Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-12-23 / 51. szám
szú :ii 23 — Mottó: Innen, a csodálatosság tövéből az örök alapról megítélhetjük magunkat. (Nagy László: Adok nektek aranyvesszőt) Amikor a huszadik század még gyermekcipőben járt, Ady Endre azt írta, hogy „Olykor gyermekei vagyunk, kik hétköznap születvén nem tudnak ünnepelni. “ Azóta két pusztító háború, a társadalmi változások és az ipari forradalmak minden előző korokénál nagyobb népvándorlásokat idéztek elő. Felbomlottak a régebben zárt, egységes közösségek, évszázados életformák tűntek el és változtak meg. Uj körülmények más szükségleteket szültek, felgyorsult az élet, a gépek korában gépiessé váltak eleddig a természet közelségéből sarjadó, általa táplált emberi kapcsolatok. Atomjaira bomlott a nagycsalád, a legfiatalabbakat elnyelte a város az ősi falakat őrizni, fiakat hazavárni odahaza maradtak az öregek. Új életmód teremtésének szándékával, de belső hiányérzettel él a mai ember. Dr. Bozena Filová, a Szlovák Tudományos Akadémia levelező tagja, a Néprajzi Kutatóintézet igazgatója a népi hagyományok feltárásával párhuzamosan szenvedélyesen foglalkozik mai életmódunknak, a mai család jellegének vizsgálatával is. Több tanulmányban, cikkben fejtette ki véleményét arról, hogy évszázadok során kialakult hagyományaink, népszokásaink korunk emberének életét is gazgadíthatják, ha számba vesszük hiányainkat, erkölcsi, érzelmi és esztétikai értékeink személyiségünket gazdagító lehetőségei között e legkézenfekvőbbeket.- Bizonyára nem véletlen, hogy éppen a karácsonyi ünnepek kapcsán beszélt és irt erről többször is az elmúlt években.- Nagyon is tudatos volt a szándék, hiszen a karácsony a család, a szeretet, az együvé tartozás legbensöségesebb ünnepe. Alkalom emberi kapcsolataink, magatartásunk felülvizsgálására mind a hozzánk tartozók legszűkebb körét, mind rokoni és baráti kapcsolatainkat tekintve.- Saint-Exupéry nevezi egyetlen fényűzésnek az emberi kapcsolatokat. Korunk gondolkodóival vallom, hogy sokan viselik e fényűzés nélkülözésének nyomát.- Az antik bölcsek szerint az ünnep fontos és szükséges pihenés volt, az ember kötelességekkel teli életútjának egy-egy állomása. Ma úgy mondhatnánk, hogy az ünnep az ember lelki higiéniája szempontjából, önmegvalósítása folyamatában szükséges lazítás. De mindenekelőtt lelki szükséglet volt és maradt, hogy a hétköznapi, a szürke, az egyhangú életet olyan ünnepi alkalmakkal szépítse meg, amelyekben érzelmi-esztétikai szükségleteit kielégítheti és legjobb képességeit önmaga és a számára legfontosabb közösség előtt kibontakoztathatja. Nos, ha ilyen szempontból vizsgáljuk ünnepeinket, ünnepi szokásainkat, bizony azt kell mondanunk, hogy nem tudunk jól és tartalmasán ünnepelni.- Az életmód-kutatók, szociológusok már tizenöt-húsz éve figyelmeztetnek, hogy eltűnik ünnepi szokásainkból a játékosság, a szépség, a vidámság, a dal, s hogy egyre inkább céllá válik, ami eszköz volt, az evés és az ivás. Hogyan is állunk ma életünk felvett és levetett szokásaival?- Először talán határozzuk meg az életmódnak azt a jelentéstartalmát, amelyben használjuk. Mint néprajzi kategória az emberiség életmódjának történelmi fejlődésével foglalkozó tudomány. Ilyen meghatározás szerint a néprajz a dolgozó nép széles rétegeinek, az egyes népcsoportoknak az életmódját a történelmi fejlődés szempontjából vizsgálja, a mai fejlődést is beleértve, mint dinamikus, egységes szerkezetet. Történelmi nézetből az életmód egész szerkezetét a különböző fejlődési szakaszokon mint konkrét, megszakíthatatlan egyetemes etnokulturális folyamatot figyeli. Ebben az értelmezésben az emberek életmódja tulajdonképpen az egyén és a közösség életének kölcsönhatásában megnyilvánuló minden jelenség, amelyet a népélet mindennapi kultúrájának is nevezhetnénk. Az életmód ezek szerint az ember belső életét meghatározó tartalom, az élet értelmének külső megnyilvánulása, e megnyilvánulások összessége. A mai ember életmódja már nem csupán eredeti népi vonásait őrzi, hanem feltöltődik azoknak a társadalmi rendszereknek a prolitikai és osztályjegyeivel, amelyekben az emberek élnek, előfordulhat, hogy az ideológiai és a politikai offenzíva eszközévé válik. Például az adott társadalom számára idegen modelleket közvetít. A mi esetünkben a nyugati hatások következtében a fogyasztói életmód népszerűvé válása veszélyezteti a valódi emberi értékekre orientálódó életmód-szemléletünk elmélyülését. Éppen ezért fontos, hogy amikor a szocialista életmód kialakítására törekszünk, ne tévesszük szem elől azokat a történelmi és népi hagyományokat, kulturális örökségünket számontartó és számonkérő szempontokat, amelyeket a néprajzkutatás vizsgál.- Hol folytatják ezeket a kutatásokat?- Falvaink megváltozott körülményei között, a nagyüzemi mezőgazdasági termelés, a családtagok ingázása, az ipartelepítés feltételei között, új, városi lakótelepeken a családok, lakóközösségek életmódját, kapcsolatrendszerét vizsgálva.- Mi jellemző ezek szerint hazánk mai családjára, életmódunkra?- A társadalom e legkisebb emberi közösségének, sejtjének életmódját vizsgálva feltárulnak a hagyományoknak azok az eleddig rejtett elemei is, amelyek ma is életképesek, s pozitív hatásukat tekintve alkalmasak a fejlett szocialista társadalomban élő ember életmódjának gazdagítására, de azok az elemek is, amelyek fékezik egy tartalmasabb és értelmesebb életmód kialakítását. A tudományos-műszaki forradalom időszaka mintha más összefüggésbe állítaná a családot az életfunkciók, az értékrend kialakításában, a viselkedési normák, a magatartás, a konkrét munkára nevelés és az emberek közötti kapcsolatok szokásrendjének szemléletében és a szocialista társadalomban élő ember hétköznapi kulturáltságát tekintve. Az 1945 óta eltelt időszak elemzése a gazdasági, egészségügyi és műveltségi-kulturális színvonal kétségtelen emelkedése ellenére azt mutatja, hogy a családok mintha lemondtak volna az emberi faj fenntartásának és fejlődésének feltételeit tekintve néhány alapvető funkciójukról. Mai küldetésük leszűkült a gazdasági-anyagi biztonság megteremtésének vállalására, pontosabban legfőképpen a család tagjai életszínvonalának emelésére, s egy szűk értelemben vett nevelési funkció ellátására. Éppen ezért fontosak - főként a falusi családokban máig élő és ható hagyományokkal kapcsolatos kutatások. Fontos üzenetet, ismereteket közvetítenek: azt, hogy a hagyományokban rejlő humánumot meg kellene gyökereztetni mai életünkben, segítségükkel gazdagítanunk kellene húlófélben lévő emberi kapcsolatainkat.- Mennyire pontosan érzik és tudják ezt a költők! József Attila a tartalmatlanná vált ünnep kietlen képét, a hiányt vetítette elénk a ,,Betlehem“-ben. Egyolcs ködökbe takart tájban hétköznapi robotját végzi minden tanyai ember ,,s a két pásztor fonott kalácsot majszol / s a három király pálinkát nyakai“... Korunk költője - mily szerencsések voltunk, hogy még láthattuk és hallhattuk! - Nagy László a lehetőséget adta a kezünkbe. Az ,,aranyvesszőt", hogy varázsütésével, népballadáink, a hagyományokba rejtett üzenetek által feltámaszthassuk halott szeretteinket, elfeledett értékeink keresésére indulhassunk. Ó figyelmeztetett arra is, hogy „a technikai civilizáció kettős arcú, hermafrodita képződmény. Felhasználásától függ, hogy emberséges-e vagy emberellenes“. Tőle tudjuk azt is, hogy a ,, folklór a nép kultúrájának alapja, mondhatni örök alapja, noha a társadalmi, történelmi körülmények, melyek létrehozták, úgyszólván teljesen megszűntek".- Ezt szemléltetendő is vegyük a karácsonyt. A téli ünnepkörhöz egész Európában számtalan népszokás csatlakozik. A történeti adatok tájainkon egyaránt utalnak a téli napforduló tényére, az évkezdésre, de a keresztény ünnepre is. Karácsonyi népénekeket, köszöntőket mindenfelé ismertek. Évkezdő babonák, jóslások és ajándékozások éppúgy a téli ünnepkörbe tartoznak, mint a karácsonyi asztalhoz, annak rendjéhez, a karácsonyi és újévi étkezéshez fűződő szokások és hagyományok. A karácsonyi-vízkereszti színjátékok, bábjátékok, köszöntők, féldramatikus szokások is a variációknak igen nagy sorát mutatják, melyben népi, irodalmi és egyházi kezdeményezés egyaránt helyet kapott és más és más formákat öltött különböző európai országokban. Adománygyújtó házalás éppúgy ide kapcsolódik, mint a fény- és asztrál- szimbolika különféle játékai vagy a regölés, amely a szerencsés évkezdésre, a termékenységet és boldogságot biztosító Szerencsek ívánatokra is utalt.-Az én emlékeimben is él még a karácsonyt, újévet köszöntő lelkes rokonjárásunk, amikor bort, búzát és békességet kívánó mondókáinkért nem maradt el a piros alma és az irkára, cukorkára szánt pénzjutalom sem. Ha úgy belegondolunk, mi az, ami továbbvihető, ami átörökíthető, életünk természetes részévé, szükségletévé tehető, hiszen ma már alig-alig élnek ezek a szokások.- Az együvé tartozásnak, a rokont, ismerőst becsülő, elvárt tisztességadásnak az az érzése és az a tudata, amellyel egykor természetesnek vették, hogy e jeles alkalmakkor köszöntsék egymást. Nem ringathatjuk magunkat illúziókban, ma már nincsenek annyira egységes faluközösségek, mint valamikor, a régebbi évszázadokban, vagy a felszabadulás előtt. Megosztott a falu is. Az emberek foglalkozását, műveltségi szintjét, érdeklődési körét tekintve. Ennek ellenére azonban ott még tovább él és hat az egymásra utaltság tudata, s ha másban nem, hát abban, ahogyan számontartják egymást, s ünnepi alkalmakkor meglátogatják, körbejárják a legközelebbi rokonokat, a szomszédokat. Valahol itt kellene és lehetne a mai élet eleven körébe kapcsolni néhányat az egykori színes és vidám játékokból, vagy más szokásokból. De ami még ennél is sürgetőbb és fontosabb, illetve amihez az említett módokkal, szokásokkal el kellene jutni: a belső értékek számontartásának igénye. Hogy ilyenkor együtt kell lenni. A szeretet fénykörében juthat hely emlékezésre, beszélgetésre, régi élmények, események felidézésére.- Ma egyre inkább hiányzik az egymásra figyelő beszélgetés az ünnepi, a dúsan megrakott asztal mellől.- Pedig az asztal szinte túlzottan dús is. Éppúgy, ahogyan az ajándékozás is túlnőtt saját jelképes, szeretetet, egymáshoz tartozást kifejező küldetésén. Mintha ajándékozási verseny lenne a karácsony. S közben elvész belőle az érzelmi üzenet. Csillogó, külsődleges presztízzsé, semmit sem jelentő szokássá degradálódik. A tárgyaktól várják, hogy pénzben kifejezhető értékükkel jelezzék a szeretet mértékét, helyettesítsék az emberséget, önzetlenséget, a jóságot, a hűséget, illetve ami ebből hiányzik. Azt, amitől emberek vagyunk. Szomorú és értelmetlen igyekezet: az emberi értékeket nem lehet tárgyakban, anyagi értékekben kifejezni.,- Tehát ma is, reánk is érvényes, hogy hétköznap születvén nem tudunk ünnepelni?. ..-Sajnos. Csak kicsit másképpen, más igényeket, más mércéket magunk elé állítva. Ki tagadná, hogy sokat dolgozunk. A társadalomért, a családért. Hogy „értük és nekik". Csak a célt tévesztjük szem elöl. Hogy időnként megpihenjünk, örömmel, szeretettel feltöltödve igazi értékeinkre ébredjünk. Hogy a legközelebbiek, a hozzájuk tartozók körében megértsük például a karácsony igazi üzenetét, azt az egyetemest és emberit, amelyben új hangsúlyt kap mindaz, ami az egész emberiség számára egyaránt fontos: együvé tartozásunk tudata, a béke óhaja, s a béke megvédésének közös kötelessége. A szeretet, amelyet az évezredek során létrehozott kulturális értékek táplálnak, egymást óvó és jövőnket féltő figyelmünk, mindaz a szép és nemes erkölcsi vonás, amely méltóságunk, emberségünk mércéje. S amely ott él legrégebbi népi hagyományai nkban. E lassan már búcsúzó század végén, új évezred, a „kozmikus kor gyermekeiért" felelősen tehát nemcsak álmainkat, küzdelmeink bizonyítékait, hanem ősi örökségünket is tovább kell adnunk. Talán azzal a hittel, amellyel Vlagyimir Völgyin osztják költő írta az alábbi sorokat: ...„A fenyöerdök, / a fúrótorony, / a rónék / dallamos chanti meséimben / az égig érnek. / Én így vagyok kozmikus költő! / És ha százezer akadályon át - / továbbviszem gyönyörű örökségem: /a chanti nép szavát!" H. MÉSZÁROS ERZSÉBET (Nagy László felvétele)
