Új Szó, 1989. március (42. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-10 / 59. szám, péntek
„Itt a Csehszlovák Rádió magyar nyelvű adása“ NEGYVEN ÉVVEL EZELŐTT INDULT ÚJRA TERMÉKENY ÉVTIZED A Csehszlovák Rádió naponta magyar nyelven is szól a hallgatókhoz. Reggelente vagy kora délután számos hallgató - nagyrészt Szlovákia déli járásaiban - bekapcsolja rádiókészülékét, hogy anyanyelvén hallgathasson műsort. Jó ideje így van ez. A hazai magyar adás szerkesztőségei ez év januárjában megkezdték tevékenységüknek immár az ötödik évtizedét. Csakhogy a hazai magyar rádióadás nem 1949-ben kezdődött. Ehhez a dátumhoz, ugyan közvetve, kötődött az a munka, amelyet eltérő politikai és gazdasági viszonyok között, de elkötelezetten, lelkiismeretesen, szakmai hozzáértéssel és főleg a hallgatóság igényeire ügyelve végeztek a rádió munkatársai a két világháború közötti időszakban. Ungváry Ferenc, aki éveken át a szlovákiai magyar rádióadás vezetője volt, 1935-ben a Csallóközben riportot készít egy árvízvédelmi gyakorlaton (Archív felvétel) Sugároz reggel, sugároz délben, sugároz délután. Hétfőtől péntekig 7 és 8, aztán 12 és 13, majd 15 és 16 óra között. Hírek, tudósítások, sport és muzsika, sajtószemle, napi krónika - a hét első öt napján ezek az állandó műsorok. Szombaton 8- tól 16 óráig, vasárnap 7-től 15 óráig színesebb a kínálat. Mesét kapnak a gyerekek, zeneországban és távoli tájakon barangolhatnak a nagyobbak, rádíóegyetemre ,,járhatnak", akik tanulni akarnak, hangversenyek, opera- és operett-összeállítá- sok, nótadélutánok és popkoncertek „résztvevői“ lehetnek fiatalok és idősebbek, az irodalomkedvelők rádiójátékokat hallgathatnak, de jut egy kis „hazai“ a kiskertészek és a műszaki beállítottságúak asztalára is. Az 1017 kHz-en, a 249,9 méteres hullámhosszon naponta hangzanak fel az ismerős szavak: „Itt a Csehszlovák Rádió magyar nyelvű adása. “ Negyven év telt el a felszabadulás utáni első magyar nyelvű hírközlés óta. Negyven év, amely alatt többször is változott a magyar adás műsorstruktúrája. A kezdet kezdetén 15 perces hírösszefoglalót kaptak csupán a hallgatók, később, heti nyolc órában a híreken kívül már kultúrpolitikai magazint is. A 60-as években, amikor megalakult az önálló magyar főszerkesztőség, 25 Órára, a 70-es években pedig 35 órára emelkedett a műsoridő és ennyi ma is, amikor 42 munkatársa (29 szerkesztője, két rendezője, négy bemondója és hét adminisztratív dolgozója) van az adásnak. Nem én számoltam össze, de hiszem, hogy így van: 34 féle műsor készül a bratislavai magyar rádiósok szobáiban. Jakál István főszerkesztő szavai szerint a jelenlegi gárda rátermett, ügyes szerkesztőkből áll, és ő maga is rabja a rádiónak.- Harmincadik évemet töltöm ezen a munkahelyen - mondja -, egy nehéz időszak után, 1971-ben neveztek ki főszerkesztőnek. Legfontosabb feladatunknak mindig is azt tartottam, hogy a hazai események krónikásai legyünk. Természetesen nemcsak a híradásra gondolok most, hanem azokra a műsorokra is, amelyek az itteni magyar kulturális élet újabb és újabb fejezeteiről tudósítanak. Hogy vetélytársak nélkül dolgozunk? En úgy érzem: nem vagyunk könnyű helyzetben így sem, mivel hallgatóink a Kossuth és a Petőfi adó műsorát is fogják, és azok egész nap színvonalas műsorokat sugároznak. Mi nem tudunk versenyre kelni sem velük, sem a szlovák kollégákkal, hiszen náluk is, nálunk is egészen mások a feltételek. Egyetlen példát említek csak meg: külföldi tudósítók helyett nekünk csupán kerületi munkatársaink vannak, bár ha lenne is mondjuk egy-egy moszkvai és New York-i tudósítónk, a szűkre szabott műsoridőnk akkor sem nagyon engedné meg, hogy gyakran foglalkoztassuk őket. Nekünk meg kell elégednünk azzal az előnnyel, amelyet a napilapokkal szemben élvezünk, hogy kommentárral vagy jegyzettel azonnal reagálhatunk a távirati iroda híreire.- Ami a heti műsoridőt illeti: továbbra is harmincöt óra marad?- Még csak negyvenre sem emelhetjük, mert arra sincs lehetőségünk. Annál inkább szeretnénk viszont a meglévő műsorok színvonalát emelni. Ez persze, nem jelenti azt, hogy egy műsornak tíz-tizenöt évig kell futnia; ha akarunk, újakat indíthatunk. Ma már nemcsak műszakilag, anyagilag is jobb helyzetben vagyunk, mint évekkel ezelőtt; szerzőinket ugyanolyan jól fizetjük, mint a szlovák kollégák. És mégis azt kell, hogy mondjam: meglepően kevés rádiójátékot kapunk. Szinte alig- alig vannak hazai szerzőink. Hiába hirdetünk kétévenként pályázatot: ötven-hatvan pályaműből jó, ha né- gyet-ötöt el tudunk fogadni és egy- egy ritka kivételtől eltekintve azokat is alaposan meg kell dolgozni. S bármilyen furcsán hangzik is, ez a négy-öt eredeti rádiójáték már jó eredménynek számít. Új színekre, friss hangokra, fiatal hazai tehetségekre várunk - adásaink tőlük, általuk is érdekesebbek, változatosabbak lehetnének. A fiatalok támoga’ tását egyébként is fontos feladatunknak tartjuk; irodalmi műsorainkban az idősebb írók, költők mellett az ifjabb nemzedék képviselőinek is teret biztosítunk. A lehetőség tehát adott - de élnek-e vele a fiatalok? Választ Lacza Évától, az irodalmi rovatszerkesztőjétől kapok.-Nem általánosíthatok... Egyesek elhozzák vagy elküldik az írásaikat, másoknak könyöröghetek, akkor sem sietnek. Én azt szeretném, ha mindenki szerepelne a műsorainkban, akinek kötete jelent már meg. A hazai magyar irodalommal az Egy hazában és a Tíz perc irodalom foglalkozik, de ugyanezekben a műsorokban sok minden másról is szó esik. Például az írószövetség magyar szekciójának munkájáról, egy-egy évforduló kapcsán neves külföldi írókról, költőkről, legfrissebb köteteikről. Készítünk összeállításokat a könyvterjesztésről, a Csemadok kulturális tevékenységéről, a könyvesboltokról és a könyvtárakról is, ötletben azt hiszem nem lesz hiány nálunk a jövőben sem. És hogy valami egészen másról is szóljak: réges régi hangfelvételeket, sok-sok évvel ezelőtti dokumentumokat őrzünk, maradandó értékű beszélgetéseket Lőrincz Gyulával, Szabó Bélával, Egri Viktorral, Bábi Tiborral, Dúdor Istvánnal, magyar nyelven készült interjút Emil Boleslav Lukáccsal - itt, az új épületben ezeket is rendszerezni szeretnénk végre. Itt az új épületben... 1985 tavasza új fejezet a magyar adás történetében. Protics János főszerkesztőhelyettes szerint a hallgatók meg sem érezték a Zoch utcából a Mytna utcába való átköltözést.- Lehet, hogy meglepő: a műszaki feltételek a régi épületben is jók voltak, itt elsősorban annak örülünk, hogy szebb, kultúráltabb környezetben dolgozhatunk. Bár jártam én már külföldön olyan szerkesztőségben is, ahol 15-20 ember elképesztő körülmények között dolgozott egy irodában, de a lap, amit kiadtak, csodálatos volt. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy visszasírom a régi házat, nem, dehogyis! Itt olyan stúdiókat, olyan vágószobákat kaptunk, amelyek lényegesen jobbak, mint a régiek; itt a szerkesztők egyedül, maguk vághatják anyagjaikat.- Láttam, hogy a hírszerkesztő irodájában távírógépük is van.- Ez is nagy előny a régi módszerrel szemben. A Zoch utcai épületben a központi telexirodától kaptuk a híreket, de két emeletet kellett megtenni értük. Itt a hírszerkesztő azonnal látja a távirati iroda jelentéseit, s ami ugyancsak fontos: egy csúcstechnológiával ellátott sztereo színestévé segíti a munkáját, így a magyar mellett az osztrák televízió képújságát is figyelemmel kísérheti. Ez nagy dolog, ezáltal még több friss hírrel szolgálhatunk.-Tudom, hogy ilyesmiről egyelőre szó sincs, de ha mégis növelhetnék a műsoridejüket, volna mivel megtölteniük?- Csak abban az esetben, ha növelhetnénk a szerkesztők létszámát. Mert ennyi emberrel több műsort készíteni szerintem elképzelhetetlen. Nálunk, különben is komoly normarendszer van; néha az az érzésem: épp ettől riadnak vissza a végzős főiskolások. Én egyre inkább azt tapasztalom, hogy nem nagyon vonzza őket ez a pálya. De hogy pontos választ adjak a kérdésre: ha növelnék a műsoridőnket, nem is tudom, hol, melyik hullámhosszon sugároznának bennünket. Jelenleg középhullámon megy az adásunk, ugyanott, ahol egyébként a Hviezda sugároz. Állítólag a 90-es években át kellene térnünk az URH-ra, ennek viszont van egy műszaki akadálya: borzasztó lassan épülnek az országban a rádióadók. Ugyanott pedig, ahol most közvetítünk, azért nem sugározhatnánk későbbi időpontban, mert nyáron, késő délután, amúgy is „elnyom“ bennünket a török, olyan erős adója van. Változást tehát a műsorok minőségében, tartalmában akarunk elérni. Én például a komolyzenei összeállításokat szeretném módosítani, hiszen ma, amikor az opera megszállottjai már hifiberendezésekkel, kompaktlemezekkel rendelkeznek,-snem veszem biztosra, hogy a középhullámon hallgatják kedvenc áriáikat.-Ha már a hallgatóknál tartunk- mit tudnak róluk? Mennyien hallgatják műsoraikat? Végeznek-e közvéleménykutatásokat?- Mi nem, de másfél évvel ezelőtt mások végeztek helyettünk. Az eredmény kellemesen meglepett bennünket. A felmérések ugyanis egyértelműen arra utaltak, hogy a lakosság nemzetiségi összetételének megfelelő számú hallgatóközönségünk van. Egyes műsorokat nagyobb, másokat kisebb figyelem kísér. A Fiatalok stúdiójának és a Fiatalok a mikrofon előtt című összeállításnak, valamint a Napi krónikának meglepően magas volt a hallgatósága. Alig volt mérhető viszont az Iskolások műsorának, és ez nagyon fáj nekünk, mert rengeteg energiával, nagyon igényesen, szakemberek, pedagógusok bevonásával készül a műsor. Augusztus végén, szeptember elején az összes magyar tanítási nyelvű alapiskolába elküldjük a műsor egész évi tervét- a jelek szerint feleslegesen. Valószínűleg ott a baj, hogy kedden és csütörtökön délelőtt tíz órakor sugározzuk a műsort, délután kettő órakor pedig ismételjük, tehát vagy a tanítási időben, vagy a napköziben való szabad foglalkozás órájában. Pusztába kiáltott szó marad tehát minden szavunk.- Ha a magyar adást teljes egészében vesszük - műsoraival, jelenlegi gárdájával betölti-e azt a szerepet, amelyet Nyugat-Szlovákiától a keleti határszélig be kell töltenie?- Nehéz kérdés... a válaszom mégis az, hogy igen. Mert akárhogy nézzük is: az Új Szó után a rádió a legfontosabb tömegtájékoztatási eszköz, amelytől a hallgatók nemcsak friss információt kapnak, hanem kultúrát is. Aki rendszeresen hallgatja műsorainkat, az tudja: a hazai magyar irodalmon kívül a Matesz-előadásokat, képzőművészeink kiállításait is figyelemmel kísérjük, arról nem is szólva, hogy kassai (Kosice) és komáromi (Komárno) színészeink tőlünk kapják egyetlen színházon kívüli szereplési lehetőségüket. Jelenlegi gárdánk minden feladatot teljesíteni igyekszik, hogy aztán milyen szinten, azt döntsék el a hallgatók. Szándékaink, elképzeléseink tisztességesek, és ki merem jelenteni azt is: aki itt dolgozik, annak szívügye a Csehszlovák Rádió magyar nyelvű adása. SZABÓ G. LÁSZLÓ A korabeli csehszlovák rádiótársaság, a Radiojournal munkatársai már 1926 előtt kíváncsian nyomon követték az első szlovák nyelvű adások visszhangját. S tisztában voltak azzal, hogy a bratislavai, majd később a kassai (Kosice) adóállomás hatósugarában magyarok is élnek. A rádiónak - s nem csak annak - igazodnia kellett ehhez a tényhez. A nemzetiségi kapcsolatok korabeli bonyolultsága következtében ez nem volt könnyű. A vitából nem hiányoztak a szélsőséges nézetek sem. Egyrészt az olyan követelmények, hogy szüntessék meg a szlovák adást s ezáltal a szlovákiai magyar hallgatók számára tegyék lehetővé a budapesti adás zavartalan vételét, másrészt pedig annak szorgalmazása, vessék el a magyar rá- dióengedély-tulajdonosok jogos igényét, hogy Szlovákiában indítsák el számukra az anyanyelvi műsorszórást. A Radiojournal egyetértett a magyar adás létrehozásával. Ezzel végül egyetértett az államigazgatás is, és megkezdődtek az előkészületek. Kassa az első rendszeres magyar nyelvű adást 1928. december 16-án sugározta s egy nappal később Bratislava is csatlakozott hozzá magyar nyelvű híreivel. A következő esztendőben hetente már háromszor volt magyar nyelvű műsor. Később ugyan kitűnt, hogy a Radiojournal képtelen ilyen terjedelmű műsor elkészítésére, de 1934-től, miután átkötötték egymással a bratislavai és a kassai adót, naponta felhangzott rádiónkban a magyar szó. A magyar értelmiség tisztában volt a rádió jelentőségével és Szlovákia két rádióközpontjában megteremtette a megbízható szerzői és előadói hátteret. Ez újságírókból, írókból, színészekből, pedagógusokból, hivatásos és műkedvelő zenészekből, sőt orvosokból tevődött össze. Voltak köztük a horthysta ellenforradalmi terror elől Magyarországról eltávozott emigránsok is, mint például Juhász Árpád, író és publicista, a Magyar Tanácsköztársaság résztvevője, aki később vezetője lett a kassai magyar adásnak. Ennek a műsornak politikai tartalma a magyar hallgatók köztársaság iránti pozitív viszonyának formálása volt. Meggyőzésükre törekedett, hogy a polgári demokratikus Csehszlovákia többet nyújt számukra a reakciós Horthy-rendszernél. Kereste a két nemzet hosszú távú együttélésének pozitív elemeit és ezen az alapon a jó kölcsönös kapcsolat építésére törekedett. Ennek az adásnak másik alkotó eleme volt a magyar kultúra alkotó szellemű népszerűsítése. A Radiojournal keretében, illetve munkatársaiként művelt és felkészült emberek dolgoztak, mint például Vojtech Tilkovsky művészettörténész (később a bratislavai magyar adás vezetője), Földes Dezső színművészeti szakember, Manga János néprajzos, Palotai Boris írónő és sokan mások. Közírói és művészi tevékenységükkel tolmácsolták, a rádió révén a magyarság szellemi kincseit. S eközben nem szigetelődtek el - műsoraik hozzájárultak annak a kapcsolatnak a megőrzéséhez, amely a hazai magyarokat a szlovák, a cseh és az európai kultúrához fűzte. Hírek, kommentárok, riportok, műsorsorozatok, színművek, zeneszámok, ifjúsági, nő- és parasztműsorok, propaganda, művelődés és szórakoztatás - mindez tarka és gazdag adássá állt össze. Tíz év elteltével, a politikai viszonyok megváltozása következtében a Radiojournal magyar adása megszűnt létezni. Miután Horthy-Ma- gyarország megszállta a déli határvidéket s a ludákok hatalmukba kerítették Szlovákia többi részét, a rádió magyar alkotói közösségei széthullottak. A korábbi eszmei magvától megfosztott műsor leszűkült, majd lassan eltűnt. Úgy tűnik azonban, hogy a polgári demokratikus Csehszlovákiában a magyar adás egy évtizedes működése nem volt hiábavaló. Ez a gyümölcsöző munka évtizede volt, amely kedvezően hatott a korabeli magyar hallgatóság gondolkodására V. DRAXLER Magyar írók szlovák lapban A Literárny tyzdenník szlovák irodalmi hetilap legutóbbi, március 3-i számának címoldalán és végig a 11. oldalon interjút olvashatunk Grendel Lajossal, aki a lap megállapítása szerint is Szlovákiában kétségtelenül a legjelentősebb magyar írók közé tartozik. A lap megemlékezik a nemrégiben elhunyt Weöres Sándorról, a költő verseit Vojtech Kondrót fordította; ezenkívül Örkény István Egyperces novelláiból közöl válogatást Karol Wla- chovsky fordításában, az író halálának tizedik évfordulója alkalmából. (K. W. bevezetőjében rámutat, hogy Örkényt gyermekkori élmények fűzték a szlovákokhoz, és nem .véletlen, hogy a Rózsakiállítás szlovák fordításáról szólt legutolsó szerződéseinek egyike, amelyet már halálos ágyán, a kórházban írt alá.) Találó címet kapott Ján Litvákés Ed- mund Hlatky Grendel Lajossal, a csehszlovákiai magyar irodalom jeles képviselőjével készített terjedelmes, gondolat- gazdag interjúja. Józan bölcsesség a címe. Vonatkoztatható ez mindenekelőtt az írónak a társadalmunkban zajló folyamatokat, az átalakítást értelmező, és a jelenlegi magyar-szlovák kapcsolatokat elemző meglátásaira. Az esetleges magyar-szlovák ellentétekre utaló kérdésre Grendel elmondja, hogy véleménye szerint (és ezzel mi is egyetérthetünk) ,,a két nép között ma már nem létezik semmiféle antagonisztikus ellentét“, s a szlovák- -magyar együttélést ma terhelő gondok mindegyike megoldható, hiszen „alkotmányunk mindenképpen széles körű jogokat biztosít az itt élő nemzetiségek számára; gyakorlati megvalósításuk azonban mindmáig várat magára, beleértve a nyelvhasználatról szóló törvényt is". írónk nincs egyedül azzal a véleményével sem, miszerint szomorú tény, hogy a két nép ma alig ismeri egymás kultúráját, és az egymás iránti közönyből adódóan inkább egymásnak hátat fordítva él. Az átalakítás jó alkalom arra, hogy ezen a helyzeten változtassunk - mondja. Grendel Lajos a „társadalmi higiéniánkat veszélyeztető“ problémákról szólva biztató változásként értékeli, hogy az utóbbi két-három évben jelentősen csökkent az írói alkotómunkát gátló adminisztratív intézkedések száma. „Nagy kérdés - tette hozzá -, hogy mi, írók tudunk-e élni a megnövekedett lehetőségekkel, és nem esünk-e a másik végletbe*Mármint hogy ellentétes előjellel bár, de megint- csak elsősorban a politika szemszögéből közelítünk-e majd a valósághoz.“ Vallomásos bemutatkozásnak is tekinthető tehát ez a^beszélgetés, hiszen Grendel irodalmi alkotásait - három regényét - már ismerhetik a szlovák olvasók. Ezúttal informálódhatnak a körülményekről is, amelyek folytán íróvá lett az egykori matematikusjelölt, megtudhatják, milyenek az irodalomkritikára, mint szükséges rosszra vonatkozó, irodalomelméleti igényességet feltételező elvárásai, betekintést kaphatnak írói alkotóműhelyébe: íróként leginkább az egyéni szabadság kérdései foglalkoztatják, meg a modern kor neurotikus emberének egzisztenciális problémái. („Könnyebb egy társadalmat demokratizálni, mint legyőzni démonainkat, előítéleteinket, hamis eszmei tudatunkat, beidegződéseinket és neurózisainkat.“) A szerkesztők utolsó, a kortárs magyar és szlovák irodalom összehasonlítására felkérő kérdésére Grendel Lajos elmondja, hogy a két irodalom fejlődésében bizonyos időbeli eltolódás tapasztalható, és a kortárs magyar regényirodalom legjelesebb képviselőinek művei gyakorlatilag teljesen ismeretlenek a szlovák olvasók táborában. # „Ideje lenne felújítani, ami bennünket összeköt" - mondja végezetül Grendel Lajos. HARASZTI ILDIKÓ ÚJ S3 6 1989. II
