Új Szó, 1989. január (42. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-13 / 11. szám, péntek

Jó alapokat adnak Látogatás egy magyar tanítási nyelvű alapiskolában Mi leszel, ha nagy leszel? Iskola - nekem olyan hely, ahon­nan nem tudok elszakadni, ahová a gondjaimmal mindig visszatérhe­tek, ahol felnőttként is befogadnak és segítenek. Szeretném hinni, hogy mások is így éreznek. Hogy a leg­többen, korosodván, hálával gondol­nak egykori pedagógusaikra, és al­kalomadtán jóleső érzéssel látogat­nak el oda, ahol írott formájában is elsajátították a nyelvet, amelyen eszmélő gyerekként megszólaltak. Szeretném hinni, hogy nemcsak az iskolák őriznek tisztelettel emlékeket volt eminenseikről. Nemcsak hivatá­sukat becsülettel gyakorló pedagó­gusok állítják eszményképül jelenle­gi nebulóiknak azokat, akik kezük alól kikerülve sokra vitték. Szeret­ném hinni, hogy a növendékek is hűek maradnak iskolájukhoz. Büsz­ke és boldog érzéssel bízzák cse ­metéiket ugyanazokra a tapasztalt oktatókra, akiktől hajdan tudást kaptak. Ebben való hitemben sokszor megingatott a gyakorlat. Legutóbb a Naszvadi (Nesvady) Magyar Taní­tási Nyelvű Alapiskolában rendültem meg. Bárha figyelembe veszem, hogy ilyen vagy olyan mértékben Naszvadon csökkent a népesség és a szaporulat, elköltöztek innen fiata­lok, akkor is megdöbbentenek a tan­intézet statisztikájának adatai. 1961-ben ötszáz, 1976-ban négy­száz volt, az idei iskolaévben pedig mindössze kétszázhuszonhárom a tanulók száma. Ezzel a létszám­mal már nincs szükség arra, hogy az egyes évfolyamokban párhuzamos osztályokat nyissanak: elég a nyolc osztály. Bár van még egy osztatlan a tizenhárom alsó tagozatos cigány- tanuló részére. Szemet szúrt a statisztikát bön­gészve, hogy a tanulók származása nem tükrözi a lakosság szociális összetételét. Az iskolát látogatók zö­me munkás- és földművesszülők gyereke. A négyszáznegyvenhat szülőből csupán harminchatan érett­ségiztek. Feltételezem, hogy a köz­ségben meglehetősen több középis­kolai végzettségű fiatalnak van tan­köteles gyereke. Olyanoknak is, aki­ket ennek az iskolának a tantestüle­te készített fel a továbbtanulásra. Több generáció ismeri a pedagó­guskollektívát. A húszból tizenné­gyen 45 év fölöttiek. A tanulók szá­mának csökkenése miatt ritkán volt és jelenleg nincs is lehetőség bőví­tésre, fiatalításra. (Ez okból nem tudják két tantárgy, a földrajz és a képzőművészet oktatását szakosí­tott tanerővel megoldani.)- Tantestületünk felkészültségét bizonyítandó - mondta Vlahy Jenő igazgató - főiskolai hallgatók vagy főiskolát végzett jónevű szakem­berek nevét említhetném. Akik Brati- slavától Prágáig, Budapesttől Moszkváig megállják a helyüket. Mit szól ahhoz, hogy négy évvel ezelőtti nyolcadikosaink, azaz 25-30 gyerek közül öt tavaly szeptembertől főis­kolás. Panaszra a szülőknek nem lehet okuk, hisz a nyolcadikosok jelentős hányada gimnáziumban és szakkö­zépiskolákban tanul tovább. Mind­ehhez hozzátartozik, hogy a peda­gógusoknak itt jobban meg kell küz­deniük az eredményekért, mint a vá­rosi iskolákban.- Évekkel ezelőtt a naszvadiak nagy része fóliasátor alatti kertész­kedésbe fogott - mondja az igazga­tó. -~Ez elősegítette ugyan anya­gi boldogulásukat, ugyanakkor van ennek a többletmunka-vállalásnak egy hátulütője. Nevezetesen, hogy a szülők nem érnek rá foglalkozni a gyerekükkel. Sokan azt hiszik, hogy azzal már teljesítik is szülői kötelességüket, ha fiaiknak, lányaik­nak minden anyagi jót megadnak. Nem csoda, ha azok elkényelme- sednek, kivész belőlük az alkotó­kedv, és nem lelkesednek a tanulá­sért. Való igaz, a szülőknek át kell adniuk valamit erényeikből, képes­ségeikből, olyasmit is nyújtaniuk kell, amit nem lehet pénzen venni, ám nélkülözhetetlen a személyiség fejlődéséhez. A szülők gondolkodá­sában változásra van szükség. Fő­leg akkor, ha mint Naszvadon, azt kérdezik apák-anyák (az igazgatót idézem):- Minek kell még délután is visz- szamenniük az iskolába? Egyszerű a válasz: azért, mert a délutáni szak­köri tevékenységgel tanulóink gya­korlati tudást szerezhetnek. Egyéb­ként mi nem zárkózunk el a szülök elől. Nyitott órákat, napokat tartunk. Nem utolsósorban úgy is népszerű­sítjük munkánkat, hogy már több ízben Tavaszköszöntő címmel eszt- rádműsort állítottunk össze, amely­ben óvodások, tanulóink és pedagó­gusaink szoktak fellépni. Faluhelyen igazán jó eredménye­ket úgy érhet el az iskola, ha peda­gógusai a gyerekek oktatása-neve- lése mellett igyekeznek befolyásolni a szülők életszemléletét - bekap­csolódva a közéleti tevékenységbe. A húszfős tantestület négy más tele­pülésről utazó tagja kivételével becsülettel részt vállal a tömegszer­vezetek munkájában. Tóth Terézia magyar-orosz szakos tanárnő is osztja az igazgató véleményét. El­mondta, hogy nem könnyű a falusi tanítóknak, de amikor úgy döntött, hogy faluhelyen fog tanítani, a pályát azokkal a nehézségeivel vállalta, amelyek szinte leküzdhetetlenek a községi iskolában. Vállalta azzal, hogy az ő gyermekeik otthonról nem hoznak magukkal annyit, mint amennyit városon vihetnek a gyere­kek. Ezért a nyolc év alatt nagyon sokat kell adnia ahhoz, hogy meg­próbálja olvasóvá nevelni az osztály zömét. A színház, kiállító- és kon­certtermek helyett neki a kultúra ter­jesztésére csak az iskolai könyvtár marad. Sok egyéb kö­zött Tóth Terézia érdeme, hogy az iskolát minden év­ben képviseli va­laki a Puskin em­lékversenyen, s hogy az orosz nyelvi vetélkedő országos verse­nyén naszvadi magyar tanuló is ért el helyezést. Körülnézve az épületben, a fo­lyosó falán renge­teg díszoklevelet láttam. Régebbie­ket és frisseket egyaránt. Nyelvi-, irodalmi-, és sportversenyekről, ve­télkedőkről, olimpiákról. Eredmé­nyes munkáról tanúskodnak. Az anyanyelv és irodalom oktatása mellett a naszvadi iskola pedagó­guskollektívája nagy hangsúlyt he­lyez arra, hogy a tanulók elsajátítsák a szlovák nyelvet. Elismerően érté­kelte például a szlovák szakosok munkáját a legutóbbi minisztériumi ellenőrzés. A nyelvtanulást tökélete­sen felszerelt (mozgatható) labora­tórium segíti. Ugyancsak jó műsze- rezettségű szaktantermekben folyik a kémia, a biológia és a fizika tanítá­sa. S mivel egyetlen korszerű okta­tási intézményben sem hiányozhat a számítógép, a Naszvadi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában kettő is van belőle. Miskovics Ilona vezetésével a napközi otthon nevelői igyekeznek iá gazdag és sokrétű iskolán kívüli tevékenységbe bekapcsolni már az alsó tagozatokat is. Modellező-, bábkör, népi tánccsoport működik. És elvitathatatlan szerepe van az iskolának a mozgásra, a sportra való nevelésben. Ideálisak a feltételek e nagy ha­gyományú iskolában. Orvost, mér­nököt, rádióbemondót, pedagógust, szerkesztőt, és megannyi becsüle­tes munkást neveltek pedagógusai. Szellemileg és műszaki felszereltsé­gével is lépést tart a korral. Szeret­ném hinni, hogy nem hiába. Január 18-án Gerstner István táj­képeiből nyílik tárlat a bratislavai Pálffy-palota kiállítótermében. Megkerestük a festőt, aki kiállítá­sa kapcsán elmondta, hogy a legu­tóbbi bratislavai bemutatkozása óta eltelt hat esztendő terméséből válo­gatta az újabb anyagot: összesen százhúsz vásznat. Zömében olaj, de az összeállításból nem hiányzik a tempera és az akvarell sem. Legtöbb alkotásán dél-szlovákiai tájak szerepelnek - a Dunakanyar és környéke, az Ipoly és a Garam mente. Előző, 1982-es jelentkezé­sének anyagában még nem volt je­len, ezúttal viszont új „helyszínként“ megjelenik képein a Tátra is. A festő szándéka, hogy művészi formában megörökítse, ezáltal megőrizze azo­kat a szépségeket, amelyek napról napra tűnnek el a természet ilyen vagy olyan alakításával akár Dél- Szlovákiában, akár a Tátrában. Sze­retné kihasználni azt az inspirációt, amelyet a táj ad a még meglevő jellegzetes motívumaival. Gerstner István célja, hogy a természet szép­Alighanem ez a világ egyik legfe­leslegesebb kérdése, amellyel a fel­nőttek alig cseperedő gyermekeiket a „nagy választás“ elé állítják. Mert mi lenne? Természetesen orvos, űr­hajós, jobb esetben tévé- vagy autó­szerelő. A lányok divattervezők, szí- . nészek és énekesek. Esetleg fodrá­szok, kozmetikusok, tévébemondók. Ugyan kinek jutna gyerekfejjel eszé­be olyan mesterséget választani, mint amilyen a péké, a kohászé, netán a föld mélyén dolgozó bá­nyászé? Mihez van tehetséged? Hol szá­míthatnak rád? Ezek a kérdések alig-alig hangzanak el, amikor a szülők, a pedagógusok vagy a pá­lyaválasztási felelősök megpróbál­nak útbaigazítást, tanácsot adni a döntés előtt álló tizenéveseknek. A végeredményt pedig gyakran ta­pasztaljuk: felnőtt fejjel egyre többen fordítanak hátat a korábban vonzó­nak tartott mesterségnek. A sok le­morzsolódás és a nem ritka panasz, hogy „nem ilyennek gondoltam", „nem is ezt akartam“, azt jelzi: van még teendő bőven az alapiskolát végzettek megfelelő pályára irányí­tásában. Tudományos felmérések igazol­ják: tizennégy éves korra a gyerekek döntő többségében nem alakul ki végleges pályaválasztási szándék. Barátaiktól, környezetüktől ugyan sok mindent hallanak a munkáról, munkahelyekről, az osztályfőnöki órákon is szó esik a pályaválasztás­ról, a rádió és a televízió műsoraiból is megtudhatnak egyet s mást, több­ségük mégis kevés szakmát, pályát ismer, s azt is legfeljebb egyoldalú­an, felületesen, a divat vagy az elő­ítélet által eltorzított formában. Gyak­ran fogalmuk sincs arról, hogy egy- egy mesterség művelői mivel foglal­koznak. Többnyire csak annyit tud­nak, melyik szakmában mennyit le­het keresni. De elégséges-e mindez a megalapozott döntéshez? Az eáetek többségében a nyolca­dikosok választása felszínes elkép­zeléseket takar. Érezhetnek ugyan kedvet valamely foglalkozás iránt, de azt nem várhatjuk el tőlük, hogy életre szólóan és felelősen egyma- guk döntsenek jövőjükről. A pálya- választás során ezért nő meg a fel­nőttek szerepe, főleg a szülőké és pedagógusoké, akiknek segítsége nélkül a tizenévesek könnyen mellé­fognának. Az önbizalom hiánya vagy éppen annak túltengése juttat­ná tévútra őket,- mert ebben a kor­ban a gyerekeknek még nincsen elég önismeretük, kellő élettapasz­talatuk, megfelelő ítélőképességük, esetleg adottságaik, készségeik sem alakultak ki teljesen. Kellő ta­pasztalat híján viszont nehezen tud­nák eldönteni, melyik szakma köve­tel például elsősorban elméleti tu­dást, melyik fizikai rátermettséget; válasszanak-e szellemi képessége­ket igénylő szakközépiskolát, vagy célszerűbb, ha hasonló jellegű szak­munkásképzővel próbálkoznak. A helyes választáshoz ismerni kell a pályák körét és ezen belül keli megkeresni a fiatal egyéniségének legjobban megfelelőt. De még ez ségeit érthetően közvetítse. Véle­ménye, hogy az emberek a tájképen a békét, a nyugalmat, a harmóniát szeretik és keresik. Képein mind a négy évszak jelen van, mert ahogy elmondta:- Mindegyik évszakban szeretem a tájat. Télen a hó és a fagy eltünteti a részleteket Ezek, tavaszodván, újra előtűnnek. A tavasz a megúju­lás: optimizmussal tölti el az embert, s ennek érződnie kell a vásznon. De a színekkel és a formákkal vi­gyáznia kell a festőnek, nem festhet például „vattafákat“. A nyár söté- tebb tónusaiban, gazdag színeiben, árnyas fáiban, sárga búzatábláiban sok a romantika. S az ősz! Melyik festő ne szeretné az őszt! De nem szabad, hogy az alkotó elragadtassa magát, és válogatás nélkül alkal­mazza a színeket. Meg kell taiálni azokat az árnyalatokat és tónusokat, amelyek széppé, nyugodttá, hangu­latossá teszik az őszi tájat. A kiállítás anyagát júliusban Ko­márom (Komárno), szeptemberben Léva (Levice) közönsége is láthat­ja. (I) sem elég. Nemcsak azt kell tudni, mit vár az egyén a pályától, meg kell ismerni azt is, mit kíván a pálya az ott dolgozótól. A helyes eligazodásban elsősor­ban az iskola segíthet a családnak és a gyereknek, hiszen a szülők, akik végül is döntenek, vagy gyer­mekük döntését jóváhagyják, sem eléggé tájékozottak a lehetőségek­ről. Ráadásul többségük csupán a gyermek általános tanulmányi elő­menetelét ismeri, különböző okok miatt nincs tisztában azzal, milyen pályára, szakmára alkalmas. Ha eh­hez hozzávesszük, hogy egyes pá­lyák társadalmi hasznosságáról kü­lönbözőképpen vélekednek az em­berek és nem eléggé köztudott, hogy a népgazdaság fejlődése mely szakmák betöltését igényli, megért- v hetjük: valóban nagy gond a döntés a szülőknek is. Többnyire tájékozatlanságból, hamis értékrendből vagy előítéletek­ből fakad a vágyak és lehetőségek ellentmondása, "a jelentkezők arány­talan megoszlása is. S aligha vitat­ható az is, hogy az oly sokszor emlegetett divatszakmák vagy „me­nő“ foglalkozások presztízse, vonz­ereje is nagyobb a kívánatosnál Emiatt aztán némely szakközépis­kolába (óvónői, iparművészeti, köz- gazdasági, külkereskedelmi, egész­ségügyi, vendéglátó-ipari, elektro­technikai) és szakmára (fodrász, kozmetikus, nőiruha-készítő, autó­szerelő, tévészerelő, pincér) régóta sokkal több a jelentkező, mint amennyit fel lehet venni és amennyi végzőst el lehetne helyezni; ugyan­akkor a népgazdaságilag fontos szakmákban betöltetlen helyek ma­radnak, s öntőt, hegesztőt, forgá­csolót, vájárt, cipészt, kovácsot, ácsot, péket, kéményseprőt, ha lám­pással keresnek, akkor sem igen találnak. Aránytalan az érdeklődés a gimnáziumok, főleg a kisebbek iránt is: a jelentkezők száma évek óta itt is alig fedi a keretszámot. Vajon milyenek a mostani nyolca­dikosok, az alapiskolát nyáron befe­jező tanulók lehetőségei? Hová, merre indulhatnak, milyen pályát vá­laszthatnak? Szlovákiában ebben a tanévben 86 953 gyerek hagyja el az alapiskolát. Gimnáziumban 12 700, szakközépiskolában 17 715, szakmunkásképzőben 53 853 - ebből az érettségivel vég­ződő iskolákban 7600 - hely várja- az első osztályosokat. A legtöbb tanulót közgazdasági, kereskedelmi, gépészeti, mezőgazdasági, elektro­technikai és építészeti szakközépis­kolába veszik fel, s jók a kilátásaik a kohó-, gép- és elektrotechnikai ipari, a mezőgazdasági és élelme­zésügyi, az ipari, az építőipari, a ke­reskedelmi és idegenforgalmi tárcá­hoz tartozó szakmunkásképzőkbe jelentkezőknek is. A szülők vagy a fiatalok törekvé­seit, elképzeléseit nem könnyű összhangba hozni a realitásokkal, a társadalmi elvárosokkal. Ehhez is körültekintő és tervszerű nevelő­munka, folyamatos és tudatos együttműködés szükségeltetik az is­kola és a család között. A jó kapcso­lat tehát e téren is eredménnyel járhat. Azok az iskolák, amelyeknek pedagógusai fontosnak tartják ezt, kevesebb izgalommal oldják meg a pályairányítás feladatát és bocsát­ják útjukra a végzősöket. TÖLGYESSY MÁRIA Kulturális hírek A LENFILM Stúdió bolgár koprodukció­ban nemrég fejezte be ötrészes tévésoro­zatát, amelynek címe: Sajtóközpont. A film rövid tartalma: egy szovjet újságíró Párizsba repül könyvének kiadása alkal­mából. Ám olyan események tanúja lesz, amelyek a világ légkülönbözőbb részén élők érdekeit érintik. x Salzburg és Herbert von Karajan neve mindörökké egybefonódik, hiszen 80 év­vel ezelőtt Salzburgban született korunk egyik nagy karmestere, és a mai napig is művészi munkájának középpontjában áll szülővárosa. Az osztrák televízió stábja öt héten át követte Karajan hétköznapjait és 40 órányi filmanyagot forgatott, amelyből végül egy 80 perces film készült Karajan Salzburgban címmel. Kiderült, hogy Kara­jan másik nagy szerelme a technika: hal­latlan érdeklődéssel fordul a gyors autók, jachtok, repülőgépek felé, saját házában videoközpontot létesített, és egész életé­ben szívesen foglalkozott a hang- és képrögzítés technikájával. Kicsiknek, nagyoknak kedvence a számítógép (Gágyor Aliz felvételei) Vlahy Jenő igazgató TALLÓSI BÉLA Gerstner István kiállítása ÚJ SZÍ 6 1989. I. 1

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents