Új Szó, 1989. január (42. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-06 / 5. szám, péntek
ÚJ szú 3 1989. I. 6. Fidel Castro beszéde a havannai jubileumi nagygyűlésen A kubai forradalom sajátosságairól, harminc év eredményeiről, a délnyugat-afrikai rendezésről (ÖSTK) - Szerdán este, közép-európai idő szerint tegnap hajnalban tetőztek a kubai forradalom 30. évfordulójának ünnepségei, azzal a beszéddel, amelyet Fidel Castro mondott Havannában. Az Expocuba kiállítás területén megrendezett nagygyűlésen számos külföldi vendég is megjelent, köztük Milos Jakes, a CSKP KB főtitkára, valamint Dániel Ortega nicaraguai államfő. Fidel Castro több mint háromórás beszédének bevezető részében köszöntötte a külföldi vendégeket, s szólt arról, hogy Kgba most nemcsak a saját népe erőfeszítéseinek köszönheti a kubai forradalom 30. évfordulóját, hanem a szocialista országok, a haladó és demokratikus erők támogatásának eredményeként is. Vázolta, hogy milyen helyzet uralkodott az országban 1959 előtt, s részletezte a három évtized alatt elért gazdasági és szociális eredményeket. Példaként többek között megemlítette, hogy a forradalom győzelme óta a villanyáram termelése nyolcszor, az acélé tízenhatszor, a cementé, a műtrágyáké ötször, a citrusféléké 17-szer, a nikkelé pedig kétszer lett nagyobb. Emellett a kubai forradalomnak nem voltak tapasztalatai, mivel az első szocialista forradalom volt a fejlődő világban, ezen túlmenően pedig az USA szomszédságában zajlott. Ezért nem meglepő - mondta a szónok hogy hibákat is követtünk el, eleinte idealizmusból később pedig azért, mert túlhangsúlyoztuk a gazdasági vonatkozásokat. Jelenleg tévedéseink kiküszöbölésén fáradozunk, s bár nagyon nehéz folyamatról van szó, az első eredmények már jelentkeztek. Rámutatott továbbá, a kubai forradalom számos szempontból eredeti, alkotó hozzáállást érvényesített. Ilyen volt például a földreform, amelynek keretében a nagy tőkés mezőgazdasági vállalatokat nem aprózták fel, ezek teljes mértékben az állam kezébe mentek át, s a kis földbérlőkből földtulajdonosok lettek; később a politikai és gazdasági módszerek alkalmazásával így kezdődött meg a szövetkezetesítés. Napjainkban a mezőgazdasági földterület 80 százaléka állami tulajdonban van, a szövetkezeti tulajdon 12 százalék, az egyéni gazdálkodóké pedig nyolc. Castro hozzáfűzte, hogy a szövetkezeti formát senkire sem fogják ráerőszakolni. Az olyan alapvető cikkek termelésében, mint például a cukornád, a citrusfélék és a rizs, az első helyen az állam áll, második helyen pedig a szövetkezeti szektor. A művelődés terén Kuba ugyancsak specifikus módszereket alkalmazott. Az írástudatlanság elleni kampány során gyakorlatilag egy éven belül felszámolták az analfabetizmust, s az iskolaügyi rendszert összekapcsolják a fizikai munkára való neveléssel. A diákok többek között jelentős mértékben részt vesznek az ún. cítrusprogram fejlesztésében is. Castro a kubai forradalom további jellegzetességének nevezte az önkéntes brigádmunka nagyszabású kibontakozását, rámutatva, hogy ez már a nép kultúrájának és a forradalom ideológiájának a részét képezi. Azzal a céllal, hogy ésszerűvé tegyék a munkaerő-kí- használást, s mindenki részt vehessen az ország szociális fejlesztésében, érvényesítették az ún. mikrobrigádok rendszerét, ezek a lakások és szociális létesítmények építésében vettek részt. Egyedinek számít a tömegszervezetek és a választási rendszer kubai koncepciója is. Ennek értelmében a képviselőjelölteket nem a párt javasolja, hanem az illető körzet lakossága. Amint Castro mondotta, itt mutatkozik meg a tömegek és a forradalom szoros kapcsolata, ha a nép többsége ellenezné a forradalmat, akkor elég lenne, ha a választásokban ellenforradalmárokat indítanának jelöltként. A legfelsőbb kubai vezető hozzáfűzte, hogy a választási rendszer demokratizmusát illetően Kubának senkitől sem kell leckét vennie. Ugyancsak egyedi a kubai honvédelem koncepciója, ebben az ország minden állampolgára részt vesz. Castro leszögezte, hogy a nép felfegyverzése a demokrácia legnagyobb bizonyítéka. Beszédének további részében nagyra értékelte a kubai nép internacionalizmusát, s rámutatott arra, hogy a kubai fegyveres erők keretében több mint 300 ezer ember teljesítette internacionalista kötelességét Angolában. Jelenleg még 50 ezer kubai katona van ebben az afrikai országban, s ha szükséges lenne, még további 50 ezer menne oda. Nicaraguának 2000 tanítóra volt szüksége, s először 30 ezer ember jelentkezett, majd később, miután a nicaraguai ellenforradalmárok több önkéntest megöltek, még százezren jelentkeztek. Az internacionalizmus példája az is, hogy a közelmúltban 30 ezer havannai lakos ajándékozott vért az örményországi földrengés áldozatainak megsegítésére. Fidel Castro a továbbiakban részletesen szólt a Délnyugat-Afrikéban kialakult helyzetről. A békés rendezésről a közelmúltban aláírt megállapodásokat a kubai nép internacionalista szellemének győzelmeként könyvelte el, rámutatva, hogy az angolai és kubai nép harcának köszönhetően nyílt lehetőség a BT 435-ös számú, Namíbia függetlenségének megadásáról szóló határozatának a teljesítésére. Emlékeztetett azokra a problémákra, amelyek az utóbbi időkben felmerültek a határozat teljesítése körül. Castro szerint arról van szó, a BT állandó tagjai olyan javaslatot terjesztettek elő, amely az említett ENSZ-határozat érvényesítésével kapcsolatos kiadások csökkentését feltételezi, ezzel szemben az el nem kötelezett államok, vagyis a BT választott tagjai, más javaslatot tételeznek fel. Kuba megérti az el nem kötelezettek aggodalmait, mert bármilyen pénzügyi jellegű probléma során tekintettel kell lenni az esetleges politikai következményekre is. Kijelentette: nem vagyunk a költségek korlátozása ellen, de nem lenne szabad károsítani a Namíbia függetlenségére való áttérés folyamatát, beleértve az igazságos választások megrendezéséhez szükséges légkör kialakítását. Castro szerint az ENSZ azon nemzetközi erőinek csökkentése, amelyek a namíbiai fegyvernyugvásra, valamint a dél-afrikai csapatok Namíbiából való kivonására, továbbá az ottani bábkormány feloszlatására felügyelnek, kedvezőtlen hatással lehet Namíbia függetlenné válásának folyamatára. A problémát talán meg lehetne oldani azokkal az afrikai államokkal együttműködve, amelyek minimális kiadások mellett hajlandók lennének a megfelelő számú katonát a nemzetközi erők rendelkezésére bocsátani. Castro ugyanakkor megállapította, ez az első olyan eset, hogy a Biztonsági Tanács állandó és választott tagjainak véleménye különbözik, s hozzáfűzte, hogy ez felvetheti az ENSZ működési mechanizmusában való változások kérdését. A legfelsőbb kubai vezető rámutatott, a közelmúltban aláírt angolai -kubai-dél-afrikai megállapodások teljesítése érdekében Kuba megteszi a lépéseket. Ezekkel összhangban január 10-ével megkezdik háromezer katona kivonását Angolából. Az említett egységek ez év április 1 -íg hazatérnek. A többi kubai internacionalistát április elsejével kezdődően 22 hónapon belül vonják ki Angolából. Castro megerősítette: Kuba teljes mértékben támogatja a Szovjetunió békepolitikáját. Ezt külön ki kell hangsúlyozni - mondotta mert a burzsoá propaganda elferdíti a tényeket, felnagyítja a véleménykülönbségeket, amelyek a Szovjetunió és Kuba között bizonyos szempontokból felmerülhetnek és létezhetnek, anélkül, hogy azok az ellentétek forrásai lennének. Tudatosítjuk az atomháborús veszély elhárításának, a fegyverkezési verseny lassításának, a béke és az enyhülés légkörének fontosságát. A fejlődő világ számára ez létfontosságú, mivel csak ilyen feltételek között tud szembeszállni a szegénységgel, tudja visszafizetni a külföldi adósságokat, s talál erőforrásokat a fejlődéshez. Nagyra értékelte azt, ahogyan Mihail Gorbacsov december 7-i ENSZ-beszédében megközelítette a fejlődő országok adósságproblémáit. A kubai vezető a továbbiakban méltatta azt a haladást, amely a Szovjetuniónak köszönhetően az új nemzetközi légkör megteremtésében született. Castro ugyanakkor hangsúlyozta, meg kell határozni, hogy miként értelmezi a békét és a békés egymás mellett élést az imperializmus, hogy nem magyarázza-e úgy, mint békét a fő hatalmak között és jogot a kisebb országok megtámadására. Példaként az USA Líbia elleni fenyegetését hozta fel. Kuba a vegyi fegyverek ellen van, de arról van szó, az USA nem sajátíthatja ki magának azt a jogot, hogy más országokat bombázzon és támadja őket, amikor azok érvényre juttatják saját szuverenitásukat. Castro határozottan elítélte az USA magatartását, mondván, hogy Washington a nemzetközi kapcsolatokban a dzsungel törvényeit akarja érvényesíteni. Dániel Ortega nyilatkozata a Csehszlovák Sajtóirodának ■ Kapcsolataink magasabb szintre emelkedtek (ÓSTK) - Dániel Ortega nicaraguai államfő Milos Jakes, a CSKP KB főtitkára közelgő managuai látogatásával kapcsolatban nyilatkozatot adott a Csehszlovák Sajtóiroda kü- löntudósítójának. Ebben többek között hangsúlyozta: Az amerikai kormány Nicaraguával szembeni agresszív politikája ellenére konszolidálódott a forradalmi hatalom. Az agresszió sok kárt okozott a népgazdaságnak és több ezer nicaraguai polgár életébe került. A nép erőfeszítéseinek köszönhető, hogy a forradalom győzelmének 10. évfordulójához közeleg. Ezzel kapcsolatban nagyra értékelte a sandinista népi forradalommal vállalt nemzetközi szolidaritást, a szocialista országok, s köztük Csehszlovákia támogatását. Hangsúlyozta: a Nicaraguai Köztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság a forradalom győzelme óta fejleszti kapcsolatait, melyek az utóbbi időben magasabb minőségi szintet értek el. A két ország közötti sokoldalú kereskedelem nagyon fontos Nicaragua számára - jelentette ki az államfő. Megállapította továbbá, Milos Jakes közelgő nicaraguai látogatása is bizonyítja, hogy közös érdekünk az együttműködés fejlesztése. Dániel Ortega nagyra értékelte Csehszlovákia békepolitikáját, kezdeményezéseit, köztük azt a javaslatot, hogy a NATO és a Varsói Szerződés érintkezési vonalán hozzák létre az együttműködés, a bizalom és a jószomszédi kapcsolatok övezetét. Az ehhez hasonló kezdeményezések hozzájárulnak a stabilitás és a biztonság megerősítéséhez Európában, valamint a nemzetközi légkör javításához. A szovjet-amerikai rakétaszerződés ösztönzést adott a további tárgyalásokhoz, amelyek a nemzetközi feszültség csökkentéséhez, s a nukleáris leszereléshez vezethetnek. Ezek a lépések jó feltételeket biztosítanak a regionális konfliktusok megoldásához is. 1988-ban jelentős sikereket értek el több régióban, Közép-Ame- rika sajnos kivétel maradt - állapította meg a nicaraguai elnök. Ezzel összefüggésben hangsúlyozta, a San Salvador-i közép- amerikai csúcstalálkozón Nicaragua javasolni fogja, hogy a térséget nyílvánítsák a béke és a semlegesség övezetévé. A tárgyalásokon ezenkívül foglalkozni fognak az emberi jogok kérdésével. Ortega rámutatott továbbá: nemzetközi ellenőrzés alatt kell teljesíteni a. közép-amerikai béketervet, s ezzel a tevékenységgel az ENSZ-t, az AÁSZ-t és más szervezeteket kellene megbízni. Meggyőződését fejezte ki, hogy a január 15-16-ra tervezett San Salvador-i csúcstalálkozó hozzájárul a középamerikai konfliktus megoldásához. W ashington a nyolcvanas évek eleje óta leplezetlenül arra törekszik, hogy leszámoljon Líbiával. Miért? Okot többet is hangoztattak - a nemzetközi terrorizmus támogatása, terroristakiképzö központok fenntartása, az USA területén végrehajtandó diverzáns akciók és merényletek előkészítése -, de a cáfolhatatlannak mondott bizonyítékokat még sosem tárták a világ elé. így persze nem is lehetett azokat ténylegesen megcáfolni, valójában csak ettől cáfolhatatlanok. Sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy Kadhafi „megleckéztetésének“ oltha- tatlan vágya egyrészt a reváns óhajtásából, másrészt „klasszikus" nagyhatalmi törekvésekből táplálkozik. Hatalomra jutása után Kadhafi rövid úton felszámolta a külföldi, köztük amerikai olajtársaságokat, egy részüket államosította, másokkal megállapodást kötött az 50 százaléknál nagyobb líbiai érdekeltségű vegyesvállalatokká való átalakításról. Az 1969. szeptember el- sején történt hatalom- átvétel után fél évvel az utolsó brit egységek is elhagyták Líbiát, s 1970. június 11-én az amerikaiak is kénytelenek voltak kivonulni a Tri- poli melletti Wheelus Field légitámaszpontjukról. S bár a későbbi évek folyamán Líbia kapcsolatokat létesített több amerikai vállalattal, amelyek már nem annyira az olajkitermelés, mint inkább az olajfeldolgozás területén kaptak jelentős szerepet, a „régiek“ elégtételre vágytak. Ez a vágyuk egybeesett az amerikai kormány törekvéseivel, hiszen a Fehér Ház, de főleg a Pentagon nem volt képes és hajlandó napirendre térni pozícióvesztése felett ebben a stratégiai fontosságú térségben. A líbiai rezsim határozott antiimperialista irányvonala csak fokozta Washington törekvéseit, hogy Kadhafit - úgymond - megtanítsa kesztyűbe dudálni. Reagan elnök kormánya Líbiával szemben is az erőpolitikára tett, s az volt első húzása ebben a kétes játszmában, hogy - alapos rágalomhadjárat után - előbb bezáratta washingtoni nagykövetségét, kiutasította valamennyi diplomatáját, majd három hónappal később, 1981 augusztusában a nagy Szidra-öböl térségében a 6. flotta provokatív hadgyakorlata során két F 14-es amerikai vadászgép behatolt Líbia légterébe és lelőtt két líbiai gépet, amelyek a légitérsértés visszaverésére szálltak fel. Majd következtek a gazdasági szankciók, a líbiai ENSZ- diplomaták kiutasítása? a CIA tervei a tripoli kormány megdöntésére, s ezeket - a The Washington Post leleplezése szerint - maga Reagan elnök személyesen jóváhagyta. Rövidesen újra a fegyverek jutottak szóhoz: 1986 első negyedévében egymást érték az amerikai hadi- tengerészet és légierő manőverei a Nagy Szidra-öbölben, melyet Líbia saját felségvizeinek, az Egyesült Államok viszont nemzetközi vizeknek tekint. A nézeteltérés következménye: hétórás incidens március 24- én, melynek során az USA elsüllyesztett négy líbiai hajót, egy ötödiket megrongált, s ezzel 58 líbiai katona halálát okozta. Az incidenst három hét múltán valódi terrorakció követte: április 15-én éjszaka az USA végrehajtotta az El Dorado Canyon fedőnevű példátlan hadműveletet. Tizennyolc amerikai bombázó hajtott végre támadást Tripoli és Benghazi ellen. Harmincnyolc személy vesztette életét, köztük Kadhafi ezredes örökbe fogadott lánya. Ugyanakkor a támadást sértetlenül megúszó államfő két fia is súlyosan megsebesült. Jogos megtorlás volt ez - állította Washington, s ismét „cáfolhatatlan“ bizonyítékokat ígért a világnak arról, hogy Líbiának köze volt a nyugatberlini amerikai diszkó ellen tíz nappal korábban végrehajtott bomba- merénylethez. Még mindig nem láttuk a bizonyítékokat, pedig az USA közben már Líbia teljesen más vétkéről próbálja meggyőzni a világot. Nevezetesen arról, hogy a Tripoli melletti Rabtában épülő vegyi- anyag-gyár olyan berendezésekkel van felszerelve, amelyek vegyi fegyverek gyártását is lehetővé teszik. Hiába bizonygatja Tripoli, hogy gyógyszereket fognak itt előállítani, hiába ajánlotta fel a nemzetközi, vagy kizárólag amerikai helyszíni ellenőrzés lehetőségét, Washington köti az ebet a karóhoz. Az ellenőrzés lehetőségét - amit egyébként a Szovjetunió is helyeselt az ügy egyértelmű tisztázása és a felkorbácsolt indulatok megfékezése érdekében - az USA elutasítja, s a gyár leszerelését követeli. Kérdés, milyen alapon? Hiszen - reméljük, csak egyelőre - nincs egyetlen olyan nemzetközi szerződés, rendelkezés, határozat, amely bármely ország esztyű számára tiltaná a vegyi fegyverek gyártását. S az Egyesült Államok, amely a fegyverkezés eme területén is kétségkívül nagyhatalomnak számít, ezt nagyon jól tudja. Vagyis arról van szó, hogy a Reagan-kor- mányzat - kihasználva a hátralévő néhány napot - még egyszer odadobta a kesztyűt Líbiának. Ha jól meggondoljuk, Washington itt (is) kicsit ellentmondásba keveredik önmagával. Hiszen évek óta kí- gyót-békát kiabált Tripolira, ugyanakkor mégis párbajképesnek tekinti. A kihívás szerdán meg is történt, a két líbiai vadászgép lelövése által. A provokáció módja bizonyítja, az USA a vegyigyár körüli nézeteltéréseket sem szándékszik a lovagiasság szabályai szerint tisztázni. Az, hogy Libia nem vette fel a kesztyűt, hanem - maradjunk a hasonlatnál- a párbajsegédek, vagyis az ENSZ Biztonsági Tanácsa útján igyekszik rendezni a vitát, s megkapni a jogos elégtételt, nem Líbia gyávaságát vagy gyengeségét, hanem a még nagyobb baj elkerülésére való törekvését bizonyítja. Aggasztó viszont, hogy a szinte egyhangúlag elítélt - a kórusba csak a szokásos disszonáns hangok vegyültek: a briteké és az izraelieké- provokáció után sem mondott le Washington a vegyigyár elleni katonai akcióról. Amerikai sajtóértesülések szerint az agresszióra valószínűleg még a Reagan kormány idején sor kerül, tehát január 20-áíg, s valószínűleg 11-edike, a vegyi fegyverekkel foglalkozó párizsi nemzetközi konferencia után. Tartani lehet attól is, a holnap kezdődő tanácskozáson az amerikai delegáció mindent megtesz annak érdekében, hogy az érdemi eszmecsere helyett Líbia elítélését helyezze az előtérbe. Más vélemények szerint az agresz- szióval Washington vár még három hónapot, ekkor fejeződik be a rabtai vegyigyár felépítése. B ármelyik megoldást is választja Washington, egyik sem lesz helyeselhető és megbocsátható. A szerdai incidens sem fér bele az elfogadott nemzetközi jogi normák keretébe. Egyértelműen önkényeskedésről van szó, amely méltó elítélést váltott ki. Az a tény viszont, hogy a napokban éppen tizennyolc amerikai hadihajó tart a Földközitenger térségébe, élén a Theodor Roosevelt repü lőgép-anyahajóval, azt bizonyítja, hogy Washington újra önkényesen akar eljárni, figyelmen kívül hagyva a regionális feszültségek enyhítésére irányuló többoldalú erőfeszítéseket. Ezt az eljárást nem lehet másképp nevezni, csak piszkos politikának. Nyomait pedig - legyen bármilyen erős is a kéz - nem lehet eltüntetni a kétes értékű kinyilatkoztatásokból ,, kész i tett* ‘ glasszé- kesztyűvel sem. GÖRFÖL ZSUZSA A John Kennedy repülőgép-anyahajéról felszálló F 14-esek lőtték le a líbiai vadászgépeket (Telefoto: ¿STK)
