Új Szó, 1989. február (42. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-01 / 27. szám, szerda

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Szerda, 1989. február 1. Ára 50 fillér XLII. évfolyam, 27. szám Nyílt sisakkal Valódi leszerelési offenzíva ez a Varsói Szerződés részéről. Ez az állítás teljes mértékben megfelel a valóságnak - nyugati sajtókom­mentárok fogalmaztak így. De tény az is, hogy a Mihail Gorbacsov decemberi ENSZ-beszédében bejelentett egyoldalú szovjet leszere­lési lépésekről azt is leírták: „Gorbacsov a nyugati közvéleményt akarja leszerelni“. És igaz az is, hogy az ennyire szélsőséges nézetek száma már nagyon megcsappant, nem ezek a jellemzőek, hiszen a világ katonai-politikai realitásainak ismeretében egyetlen komoly szakértő vagy újságíró sem tart(hat)ja a szovjet lépéseket propagandisztikusaknak. Már többször leírtuk: a Nyugat sem számí­tott ilyen nagyarányú egyoldalú szovjet csökkentésre, a félmillió katona, a tízezer harckocsi stb.: önmagukban is impozáns számok. S ha hozzáadjuk azokat a szintén egyoldalú csökkentéseket, ame­lyeket Lengyelország, az NDK, a múlt héten Csehszlovákia és Bulgária, s tegnapelőtt Magyarország jelentett be, kétségtelen: a Varsói Szerződés támadópontenciáljának lefaragása igen jelentős. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a csökkentések után hátramaradó szovjet csapatokat egyértelműen védelmi jellegűvé alakítják át. Mi tehát katonát és fegyvert akarunk leszerelni, alapot és légkört teremtve a március 6-án kezdődő európai fórumhoz. Ez köti össze - amit az időzítés is mutat - az említett döntéseket a VSZ honvé­delmi miniszteri bizottságának hétfőn közzétett nyilatkozatával, amely összeveti a két tömb Európában és a csatlakozó vízterülete­ken lévő fegyveres erőinek és fegyverzetének mennyiségét. Elöljá­róban néhány fontos dolgot kell említeni. Ez volt az első eset, hogy a VSZ nyilvánosságra hozta adatait a saját katonai potenciáljáról, s becsléseit a NATO erőiről. Válasz is ez egyben arra a felmérésre, amelyet az Észak-atlanti Szövetség tavaly novemberben közölt nem a saját, hanem a VSZ adatairól. A szocialista országok tiltakoztak ellene, hiszen tendenciózus volt az egész, egyrészt a számok nem fedték a valóságot, másrészt csupán azokat a területeket érintették, amelyeken" a" VSZ van fölényben, s azokról hallgattak, ahol az ő javukra billen a mérleg. -------­Ne m kell most megismételni, hogy ki mely fegyverből rendelkezik többet, hiszen aki veszi magának a fáradtságot, a napilapokban közölt részletes táblázatokból világos képet alkothat az arányokról. A lényeg, hogy valamennyi összetevőt figyelembe véve Európában, „olyan hozzávetőleges egyensúly áll fenn, amely nem ad lehetősé­get az egyik vagy a másik félnek arra, hogy döntő katonai fölényre számíthasson“. Szigorúan a valóság talaján maradt a VSZ, nem azért közölte az adatokat, hogy ezekről tárgyaljanak a márciusi fórumon. A cél kettős volt: egyrészt arra irányítani a figyelmet, hogy a tárgyalások­nak már kezdettől fogva realisztikusaknak kell lenniük, másrészt pedig figyelmeztetni arra, fölöslegesek lennének az egyoldalú elő­nyök szerzésére irányuló törekvések. Ami az elsőt illeti, nagyon időszerű a példa: a héten tartják a közép-európai haderő- és fegyverzetcsökkentési tárgyalások 47., s egyben az utolsó forduló­ját, mert ez a fórum fölöslegessé vált. Még 1973-ban kezdte meg munkáját, méltán kapta a maratoni jelzőt. Másfél évtized alatt a résztvevők nem jutottak semmire, még a legminimálisabb csök­kentésben - öt-tízezer fő - sem tudtak megegyezni. Volt, aki ironikusan azt mondta, hogy ennyi katonát még egy „enyhébb náthajárvány is kivon a forgalomból“. Miért történt így? Elég arra utalni, hogy vagy hét éven keresztül folyt a meddő létszámvita, vagyis az, ki, miből, mennyit és hova soroljon be. Aszimmetria - az egyik legtöbbet emlegetett fogalom a hagyomá­nyos fegyverek kapcsán. A VSZ elképzelése szerint a márciusban nyíló fórumon ezek felszámolását kell elérni, persze nem felfejesz- téssel, hanem úgy, hogy az csökkentsen, akinek valamiből több van. Ezt követően lehetne folytatni a párhuzamos csapat- és fegyverzet­csökkentést, a védelemhez elegendő ésszerű szintre, amely kizárja a támadóképességet, vagyis az erők szigorúan védelmi jelleget öltenek. A NATO elképzelése, hogy állítsanak fel bizonyos plafono­kat, természetesen jóval alacsonyabbakat a jelenlegi szinteknél, s ezekre kell lefaragni a nagyságrendeket. Ebből a koncepcióból hiányzik a „kizárólag védelmi jelleg“. De a két megközelítés között kiépíthető az összekötő híd. Ezzel összefüggésben nem árt leszögezni: a VSZ kritériuma, hogy az azonos biztonságot mindenki számára garantálni kell. Nem lehet tehát az aszimmetriákat, az egyensúlyt egy az egyhez alapon megközelíteni. Nagyon fontos a minőség és mennyiség egyensúlyá­nak a megértése, hiszen az egyik oldal mennyiségi fölényét a másik fél fejlettebb technikája ellensúlyozni tudja. A harcképességet és pusztító erőt tekintve ez döntő szempont lehet. Másrészt látni kell, az aszimmetriák kialakulásában objektív okok is közrejátszottak. így például a földrajzi helyet. A VSZ-országok fölényben vannak a szá­razföldön, míg a NATO a tengereken és a levegőben. Több NATO- ország ugyanis tengeri nagyhatalomnak számít, ezzel szemben a VSZ államai csak korlátozott tengerparttal rendelkeznek, szűk kijárókkal az óceánra. Például a Szovjetunió több stratégiailag fontos kikötője nem hajózható az év minden időszakában. Mindezen túlmenően az eltérő katonai doktrínák is közrejátszottak az arányta­lanságok kialakulásában, mivel a katonai doktrína határozza meg egy adott ország fegyveres erőinek struktúráját, a fejlesztési priori­tásokat és így tovább. Ha tehát meg akarjuk változtatni a fegyveres erők jellegét, meg kell változtatni a katonai doktrínát is. Közzétettük tehát hivatalos adatainkat, a másik fél ilyen hivatalos .dokumentumot még nem hozott nyilvánosságra a saját erőiről, s általában az európai erőviszonyokról. Az első NATO-reagálás az volt, tanulmányozni fogják a VSZ által ismertetett arányokat, majd közük, elfogadják-e vagy sem. Túlzott optimizmus lenne azt várni, hogy teljes lesz az egyetértés. Viták lesznek. De ezek nem torkoll­hatnak újabb „számháborúba“, amely az egész leszerelési folyama­tot hátráltatná. Katonákról lévén szó, valljuk: nemcsak küzdeni, tárgyalni is nyílt sisakkal kell. MALINÁK ISTVÁN Jakes elvtárs válaszolt a szocia­lista demokráciának a gazdasági és társadalmi átalakítás folyamatában történő elmélyítésével összefüggő formák alkalmazásával, az ifjúság körében végzett munkával, a cseh­szlovák mezőgazdasági szövetke­zetek fejlesztésével, valamint pár­tunk és államunk külpolitikájával kapcsolatban feltett kérdésekre. Hangsúlyozta, hogy a szocializmus fejlesztésének fő mozgatóereje az emberek elkötelezett, tevékeny és felelősségteljes munkája. A gazda­sági mechanizmusnak és a társada­lom élete minden területének átala­kítása az ahhoz szükséges maximá­lis lehetőségek megteremtésére irá­nyul, hogy az ember érezze, a szo­cialista társadalomban, munka- és lakóhelyén valóban ő a gazda. Hogy az" emberek aktív résztvevői legye­nek a közéletnek, hozzájáruljanak a fontos döntések meghozatalához, és viseljék az életben való érvénye­sítésükért a közvetlen felelősséget. A csehszlovák-indiai kapcsolatok jelenlegi helyzetével és továbbfej­lesztésük perspektíváival összefüg­gésben feltett kérdésre válaszolva MiloS Jakes kiemelte, hogy Cseh­szlovákia népe nagyra értékeli azo­kat a gazdasági és kulturális sikere­ket, amelyeket az Indiai Köztársa­ság az ország fejlesztése terén elért, pozitívan értékeli békeszerető kül­politikáját és az el nem kötelezett országok mozgalmában betöltött szerepét, valamint jelentős hozzájá­rulását a világbéke és a nemzetközi biztonság megszilárdításához. Ér­dekünk, hogy fejlődjenek az Indiával kifejtett sokoldalú kapcsolatok. Ez az együttműködés nagy múltra te­kint vissza, intenzív, s minden felté­tel adott, hogy tovább szilárduljon és bővüljön. Bohumil Urban befejezte berlini látogatását (ÖSTK) - Bohumil Urban, a CSSZSZK kormányának első alel­nöke, az állami tervbizottság elnöke tegnap befejezte kétnapos NDK-beli látogatását és hazautazott. Berlin­ben Gerhard Schürerrel, az NDK Állami Tervbizottságának elnökével és Horst Shöllel, a minisztertanács alelnökével folytatott megbeszélé­seket, s fogadta őt Günter Kleiber, az NDK Minisztertanácsának ügyvi­vő elnöke is. A tanácskozásokon a felek véleményt cseréltek a kétol­dalú kapcsolatokról, és az együtt­működés további elmélyítése mellett foglaltak állást. Tudományos konferencia a KGST-ről (ŐSTK) - A KGST létrejöttének 40. évfordulója alkalmából tegnap tudományos konferenciát tartottak a Bratislavai Közgazdaságtudomá­nyi Főiskolán. Az értekezleten részt vett Jaro­mír Obzina szövetségi miniszterel­nök-helyettes, hazánk állandó KGST-képviselője, Jozef Sevc, az SZLKP KB osztályvezetője, Pavol Bahyl, a Szlovák Szocialista Köztár­saság miniszterelnök-helyettese, a Szlovák Terv- és Tudományos- Műszaki Fejlesztési Bizottság elnö­ke, valamint több más vendég. Felszólalásában Jaromír Obzina értékelte a KGST negyvenéves fej­lődését, részletesen szólt az együtt­működés dinamikájának növelése terén levő lehetőségekről és tartalé­kokról, valamint elemezte a szocia­lista gazdasági integráció néhány gyakorlati s elméleti kérdését. Korszerű létesítmény megtekintése (CSTK) - Miroslav Stépán, a CSKP KB Elnökségének tagja, a prágai városi pártbizottság vezető titkára tegnap látogatást tett a fővá­ros II. kerületében levő urológiai kli­nika új épületében, és megismerke­dett a korszerű létesítmény tevé­kenységével. Ladisiav Adamec hazaérkezett Teheránból Csehszlovákia és Irán a sokoldalú együttműködésre törekszik SAJTÓNYILATKOZATOT ADTAK KI (ÖSTK) - Ladisiav Adamec, a szövetségi kormány elnöke tegnap befejezte iráni hivatalos látogatását és hazaérkezett. Csehszlovákia és az Iráni Iszlám Köztársaság kapcsolatainak történetében ez volt az első ilyen szintű látogatás. Ladisiav Adamec Teheránban kedden találkozott Ali Akbar Vela- jatí iráni külügyminiszterrel. A meg­beszélésen áttekintették az időszerű nemzetközi problémákat, elsősor­(ŐSTK) - Ülést tartott tegnap Prá­gában a CSKP KB ideológiai bizott­sága. Foglalkozott a CSKP XVIII. 'kongresszusáig hátralevő időszakra vonatkozó munkatervével, s jóvá­hagyta a propaganda tartalmi céljai­ra vonatkozó javaslatot. A testület megállapította, hogy a jelenlegi időszakban a propagan­damunkának hozzá kell járulnia az egész párt aktivizálásához, s min­den kommunistát alkotó és példa­mutató hozzállásra kell ösztönöznie az átalakítás, valamint a pártmunka minőségének lényeges javítása, s a széles néptömegekkel való szorosabb összekapcsolása terén. Az átalakítás célja a szocializmus lenini értelmezésének megújítása és teljes mértékű kibontakoztatása a jelenlegi feltételek között. Ez meg­követeli - amint azt ezzel kapcsolat­ban Jan Fojtík, a CSKP KB Elnök­ségének tagja, a KB titkára hangsú­lyozta -, hogy mindent ki kell iktatni az életből, ami az elméleti és gya­korlati szocializmusban elavult, ami fékezte és fékezi előrehaladását, s ami csökkenti a szocialista társa­dalmi rendszer történelmi előnyei­nek és vívmányainak értékét. Főleg (Folytatás a 2. oldalon) bán a nukleáris, a vegyi és a hagyo­mányos fegyverek leszerelésével és a regionális konfliktusokkal kapcso­latos kérdéseket. Véleménycserét folytattak a csehszlovák-iráni együttműködés fejlesztésének to­vábbi lehetőségeiről. A szövetségi kormány elnöke és kísérete ezt követően megtartotta zárótárgyalásait Mir Hoszein Mu- szavi iráni kormányfővel. Mindkét fél egyöntetűen hangsúlyozta, hogy a mostani látogatás jelentősen hoz­zájárul a két ország kapcsolatainak fejlesztéséhez a gazdaság, a tudo­mány és a technika, a kultúra és a sport területén. A két kormányfő befejezésül em­lékeztetőt írt alá a kölcsönös megér­tésről. A dokumentum kifejezi, hogy mindkét fél szándéka a sokoldalú együttműködés kibontakoztatása, s leszögezi, hogy Csehszlovákia és Irán a legfontosabb nemzetközi kér­désekben azonos, vagy közeli állás­pontra helyezkedik. (Folytatás a 2. oldalon) A múlt évben kezdte meg részleges üzemelését a Dőlni Dunajovice-i 700 millió köbméter kapacitású föld alatti földgáztároló. A létesítményt teljes egészében 1992-ben helyezik üzembe, s működését számítógép fogja vezérelni. A képen Josef Pávlata mérnök és Vlastimil Pleva mérnök, a létesítmény vezérlőközpontjában megbeszélést tart. ,(lgor Zehl felvétele - ŐTK) Hazánk népe nagyra értékeli az Indiai Köztársaság békeszerető külpolitikáját Milos Jakes elvtárs interjút adott a New Age című lapnak (ŐSTK) - Miloá Jakeé, a CSKP KB főtitkára interjút adott a New Age-nek, az Indiai Kommunista Párt lapjának. Ennek kapcsán tegnap Zdenék Horenínek, a CSKP KB Titkársága tagjának, a Rudé právo főszerkesztőjé­nek jelenlétében fogadta Maszud Ali Khant, a lap munkatársát. ÜLÉST TARTOTT A CSKP KB IDEOLÓGIAI BIZOTTSÁGA A propagandamunkának hozzá kell járulnia az egész párt aktivizálásához

Next

/
Thumbnails
Contents