Új Szó, 1989. március (42. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-24 / 71. szám, péntek
A nyelvhasználat nemcsak tükröz - alakít is a liptói táj szerelmese JEGYZETEK A XX. KAZINCZY NYELVMŰVELŐ NAPOKRÓL Csemiczky László nemzeti művész nyolcvanéves Tartalmas előadásokat hallgattunk a három nap alatt nyelvünkről, irodalmunkról. Elmondtuk az oktatásüggyel összefüggő észrevételeinket, tapasztalatainkat, hangot adtunk nemzetiségi iskoláink helyzetével kapcsolatos kétségeinknek. Végigizgultuk a szép magyar beszéd versenyének országos döntőjét, és szavaztunk a legjobban beszélő tanulókra és diákokra. Megtapsoltuk a nyelvjárásgyűjtési pályázat díjazottjait - Sándor Annát, Zachar Annát, Nagy Endrét, Tipari Lászlót és Ferencz Bélát. Részt vettünk nyelvi vetélkedőn - tanultunk, okosodtunk azáltal, hogy megoldottuk feladatait. Elismeréssel és tisztelettel köszöntöttük azokat a hivatásos és nem hivatásos nyelvészeket, akiket nyelvművelő munkájukért a Csemadok Központi Bizottsága kitüntetett- Deme László magyarországi egyetemi tanárt, Mayer Juditot, a Madách könyvkiadó nyugalmazott szerkesztőjét, Jakab István egyetemi tanárt és másokat. Átszellemülve hallgattuk a Csengettyűnek, a Kassai (Kosice) Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Gimnázium gyermek- kórusának műsorát; jelen voltunk Sunyovszky Szilvia és Szilágyi Tibor előadói estjén, valamint a Thália Színpad Schiller-előadásán. A Kazinczy nyelvművelő napok történetét felelevenítő kiállítást néztünk meg a Csemadok kassai székházában. Mindenre jutott időnk, köszönhetően a jó szervezésnek. Háromnapos kassai tartózkodásunk kellemes hangulatán csak a Hutník Szálló személyzetének barátságtalansága hagyott foltokat. Jövőre újra találkozunk, de addig tegye mindenki a maga dolgát- ezekkel a szavakkal zárta a XX. Kazinczy nyelvművelő napokat Mayer Judit. Tehát mindenki, kivétel nélkül. Merthogy nyelvünk tisztaságának megóvása nemcsak nyelvészek, pedagógusok, írók, újságírók feladata, hanem mindenkié. A nyelv- művelés valamennyiünk ügye, akik magyarul gondolkozunk, beszélünk, írunk. E jubileumi, az előzőeknél ünnepélyesebb rendezvénysorozat csak akkor tehet eleget feladatának, ha mindabból, amiről Kassán nyelvtudósoktól és pedagógusoktól hallottunk, ha mindabból,'amiről vitatkoztunk, megszívleljük az óvásokat és a tanácsokat, továbbadjuk a tanulságokat és a tudnivalókat. Van mit. És van kinek. Fiataljaink zömének nyelvezete összetéveszthetetlenül szegényesebb, mint a magyarországi fiatalok szókincse. Bencédy József miniszteri tanácsos a magyarországi ifjúság nyelvét elemző- értékelő előadásában felsorolt több olyan ötletes, fordulatos, képszerű kifejezést, illetve hasonlatot, amelyek megítélésem szerint hiányoznak diákságunk és munkásfiataljaink aktív, sőt passzív szókincséből is. Olyan szavakra gondolok, mint a pléhkecske (bicikli), robbantott hús (a menzán a szárazra szikkasztott csirkedarabok), a tyúkszemtok (cipó), a szőrdízel (csacsi, ló), a szőnyegcirkáló (tacskó) stb. Ezek helyett fiataljaink nyelvébe a szlovák ifjúsági nyelv és argó hatására olyan megnevezések kerülnek, mint a „zsuvi", a ,.teniszki", a ,,branná" stb. Sajnálatos, azok a kifejezések is széles körben terjednek, amelyek szürkévé, durvává, trágárrá teszik a beszédet, amelyek kiölnek más köznyelvi szavakat, finomabb árnyalatokat. Az ilyen szóhasználat a lel- kület érdességéről árulkodik, és idővel egyfajta magatartássá válik. Kovács László, a szlovákiai magyar ifjúság nyelv- és beszédkultúrájáról szólva olyan jelenségeket is említett, amelyek negatívan befolyásolják fiataljaink általános kommunikációs készségét, valamint aktív szókészletét. Napjainkban megfogyatkoztak a nyelvi kapcsolatteremtés lehetőségei. Leggyakoribb találkahely a diszkóklub, ahol a fülsértőén erős zene mellett nincs mód értelmes , társalgásra. Formális összejöveteleken - ilyen a SZISZ-gyúlések zöme- érdeklődés hiánya miatt marad el a tartalmas nyelvi megnyilvánulás. A nem szervezett, alkalmi vagy állandó közösségekben pedig minden megengedett, nincs ellenőrzés, a hibákat, az elmarasztalandót nem teszi szóvá senki. Ne essünk át azonban a ló másik oldalára! Mielőtt pálcát törnénk a fiatalok nyelvszokásai felett, fontoljuk meg Deme László következő gondolatait. A nyelvhasználat fejlődése az össztársadalmi fejlődés függvénye és tényezője. Az ifjúság nyelve nemcsak tükrözi, hanem alakítja is a társadalom fejlődését. Nem annyira a nyelvi forma, mint inkább az általa hordozott érintkezési forma van kihatással a fejlődésre. Azt viszont tartsuk szem előtt, hogy az ifjúság betanuló nemzedéke a társadalomnak! Kiegészítésként Bencédy Józsefet idézem: „Az élet sok területén devalválódtak az értékek, a fiatalokban tehát ki kell alakítani a megfelelő értéktudatot." Deme László annak a véleményének is hangot adott, hogy a szépirodalmi művek nyelve egyre rondább. A szépírók azt hiszik, hogy a köznyelv változtatások nélküli visszaadásával realisták, pedig inkább naturalisták lesznek. Az irodalmi szöveg nemcsak tükröz, hanem alakít is. Bátorítást ad a használatra. Végül adódik a kérdés: milyen legyen a pedagógusok magatartása a tanítványok nyelvezetével szemben? Az általános elítélés nem vezet jóra. A tanítónak az a dolga, hogy a maga szó- használatával, sok türelemmel és megértéssel, a gyereket elvezesse a köznyelvi nyelvhasználatba- mondta Bencédy József. Hozzáteszem, ez nemcsak a nyelvtanárok kötelessége. A nyelvművelő napok célja és feladata, hogy a nyelvműveléssel foglalkozzék. Gyermekeink a kulturált, a helyes beszédet az iskolában hallják, tanulják, gyakorolják, így aztán nem véletlen, hogy nemzetiségi oktatási intézményeink sorsa, jövője is szóba került. A vitafelszólalók észrevételeire reagálva Fibi Sándor, a Csemadok nyelvi szakbizottságának elnöke figyelmeztetett arra, hogy a tanítási nyelv megválasztása minden állampolgár demokratikus joga. Említette, hogy azokból a falvakból, ahol a körzetesítéssel megszűnt az iskola, elmennek a fiatalok. Azokban a községekben, ahonnan máshova helyezték a pedagógusokat, nincs kulturális tevékenység. Hangsúlyozta, hogy a visszakörze- tesítés a nemzeti bizottságok hatáskörébe tartozik. Tudnivaló, hogy az oktatási minisztérium nem fogja bírálni a nemzeti bizottságot, ha visz- szakörzetesít az előírt harmincas létszám alatt, bírálni fogja viszont akkor, ha a harmincas létszám fölött A tömegkommunikációs eszközöknek, fórumoknak nemcsak a szerepük óriási, hanem a felelősségük is. Milliók műveltségét gyarapíthatják, esztétikai érzékét fejleszthetik, nyelvi ízlését pallérozhatják. Sajnos, sok rádió- és tévériporter, újságíró kolléga nem áll feladata magaslatán. Azokra gondolok, akiknek a közlésmódjára a nyelvi igénytelenség jellemző, amely tudvalévő- lég a nyelvi durvasággal egy fedél alatt él, annak az előszobája. Bekapcsolja az ember a televíziót, és gyakran megüti a fülét a vulgáris szóhasználat. A híradó munkatársa például azt kérdezi a borexport nehézségei miatt panaszkodó szakembertől: „És miért nem pisznem nyitja meg újra az iskolát- mondta Fibi Sándor. Olyan bírálat is elhangzott, amely a pedagógusképzést vette célba. Erdélyi Péter nyitrai (Nitra) főiskolás véleménye szerint a pedagógushallgatók nem megfelelő tudásszintje a tanító, illetve tanárképzés hiányosságaival magyarázható. Vajon hogyan fognak matematikát, fizikát, biológiát tanítani azok a kezdő pedagógusok, akik nem anyanyelvükön hallgatják az előadásokat, akik a terminológiát csak szlovákul tanulják? - kérdezte a nyitrai pedagógus- jelölt. A Nemzeti Front - pezsgőbb közéleti tevékenységre ösztönző - dokumentumának nyomán lehetővé válik, hogy a Csemadok tagságának a közügyekkel, mint az iskolaüggyel, ellátással, településfejlesztéssel stb. kapcsolatos észrevételeit a szervezet vezetősége továbbítsa, eljuttassa az illetékesekhez - figyelmeztette a jelenlévőket Lukács Tibor, a Csemadok KB vezető titkára. Kifejtette véleményét, hogy iskoláinkban valóban szükséges a szlovák nyelv elsajátítása; persze, ahogy vannak ügyesebbek és gyengébbek matematikából, fizikából, úgy nemcsak nyelvzsenik tanulnak az egyes osztályokban. Ez a felismerés tenné szükségessé azt, hogy amiként anyanyelvükön felvételizhetnek a tanulók a középiskolákba, a felsőoktatási intézményekbe jelentkezők is magyar nyelven tehessenek felvételi vizsgát. A vezető titkár beszélt arról is, hogy szükség van a magyar nyelvű pedagógusképzésre. Végezetül kifejtette azt a meggyőződését, hogy a nemzetiségi iskoláinkban folyó oktató-nevelő munka semmivel sem gyengébb, mint a szlovák tanítási nyelvű iskolákban. Újságírók meríthettek fontos ismereteket Vörös Ottó egyetemi tanárnak a Hét nyelvi színvonalát elemző előadásából, valamint abból a dolgozatból, amellyel Szabómihály Gizella adjunktus a Csehszlovák Rádió magyar nyelvű adásának nyelvi arculatát rajzolta fel. (Nem ártott volna, ha ezeket az előadásokat több újságíró hallgatja meg.) (A szép magyar nyelv versenyének országos döntőjéről később számolunk be.) „Jót s jól!..." - ezzel az igénnyel tértünk haza Kassáról! „Jót s jól!..- ezzel az igénnyel fogalmazzuk meg mondatainkat, s erre ösztönözzünk másokat is! Bár szlovákiai magyar nyelvünknek megvannak a sajátosságai, csak egy magyar nyelv létezik. Vigyázzunk rá! Ehhez, vagyis anyanyelvűnk tisztaságának megóvásához kaptunk új ismereteket a XX. Kazinczy nyelvművelő napok tudós előadóitól. Akik ott voltunk, adjuk tovább a hallottakat! TALLÓSI BÉLA „Hátha lesz egy néző, aki eszeveszetten jelentkezik.“ Ez a mondat is a televízióban hangzott el. Egy játékos vetélkedő riportere bizakodott ily módon, hogy a nézők közül valaki majd csak bekapcsolódik a feladat megoldásába. Úgy látszik, szerinte az eszeveszetten ragos melléknév egyenértékű szinonimája a sietve, gyorsan, hamar, tüstént határozószónak. Pedig nem az, és ha ezt a nyelv árnyalataiban kevésbé jártas néző nem tudja, nem érzi, akkor könnyen, gondolkodás nélkül utánozza a televízió munkatársát. Bízzunk benne, hogy nem eszeveszetten. (Édes Anyanyelvűnk - részlet) P. K. I. Több mint fél évszázada annak, hogy Csemiczky László alkotásai nemcsak jelen vannak a modern szlovákiai festészetben, hanem meghatározó értékeivé váltak a szocialista realizmusból táplálkozó irányzatnak, amely a természet és a benne élő ember elválaszthatatlan egységét hirdeti. Csemiczky László azokhoz a művé- * szekhez tartozik, akik az 1909-es generáció néven éppen századunk legdrámaibb időszakaiban, a világégést megelőző, majd a háborús években a kiélezett politikai és szociális küzdelmek, az ellentmondások és váratlan fordulatok idején léptek ŐSTK-felvétel alkotásaikkal a nyilvánosság elé. E nemzedék tagjait nem annyira a kortársi viszony, hanem mindenekelőtt az a társadalmi-történelmi helyzet kapcsolta össze, amelyben megszületett és kibontakozott egyéni képzőművészeti koncepciójuk és amelyben műveikkel harcot hirdettek a szociális igazságtalanság, a háború esztelen szörnyűsége ellen és egyben kifejezték a humánusabb jövőbe vetett hitüket. Egy kis liptói faluban, Öemicében, elszegényedett kisnemesi családban született. Szülei művészetkedvelő emberek voltak, az egyik ágon Rudnay Gyula festő, a másikon Bartók Béla és a távoli rokonsághoz tartozott. A liptói környezet, a Kri- ván és a Királyhágó, a Vág völgye, a beláthatatlan rétek és legelők, az itt élő pásztorok, favágók világa Csemiczky egész életére kihatott és művészi pályájának is tartalmat adott. Középiskolai tanulmányait csak a tehetősebb budapesti rokonok támogatásával végezhette el. Nagyon nehezen illeszkedett be a nagyvárosi életbe, vágyott az otthoni szabadság, az őszinte emberi kapcsolatok után. A gimnázium rajztanára felismerte a fiú tehetségét. A nyári szünidőkben sokat rajzolt, igyekezett megörökíteni élményeit. Az első igazi útmutatást tíz évvel idősebb barátjától, Palugyai Zoltántól kapta, aki bevezette az akvarell- festés rejtelmeibe. Az 1909-es nemzedék többi tagjától eltérően, akik a Prágai Képzőművészeti Akadémián folytattak tanulmányokat, Csemiczky László a Budapesti Képzőművészeti Főiskolára iratkozott be, ahol Csók István, a kiváló kolorista volt a mestere. Ma is szívesen emlékezik vissza a magyar posztimpresszionista irányzat eme kimagasló egyéniségére, akinek irányításával teljes mértékben kibontakozhatott természetadta tehetsége, kiszélesedhetett képzőművészeti látószöge. A húszéves fiatalemberre erősen hatottak Csók természetes közvetlenséggel festett alakjai, népi tárgyú, erőteljes rajzos jellegű figurális ábrázolásai. Amikor a horthysta irányzat Csók Istvánt haladó nézetei miatt eltávolította a főiskoláról, Csemiczky Glatz Oszkár osztályába került s bár tisztelte a művészt, az ott töltött hónapok nem nyújtottak újat számára. A harmincas években egyre erőteljesebben kerültek felszínre az akkori Magyarországon a kor szociális problémái. Erősödött a kizsákmányolás, az államhatalom elnyomása, növekedett a munka- nélküliek száma. Mindez hatott a fiatal művészre, aki szakítva osztályával, kapcsolatba lépett az illegális kommunista párttal. Részt vett a magánlakásokban tartott marxista tanfolyamokon és forradalmi agitációt fejtett ki a főiskola növendékei között. A szünidőkben részt vett a haladó magyar ifjúsági mozgalom, a Sarló vitaestjein, nyári táborozásain és barátságot kötött Balogh Edgárral, a mozgalom egyik vezetőjével. Az ezekben az években szerzett élmények, benyomások Csemiczky szociális tartalommal telített rajzain, pasztell- és olajfestményein is visszatükröződtek (Az öngyilkosok hídja, Menekülés, Éhes gyermekek, Kivándorlók). Az emberábrázolást - legyen az figurális kompozíció vagy portré - elsőrendű feladatának tekintette, de vissza-visszatérve a liptói hegyek közé, mindig hatalmába kerítette őt a táj. Képein felvonulnak az itt élő emberek (Nővérek, Család, Anya, Apám). Az eo- ben az időben készült önarcképről egy töprengő, de világra élesen figyelő fiatalember tekint ránk. Huszonhárom éves, amikor először mutatkozik be a közönségnek a Liptovsky Mikulás-i megyeházán rendezett kiállításon. További művészi fejlődésére nagy hatással volt az 1935. évi párizsi tanulmányút. Sokat látott, tapasztalt, s mint egyszer elmondta, több mint hetven napot töltött csak a Louvre-ban. Ennek ellenére a divatos áramlatok, mint a kubizmus vagy a szürrealizmus, idegenek maradtak számára. Annál inkább érdekelték a franciországi állapotok, a diákokkal, munkásokkal való találkozások. Visszatérve Cemicére, szorgalmasan dologzik, készül első bratislavai kiállítására. A Káptalan utcában 1936-ban mutatja be mintegy harminc képét; olajfestményt és akvarellt. Egy újabb párizsi és olaszországi út után 1938-tól Bratislavában él és bekapcsolódik a fasisztaellenes küzdelmekbe. Ebben az időben főleg portréival kelt figyelmet, melyekkel a külső megjelenítésen túl a szociális hátteret és az egyéni jelleget hangsúlyozta (Ádám, öregasz- szony, Julo Horvát arcképe, önarckép, Kern Péter). A negyvenes évek elejétől Csemiczky László művészetében uralkodóvá válik az eszmei tartalom, a humanista érzés és a háborúellenes témakör (A munkanélküli családja, Mosónő, Az ár ellen, Háború, Terror). A szlovák nemzeti felkelés Liptóban éri a művészt, aki ecsetjével reagál az eseményekre (Kivégzés előtt, Felkelők földje, Sebesült partizán). A felszabadulás után néhány évig Martinban él és alkot. Figurális és zsánerképein mintegy kapcsolatot keres a korábbi esztendők emlékvilágával (Kihallgatás, Szegényes ebéd, Kislány, E. D. portréja). Olajfestményei mindig a kort tükrözik, érzékenyen reagál bennük a társadalmi igazságtalanságra, a háború gyötrelmeire, de a megújhodott életre is (A munka apoteózisa, Szerelmesek, Az udvarón, Mulatság). Az ötvenes évek eleje új korszakot jelent Csemiczky László művészetében. Bratislavába költözik és részt vesz a társadalmi és politikai életben, elnöke lesz a Csehszlovákiai Képzőművészek Szövetsége Nemzet Központjának, egyik megalapítója a Bratislavai Képzőművészeti Főiskolának, ahol huszonhét éven át folytat pedagógiai tevékenységet. Sajátos oktatási módszerre törekedett: feltárta növendékei előtt az európai művészet törvényszerűségeit, de egyben arra vezette őket, hogy ezeken a törvényszerűségeken túl lehet és túl is kell lépni, hogy újat, eredetit alkothassanak. A portréfestés mellett (Zsellér, Etető, Kati sárga kalapban, Milos Bazovsky, Mária Medvecká) ebben az időben munkáiban egyre inkább előtérbe kerülnek a részben olajjal, de főleg akvarell-techni- kával készített tájképek (Tátrai szimfónia, Liptói motívum, Halászok, Tavasz a Csallóközben, Őszi ballada, Őemice, Patak mellett). Csemiczky játékossága, romantizáló hajlama a legkifejezőbben az akvarelle- ken mutatkozik meg. Ezeken a tájképeken a liptói táj fényhatásai, atmoszferikus változásai sokféle árnyalatban jelennek meg. Megelevenedik az annyira szeretett vidék, kifejezésre jut az az elszakíthatatlan bensőséges kapcsolat, amely a művészt szülőföldjéhez fűzi. A liptói hegyek, völgyek, patakok, a Vág folyó állandó inspirációt jelentenek számára. A finom színezet, a nagy klasszikusok: Dürer, Turner, a japánok és a francia impresszionisták hatására kidolgozott virtuóz akva- rell technikáját Csemiczky szüntelenül tovább fejlesztette és fejleszti. Már bratislavai évei alatt is mind sűrűbben tért vissza a liptói hegyek világába és nyugdíjba vonulása óta a Liptovky Mikulás melletti Andicében és a demáno- vai völgyekben fekvő aprócska faluban, Paucina Lehotában él és festeget. Újabb képein részben az ifjúkor emlékeit idézi fel (Tűz Öemicében, Esküvő, Át a Vágón, Bátyám temetése), tanúsítva azt a többször hangoztatott véleményét, hogy „...az első húsz évem egész életemet meghatározta“. DELMÁR GÁBOR A durvaság előszobája Világszerte terjedőben a durvaság. A krónikások majd elmondhatják, hogy a hetvenes és a nyolcvanas évtizedre sok helyütt az erőszak nyomta rá a bélyegét. Nálunk a durvaság főleg a viselkedési normák fellazulásában, majd elmosódásában, következésképpen a magatartási kultúra aláhanyatlásában figyelhető meg, vagyis mindenekelőtt az erkölcsi szférában. kálják a külkereskedelmi partnereket* ez ügyben?" A piszkál igének az értelmező kéziszótárban rögzített négy jelentése közül egyik sem illik bele ebbe a szövegkörnyezetbe, mivel a piszkál szónak jobbára bizal- maskodó-rosszalló jelentésárnyalata van. Jobb lett volna, ha az újságíró így fogalmaz: „És miért nem kérnek segítséget a külkereskedelmi partnerektől?“ ÚJ SZÚ 6 1989. III. 2<\
