Új Szó, 1989. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-08 / 33. szám, szerda
AZ EMBERI JOGOK GARANCIÁI Napjainkban az egyik legidőszerűbb feladat: az emberi jogok garanciáinak mechanizmusára vonatkozó egységes koncepció kidolgozása és létrehozása - így véli Borisz Nazarov professzor, a szovjet Országos Jogi Levelező Főiskola emberi jogi tanszékének vezetője. Az alábbi beszélgetésben a szovjet tudós arról számol be, miként oldják meg ezt a problémát a Szovjetunióban.- Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának elfogadása óta negyven év telt el. Ez az okmány azonban ma is időszerű. Az Egyesült Nemzetek Szervezetében decemberben tartott felszólalása során Mihail Gorbacsov azt mondta, e nyilatkozat évfordulója megünneplésének az állam számára legalkalmasabb módja az, ha odahaza megjavítja a saját állampolgári jogainak tiszteletben tartásával és védelmével kapcsolatos feltételeket. Úgy vélem, körülbelül öt évvel ezelőtt ilyen beismerést nem lehetett volna hallani egy szovjet vezető szájából, nemde?- Nyilván így van. A Szovjetunióban sok évtizeden keresztül azt a hivatalos álláspontot vallották, hogy már a szocialista társadalom létezésének puszta ténye is leveszi a napirendről azt, hogy az emberi jogok kérdése élesen merülhessen fel. Mi azonban tapasztalatunk alapján meggyőződtünk arról, hogy a társadalom gazdasági és szociális élete szükségképp megsínyli, ha az ember tevékenységének állampolgári és politikai területe mesterségesen leszükül. Most pedig olyan helyzet alakult ki, amikor a jogi reformok további halogatása az átalakítás fékjévé válik. Mihail Gorbacsov az ENSZ-ben megállapította, hogy országunk manapság valóban forradalmi fellendülést él át. Jelenleg sok minden változik, és az átalakítás eredményei leginkább talán a társadalmi tudat terén érezhetőek. Nyíltan kifejtik és megvitatják a legkülönbözőbb véleményeket, fokozódott az állampolgárok társadalmi tevékenysége, amiről az tanúskodik, hogy számos szovjet köztársaságban és az ország több körzetében nem formális szervezetek, népfrontok jöttek létre. Tanszékünk létrehozását én a legutóbbi változások következményének tekintem. Nem mondhatom azt, hogy a szovjet főiskolákon azelőtt egyáltalán nem fordítottak figyelmet az emberi jogok tanulmányozására. Külön, önálló emberi jogi tudományág azonban nem volt nálunk. A tanszék tanterve mindenekelőtt az emberi jogok garanciáival összefüggő kérdésekkel foglalkozik. Feladatunkat abban látjuk, hogy segítséget nyújtsunk végzett növendékeinknek abban, hogy az emberi jogok helyzete gyökeres javításának, az ezzel kapcsolatos változások folyamatának tevékeny résztvevői legyenek. A főiskolának talán még másfél-két évre van szüksége ahhoz, hogy emberi jogi szakemberek kerüljenek ki falai közül.- Tapasztalatunk arra is tanít, hogy ilyen vagy olyan törvény puszta kihirdetése még nem jelenti automatikusan annak végrehajtását is. A garanciák hiányára gondolok... s- Már az 1936. évi szovjet alkotmányban, amely a sztálini alkotmány nevet kapta, igen sok, jól hangzó tétel volt az emberi jogokról. Ezek azonban „nem működtek“. Ez nem jelenti azt, hogy egyáltalán semmilyen jogok sem voltak nálunk. De éppen a jogok hiánya hozott létre - sok más okkal együtt r- kedvező talajt az önkény számára. Annak a garanciája pedig, hogy az átalakítás erősödni fog: a hatalom és az irányítás egész politikai rendszerének mélyreható demokratikus reformja. A 19. országos pártértekezlet megfogalmazta azoknak a kérdéseknek a fő komplexumát, amelyeknek megoldása ma létfontosságú számunkra - ez a tanácsok valódi teljhatalma, a szocialista jogállam kialakítása, a legfelsőbb államhatalmi szervek új szerkezete, a bírák függetlensége. Azért beszélek erről, mert az emberi jogok problémája szervesen összefügg a társadalmi kapcsolatok egész struktúrájával. Példa kedvéért vizsgáljunk meg egy olyan fontos demokratikus elvet, amilyen a kormány felelőssége a Legfelsőbb Tanáccsal, vagyis Borisz Nazarov professzor (APN-felvétel) a végrehajtó szerv felelőssége a képviseleti törvényhozó szervvel szemben. Bár a szovjet alkotmányban megfelelő tétel szól erről, valójában egyszer sem voltunk olyan helyzet tanúi, amikor a kormány beszámolt volna a Legfelsőbb Tanácsnak ez utóbbi képviselőinek kérésére. Ennek az oka: a törvényhozási garanciák hiánya. Jelenleg új alkotmányos okmányokat. fogadtak el. A bennük rögzített tételek egész komplexuma közül én arra fordítanám a figyelmet, amelyikben a képviselői interpelláció intézményének fejlődéséről esik szó. Eszerint a Legfelsőbb Tanács ülésén a képviselőknek jogot kell kapniuk arra, hogy kérdést intézhessenek a kormányhoz, a legmagasabb rangú vezetőkhöz a tevékenységükkel összefüggő bármely kérdésről. Az alkotmányban eszközölt módosítások megkövetelik azt, hogy a hatalom legfelsőbb láncszemeinek népi képviselőjévé igen sok társadalmi szervezet és egyesület képviselőit válasszák. Ezáltal kiszélesítik a társadalmi alapját annak, hogy a szovjet társadalom szociális érdekeinek egész sokfélesége kifejezésre juthasson a hatalom legfelső szerveiben, és ezt figyelembe is vegyék. A néphatalom ilyen formája egy másik új tétellel is megegyezik: eszerint létre kell hozni a Szovjetunió alkotmányfelügyeleti bizottságát. Ez már régóta szükséges ahhoz, hogy kiküszöböljék a társadalom életéből az olyan eseteket, amikor „törvénytelen törvényeket“ hoznak, a kormány és a főhatóságok pedig olyan rendeleteket, amelyek ellentétben állnak a törvénnyel. SZERGEJ BIKOVSZKIH (APN) Cl j&wwd Mít&óí) Az okokat kell megszüntetni Rafael Musztafin tatár író cikkét közölte a közelmúltban az SZKP KB napilapja. Az író ebben egyes eltúlzott nemzetiségi követelésekre reagált és megállapította, hogy a nemzetiségi problémákat szélesebb összefüggéseikben kell megoldani, azokat az okokat kell megszüntetni, amelyekből a különböző túlkapások erednek. Az utóbbi két évben országunkban a demokratizálási folyamatok, a nyilvános tájékoztatás bővítése, a gazdaság átalakítása és a politikai rendszer reformja mellett még egy fontos folyamat zajlik, amely közvetlenül kötődik ezekhez a változásokhoz - írta Musztafin. Nem formális szervezetek és egyesületek jönnek létre például Kazanyban is, ezek mindenekelőtt nemzetiségi jellegű célokat és feladatokat hirdetnek. Ez természetesen nem mindenkinek tetszik, sokan úgy vélik, továbbra is csendnek és nyugalomnak kellene lennie. Javasolják is: talán ideje lenne véget vetni ennek. Mindig akadnak olyanok, akik sz#et- nék megakadályozni az újat, elég erre utasítást adni. Talán felesleges szabadságról van szó? A szabadság sosem felesleges: vagy van, vagy nincs. Márpedig ezen a téren az elmúlt évtizedek során számos probléma gyűlt fel; a Szovjetunióban szokássá vált úgy beszélni a nemzetiségi kapcsolatokról, mint a halottról: vagy jót, vagy semmit. Most eljött az adagolt igazság időszaka: ezt lehet, erről egy szót sem szabad szólni. Az embert, aki szívén viseli népe sorsát, a nemzetiségi kultúra és az anyanyelv jövőjét, mégsem lehet „nacionalistának“, ráadásul „burzsoának" nevezni. Tudatában vagyunk annak, mennyi vért követelt népünktől az ilyen hozzáállás. Elképzelhető-e a szabadság a felelősségtudat nélkül? - teszi fel a kérdést Rafael Musztafin. Hol a határ a szabadság és a között az érzés között, hogy minden megengedett? NaberezsnijeCsel- i níben például egy csoport javasolta a Tatár és Baskír Autonóm Köztársaság szövetségi köztársasággá való egyesítését. Más határozatok szerzői csak Baskiria nyugati területeire tartanak igényt, ahol sok tatár él. A gyűléseken és a találkozókon azonban megfigyeltem, hogy távolról sem mindenki ért egyet ezekkel a szélsőséges követelésekkel. Nem mernek azonban nyíltan felszólalni, nehogy konzervatívoknak, sőt a „nemzet ellenségének" titulálják őket. A hivatalos szervezetek képviselői és a párttisztségviselők szintén inkább hallgatnak: hiszen nem jöttek felülről semmilyen utasítások... De kellenek-e ilyen utasítások? A kölcsönös területi igények látszólagos igazságosságuk ellenére sem szolgálják a népek közti bizalmat és kölcsönös megértést. Ezt bizonyítják a karabahi keserű tapasztalatok is. A nemzeti gyűlölködés olyan, mint az erdőtűz: egyszercsak fellobban és önmagát táplálja. Ha meg is valósulnának ezek a merész, de inkább agresszív javaslatok, a „nagy Tatárföld“ zászlaja alatt, legjobb esetben akkor is csak a tatárok ötven százaléka egyesülne. S mi legyen a többiekkel? Tekintsünk kicsit a múltba. A szovjethatalom első napjaitól kezdve a területi autonómiát összekapcsolták a kulturális autonómia elvével, elsősorban azok számára, akik nemzeti köztársaságuk határán kívül éltek. Szverdlovszkban például a háború előtt tatár nyelvű kerületi újság jelent meg, hivatásos tatár színház volt a városban, nemzetiségi könyvtár és tatár pedagógiai főiskola, ahol a kerületben szétszórt tatár iskolák számára képeztek tanítókat. A szverdlovszki rádiónak rendszeres tatár nyelvű adásai voltak, ugyanígy voltak tatár rádióműsorok az OSZSZSZK azon területein, ahol jelentős számú tatár élt. A háború alatt mindez megszűnt, s a háború után nem született újjá. Az ilyen problémák azonban nyugodtan és átgondoltan megoldhatók, amit a következő példa is bizonyít. Közép- Azsia, Szibéria, a Távol-Kelet és az ország nyugati térsége tatárjaitól évekig érkeztek levelek Kazanyba, ezekben a levelekben azt panaszolták, hogy nem tudják fogni a csak közép- és hosszú hullámokon közvetítő tatár rádió adásait. Amikor a nemzetiségi kapcsolatok bizottsága már késhegyre menő vitákat folytatott erről az autonóm köztársaság miniszter- tanácsa mégiscsak talált ötmillió rubelt egy rövidhullámú adó felépítésére Kazanyban. További jó példa, hogy a tatár televízó videokazettákkal látja el a szomszédos városokat és köztársaságokat, ahol jelentős a tatár diaszpóra. Ugyanakkor a tatár télevízó idegen nyelvű, például csuvas műsorokat is közvetít. Számos hír érkezik arról, hogy a különböző kerületekben, köztársaságokban tatár népi együttesek, amatőr színházak, nyelviskolák alakulnak. Az anyanyelvi oktatást viszont már aligha lehet „műkedvelő" úton megoldani. A nemzetiségi kapcsolatokat szélesebb összefüggéseikben kell megítélni. Nem elég a nemzetiségek egyenjogúságának alkotmányos kihirdetése, az anyagi feltételeket is meg kell teremteni e jog gyakorlati érvényesítéséhez. A gyakorlat ugyanis azt mutatja, hogy a nemzetiségi sérelemérzés a szeparatista és nacionalista hangulatok táptalaja. Ezt bizonyítják a karabahi események és más nemzetiségi túlkapások. Ezért nem elég elítélni a következményeket, hanem az okokat kell megszüntetni. Ószintén hiszem - szögezte le végezetül Rafael Musztafin -, hogy a pangás éveiben felgyülemlett nemzetiségi problémákat meg lehet és meg kell oldani. Nem kölcsönös vádaskodásokkal, a határok megváltoztatásával, hanem a gátak átgondolt, konstruktív, fokozatos felszámolásává!. Cselekvő részvételre mozgósítani Az ideológiai munka elsőrendű feladata az emberek alkotó- készségét és munkakezdeményezését serkentő légkör megteremtése. Többek között ez garantálhatja az átalakítás sikeres megvalósítását a munka és az élet valamennyi területén, hangsúlyozta a CSKP KB 10. ülésének határozata. Ez az igény világosan kifejezi azt a tényt, hogy az ideológiai munka az átalakítás folyamatában fontos szerepet tölt be, a konkrét tettek támogatása nélkül azonban öncélúvá válna, nem lenne hatékony. Ez a tényező ma sokkal fontosabb, mint eddig bármikor volt. Más szóval: ideológiánknak nélkülözhetetlen szerepe van abban, hogy a fontos társadalmi és csoportérdekek tudatosítását kialakítsa. Ez a konkrét tennivalók egész sorát jelenti. Hiszen ha az ideológia egyik fő tennivalója az, hogy a társadalom egészének és különböző rétegeinek léthelyzetét, ebből származó érdekeit meghatározza, akkor ez a társadalom valamennyi tagjától új szemléletmódot, türelmet és nagyfokú tudatosságot igényel. Jelen helyzetünkre vonatkoztatva: a szavak érthető és konkrét tartalommal való megtöltését, az új formák és módszerek alkalmazását az ideológiai munka területén. Tehát itt is olyan munkastílus megválasztásáravan szükség, amely következetesen megvilágítja az átalakítás célját, a megvalósításhoz vezető utat. Az elmúlt időszakban ezt a munkát általában a hangzatos szavak és félmegoldások jellemezték. Jelenkori és jövőbeni életvitelünket képességeinknek a társadalmi haladás ügyét szolgáló hasznosítása, az ehhez szükséges lehetőségek kutatása, azok kihasználása határozza meg. Az átalakítás folyamatában az ideológia küldetése és feladata a tömegek mozgósításában rejlik. Most és az elkövetkező időszakban is a legfontosabb követelmény, hogy a pártalapszervezetekben, pártcsoportokban és dolgozókollektívákban az adott lehetőségeket maximálisan kihasználjuk, hogy minden kezdeményezés eredményes, konkrét formát öltsön. Azokban a pártalapszervezetekben, amelyekben konstruktívan foglalkoztak és foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel, azzal, hogy miként lehet szorosabbra fűzni az ideológiai munkát a mindennapi élettel, ott jók az eredmények. Például a Kassai (Koáice) Nehézipari Művekben, a púchovi Május 1 .* Gumigyárban, a Lykotex vajáni (Vojany) üzemében, a Tőketere- besi (Trebisov) Járási Nemzeti Bizottság pártalapszervezetében. A CSKP KB 10. ülése nyomatékosan aláhúzta mindazt, ami nyugodt, mindennapi életünk biztosítását, előrehaladásunkat meghatározza. Az ideológiai munkának e forradalmi változások folyamatában cselekvő részvételre kell mozgósítania. Olyan légkör megteremtésére, amely serkenti a kezdeményezést és az alkotóvágyat. Ebből a légkörből nem hiányozhatnak a széles körű demokratikus kapcsolatok, a párt vezető szerepének érvényesítése, a politika és a gazdaság feladatainak helyes értelmezése s nem utolsósorban a politikai és gazdasági törvények, valamint a szocialista törvényesség megtartása. Az ideológiai munka az átalakítás folyamatában csak akkor töltheti be előremutató társadalom- és történelemformáló szerepét, ha az említett követelményeknek képes minél teljesebben megfelelni. A legfontosabb, hogy tisztázza, mindenki számára világossá tegye, miben rejlik társadalmunk átalakításának lényege, s a szerkezetváltás milyen követelményeket támaszt a kommunistákkal, a többi dolgozóval, a társadalom minden tagjával szemben. Ez - éppen, mert társadalmi viszonyaink egyre erőteljesebben alakulnak át - új követelmények egész sorát támasztja nemcsak az ideológiai életünk szakaszán, hanem a népgazdaság valamennyi ágazatában dolgozókkal szemben. E követelmények elsősorban az önálló gondolkodást és véleményalkotást, a személyes felelősség vállalását várják el mindannyiunktóí. KATÓCS GYULA Az Ostrava-vítkovicei Klement Gottwald Vasmű és gépgyár dolgozói a múlt évben helyezték üzembe azt a neutralizációs állomást, amely évente 16 ezer köbméter maratószer semlegesítésére képes. A 14 millió korona ráfordítással kivitelezett beruházás jelentős mértékben hozzájárul a talajvíz tisztaságának védelméhez. Az új technológia tökéletes közömbösítést eredményez. A keletkező üledék talajjavításra használható fel. A képen: Irena Kalinová mintát vesz, a háttérben Bohuslav Slameőka, a létesítmény művezetője, aneutralizációsreaktorműködésétellenőrzi. (Petr Berger felvétele - CTK) KOMMENTÁLJUK
