Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-12-09 / 49. szám
ÚJDONSÁG- Hitted volna, hogy már házasságot is lehet részletre kötni?- Valóban?- Ismerek egy lányt, akinek egyelőre csak a kezét kérték meg. KÉRDÉS Hippik érkeznek virágokkal telepingáit autón. A benzinkút kezelője megkérdi:- Benzint adjak, vagy öntözzem meg a virágokat? MINDEGY- Kérek egy üveg bort!- Milyen márkájút?- Mindegy, verekedéshez lesz! FOGLALKOZÁS- Mondja, lelkem, mivel foglalkozik a kedves férje?- Csillagász.- Na jó, de hát mit csinál nappal? A FOG vágsz ilyen savanyú Híres emberek mondták Az a férfi, aki megtudja egy nő valódi életkorát, megfelelő képességekkel rendelkezik ahhoz, hogy felvegyék a titkosszolgálathoz. Graham Green A siker is büntetéssel jár. Az a büntetés, hogy az illető olyanokkal kénytelen találkozni, akiktől azelőtt távol tartotta magát. John Updike A nők voltaképp csak azért vásárolják meg a drága ruhakölteményeket, hogy minél hamarább levethessék azokat. Rudi Gernreich Csodálkozom, hogy álmainkért még nem vagyunk kötelesek fizetni. Hiszen az álom voltaképp egyfajta televízió, amelyet alvás közben nézünk. Alberto Sordi Má nem vagyok lustább, mint negyven évvel ezelőtt - hiszen már negyven éve eljutottam a lustaság felső fokára. Mark Twain Az a tökéletlenség, amely elválaszt bennünket egymástól, egyáltalán nem olyan nagy, mint az, amely összeköt. F. Werfel Sohasem szoktam ígérni senkinek semmit, mivel az a rossz tulajdonságom, hogy mindig megtartom az ígéretemet. J. Renard Csak az az ifjúság tartható egészségesnek, amely nem tö- . rödik bele a régi rendbe, és akár bután, akár okosan, de harcol ellene - ezt követeli a természete, és ez a haladás alapja. Csehov Ha úgy teszünk, mintha mi nem azok volnánk, akik valójában vagyunk, akkor a saját életünket nehezítjük meg, viszont ha olyasvalakinek adjuk ki magunkat, akik nem vagyunk - ez másoknak szerencsétlenség. B. Brecht Fordította: G. GY. SZOMSZÉDOK- Szomszéd úr, kedves, csendesítse le a kutyáját! Tegnap annyira vonított, hogy a kislányom kénytelen volt abbahagyni az énekórát.- Bocsásson meg, uram, de az ön lánya kezdte! SEGÍTSÉG A főnök elgondolkodva mondja a beosztottjának:- Nézze kérem, fizetésemelést nem tudok adni. De talán segít a helyzetén, ha hetenként kétszer esténként elviszem vacsorázni a feleségét.- Miért képet?- Most jövök a fogorvostól. Kihúzattam egy hatalmas zápfogamat.- No és fáj?- Nem tudom. Ott maradt a rendelőben. REUMA- Mondja, uram, jó ez a víz a reumának?- De még mennyire! Én is ettől kaptam... POSTÁS A férj egy postást talál a szekrényben.- Ha már itt van - mondja elvihetné ezt a levelet a postára! HALLUCINÁCIÓ A világítótorony őre egyedül iszogat az erkélyen. Vele szemben egy üres karosszék.- Nem fogod elhinni, George - mondja hirtelen a székhez fordulva -, de tegnap este már arra eszméltem, hogy magamban beszélek. FELTÉTEL- Anya, ha megnövök, elmehetek rablónak?- Elmehetsz, de csak hajó leszel, kisfiam! A hét vicce- Mit szólt a feleseged, amikor hajnalban mentél haza?- A gorombaságokat mondjam?- Azokat ne. Csak a többit.- Akkor nem szólt egy szót sem. Hallottuk AKI CSAK AZ EGYENES UTAT JÁRJA, NEM TUDJA, Ml TÖRTÉNIK A MELLÉKUTAKON. . Vadászidény (Vladimír Pavlík karikatúrái) 0 DILEMMA Az eszpresszóban két nő beszélget. Az egyik panaszkodik:-Olyan gondban vagyok, drágám. Nem tudom, mit vegyek fel tüdőszűréshez... RÁÉR Orvosi rendelő. Az orvos aggodalmas:- Kérem, a maga pulzusa nagyon lassan ver. Mire a páciens:- Nem baj, doktor úr, ráérek... ASZÁLY- Pincér! Ez a kenyér teljesen száraz!...- Hja kérem, aszályos esztendőnk volt!... Embertelen körülmények között dolgozom... (Milán Stano rajza) OLVASÁS- Végre van telefonunk!- Gratulálok! Nem is tudtam!- Hogyhogy? Maga nem olvas telefonkönyvet? NEM AKADÁLY- Anyuka, elmehetek cseresznyét szedni?- Ne bolondozz, Jancsika, hiszen tél van.- Nem baj, fölveszem a nagyka- bátomat. TALÁLMÁNY- Van egy óriási találmányom, amivel át lehet látni a falon!- És mi a neve ennek a találmánynak?- Ablak! LEONYID TREJER E letösztö Nem is olyan régen igazgatót választottunk. Két jelölt volt. Az egyiket, annak rendje-módja szerint fent hagyták jóvá, a másikat pedig azért javasolták, hogy legyen választási lehetőség Bevallom, nekem a második jelölt tetszett. Fiatal volt és jól fogott az agya. Belőle aztán lett volna igazgató! Véleményemet el is akartam mondani a szónoki emelvényről, de még időben észbe kaptam. Mi lesz, ha az elsőt választjuk meg? így is történt. Az új igazgatónak legalább nem lesz rossz véleménye rólam. A vezetéssel soha nem volt semmi problémám. Ugyanis az az egyszerű elvem: Te vagy a főnök, én meg a tökfilkó. Ha viszont én vagyok a főnök, te vagy a tökfilkó! De hogy az igazat megvalljam, ma nagyon nehéz a beosztottak helyzete. És ez be is bizonyosodott. Közvetlenül az értekezlet előtt magához hívott a főnök és így szólt:- Van egy kérésem hozzád. Bírálj meg az értekezleten. Hiszen jól tudod, milyen időket élünk. Nem akartam hinni a fülemnek. Bizonyára próbára akar tenni.- Bocsásson meg, Szemjon Szemjonovics, mindent megteszek magáért, de képtelen vagyok megbírálni. Ugyanis nem tudok hazudni. Végül is sikerült kitérnem a kérés elől, de úgy beleizzadtam, mint egy szamár. Régebben azért jobb volt. A vezetés fütyült rá, hogy mit gondolnak a beosztottak, a beosztottaknak meg tökmindegy volt, mit csinál a vezetés. Most meg mindenütt önigazgatásról beszélnek, minden dolgozó aktív részvételéről, elkötelezettségéről.- Mit gondolsz? - kérdezik tőled. - Szeretnénk hal'nni a véleményedet. Lehet egyáltalán véleményem? És miért mondjam meg, mikor nem tudom, mit gondolnak ott fent. Aztán itt vannak a bíráló levelek. Bizonyos dolgokkal egész életemben nem értettem egyet, de csak magamban, szép csendben. Negyven év alatt egyszer sem jutott eszembe, hogy valahol a panaszkönyvet kérjem. Nyugodtan ácsorogtam félnapokat a sorban, miközben az ismerősöket hátul kiszolgálták. Még akkor sem panaszkodtam, amikor télen csak hét fok volt a lakásban. Senkinek sem telefonáltam, nem tiltakoztam táviratban. Tudtam, hogy a haza engem nem hagy cserben. Nem tévedtem. Májusban megjavították a kazánt és fűteni kezdtek. Mostanában meg aláírásokat gyűjtenek. Mi, a vállalat dolgozói... Mi, a lakótelep lakói.. Mi, az utazóközönség... Hát nem! És százszor is nem! Ha valamelyik külföldi junta ellen kellene tiltakoznom, kérem, akár elolvasatlanul is aláírom, azonban ilyen ostobán kockára tenni a nyakamat? Nemrég megállított egy ismeretlen optimista alak, kezében golyóstollat.- Nem engedhetjük meg, hogy lebontsák azt a házat, amelyikben Tutcsev költő lakott!- Bocsánat - válaszoltam -, én nem ismerem Tutcsev verseit, ezért nem is írhatom alá Persze, egyáltalán nem Tutcsev volt a lényeg! Hiszen róla tanultunk az iskolában. De mi a biztosíték arra, hogy egyszer nem vonnak felelősségre, amiért aláírtam? Az ilyen petíciókat megőrzik és bármikor előhúzhatják. Ki szervezte? Miért értettél vele egyet? Hogyhogy nem tudtad már akkor... Néha az az érzésem, hogy valamennyiünket figyelnek és összeírják azokat, akik a legbátrabban kiállnak az új mellett. Persze, lehet, hogy tévedek, azonban az az érzésem. Ezért nem szólok bele semmilyen vitába, és elvből nem nevetek a vicceken. Inkább ürügyet találok, és továbbállok. Minden eshetőségre számítok. Az elmúlt héten munkahelyemen két napig vállaltam a portásságot, hogy két nap szabadságot nyerjek. És egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy a hivatal előtt egy fiatalember sétál, mellén a következő plakáttal:,,jobbágyok vagyunk, de lerázzuk a rabságot!"- Fiatalember, ki hagyta jóvá ezt a szöveget? - szólítom meg.- Az igazságot soha nem kell jóváhagyni - válaszolta.- Miféle igazságot? - gurultam dühbe. - Hiszen a jobbágyságot már rég felszámolták!- Téved! - válaszolta. - Valamennyiünknek ki kell űznünk magunkból a bennünk szunnyadó muzsikot. Ezután megjelent egy férfi és lefényképezte a fiatalembert. A biztonság kedvéért telefonáltam a milíciára, mert hátha valamilyen külföldi kém. A demokrácia gyönyörű, de szakramentu- mosan nehéz dolog. Az embernek beleszédül a feje és lassan már a gyerekek is felbátorodnak. A fiam még csak hatéves és már az alkotmányra hivatkozik. A hetedikes lányom miatt pedig majdnem infarktust kaptam.-Apa, segíts megoldani a leckét! Nézd, itt van. Milyen gyorsan fog haladni valami, ha a fékező erő azonos a gyorsulás erejével? Elöntött a hideg verejték. Ha ezt hallanák a szomszédok! De a lányom elém tolja a könyvet, amelyben mindez ott áll fekete-fehéren. Az a gyorsulás és a fékező erő. Hogy lehet ilyesmit a gyerekek kezébe adni? Szívcseppeket vettem be és ledőltem a he- verőre.- Micsoda segítség! - sóhajtottam. Mindezt annak köszönhetem, hogy a kor áldozata vagyok. De szerencsére az életösztön még működik bennem, és ez jó. Nem esem pánikba. Hiszen az ember képes mindenhez alkalmazkodni. Még a szabadsághoz is. Csak jó lenne mindig kivárni, hogyan végződik az egész. OREL ÉVA fordítása ÚJ! 22 1988. XII.
