Új Szó, 1989. március (42. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-06 / 55. szám, hétfő

ÚJ szú 5 s 1989. III. 6. Miért mostohagyerek? TOVÁBBRA IS EGY HELYBEN TOPOG A LAKÓTELEPI TESTNEVELÉS Egy fecske nyarat csinál. Pogány Mihály (középen) valósággal megfer­tőzte az atlétika szeretetével a dunaszerdahelyi fiatalokat, és az ered­mények máris jelentkeztek. A szerző felvétele Megfelelő feltételeket mindenkinek „Komoly a helyzet a lakóte­lepeken, ahol a városi lakos­ság csaknem egyharmada él. A sportéletet erősen korlátoz­za, hogy szinte nincs infra­struktúra. A testnevelési léte­sítményeket gyakran már a tervekből kiiktatják, vagy azok építését csak utólag kez­dik el - így csak a következő nemzedéknek szolgál“. Ezek a mondatok nem évekkel ezelőtt hangzottak el, hanem 1988 novemberében, a CSSZTSZ VII. kongresszusán a Jindrich Poledník elnök által ismertetett beszámoló­ban. A tömör, komor helyzetkép, sajnos, reális. Az ország valamennyi városára jellemző jelenség, hatvá­nyozottan érinti Bratislavát, pedig lakónegyedei - közülük is a mintegy 140 000 embernek otthont adó liget­falusi (Petrzalka) - betontengerében életbe vágóan szüksége van az em­bereknek a rendszeres testedzésre. Erről a témáról beszélgettünk a CSSZTSZ bratislavai városi bizott­ságának illetékes dolgozóival, Ja­roslava Látalovával és Valéria Re- háőkovával. • Peter Svoboda vezető titkár a kongresszus előtt a témával kap­csolatban elmondta: az átalakítási folyamat egyik fontos feladata, hogy a sportegyesületek tevékenységét az új városnegyedek lakóinak igé­nyeihez igazítsák, hogy ezek a klu­bok fokozatosan biztosítsák a lakó­telepi testnevelést. Valéria Reháőková: - A főváros­ban vannak lakótelepi klubok, ilye­nek az Elán Petrzalka, a Sportbyt, a Slovan Stary Háj, a Tátrán Devín stb. Ezek száma még mindig kevés, ezért néhány nagy egyesületnek,- Inter, Slovan, Slávia, Rapid, Spoje- az egész város területén működik szabadidősport-szakosztálya. Ezek főként tornatermekben vagy az isko­lai sportpályákon tartják foglalkozá­saikat. A CSSZTSZ városkörzeti szervezetei igyekeznek felkutatni a rejtett lehetőségeket, az üzemek, vállalatok sportpályáinak kihaszná­lásával sokat javulhat a helyzet. Tér­Nem kapott utóételt... Fernando Gomes valóságos bál­vány Portóban. A 46-szoros váloga­tott, aki kétszer volt Európa-, s hat­szor Portugália gólkirálya, 33 éve­sen most mégis a „bűnösök listájá­ra“ került. A klub vezetői felfüggesz­tették játékjogát, s meghatározatlan ideig nem léphet be a Porto stadion­jába, az Antasba. Az ok feletébb komikus: Gomes késve kapott egy vacsora utóételé­ből. Ennyiért persze még nem tilta­nák el... A Porto labdarúgói Madeira szi­getén, Funchalban játszottak. Ter­mészetesen a mérkőzés előtti estét az egyik funchali szállodában töltöt­ték. Ott is vacsoráztak. Ekkor tört ki a botrány. Az FC Porto íratlan törvé­nyei szerint a pincéreknek először a klub vezetőit kell kiszolgálniuk. A tízek asztalát, ahol az elnök, az edző, az orvos és a pályaedzők mellett ott üldögélnek még a gyúró és a szertáros is. A játékosok régóta nehezményezték, miért kell végig­várniuk míg a főnökség tíz tányérjá­ba étel jut. Ráadásul Funchalban késve tért vissza a vacsorához a szertáros, de a futballistáknak vár­niuk kellett, hiszen a tízek asztala nem volt teljes. Gomes viszont - ő a csapatkapi­tány - felállt, s pörölni kezdett. Az orvos, Domingos Dias Gomest rend­re akarta utasítani, sőt Octavio Ma­chado, az egyik pályaedző fel is pattant székéről. Gomes elé. A játé­kos állítólag meglegyintette őt... Azt viszont mindenki elismeri, hogy illet­len szavakkal illette a pályaedzőt. Addigra viszont összecsődült a szál­loda szinte minden lakója, kíváncsi­ak voltak a „műsorra“. Idézünk az érintettek véleményéből. Gomes: „Mindent elismerek, de semmit sem bántam meg.“ Machado: ,,Gomes már korábban is többször becsmé­relt. Unom már, hogy Portóban min­den körülötte forog“. Pinto de Costa, a klub elnöke: „Ezt még Gomes sem engedheti meg magának..." Joao Pinto, aki átvette a csapatkapitányi tisztséget: „Fernando a társaiért emelt szót, ez nem a saját meccse volt. Mi kiállunk mellette". (K. Z.) mészetesen, a létesítmények száma messze nem elég. • Magam is gyakran látom, dél­utánonként, esténként üresek az is­kolai pályák. Ugyanakkor látok ko- cogókat az utak mentén, vagy a há­zak közötti járdákon. Próbáltam be­jutni egyszer-kétszer ezekre a pá­lyákra, de elküldtek, mondván, ha szabad bejárást engednének, az emberek tönkretennék a salakot, le­taposnák a füvet. Persze, ilyenek is vannak. Nem lenne megoldás, ha minimális belépőt szednének, ha va­laki felügyelne a területre? Jaroslava Látalová: - Az okta­tásügynek nincs pénze, hogy meg­oldja a felügyeletet, a testnevelési szervezet viszont tudná ezt biztosí­tani, csak megegyezésen múlik. Emlékszünk a gyermekjátszóterek­re, mindegyiken őr ügyelt fel annak idején, s rend is volt. Tehát ez lehet az egyetlen megoldás az iskolai sportlétesítményekkel is. A Tomaéík utcai iskolát hozhatom fel példaként, soha nincs zárva a kapu, mégis rend uralkodik, hála a felügyelőnek. Van olyan is - például az Elán Petrzalka a Lumumba utcai iskolában, tartja foglalkozásait hogy az épületben levő szociális helyiségekbe az igaz­gató már nem engedi be az egyesü­let tagjait. Valéria Rehácková: - A fővárosi nemzeti bizottság oktatási osztálya sorra bocsátja rendelkezésre az is­kolák melletti udvarokat, de kevés ember veszi igénybe. Esetleg a be­léptidíj vagy a tagdíj lenne a megol­dás, ha az emberek megfizetik azt, akkor talán el is mennek. Csakhogy az összeg fejében valami szolgálta­tást is elvárnak, de ez sem működik. Ami az őrt illeti, néhány helyen ki­próbáltuk, de ezek az alkalmazottak olyan keveset kerestek, hogy még a nyugdíjasoknak sem érte meg ott ülni órák hosszat. A lakótömbünk­höz közeli iskolában is kijelöltek a nyilvánosságnak bizonyos időt, ez alatt ott volt a felügyelő, de olyan kevesen jártak, hogy nem érte meg. • Ez sem újkeletű probléma: az emberekkel is baj van, nemcsak a létesítmények hiányoznak, a pol­gárok igénye is a rendszeres moz­gásra ... Valéria Rehácková: - Egy biztos, aki sportolni akar, az nem fogja tönkretenni a futópályát, szétszag­gatni a hálót, mert az máskor is vissza akar jönni. • A legnagyobb tornaterem a ter­mészet. Van egy olyan megalapo­zott gyanúm, hogy ezt a korlátlan lehetőséget sem használjuk ki. Leg­többször arra hivatkozunk, messze van, nincs időnk. Sokszor hallom, ha itt a közelben lenne hol sportolni, elmennék. És erre is lehet alkalmat, teret találni. Talán épp a saját lakó­tömbünkben: sok helyütt található kihasználatlan mosókonyha, raktár- helyiség, s ezek egy kis ötlettel, ügyességgel tornateremmé alakít­hatók... Valéria Reháőková: - Főváros- szerte egyre több minitornaterem lé­tesül, habár jobb lenne, ha az embe­rek a friss lévegőn sportolnának, de örülünk minden egyéb akciónak is. A minitornatermek létesítéséhez a lakásszövetkezet engedélye kell, s ez támogatja a kezdeményezést, a Sportbyt egyesülete révén segít felszerelni ezeket a helyiségeket. Van példa rá, hogy egy-két bejárat­ból összefognak a lakók. Van ellen­példa is, az egyik külső kerületben teljesen tönkretették a minitornater­met, s használhatatlanná vált. Jaroslava Látalová: - A szövetke­zeti lakásokkal kevesebb a gond, annál több az államiakkal, mert ezeknél nehezen akad védnök. • Úgy hiszem, elsősorban a la­kókon múlik, hogy megtalálják a kel­lő formát, s nem utolsósorban az ott működő társadalmi szervezetek is sokat tehetnek a sportélet fellendíté­séért. Elvégre ezt a párthatározatok is feladatul tűzték ki... Jaroslava Látalová: - Intézkedé­seket valamennyi társadalmi szer­vezet foganatosított. Csak ezek megvalósítása késik. A szakszerve­zetek feladata, az üzemekben, válla­latokban, dolgozóik lakóhelyén elő­segítsék a rendszeres testedzést. Néhány helyütt történt valami ezen a téren, az üzemekben lakótelepi egyesületek működnek, például az Interhotel Kyjev, az Elektromont, a Televízia, a Budo stb. De még mindig nem ez a jellemző. A társa­dalmi szervek sokkal többet tehet­nének a sporttevékenység fellendí­tése érdekében. Tény, sok a hiá­nyosság nemcsak a lakótelepi test­nevelésben, de egyáltalán a tö­megsportban, a többi ország - szo­cialista vagy kapitalista - mögött kullogunk, ezt tények igazolják. Va­lahol nagy mulasztás történt, főként az anyagi-műszaki bázis megterem­tésében, s ezt utólag nehéz behozni. • Egyáltalán mit ért lakótelepi testnevelésen? Valéria Rehácková: - Ha mond­juk úszni vagy teniszezni támad kedvem, elmehessek egy közeli sportlétesítménybe, ahol megfize­tem a belépőt, és kedvemre úszká­lok, teniszezgetek. A lakásomhoz közel. De nem úgy, hogy a város másik végébe kell villamosoznom, mert arra három gyerek mellett, munka után nincs idő. Jaroslava Látalová: - Ugye nem arra kíváncsi, ami papíron van? Az én véleményemre? Először is: szűn­jünk meg végre tilitolizni, elvégre közös ügyről van szó, állampolgá­raink egészségéről. Ne az legyen a fő szempont, tagja-e valaki vala­milyen egyesületnek, hanem az, sportolni akar, pont most és pont itt. Még akkor is, ha fizetnie kell érte. Másrészt, egyesek hozzáállásán is változtatni kell. Az évek során meg­szoktuk, hogy mindent készen ka­punk, semmi nem kerül fáradságba. Harmadszor: nem tudjuk megbe­csülni azt sem, amink van. Vegyük sorra. Hány sportlétesítményt rom­boltak le csak a közelmúltban, mert a helyére valami mást építettek. So­roljam? Ligetfaluban pályák egész sora állt: a ŐH, a Spoje, hogy csak a legnagyobbakat említsem... 140 000 ligetfalusi közül soknak ju­tott volna hely ezeken... A lakótelepi testnevelés nem sokat lépett előre, annak ellenére, hogy pártszerveink tanácskozásai is szüntelenül hangsúlyozzák ennek szüksé­gességét. Az elhangzott be­szélgetésből Is kitűnik, a prob­léma bonyolult, az egy hely­ben topogásban valamennyi­en ludasak vagyunk. Ahhoz, hogy a helyzet változzék, nem­csak a testnevelési szervek és társadalmi szervezetek össze­fogására van szükség, de arra is, hogy mi, a városnegyedek lakói másképp viszonyuljunk az ügyhöz. URBÁN KLÁRA Dunaszerdahely (Dun. Streda) sportéletét sokan kizárólag a labda­rúgással, a DAC I. ligás csapatával azonosítják. Csak kevesen tudják, hogy az egyesület élete ennél jóval gazdagabb. A labdarúgó-szakosztá­lyon kívül még további nyolc műkö­dik. Még kevesebben tájékozottak arról: a DAC-nak a szöuli olimpiai játékokon is volt képviselője a birkó­zó Schwendtner József szemé­lyében. Erről és a további eredményekről, sikerekről és gondokról számoltak be az 1921 tagú egyesület évzáró közgyűlésén. Elemezték a szakosz­tályok helyzetét, megvitatták az elő­relépés lehetőségeit. Legtöbb szó természetesen a labdarúgó-szak­osztályról esett. Sánta Imre szak­osztályelnök vitafelszólalásából megtudtuk: az utóbbi időben megkü­lönböztetett figyelmet szentelnek az ifjúság nevelésének. Az a szándék vezérli őket, hogy minden évben legalább egy saját nevelésű játékos­sal töltsék fel a ligacsapat keretét. Az első eredmény már itt van, Antal és Pinte személyében két tizennyolc éves fiú került fel a játékoslistára. Az egyesület vezetőségének be­számolójából kitűnt, hogy az orszá­gos bajnokságban szereplő futbal­listákon kívül 10 csapat képviseli az egyesületet a köztársasági, 23 a ke­rületi bajnokságokban. Sportolói ta­valy 13 arany-, 5 ezüst- és 2 bronz­érmet szereztek az országos baj­nokságokon, a szlovákiai bajnoksá­gok termése 35 érem (16-8-11). Magasan a legeredményesebbek a birkózók, akik a kerületi bajnoksá­gokat is beleszámítva 50 arany-, 21 ezüst- és 22 bronzérmet nyertek annak ellenére, hogy az összes szakosztály közül talán a legrosz- szabb feltételek között, iskolai torna­termekben megtűrtként edzenek és versenyeznek. Hogy ilyen körülmé­nyek közepette is országos bajno­kok, válogatottak egész sorát nevel­ték fel, mindenképpen az edzők, a kevés számú szakvezető munká­ját dicséri és hallatlan sportszeretet- re vall. Többen szóvá tették, nem minden szakosztály számára vannak bizto­sítva a megfelelő feltételek. Erről beszélt többek között Antal István, a röplabdaszakosztály elnöke. Rá­mutatott: a mostoha körülmények­nek tudható be, hogy a csapat ki­esett az SZNL-ből. Amíg ősszel a nyárasdi (Topol’níky) sportcsar­nokban üres nézőtér előtt játszották a bajnoki meccseket, csak egyszer sikerült győzniük. Tavasszal viszont, amikor az új dunaszerdahelyi csar­nokban elég szép számú közönség buzdította őket, egyetlen mérkőzést veszítettek el. A megmeneküléshez ez a szép sorozat sem volt elég, de ahhoz igen, hogy igazolja, mennyire fontos a hazai környezet, a megfele­lő feltételek. Nagy figyelmet keltett az egyik legfiatalabb szakosztály nevében felszólaló Czafik Ilona beszéde; el­mondta, bár az alapozó testnevelés nem büszkélkedhet érmekkel, mint a többi sportág, de fontos a szerepe. 283 tagja közül (túlnyomórészt nők vagy idősebbek) 262 rendszeresen sportol a bérelt tornatermekben. Még nagyobb elismerést érdemel az az igyekezet, amelyet a rendszeres testmozgás népszerűsítése érdeké­ben tesznek a lakótelepeken. Sike­resen foglalkoznak például az 5-14 éves gyerekek mozgástevékenysé­gének megszervezésével és irányí­tásával. Esetenként ők szerettetik meg az ifjúsággal a sportot, s készí­tik elő a többi szakosztály számára. Éppen ezért nehezményezte, ahogy múlik az év, úgy nem néz feléjük senki az egyesületből, hogy meg­kérdezze: Miként vannak, mit csinál­nak, nincs-e szükség valamire? Időnként tehát nem ártana leg­alább némi erkölcsi támogatás. Kü­lönösen időszerű ez most, amikor lassan teljes ütemben elkezdődik a spartakiád-gyakorlatok betanulá­sa. Dunaszerdahely mindig a spar- takiád-mozgalom fellegvára volt, és most sem adja alább. A szakosztály oktatói már több bemutató előgya- korlaton vettek részt, sokan végzik majd nemes küldetésüket. Nem mellékes az sem, hogy eddig több mint száz nő mutatott érdeklődést a spartakiád-gyakorlatok betanulása iránt. ígéretesen fejlődik a turisztikai szakoszály - immár majdnem száz taggal. Elsősorban vízi- és gyalogtu­risták serénykednek. A Kis-Dunán és a környéken lebonyolított verse­nyeken kívül nemzetközi turistatalál­kozók is indultak. Többször is elhangzott, hogy a DAC egyes szakosztályainak mű­ködése még eredményesebb is le­hetne, ha lenne elég önkéntes tiszt­ségviselő, edző és szakvezető. Saj­nos, az emberek nem nagyon tola­kodnak, hogy szabad idejükben a szakosztályok ügyes-bajos dolgait intézzék vagy a fiatalok nevelésével foglalkozzanak. Még a reflektorfény­ben álló labdarúgó-szakosztály is olyan gondokkal küzd, hogy nincs aki a korosztályos csapatokkal fog­lalkozzon. A kézilabdában előfordult korábban, hogy Pőthe Lajos három ifjúsági együttest edzett egyszerre. Ebből kettő I. ligás volt. Sokan feltették a kérdést: hol van a klubszeretet? Ezt hozta szóba zá­róbeszédében Nagy József egyesü­leti elnök is. Hiába javulnak a lehető­ségek, hiába épül a stadion, csarno­kok, pályák, ha nincs, aki irányítsa a fiatalokat. Hogy mit jelent néhány lelkes szakember és vezető törekvé­se, azt az atlétikai szakosztály, a sportosztályok, iskolai központok példáján keresztül próbálta szemlél­tetni. Alig három éve alakult meg az atlétikai szakosztály, amely egyelőre csak ifjúsági szinten működik, de versenyzői egymás után aratják si­kereiket. Tavaly 11 érmet szereztek a szlovákiai bajnokságon, s néhá- nyuk nevéhez szlovákiai csúcs fűző­dik. A hirtelen előretörés annak tulaj­donítható, hogy Pogány Mihály, Szlovákia egykori magasugró csúcstartója személyében akadt egy vérbeli szakember, aki fáradtságot nem kímélve dolgozik a gyerekek­kel. Ugyanez mondható el néhány további edzőről a sportosztályok­ban, iskolai sportközpontokban. Ez azonban még mind kevés. Az egyesületi elnök elismerte: egyforma feltételeket kell biztosítani minden sportág híveinek, minden szakosztálynak. Ez elsősorban az anyagi lehetőségeken múlik. De már nem sokat kell várni a birkózócsar­nokra, s tovább épül s szépül a lab­darúgó-stadion, ahol az atléták is otthonra lelnek. PALÁGYI LAJOS A labdarúgásban gyakran kerül sor szabálytalan szerelésekre, melyek után a sértett félnek a testi épsége is veszélyben forog (Nagy László felvétele)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents