozogni, megismerni. Az ő középszerűségükért mindenekelőtt magunkat kellene hibáztatnunk. A gyermekekről való gondoskodás örömet kellene jelentsen a pedagógusnak, és a szülőnek, kötelességet pedig a társadalom számára. Úgyszintén nem helyes, ha csupán a vétkesek keresésére összpontosítjuk figyelmünket. Pusztán a vétkesek keresése - elterel bennünket a problémák megoldásától.

Csehszlovákia - népének műveltségéről ismert a világban. 640 éve van egyeteme, amely e műveltség jelképévé vált. Szerepet játszott a huszita időkben, a nemzeti újjáébredésben, a szocialista társadalmi rendszer építésében is. Történelmi hagyományaihoz kötődtek a később alakult cseh és szlovák főiskolák, melyek tovább gyarapítják a nép műveltségét. Olyan ország vagyunk, amelynek nincs elegendő nyersanyagforrása. Ezért mindenekelőtt az emberi tudásra kell támaszkodnunk, az emberek mesterségbeli készségeire és szakmai ismereteire. Nyugtalanító jelenség, hogy ami a főiskolát végzett emberek számát illeti, Csehszlovákia méltatlan helyen áll az eddigi művelődési hagyományaihoz képest. Tudjuk, hogy statisztikai mutatóról van szó, amely nem adhat átfogó képet. Például nem jelzi, hogy a különböző országokban mit tekintenek főiskolai műveltségnek, vagy hogy ennek a műveltségnek milyen a minősége, melyet számokban kifejezni, s ily módon egybevetni nem lehet. Ami a főiskolai műveltség minőségét illeti, mely egy egész közművelődési rendszeren alapul, nem állunk olyan rosz- szul világviszonylatban. E tekintetben Csehszlovákia továbbra is őrzi jó hírnevét. Bizonyíthatom ezt az egyetemek nemzetközi szervezetének tevékenységében szerzett tapasztalataimmal, mint olyan személy, aki e szervezet elnökhelyettese; és bizonyítják ezt a nemzetközi tudományos kongresszusokon és szimpóziumokon szereplő kollégáim előadásai, valamint az, hogy szokatlanul nagy érdeklődés nyilvánul meg a külföldi tudományos-kutató intézetek részéről a mi főiskoláinkkal folytatandó együttműködés iránt.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy elégedettek lehetünk, hogy nem szükséges igazodnunk ahhoz a világban tapasztalható törekvéshez, mely arra irányul, hogy az egymás után sorjázó nemzedékek soraiban mind több embernek legyen főiskolai végzettsége. Persze, ez nem valósitható meg a tantermi feltételek bővítése, a műszaki és laboratóriumi berendezések fejlesztése nélkül, beleértve a korszerűsítést is, továbbá a tanárok számának növelése, valamint a diákotthonok és étkezdék szociális hátterének fejlesztése nélkül. Különben a főiskolára felvehető diákok számának növelése a tanulmányok minőségének és a tanulási feltételeknek a romlásához vezetne.

Az emberek művelődése nem lehet fényűzés az állam számára, és egyáltalán nem lehet mellékes ügy, ha komolyan gondoljuk, hogy a műveltség minden nemzet legnagyobb kincse, s hogy a művelődés fejlesztésére fordított anyagi eszközök biztosan és aránylag hamar megtérülnek. Ezt végül is jól tudják állampolgáraink, akiknek korántsem mindegy, hogy milyen lesz gyermekeik műveltségi szintje. A felsőoktatási intézmények ugyan szert tehetnek bizonyos anyagi eszközökre a termelési szférával folytatott együttműködés révén, ezek az összegek azonban mindenkor csak egy bizonyos részét fedezik kiadásaiknak. Emellett ez a lehetőség eléggé korlátozott némely főiskola, főként egyetem esetében, tekintettel beállítottságukra.

A befektetett összegeknek persze meg kell mutatkozniuk a főiskolák tevékenységének eredményeiben, melyekkel távolról sem lehetünk elégedettek, különösen a társadalom komplex átalakításából adódó szükségletek felől nézve őket. A főiskolát végzett hallgatók tudásszintje továbbra sem felel meg a gyakorlat követelményeinek, de nem lehetünk teljes mértékben elégedettek a főiskolai oktatók kutatótevékenységének eredményeivel sem, különös tekintettel a társadalomtudományokra.

Ebben számos objektív körülmény játszik közre. És bennünk is van hiba, főiskolai oktatókban. Az egyik ilyen, hogy alacsony igényeket támasztunk a diákokkal szemben. A tanulmányi idő alatt oly kevés hallgató esik ki, hogy ez akarva-akaratlanul kétségeket ébreszt: vajon minden hallgató, aki befejezi a főiskolát, megfelel-e annak, amit tőle, mint főiskolát végzett embertől, joggal vár el a társadalom. Egyebek között összefügg ezzel az a gyakran hangoztatott nézet, miszerint a diákok hajlamosak arra, hogy csupán átlagos teljesítményt nyújtsanak, más szóval, hogy csupán az oklevél megszerzésére törekedjenek mindenáron, nem pedig arra, hogy minél nagyobb tudásra, minél több szakmai ismeretre tegyenek szert. Ehhez hozzájárul még az, hogy a hallgatók differenciálása, tanulmányi eredményeik alapján, elégtelen, ami egyaránt vonatkozik a végzősök elhelyezésére, valamint a kezdő fizetések szintjére is.

Ugyancsak többet beszélünk a rendkívül tehetséges diákok támogatásáról, mint amennyit a valóságban teszünk, főként ami a tehetségek bekapcsolását illeti az egyes tanszékek saját tudományoskutató munkájába. A főiskola nem csupán annyit jelent, amenyit a kifejezés jelez. Elődeink felsőfokú oktatásról beszéltek, merthogy a főiskolán a pedagógiai tevékenységnek szervesen kell kötődnie a tudományos-kutató munkához, és e két tevékenység között kölcsönös kapcsolatnak kell lennie. Az oktatóknak itt meg kell ismertetniük hallgatóikkal saját kutatómunkájuknak az eredményeit, valamint a viÚJSZÚ

4 )

1989. IV. 4;

Saját tapasztalataim alapján szeretnék én is néhány megjegyzést fűzni a szakmunkástanulók képzéséhez. A kötelező iskolalátogatás bevezetése kedvezően hatott a fiatalság általános műveltségi színvonalának emelésére. Az alapiskolai tanulmányi idő kilenc évről nyolcra való lecsökkentése azonban számos negatív következménnyel járt. Célszerű lenne, ha a tanulók a 9. osztályt még az alapiskolában végeznék el, s ezt hároméves tanulmányi idő követné a középfokú szakmunkásképző intézetben. Mindannyian egyetértünk abban, hogy az iskolának minél jobban fel kell készítenie a fiatalokat az életre. Emellett azonban azzal is számolni kell, hogy a gyermekek között a tehetség és a felfogóképesség szempontjából természetes különbségek vannak.

Egyelőre még komoly problémáink vannak a csökkent munkaképességű fiatalok elhelyezésében. Ezen a területen a gyermekorvosokkal, a fiatalokkal foglalkozó és az üzemi orvosokkal együttműködve sürgősen ki kell dolgozni és be kell vezetni az egységes egészségi minősítés rendszerét.

Meg kell oldani az állami támogatás rendszerét is, mind az alapiskoláknál, mind pedig a középfokú iskoláknál. Az anyagi ellátás területén a szakmunkásképző intézetek számos előnyben részesülnek. A tanulók az elért eredmények alapján megkülönböztetett zsebpénzt is kapnak, egyes szakágazatokban ingyen részesülnek étkeztetésben és elszállásolásban.

Ezek a kedvezmények azonban nem ösztönzik őket arra, hogy sikeresen fejezzék be a tanulmányaikat és megmaradjanak a szakmában. Számos esetben az étkeztetésnél pazarlás tapasztalható, a zsebpénzt pedig a szülők tudomása nélkül nem megfelelő módon költik el. Véleményünk szerint célszerűbb lenne, ha a tanulók ezeket a kedvezményeket egyszeri jutalom keretében kapnák meg, az iskola befejezése után, esetleg az adott szakmába való belépés alkalmával.

A szakmunkásképző intézetek nevelési és oktatási munkáját jelentős mértékben hátráltatja az a terjedelmes adminisztratív kimutatási rendszer, amely a tanulásban, a tanulók viselkedésében, valamint a szocialista munkaversenyben elért eredmények értékelésével függ össze. A nevelés hatékonyságát nem az iskolai rendezvények számában kell látni, hanem abban, hogy ezek milyen hatást fejtettek ki a tanulók személyiségének formálására. Ezen a területen több bizalomban kellene részesíteni a pedagógusokat. Munkájukat természetesen igényesen kell értékelni közvetlenül az oktatási folyamatban és a nevelésben, de alapvető mértékben mentesíteni kell őket a különböző kimutatások, tervek, értékelések és intézkedések kidolgozása alól.

A pedagógusok élő munkáját a legjobban kidolgozott irásos dokumentumok sem pótolhatják. A tanulók szakköri tevékenységét tényleges érdeklődésüknek megfelelően kell szervezni, s arra kell törekedni, hogy aktívan és elkötelezetten vegyenek részt eb-« ben a munkában. A tervekben meghatározott s a szaktanintézetek értékelésénél alapul szolgáló mutatók sokasága felületességhez és formális hozzáálláshoz vezet a nevelési munkában.

Régi problémát jelent az intézetek elavult gépparkja, s az anyavállalatok is hasonló helyzetben vannak. A szerszámgépeket országosan osztják el, aszerint, hogy hol hoznak nagyobb gazdasági hasznot. Ez a rendszer háttérbe szorítja az oktatást. Ezért azt javasoljuk, hogy a szerszámgépeket oktatási segédeszközökként tervszerűen kapják meg a középfokú szakmunkásképző intézetek, hogy ellátottságuk fokozatosan elérje a kívánt színvonalat. Azonban az oktatási segédeszközökkel való ellátásban más vonatkozásban is javítani kell a helyzetet. Különösen nagy problémáink vannak a számítás- technikai eszközökkel való ellátás területén, ahol egyaránt hiány mutatkozik a számítógépekből, ezek perifériális tartozékaiból, valamint a programokból. A beszerezhető berendezések rendkívül drágák és megbízhatatlanok.

Már hosszú ideje nehézségekbe ütközik a színvonalas pedagógusokról, elsősorban a szakoktató mesterekről és a nevelőkről való gondoskodás, elsősorban a nem kielégítő bérszínvonal, valamint a szakképzettségükkel szemben támasztott követelmények „papírformáinak" túlértékelése miatt. A gyakorlati tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a jó szakmunkások, akik a termelési folyamatokban beváltak, társadalmi elkötelezettségüket is bizonyították, természetes tekintélyre tettek szert munkatársaik körében, sokkal jobb nevelő hatást tudnak kifejteni azoknál, akik nemrég hagyták el az iskolapadokat. A szakmunkásképzés politikai-eszmei és szakmai színvonalának további emelése érdekében ezeket az embereket be kell vonni az oktatásinevelési folyamatokba. Ezt a kérdést káderpolitikai és anyagi szempontból egyaránt rendezni kell.

A problémák megoldását az is elősegítené, ha ezekben az irányokban a középfokú szakmunkás- képző intézetek igazgatói nagyobb hatáskörrel rendelkeznének. A szakoktató mesterek és a nevelők magas fokú szakképzettségével és erkölcsi tulajdonságaival szemben támasztott követelmények nincsenek kellő összhangban az értékelésükkel, ami kedvezőtlenül hat a tantestület minőségi összetételének javítására és stabilizálására. Véleményünk szerint a dolgozók pénzügyi besorolását az oktatásügynél alkalmazott kötelező normatívumok szerint kellene elvégezni. Az állami vállalatok új helyzete és tevékenységük új gazdasági feltételei szükségessé teszik, hogy a szaktanintézetek irányításának és pénzügyi ellátásának a kérdései is alapvető megoldást nyerjenek.

Szerintünk továbbra is minél szorosabb kapcsolatot kell fenntartania a szaktanintézetek és a vállalatok között. A tanulókat konkrét vállalatok számára kell felkészíteni, s érezniük kell, hogy tanulmányaik befejezése után az általuk ismert vállalat dolgozói lesznek. Ugyanakkor az állami vállalathoz tartozó szaktanintézet számára a vállalatnak középiskolai szintnek megfelelő gazdasági feltételeket kell biztosítania. Ennek megfelelően azokat a vállalatokat, amelyek jelentős költségeket fordítanak a szakmunkásképzésre, arányos kedvezményekben kellene részesíteni a bér- és a nyereségelvonások, valamint az eszközlekötési járulék területén.

JÁN GAJDOSÍK elvtárs, a CSKP KB tagja, a CSKP Közép-szlovákiai Kerületi Bizottságának vezető titkára

A CSKP KB Elnökségének a nevelési-oktatási rendszer további fejlesztéséről szóló dokumentuma nyomán a Közép-szlovákiai kerületben kiépült az új típusú középiskolák hálózata - a szakmunkásképző intézeteké. A diákoknak több mint hatvan százaléka fejezi be kötelező tanulmányait ezekben az intézményekben, készülve egyúttal a szakmunkáspályákra, valamint az üzemeltetési jellegű műszaki-gazdasági funkciók ellátására. Kerületünk szóban forgó intézményeiben az 1976/77-es tanévben mintegy 38 ezer diák készült a pályára, jelenleg a 101 szakmunkásképzőben 47 ezren tanulnak. Jelentős javulást értünk el a személyi feltételek megteremtésében. Az oktatók 98 százalékának megfelelő a képzettsége. Sikerként könyvelhetjük el ezt, de a szakképzettség növelését továbbra is támogatjuk és ösztönözzük, hogy érje el a gimnáziumok, valamint a szakközépiskolák tanárai képzettségének színvonalát.

A csehszlovák nevelési-oktatási rendszerről készült analízisben felsorakoztatott problémák a mi kerületünket is jellemzik. Például a szakoktatók csak 71 százalékának megfelelő a képzettsége, ez nincs összhangban a dokumentum céljaival. A Munka Törvénykönyvének Novellája meghosszabbítja ugyan szabadságuk időtartamát az eddigi négy hétről hat hétre, ám a fő gond a javadalmazásban mutatkozik, amelyet az egyes tárcák eltérő színvonalon érvényesítenek. A jutalmazási mutatókban gyakran feltűnnek olyan feladatok, melyek közvetlenül nem függnek össze a nevelő-oktató tevékenységgel. A legjobb szakoktatókat nem tudjuk, vagy nem akarjuk megfizetni. A termelési szféra ugyanakkor elvárja, hogy a szakmunkásképzők diákjai megfelelő jártasságokra és készségekre tegyenek szert, hogy beilleszkedésük a termelő üzemekbe zökkenőmentes legyen. Olykor nehézséget okoz a szakképzett nevelők megnyerése. A nevelő munkája nem látványos, nem vonzó. Számos szakmunkásképzőben nyugdíjasok és középiskolát végzett fiatalok dolgoznak nevelőként, pedagógiai képzettség nélkül. Negatív következményekkel jár a szakma nagyfokú elnőiesedése is.

' i Az állami vállalatok létrejöttével változik a szakmunkásképzők helyzete. Azokban a reszortokban, amelyekben kombinát vagy konszern jellegű állami vállalatok alakultak, lényeges változás nincs a szakmunkásképzőknek nyújtott támogatást tekintve. A belkereskedelmi és a mezőgazdasági tárca területén bevált az eddigi, egy központból történő irányítás. A kerületi nemzeti bizottságok keretében működő szakmunkásképzőket szintén egy központból kellene irányítani.

A gyakorlatban sokszor találkozunk kritikával, mely szerint a szakmunkásképzők végzősei nem eléggé jártasak szakmájukban, s hiányosságok tapasztalhatók a kézügyességüket tekintve is. Ez igaz. A gyakorlati oktatás elavult gépeken valósul meg. Pozitívan értékeljük, hogy a Nehézgépipari Művek martini, detvai és dubnicai üzemének szakmunkásképzőit korszerű, számítógépes vezérlésű megmunkáló tangépekkel szerelték fel. A Nehézgépipari Művek kombinátban egyébként arra készülnek, hogy, külföldi cégekkel együttműködve, saját maguk gyártanak majd tangépeket.

Nem lehet hallgatni a tankönyvek színvonaláról. Stílusuk nehezen érthető a gyermekek számára, nem látszik rajtuk, hogy jó pedagógusok és jó gyakorlati szakemberek vettek részt összeállításukban. Megemlítem a kémia-, a fizika-, a földrajztanítás, a polgári nevelés, de az alapiskolák számára készült szlovák nyelvtankönyvet is. A városok és falvak integrálása sem kedvezett az oktatási folyamat javulásának. Megnövekedett a kétváltásos tanítás; sok gyerek van felügyelet nélkül.

Helytelen, ha már az alapiskolában csak az önművelésre és a szülők segítségére támaszkodunk. Nem sok szülő van, aki képes segíteni gyermekének, mégha akarna is. Ugyanúgy nem tartom helyesnek, hogy gyakran ellenőrzik a tanulókat tesztek formájában. Megfelelőbb módszer, ha a gyereket az osztály nyilvánossága előtt, a táblánál feleltetjük.

Nagy bűnt követnek el a gyermekekkel szemben azok, akik a beruházásokért felelősek. Két példát ' mondok. Cadcában, a járási székhelyen tizenöt éve épül az alapiskola. Beruházó a Zilinai Magasépítő

ZDENÉK ÓESKA elvtárs, a CSKP KB tagja, a Károly Egyetem rektora

lágban elért legfrissebb tudományos eredményeket. Ez a feladat azonban egyre bonyolultabb, tekintettel arra, hogy mind kevésbé hozzáférhető nálunk a külföldi irodalom, az ilyen könyvek és folyóiratok, minthogy áraik aránytalanul növekednek.

A felsőoktatási intézményeket, a karokat meg kell szabadítani a centralisztikus-adminisztratív irányítási módszerektől, nagyobb önállóságot kell biztosítani' számukra és több bizalommal kell lenni irántuk. Ennek mindenekelőtt a következőkben kellene megnyilvánulnia: a tantervek és a segédeszközök készítésében, a termelési és a társadalmi gyakorlat szervezésében, a tudományos-kutató munka tervének előkészítésében, a rendelkezésre bocsátott eszközökkel végzett gazdálkodásban, a nemzetközi kapcsolatok fejlesztésében, méghozzá úgy, hogy a lehető legjobban és hatékonyan legyenek kihasználva ennek vagy annak a főiskolának, karnak az adott lehetőségei. A felsőoktatási intézményekben egyetértéssel fogadták Jakes elvtársnak a CSKP KB 9. ülésén elhangzott szavait, nevezetesen azt, hogy a központi és állami szervek kikérik ezután a tudományos-kutató intézetek véleményét, mielőtt komoly kérdésekben döntenének. Valóban szükséges, hogy a főiskolák méltó szellemi partnerei legyenek a politikai és a kormányzati szerveknek.

Ami a hallgatók viszonyát illeti saját főiskolai tanulmányaikhoz, itt is új szemléletre van szükség, ennek nagyobb önállóságon kell alapulnia, és olyan felelősségérzeten, mely szerint nem mindegy, milyen szakemberré válnak a választott területükön. A felsőoktatási intézményeknek, az egyes karoknak a lehető legtágabb teret kell biztosítaniuk a hallgatók számára. Ez azt jelenti, hogy bővíteni kell a választás lehetőségét, még annak árán is, hogy csökkentjük a kötelező és bővítjük a nem kötelező órák számát - például szemináriumok formájában -, és jobban ki kell használni a hallgatók individuális érdeklődését és adottságait. Ez azonban feltételezi, hogy a főiskolákon komoly körülményeket teremtsünk, melyek megfelelnek a valóban alkotó tevékenységnek, az igényes munkának. A vizsgák és a tanulás különböző formában történő ellenőrzése során mindenekelőtt azt kell értékelni, miként birkózott meg a hallgató a szakmai feladatokkal, miként értette meg összefüggéseiket a többi szakterület viszonylatában, valamint szakjának társadalmi összefüggéseit, és hogy miként sikerül önállóan, alkotó módon megközelítenie és megoldania az egyes kérdéseket. Ez nemcsak a holnapi tudós szemszögéből nézve fontos, hanem ugyanúgy a holnapi orvoséból, mérnökéből, jogászéból és pedagóguséból nézve is, akik közül mindjárt a főiskola elvégzése után sokakat bíznak meg majd dolgozókollektívák irányításával, esetleg az ifjú nemzedékek oktatásával.

A főiskolán a tanárnak elsősorban személyes példamutatással kell hatnia. Vannak oktatóink, akik tudósként csúcseredményeket érnek el, és nemzetközi elismerésben részesülnek. Az ő számukra magától értetődő a nevelőmunka, és e területen is sikereket érnek el. Ugyanis, ha az oktató jó szakember, akkor a hallgatók minden vonatkozásban hisznek neki. A főiskola professzorának vagy docensének igazi személyiségnek kell lennie. Legnagyobb sikerének azt kellene tekintenie, hogy saját „iskolát" teremtett a legjobb diákokból, Így gondoskodott egyúttal az utánpótlásról, a követőkről is. Az ilyen tanárok számára egyszerűen természetes dolog, hogy vitát, párbeszédet folytatnak a diákokkal. És csak az ilyen út vezet a tudományos megismerés meggyorsításához, főiskoláink tudományos bázisának hatékony kihasználásához, valamint a társadalom azon szükségleteinek kielégítéséhez, mely a tudományos front feladata.

Rendkívüli felelősséget érzünk a közép- és alapiskolai tanárok felkészítéséért. Nem lehet közömbös számunkra, hogy a pedagógusnak nincs olyan tekintélye a társadalomban, amilyen megfelelne a pedagógia hazai hagyományainak.

Idestova tíz esztendő múlva ünnepli a Károly Egyetem fennállásának 650. évfordulóját. Már ma meg kell kezdeni e jubileum megünneplésének előkészületeit, hiszen olyan évfordulóról van szó, melynek visszhangja lesz a világ egyetemi berkeiben. Arra kell törekednünk, hogy a Károly Egyetem abszolvense megjelölés legyen a minőség garanciája, és hogy a Károly Egyetem professzora, illetve docense tudományos-pedagógiai cím nemesfémek hangjával csengjen.

Sokat kell tenni az egyetem egész felszereltségének javításáért, a berendezések zöme elavult és távolról sem felel meg az intézmény színvonalának. És itt nem nélkülözhetjük a társadalom támogatását, főleq ami a gépi berendezések korszerűsítését illeti.

Javaslom, hogy kötődve a Prága fővárosról szóló törvényekhez, amelyek most vannak előkészületben, fogadjanak el törvényt a Károly Egyetemről is, mint történelmi szempontból egyedülálló felsőoktatási intézményről, melynek napjainkban szintén megvannak a sajátos feladatai a csehszlovák nevelési-oktatási rendszer egészének keretében is.

(Folytatás az 5. oldalon)