Új Szó, 1989. március (42. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-29 / 74. szám, szerda

NYOMÁBAN Felkészíteni a váltásra „Tisztelt Szerkesztőség, Csank István, várgedei (Hodejov) lakos, született 1903. február 24-én azzal a kérelemmel fordult a helyi nemzeti bizottsághoz, hogy tolmácsoljuk pa­naszát a tisztelt szerkesztőségnek. A füleki (Fil’akovo) Kovosmaltban 1932 óta dolgozott mint kovács. Aranykezű mester volt, akit Őafári- kovótól Losoncig (Luőenec) minde­nütt ismertek, elismertek. Csank Ist­ván 1987. február 15-ig pontosan ötvenöt évet dolgozott le egyfolytá­ban egy üzemben. Munkáját mindig pontosan, lelkiismeretesen végezte. Nem tartozik már a fiatalok közé, de a kalapácsot kifogástalanul kezelte, s az általa elkészített munkadarabok hibátlanok voltak. Nem is az fáj neki, hogy abba kellett hagynia, hogy el kellett mennie, hanem az a mód, ahogyan a munkaviszonyt befejez­ték vele. Egyik tanítványa 1987. feb­ruár 7-én torkon ragadta és hozzá­vágta a traverzithez. Torka a mai napig fáj. Amikor kicsit jobban lett, jelentkezett a személyzeti osztályon, ahol kinevették. Mit akar még itt, miért nem ül otthon a melegen. Tényleg, miért is akar még munkába járni? Valóban nincs rászorulva, 2200 korona nyugdíjat kap, s legu­tóbb feladott 200 koronát a földren­gés áldozatainak megsegítésére. A munkában lelte élete értelmét, annak volt rabja. Most nehéz a szí­ve, mert úgy érzi, annyi év után ünnepélyesebben is el lehetett, el kellett volna búcsúztatni. Tisztelettel: Rudolf Gondáá, a Várgedei Hnb elnöke“. Várgede fóútja mellett kisablakos, omladozó vakolatú vályogházban él az idős Csank házaspár. Nem mint­ha nem telne többre tisztes nyugdí­jukból, összekuporgatott pénzükből, de a kényelmesebb életformára egyszerűen nincs igényük. S kopott, szürke pokróccal letakart nyoszo- lyán, minden bizonnyal reparálásra váró háztartási gépekből, az udva­ron zsibongó jószágból, a legutóbbi időkig művelt háztájiból nem nehéz leszűrni a következtetést, hogy a két idős embert valóban a munka élteti. A ház asszonya szinte restellj, hogy panaszával az ,,öreg“ munkát adott másoknak, hiszen meggyőződése, hogy ami megtörtént, azon már úgy­sem lehet segíteni. De Pista bácsi hajthatatlan. Szentül hiszi, hogy csak azóta beteg, amióta nem dől- J gozhat. És mindennek az a fiatalem­ber az oka. Mert igaz ugyan, hogy a hallása, a látása megromlott már, de a fújtató mellett még mindig jól bírta magát. Meg aztán a mesterség fortélyai szinte a sejtjeibe ivódtak, különleges megerőltetés nélkül, ru­tinból el tudná végezni munkáját. 1917-ben fogott először kovácskala ­pácsot a kezébe. Egy magániparos­nál tanult, majd Szabó Lászlónál volt uradalmi kovács. Katonaidejének le­töltése után Korláton (Konrádovce), majd a Macskalyuk nevű pusztán öt éven keresztül űzte a mesterséget. Ezután került csak Fülekre, de im­már ennek is ötvenöt esztendeje. Az ismert gyáriparos, Hulita volt akkor a tulajdonos, s megítélése szerint virágkorát élte a kovácsműhely, ahol katonakályhákat gyártottak. A hábo­rú után némileg csökkent a műhely szerepe, de továbbra sem nélkülöz­hettek egy-két kovácsmestert, s tu­lajdonképpen a mai napig szükség van munkájára. Kissé tétován, bátortalanul ko­pogtatok a Kovosmalt szakszerve­zeti titkárságának ajtaján. Vladimír Hronec viselkedésében és tekinteté­ben azonban nyoma sincs a bizal­matlanságnak. A várgedei faluveze­tő levelének olvasása sem zökkenti ki lelki nyugalmából a titkárt. Ellen­kezőleg. Nagyon készséges és sok mindenben igazat ad a szerzőnek. Mert Pista bácsi szerinte is pontosan olyan ember volt, ahogyan a levélíró jellemezte. Nagytudású, kötelesség- tudó, s a gyári közösséghez ragasz­kodó szakmunkás. Nyugdíjaztatásá­nak körülményeire ugyan már nem emlékszik, mindenesetre meglepné, ha méltatlan körülmények között tör­tént volna a búcsú, mert ha valaki, akkor Pista bácsi tényleg rászolgált a tiszteletre. Azonnal tárcsázza a személyzeti osztályt. A vonal túlsó végéről hamarosan közük, hogy a dolgozónak már a személyi lapját sem találják. Húszvalahány éve nyugdíjazták, azóta csak mint bese- gítőt vezették. Sinka Dezső elvtárs osztályvezető-helyettes a legapróbb részletekre is jól emlékszik.- Pista bácsit rendkívül nagy tisz­telet és megbecsülés övezte a gyár­ban, s nyugdíjazása alkalmából a vállalat vezetése állami kitüntetés­re javasolta, amit legjobb tudomá­som szerint meg is kapott. Nem ez volt azonban munkájának egyetlen erkölcsi elismerése. Mi, kollégái Is számon tartottuk névnapjait, szüle­tésnapját, sőt arra is emlékszem, hogy gyémántlakodalma alkalmából külön gyári ünnepséget tartottunk, s erre az alkalomra egy szép veretes tárcát készítettünk számára egyéb más apró ajándékok mellett. Én egy­szerűen nem hiszem, hogy ilyen szempontból oka lehetett volna pa­naszra. Ezután Pista bácsi több mint huszonnégy évet dolgozott még, amire fizikai dolgozó esetében talán példa sem volt még a gyár történeté­ben. Nyolcvanadik életévének betöl­tése után munkaértekezleteken és a vállalati tanácsban is szóba került a váltás szükségessége, mert felet­tesei közül már senki sem mert fele­lősséget vállalni biztonságáért az egyébként sem veszélytelen mun­kahelyen. A munkaviszony befeje­zésének szükségességét - kellő ta­pintattal - mi többször is Pista bácsi tudtára adtuk, de erről valahogyan nem akart tudomást venni. Nem fel­tételezem, hogy utóda bántalmazta volna, mert egy talpig becsületes, tisztelettudó, jó szakmunkás. Véleményt mondott az üggyel kapcsolatban Schneider Rudolf szakmunkás, a szakszervezeti bi­zottság alelnöke is:- Régóta ismerem mind a két ko­vácsmestert. Ami Csank Istvánt ille­ti, tényleg ritka jó szakember volt, s ezt, gondolom, senki nem vitathat­ja. A gyár mindenképpen köszönet­tel tartozik több évtizedes munkájá­ért. Sajnos, a legutóbbi időben már sok gondunk volt vele. Az új követel­ményekhez már nem igen tudott, s talán nem is akart igazodni. Mi nagyon tapintatosan tudtára adtuk a váltás szükségességét, de ő - te­kintélyét latba vetve - a vállalat vezetőinél mindig kiharcolta a hosz- szabbítást, közben több kiszemelt utód is elment a vállalattól. Közéjük tartozott Kőműves László, akit aztán később visszahívtunk, mert minden téren alkalmasnak találtuk a kovács­műhely vezetésére. Ami a kettejük között lejátszódott incidenst illeti, er­ről tudok, de nem úgy történt, ám, ahogyan a levélíró ecseteli, eltúloz­za. Tettlegességre nem került sor. Hozzá kell azonban tennem, hogy ebben az időben már Kőműves volt a megbízott kovácsmester, ám Pista bácsi nem tűrte maga mellett a na­gyon is tisztelettudó fiatalembert. Az új kovácsmester az alapiskola elvégzése után a gyár szakmunkás­képzőjébe jelentkezett, ahol két és fél év elteltével szerzett szakmun­Az ifjúság tudományos­műszaki ismereteinek bővítését szolgálják a Zenit ifjúsági klubok, melyek a Vranov nad Topl’ou-i járás kivételé­vel Kelet-Szlovákia összes járásában mű­ködnek. Technikai fel­szerelésükre és működ­tetésükre a SZISZ eddig több mint 15 millió ko­ronát áldozott. Felvéte­lünk a kassai klubban készült. (Jozef Vesely - ŐSTK) kásbizony ítványt. T ulajdonképpen már 1972-ben úgy volt, hogy átveszi a váltóbotot, ám mestere félreérthe­tetlenül tudtára adta, hogy még so­káig ő lesz az „úr“ a fújtató mellett. Ezért is változtatott munkahelyet, a losonci gépgyárban dolgozott. Lé­nyegében elégedett volt munkájá­val, s érezte felettesei megbecsülé­sét is, mégsem tudott ellenállni a kí­sértésnek - egy kedvező ajánlatot elfogadva - a képzőművészeti tevé­kenység terén próbált szerencsét.- Gyermekkorom óta nagyon ér­dekeltek a művészetek, csakhát családi körülményeim miatt soha nem gondolhattam továbbtanulásra. Néhány éven keresztül portrékat, tájképeket festettem, s akkor hagy­tam abba, amikor úgy éreztem, amatőrként már nem tudok előbbre lépni. Aztán a fényképezés, majd az éneklés rabja lettem. Ez utóbbit ide­haza műkedvelői szinten űztem, amikor valaki felfigyelt rám, meghall­gatott, s benevezett egy pályázatra. Hamarosan leszerződtem a Banská Bystrica-i SZNF Színház operatár­sulatához. Jól éreztem magam az ismert művészek között, akik soha nem éreztették velem, hogy csak autodidakta vagyok. A hangomnak, avtudásomnak megfelelő szerepeket osztottak rám, s volt néhány sikeres rádió- és televíziós felvételem is. A megjelent kritikák, a színházi ber­kekből érkezett jelzések szerint a közönség elfogadott. Később be­tegség miatt megváltam a társulat­tól. Aztán hazajöttem, találkoztam egykori munkatársaimmal, főnö­kömmel, s rábeszéltek, költözzem végleg Fülekre, hamarosan szükség lesz rám a kovácsműhelyben. Mind­ez 1982-ben történt. Pista bácsi nyílt ellenszenvvel fo­gadott. Mivel utálom a konfliktuso­kat, kértem, helyezzenek át más munkahelyre addig, amíg a mester rászánja magát a végleges vissza­vonulásra. öt éven keresztül dol­goztam ezután a lakatosműhelyben, lényegében segédmunkásként, jó­val a képzettségem alatti bérosztály­ban csak azért, hogy legyen békes­ség. Két évvel ezelőtt, 1987 elején aztán szóltak, hogy vegyem át a mű­helyt, az „öreggel“ már elintézték a dolgot. Nem kis meglepetésemre Pista bácsi február elején is bejött, s úgy tett, mintha semmi sem történt volna. Én még ezek után sem szól­tam neki egyetlen rossz szót sem, gondoltam, ha már mindenáron dol­gozni akar, maradjon, majd csak megférünk valahogy együtt. Az egyik napon aztán egy különleges tölcsér elkészítésével bíztak meg, s már jó fél napot dolgoztam a mun­kadarabon, amikor Pista bácsi oda­jött, s minden szó nélkül kidobta a tűzből. Mi tagadás, nagyon begu­rultam, s hirtelen haragomban meg­ragadtam a mellén a munkaruháját, s a tűz mellől a közeli székre „tes­sékeltem“. Borzasztóan bántott, hogy így történt, utólag bocsánatot is akartam tőle kérni, de ő erre nem tartott igényt. Nos, ennyi történt, semmi több. Utólagosan orvosi véleményt is kértünk Pista bácsi torokfájásáról, nehéz légzéséről. Ám a szakorvos, szerint ezek aligha hozhatók össze­függésbe a két évvel ezelőtti inci­denssel. Ilyen idős embereknél meglehetősen gyakoriak a légzési panaszok. Valószínű, hogy lelki sé­rülés érte, ami sajnos, szintén nem egyedi jelenség a munkájukhoz, munkahelyükhöz foggal-körömmel ragaszkodó idős emberek esetében. A panaszos levél nyomán indított vizsgálódásunknak tehát nincsenek látványos eredményei, leleplezései. Tanulságuk azonban mindenképpen van a történteknek. Ha az embere­ket kellő időben felkészítenék a vál­tásra, annak elkerülhetetlenségére, kevesebb lenne a konfliktushelyzet, a lelki sérülés is. HACSI ATTILA APRÓHIRDETÉS öí ÁLLÁS ■ A Dunajská Streda-i Mezőgazdasági Középiskola (SPoá) igazgatósága 1989. szeptember 1-i belépéssel felvesz:- növénytermesztőt főiskolai végzett­séggel- kémia-biológia-szakos tanárt. Bővebb tájékoztatást az iskola igazgató­sága nyújt. ÚF-57 ■ Az Albári (Dolny Bar) Béke Efsz azonnali belépéssel felvesz a madi tehe­nészeti telepre házaspárokat. Érdeklődni személyesen lehet a szövetkezet káder­osztályán. A lakáskérdés rövid időn belül megoldható. Cím: JRD Mier, Dolny Bar, 930 14, okr. Dunajská Streda. . ÚF-60 KÖSZÖNTŐ ■ Szivünk teljes szeretetével köszöntjük a legdrágább édesanyát és nagymamát, Nagy né Matkovics Rozáliát Nádszegen (Trstice), aki 1989. március 29-én ünnepli 60. szü­letésnapját. E szép ünnep alkalmából szívből gratulálunk, hosszú, békés életet kívánunk: két lánya, két veje, unokái: Henrietta, Anita, Szilárd és Zoltán. Ú-665 ■ 1989. március 29- én ünnepli 60. szüle­tésnapját Halász Etelka Nagyfödémesen (Vel’ké Úl’any). E szép ünnep alkal­mából szívből gratu­lál, jó egészséget és hosszú, boldog éle­tet kíván: férje: Gyula, leánya: Márta, fia: József, • veje: Emil, menye: Márta, valamint a kisunokák: Zsanettka, Zdenka, Dan­ko és Józsika, akik sokszor csókolják a nagymamát. Ú-834 ■ 1989. március 29-én ünnepli 70. szüle­tésnapját Gáspár Imréné Kázmer Vilma Nagyabonyban (Vel’ké Blahovo). E szép ünnep alkalmából szívünk teljes szeretetével gratulálunk, nagyon jó erőt és egészséget kívánunk: férje, lánya, fiai, veje, menyei és uno­kái: Annallza, Palika, Marianne és Imi­ke. Ú-892 ■ A drága édes­anyának, nagyma­mának, Kissné Skriniar Ilonának Paláston (Plááfovce), 60. születésnapja al­kalmából szívből gratulálunk, további jó egészséget és na­gyon sok boldogságot kívánunk: férje, öt lánya, vejei és kilenc unoká­ja. Ú-1009 ■ Sok szeretettel és hálával köszöntjük a legdrágább édesanyát, nagymamát és dédmamát, özv. Csenkey Máriát Felsőjányokon (Horné Janíky), aki március 23-án ünnepelte 75. születés­napját. E szép ünnep alkalmából kíván­juk, hogy szívének jósága és szeretete még sokáig melengesse az egész csalá­dot. Szívből gratulálnak: fiai, lánya, menyei, veje, hét unokája, unokavejei, unokamenye és hét déd­unokája. Ú-1011 köszönetnyilvánítás ■ Fájó szívvel mondunk köszönetét min­den kedves rokonnak, ismerősnek, a falu lakosainak és mindazoknak, akik 1989. február 23-án elkísérték utolsó útjára a li- bádi (Lubá) temetőbe a szerető testvért, édesanyát, nagymamát, dédnagymamát, özv. Juhász Istvánné Morvái Erzsébetet, akit a kegyetlen halál 66. életévében, búcsúszó nélkül ragadott ki szerettei kö­réből. Külön köszönetét mondunk az efsz vezetőségének a búcsúbeszédért. Meg­köszönjük a sok koszorút és virágot, me­lyekkel enyhíteni igyekeztek mély fájdal­munkat. A gyászoló család. Ú-1022 ■ Megtört szívvel mondunk köszönetét minden kedves rokonnak, ismerősnek és mindazoknak, akik elkísérték utolsó útjára a bátorkeszi (Vojnice) temetőbe drága halottunkat, a,szerető édesanyát, nagy­anyát, dédanyát, ükanyát, ** özv. Czibor Istvánné Fónad Juliannát, akit a kegyetleh halál 1989. március 18- án, 94 éves korában ragadott ki szerettei köréből. Köszönetét mondunk a sok virá­gért és koszorúért, melyekkel enyhíteni igyekeztek mély fájdalmunkat. Emlékét, jóságát és szeretetét kegyelettel őrzi: a gyászoló család. Ú-1031 0 MEGEMLÉKEZÉS ■ Bármerre visz utunk, szemünkben könny, szívünkben örök fájdalom, mert nagyon hiányzik a szerető feleség és édesanya, Bujdák Istvánné Václav Erzsébet Udvard (Dvory nad ¿itavou), akit a kegyetlen halál 1988. március 29- én ragadott ki szerettei köréből. Akik is­merték és szerették, szenteljenek emlé­kének egy néma pillanatot ezen a szá­munkra oly szomorú, első évfordulón. Emlékét örökre őrzi: férje: István, lányai: Erzsi, Mari, fia: Pityu és családjuk. Ú-530 ■ Hálás szívvel, könnyes szemmel és mély fájdalommal emlékezünk drága ha­lottunkra, id. Csicseri Lászlóra Kistárkány (Maié Trakany), akit a kegyetlen halál tíz évvel ezelőtt, 50 éves korában ragadott ki szerettei kö­réből. Akik ismerték és szerették, emlé­kezzenek rá kegyelettel ezen a szomorú évfordulón. Köszönjük mindazoknak, akik őrzik emlékét és virágot helyeznek sírjára. Emlékét örökké szívében őrzi: a gyászoló család. Ú-1027 Olimpiai fogadás nyereményutazással KS.»»«-«** Us Máltára­A nyerteseket a minden oszlopban kitöltött szelvények tulajdonosai közül 1989. január 19-től március 30-ig minden páros héten sorsolják ki. UP-5-1 ÚJ SZIÍ 6 1989. III. 2í

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents