Új Szó, 1989. április (42. évfolyam, 77-101. szám)
1989-04-03 / 78. szám, hétfő
A csehszlovákiai oktatásügy feladatai a társadalom átalakításának feltételei között ÍJ szú 3 989. IV. 3. A CSKP KB Elnökségének beszámolóját a Központi Bizottság 13. ülésén Jan Fojtík terjesztette elő (A beszámoló első részét lapunk szombati számában közöltük) A társadalmi élet demokratizálása kétségtelenül megnyilvánul a felsőoktatási intézmények munkájában is. Fontos, hogy szélesebb teret kapjanak az önálló és alkotó döntéshez minden kérdésben, mely életükkel és tevékenységükkel kapcsolatos. Az egyetemi tisztségviselők, a tanszékvezető egyetemi tanárok, a tudományos és művészeti tanácsok jogkörének és felelősségének bővítése lehetővé teszi, hogy rugalmasabban és szakértelemmel reagáljanak az elmélet és gyakorlat igényeire, s lehetővé teszi a hallgatók oktatásának és nevelésének javítását. A főiskolákon a demokratizálás folyamata elkerülhetetlen és támogatni fogjuk. Csak így hozhatjuk létre a főiskolákon az alkotó munkához és a további fejlődéshez szükséges légkört. Meggyőződésünk szerint ehhez hozzájárul a főiskolai törvény előkészített novellizálása is. A no- vellizálás alapelveinek tervezete, amelyet vitára terjesztettünk elő a főiskolákon és a nyilvánosság elé is, elsősorban annak szükségéből indul ki, hogy lehetővé kell tenni a főiskolák önálló döntéseit és életük demokratizálását. Azzal számolunk, hogy a Szövetségi Gyűlés 1990-ben hagyja jóvá a törvény novelláját. Itt az ideje tehát tüzetes megítélésének. A főiskolákon haladéktalanul számos kérdést kellene megoldani. Ez az egyik oka annak, hogy sok helyütt ismét szorgalmazzák a országos főiskolai bizottság létrehozását. Azzal érvelnek, hogy ez elősegítené a csehszlovákiai főiskolák demokratikus önigazgatási s ezzel egyidejűleg szakmailag megalapozott rendszerének megteremtését. Ezt a javaslatot komolyan mérlegelni kell. Említettük már, hogy nevelési-oktatási rendszerünk továbbfejlesztésének iránya az egész életen át tartó művelődés egységes és ugyanakkor nyitott rendszerének megteremtése. Feltétlenül építenünk kell a dolgozók továbbképzése, valamennyi bevált formájára, amelyek az oktatásügyben és számos ágazatban is kedvező eredményekkel járnak. Nem téveszthetjük szem elől elsősorban a társadalmi szervezetek, a tömegtájékoztatás és -propagandaeszközök, a kulturális-népművelő intézmények által végzett különféle szakköri, nevelő és oktató tevékenység formáit. Rendszeresen fejleszteni kell főleg a felnőttek további nevelését és oktatását, amely magába foglalja az érettségit követő és a posztgraduális tanulmányokat, a tudományos nevelést, a képzettséget növelő és az átképző tanfolyamokat, beleértve az esti és a levelező tagozatok formáit, valamint a vezető dolgozók és a kádertartalékok politikai és szakmai felkészítését. A lakosság műveltségi szintje emelésének egyik fontos módja a közép- és a főiskolákon a foglalkozás melletti tanulás. Feltételezhető, hogy a gazdálkodás új körülményei között a tanulmányok e formája iránt nagyobb érdeklődést tanúsítanak nemcsak az egyének, hanem a munkáltató szervezetek is. Ezért helyes lesz az, ha ezek a szervezetek fedezni fogják az ilyen tanulmányok költségeit. Ezekre a tanulmányokra ezért majd olyan dolgozókat választanak ki, akik rendelkeznek a szükséges előfeltételekkel, s akikről tudják, hogy a tanultakat alkalmazni fogják a gyakorlatban. Az egész életen át tartó művelődés fejlesztését nemcsak az állami oktatási rendszer biztosítja, hanem a tárcák és a vállalatok művelődési intézményei, illetve a kormányok, a nemzeti bizottságok, a Csehszlovák Tudományos Akadémia, a Szlovák Tudományos Akadémia, a Csehszlovák Tudományos-Műszaki Társaság és a Szocialista Akadémia művelődési intézményei is. A tanulásnak és a képesítés növelésének mindezeket a formáit fejleszteni és támogatni kívánjuk. Előrelátó irányítást, megfelelő intézkedéseket Elvtársak, a mai ülésünket megelőző vita megerősítette, hogy noha a kormányok, az oktatási minisztériumok és a nemzeti bizottságok az elmúlt években több intézkedést foganatosítottak, az oktatásügy irányítása alapvetően nem javult. A pedagógusok és a szélesebb nyilvánosság továbbra is bírálja az iskolák nemzeti bizottságok és oktatási minisztériumok általi irányításának módját, a tanfelügyelői tevékenység minőségét. Nem sikerült megszüntetni a felesleges adminisztrálást, amely aránytalanul megterheli a tanítókat és elvonja őket a diákokkal, a tanulókkal való foglalkozástól. Számos jelentés, kimutatás és statisztika teljesen felesleges és semmivel sem javítja a nevelő-oktató munkát. Ennek ellenére ragaszkodnak hozzájuk. Az iskolák adminisztratív és gazdasági igazgatása is annyira lefoglalja az iskolák vezetőségeit, főleg az igazgatókat, hogy ez nagymértékben sújtja az iskola tulajdonképpeni tevékenységét, a pedagógiai munkát. Az oktatási, ifjúsági és testnevelési minisztériumok feladata nem az, hogy szüntelenül utasításokat adjanak ki, hanem az, hogy tudományosan megalapozott prognózisok, elemzések és javaslatok alapján megoldják az oktatásügy fejlesztésének fő koncepciózus kérdéseit, előre lássák fejlesztésének fő irányait, és eszerint idejében megfelelő személyi és anyagi intézkedéseket tegyenek, ügyeljenek a tantervek és a didaktikai segédeszközök színvonalára. A főiskolákat hatékonyan segíteniük kell és irányítaniuk kell a nemzeti bizottságok iskolaügyi szakosztályait. Új helyzet jött létre azáltal, hogy megváltozott az oktatási, ifjúsági és testnevelési minisztériumok munkaorientációja, ami kifejezésre jutott elnevezésük módosulásában is. Feltétlenül szükséges, hogy a gyerekekről és az ifjúságról való gondoskodás terén az új feladatok teljesítéséhez a Nemzeti Front valamennyi érdekelt szervével és szervezetével, főleg a SZISZ- szel, az FSZM-mel és a CSSZTV- vel, valamint a nemzeti bizottságokkal karöltve létrehozzák a megfelelő előfeltételeket. A nemzeti bizottságok irányító tevékenységükben törekedjenek elsősorban az iskolák irányításának leegyszerűsítésére, hatékony üzemeltetésükre és gazdasági ellátottságukra. A tanfelügyelői tevékenységnek jóval nagyobb mértékben kell hozzájárulnia a nevelési-oktatási munka minőségének javításához, főleg a végzett tanulók általános színvonalának emeléséhez minden iskolatípusban és szinten. A nemzeti bizottságok iskolaügyi szakosztályaiban képzett kádereknek, tapasztalt tanfelügyelőknek és pedagógusoknak kellene dolgozniuk. E szakosztályok munkájában a formalizmust nemegyszer az idézi elő, hogy dolgozóik nem eléggé képzettek, s inkább hivatalnokoskodnak, mintsem irányítanának. Az oktatásügy irányításának hatékonysága anyagi ellátottságától függ. Nem hunyhatunk szemet ennek a szakasznak kedvezőtlen helyzete fölött. Komoly problémává válik az, hogy hosszú ideje tart, s néhány vonatkozásban már tarthatatlanná vált az iskolák anyagi-műszaki és pénzellátottságának, építésének, felszerelésének és karbantartásának helyzete. Számos iskolában mutatnak rá erre a pedagógusok kollektívái. A helyzet megoldását gyakorlatilag minden járásban és kerületben szorgalmazzák a párt- és az állami szervek. Tudjuk, hogy minden szükségletet egyszerre lehetetlen kielégítem'. A megoldásnak fokozatosnak, de gyökeresnek kell lennie, a prioritások meghatározásával, amint azt a szövetségi kormány és a nemzeti kormányok intézkedései meghatározzák azoknak a következtetéseknek megtárgyalásával összefüggésben, amelyeket a csehszlovák nevelési-oktatási rendszer elemzéséből vontak le. A CSKP KB Elnöksége elvárja, hogy a kormányok programnyilatkozataikkal összhangban már a 9. ötéves terv kidolgozása során megteremtik e fontos problémák megoldásának jobb előfeltételeit. A jövőben számolnunk kell az oktatás fejlesztésére fordított költségek növekedésével. A nemzeti jövedelemnek az oktatásügyre szánt 5,5 százalékos hányadával semmiképp sem tartozunk az élenjáró országok közé. Alapvetően meg kell oldani azt a kérdést is, hogy miképp növeijük a gazdasági szféra és a többi szervezet hozzájárulását a nevelés és az oktatás anyagi-műszaki ellátottságához, s hogyan teremtsük meg a szükséges ösztönző mechanizmusokat. Feltétlenül véget kell vetni a szűk látókörű ökonomizmusnak, annak, hogy az oktatási költségeket besorolják a társadalmi fogyasztásba. Ennek a kategorizálásnak gazdasági szempontból nincs alapja. A művelődésre és a képesítés növelésére fordított beruházások a leghatékonyabbak közé tartoznak. Az emberhez kötődnek az anyagi és a szellemi javak alkotójához, a termelő erők és a társadalmi haladás legjelentősebb tényezőjéhez. Az oktatók társadalmi tekintélye Az oktatási tárcának is aktívabban kellene keresnie a rendelkezésére álló eszközök célszerűbb fel- használásának módját. Különféle helyekről mind erőteljesebben elhangzik például az a követelmény, hogy értékeljük át azt a rendszert, amelynek következtében a tankönyveket és a különféle pedagógiai segédeszközöket az érdeklődők nem vásárolhatják meg. A gazdaságosságnak, az emberi munka alkotta értékek takarékos felhasználásának nem a legjobb módja az, hogy mindent mindenki ingyen kap. Sok az olyan költséges akció, amelynek eredményessége joggal kétségbe vonható, miközben fontos dolgokra nincsenek eszközök. Át kell értékelni a közép- és a főiskolák tanulói számára nyújtott egyes előnyöket is. Gyerekkortól mindenkit arra kell vezetni, hogy tudatosítsa, bizonyos előnyre csak akkor lehet jogosult, ha valamilyen módon azt kiérdemli és ha teljesíti kötelességeit. Ez a gazdasági gondolkodás alapja, amely megfelel az önelszámolás alapelveinek, s amellyel kapcsolatban manapság sok embernek - s nemcsak fiatalnak - gondjai vannak. Az oktatásügy irányításának ügyelnie kell arra is, hogy az iskola munkája folyamatos legyen, hozzá nem értő módon ne zavarják meg az iskolán kívüli szervek, szervezetek és intézmények. Egyes tisztségviselők nyilván nem tudatosítják azt, hogy hol kezdődik és hol végződik a jogkörük. Gyakran különféle tanácskozásokat hívnak össze, a tanítóktól megkövetelik, hogy azokon részt vegyenek olyan időben, amikor tanítaniuk kellene, vagy más fontos feladatokat kellene teljesíteniük, visszaélnek velük iskolánkívüli feladatok teljesítésére és jogtalanul kényszerítik őket arra, hogy tájékoztatásokat, jelentéseket és beszámolókat készítsenek. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az iskola elsősorban a tanítót jelenti. A tanító, amint az mondani szokás - s ennek így kellene lennie mindenütt - az iskola központi tényezője. Ezért ügyelnünk kell társadalmi tekintélyére, megfelelő szociális helyzetére és munkájának lehető legkedvezőbb körülményeire. Mégpedig úgy, hogy teljesen a gyerekek és a fiatalok oktatásának és nevelésének szentelhesse magát, mivel a társadalom megbízta azzal, hogy jól felkészítse őket jövőbeli hivatásukra és életükre, arra, hogy jó szakemberekké, erkölcsileg szilárd, politikailag és kulturálisan fejlett állampolgárokká váljanak. Oktatásügyünk sikerei ahogyan a múltban, napjainkban is elsősorban a tanítók alkotó igyekezetétől függnek. Többségük nap nap után a gyerekek és a fiatalok körében kifejtett áldozatos és rendkívül igényes munkájával megerősíti, hogy tisztában van társadalmi szerepével és felelősségével hazánk jövőjéért. Ezzel semmiképp sem idealizáljuk a jelen helyzetet. Nem kendőzzük el, hogy távolról sem ilyen minden pedagógus és nevelő. A párt és a társadalom annál inkább becsüli azokat, akik munkájukat odaadóan, lelkiismeretesen végzik, az időt nem sajnálva és néha egészségüket sem kímélve teljesítik kötelességeiket, szeretettel és nagy figyelemmel foglalkoznak a fiatalokkal. Közülük a legjobbak pedagógusnap alkalmából évről évre állami kitüntetéseket kapnak. Ez indokolt, mert megérdemlik egész társadalmunk teljes támogatását és tiszteletét. A tanító munkájával szemben mindig magas fokú igényeket támasztottak, s ezekből semmiképp sem engedhetünk manapság sem. Az oktatásügyünkben feltétlenül megvalósítandó változások közvetlenül a tanító alkotó és kezdeményező munkájától, szaktudásától, állampolgári és erkölcsi vonásaitól függnek. Országunk a népek nagy tanítóját adta a világnak - Jan Amos Komenskyt. Hagyatékát büszkén vállaljuk. De nemcsak vállalnunk kell, hanem elsősorban meg kell valósítanunk, a tanító, az iskola munkája számára megteremtve a szükséges előfeltételeket. Tekintettel az iskola helyzetére és szükségleteire ez manapság nem könnyű. A bonyolult kérdések komplexumáról van szó, amelyeknek megoldása - s ezt hangsúlyozni kell - nem lesz könnyű. Ehhez azonban feltétlenül hozzá kell fognunk, a szükséges intézkedéseket nem szabad halogatni. Nem elég a tanító helyzetét és szerepét csupán deklarálni. Munkáját megfelelőképpen értékelni is kell, mégpedig nemcsak erkölcsileg. Rövidlátóak lennénk, ha csak a tanító áldozatkészségére, a hivatása iránti bensőséges viszonyára építenénk és megfeledkeznénk munkájának valós értékeléséről és a szerepe betöltéséhez szükséges további előfeltételek megteremtéséről. Hozzáfogtunk ahhoz, hogy az iskolákat ellássuk korszerű technikával. Az elektronizálás programjára, az iskolák számítógépekkel való ellátására gondolok. Ez költséges dolog, milliárdos tételekről lesz szó, de erről az útról nem szabad letérnünk. Ezt az utat továbbra is határozottan követnünk kell, ha azt akarjuk, hogy az iskola a fiatal nemzedékeket felkészítse a következő évszázadra, s lehetővé tegye számukra a korszerű írás- és olvasáskészség elsajátítását. Úgy tűnik azonban, hogy számos pedagógiai dolgozó a korszerű technikát illetően tanácstalan, nincs felkészülve alkalmazására. E tekintetben nyilván szerepe van az iskolák nagymérvű feminizálásának is. Olyan intézkedések szükségesek, amelyek lehetővé teszik ennek a helyzetnek az áthidalását. A pedagógiai dolgozók tevékenysége tökéletesítésében rendkívül fontos szerepe van a tudománynak - a szociológiának, a pszichológiának, s főleg a pedagógiai elméletnek. Nem állíthatjuk azt, hogy nálunk kevés az olyan tudományos intézet, amely az iskola problémáival és a művelődés kérdéseivel foglalkozik. Ezeken a munkahelyeken értékes ösztönzések és javaslatok is születnek és tevékenységet fejtenek itt ki a pedagógiai tudomány jeles személyiségei. Hiányzik azonban az elméleti ismeretek megfelelő átplán- tálása a gyakorlatba. Az oktatási, ifjúsági és testnevelési minisztériumoknak foglalkozniuk kellene ezzel a kérdéssel, jobban felhasználva társadalmunk tudományos potenciálját, s a kutatási eredményeket szembesítve a gyakorlatban dolgozó legjobb pedagógusok tapasztalataival. Csak így küszöbölhetjük ki a tankönyvek, a tantervek és tanmenetek súlyos fogyatékosságait, és csak így oldhatunk meg további számos kérdést, amely összefügg az oktatás és a nevelés korszerűsítésével, az iskolaigazgatás demokratizálásával stb. Központi és kerületi viszonylatban át kell értékelni a tudományos-kutató és a módszertani munkahelyek hálózatát és tevékenységüket a valóban időszerű és halaszthatatlan problémák megoldására kell orientálni. Említettük már, hogy egyes iskolákban kevés a képesített pedagógiai dolgozó, tanító, a szakmai nevelés mestere és a nevelő. Vonatkozik ez továbbá a SZISZ pionírszervezetének csapatvezetőire is. Feltétlenül ösztönözni kell az ifjúság érdeklődését a pedagógiai hivatás iránt, létre kell hozni a középiskolák végzett tanulói, főleg a fiúk pedagógiai tanulmányokra történő kiválasztásának átgondolt rendszerét. Rendkívüli figyelmet kell fordítani a jövő főiskolai tanítóinak felkészítésére és a pedagógiai dolgozók továbbképzésére is. Úgy tűnik, nem volt nagyon szerencsés döntés, hogy a pedagógiai karokon egységes tanulmányok keretében készítsék fel az alapiskola második fokának és a középiskolának tanítóit. A gyakorlatban a tanító mindig bizonyos iskolán, az oktatási rendszer bizonyos szintjén működik, s ezt nem szabad szem elől téveszteni. Nyilván nem véletlen, hogy a műszaki főiskolákról panaszok érkeznek a szakközépiskolák végzettjeinek felkészültségére és javaslatokat tesznek arra, hogy ezeknek az iskoláknak tanítóit a műegyetemeken képezzék. Úgy látszik, itt az ideje annak, hogy ezt az egész problémakört átfogóan, tüzetesen felülvizsgálják, az oktatási, ifjúsági és testnevelési minisztériumok gondoskodjanak a tanítóképző iskolák átprofilírozásáról. Ezzel összefüggésben lehetővé válik annak mélyreható megítélése is, hogy a tanítókat mennyire készítík fel a pedagógiai munka valóban korszerű módszereinek alkalmazására, s mennyiben vannak tisztában a velük szemben támasztott új követelményekkel. A párt az átalakítás jelenlegi szakaszában az egyik legfontosabb társadalmi feladatnak tekinti a tanítók és a további pedagógiai dolgozók társadalmi tekintélyének sokoldalú növelését. A pedagógusok aktivizálásához hozzájárulhatnának a tanítók rendszeres országos és regionális találkozói. Javaslat született, hogy a járási és a kerületi aktívaértekezleteket követően még ebben az esztendőben tartsák meg a tanítók orszá(Folytatás a 4. oldalon)
