Új Szó, 1989. január (42. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-27 / 23. szám, péntek

szú 5 I. I. 27. Realizmus és együttgondolkodás Megemlékezés Pavol Tonhauzerről N evét rangos történeti feldolgo­zások és riportalanyként el­mondott visszaemlékezések egy­aránt őrzik. Talán mesterkéltnek is hathat ez a szembeállítás. Hisz úgy tűnik, különbség legfeljebb az em­beri részvállalás történelmi szerepét megvilágító fényforrások elhelyezé­sében van. A tudományos munkák szűk szakmai közösséghez szólnak. Az újságok hasábjain megörökített emlékképek hatósugara viszont tár­sadalmi méreteket ölthet. Persze, a különbség nem elsősorban a meg­közelítés kisugárzó erejéből adódik, hanem a történelmi tényanyag összefüggéseinek érzékeltetésé­ben rejlik. A tudományos látásmód egyéni szerepvállalást illetően is a folyamatok lényegi kapcsolatainak mélyreható megragadására irányul. Az oldott publicisztikai emlékidézés azonban lehetővé teszi a legapróbb emberi mozzanatok felidézését is. Pavol Tonhauzer életútja e ket­tősség egybeötvözésére figyelmez­tet. Életének vannak olyan részletei, amelyek szinte regénybe illő izgal­makban bővelkednek. Ezeket aligha tükrözheti a tudományos lényeglá­tás. A róla szóló riportok elevensé­géből viszont gyakran hiányzik a kellő történelmi megalapozottság. S egy életutat átfogva nem téveszt­hető szem elől, hogy a részmozza­natok csak az egész pályaíven belül értelmezhetők, a megtett út pedig csak valamennyi fejlódésszakasz is­meretében érthető meg. Mindez ki­váltképp érvényes Pavol Tonhauzer mozgalmi pályafutására. önkéntelenül is elgondolkodásra késztet: miként lett a handlovái szlo­vák és német nyelvű bányászközeg­ből induló csehszlovákiai kommu­nista tisztségviselőből a Kommunis­ták Magyarországi Pártja illegális központi vezetőségének a tagja. Ez a lexikonok adatsoraiból nehezen olvasható ki. S közvetlen választ a tudományos szintézisek és az ol­vasmányos interjúk sem adnak. Ta­lán az emberi cselekvőkészség és történelmi adottság kölcsönhatásá­nak folyamatszerű végigkísérése je­lenti a támpontot. Pavol Tonhauzer- nak a kommunista mozgalomban betöltött szerepe sok tekintetben magán viseli a sajátosságon túlme­nő valamiféle szokatlanság nyomait. A handlovái tárnasikátorokban már hadiárva gyerekként bsalád- fenntartóvá lett, mégis csak nagybir­tokról nagybirtokra vándorolva talált megélhetést. A bányászivadék bé­reslegényként került az észak-cseh­országi, Liberec környéki iparvidék­re. Itt kapott meghatározó ösztönzé­seket ahhoz, hogy a kommunista ifjúmunkás-mozgalom soraiba lép­jen. Handlovára visszatérve 1930- ban lett Csehszlovákia Kommunista Pártjának tagja. Az időpont általá­ban csak tájékozódásként szerepel a róla szóló írásokban. Pedig a szlo­vákiai kommunista mozgalom ekkor komoly próbatétel eié került. A sze­mélyes emlékezetben talán elhomá­lyosodtak ennek az időszaknak em­beri és közösségi hullámverései. Az új gottwaldi irányvonal térhódítását ez idő tájt még nehezítették a párt­válság következményei. Nyugat- Szlovákia területén erős befolyással rendelkeztek azok a funkcionáriu­sok, akik nem támogatták az új gott­waldi vezetést. Többen közülük vi­szont, csakúgy mint Gottwaldék - de velük szembe kerülve - a kommu­nista mozgalom megújhodására tö­rekedtek. Ugyanakkor a párt sorait ultrabaloldali tendenciák is gyengí­tették. Ennek ellenére Handlován sikerült olyan sztrájkmegmozdulást szervezni, mely segítette a minden­napi apró munkát lebecsülő szemlé­let leküzdését. S Pavol Tonhauzer - a talán nem is érzékelt útvesztők között - azok szavát követte, akiket előremutató felismerések vezérel­tek. A fasizmus elleni népfrontpoliti­ka idején már a párt trencíni területi titkára volt. Számtalan, a kommunis­ta párt által szervezett nagygyűlés zajlott itt le. S a népmanifesztációk, a tömeges megmozdulások szerve­zője a köztársaság feldarabolását követően magától értetődő termé­szetességgel vállalta a fegyelmet, türelmet, ugyanakkor bátorságot, sőt vakmerőséget is követelő illegá­lis szlovákiai pártmunkát. A klerikális fasiszta szlovák állam körülményei között szervezetileg önállósuló Szlo­vákia Kommunista Pártjának a pre- sovi területi titkára lett. A szakirodal­mi megállapítások szerint itt kellett szembenéznie a legbonyolultabb feltételekkel. A munkáskörnyezet­ben ténykedő funkcionárius olyan helyre került, ahol a párt számottevő munkásbázissal nem rendelkezett. S Pavol Tonhauzer otthonosan mozgott ebben az egyébként több­nemzetiségű közegben is. S így minden valószínűség szerint elisme­résnek számított, hogy 1940-ben ő lett a Banská Bystrica-i terület titkára, ahol az illegális pártmunká­ban elért korábbi jelentős eredmé­nyek megóvása volt a tét. Itt érte a lebukás. A Fábry Zoltán által is megjárt ilavai börtönbe került. Innen kalandos körülmények között me­nekült. Ennek részletei az újságírók jóvoltából váltak ismertté. Pár hónap múlva, 1942 januárjában már a szlo­vákiai pártvezetőség határozata ér­telmében a Horthy-Magyarországra szökött, hogy részt vállaljon a dél­szlovákiai illegális kommunista moz­galom fellendítéséből. P ersze, emögött látni kell a ko­rabeli magyarországi illegális kommunista mozgalom egész hely­zetét. A dél-szlovákiai kommunisták a müncheni diktátumot követően erőgyarapodást jelentettek a ma­gyarországi mozgalom számára. Annak a tömegpártnak a tagállomá­nya, amely a csehszlovákiai polgári demokrácia viszonyai között formá­lódott, önmagában véve is erőforrást jelentett, tömegalapot teremtve az illegális szervezeti keretek létreho­zásához. S így nem véletlen, hogy az illegalitásba vonulás hatása e te­rületen hamar érződött. A korabeli visszaemlékezésekre és a rendőr­ségi jelentésekre támaszkodó szaki­rodalom kimutatta, hogy 1940-ben már kialakult a dél-szlovákiai illegá­lis, egymással szoros kapcsolatban álló kommunista szervezetek hálóza­ta. A hatósági üldözés azonban ugyanebben az évben hatalmas, több mint ötszáz kommunista elítélésével járó érvágást okozott. Ugyanakkor 1941 januárjában létrejött a Kommu­nisták Magyarországi Pártjának az a központi vezetése, amelyben- a Kommunista Internacionálé tá­mogatásával - élenjáró szerepet ját­szottak a dél-szlovákiai kommunis­ták képviselői. Schönherz Zoltán és Skolnyik József személyében olyan kommunisták kerültek a magyaror­szági mozgalom élére, akik hamar ' felismerték a feladatok bonyolultsá­gát. A népfrontpolitika ugyanis a ma­gyarországi mozgalom számára tel­jes átszervezést jelentett. Ezt a Prá­gában székelő külföldi vezetőség irányította. A köztársaság felbom- lasztását követően e folyamat azon­ban irányító szerv nélkül maradt. Az új központi vezetőség a CSKP funk­cionáriusainak részvételére épült. S részükről hamar jelentkezett a ta­pasztalatok megosztására irányuló igény és készség. A polgári demok­rácia viszonyai között szerzett moz­galmi jártasság csak a Horthy-Ma- gyarországon, az ottani kommunis­ták által megalapozott korábbi befo­lyás kiaknázásával jelenthetett igazi hozadékot. Pavol Tonhauzer ebben a helyzetben teremtett kapcsolatot a kassai (Kosice) kommunistákkal, akik a dél-szlovákiai mozgalom szá­mára a mágnes szerepét töltötték be. Hely- és emberismeretére tá­maszkodva, Fábry Istvánnal együtt- aki ekkor került Spanyolországból hazajutva szülőföldjére - ismét felú­jították a kelet- és dél-szlovákiai szervezeteket összekapcsoló kassai vezetőséget. Ezt képviselve lett Pa­vol Tonhauzer 1942-ben a Kommu­nisták Magyarországi Pártja köz­ponti vezetőségének a tagja. A róla szóló hazai írások nemigen térnek ki egy ezzel összefüggő problémára. A KMP vezetősége épp ez idő tájt, Schönherz Zoltán közvetlen részvé­telével dolgozta ki a függetlenségi mozgalomnak valamennyi demokra­tikus erő és a burzsoázia németelle­nes szárnyának összefogására is kiterjedő koncepcióját. Sokrétű, sok­irányú problémára fogékony reagá­lást kívánt ez az irányvonal. Épp úgy otthon kellett lenni a munkáskerüle­tekben, mint a demokráciát óhajtó polgári szalonokban. S itt jelentke­zett a kommunista mozgalmon belüli munkamegösztás igénye. A szellemi fórumok kihasználásának és az ál­dozatkész illegális szervezőmunká­nak sajátos szimbiózusa alakult ki. Lehet, hogy egyfajta kettőség is. A széles körű intellektuális nyitottsá­got úgy kellett kifejezésre juttatni, hogy közben a kommunista mozga­lom jelszavakkal, röplapokkal egyál­talán életjelt adhasson magáról. Pavol Tonhauzer el tudott igazodni e bonyolult helyzetben, testhezálló, tevőleges szerepet vállalva. Becsül­ni tudta mások értékeit, egyéni adottságait. Ó maga a közös felada­tokkal messzemenően azonosulni tudó internacionalista felelősségről tett tanúbizonyságot. Á ltalában nem ebben az össze­függésben esik szó arról, hogy a kommunista mozgalom lété­re törő fasiszta megtorló szerveze­tek között is létezett nemzetközi összefogás. Ennek eredményeként került börtönbe Pavol Tonhauzer is. A székesfehérvári statáriális bíróság halálra ítélte. Húsz napig várta az itéletvégrehajtást a siralomházban.'* Az életfogytiglani fegyház úgy men­tette meg életét, hogy a komáromi Csillagbörtönön keresztül a dachaui koncentrációs táborba került. Túlélte a borzalmakat. A felszabadulás után kiemelkedő szerepet játszott a szlovákiai szak- szervezeti egység megvalósításá­ban. S ekkor az új élet alapjait lerak­va sem kerülték el személyét az ellentmondások. Évekig nem na­gyon szólhatott a magyar kommu­nisták körében kifejtett tevékenysé­géről. Minden valószínűség szerint csak 1951-ben, a szlovákiai antifa­siszták lapjában, a Bojovník hasáb­jain nyilatkozhatott erről először. Ke­gyetlenül nehéz körülmények között. Azokban a májusi napokban, amikor koholt vádak alapján letartóztatták egykori legközelebbi harcostársát, Kádár Jánost. A szóban forgó cikk kérdésfeltevései arra irányultak, hogy Pavol Tonhauzer visszaemlé­kezései a burzsoá nacionalizmussal vádolt szlovák kommunisták elleni beállítottságot nyerjenek. A szemé­lyes nyilatkozat azonban minden ne­hézség ellenére is a történelmi hite­lesség talaján maradt. S nem vélet­len, hogy 1959-ben a Banská Bystri­ca-i kerületi pártbizottság lapjában megjelent, kerületi vezető titkárként, a szlovák nemzeti felkelés évfordu­lójára írt vezércikke nem vette át azt a hangvételt, mely ekkortájt még mindig visszhangozta az SZLKP KB 5. illegális vezetőségének tagjai el­leni, burzsoá nacionalista álköntös­be öltöztetett dörgedelmeket. Pár év múlva a Szlovákiai Fo­gyasztási Szövetkezet elnöke lett, Olyan tisztségbe került, ahol a képvi­seleti és ügyviteli teendők szorosan összefonódtak. Nem tudjuk, vajon ekkor hangzott-e el Kádár János részéről az a Nővé slovóban fellel­hető, lehet hogy apokrif kérdés, mely Pavol Tonhauzer eredeti fog­lalkozását feszegette. „Azt hittem, hivatalnok vagy, mert zakódon a kö­nyököd kifényesedett a kopástól“. Egy viszont tény, Pavol Tonhauzer, az egykori bányász, közvetlenül öt­venedik életévének küszöbén szer­zett jogi doktorátust a bratislavai Komensky Egyetemen. T alán hitvalláserejű az a kijelen­tése, hogy egész életét az áldozatvállalás, a realitásokkal szá­moló optimizmus és a kollektív együttgondolkodás vezérelte. Ilyen értelemben nyilatkozott 1984-ben az Új Szónak is. Minden bizonnyal ez volt a vele készült utolsó, sajtóbeli beszélgetés, megfogalmazva a szo­cialista internacionalizmusnak a vál­tozó körülményekhez igazodó lé­nyegéi is. Ezt idézi születésének nyolcvanadik évfordulója. . KISS JÓZSEF Hírügynökségünk lépést tart a változásokkal A CSEHSZLOVÁK SAJTÓIRODA JUBILEUMA A Csehszlovák Sajtóiroda, a ŐSTK fennállásának nyolcadik év­tizedébe lépett. Eddigi fejlődésének határkövei megérdemlik figyelmün­ket ma is, amikor a CSKP KB 7., 9. és 10. ülésének a széles körű társa­dalmi átalakításról szóló határozata­ival összhangban fogunk hozzá jö­vőnk formálásához. A gazdasági mechanizmus átszervezésének, a forradalmi gazdasági reformnak e szakaszában feladataink egyike az önfinanszírozás népszerűsítése. S mi, a ŐSTK munkatársai megálla­píthatjuk, hogy intézményünkben immár tizennyolc éve bevezettük az önfinanszírozást. Vezetőségünk már 1971 januárjában bejelentette a CSKP Központi Bizottságának és a szövetségi kormánynak, hogy a párt XIV. kongresszusa tiszteleté­re lemondunk az állami dotációról és így törekszünk megteremteni szo­cialista állami hírügynökségünk mű­ködése tökéletesítésének előfeltéte­leit. Büszkék vagyunk arra, hogy a ÖSTK azóta korszerű hírügynök­séggé vált, amely további dinamikus fejlődésre képes, összhangban a nyilvánosság sajtó, televízió és rádió általi nyílt tájékoztatása lenini követelménye alkalmazásának szükségével. Az átalakításnak és a szocialista demokrácia fejlesztésének új irány­vétele tőlünk is nagyon igényes és felelősségteljes feladatok teljesíté­sét kívánja meg. Ez próbatétje ké­pességeinknek és politikai érettsé­günknek. Munkánk eredményei ta­núsítják, hogy a feladatok és a ne­hézségek elől nem hőkölünk vissza. Mélyreható változásokon mentünk át, amelyek tükrözik intézményünk szerepének újszerű megközelítését is. Szlovákiában a ŐSTK munkatár­sai tudatosítják, hogy ebben az in­tézményben, amely a tömegtájékoz­tatás és propaganda egyik legfonto­sabb eszköze, el kell sajátítanunk a munkának, valamint a napilapok, a folyóiratok, a rádió és televízió szerkesztőségeivel folytatott együtt­működésünknek olyan új formáit és módszereit, amelyek jelentős mér­tékben hozzájárulnak a közvéle­mény forrfíálásához. Az elért ered­mények láttán nem tesszük ölbe a kezünket. A fejlődés új szakaszá­ból következő feladatok és követel­mények megkívánják, hogy határo­zottabban törekedjünk az újságírás minőségének és hatékonyságának javítására. Tisztában vagyunk azzal a felelősségünkkel is, amely ránk hárul a széles nyilvánosság informá­cióéhsége csillapításában. Munkánkban a legfontosabbnak azt tekintjük, hogy újszerűen fogjuk fel a problémákat, a tennivalókat és ennek jegyében javítsuk tájékoztató tevékenységünket, a hírügynökségi munka formáit és módszereit, alkal­mazkodva a napi gyakorlatban be­következő változásokhoz és a társa­dalom átalakításának szükséglete­ihez. Nem vitás, hogy a nyilvános tájé­koztatás az egyik legfontosabb felté­tele az emberek aktivizálásának. Nap nap után meggyőződünk róla, hogy a CSKP KB Elnöksége 1987 októberi dokumentumának követke­zetesebb teljesítése - ez a doku­mentum a jelen körülményeire alkal­mazta a nyilvánosság nyílt tájékoz­tatásának lenini alapelvét - mód­szertanilag Bennünket is felvértez arra, hogy a tényekkel összhang­ban, rugalmasan és sokoldalúan in­formálunk. A napi sajtón, a rádión és a televízión - tájékoztatása egyben tükörképe a mi tevékenységünknek is - naponta lemérhetjük, hogy mi­lyen politikai és szakmai hozzáér­téssel sikerül időszerűen alakíta­nunk a köztudatot. A jelen időszak­ban, amelynek egyik jellemzője az információk áradata, a számító- és a távközlési technika rendelkezé­sünkre álló modern eszközeivel élve nemcsak az információk áramlásá­nak meggyorsítására igyekszünk, hanem nagyobb választékukra is. Szándékunkban áll annak elérése, hogy befogadónk intézményünkben a politikai és társadalmi tájékozódás megbízható forrását lássa. Erre kö­telez is bennünket egyébként a szo­cialista államunk hivatalos hírügy­nökségeként betöltött szerepünk is. Az időszerű feladatok dinamiku­sabb teljesítésének lehetőségét le­mérhettük az utóbbi időszakban. Nevezetesen országunkban a gaz­dasági és társadalmi élet új alapo­kon működése jogszabály-bázisá­nak társadalmi vitájában.Ennek so­rán felszínre kerültek a hírügynöksé­gi újságírás pozitívumai csakúgy, mint az, amiben még nem sajátítot­tuk §l a mesteri tudást. Ez utóbbi vonatkozik a színvonalasabb érve­lés s az ebből következő nagyobb mérvű közérthetőség, meggyőző jel­leg, vagyis a dolgozó nép élete kü­lönféle vetületeinek ötletesebb érzé­keltetése követelményére. Törekvéseink célja, hogy hírügy­nökségünk minden munkatársa ran­gosabban dolgozzon, a vezetők kol­lektíváikat is erre sarkallják és ez a munkát, annak minőségét javító tényezővé váljon. A párt- és a gaz­daságirányító munka egyik elsőren­dű feladatának tekintjük kollektívánk tevékenységének újszerű, gondos szervezését. Tisztában vagyunk az­zal, hogy munkánk eredményessé­ge azzal mérhető le, hogy mennyi­ben járulunk hozzá polgártársaink megnyeréséhez a szocialista ország­építés feladatainak teljesítésére. Ezért rendkívül fontos, hogy az ön- megismerés jegyében napnap után kritikusan , nyomon kövessük mun­kánk eredményeit. Ennek megfele­lően örömmel fogadjuk a nyilvános­ság javaslatait, kívánságait, a tevé­kenységünkkel kapcsolatos levele­ket és telefonhívásokat. Segítségük­kel ugyanis mélyebben megítélhet­jük munkánkat és jobban tudatosít­juk - rugalmasabban kell megvál­nunk a múlt helytelen beidegződé­seitől. Nemrég, 70. évfordulónk alkal­mából jó érzéssel vettük át a magas állami kitüntetést, a Győzelmes Feb­ruár Érdemrendet. Egységes hír- ügynökségünk szerves részeként minden erőnkből telhetőt megte­szünk, hogy a jövőben is megfelel­jünk az elvárásoknak ANTON KOPŐO, a ŐSTK szlovákiai igazgatója A Csehszlovák Tudományos Akadémia Brnói Földrajzi Intézetének munka­társai jelenleg szlovák kollégáikkal közösen hazánk életkörnyezetének térképét készítik, s foglalkoznak a nagyberuházások környezeti hatásával összefüggő kérdésekkel. A képen dr. Miroslav Koíeluh kandidátus műholdas felvételeket értékel. (Vít Korőák felvétele - ŐTK)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents