Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-12-23 / 51. szám
B orbély Vilmos szókimondó ember. Nem köntörfalaz, nem bizalmatlankodik, egyszerűen csak kitárulkozik. Egy ideje csalódottnak érzi magát, mostani állapota becsületét sérti. Beszélgetésünk közben ez is befolyásolhatta, ám nyíltsága, őszintesége alapvetően természetéből adódik.- Akkor vagyok boldog, ha megmondhatom, amit gondolok - vallja. - Nem mintha tiltaná valaki, csak éppen nincs mindig módomban hozzászólni. Megjön a parancs, és kész. Sokszor olyan kérdésekben nem dönthetek, amelyekben jó lenne, kellene. Mert a mesterre tartoznak. Irányítóink közül nagyon kevés viseli el, ha az ember megmondja az igazat. Ezt már nemegyszer tapasztaltam. Akárcsak azt, hogy nem az irányit, aki ért hozzá. E vallomással már munkahelyén találjuk magunkat. Hétköznapjainak forrásánál. Innen meríti tapasztalatait, ebből él hetente hétfőtől péntekig. Munkaadója a Nyitrai (Nitra) Magasépítő Vállalat érsekújvári (Nővé Zámky) üzeme. Ám ő évek óta komáromi (Komárno) építkezéseken mester. Most is három van rábízva: a kórház fertőző osztályának pavilonja, a najógyár szakmunkásképzője és az új posta épülete. A pavilon közelében egy volt családi házban találtam rá. Itt van az irodájuk, s a kétköznapi esték, éjszakák eltöltésére.- Minden hétfőn Gimesről (Jelenec) járok ide. Négy órakor kelek, tíz perccel öt előtt indul az első busz Nyitrára, háromnegyed nyolcra érkezem. Reggel még sosem tudom, mi lesz aznap. Most is csütörtöktől várom a buldózert, ma hétfő van, s még mindig nincs itt. Kénytelen leszek nélkülözni, mert a munka nem szünetelhet. Emellett a múhelybizottság elnöke vagyok a szakszervezetben. Megnövekedett jogkörrel s több munkával. Sokan fordulnak hozzám szociális kérdések intézésében és számos más kéréssel, van mit csinálnom a bizottság helyett is. Manapság senki sem akar ingyen dolgozni, ez a munka pedig ilyen. Nálunk duplán nehéz a szakszervezet tevékenysége. A gyárakban legalább vannak szociális létesítmények, az építkezésen csak elvétve akad. Mégis kell léteznünk. Ilyen téren mi sem vagyunk rózsás helyzetben. Azért is nagy a fluktuáció. Aztán a munkást is jobban meg kellene becsülnünk. Hiába akarna keresni, nem tud, mert kötik a normák. Mind gyakrabban fölbukkanó gond az anyaghiány, s a munkavégzés sem mehet a tervnek megfelelően. Ilyen feltételek között kell a dolgozók érdekeit képviselnünk. inte kérdések nélkül áradnak belőle a mondatok.- Minden szakmára születni kell, s később is annak kell élni, ha az ember valamire vinni akarja. Aki csak a munkaidő múlását lesi, nem lehet jó szakember. Három évig szakmai gyakorlatot vezettem az itteni szakközépiskolában. Évente tapasztaltam: nagyon kevesen mennek azért az iskolába, mert érdekli őket, amit tanulnak. Elég nagy százalékban nem oda valók. Én tanultam, készültem az órákra, ők meg fütyülnek rá. Hát inkább abbahagytam. Szakmaszeretettből pedig példaképe lehetett volna tanítványainak. Életében ugyanis nem akart más lenni, csak kőműves.- Nagyon szegényen éltünk, apám korán meghalt. Anyámra maradt négy fiúgyerek, legidősebbként rám hárult a legtöbb. Kőműves volt a szomszédunk, s már kiskoromban láttam, nálunk módosabban él, mindig van pénze. Ez mindenképpen befolyásolta elhatározásomat. Már játék közben kőmúveskedtünk. Tizenkét éves koromban gyufásdoboz formákkal készítettük a nyerstéglákat. Tehenek, kecskék őrzése közben kemencéket készítettünk a temetőárokban. A téglagyáriak kicsinyített mását. Még azt is kipróbáltuk, jól húz-e a kéményük. Hát valahogy így kezdődött. Aztán kitanultam a szakmát. Két év gyakorlat után már partit vezettem. Ez önmagában sokat jelentett, ám az jobb volt, hogy rövidesen összerázódtunk, élvonalbeli kollektíva lett belőlünk. Üzemünkben mi kaptunk először gumikerekű talicskákat. Többnyire talajbetonozással foglalkoztunk, s ahhoz nagyon jól jöttek. Volt ész is a partiban. Ma ketten vagyunk mesterek, az egyik a szakmunkásképző igazgatója. Annak idején ugyanis mindnyájunkat meggyőzött az üzemigazgató, üljünk padba, s legyünk mesterek. Ha ma újra abba a helyzetbe kerülnék, nem hagynám magam rábeszélni. Kőműves maradnék. F irtatom, miért nem tér hát vissza a szakmába. Többet kereshetne, kevesebb gondja lenne, s csinálhatná, amit világéletében szeretett.- Tudja, nem éppen könnyen végeztem el az a szomszédos szobát magának rendezte be, iskolát. Inkább falazni jártam, a családtagok meg rajzoltak helyettem, annyira nem tudott lekötni. Amit meg kellett tanulnom, azt viszont precízen elsajátítottam. Most meg egyszerre mondjak le róla? Nem tagadom, így jóval kevesebbet keresek, ám mellékesből mindig pótolni tudom. Felkértek egyszer arra is: legyek a szakszervezet üzemi bizottságának elnöke. Nem vállaltam el. Fel kellett volna adnom szinte mindenemet. Új életmódot kezdeni, de azt senki sem tudja garantálni hozzá, hogy két-három év múlva újra megválasztanak. Elég csak, ha néhányan összefognak ellenem. S kezdhetném megint ott, ahol abbahagytam. Inkább lemondtam róla. J ól érzi magát Komáromban. Nevén szólítják még a gyerekek is. Ennyi itt eltöltött esztendő után akár helybeli is lehetne. Ám mégsem az.- Tíz évvel ezelőtt Bratislavába kerültem, aztán mégis visszajöttem. Jó volt a kollektíva, s ez valahogy vonzott. Anyagilag jócskán ráfizettem, de hát mégiscsak olyanért jöttem ide, ami nem mindennap születik, s nincs mindenkinek alkalma rá, hogy részese legyen. Mindvégig mester voltam a Városi Művelődési Központban és a Magyar Területi Színház székházának építésén. Két éve lett volna alkalmam hazakerülni szülőfalumba. Felkértek, legyek mester a művelődési ház Z akciós építkezésen. Nem vállaltam el. Ismét csak eszembe jutott, amikor még Komáromban is Z akcióban dolgoztunk a kultúrotthonon. Rengeteg volt a munka, de még a fizikaiból is kijutott. Hányszor előfordult, hogy az építésvezetővel fejeztük be a betonozást, mert az alkalmi munkások elmentek, a munka meg nem maradhatott félben. Mi ezt így tartottuk természetesnek. Annál inkább lehangolt, amikor novemberben elolvastam az időközben építészeti nívódíjas kultúrotthon előcsarnokában az emléktábla névsorát. Azóta sem tudok napirendre térni fölötte. Hétfőtől péntekig Komáromban él. Munka után is sokszor akad dolga. Rendszeres mozilátogató, bérlete van a Mateszba. Úgy érzi, a kultúrotthon fenntartói nem feledkeznek meg róla. Aztán elérkezik a péntek és hazautazik, a Zoboraljára.- Hogy mit jelent számomra a szülőfalum? Szinte mindent. Gyermekkoromat, a természetet... Sokat dolgoztam társadalmi szervezetekben, legtöbbször pénztárosként. Színdarabokat játszottunk, ameddig volt rá mód. Ki tudja, hány- . szór előfordult, éjjel kettőkor érkeztünk haza az előadásról, s négykor már kelnem kellett. Mostanra csak egyetlen funkcióm maradt: pénztáros vagyok a tűzoltószervezetben. Karácsonykor minden évben mi rendezzük a bált, idén elmarad, mert nincs rá hely. Kevesebb lesz tehát a gondom az ünnepekben, több idő jut a pihenésre. Édesanyjával és legidősebb öccsével él egy háztartásban.- Negyvenhat évesen megszoktam már a magányt, így jobban feltalálom magam. Idegileg és lelkileg fárasztó munkanapok után a hét végén felfrissülök a kertben, bármit csinálok ott. Sokat nézem a tévét, és szeretek olvasni is. Két könyvtáram van: Komáromban meg otthon. Ü nnepek alatt biztosan ismét kezébe veszi a könyvet. Hogy pihenve szórakozzon, ismeretekhez jusson. Beszédét, mondatfűzését hallgatva úgy találom, nem csupán a kertbe jár felépülni. J. MÉSZÁROS KÁROLY H ogyan teltek az ünnepek? Hol töltöttétek a karácsonyt? Milyen volt a szilveszter?... - kérdezzük ismerőseinktől, munkatársainktól, rokonainktól karácsony után vagy az új év első napjaiban. Illemből, szokásból, esetleg kíváncsiságból. Otthon a családdal, szüléinknél, barátainknál... - hangzik az ismerős válasz. Ha pedig valaki azt mondja: dolgoztam, szolgálatban voltam, részvéttel bólogatunk, hát igen, te három műszakra jársz, a te munkahelyeden folyamatos a termelés stb. Aztán amikor vasutas, gépkocsivezető, orvos, pincér, szakács, energetikus... beszélgetőtársunk szavaiból kitűnik, hogy számára ez nem is olyan nagy dolog, hogy megtalálja módját, miképpen pótolja az ünnepeket családja körében, egy kissé hitetlenkedünk. Vajon okkal? A kérdésre a választ ezúttal a bra- tislavai kikötőben kerestük. általában az Ausztriába tartó szén és a Bulgáriába szállítandó NDK acél képezi. Néhány perc múlva már újra az üzemvezetővel együtt sorolják, hogy a mindössze 19 tagú rakodócsoport naponta 3-4 ezer tonna import- és 4-5 ezer tonna exportárut rak az uszályokról a vagonokba és fordítva. Ez a teljesítmény a nyári időszakban összesen eléri a 10-12 ezer tonnát is. Amíg a kikötőt nem ismerő ember nem látja saját szemével, hogy az átra- kodó berendezések miként emelik könnyedén a 4-6 tonna, vagy akár 16-32 tonna súlyú terheket, talán el sem tudja képzelni, hogyan lehetséges ez. Ám a rakodómunkások dolga még ma is megerőltető. Télen befagyott, jeges szenet csákányozni a vagonokban, nyáron felforrósodott acélárut, 80 kg-os zsákokat emelgetni, helyükre rakni bizony kemény munka. Az igazi ünnep Este tízkor, amikor megkezdi a munkát a Stefan Wolf vezette rakodócsoA Duna csehszlovák szakaszán még Komáromban (Komárno) van a fővárosihoz hasonlóan fontos kikötő, átrakóállomás. Az ország népgazdasága szempontjából mindkettő nagy jelentőségű áruszállítási gócpont, hiszen a folyami teherszállítás tudvalevőleg számtalan előnnyel jár, nálunk szinte pótolhatatlan szerepet tölt be. Mégis oly keveset tudunk róla. Milyen árut szállítanak hajósaink a Dunán? Honnan és hová? Hogyan történik a ki- és berakodás? Más ma a kikötői rakodómunkás munkája, mint akár tíz-húsz évvel ezelőtt? Egyáltalán milyenek a mai kikötők rakodó- munkásai? Nos, valljuk meg őszintén, minderről nem sokat tudunk. Napi nyolc-tizenkétezer tonna áru Amikor Tibor Hacko mérnök, a Csehszlovák Dunai Hajózási Vállalat műszaki-üzemeltetési igazgatóhelyettese megtudja, hogy a kikötő dolgozóiról és az ottani munkáról szeretnénk megtudni egyet s mást, gondolkodás nélkül a szilárd áru átrakását lebonyolító üzemrészbe kalauzol. Németh Géza üzemvezető készségesen tájékoztat:- Üzemrészlegünk - mint az elnevezése is jelzi - a szilárd anyagú export- és importáru átrakodását bonyolítja le. Az importáru többnyire a szovjet dunai kikötőkből jut el ide a világ legkülönbözőbb tájairól. Itt nagyobbrészt vagonokba rakjuk és az államvasutak szállítják tovább rendeltetési helyükre, azaz az iparközpontokba. Hiszen az uszályokon például a Szovjetunióból többnyire vasérc és foszfát, Bulgáriából mosószóda és kaolin, az ázsiai országokból szója, kaucsuk, olajpogácsa és közszükségleti cikkek érkeznek... Közben szüntelenül cseng a telefon, adatokat diktál, kér, utasít, ezernyi gondot, akadályt kell azonnyomban megoldania, elhárítania. Folytatnánk a beszélgetést, de a kötelesség szólítja. A tájékoztatást Panyik Ferenc mester - aki a diszpécserszolgálatban tevékenykedik - folytatja:-Az exportáru átrakodása keretén belül ketté kell választani a hazai vállalatok szállítmányait és a tranzitszállítást. A csehszlovák vállalatok többnyire megmunkált acélt, huzalt, csöveket, építőanyagot, szenet, egészségügyi berendezéseket, személy- és tehergépkocsikat, illetve autóbuszokat küldenek hozzánk vasúton, hogy uszályokba rakjuk és továbbküldjük. A tranzitszállitmányokat port, az egész kikötőt fél centimeternyi jégréteg borítja. Közben kellemetlenül szemereg az ónos eső, és hideg szél járja be a partokat. Az öttagú csoport két „öregje", a főnök és Holub Antal nyugtatja méltatlankodó társait. Nagyobb elővigyázatossággal, de a rakodást ef kell kezdeni. Több tonna súlyú gömb- acélrakásokra felmászni, a gyér megvilágítás mellett az emelőhöz rögzíteni a merev drótköteleket nem veszélytelen dolog. Egy rossz mozdulat és... Erre jobb nem is gondolni, mondják mindannyian. - Itt dolgozni kell, nem kifogásokat keresni. Az üzemrész vezetői napközben csak elismerően szóltak a Wolf-brigád- ról. összetartó kollektíva, amellyel soha nincs gond. Stefan Wolf és Holub Antal már évtizedekben számolják, mióta végzik ezt a munkát.- Igaz, az elején kevesebbet segítettek a gépek, de közben idősebbek is lettünk - mondják egymást kiegészítve.-Amikor 1960-ban ide kerültem, csak egy műszakban folyt a munka. Később kettőben, négy-öt évvel ezelőtt kezdtük háromban, a múlt évtől meg folyamatosan. Az idén például a mi csoportunk karácsonykor is dolgozik, így jött ki az időterv szerint - vonja meg a vállát a csoportvezető.- Nekem négy gyermekem van. Kettő már felnőttkoré, kettő még iskolaköteles - mondja Holub Antal. - Korábban egyébként 22 éve dolgozom itt - csodálkoztak, hogy miért kell nekem gyakran szombaton, vasárnap és még ünnepnapokon is dolgoznom, amikor a legtöbb iskolatársuk szülei pihennek, ünnepelnek otthon. Most már csak azt kérdik, megint mész? És én jövök. Aki annyi időt töltött trógerolással, mint mi, annak a kikötő már nem egyszerűen egy munkahely. Ezenkívül tudjuk, hogy ha van teljesítmény, van pénz is, és abból élünk...-Az ünnepek? Nos, azokat inkább lehet pótolni mondjuk a következő napokon. Ilyenkor aztán már várnak a gyerekek, számomra az az igazi ünnep... - vélekedik a csoportvezető, aztán hirtelen az órájára néz, jelezvén, hogy sietős a dolguk. A csoport tagjai, akik közben csatlakoztak hozzánk a barakkban s melengették elgémberedett ujjaikat, ugyancsak értenek a mozdulatból. Néhány perc múlva újra dübörög a hatalmas híddaru, mindenki a helyén van, és folytatják a munkát, ahogy azt ilyenkor, karácsonykor is tenniük kell. BARANYAI LAJOS A bratislavai kikötőben 7-12 ezer tonna árut raknak át naponta (Frantiáek Raslovsky felvétele) A Kikötő és az ünnepek Borbély Vilmos (balról a második) beosztottjai körében (Lörfncz János (elvétele)
