Új Szó, 1989. február (42. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-20 / 43. szám, hétfő

é ÚJ SZÚ 5 ' *> 1989. II. 20. Modern, tornatermes iskolában tanítani Vágsellyét (Sala nad Váhom), Mátyusföld egyik leggyorsabban fejlődő városát azért kerestük fel, hogy megtudjuk, vajon az egyre nagyobb méreteket öltő urbanizáció milyen változást hozott a közel 20 000 lakosú település egyetlen magyar tanítási nyelvű alapiskolájá­ban. Meglepődve tapasztaltuk, hogy az oktatás olyan épületben folyik, amely már régen megérett a szanálásra. A bejárati ajtó a forgalmas főútról nyílik, sőt az iskolaudvar, ahol jó időben a tornaórákat tartják, közvetlenül az út mellett fekszik. Nincsenek irigylésre méltó helyzetben a kipufogógázokat belélegző tanítók és tanulók egyaránt. Szabó Imrét, az iskola igazgatóját az irodájában kerestük fel. Bár az­nap sok ügyben kellett intézkednie, készségesen válaszolt kérdéseink­re. Rögtön tapasztalhattuk, hogy ez az iskola szerencsés helyzetben van szűkös körülményei ellenére, mivel az igazgatója tornaszakos, így a testnevelés nem kerülhetett az oktatás perifériájára.-A legnagyobb gondunk, hogy nincs saját tornatermünk. Többször kaptunk már ígéretet a felettes szer­vektől, s a jelenlegi szerint a követ­kező ötéves tervben megkezdik épí­tését. A problémát az okozta, hogy egészen 1984-ig uralkodott az a né­zet, miszerint épületünket lebontják, s így fölösleges elkezdeni az építke­zést. Azonban az illetékós szervek úgy döntöttek, hogy megőrzik a vá­ros történelmi magját, s ebbe bele­tartozik iskolánk is. Ami a testneve­lés oktatásának színvonalát illeti, azt hiszem nincs okunk panaszra. 1965-ben a járásban az elsők között szerveztük meg tanfolyamok kereté­ben az úszásoktatást. Ez a hagyo­mány kötelez. Minden év májusában a deáki (Diakovce) termálfürdő ad otthont az általunk szervezett tanfo­lyamoknak. Nagy öröm, hogy heten­te egy órára bérbe vehetjük a vegy­ipari szakközépiskola uszodáját, így a legjobbak az egész évben edzhet- nek. A költségeket a városi nemzeti bizottság fedezi. Az itt dolgozó tanítók tettrekész- ségének ékes bizonyítéka, hogy az épület pincéjét, melyet szénraktár­nak használtak, tornahelyiséggé va­rázsolták. A közel 70 négyzetméter alapterületű terem kitűnően alkal­mas a gimnasztika oktatására. Igaz, a boltíves mennyezet miatt labdázni itt lehetetlen. Az átépítést 1978-ban végezték el 'a szülői szövetség se­gítségével, a Z-akció keretében. Azonban így sem sikerült teljes mér­tékben pótolni a hiányt, ezért kény­telenek a város más iskoláitól köl­csönözni a tornatermet.-Nagyon jó munkát végeznek szakköreink. A legkiemelkedőbb eredményekkel a kézilabdázók és a sakkozók büszkélkedhetnek. Többszörös járási bajnokok, sőt a kerületi versenyeken is szereztek értékes helyezést. Az alsótagozatos tanulók, a heti kötelező két óra mel­lett, az úgynevezett mozgásjátéko­kon fejleszthetik tovább ügyességü­ket. A felsótagozatosok hat szakköri tevékenységből válogathatnak: lö­vészet, gimnasztika, úszás, turiszti­ka, a már említett kézilabda, és sakk. Sajnos, még mindig az a hely­zet, hogy egyes köröket ugyanazok a tanulók látogatják. Bár az utóbbi időben sikerült növendékeink 46 százalékát bekapcsolni a sportköri tevékenységbe, csak akkor lehet­nénk igazán elégedettek, ha ez a szám elérné a 80-90 százalékot. Csiffáry Zoltán a kollégái szerint a kézilabda megszállottja. Azt állít­hatnánk, szerencsés helyzetben van, hiszen egy olyan városban él, s dolgozik, ahol ennek a sportágnak hagyományai vannak, gondoljunk csak a TJ Duslo I. ligás női együtte­sére.-Húsz éve tanítok testnevelést ebben az iskolában. Ez idő* alatt négyszer sikerült elnyernünk a járás legjobb kézilabdacsapata címet. Há­romszor a fiúkkal, egyszer a lányok­kal. Legutoljára a 82/83-as tanév­ben végeztünk az első helyen. Az utóbbi időben a sportiskolák elszip­pantják előlünk a tehetségeket, így nehéz felvennünk velük a versenyt. Tavaly a fiúk a harmadik helyet sze­rezték meg. Jó az együttműködé­sünk a TJ Duslo kézilabda-szakosz­tályával. Minden télen lehetővé te­szik, hogy hetente egyszer a sport- csarnokban edzhessünk. Nyáron sokkal jobb a helyzet, hiszen az aszfaltozott iskolaudvaron hetente több alkalommal játszhatunk. A testnevelők munkáját dicséri, hogy az iskola 465 tanulója közül 137 alsótagozatos szerezte meg az ifjúsági rátermettségi jelvényt. A fel­sőtagozatosok közül 192-en a bronz, 16-an az ezüst fokozat tulajdonosai. Jelenleg a legnagyobb feladatot a spartakiádra való felké­szülés jelenti. Már három alkalom­mal részt vettek a strahovi stadion­ban az országos bemutatón, s ez a tény kötelez. Jövőre ismét hason­lóan szeretnének szerepelni.- Ha végigtekintek húszéves ta­nítói múltamon, meg kell monda­nom, hogy a mai diákok valahogy lustábbak. A fizikai felépítésük is rosszabb, mint elődeiké. Ennek oka talán a rossz életmód, az állandó tévénézés. Néha olyan filmélményei vannak a gyerekeknek, melyek egyáltalán nem segítik elő személyi­ségük fejlődését. Arról nem is be­szélve, hogy az ilyen filmeket általá­ban a késő esti órákban vetítik. A szülők, úgy látszik, nincsenek tu­datában az effajta filmek személyi­ségromboló hatásának. Az érem másik oldalát tekintve, manapság az egyes szakosztályok sokkal többet törődnek az utánpótlás neveléssel, mint régebben. Nagyon sok diákunk sportol a városban működő egyesü­letekben: kajakoznak, kézilabdáz­nak, futballoznak. Népszerűségnek örvend a karaté. A szülői szövetség hathatós tá­mogatásának köszönhetően minden évben sikerül felújítaniuk a felszere­lés egy részét. Például a kézilabdá­zók az elmúlt évben tíz új labdát kaptak a szövetség által előteremtett pénzből. Vannak olyan tornaszerek, amelyek beszerzése nehézségekbe ütközik, így a régieket kell felújítani­uk. Például az elhasznált, szétsza­kadt szőnyegeket a szülők javítják meg, természetesen ingyen.-A járási módszertani központ által előírt tantervet szűkös körülmé­nyeink ellenére igyekszünk teljesíte­ni. Még szerencse, hogy módosított tantervről van szó, amely figyelembe veszi sajátos feltételeinket. Jó do­lognak tartom a tanulók fizikai ké­pességének felmérését. Minden év elején és végén elvégeznek a diá­kok egy több alegységből álló tesz­telést. így mind a tanító, mind a gyermek képet kap arról, mennyit fejlődött az év folyamán. Jótékony hatása van az úgynevezett üdítő ötperceknek. A tanítók minden osz­tályban, minden órán öt percre meg­szakítják a tanítást, s különböző tor­nagyakorlatokat végeznek. Több éves tapasztalataim azt mutatják, hogy az üdítő ötpercek hatására sokkal több tananyagot képesek el­sajátítani a gyerekek. A Vágsellyén látottak meggyőztek bennünket arról, hogy itt szakszerű munka folyik. Ám, hogy a tanítók mégsem elégedettek, bizonyítja Szabó Imre búcsúmondata:-Minden pedagógus vágya, így a miénk is az, hogy modern, torna­termes iskolában dolgozhasson! Lehet, hogy ez a kívánság a kö­vetkező ötéves tervben teljesül?! NÉMA LÁSZLÓ Az ausztriai Feistritzben rendezték az idei sílövó világbajnokságot. A férfiak 20 km-es csapatversenyét a szovjet négyes nyerte (ÖSTK-képtávíró) Nehéz helyzetben is bizakodva Negyvenhárom évvel ezelőtt alakult meg Sárón ($árovce) a sportegyesü­let, mely sokáig csak egy szakosztállyal rendelkezett. Évek múltán a labdarú­gáson kívül az asztalitenisznek is egyre több híve lett, így 1970-től ez a sportág is szervezett formában működött. Nem sokkal ezután a szabad­idősport kedvelőit szintén védőszárnya alá vette a jelenleg 131 tagot számláló testnevelési egyesület. Időközben azonban megszűnt az asztalite­nisz-szakosztály. Hogy jelenleg milyen sportélet folyik a Lévai (Levice) járásban található 1800 lakosú községben, arra a helyszínen kerestük a választ. Első utunk Emil Francistyhez, a hnb titkárához, a sportegyesület jelenlegi elnökéhez vezetett. Már a beszélgetés elején kiderült, nem úgy mennek a dolgok, ahogy azt a helyi sportvezetők akarnák. De hát hol nincsenek problémák? Főleg vi­déken nehéz a helyzet, mert a la­kosság nagy részének munkahelye a környező városokban van. Sárón sincs ez máshogy. A legnagyobb probléma talán az, hogy a falu alap­iskolájában csak alsótagozat talál­ható.- Fájó szívvel szüntettük meg az asztalitenisz-szakosztályt, de nem volt más lehetőség. Kevés a fiatal a községben, valamennyien csak a hét végére utaznak haza. A kultúr- házban rendelkezésünkre bocsátot­ták a termet, a fűtést viszont nem tudtuk megoldani. Azt hiszem, min­denki elismeri: naftabűzben senki­nek sem volt kedve pingpongozni. Hétről hétre egyre fogyott a kau- csuklabda szerelmeseinek száma, mígnem két évvel ezelőtt a már korábban említett döntéshez folya­modtunk - kezdte a beszélgetést a sportegyesület elnöke. Évente egyszer azért rendeznek asztalitenisztornát Sárón. A tavalyi májusi viadalon több mint hatvanan vettek részt. Nemcsak helybeliek, hanem a környékről is sokan jöttek. Hogy a közeljövőben lesz-e asztali­tenisz-szakosztály a faluban, az lég­VÉGE AZ ERŐKÉZILABDÁNAK? Az olimpiával a sportágak nagyobb részében lezárult egy korszak. A szöuli fellépés a négyéves ötkarikás ciklusnak amolyan záróvizsgáját jelen­tette. És mint a vizsgákon általában, itt is kevésbé számított a múlt, a pillanatnyi tudás maradt meg a vizsgáztatók emlékezetében. így történhetett meg, hogy a korábbi jó tanulók az ötkarikás játékokon csak közepes vagy még rosszabb érdemjegyet kaptak. A szakzsargonban ezt a je­lenséget erőeltolódásnak nevezik. Több sportág­ban tapasztalhattunk efféle eltolódást. A női kézi­labdázás is ezek közé tartozik. Nem volt vita a hozzáértők között az 1986. évi hollandiai világbajnokság utolsó sípszava után: egyöntetűen a címét megvédő szovjet válogatott­nak „szavazták meg“ az olimpiai aranyérmet is. A Turcsin-tanítványok magabiztos győzelme a máskor fölöttébb kimért és visszafogott Alek- szandr Kozsuhovot is jóslásra ragadtatta. A szov­jet kézilabdázás legjobb ismerője, állami edző - szokáséval ellentétben - bátran jelentette ki: ,,Most már biztos vagyok abban, hogy a mi csapatunk nyeri a szöuli olimpiát..." Nem sokat kockáztattak az előrejelzők. Vélhe­tően még akkor is fenntartják véleményüket, ha előre tudják: az olimpiáig hátralevő két szűk esztendőben Igor Turcsínnak több gondja lesz, mint talán tizennyolc éves kapítánykodása egész ideje alatt (a világklasszis Karlova, valamint a vb- gólkirály Kircsik „szülési szabadságot“ vett ki, Olekszjuk, Tovsztogan, Grob és Cigankova pedig rövídebb-hosszabb ideig sérült volt); hogy a vb 11. dél-koreaiak fanatizmusa csodákra lesz ké­pes; hogy a Hollandiában meglepetésre bronzér­met szerző norvégok nem egyszeri kiugrásnak szánják világbajnoki szereplésüket. Tény, a szovjet válogatott gond nélkül átlépte azokat a szakadékokat, amelyeket a vb-erózíó okozott, s amelyekbe legnagyobb vetélytársaí, az NDK, Jugoszlávai és Magyarország együttese sorra belepottyantak. így kellemesnek mondható ellenfeleket „vihetett magával" Szöulba a máso­dik csehszlovák és a harmadik norvég csapat­ban. Arra a tornára, amelynek nyolcas mezőnyét más sportágakhoz hasonlóan sokkal inkább az olimpiai részvételről vallott - érthető-vitatott - eszme, semmint a szakmai meggondolás alakí­tott ki. « Az ötkarikás részvételi szabályzat kárhoztatta a Hollandiában szakadékba zuhantakat arra, hogy egy évvel később az olimpiai selejtezőt is jelentő B-világbajnokságon megküzdjenek a még fennmaradó egyetlenegy (!) szöuli helyért. Pokoli volt a bulgáriai torna! Végérvényessé tette, hogy a korábbi nagyok közül a magyar és az NDK-beli válogatottnak kell búcsút intenie az olimpiának. Szöulba végül - negyedik európai együttesként - Los Angeles bajnoka, a jugoszláv csapat jutott, amely az újból csatasorba állt Szvetlana Kiticcsel némileg feledtette világbajno­ki hatodik helyét. Az aranyesély megítélése a mezőny végleges­sé válásával és a két csoport kialakulásával (az egyikben Jugoszlávia, Csehszlovákia, az Egye­sült Államok és Dél-Korea, a másikban a Szovjet­unió, Norvégia, a Kínaí NK és Elefántcsontpart válogatottja kapott helyet) sem változott. Kézen­fekvőnek látszott a szovjet-jugoszláv versenyfu­tás az olimpiai bajnoki címért. Norvégia? Dél-Korea? Valótlanság lenne azt állítani, hogy a szovjet válogatott irányítói elfelej­tették, hogy Karlováék éppen az északiakkal szemben maradtak alul 1987-ben a Polar Kupán. Azon a tornán, amely évről évre rangosabb, s amely szinte „bevezette" a norvég női kézilab­dát a világ élvonalába. Nem felejtették el, csak nem tulajdonítottak annak a bizonyos vereség­nek kellő figyelmet. A rendező ország együttesé­ből pedig az volt Turcsin segítőtársának, Mihail Lucenkónak a véleménye, hogy „érdekesen ját­szik...“ Szöulban, pontosabban Szuvonban azután mindenki láthatta, a saját bőrén tapasztalhatta, mit jelent valójában ez az „érdekes" játék. Min­denekelőtt fantasztikus gyorsaságot, küzdeni tu­dást, valamint csillapíthatatlan góléhséget. A dél- koreaiak nem erőből, de szívósan küzdöttek, nem taktikáztak (ezt Lucenko már az olimpia előtt észrevette, de a legfőbb hiányosságként emle­gette), emberhátrányban ugyanolyan gólratöróen játszottak, mint azonos létszámmal, „gumivéde­kezésükkel“ (hárman elöl zónáztak, akár a ko­sárlabdázók) pedig kiegyenlítették a vetélytársak. fizikai és magasságbeli fölényét. Az olimpiai torna végeredménye (1. Dél-Ko­rea, 2. Norvégia, 3. Szovjetunió, 4. Jugoszlávia) nemcsak egy korszak, hanem egy játékstílus, az erőkézilabda végét is jelentette. S végét egy legendás edző válogatottbeli pályafutásának. Természetesen Igor Turcsinról, a szovjet együttes december óta már csak volt mesteréről van szó. Az olimpiai „csak bronzért“ az állásával fizetett, a harmadik helyezés majdnem két évtize­des munkálkodás végére tett pontot. Nem számí­tottak a korábbi érdemek (két olimpiai bajnoki, három világbajnoki cím, tizenhárom BEK-sikerés tizennyolc bajnoki elsőség klubjával, az eddig a válogatottat is jelentő Szpartak Kijevvel), a szovjet szövetség úgy ítélte meg, hogy' az 52 esztendős mester akadálya lenne a megúju­lásnak, amely Turcsin leváltásával egy időben fogalmazódott meg. A megújulás szándékáról - magától értetődő­en - nemcsak a szovjet szövetségben beszéltek (beszélnek), hanem a többi, az olimpia „ürü­gyén“ háttérbe szorult ország szövetségében is. Beszélni, persze, önmagában kevés, és az elhú­zódó meditálásra sincs idő. Elvégre jövőre ismét világbajnokság. Ráadásul Dél-Koreában... SKRAPITS LÁSZLÓ kevésbé a sportegyesület vezetőin múlik.- Tizennyolc éve működik az ala­pozó testnevelés szakosztályunk, jelenleg harmincöt-negyven aktív ta­got számlál. Külön öröm, hogy a nők vannak többségben, s ők kezdemé­nyezik a különféle tömegsport ren­dezvényeket. Télen rendszeresen dzsesszgimnasztikára járnak, ha melegebbre fordul az idő csemetéik­kel együtt tornásznak, sportolnak. Egyre nagyobb az érdeklődés a sza­badidősport iránt. Ezt bizonyítja az is, hogy május 9-én és június 1-jén nagy népszerűségnek örvend a sportnap, melyet a helyi alapisko­lával közösen rendezünk - mondta Emil Francisty. Mind az 1980-as, mind pedig az 1985-ös spartakíádon részt vettek a sárói asszonyok, lányok. S erre büszkék is, hiszen ott voltak a prágai országos bemutatón. Már most ké­szülnek az 1990-es seregszemlére. A kocogástól, futástól egyelőre még idegenkednek a faluban, mert attól tartanak, neveségessé válnak, ha tornacipőben, melegítőben róják a község főutcáját. Pedig azokat kellene megmosolyogni, akik sza­bad idejük nagy részét a füstös kocsmában töltik el. Ottjártunkkor bizony telt ház volt a söntésben, s az egyik megkérdezett ezt válaszolta: „Itt sokkal kényelmesebb, mint a hi­degben rohangászni. “ Ehhez nem kell különösebb kom­mentár. Váltakozó sikerrel szerepel a sá­rói labdarúgócsapat a járási bajnok­ságban. Az őszi idényt követően a negyedik helyen várja a március közepén kezdődő visszavágó soro­zatot. Három évvel ezelőtt a kerületi bajnokság I. B-osztályába jutott az együttes, de tavaly kiesett. Lenárt István játékosedző így nyilatkozott a jövőről:- Ősszel vettem át a gárda irányí­tását. Bajok voltak a kiesés után, úgy gondoltam, szükség van a se­gítségemre. Még mindig komoly problémák nehezítik a munkánkat. A legnagyobb talán az utánpótlás kérdése. Ificsapatunk az utolsó előtti helyen áll a járási bajnokságban, a diákegyüttest meg kellett szüntet­ni, mert kevés volt a játékos. Mióta nincs felső tagozat az iskolában, nincs diákcsapat sem. Többen bent­lakásos iskolába járnak, ezért már vasárnap délben útra kelnek. A meccsek pedig rendszerint dél­után vannak. A fiúk érdeklődnek a foci iránt, szívesen játszanának, ám az internátus vezetői nem enge­délyezik a késő esti utazást. A fel­nőtt együttes még úgy ahogy létezik, ám ha az idősebb labdarúgók szög­re akasztják a futballcipőt, akkor nem tudom mi lesz. A fiatalok a már említett okok miatt nem edzhetnek idehaza, a katonaság után meg már nincs kedvük elkezdeni... A nem éppen szívderítő helyzet ellenére a sportegyesület vezetői nem vesztették kedvüket, bizakod­nak, hogy közös összefogással si­kerül fellendíteniük a község nem éppen eseményekben gazdag sportéletét. ZSIGÁRDI LÁSZLÓ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents