Új Szó, 1989. február (42. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-23 / 46. szám, csütörtök

ÚJ szú 7 ■ A nyugati reakciós erők, s nálunk is egyes emberek, főleg a közelmúlt prágai ese­ményei után, gyakran idézik Václav Havel csehszlovák ál­lampolgár nevét. Ezzel kap­csolatban számos olvasó kér­te szerkesztőségünket, ma­gyarázza meg, hogy ezt a sze­mélyt miért övezi olyan érdek­lődés. Ki is Václav Havel? A Rudé právóban írtunk már róla, 1986. november 22-én megjelent, Busás jutalom cí­mű cikkünkben. A fejlemények megerősítették akkori jellem­zésünk igazát. Tekintettel több új tényre, az alábbi szerkesz­tőségi cikkben teszünk kísér­letet arra, hogy feltárjuk Havel politikai tevékenységének szociális gyökereit, valamint céljait. Ki is tehát Václav Ha­vel? A Havel név már a hú­szas, harmincas és negyvenes években is elválaszthatatlanul kötődött országunk politikai történéseihez. A két fivér, Mi­los és Václav nagy ingatlan és ingó vagyon birtokosa volt. Gazdag malomtulajdonosok, építési vállalkozók, a Lucerna, filmműtermek stb. tulajdo­nosai. Ebbe a családba született bele ifjabb Václav Havel. A köztársaság háború utáni térképén bekövetkezett politikai változások, s elsősorban az 1945. és az 1948. évi államosító dekrétumok azonban teljesen meg­változtatták szociális helyzetét. Ter­mészetesen hatottak magatartására is. A Havelek új nemzedékének kép­viselője a hetvenes években becs­vágytól fűtve politikai pályára lépett: „szent háborút“ hirdetett a szocia­lista állam ellen. Az elődök Ifj. Václav Havel egy Nyugaton közölt cikkében (A visszafogottság anatómiája, 1985. április) ezt írta: „Ebben az országban (vagyis Cseh­szlovákiában - a szerk. megj.), amelynek legújabbkori hanyatlását München nyitotta meg, az emberek különösképpen érzékenyek mindar­ra, ami akár csak halványan emlé­kezteti őket a háború előtti kapitulá­cióra a gonosz előtt“. Ez figyelemre méltó gondolat. , Nálunk az emberek valóban külö­nösképpen érzékenyek mindarra, ami a müncheni árulásra emlékezte­ti őket, amelyet országunkkal szem­ben azok követtek el, akik akkoriban Nagy-Britanniában, Franciaország­ban, Németországban és Olaszor­szágban hatalmon voltak. De azok is, akik a korabeli Csehszlovákiában képviselték a hatalmat. A gondolat azonban, figyelmet ér­demel egy családnak - ifjabb Václav Havel elődjeire gondolunk - anató­miája szempontjából is. Ez elsősorban Hugó Vavrecka mérnökre vonatkozik. A München előtti köztársaság közgazdásza és politikusa volt, aki München s az utána következő fejlemények idején a gyáros Bat’a szolgálatában állt. Egyébként nagyapja volt ifj. Václav Havelnak, s a Bat’ánál egészen 1945-ig a kereskedelmi és műszaki igazgató posztját töltötte be. Mit tudunk róla? Elsősorban azt, hogy jó volt a kapcsolata a náci urakkal. Erről tanúskodik különben- egy felvétel is arról a bankettről, amelyet a náci kiválóságok tisztele­tére adott két kartársával együtt, abból az alkalomból, hogy Zlínben megnyílt a kaszinó. A felvétel szívé­lyes beszélgetés közben örökítette meg, háttérben a horogkereszttel. Egyik kezdeményezője volt annak a döntésnek is, hogy Zlínben iskolát létesítsenek a náci vezetők gyerekei számára. A háború után megtalálták azt a gratuláló táviratot is, amelyet Vavrecka Jozef Tisóhoz intézett ab­ból az alkalomból, hogy megválasz­tották a szlovák állam elnökének. Hasonló dokumentumok mellett ez is megtalálható a Svit állami vállalat levéltárában. A Heydrich elleni me­rényletet követő rémuralom idején a náci meghatalmazottak kinevezték a cég átszervezett vezetőségébe. A sviti levéltár számos okmánya bi­zonyítja, hogy ezt nem egy ellen­szolgáltatással hálálta meg. Ifjabb Václav Havel apja, id. Vác­lav Havel mérnök, valamint valami­vel fiatalabb nagybátyja, Milos Havel Ki is az a Václav Havel? a harmincas és a negyvenes évek fordulóján a csehszlovákiai tőkés vi­lág befolyásos személyei közé tarto­zott. Václav Havel mérnök minden­ható elnöke volt a szabadkőműves jellegű Rotary Club elnevezésű szervezetnek, az ipari vállalkozók és a pénzmágnások afféle árnyékkor­mányának. Elsősorban a filmműter­mekbe fektetett tőkét forgatta, míg fivére, Milos Havel építési vállalko­zással foglalkozott, és a prágai Lu­cernát üzemeltette. Ezen túlmenően több ház, a Vysocinán a haviovi vadászlak és 1400 hektár erdő volt a tulajdonukban. Lída Baarová színésznő a háború után tanúvallomást tett arról, hogy a két Havel hogyan törekedett meg­menteni a filmműtermekbe befekte­tett tőkét. A hitleri Németország pro­tektorátusbeli filmgyártási és kultu­rális attaséjának, Glesgennek terve szerint a filmműtermeket 3ÖÖ ezer koronáért megvette volna a biroda­lom. Lída Baarová Milos Havelhe^ elkalauzolta a német titkosrendőr­ségnek, a Sicherheitsdienstnek (Sd) akkori prágai főnökét, Horst Böhmét. Megegyeztek. Havelék 300 ezer ko­rona helyett hatmilliót kaptak, vala­mint a részvények 49 százalékát (Baarová 1946. február 26-i tanúval­lomása). Ennek fejében milyen en­gedményeket kellett tenni? Ottó Őtancl, az SD prágai hivata­lának munkatársa vallomásában be­ismerte, hogy a Gestapónak a Lu­cernában Glawa fedőnévvel hivatala volt. Többek között eljárt ide Schulze bűnügyi tanácsos, helyettese, Abendschön és Nachtmann, a Ges­tapo hivatalnoka. „A Lucerna palota’ és a barrandovi vállalat tulajdono­sa... igencsak tisztában volt a Gla­wa üzemelésével, s gyakori vendég volt azokon az ivászatokon, amelye­ket Schulze és Abendschön rende­zett a konspiratív Gestapo-hivatal helyiségeiben“ - vallotta Stand. En­nek az épületnek ún. filmklubját is látogatták a nácik. Sőt, az előbbi tanú szerint néha még K. H. Frank is. L. Baarová színésznő vallomásá­ban szólt Milos Havelnek a Gestapo és az SD hivatalnokaival fenntartott további kapcsolatairól is. Václav Ha­vel mérnök akkoriban elkötelezett szerepet vállalt dr. J. Kratochvíl, a protektorátus ipari, kereskedelmi és kézműipari minisztere „vitaköré" ben“, amelynek tagjai voltak a pro- tektorátusi kormány magas rangú hivatalnokai és különféle cégek tu­lajdonosai. Itt beszélték meg azokat a „gyakorlati“ és „elméleti“ kérdé­seket, amelyek akkoriban érdekelték az itt összegyűlt urakat. A felszabadulás után a Havel családnak, elsősorban Hugó Vav- reckának és Milos Havelnek nem kis problémáik voltak. S ebben a családi légkörben járta ki életiskoláját a har­madik nemzedék képviselője is - ifj. Václav Havel. „Szociális gát“ Amikor véget ért a háború, Václav Havel kilencéves volt. A felszabadu­lást megelőző korszakról általában idillikus emlékei lehettek. Később ezt írta róla: „Gyerekkoromban, főleg amikor vidéki lakóhelyünkön éltünk, és én falusi iskolát látogattam, különféle előnyöknek és kiváltságoknak ör­vendhettem ... Nevelőnőm volt, sza­kácsnőt, szolgálót, kertészt és gép­kocsivezetőt tartottunk. S mindez közém és közvetlen környezetem közé... természetesen szociális gá­tat emelt...“ (részlet a Szabad Eu­rópa szerkesztőjével folytatott be­szélgetéseket tartalmazó Távvalla­tás című könyvből, amely 1986-ban jelent meg a Hamburg melletti Rein- bekben). A felszabadulás után Václav még egy ideig jólétben élt. Miután kissé elült a protektorátusi szél, apja a cseh nemzeti szocialista párt ma­gas rangú tisztségviselője lett. Akko­riban ez is az egyik módja volt an­nak, hogy elfogadható bírósági dön­tés szülessen Vavrecka mérnök és Milos Havel ügyében. Csakhogy 1948-ban bekövetkezik az államosí­tás, és a Havel család élete fokoza­tosan megváltozik... A fiatal Václav kitanulta a laborán- si szakmát, elvégezte az esti gimná­ziumot, és miután sikertelen kísérle­tet tett, hogy felvegyék egy humán irányzatú főiskolára, a Cseh Műsza­ki Főiskolán kezdte meg tanulmá­nyait. Ezek csak rövid ideig tartottak. A dolog nem érdekelte. Kétéves tényleges katonai szolgálatát köve­tően a polgári életbe visszatérve díszletező munkás lett az ABC Szín­házban. Majd nyolc éven át a Na Zábradlí Színházban színpadtechni­kus, dramaturg, szerző. Akkoriban kezdett publikálni is. Először a Kvéten folyóiratban, majd a Divadelní novinyban és a Divadlo folyóiratban jelentek meg bírálatai, tanulmányai, kisebb művei. Drámaí­ró a hatvanas évek elején lett, főleg első színdarabjának, a Kerti ünne­pélynek köszönhetően, amelyet a Na Zábradlí Színház 1963-ban adott elő Otomar Krejci rendezésében. Nem kellett azonban sokáig várni arra, hogy a politikus is megszüles­sen. Ez annak kapcsán történt, hogy tagja lett a Tvár folyóirat szerkesztő- bizottságának. Nemsokára olyan vezéregyéniség lett itt, aki nagy be­folyást gyakorolt a cikkek megvá­lasztására. A Tvár szerinte, amint azt később megírta, „a szabadság szigete volt valami olyasminek az óceánjában, amit ugyan mérhetetle­nül szabadnak minősítettek, de ami belsőleg mégsem volt szabad“ (Táv­vallatás). A kiadó, vagyis az írószö­vetség nem értett egyet a folyóirat politikai orientációjával, és beszün­tette kiadását. Amint később Havel elmondotta a Szabad Európa említett szerkesz­tőjének, a Tvárért vívott „harcban“ megedzette az a taktika, amellyel érvényt akart szerezni szocialistael­lenes politikai szándékainak. „Be­mutattuk az új magatartásmódéi It: a központtal nem folytatni szétfolyó általános ideológiai vitát, amelynek áldozatául esik számos konkrét do­log, hanem éppen »csak« harcolni ezekért a konkrét dolgokért * Vagyis lépésről lépésre araszolva közelíteni a végső célt. Ezt követelte a „gradualizmus“ akkor született elmélete, a kis lépé­sek antikommunista koncepciója. Éppen az ilyen „kis lépéseket“ aján­lotta az emigráns Pavel Tigrid, a CIA munkatársa Václav Öemy profesz- szornak, irodalomtudományunkban a reakciós körök képviselőjének, amikor azt javasolta neki, hogy lép­jen be a CSKP-ba. A politikai tervek nevében 1968 elején Havel megérezte, hogy eljött az ö ideje. Eszmei tanítómestere, az említett Václav Cerny professzor közvet­len hatására cikket írt az ellenzékről, ezt 1968. április 4-én tette közzé a Literární listy. Cikkében javasolta a politikai ellen­zék létrehozását, mivel - úgymond - enél- kül lényegében nem lehet kialakítani a „rendszert“. Rövidesen ott állt az úgynevezett elkö­telezett pártonkívüliek klubjának születé­sénél, ez a klub az elkövetkező hónapok­ban valóban ellenzéki politikai erővé vált. Nyomban ezután Nyugatra utazott, hogy ott néhány tucat Február utáni emigráns­sal elgondolkodjon afelett, milyen feltéte­lek között térnének vissza Csehszlovákiá­ba, és tájékozódott arról, milyen úton- módon lehetne elérni az események olyan alakulását, hogy hazatérésükről szőtt vágyaik valóra váljanak. Az emig­ránsok egyike volt a már említett Pavel Tigrid is. A Február utáni emigráció vezetőitől szerzett információkkal felvértezve visz- szatért Csehszlovákiába. Elnöke lett az úgynevezett független írók körének, ame­lyet a kommunista írók befolyásának el­lensúlyozása céljából hoztak létre. 1968 augusztusa meghiúsította né­hány tervét. Ennek ellenére 1968 novem­berében az ő bábáskodásával ismét meg­jelent a Tvár, ezúttal is tele volt támadá­sokkal a szocialista állam ellen. Beleve­tette magát a politikai akciók szervezésé­be, ott volt a diáksztrájkoknál. Ostravá- ban a Klement Gottwald Üj Kohó kultúrházá- ban megpróbálta egybegyűjteni az új pártvezetés elleni erőket. Felhívást írt a szövetségi kormányhoz, melyben eluta­sította a társadalmi helyzet normalizá­lását. Az emberi jogok önjelölt „védelmezője“ A hetvenes éves második felétől ismét megjelent neve a rezolúciók és nyilatko­zatok alatt. Törvényellenes csoportokat szervez, különbő pamfleteket ír és szer­keszt. így jelentek meg a levelek, amelyek tiltakoztak a magát Plastic People-nek nevező zenei csoport tevékenységének betiltása ellen. A csoport vulgáris szöve­gei végül bírósági eljárás tárgyává is váltak. 1976 végén ott volt a „Charta“ első pamfletjének fő szerzői között is, a pamf­let 242 aláírója önmagát jelölte a helsinki Záróokmány elvei hazánkban való teljesí­tésének ellenőrzésére. Ugyanakkor meg­választják az egyik első „szóvivőnek“ is. Ennek az illegális csoportnak a tevé­kenységével összefüggésben letartóztat­ják és később feltételes büntetésre ítélik, amiért külföldön megpróbálta károsítani a köztársaság érdekeit. Rövidesen részt­vevője néhány aláírásgyűjtő akciónak, részt vesz egy további illegális csoport létrehozásában, ez az igazságtalanul üldözöttek védelmére alakult bizottságnak nevezi magát, célja, hogy anyagokat küldjön az olyan típusú rádióadók számá­ra, mint a Szabad Európa, a BBC, az Amerika Hangja és mások. A feltételes büntetés ellenére állandó­an fokozza államellenes tevékenységét. A külföldi újságíróknak adott interjúiban eltorzított képet fest Csehszlovákia politi­kai és gazdasági fejlődéséről, közvetve vagy közvetlenül támadja a szocialista államot. Az úgynevezett igazságtalanul üldö­zöttek védelmére alakult bizottság meg­szervezése miatt, s figyelembe véve to­vábbi társadalomellenes tevékenységét, 1979 végén ismét a bíróság előtt áll. Négy és fél évi szabadságvesztésre ítélik. Nem egész három és fél év múlva feltételesen szabadlábra helyezik. Még ekkor sem tesz le a társadalom-ellenes tevékenység­ről. Szoros kapcsolatban áll az emig­ráns központokkal, és rajtuk keresztül különböző gyanús intézményekkel, min­denekelőtt az Észak-atlanti Szövetség ál­lamaival, ezek a disszindenseket utasítá­sokkal, ajándékokkal, pénzzel, techniká­val látják el. Egyébként maga Václav Havel is a megajándékozottak közé tartozik. Ép­pen a nála végrehajtott házkutatás során találták meg azok jegyzékét, akik számá­ra csak az egyik „ajándékközpontból" egyetlen évre szántak „jutalékot". Ezen a jegyzéken ő maga 9 ezer tuzex koroná­val szerepel, a felesége és más „chartá- sok“ - így Václav Benda, Jan Litomisky, Jirí Hájek és Josef Vohryzek - azonos összeggel, Dienstbier, a volt újságíró 10 ezer tuzex koronával, Sergej Machonin, P. Sustrová, Jan Lopatka és Frantisek Sa- malík 6 ezer tuzex koronával stb. Egyetlen politika: a visszalépés A már említett, A visszafogottság ana­tómiája című cikkében Havel az 1968-as évvel kapcsolatban arról ír, hogy a csehek és szlovákok egy része egyetlen egyszer „utópiába" esett, és - tekintet nélkül a többiek akaratára - biztosítani akarta a „fényes holnapot". A „tragikus tapasz­talatok" után - írja a továbbiakban - „próbálkozást tettek a bekövetkezett malőr valamiféle felülvizsgálatára“. A „malőr" alatt nem másra, mint 1948 februárjára gondol... Az 1984 februárjá­ban írt Politika és lelkiismeret című cikké­ben mezőgazdaságunk helyzetét elemzi és természetesen elítéli szövetkezeti jel­legét. Ezt írja: .......harminc évvel azután, ho gy ez a fergeteg (vagyis a szövetkeze­tesítés - a szerk. megj.) leseperte a föld felszínéről a hagyományos gazdálkodás intézményét is, a tudomány elképedve állapítja meg azt, amit már akkor a műve­letlen paraszt is tudott: megbosszulja ma­gát minden olyan próbálkozás, hogy ilyen radikálisan, visszavonhatatlanul és mara­déktalanul felszámolják a természet vilá­gának alázattal tisztelt határait, hogy az ember szinte teljesen rátegye kezét a ter­mészetre és kinevesse titkait, vagyis egy­szerűen: megszüntesse az istent és ma­ga játssza el szerepét." A szocialista jelenből Havel a tulajdon- jogi változásokban látja a kiutat. Ezt írta: a gazdaság egyetlen értelmes útja a vállalkozás szubjektumának reális plu­ralizmusa, s a jelenlegi politikai rendszer egyetlen értelmes alternatívája a politikai pluralizmus, ez utóbbi nélkül a gazdasági pluralizmus is elképzelhetetlen." (A ború­látás okai és a remény forrásai című cikk, 1988 február). Bonyolultan ugyan, de mégis világo­san megfogalmazza annak a társadalmi rétegnek a változatlan céljait, amelyből kikerült: fokozatosan elsöpörni a kialakult társadalmi rendszert és a vagyont vissza­adni azoknak, akiké volt. Tehát a Havel- családnak is. ' H. Gordon Skilling körkérdésére adott válaszában 1986 áprilisában azt írta, saj­nos kevés a „chartások“ száma, de az ugyancsak nem nagy létszámú lengyel illegális csoport, a KOR tevékenységét is egy éjszaka alatt sikerült váratlan módon kamatoztatni. Tehát valamiféle nemzet­közi példával állunk szemben. A célok teljesítéséhez, melyeket a „chartások" maguk elé tűznek, nemzet­közi segítségre van szükségük. Ezért Ha­vel azt követeli, hogy a külföldi rádió állandóan gyakoroljon nyomást és nép­szerűsítse a „chartások" gondolatait, s végeredményben - ahogyan ezt az elmúlt hónapok eseményeiből ismerjük - konkrét tettekre ösztönözzön. Az euró­pai fórum körkérdésére adott válaszát tartalmazó cikkben 1985 áprilisában pe­dig annak szükségességét hangsúlyozza, hogy Csehszlovákiában tett látogatásaik, fellépéseik során a külföldi vendégek, kulturális személyiségek találkozzanak a disszidensekkel, ami valójában a disszi- densek tevékenységének legalizálását je­lenti. Inspiráló modell: az első köztársaság Havel programjellegű céljai közül több általánosan emberi jellegű: demokrácia, szabadság, környezetvédelem, nemzeti önrendelkezés... A legfontosabb azon­ban teljesen más: a meglévő politikai struktúrák szétverése, a szakszervezeti és más szervek atomizálása, a magántu­lajdon felszabadítása, a munkásosztály vezető szerepének és általában a társa­dalmi fejlődés osztályjellegének elutasítá­sa stb. Hogyan lehet elérni ezeknek a vá­gyaknak a beteljesülését? Ezt gátlástala­nul megfogalmazza, semmit sem titkol: lépésről lépésre kell kiharcolni a kis győ­zelmeket. A nyugati rádióadók segítségé­vel kívánja terjeszteni programját és mini­mális céljait, minél több embert megnyer­ni a szembefordulásnak az állammal, a „Charta" által szervezett akciókon való részvételnek, még ha csak kíváncsiság­ból is." „... Vannak néha a történelem­ben olyan pillanatok, amikor valahogy le kell küzdenünk saját félelmeinket, sőt, fel kell áldozni egy hétvégét is", (az Amerika Hangjának adott interjúban hangzott el 1988 október 21-én. Ebben részvételre szólított fel a Csehszlovákia 70. évfordu­lója alkalmából szervezett államellenes tüntetésen). Ezek azok a kis lépések: „Mi van akkor" - kérdezi Havel -, „ha különböző hatalmas erők valamilyen összjátéka... összefogja valahol az erőket és legyőzi a szocialista állam tehetetlenségi erejét" (Színjáték, a világ reformálhatósága és jövője című cikkből, 1987 október). Me­lyek lesznek azok az erők, amelyek le­győzik a szocialista állam „tehetetlenségi erejét"? Állítólag a mélyülő gazdasági és szociális válság, a nemzetközi nyomás, a „független" szervezetek stb. Véleménye szerint jó, ha új gazdasági problémák merülnek fel, ha összecsapá­sokra kerül sor a nem engedélyezett tün­tetések során, jól jön, ha feszültség alakul ki. Ebből a szempontból is el kellene tehát gondolkodni Havel beszédén a müncheni rádióban, amely január 9-én volt, Jan Palach halála évfordulójának előestéjén. Egy állítólagos öngyilkosjelölt leveléről szólt, amelyet állítása szerint neki címez­tek és tanácsokat osztogatott a csehszlo­vák hatóságoknak: „Ha az önök számára fontos az élete, viselkedjenek okosan..." Nem meglepő, hogy sokan feltételezték, a névtelen levelet éppen valaki Havel környezetéből írta - egy húzás a reklám érdekében. Az emigránsoknak a Csehszlovák Köz­társaság 70. évfordulója alkalmából ren­dezett müncheni találkozójához intézett üzenetében Havel ezt irta: „Az értékek, amelyekből az első köz­társaság született és a tapasztalatok, me­lyeket népeinknek adott, véleményem szerint az inspiráció fontos forrásai lesz­nek a társadalmi berendezkedésre vonat­kozó elképzelések esetében is". Tehát konkrét „jövőmodellje“ a követ­kező: az első köztársaság, a München előtti politikai rezsim. Vagyis olyan prog­ram, amelyet elégtételnek nevezhetünk az 1948-as februári eseményekért. Még­pedig mindazokkal a hátralépésekkel együtt, amelyek ezzel összefüggnek Ha­vel politikai terveiben. Ha objektív módon akarjuk jellemezni Václav Havel politikai krédóját, nem sza­bad félnünk nevén nevezni a dolgokat. S ezt nyíltan el kell mondani minda­zoknak, akik hallani akarják az igaz­ságot. (Rudé právo) 1989. II. 23.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents