Új Szó, 1989. március (42. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-17 / 65. szám, péntek

ÚJ szú 7 * 1989. III. 17. Az ENSZ közép-amerikai javaslatairól tanácskoztak a térség államainak képviselői San Salvadorban támadás érte az elnöki palotát Európai labdarúgó kupatornák Török csapat az elődöntőben (sr) - Kedden egy, szerdán tíz mérkőzést játszottak az európai labdarúgó kupatornák negyeddöntőiben. Három helyszínen, Kerkradeban, Nápolyban és Madridban is hosszabbítást láthatott a szép számú közönség. Egy ízben büntetőrúgások döntöttek a továbbjutás sorsáról, óriási meglepetésnek számít, hogy a török bajnok megálljt parancsolt a Monacónak. Tegnap este lapzárta után ért véget az UEFA Kupa utolsó negyeddöntő mérkőzése (San Sebastian - VfB Stuttgart), ma délben mindhárom kupában megismerjük az elődöntő párosítását. (ÖSTK) - New Yorkban öt közép­amerikai ország képviselői befejez­ték kétnapos tanácskozásukat arról az ENSZ-javaslatról, hogy a térség­be nemzetközi felügyelőtestületet küldjenek. Victor Hugó Tinoco nicaraguai külügyminiszter-helyettes szerint a résztvevők üdvözölték a világszer­vezet tervét, amelyet Marrack Go- ulding ENSZ-főtitkárhelyettes veze­tésével egy külön csoport dolgozott ki. A terv azzal számol, hogy 160 fős megfigyelői csoportot küldenének a közép-amerikai országokba, amely arra ügyelne fel, hogy miként valósul meg a felkelőknek nyújtott külföldi támogatás leállítása, továb­bá leszerelésük és kivonásuk a tér­ségből. Az említett ENSZ-javaslatról ha­marosan San Jóséban tanácskozik az öt közép-amerikai ország külügy­minisztere, s várhatóan felkérik majd a Biztonsági Tanácsot, hagyja jóvá az indítványt. Aggodalmat kelt azonban az Egyesült Államok álláspontja, mivel George Bush elnök a napokban közölte azt a szándékát, hogy még legalább egy éven át folyósítják a mintegy 50 millió dolláros támoga­Hun Sen elítéli Szihanuk tervét (CSTK) - Hun Sen kambodzsai kormányfő és külügyminiszter élesen bírálta Norodom Szihanuk herceg, kambodzsai ellenzéki vezető dönté­sét, miszerint a három ellenzéki frakció fegyveres alakulataiból létre­hozzák az ún. legfelsőbb nemzetvé­delmi tanácsot. Az SPK hírügynökség jelentése szerint a miniszterelnök nagy hibá­nak nevezte ezt a döntést, amely ellentétben áll a kambodzsai problé­ma békés rendezésére tett erőfeszí­tésekkel. Csaticsaj Csunhavan thaiföldi kormányfő Pekingben megbeszélést folytatott Vang Csen kínai alelnök- kel. Véleményük megegyezett ab­ban, hogy a kambodzsai konfliktust mielőbb meg kell oldani, mégpedig politikai eszközökkel. Egyébként mindkét politikus részt vett azon az ebéden, amelyet Szihanuk herceg adott (ismeretes, az ún. Demokrati­kus Kambodzsa koalíciós kormá­nyának elnöke az év egy bizonyos részében mindig Pekingbe teszi át székhelyét). Nyugat-Berlin Momper a főpolgármester (ŐSTK) - A nyugat-berlini képvi­selőház tegnap Walter Mompert, a szociáldemokraták városi szerve­zetének elnökét választotta meg fő­polgármesterré. A szavazás során az SPD-politikus 72 voksot kapott a lehetséges 138-ból. Mint ismeretes, Nyugat-Berlinben a januári választások nyomán olyan helyzet állt elő, hogy az SPD koalí­cióra léphetett az Alternatív Listával, vagyis a környezetvédők pártjával, s ennek megfelelően az új szenátus, azaz a kormány tagjai e két párt képviselőiből állnak. A képviselőház a szenátus (kormány) további tagjai­ról is tegnap szavazott. Lemondott a görög kormány (ŐSTK) - Andreasz Papandreu miniszterelnök kérésére csütörtökön testületileg lemondott a görög kor­mány, amely kizárólag a Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASOK) képviselőiből állt. Erre azt követően került sor, hogy a kiterjedt korrupci­ós botrány következtében lemondott Agamemnon Kitszojorgosz, a mi­niszterelnöki hivatal miniszteri ran­gú vezetője, aki Papandreu közeli barátja. Az athéni kormány Koszkotasz bankár kétes ügyletei miatt került kellemetlen helyzetbe. Az Ameriká­ba szökött bankár 200 millió dollárt sikkasztott, s ezt egyes hírek szerint összeköttetései is lehetővé tették. tást a nicaraguai kontráknak. Dániel Ortega managuai sajtóértekezletén erélyesen elítélte ezt a tervet. A ni­caraguai államfő szerint a Fehér Ház szándéka ellentétes a salvadori csúcson született megállapodással, miszerint legfeljebb 90 napon át fo­lyósítható nem katonai jellegű támo­gatás az ellenforradalmároknak. * * * San Salvadorban a Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front (FMNL) egységei aknavetőkkel lőt­ték és súlyosan megrongálták az elnöki palotát. A jelentések arról nem számolnak be, hogy Duarte elnök az épületben tartózkodott-e. Az akcióra mindössze három nappal a vasárnapi elnökválasztás előtt ke­rült sor. Genfi leszerelési konferencia Csehszlovák felszólalás (ŐSTK) - A genfi leszerelési kon­ferencia plenáris ülésén tegnap felszólalt Vratislav Vajnar, ha­zánk küldöttségének vezetője. A résztvevőket tájékoztatta azon kí­sérlet eredményeiről, amely célja volt megbizonyosodni arról, hogy a polgári vegyipar nem gyárt vegyi fegyvereket. A Mnísek pri Liberciben januárban elvégzett ellenőrzésről szóló jelentést a konferencia hivata­los dokumentumaként adták ki. Vaj­nar általánosította a kísérlet egyes eredményeit. Mint mondotta, a leg­fontosabb végkövetkeztetés, hogy a polgári vegyipar ellenőrzése a vegyi fegyverek általános és teljes betiltásáról készülő konvencióban foglaltakkal összhangban megvaló­sítható és biztonságos. A csehszlo­vák kísérlet egyben bebizonyította, hogy elsősorban az ellenőrzés eddig megoldatlan problémáinak konkrét kidolgozására kell összpontosítani. Brazíliában befejeződött az általános sztrájk (ŐSTK) - Sikeresen fejeződött be Brazília történetének legnagyobb ál­talános sztrájkja. A szakszervezetek felhívására megtartott kétnapos munkabeszüntetéssel a kormány inflációellenes programjának az életszínvonalra gyakorolt negatív hatása ellen tiltakoztak. Szórványos, azonban nem túl súlyos összetűzé­sekre is sor került, s a rendőrség 170 személyt letartóztatott. A két legnagyobb szakszervezet felhívására tartott akcióban mintegy 35 millió dolgozó vett részt, vagyis a munkaképes lakosság mintegy fele. A sztrájkolok béremelést köve­teltek, s tiltakoztak az ellen, hogy a bérek reálértéke az utóbbi két évben 40 százalékkal csökkent. Santos Andrade, az Általános Mun­kásközpont vezető tisztségviselője szerint a sztrájk bizonyította a dolgo­zók egységét és politikai öntudatát. Delors a kelet-nyugati együttműködésről (ŐSTK) - Jacques Delors, az Eűrópai Közösségek Bizottságának elnöke Strasbourgban, az Európa Parlament ülésén síkraszállt a kö­zöspiaci és az európai szocialista országok közeledéséért. Delors meggyőződését fejezte ki, hogy ez a közeledés akkor is lehet­séges, ha a kelet-európai országok nem lépnek be a közösségbe. Ezzel összefüggésben olyan politikai ak­ciókra hívta fel a nyugati közössé­get, amelyek megerősítenék, hogy érdeke a kapcsolatok bővítése min­den európai országgal. Strasbourgban közzétették azt a nyilatkozatot, amelyben az említett bizottság üdvözli az Európai Sza­badkereskedelmi Társulás országai­nak azt a szándékát, hogy bővítsék az együttműködést a Közös Piac tagországaival. A jövő héten Brüsz- szelben e két nyugat-európai gaz­dasági tömörülés illetékes miniszte­rei olyan közös szerv létrehozásá­nak a lehetőségét vitatják meg, amelynek döntéshozatali jogköre is lenne. Lépéselőnyben volt az AC Milán a brémai gól nélküli eredményt kö­vetően, a továbbjutásért azonban alaposan meg kellett szenvednie. Van Basten büntetőből lőtt góljára (33. p) a szünet után nagyobb se­bességre kapcsoló vendégek nem tudtak válaszolni. Kölnben játszott a Galatasaray, mert pályáját rend­bontásért bezárták. Ennek ellenére sok török vendégmunkás biztatta az isztambuliakat, akik a két héttel ez­előtti 1:0-ás meglepő győzelmük után kibekkelték az 1:1 -et. Madrid­ban kétórás drámának lehetett szemtanúja a több mint 90 000 néző. A spanyol fővárosban is 1:1- re végződött a mérkőzés a rendes játékidőben, így hosszabbítás kö­vetkezett, és a 105. percben M. Az Európa-bajnok Szeleznyeváék távollétében is beigazolódott a szovjet iskola fölénye a párosok mezőnyében, a bronzérmet a fiatal Becske — Petrov kettős szerezte meg, ez első közös ér­mük, mert a kislány gyűjteményében 1986-ból már van egy hasonló. Akkor másik partnerrel, Kornyijenkóval verseny­zett. Nagy meglepetésről gondoskodott a Bercy-sportpalotában az idény elején alakult kanadai Landry, Johnston duó! Hazájuk bajnokságán 2. voltak, s ugyan­ilyen helyen végeztek a francia fővá­rosban. SPORTHÍRADÓ • Őpindlerúv Mlynben a férfiak mű­lesiklásával folytatódott Csehszlovákia 53. nemzetközi alpesi síbajnoksága. A győzelmet a várakozásnak megfelelően Peter Jurko szerezte meg. Eredmények: 1. Jurko (L. Mikulás) 94,96, 2. Voka- ty (Technika Brno) 96,00, 3. M. Bíreé (B. Bystrica) 96,75, 4. Kunkela (B. Bystrica) 97,09, 5. Mudroch (Bohemians) 97,17,6. Maxa (Vimperk) 98,00. • A norvégjai Steinkjerben folytató­Ki lesz a harmadik? (sr) - öt mérkőzést rendeznek ma az I. jégkorongligában. A bajnoki cím sorsa már kedden eldőlt, a bronzéremért Kas­sán (Koáice) játsszák az ötödik VS2-Sparta összecsapást, melyet a tele­vízió is közvetít. Még egy helyosztó lesz, mégpedig Jihlavában az 5-6. helyért. Az osztályozó csapatai az 5. felvonásban küzdenek a pontokért. A MAI MŰSOR - a 3. helyért, 16.30: Koéice-Sparta (játékvezető Danko), az 5. helyért; 17.30: Jihlava-Ő. Budéjovice (Zavarsky), osztályozó: Slovan-Brno (Rejthar), Kladno-L. Mikulás (Gergely), Nitra-Olomouc (Gottwald). ■ Zárószakaszában a Heysel-per. Utolsó hetébe lépett a brüsszeli He- ysel-per, amelyen a belga főváros sta­dionjában 1985. május 29-én a labda­rúgó Bajnokcsapatok Európa Kupája döntőben bekövetkezett 39 halálos áldozattal járó tragédia felelőseit pró­bálják felderíteni és felelősségre von­ni. Huszonnégy brit szurkoló, két belga rendőrtiszt, a Belga Labdarúgó Szö­vetség egykori főtitkára, továbbá az UEFA elnöke és főtitkára, Brüsszel polgármestere, valamint sportfelelőse került a vádlottak padjára. ■ Meghalt Dávid Thio. Lyonban meg­halt a 23 esztendős Dávid Thio elefánt­csontparti ökölvívó, aki március 4-én kiü­téses vereséget szenvedett az amerikai Terrence Alii ellen vívott profi mérkőzé­sen. Az afrikai sportoló a 9. menetben került a padlóra, s azonnal elvesztette az eszméletét, és a kómás állapotból már nem tért magához. Vasquez volt eredményes. A BEK- ben ez az összecsapás igazi focigá­lát hozott. Szép sikernek számít a bolgár kupagyőztes diadala a Kerkrade otthonában. A Szredec jól állta a sarat a 2x15 perc hosszabbítás­ban, majd Fortuna kegyeibe fogadta a tizenegyes rúgásoknál. A címvédő Mechelen a frankfurti 0:0 után ki­használta a hazai pálya előnyét, és az elődöntőben várhatja ellenfelét. Annak ellenére, hogy a Barcelona kiharcolta a továbbjutást, szurkolói csalódottan távoztak az Aarhus elle­ni, gól nélkül végződött összecsapás után. Elsőként a Bayern München vívta ki a továbbjutást a labdarú­gó-kupák negyeddöntőiben. A ba­A páros műkorcsolyázás világbaj­noka: Jekatyerina Gorgyejeva, Szergej Grinykov (Szovjetunió), 1,5, 2. Landry, Johnston (Kanada), 3,0, 3. Becske, Pet­rov (Szovjetunió) 5,0. 4. Schwarz, König (NDK) 6,5, 5. Yamagucsi, Galindo (USA), 7,0, 6. Kvicsenko, Kadirkajev (Szovjet­unió) 9,5. A nők kötelező gyakorlata után a következő sorrend alakult ki: 1. Leist­ner (NSZK-beli) 0,4,2. Trenary (amerikai) 0,8. 3. Lebegyeva 1,2, _ 4. Gorbenko (szovjetek) 1,6,5. Neske (NSZK-beli) 2,0, 6. Ito (japán) 2,4 p. dott a sílövők Világ Kupája. A 20 km-es távot az NSZK-beli Fischer nyerte a szov­jet Popov és honfitársa, Reiter előtt. A VK állása: 1. Kvalfoss 213, 2. Popov 209, 3. Anders 157 pont. • A Himik Voszkreszenszk együtte­se nyerte az ezüstérmet a szovjet jégko- rong-bajnokságban. Mint ismeretes, a CSZKA Moszkva már korábban bebiz­tosította az aranyérmet. • Miloslav Meőír bejutott az Indián Wells-i nemzetközi tenisztorna 3. forduló­jába: Mecíf - Woodforde 3:6, 6:3, 6:1. • Az első téli Pánamerikai Játéko­kat szeptember 3. és 15. között az argentin síközpontban, Las Lenasban bonyolítják le - jelentették be Buenos Airesben a nyitánynak számító esemény házigazdái. Tíz nemzet részvétele már biztosra vehető. • Tegnap tartotta évzáró taggyűlé­sét a Slovan Bratislava sportegyesüle­te. Stanislav Demoviő elnök beszámoló­jában kiemelte a labdarúgókat, akik három­éves szünet után ismét az élvonalban szerepelnek; a jégkorongozókról viszont bírálóan szólt. Új szakosztállyal gyarapo­dott az egyik legnépszerűbb szlovákiai sportegyesület: januártól vízilabdacsapa­ta is van a Slovannak. ■ Issajenko is Johnson ellen vallott. Torontóban tovább folytatódott a szöuli olimpián doppingoláson ért és súlyosan megbüntetett kanadai atléta, Ben John­son ügyének vizsgálata. Ezúttal egy ver­senyzőtársát, a legjobb kanadai női vág- tázót, Angéla Issajenkót hallgatták ki, aki megváltoztatva tavaly ősszel kinyilvánított véleményét, eskü alatt azt vallotta, hogy Johnson beleegyezését adta a dopping­kúrához. „Be kell vallanunk, hogy az egész csoport - Bennel együtt - éveken keresztül szedte a tiltott gyógyszereket, mindenkinek tisztában kellett lennie az­zal, hogy ez milyen veszéllyel fenyeget" - hangoztatta Issajenko. ■ Maradona a maffiavezér vacsorá­ján. Az olasz sajtó nagy terjedelemben számolt be arról, hogy Diego Marado- nát, a Napoli argentin szupersztárját a napokban egy nápolyi maffiavezér esküvői vacsoráján látták. A házigazda meglepetésnek szánta Maradona meg­joroknak volt mit csinálniuk, hogy túljussanak az igen szívós és takti­kus skót együttesen. Drezdában gólfesztivált rendezett a sziporká­zó Dynamo. Szünet után akkor lőtt gólt a naivan futballozó Victoriának, amikor csak akart. Frederiksson já­tékvezető a 73. percig tűrte a vendé­gek durvaságait, ekkor azonban Mi- reának felmutatta a piros lapot. Ez három góljába került a vendég­együttesnek. Nápolyban 80 000 né­ző várta a kétgólos előnnyel érkező Juvet. Maradonáék már a 45. perc­ben ledolgozták hátrányukat, ám mégis hosszabbítás következett. Az utolsó másodpercekben Renica gól­ja jelentette a házigazdák továbbju­tását. Kupaszerda BAJNOKCSAPATOK EURÓPA KU­PÁJA: Reál Madrid-PSV Eindhoven 2:1 (1:1, 0:0), góllövők: Sanchez (11- esből), M. Vasquez, ill. Romario. 90 000 néző, játékvezető: Vautrout (francia). Az első mérkőzésen 1:1, továbbjutó a Reál. Galatasaray Istanbul-AS Monaco 1:1 (0:0), góllövők: Prekazi, ill. Weah. 60 000 néző, jv. Van Langenhove (belga). Az első mérkőzésen 1:0, tj. Galatasaray. AC Milan-Werder Bremen 1:0 (1:0), góllö­vő: Van Basten (11-esből). 75 000 néző, jv. Smith (skót). Az első mérkőzésen 0:0, tj. AC Milán. Steaua-IFK Göteborg 5:1 (3:0), góllövők: Lakatos (3), Bálint, Dumit- rescu, ill. Zetterlund. 25 000 néző, jv. Quiniou (francia). Az első mérkőzésen 0:1, tj. Steaua. KUPAGYŐZTESEK EURÓPA KUPÁ­JA: Sampdoria-Dinamo Bukarest 0:0. 30 000 néző, jv. Németh (magyar). Az első mérkőzésen 1:1, tj. Sampdoria. Kerkrade-Szredec Szófia 2:1 (2:1,1:0), tizenegyesekkel 6:7. Góllövők: Haan, Van de Luer, ill. Sztojcskov. 30 000 néző, jv. Nikkelsen (dán). Az első mérkőzésen 1:2, tj. Szredec. Mechelen-Eintracht Frank­furt 1:0 (0:0), góllövő: Willmots. 15 000 néző, jv. Szpirin (szovjet). Az első mérkő­zésen 0:0, tj. Mechelen. FC Barcelona -Aarhus 0:0. 7000 néző, jv. Germana- kosz (görög). Az első mérkőzésen 100, tj. Barcelona. UEFA KUPA: Bayern München-He- arts of Midlothian 2:0 (1:0), góllövők: Augenthaler, Johnsen. 30 000 néző, jv. Aladren (spanyol). Az első mérkőzésen' 0:1, tj. Bayern. Dynamo Dresden-Victo- ria Bukarest 4:0 (0:0), góllövők: Minge és Gütschow (2 - 2). 40 000 néző, jv. Frede­riksson (svéd). Az első találkozón 1:1, tj. Dynamo. Napoli-Juventus 3:0 (2:0,2:0), góllövők: Maradona (11-esből), Carneva- le és Renica. 80 000 néző, jv. Kirschen (NDK-beli). Az első mérkőzésen 0:2, tj. Napoli. (sr) feújnítapffs a 13. játékhét SAZKA-mérkőzéseire (1-8. I. labdarúgóliga, 9-11. labdarúgó CSNL 1,12-13. labdarúgó SZNL I): 1. Hr. Králové-Cheb 1 2. Vítkovice-Olomouc 1 3. Nitra-Slavia 0,1 4. Dukla—Inter 1 5. Slovan-Sparta 0, 2 6. Bohemians-B. Bystrica 1 7. DAC-Trnava 1 8. Plzen-Ostrava 0,1 9. Brandys-Zbrojovka 2 10. Havírov-Fr. Místek 1 11. Gottwaldov-Slusovice 0,1 12. Hurbanovo-Preéov 1 13. Humenné-Pov. Bystrica 2 hívását, aki - állítólag gyanútlanul - eleget is tett az invitálásnak. Az említett maffiafónök egyike azoknak, akik Olaszország-szerte titkos fogadó­irodákat működtetnek, s hatalmas összegek bevetésével próbálják ked­vük szerint alakítani a labdarúgó-mér­kőzések eredményeit. ■ Lemieux megállíthatatlan. Az észak-amerikai profi jégkorongligában az NHL-ben Mario Lemieux egyre erőseb­ben ostromolja Wayne Gretzky „trónját". A Pittsburgh Penguines 23 éves csatára az idei évadban számolatlanul ontja a gó­lokat, és elhomályosítja az Edmonton Oi- lersből a Los Angeles Kingshez átigazolt Gretzkyt. A legutóbbi fordulóban Lemieux még szokásos formáját is felülmúlta, há­rom góllal és három gólpasszal vette ki részét csapata 6:5-ös győzelméből a Chi­cago Black Hawks ellen, azaz mind a hat pittsburghi gólban szerepet játszott, (sr) Műkorcsolya- és jégtánc-vb Harmadszor Gorgyejeváék (ŐSTK) - Jekatyerina Gorgyejeva és Szergej Grinykov nem címvédőként indult a párizsi műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokságon, hiszen tavaly búcsúzó honfitársaik, Valováék megelőzték őket Budapesten; a fiatal moszkvai páros mégis harmadik aranyát nyerte világversenyen, hiszen 1986-ban és 1987-ben is a dobogó legfelső fokán állt. Kúrjük, amelyet Strauss-zenére mutattak be, hibátlan volt, s valamennyi részvevő közül ők mutatták be a legharmonikusabb, legnehezebb produkciót, s a bírák teljesítményüket 5,8-5,9 ponttal jutalmazták. Sportvilág ’89

Next

/
Thumbnails
Contents