Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-12-30 / 52. szám
szú 0 XII. 30. Van a hetes számú ház udvarán egy félig kidőlt almafa. Fiatal még, talán húsz éve sincs, hogy gondos kezek a ház végében hirtelen emelkedő domboldalba ültették. Nemrég egy erős szél szinte tövestől kicsavarta. Koronája azóta a földet éri, törzse vízszintes helyzetben, ám gyökerei közül csak néhány pattant el és került a felszínre, a többi még most is erősen kapaszkodik az éltető talajba.- Mi lesz a sorsa? - kérdem a porta gazdájától. A nyolcvanegy esztendős Mihály bácsi sóvárgó tekintettel előbb végigméri az „áldozatot", s csak aztán mondja:- Sajnálom... Amíg bírja, amíg van benne egy kis élet, talán kár lenne kivágni... Sütőék gyümölcsfája mintha a települést jelképezné, az is olyan sorvadó, olyan sínylődő. A Zemplén-hegység északi nyúlványai; nak egyik völgyében szerényen meghúzódó Csarnahóról (Cernochov) keveset tud a külvilág. Keveset, mert nem fekszik főútvonal mellett, idegenforgalmi nevezetessége nincs, s olyan dolgok sem igen történnek itt, amelyekkel felhívná magára a szükebb környék, a Bodrogköz és Tokaj-hegyalja figyelmét. A tömegtájékoztató eszközök sem említik gyakran a nevét. Még a járási lap sem. Részben tehát érthető volt a helyi nemzeti bizottság tiszteletbeli titkárának meglepö- döttsége, amikor odautazásom előtt telefonáltam neki és elmondtam szándékomat.- Hááát... - húzta el válaszának elejét -, jöhet, de itt aligha talál témát, hiszen ez egy tengődő, zömében nyugdíjasok lakta falucska.. . Nem emlékszem rá, mikor járt itt újságíró, vagy mikor írtak rólunk az újságok... ■s/sssssssssss/sssssssssssssssssj Hűvös őszutói napon ismerkedem az alig száz házból álló községgel. Nem egészen olyan elhanyagolt, olyan elhagyatott, mint amilyenre az értesülések alapján számítottam. Legalábbis kinézetre nem. Igaz ugyan, hogy lényegesen kevesebb az új épület, a palotának beillő családi ház, mint az életerős, virágzó községekben, de azért a gyerek is elfogadott, de az évek során ráébredt, hogy tulajdonképpen nincs is szüksége senkire. Amikor megnősült a fia, s elköltözött, egy kissé megrémült. De meg kellett szoknia azt is, még szerencse, hogy szinte hetente a városban akadt dolga, s nem mulaszotta el, hogy meglátogassa hol a munkahelyén, hol otthon. Milyen boldog is volt, amikor egy továbbképző tanfolyam hallgatójaként három hónapig ismét otthon lakott... Ennek fél éve. - Már fél éve? - kérdezte önmagától, s az emlékezéstől hirtelen melege lett. Egy nap a kollégája emelte fel a telefont, s adta át a kagylót, megjegyezve, hogy egy rózsaszín férfihang keresi. - Te vagy az?- hallotta a már majdnem elfelejtett hangot, s szive hevesebben dobbant. - Látni szeretnélek - mondta a hang a vonal végén- ne mondd, hogy nem. Találkoztak. Aztán másnap is. A nem várt viszontlátás felkavarta, arcáról öröm sugárzott. - Anyukán), mi van veled? Megfiatalodtál, megszépültél, mitől? Csak nem vagy szerelmes? - Még csak az kellene, nagymamakoromban. Csacsi vagy - hárította el a gyanúsítgatást, egy-két porta kivitelével nincs kimondottan falumúzeum jellege. S az sem csak helyi érdekesség, hogy néhány tágas udvaron egymás mellett áll a régi időkre emlékeztető kocsiszín és a korszerű garázs. Az viszont nem sok falura jellemző, hogy nemcsak a falu van tele szőlővel, hanem szinte' minden háztáji kert is. Természetesen, a domboldalba vájt pincék sem hiányzanak. A falu múltjáról Sütő Andrással szerettem volna beszélgetni, őt ajánlotta egy Csarnahóról származó ismerősöm. Sajnos, elkéstem... Helyette öccse, Mihály bácsi vitt fel a kert végi szőlőbe, hogy bemutassa a falut.- Megvallom mindjárt elöljáróban - kezdi -, nem vagyok én tősgyökeres csarnahói, Zemplén községből jöttem ide annak idején vönek, de mi tagadás, már régen otthon érzem itt magam. Még egy ilyen tiszta levegőjű és jó fekvésű falu nincs a környéken. Látja - mutat körbe -, északról, nyugatról és keletről védve vagyunk, felfogják a hideget a hegyek. Kitűnően érzi itt magát a szőlő is Tulajdonképpen az jelentette itt mindig a megélhetés forrását. Régebben ki a saját szőlőjében dolgozott egész éven, ki pedig az uraságéban kereste meg kenyerét. Ha jól szétnéz, itt szántót alig talál, csak a völgy alján van néhány hektárnyi. Nos, mi tavasztól késő őszig a szőlőtermesztéssel voltunk elfoglalva, no, meg közben a termés értékesítésével. A közeli piacokra szekérrel hordtuk az árut, míg Kassára (Kosice) vonaton. Felvettük a hátunkra a kosarat, leballagtunk vele Borsiba (BorSa), s ott szálltunk fel a gőzös húzta vonatra. Télen többnyire az erdőben dolgoztunk, hiszen kellett egész évre a tüzelő, meg a szőlőkarókat is olyankor készítettük. Még eladásra is. Nem volt itt könnyű az élet a múltban sem, de azért kitartottunk a föld, illetve a szőlőtermesztés és a földművelés mellett. Később a szőlőt államosították, majd szövetkezetesífették, megalakult a helyi egységes földműves- szövetkezet. Ma a toronyai (Trna) borászati üzem gazdálkodik a mi falunk határában is. Már régen nyugdíjas vagyok, de azért most sem ülök tétlenül. És talán senki sem, aki bírja erővel, mert itt mindenkinek van még szőlője. Igaz, nem sok, öt ár, de az is elég. Mivel gyermekünk nincs, a feleségemmel kettecskén viseljük gondját a mi szölösker- tünknek. Megéri, mert minden korona jól jön de rá kellett ébrednie, hogy a fia nem jár messze az igazságtól. Néhány napig bírta a feszültséget, aztán mindent bevallott. Nevetségesek vagyunk? Lehet. Gyerekszerelem volt a miénk, annak temérdek bájával, szépségével. Most, 35 év elteltével egyre jobban örülünk egymásnak, s ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Persze, nem akarunk egymástól sokat, csak jó leülni egymással szembe, jó megfogni egymás kezét, ötvenévesen is.- Jogod van a boldogsághoz - perdült egyet vele a fia, s cuppanós csókot nyomott az arcára. Az eltelt fél év alatt rendszeresen találkoztak. Munka után, gyakran csak egy fél órára. Volt úgy, hogy kikísérte az állomásra, de soha nem szeretett búcsúzkodni. A reggeli telefonoknak örült a legjobban. Nem zavarta az sem, hogy gyakran álmából ébresztette a kedves férfihang. Hirtelen összerezzent. Csak nem aludtam el? Aj. órájára nézett. Már itt kellene lennie - dobbant egy nagyot a szíve. Megszólalt a csengő. PÉTERFI SZONYA a nyugdíjhoz, meg aztán ez a tokaji lé is jó frissítő. Persze, csak akkor, ha mértékkel fogyasztja az ember 'SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSJ A falu fölött húzódó szőlőben még itt-ott mozog, dolgozik valaki ilyenkor is, ám az utca kihalt. Gépek zaja sem igen töri meg a csendet. Azt mondják, Borsi irányából a vonatfütty is csak elvétve szökik fel idáig a keskeny völgyön, Csörgő (Őerhov) felől pedig még ritkábban, mert a toronyai hegyek útját állják. Beljebb a faluban a postásnóvel találkozom. Táskája nem igen tömött, a 32 darab Új Szó, a 3 Pravda, a hét kerületi újság, továbbá a tucatnyinál is kevesebb hetilap, folyóirat, valamint a többi küldemény nyugodtan elfér benne. Amint mondja a falu kiváló ismerője, karácsony előtt jóval több lesz a levél, a lap meg a csomag, mert olyankor többet gondolnak egymásra az emberek. Aki pedig nem ír, az személyesen köszönti rokonait. A helyi nemzeti bizottság irodája nyitva. Kedden vagy csütörtökön zárva találtam volna, mert olyankor a Bodrogközből bejáró (ennek ellenére a helyi dolgokról szinte mindent tudó) Balog Éva a szomszéd községben, a Csarnahóhoz hasonló sorsú Bánban (Bara) intézi a falu vezetőségére háruló teendőket, papírmunkát, illetve az ügyfelek ügyes-bajos dolgait. Amíg a község krónikáját böngészem, többen is megfordulnak az irodában. Szarvas János nyugdíjas Bodrogszerdahelyre (Streda nad Bodrogom), a körzeti egészségügyi intézetbe telefonál, hogy miért késik, s egyáltalán jön-e beteg feleségéért a megrendelt mentőautó. Egy idős néninek a biztosítási kötvényeit kell rendezni: - Segítsen már lelkem, hiszen nincs más, akihez fordulhatnék! - kéri. Egy fiatalasszony a nagykaposi (Veiké Kapusany) bútorüzletből várja, majd kapja a hírt, hogy mehetnek az ülőgarnitúráért, öröme érthető, hiszen mióta vártak már rá...- Kis község a miénk, de a nemzeti bizottság itt is pótolhatatlan szerepet tölt be. S mi igyekszünk is eleget tenni az elvárá- »soknak, amiben csak tudunk, segítünk az embereknek - tájékoztat a hivatalnoknö. - Itt van például a telefon - folytatja -, mindössze kettő található a faluban. Hát emberséges lenne, ha elzárnánk a lakosság elől?! A postaigazgatóság megígérte, hogy a közeljövőben felújítják mifelénk is a vezetéket és arra már több készüléket is rákapcsolhatnak... ’SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSJ A községi krónika gzerint az ötvenes évek elején még több mint ötszáz ember élt itt. 1973-ban 485, 1981-ben 306. Jelenleg 267 a lélakszám. 1985-ben egy gyermek született, tavalyelőtt kettő, tavaly ismét csak egy. Az idén kivételesen négy! Sorvad a falu. Persze nemcsak azért, mert több az elhalálozás, mint a születés, hanem azért is, mert sokan elköltöznek. Katán János, a helyi nemzeti bizottság nyugdíjba készülő elnöke így látja a helyzetet: - Sajnos, egyre gyengébb a mi településünk lakosságmegtartó ereje. Élelmiszerüzletünk van, vendéglőnk is, művelődési otthonunk sem elavult, óvoda is működik, az alapvető szolgáltatásokra sem lehet különösebb panaszunk, ám ez mind kevés. Kevés, mert hiányzik a legfontosabb, a munkalehetőség. A szőlőgazdaságban, valamint a határunkat is művelő Bodrog- szerdahelyi Agrokomplex üzemben nem találja meg mindenki a számítását, ugyanakkor nem is lenne ott annyi emberre szükség. Aki még 10-15 kilométeres körzetben talál magának munkát, az vállalja az ingázást, s marad, ám aki távolabb kap állást, mondjuk Ágcsernyön (Őierna nad Tisou), Király- helmecen (Králövsky Chlmec), Töketerebe- sen (Trebiéov) vagy Kassán, az előbb- utóbb itthagyja Csarnahót. Szüleiket, hozzátartozóikat sokan rendszeresen látogatják, segítenek nekik a 'szőlőművelésben meg a ház körüli más munkákban, viszont ők már nem itteni lakosok, ők már aligha költöznek ide vissza... A lélekszámcsökke- nés a tömegszervezetek tevékenységén is meglátszik. A tűzoltók, a nószövetség tagjai a múltban aktívabban dolgoztak. Igaz, a faluszépítésbe most is bekapcsolódnak, de önálló kulturális műsorokkal már nem rukkolnak elő. Tíz évvel ezelőtt labdarúgó-csapatunk is volt, ma pedig SZISZ-szervezetet is lehetetlen létrehozni. Nincs kivel, hiányoznak a fiatalok. Most néhányan a Cse- madok megalapításával próbálkoznak, örülnénk, ha sikerülne, s ha dolgozna a szervezet. Szerepelt már nálunk a MA TESZ Thália Színpada is. Persze, akkor még többen voltunk. Egyébként a jelentősebb társadalmi ünnepekre általában még sikerül összehozni egy-egy rövid műsort. Természetesen magyarul, hiszen a szlovák-magyar etnikum határán községünk majdnem színmagyar. Bár az itteni maréknyi gyermek a cejkovi alapiskolába jár és ott szlovák nyelven tanul, s ugyanúgy a helyi óvoda is szlovák nyelvű, azért a községi ünnepségeken, összejöveteleken általában anyanyelvükön, magyarul adják elő műsorszámaikat. Hát így élünk itt. ’SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS* Az isten háta mögötti faluban az este is csendes. Ki-ki nyel egyet a helyben termő borocskából vagy a városból hozott tejből, befejezi a levélírást vagy -olvasást, tesz a tűzre, mesét mond vagy mesét hallgat, majd lepihen és mielőtt elaludna, az elmúlt napot mérlegeli, vagy gondolatban a jövőbe barangol. Bizonyára sokan álmodnak is. Az óvodás Pisjtike alighanem repülőt vagy űrhajót vezet, hiszen amint azt délelőtt elárulta nekem, ó pilóta akar lenni. Pajtása, Tiborka talán egy traktor nyergében ül és közben szánt, vet, arat, míg Anita gyermekeivel a faluszéli „meseerdőt" járja. Azt, ahol mostanában a többi óvodástársával együtt olyan jól érzi magát, mert futkározhat, gyűjthet erdei virágot, szarvasbogarat, makkot. • Sütő Mihály: - Nem volt itt könnyű az élet, de azért kitartottunk (A szerző felvételei) Feltehetően nemcsak a legkisebbek álmodoznak és álmodnak, hanem a felnőttek is. Margit néni, Erzsi néni, Juli néni és még mások is valószínűleg egy mindig meleg és mindig népes családi hajlékról; a bútort vásárolt fiatalok a község gázművesítésé- röl; a kisgyermekes édesanyák egésznapos óvodáról; a mezőgazdaságban dolgozók bő termésről; néhányan pedig közeli üzemekről, munkalehetőségekről... GAZDAG JÓZSEF • íme a jövő, az óvodások / ^ l n NtbrlflnflUNlnlII r Jt í • Éfc| • • •' • a ■ Mte I ú 8 v