Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-12-30 / 52. szám
MIROSLAV HORNÍCEK Életem első lépésére nem emlékszem. Mindenki elfelejti. A gyermek megteszi az első lépést, a család ujjong, s ezzel az ember elindul hosszú útján az első iskolai nap felé, az első vakáció első napja, az első csók, az első foglalkozás, az első házasság felé, sok első dolog felé, ami az emberre vár, és - sajnos - sok végső dolog felé, amit senki sem kerülhet el. Az ember az első lépéssel első ízben kóstol bele a járásba. Csodálatos élmény! Az első lépésnél minden egyszerű. Csak a következők: az első lépés ismétlődései (ha igaz ez) halálosan untatók. Pedig nem egészen így áll a dolog. Szüntelenül továbbhaladva mindig leszünk ,,valami": diák, hivatalnok, király, szerelő, férj, pincér, miniszterelnök, bélyeggyűjtő, szerető. Ez azt jelenti, hogy egy pillanattal korábban még valami más voltunk, aztán első lépteink közül megtesszük a továbbit, a következővel átlépjük az iskola küszöbét, a hivatal, a hálószoba, a műhely vagy bármi más küszöbét, s hirtelen máshol vagyunk, hirtelen mások lettünk, s egy napra, évre, hétre, órára vagy örökre azok is maradunk. Fontosnak tartjuk az első lépést, mintegy érezve, hogy a többinek is ilyennek kéne lennie, de hamar rájövünk, hogy nem megy. Nem szentelhetünk minden lépésünknek akkora figyelmet, kevesebbet, sokkal kevesebbet is elegendő, s mégis megyünk, továbbra is azok vagyunk, akivé az első lépés által lettünk. Megtanultunk takarékoskodni. Takarékoskodunk az erőnkkel, a lelkesedésünkkel, az igyekezetünkkel. Lelkesedéséről ismerni meg a kezdőt. Lelkesedésének lángja magasan lobog, tekintet nélkül arra, hogy kezdő színész, pincér vagy igazgató-e az illető. Cselekedeteire tízszer akkora energiát fordít, mint kellene, öt kilót akkora erővel emel fel, amekkora egy fél mázsa felemelésére is elegendő volna, minden mondatába ezerféle értelmet zsúfol, a kávéházban akkora lendülettel mozog, amennyi egy favágónak is becsületére válna. Később szükségszerűen bekövetkezik a második időszak: az enyhe lustaság feloldó időszaka. Itt már a mesterség minden csínját-bínját elsajátítottuk, s ez büszkeséghez és függetlenséghez, sőt csömörhöz vezet. A mesterséget látszólag tökéletesen kiismertük, sót még azon túl is, és íme: szürke, szürke, mint az eső, a frázisok elkoptak, s a következmény még annál is rosszabb: unalom és hiábavalóság. Megcsalatva érezzük magunkat, mert az, amihez hévvel fogtunk, elmúlt, a tűz elhamvadt, a hamu kihűlt, s mi nap-nap után egyre bágyadtabban és egyre tompábban végezzük a feladatunkat. Sokan így is végzik. Belül hamvadozva, kifelé nyíltan ócsárolják közönyössé vált hivatásukat, színpadon, a kávéházban vagy hivatalban, bárhol, önmagukban csalódva, fennhangon hirdetik, hogy csalódtak a hivatásukban. Mennek. Lábukat gépiesen rakják előre, mert nagy úr a muszáj, mennek, hogy egyik fizetési naptól eljussanak a másikig, végül nyugdíjba, s ebben látják az óhajtott biztonságot. Vége a menésnek. Vége a borzalomnak, ahol az egyik lépés olyan, mint a másik: bármelyik mindhez, s mind bármelyikhez hasonlít, de az elsőhöz egyik sem, ahhoz, amit dobpergés kísért, az értelem lángja világított meg és a dicsőség kitárt kapuja felé irányított. Hanem egy harmadik időszak is létezik, amikor a kiforrott mester újfent a kezdőre hasonlít. Nem a felhasznált energia mennyiségével, hanem lelkesedésének letagadhatatlan jelével. Nem tékozolja már erejét - hiszen erős. Elvezet figyelni. Ha pincér az illető, és odalép az asztalunkhoz, az az érzésünk, hogy mi vagyunk nála az első és egyetlen vendég. Ó a vendéglátó: meghívott és várt bennünket, számára éppen ez az este, éppen a mi személyünk fontos. Mozdulatai bonyolultak. Figyeljük csak meg bármelyik szakma mesterének a mozdulatait - ezek a mozdulatok pontosak, de sosem csak a legszükségesebbre szorítkoznak. Mindig megfigyelhető bennük az erőteljes lendület, a művelet sosem egyedülálló, több valamivel: szertartás. Láttam acélöntőket a mű fényében: pehelykönnyűek voltak. Tökéletes, hibátlan, jól elsajátított mozdulatok. Kezük úgy érintette a fémet, mint táncos a levegőt. És láttam táncosokat erőlködve táncolni. Nehezek voltak, mint a kő, mozdulataikban nem volt semmi tudatosság. Nehezükre esett a mozgás. Csák elfogadták, ebben látták hivatásukat; elfogadták, és valami kelletlen, makacs fegyelemmel végezték azt, ami őket is, a közönséget is untatta. Szánalomraméltóak. Idegen utasítások szerint gyötrődnek, de semmit sem lehet a szemükre vetni. Alakításukban minden benne van, aminek benne kell lennie: egyetlen lépést, egyetlen fordulatot sem hagynak ki. Kínlódnak. Érzik, hogy végig kell kínlódniuk az előadást, az évadot, az egész életet. A hivatások minden szakaszán találunk boldog teljesítményeket, de olyat is, amelyik reménytelenséget kelt, az emberre teherként nehezedik. Nincs hivatás, mely önmagában véve is szórakoztató volna, szemben más, már alapjában untató foglalkozásokkal. Láthatunk unatkozó muzsikust és ihletett kőművest, sebészt, aki gyűlöli a sebészetet, és utcaseprőt, aki rajong a sepregetésért. Az író lehet napszámos, viszont a napszámos is lehet költő. A varázs minden titka és alapja egyvalamiben rejlik: el kell sajátítanunk az érzést, hogy minden lépésünk első lehet. Es legyen is az első. Nem lehet, mondják sokan, nem lehet, és nem is az. De van itt még egy bűvös szó, a mintha, s ez egyesíteni tudja a lehetőt a lehetetlennel, a jelent a múlttal, mellettünk lehet, velünk lehet, ha ezerszer és ötezerszer és ötvenezerszer is kell elismételnünk ugyanazt a mozdulatot, ugyanazt a feladatot, ugyanazt a nehéz vagy kétségbeejtóen unalmas műveletet. Dicsértessék az első lépés érzete. Idézzük fel naponta - minden területen! A vendégnek éreznie kell, hogy ő az első és egyetlen vendég, s a nézőnek éreznie kell, hogy a dán királyfi éppen őhozzá fordult tanácsért a sürgető kérdéssel, hogy lenni-e, vagy nem lenni, a tisztviselőnek a milliomodik felet is úgy kell fogadnia, mintha az első ügyfél érkezne hozzá. Nehéz ez, túlságosan nehéz. S nemcsak hivatásunkban, az életben is úgy kell látni az erdőt, a folyót, a vakációt, a virágzó cseresznyefát, az esőt, a csillagos eget, a kiskutyát: mindent úgy, mintha először látnánk. Később is úgy kell nézni, mintha először látnánk. Még a saját feleségünket is! KOPASZ CSILLA fordítása Susil Weerarathna felvétele CSÓKA FERENC Először is le kell szögeznem: visszahúzódó, magány- kedvelő öregember vagyok. Olvasgatok, néha tévét nézek, vagy éppenséggel elmerengve figyelgetem kis garzonom ablakából az évszakok folyamatosan változó ruhakölteményeit. Társaságba nem járok, fárasztanak az emberek. Szilveszter estéimet is otthon töltöm. Jóllehet elmehetnék a rokonaimhoz, ismerőseimhez, szívesen látnának. Csakhogy már hosszú idő óta nincs erőm végigszenvedni, amint komoly hölgyek és urak évenként egyszer bűnbánó, fogadkozó gyermekké alakulnak át, majd a himnusz hangjaitól elérzékenyülve egymás nyakába borulnak és pitye- regnek. Tegyék! De ne csupán egyszer egy évben, és ne alkohol hatására! Azt hiszik, addigi önmagukat, mint alig ismert elhunytat, a múltban hagyhatják? Hogy elég egy kis sírás, siratás, és ujjé, kezdődhet az új élet? Kedveskéim, higgyenek nekem, nem lehet új életet kezdeni! Bújhat az ember erdőbe, hegyek közé vagy akár a Holdra is felmehet, saját testét mindenhova magával cipeli! És éppen abban van a múlt! Ott kísért minden egyes sejtben: az agyban, a szívben, az idegekben, s ha a jövőben bármit is teszünk, azt az elmúlt életünkben szerzett információk alapján tesszük. Az élet maga a folytonosság! Tehetjük szebbé, tisztábbá, igazíthatunk rajta, de fejlődési szakaszokat nem ugorhatunk át, mert azt mind magunk, mind a környezetünk megsínylené. Valami lényeges hiányozna belőlünk! Egyszóval ne akarjunk új életet kezdeni, ne akarjunk olyanok lenni, amilyenek még nem vagyunk! Ne építsünk hazug, kényszerlátszat világot! Persze, tőlünk függ, hogy az utat milyen gyorsan járjuk végig! Legyünk nyitottak, engedjük magunkba áramolni az igaz érveket, és űzzük ki a hamisakat! Szeressük a szépet, az esztétikust, mind a művészetben, mind a gondolatban! Tudom, ha ezek a pátosszal telített szavak egy fiatalember agyából pattantak volna ki, mindenki habozás nélkül nevetne rajtuk... Ha azonban egy romantikus vénember áll elő efféle gondolatokkal, talán nem is olyan nevetségesek. Könnyű ilyeneket karattyolni, mondhatják... De vajon ki tudja manapság, mi igaz és mi szép? Ki a megmondhatója annak, merre van az előre és merre a hátra? Mit is válaszolhatnék erre? Én csak egy vénember vagyok, nem isten... Az élet, kedveskéim, végtelenül sokfelé elágazó út. Elindulsz az egyiken, és bumm, falba ütközöl. Próbálkozol egy másikkal, harmadikkal, negyedikkel. Mikor rálelsz egy olyanra, melyen akadálytalanul tovább mehetsz, már nyakadon a következő döntési kényszer... Sokszor visszafordulsz, újragondolod dolgaidat, hátha jobban meg lehet határozni a valószínű útirányt. Aztán ismét elindulsz... Ez van... Node fel a fejjel, kedveskéim! Nem hagyom úgy itt önöket, hogy azért néhány - élettapasztalatomból következő - igazsággal, jótanáccsal ne szolgáljak! Az alábbiakban tizenkét pontba foglalt gondolataimat olvashatják, hogy a jövőben ne kelljen minden évben új életet kezdeniük! Tudom, némelyik első olvasásra badarságnak tűnik majd... Sebaj! Ennyire jutottam... 1. Január 1-töl mini (Megjegyzem, nem a F toztatását kívánom! Me a nap, a Szaharában mi 2. Meg kell akadályt és tehetséges emberei új, de örökérvényű! Telj mindenki az első csopc 3. Ha két ember talál ni és melegen csillogtat rök, a hivatalnokok és ; 4. Ezentúl a jól dől a jól dolgozó feljebbva hozzáfűzni...) 5. Januártól lehesse, csupán abban az esett belül nem tud alaposai (Ez egyik legfontosabb 6. A tanárok, tanító nek! (E pont társszerző csak tanítással neveljül 7. Mindeilki köteles vetkezeti lakásába egy lakásnem a legpraktiku lesznek kitéve éghajlati 8. Új tantárgyat kell gyan éljünk meg a nyu 9. Elsején mindenki ségeit, és az e célra k, sárga színű maradhat. 10. Növesszünk szá ,dászengedé!yt! 11. Meg kell erösíter szakadjon... 12. Boldog új évet, I t É rdekes korban élünk. Könyvolvasásra nincs idő: mindenki rávetette magát az újságokra. Azelőtt újságokba csavarták a heringet, most meg nem csavarja beléjük senki. Ahhoz előbb heringet kéne szerezni. Egy s más azért van, bár mostanság úgy megy az ember a boltba, akár egy vadászatra, sose tudhatja előre, mit sikerül lőnie. Megy, a vállán - lőfegyver helyett - műanyag szatyor, és kapkodhatja a fejét jobbra-ballra, nehogy elszalassza a szerencséjét. Konsztantyin Petrovics Vikontyev például nemrég egy új „Élelmiszerszolgáltató abrosz" nevű terméket vásárolt a sarki ,,Gasztronom“-ban, a „Korszerű áruk" osztályán. Megvette, hazavitte, és azt mondta a feleségének: - Tessék, Izabella, ez az én szerény ajándékom a nőnap alkalmából. Persze, lehet, hogy még túl korai, nőnapig még két és fél hónap van hátra, de az ünnep előtt rengeteg ember lesz a boltokban, és semmit se kapni.- Nincs hova tenned a pénzt? - felelte szárazon Izabella. - Meg kellett volna előtte kérdezned engem! Ilyen abroszokkal teli a szekrény!- Azok nem ilyen abroszok - magyarázta Vikontyev. - Csak ne veszekedj, inkább nézd meg, mi van a címkére írva. Ez, azt mondhatnám, az emberi elme legfrissebb találmánya! Megvalósult, hogy úgy mondjam, a nemzet sokévszázados álma! Az asszony bizalmatlanul elhúzta a száját, de elhallgatott. Fogta az abroszt és elkezdte olvasni a sarokba ragasztott papírdarabkáról:-,,Élelmiszerszolgáltató abrosz (egykori terülj-te- rülj). Gyártó: Mihalcovi Vasöntöde, közszükségleticikk- gyártó üzemegység. “- Na, mit szólsz? - mosolyodon el Konsztantyin Petrovics elégedetten. - Ügyes kis dolog, mi?- Ez nem lehet igaz! - jött zavarba az asszony. - El nem hittem volna, hogy nem import áru! Figyeled, hogy megtanultak a mieink dolgozni? Igaz, itt görbe a varrás, ni, itt meg ferde a sarka, de ez, végül is, nem lényeges. Csak teljesítse a megrendeléseket. De ha mégis valami átverés vagy szélhámosság ez? Te, nem kéz alatt vetted véletlenül?!- Hová gondolsz! - sértődött meg a férj. - Megvan róla a csekkem is. Fogd és rendelt meg az ebédet, ha nem hiszed. Persze, a használati utasítás szállítás közben elkallódott, de az elárusítónő mindent elmagyarázott. Oda az aljára egy zseblámpaelemet kell erősíteni, aztán hármat ta folyékonyan megrendelni a-Tudtam, tudtam! - düt hámosok azok ott a vasör dani, hogy zseblámpaelei elem már harmadik éve ner aztán lefizethetsz, akit akai- Ne heveskedj, Izabe asszonyt Vikontyev. - Kiv kukoricakombájnból, mely' unokánknak. Az a kombáj összetörte a gyerek. Előbányászta az ágy alc az elemet, és az abroszho- Na, rendben van. Gye Az asszony ellent akad a megfelelő szavakat. Óva ismeretlen okból kifestette több levegőt szívván a tüde- Friss ananászt kérek! Az elem körük szörtyög egykori terülj-terülj náthás,- Ananász nincs! Nem h- Bocsánat... - jött za akkor banánt?...- A banán még zöld! a nemzet valamikori remén- Valami egyszerűbbet Konsztantyin Petrovics. - korszakalkotó termék is, a2 mány...-Talán hajdinát kéne asszony is suttogva.
