Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-12-02 / 48. szám
annál több eszközhöz, berendezéshez jutnak. Ez az eljárás csak a termelők diktátumát erősítette, s oda vezetett, hogy a fejlesztési szükségletek kétszeres-háromszoros mértékben haladták meg a reális lehetőségeket. A gépiparnak kulcsfontosságú szerepe van a szovjet gazdaság átalakításában, hiszen elsősorban erre támaszkodik a hatékonyságot növelő tudományos-műszaki haladás. A gépipar korszerűsítésére ezért az SZKP Központi Bizottságának 1986-os júliusi ülése olyan határozatot fogadott el, amely a gazdasági és szociális fejlődés gyorsítási koncepciójának szerves részévé vált. A jelenlegi ötéves tervidőszakban a szovjet gépiparban az ipari termelés egészéhez viszonyítva 70 százalékkal gyorsabb ütemben kell növelni a termelést. A legfontosabb gépek gyártásában néhány éven belül el kell érni a világszínvonalat, 50-100 százalékkal kell növelni a gépek teljesítményét és megbízhatóságát, s harmadrészére- negyedrészére kell csökkenteni a fejlesztésnek, illetve a gyártás előkészítésének az idejét. A gépipar ezért előnyökben részesül a beruházási és egyéb forrásokkal való ellátásban. A tervidőszak első felében már megmutatkoztak az első eredmények. A gépipar annyi terméket állított elő, mint amennyit az előző ötéves tervidőszakban három és fél év alatt gyártottak. Túlteljesítették a gyártmányfejlesztésben előirányzott terveket. Elkezdődött több mint 5000 olyan gép gyártása, amelyeket A Kassai (Koéice) Nehézgépgyár közvetlen termelési kooperációra kötött megállapodást az ungvári (Uzshorod) Turbogaz vállalattal. A megállapodás értelmében a kassai vállalat betonkeverő felépítményeket, s különböző rendeltetésű ciszternákat szállít a szovjet fél számára. A Turbogaz vállalatnál ezeket Tatra, valamint Kamaz alvázakra szerelik. A Kassai Nehézgépgyár viszont fogaskerekeket kap a szovjet vállalattól, amelyek gyártásához nem rendelkezik elegendő kapacitással, továbbá mangánacélból készített öntvényeket. Az együttműködés további fejlesztésében technológiai eljárások cseréjével is számolnak. A felső képen Vladimír Petro a betonkeverő meghajtó berendezését szereli. Az alsó képen a kassai üzem szerelőcsarnokában Július Matys darukezeló, Nagy Lajos és Pataky Gyula szerelők Tatra alvázakra helyezik a felépítmény tartószerkezetét. (A ŐSTK felvétele) korábban az iparilag fejlett tőkés államokból kellett beszerezni. Az előirányzatoknak megfelelően leggyorsabb ütemben az elektrotechnikai ipar és a műszergyártás fejlődött. A gépipar kutatási-fejlesztési alapja kétszer nagyobb anyagi támogatásban részesült, mint az egész elmúlt ötéves tervidőszakban. E nem csekély törekvések, s az eredmények ellenére azonban még nem sikerült alapvető fordulatot elérni a gépipar munkájában. A gépipari termékek ötéves gyártási tervének a teljesítésében 1,5 milliárd rubel értékű lemaradás mutatkozik, s az egyes népgazdasági ágazatok szükségletei nincsenek kielégítve a szükséges mértékben. Az eddigi tapasztalatokból a tervidőszak közepién azt a következtetést is levonhatjuk, hogy egyszerre az egész gépipar általános fejlesztése az eszközök elégtelensége miatt nem valósítható meg. Ezért pontosan meg kel határozni a haladás alapvető irányait és területeit, ezekre kell összpontosítani az erőket, s ezzel kialakítani a lehetőségeket a többi rész fejlesztéséhez is. A minisztériumok és a központi szervek a kiemelt területeket már eddig is meghatározták, de ezek alapjában véve csak reszortfeladatok voltak, jóllehet népgazdasági je- lentöségűeknek minősítették őket. Az ilyen programok alkotói úgy vélték, hogy minél nagyobb igényeket támasztanak az ellátással szemben, Mivel az ötéves terv kezdetén ebből a helyzetből kellett kiindulni, a gyártmányfejlesztés területén súlyos gondok és problémák merültek fel. Egyes fejlesztési célok megvalósításáról átmenetileg le kellett mondani, ami azt jelentette, hogy ezeknél az eddig felhasznált eszközök és források kárba vesztek. Végül is a gépipari dolgozók és megrendelőik a Szovjetunió Állami Tervbizottságával, s a Szovjetunió Tudományos és Technikai Állami Bizottságával együtt 44 kiemelt irányzatban állapodtak meg, amelyek tényleges forradalmi változásokhoz vezetnek a termelésben, s alátámasztják a népgazdasági komplexumok következetes korszerűsítését. A 44 kiemelt irányzat közül négy a könnyűipari termelés, az egészségügyi berendezések és a nyomdaipari gépek gyártási, színvonalát emeli, nyolc a mezőgazdasági termelés és az élelmiszeripar műszaki fejlesztését segíti elő, tizenkettő a közlekedés, főleg a vasúti személyszállítás és a városi tömegközlekedés területén érvényesül, de a kényelmesebb távolsági autóbuszok és a személygépkocsik gyártására is vonatkozik, hat az építőipari és útépítő gépek területét érinti, három a tüzelőanyag-energetikai, a kohászati-gépipari komplexumok fejlesztésére irányul, öt pedig a vegyipari-faipari komplexumok műszaki fejlesztését szolgálja. Az említetteken kívül hat kiemelt irányAz NDK vasúti közlekedésében fontos szerepük van a hennigs- dorfi Hans Beimler üzemben gyártott 243-as típusú villanymozdonyoknak. Az első villanymozdonyt 1960-ban készítették el, s 1988. március végén futott ki az ezredik mozdony a gyár szerelőcsarnokából. A felvételen a gyár egyik szerelőcsarnoka látható. (A ŐSTK felvétele) désben alapvető fordulatot csak mélyreható szerkezeti és szervezeti változtatásokkal érhetünk el. Állami szinten kell megoldani elsősorban azokat a kérdéseket, amelyek a hatékony gépi tartozékok, a mérőműszerek, a szerkezeti alapanyagok, valamint az elektronikai alkatrészek gyártásával függnek össze. Emellett egységes szerkezeti rendszerbe kell összevonni azokat a kutatóintézeteket, konstrukciós irodákat, gépipari vállalatokat is, amelyek az adott témakörökkel foglalkoznak. Ilyenek tehát az átalakítás alapelvei ezen a területen, de érvényesítésükhöz még meg kell keresni a konkrét formákat. Ilyen összefüggésben időszerűnek tartjuk azt a javaslatot, amelyet egyes neves tudósok terjesztettek elő a Szovjetunió Műszaki Akadémiájának létrehozására. Fontolóra kellene venni ezt a javaslatot, mert ez nem egyszerűen csak egy további tudományos felépítmény létrehozásához vezetne, hanem olyan országos szervet hozna létre, amely összefüggő rendszerben foglalkozna az általános gépipar fejlesztési feladataival. Tevékenysége a későbbiek folyamán a népgazdaság többi ágazatára is kiterjedhetne. Ezt a műszaki akadémiát nem kellene az állami költségvetésből eltartani. Tevékenységét gazdasági szerződések alapján lehetne szervezni, s kiadásait állami megrendelések formájában egyrészt központi forrásokból, másrészt pedig a fejlesztési eredményeket közvetlenül hasznosító gazdálkodó szervezetek saját forrásaiból lehetne fedezni. A műszaki akadémia így a gépipar tudományos-műszaki fejlesztésének ,,agyközpontjává" válhatna, s tevékenyen segíthetné elő a gyökeres gazdasági reform, s a mélyreható társadalmi demokratikus változások végrehajtását. Ezt a központot célszerű lenne szervezetileg kiépíteni olyan ágazatközi állami egyesülésekkel és szervezetekkel, tudományos-műszaki társaságokkal, amelyek a gépipar tudományos-műszaki fejlesztésének különböző területeivel foglalkoznak. Ebbe a munkába szervesen bekapcsolódna az az intézet is, amely a gépipar legfontosabb fejlesztési irányzataival foglalkozó főkonstruktőröket tömöríti. A Szovjetunió Minisztertanácsának Gépipari Bizottsága más központi gazdasági hivatalokkal együttműködve behatóan foglalkozik azokkal a javaslatokkal, amelyek a gépipari komplexum tudományos-műszaki fejlesztésének átalakítására vonatkoznak, s olyan szervezeti rendszer létrehozására irányulnak, amelyben a tudományos-műszaki politika irányítható módon, s az érdekelt szervezetek közti ésszerű munkamegosztás alapján valósul meg. (A. Kamenyevnek, a műszaki tudományok doktorának a „Szocialisztyicseszkaja indusztrija" 22/1988 számában közölt cikkéből) Gyökeres átalakítás a szovjet gépiparban zat a nehéz és az egészségre ártalmas munkák gépesítésére, a mérnöki és irányítási munkák automatizálására, az energia- és anyagtakarékos technológiai berendezések ki- fejlesztésére, valamint a termelési eljárások elektronizálására vonatkozik. Az ötéves tervidőszak hátralevő részében maximális mértékben meg kell gyorsítani a gépipar kijelölt fejlesztési feladatainak a teljesítését, hogy a továbbiak folyamán a gépeket alkalmazó ágazatok színvonala is gyorsabb ütemben emelkedhessen. Már az 1988-1990-es években több mint ezer gyártmányfejlesztési feladatot kell befejezni. A kiemelt irányzatok fejlesztési feladatainak döntő többségét az 1989-es állami terv kidolgozása folyamán az állami megrendelések közé sorolják. A kormány határozatot fogadott el nagyobb pénzügyi források kialakítására, a legnagyobb mértékben elmaradott területek műszaki fejlesztésének gazdasági ösztönzése céljából. Tudatában vagyunk azonban annak is, hogy az ágazatok tudományos-műszaki fejlesztésében csak az első lépéseknél tartunk. Az utóbbi években a kutatóintézetek, a konstrukciós irodák tevékenységében olyan egyhangúság és érdektelenség kezdett eluralkodni, amely az utánzásokkal és az átlagos színvonallal való elégedettség kialakulásához vezetett. A konstruktőrök korábbi progresszív iskolái talajt veszítettek, s csökkent az eredeti megoldások részaránya. A gépipari tudományos kutatás egyre elhanyagoltabb területté vált. A kutatóintézetek és konstrukciós irodák fele mai mércével mérve alacsony hatékonyságú munkát végez, eredményeiket éveken át nem hasznosítják a termelésben. Az ötéves tervidőszak elején a kutatási és konstrukciós munkák volumene az árutermelés értékének csak valamivel több mint két százalékát adta, ami jóval kevesebb a világviszonylatban tapasztalható aránynál. A kutatóintézetek és konstrukciós irodák anyagellátottsága többszörös mértékben marad el a világszínvonaltól, s a gépipari szervezeteknek mintegy 40 százaléka nem rendelkezik saját fejlesztési részleggel. Az, hogy a minisztériumok alapjában véve belenyugodtak ebbe a helyzetbe, főleg a történelmileg kialakult reszortszemlélettel és gazdasági elkülönültségekkel magyarázható. Hozzájárult ehhez a gépipar sokéves autonóm fejlődése is, amely gazdaságilag nem függött a megrendelőktől és az értékesítési viszonyoktól a beruházási és egyéb anyagi források megszerzésében. Ez az autonóm fejlődés a gépipar egyes szakágazatain belül is érvényesült. Ezek a körülmények szét- forgácsoltsághoz és duplicitásokhoz vezettek a tudományos-műszaki politikában, korlátozták a technológiai szakosítást, a kooperációt és az egyéb ágazatközi kapcsolatok fejlesztését. A reszortszemlélet és a gazdasági elkülönültség az ágazati kutatásifejlesztési tevékenységre is hatott. Két-három évtizeddel ezelőtt, amikor a gépek nem voltak annyira bonyolultak, az ágazati autonómiát még el lehetett tűrni. A műszaki fejlesztés objektív törvényei azonban olyan helyzetet alakítottak ki, amelyben a tudomány és a termelés számos ágazata integrálódik, s amelyben az egyes ágazatok különálló fejlesztése elképzelhetetlenné vált. Az ágazati kutatás és fejlesztés alacsony hatékonyságára olyan körülmények is hatnak, mint például az elektronikai alkatrészek, a jó minőségű szerkezeti anyagok és egyéb tartozékok hiánya, ami fékezi a kutatók és műszaki fejlesztők kezdeményezését, s korlátozza a rendelkezésre álló szellemi potenciál kihasználását. Világszerte megkülönböztetett figyelmet fordítanak a gépipari tartozékok és a kiváló minőségű szerkezeti alapanyagok gyártásának fejlesztésére. Ezek bőséges mennyiségben készülnek, s lehetővé teszik a gépek és berendezések magas műszaki színvonalú gyártását. Különösen nehéz a helyzet az elektronizálás területén. Napjainkban a vezérlő berendezések és a gépek fejlesztését nem lehet egymástól elkülönítve végezni. Ez csak kölcsönösen összefüggő folyamatként valósítható meg. A gyakorlatban ma még a gépek, az automati- zációs eszközök és a beépített villamos meghajtás fejlesztését ágazati elosztásban végezzük. Ez a történelmi atavizmus a korszerű megmunkáló központok, robotok, közlekedési eszközök és egyéb gépi berendezések fejlesztésének legnagyobb akadályává vált. Az ágazati kutatásnak és fejlesztésnek az utóbbi évtizedben kialakult szervezeti formái, s ezeknek a termeléshez és a megrendelőkhöz fűződő hiányos kapcsolatai nem teszik lehetővé a tudományos-műszaki fejlesztés korszerű koncepciójának a megvalósítását. Ebben a kérÚJS 1988. XI
