Új Szó, 1989. január (42. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-20 / 17. szám, péntek

Múlt, jelen és jövő Jubiláló szakközépiskola Hazánkban 35 évvel ezelőtt alakultak meg az első mezőgazdasági gépesítési szakiskolák, köztük a Szepsi (Moldava nad Bodvou) Mezőgazda­sági Gépesítési Szakközépiskola, amely még Bociarban kezdte a mezőgaz­dasági szakmunkások, majd középkáderek képzését. A területi átszervezés után, 1959-ben az iskola Szepsiben kapott új otthont. Az egykori járási hivatal épületé­ben található ma az iskola. Igazga­tója Dohányos Rudolf mérnök, egy kis iskolatörténeti áttekintéssel ve­zette be a munkájukról folytatott be­szélgetést.- Az iskola fennállása óta külön­böző oktatási, tanulmányi formák váltották egymást. A nappali mellett volt levelező tagozat, a mezőgazda- sági vezetők részére egyéves továbbképző, tanoncok számára fel- építményi, valamint növénytermesz­tési és állattenyésztési szak. 1969 óta viszont már csak az eredeti, a gépesítési szakon folyik a szak­képzés. Kezdetben szlovák és ma­gyar nyelvű párhuzamos osztályok voltak. Itt, Szepsiben, csakis magyar nyelven folyt az oktatás. Később újra párhuzamos osztályokat létesítet­tünk. Jelenleg 12 osztályunk van, ebből négy a magyar tanítási nyelvű. Szlovákiában jelenleg három mező- gazdasági gépesítési szakközépis­kola működik. A miénk az egyedüli, ahol van magyar nyelvű oktatás.- Ha már a múlttal kezdtük, a több mint három évtized alatt bizo­nyára sok olyan diák került ki az iskolából, akikre ma is büszke az iskola.- Az eddig végzett háromezer nö­vendék közül 430-an fejezték be sikerrel főiskolai tanulmányaikat Prágában, Nyitrán (Nitra), Kassán (Koáice), Bratislavában, Moszkvá­ban és Gödöllőn. Itt végzett egyebek között Vajányi László, a Buzitai Efsz volt elnöke, az SZLKP KB tagja, Eged Ferenc mérnök, efsz-elnök, az SZLKP KB tagja, Orosz Jenő mér­nök, a Dunamocsi (Moőa) Efsz főgé- pesítője, Flopog József, a MATESZ komáromi társulatának színművé­sze, Horváth Lajos színházrendező, Tánczos László mérnök, a Felsőpa- tonyi (Horná Potőrt) Efsz elnöke... Sőt, nem kevés azoknak a száma sem, akik a sportteljesítményükkel tűntek ki. Például a Zubektestvérek az idei jégkorong Európa-bajnokság aranyérmesei lettek.- Milyenek ma a mezőgazdasági szakemberképzés feltételei?-Harminchat tagú szakképzett pedagógus - köztük a szakoktatók és nevelők - gondoskodik az egyre igényesebb alkotó-nevelő feladatok biztosításáról. Nem szeretek dicse­kedni, de növendékeink tanulmányi eredménye a kerület szakközépis­kolái közül a legjobb.- Az oktatást és nevelést biztosí­tó feltételek?-Az az igazság, hogy volt idő, amikor a városnak harcolnia kellett az iskola itt maradásáért. Akkor a feltételek nem voltak a legkedve­zőbbek. A régi tanműhelyeket, ame­lyek különben sem feleltek meg az igényeknek - ezek« még az egykori gép- és traktorállomás megmaradt épületei voltak -, lakótelepi építke­zések miatt lebontották. Különben az iskola épülete sem oktatási cé­lokra épült, de időközben átalakítot­tuk. Azóta elkészült az új lakótelep közelében a tanműhely egy része is. Ide tervezzük az iskola új épületét is.- Ilyen átmeneti állapotok mellett bizonyára nem volt könnyű az okta­tás színvonalát megtartani.-Szerencsére sikerült. A part­nerüzemek is segítettek, hogy a gyakorlati oktatás zökkenőmentes legyen. A felsőbb osztályosok gya­korlati oktatása az építkezés idején részben ezekben az üzemekben folyt.-E gondolatot folytatva, milyen mértékben érintette az oktatási-ne­velési rendszer átépítése az önök iskolájában folyó gyakorlati okta­tást?- Az új kon­cepció szerint az elsősök és máso­dikosok a korábbi hat, illetve nyolc helyett hetente három óra gya­korlati oktatásban részesülnek. A harmadik és ne­gyedik osztály ta­nulói pedig öt órát töltenek hetente a műhelyben. Ugyancsak itt kell megjegyezni, hogy ezen kívül tanévenként vala­mennyi tanuló 10 Rendhagyó tanév végi kép... napos termelési gyakorlaton vesz részt valamelyik mezőgazdasági üzemben. A szün­időben pedig két hetet töltenek a ter­melésben. Ezen kívül a harmadiko­sok a tanév folyamán a brnói traktor­gyárban töltenek egy hónapot, ahol a traktorok szerelését tanulják. A jobb szakoktatás érdekében igyekszünk más testvériskolákkal is felvenni a kapcsolatot. Sikeres az együttműködés a karcagi, békési és orosházi testvériskolákkal. Csereak­ciók keretében magyarországi tanu­lók nálunk, a mi másodikosaink pe­dig náluk vesznek részt egyhónapos termelési gyakorlaton.-És az elméleti szakoktatás?- A feltétel ehhez nem a legideáli­sabb, de nem is a legrosszabb. Dohányos Rudolf mérnök, az iskola igazgatója Vannak megfelelő szaktantermeink, az oktatáshoz szükséges segédesz­közeink, szakképzett tanáraink. Az elmúlt tanévben 110 ezer korona értékben vásároltunk segédeszkö­zöket. A számítástechnikai oktatás­hoz közel 500 ezer korona értékű modern gépekkel rendelkezünk.- Tehát minden feltétel adott, hogy zavartalanul felkészíthessék az ifjú nemzedéket...- Vannak azért gondjaink is. Nincs tornatermünk. Az építéshez szükséges költségvetési terv ugyan már elkészült, az építkezésre azon­ban csak később kerül majd sor - amint megkapjuk az ehhez szük­séges anyagiakat. Ugyancsak ter­vezzük egy tanulóotthon építését, vagy esetleg a jelenleginek a felújí­tását. Ez sürgető lenne, mert a tanu­lók két helyen vannak elhelyezve. Az elsősök és a másodikosok az iskola épületében, a felsőbb osztá­lyosok az iskolától néhány száz mé­terre lévő másik épületben. Ott van az iskolai étkezde is. Az iskola épü­letében lakók is ide járnak étkezni, ami nem éppen a legszerencsésebb megoldás.- A kerület valamennyi járásából és a Közép-szlovákiai kerület déli járásaiból is vannak tanítványaink. A diákotthonban a távolabbról jötté­két helyeztük el. A közelebbi falvak­ból valók bejárnak.- És Nyugat-Szlovákiábói?-Egy időben a tanulók 20-30 százaléka ebből a kerületből érke­zett, de az utóbbi években egyre kevesebb a jelentkező, bár a mun­kaerőgazdálkodással foglalkozó fej­lesztési terv 6-8 növendék felvételét teszi lehetővé onnan is.-Elegendő-e a gyakorlati okta­tásra tervezett órák száma?- Már említettem, hogy az órák száma csökkent, az elméleti tudás azonban csak a gyakorlattal válhat teljessé. Ezért iktattunk be több ter­melési gyakorlatot az oktatásba, mi­vel növendékeink mezőgazdasági gépesítési szakbizonyítvánnyal lép­nek ki az iskola kapuján, kell, hogy minden szempontból helytálljanak a szakmában. Ezen kívül a négy­éves tanulmányi idő alatt motorke­rékpár-, traktor-, személy- és teher­gépkocsi-vezetői jogosítványt is szereznek. Ezért a munkáltató válla­latok, üzemek, ahová a mi tanítvá­nyaink kerülnek, ennek tudatában fogadják növendékeinket, tudván, hogy elméletből és gyakorlatból egyaránt megkapták a kellő felké­szítést. Célunk, hogy a jövőben is minél felkészültebb szakembereket képezhessünk mezőgazdaságunk­nak. Ehhez igyekszünk egyre jobb feltételeket biztosítani. KATÓCS GYULA A mezőgazdasági szakközépiskola főépülete Tizenöt év után újra az iskolában... Kép az egykori 4. b. érettségi találkozó­járól (1-3 archív és Liszkai István felvétele) ■mm >: 4 1 HÍV ’ mmmmm Ma is időszerű a felhívás Népgazdaságunk más ágazataihoz hasonlóan a néphadsereg­ben is elkerülhetetlen a nemzedékváltás. A tiszti és tiszthelyet­tesi állományból évente több százan mennek nyugdíjba, megér­demelt pihenésre. Azok, akik a munkásosztály győzelme után a néphadseregbe mentek szolgálni és több mint negyven év után levetik az egyenruhát. Megválnak csapattestüktől, parancsnoki beosztásuktól. Helyükbe fiatalok lépnek, akik elvégezték a kato­nai közép- vagy főiskolát. A korszerű haditechnika megkívánja, hogy a felelős beosztásban jól felkészült, sokoldalú hivatásos katonák teljesítsenek szolgálatot. Ezért több fiatalra van szükség a katonai iskolákban. Ezzel a kérdéssel többször is foglalkozott a legfelsőbb pártvezetőség és feladatul adta a pártszervezetek­nek a fiatalok honvédelmi, hazafias és internacionalista nevelé­sének elmélyítését, a néphadsereg népszerűsítését, a katonai iskolákba toborzás céltudatosabbá tételét. Szükség volt erre annál is inkább, mivel egyes járásokban a katonai pályára irányító munka még mindig nincs a kívánt szinten. Míg például a Kelet-szlovákiai kerületben minden évben túlszárnyalják az irányszámokat, addig más kerületekben lema­radás mutatkozik. A múlt tanévben a Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járásban nem egészen hetven százalékra, az Érsekújvári­ban (Nővé Zámky) 83 százalékra, a Lévaiban (Levice) 86 száza­lékra tettek eleget a kitűzött feladatoknak. Viszont a Rozsnyói­ban (Roznava) százhatvanöt százalékra, s nem ez volt az első év, amikor országos viszonylatban a második helyen végeztek. Mindezt a jól összehangolt, céltudatos nevelő munkának köszönhetik. Annak, hogy az alap- és középiskolákat nemcsak a járási katonai parancsnokság tisztjei látogatják, hanem a tarta­lékos tisztek is, akik egy-egy iskola fölött védnökséget vállaltak és segítik a pályaválasztást irányító pedagógus munkáját. Sőt, három és fél éve a járási alap- és középiskolák igazgatói, illetve a pártalapszervezetek elnökei felhívással fordultak Szlovákia iskoláihoz, hogy folyamatosan teljesítsék a katonai iskolákba toborzás irányszámait. Ezt a cselekedetüket rozsnyói felhívás­ként még ma is sokat emlegetik. Ebben a járásban azt vallják, s ezt a tapasztalataik is bizonyít­ják, hogy a pályaválasztással kapcsolatos pedagógusi munkát ko­rán kell elkezdeni. Minden évben - másutt is már - honvédelmi pionírtábort szerveznek. A tapasztalatok szerint ez táplálja a fia­talok érdeklődését. A toborzások résztvevőinek jelentős hányada valamelyik katonai középiskolában folytatja tanulmá­nyait. Ebből a járásból gyakran kelnek útra, hogy meglátogassák a katonai iskolákat. Nemcsak a diákoknak, a szülőknek is lehetővé teszik, hogy maguk győződjenek meg a továbbtanulási lehetőségekről. A katonai iskolákban tanuló járásbeliek felkere­sik egykori iskolájukat, hogy beszámoljanak tapasztalataikról. Jellemző ez a revúcai Hviezdoslav, a rozsnyói Gottwald utcai és a slavoéovcei alapiskolákra, ahol mindig több a jelentkező, mint más iskolákban. A rozsnyói felhívás annak idején Szlovákiában nagy vissz­hangra talált, de ma is időszerű. Még akkor is, ha ma többet beszélünk a leszerelésről. Néphadseregünk jelentős szerepet tölt be a két világrendszer határán. Harcfelkészültségének növe­lését számos pártfórumon hangsúlyozták. Éppen ezért kell tudatosítani, hogy a haza építése és védelme fontos hazafias kötelesség. Szükséges, hogy most, amikor itt a pályaválasztás ideje, a katonai iskolákba toborzás kérdése a párt taggyűlésein is szóba kerüljön, mert a néphadseregnek szüksége van az utánpótlásra. NÉMETH JÁNOS Fontos a megelőzés Aranyér a végbélnyílás körüli “vísszeres hálózat kitágulása. Idő­sebb korban a legtöbb embernek van aranyere anélkül, hogy panaszt okozna. Betegségükről rendszerint csak akkor szereznek tudomást, ha ahhoz szövődmények társulnak. A végbélnyílás körüli visszerek kitá­gulását alkati sajátosság, tartós székrekedés és ülőfoglalkozás okozhatja. Ilyenkor a végbélnyílás­ban békésen áttűnő, puha és fájdal­matlan értágulatok láthatók. Pana­szokat csak a szövődmények okoz­nak. Ezek: gyulladás, vérzés, vala­mint az aranyeres csomók kifekélye- sedése és elhalása. E szövődmé­nyek közös forrása lényegében az aranyérben létrejött vérrögösödés. Kiváltásában kemény széklet, sérü­lés (pl. beöntőcső, székletben levő halszálka stb.), tartós köhögés és nem kielégítő tisztálkodás szerepel­het az okok között. A gyulladásba jött aranyér hirte­len fájdalmas lesz, és ez a végbéltáji fájdalom minden lépésnél, leülésnél, köhögéskor erősen fokozódik. Ha a visszértágulat a végbél záróizmán kívül helyezkedik el, babnyi, mogyo­rónyi kemény csomó is tapintható. Ez az ún. külső aranyér (külső he- morroid). A végbélben keletkezett, ún. belső hemorroid (aranyér) csak orvosi vizsgálattal észlelhető. Külö­nösen fájdalmas az aranyér kizáró­dása. Ezen azt az állapotot értik, amikor a végbélben magasabban keletkezett aranyér a végbélnyílá­son kicsúszik, és a fájdalom miatt görcsösen összehúzódó záróizom annak nyelét leszorítja. A gyulladás későbbi szakaszára jellemző tünet a vérzés. Ez a székelés után jelent­kezik,, és a székleten friss, piros vércseppek vagy csíkok formájában észlelhető. Ez fontos elkülönítő jel egyéb eredetű bélvérzésektől. Szé­keléskor az erős fájdalom rendsze­rint kissé enyhül, a záróizom össze­húzódásakor ismét fokozódik. A gyulladás néha nagyobb vérzés­sel hirtelen is megszűnhet. Az aranyér kezelése konzervatív úton és végső esetben műtéttel le­hetséges. Gyulladásba jött arany­eret természetesen orvosnak kell megmutatni. A gyulladás lezajlása után is nagyon fontos az aranyér kezelése, mert újabb szövődmények csak így előzhetők meg. Az egyik legfontosabb teendő a puha, könnyű széklet biztosítása megfelelő ét­renddel, szükség esetén enyhe has­hajtókkal. Célszerű lehet székelés előtt 1/2-1 órával glicerines kúp be­vezetése is. Székelés után a végbél­nyílást és környékét alaposan meg kell mosni langyos vízzel, mert a nyálkahártya redőí között vissza­maradó bélsárrészek újabb gyulla­dást idézhetnek elő. Szükség lehet kenőcsök és kúpok alkalmazására is. Dr. SZABÓ LÁSZLÓ ÚJ SZÚ 4 1989. I. 20.

Next

/
Thumbnails
Contents