Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)

1988-11-11 / 45. szám

f

)

még a pénzzel megemlíteni: leményt, hogy isárolhatna gé- ilállónak tűnhet tna. Pár éwel sség még való- nznek a felével, takarítási mun- ost új rendelke- rint a diákoknak iájukért kézhez sem a SZISZ- i munkaközös- lösszege. izülői munkakö- i zömében haj- aerendezéseket neket az iskola a előteremteni, zámítógépeket, ahol és ahogy : szereztek szá- logy ók is, mi is isárra. Később, sára, úgy jutot- lez, hogy azt kifizette. Amióta ) oktatását, köz- tehát a kerületi nem ad anyagi Ihangzott, hogy unk. Igen, ezért zel olyan pénz- meg, 'amelyen is vehetnénk, yunk, amely ezt jnkre álló anya- sne gazdálkod- inkább bízom, coronáért, ame- ótt egy EMG-t jobb minőségű szülői munkakéné hagyjam az íert az szakköri értékes dolgot iannyian tudjuk, < dolgozik, így a gyakorlat előtt jnka továbbfej- 3 az az egyetlen chnika alapjait, m a középisko- ikolában sajátítyságon a szakin más a helytárcához tartozóink is onnan pénzünk nagy .ztán az elektro- :udtak biztosíta- in pénzünk, ha k képmagnót is szni... miniszté- :, hogy megren- ket tekintve, az ít’ovce) patronál k minden segít- kezetnek hiába íztratív okokból vehet. A falak egyelőre legaez igaz, amit sek meghibáso- csolatban tettek iunk kell, hogy arasztalható el, az nem rendel- ervek hibája az ezi a keresletet, tehetnek, hogy ndig éri el a kí- sb a népgazda- íék még reagál- adalmi szervek Mekem az a vétőben élénkebb •észükről. Hall- alálták a módját kapcsolatot az :bben járható út tegfelelő embe- solatot. S mint /etség is pozitív zációs program < között megje- technikai kiad- slnőttek számá- b diák személyi utazó szüleitől, ében azokat is lég inkább hi-fi Nem állítom,

Bálint Lajos

Galambos Ella

Bárány János

hogy ez az optimális megoldás, de ezzel is sokat tudunk lendíteni a dolgokon.

„BEFEJEZETLEN"

TANKÖNYVEK

ÚJ SZÓ: A színvonalas oktatómunka egyik legfőbb feltétele a megfelelő tankönyv. Beszélhetünk-e azonban jó tankönyvről egy viszonylag új tantárgy esetében, ha még nincsenek sokéves tapasztalataik?

PÉK LÁSZLÓ: Nem tudom mással kezdeni, mint azzal, hogy mi olyan tantárgyat tanítunk, amelyet csak a közelmúltban iktattak be a tantervbe, s azt sem kell különösebben hangsúlyoznom, hogy a számítástechnika szinte napról napra új ismeretekkel gyarapszik. S ez minket, tanárokat egyre nagyobb követelmények elé állít, és mi ezzel számolunk is. Az évről évre változó ismeretanyagot beépítjük a tantervbe, amelynek megújítását a központi szervek ugyancsak segítik. Ennek aztán van előnye is, hátránya is. Az, hogy bizonyos kérdéskörök még mindig nem kristályosodtak ki, azt jelenti, hogy még a Pedagógiai Kutatóintézetben sem alakultak ki határozott elképzelések a tanítással kapcsolatban. Nekem ez bizonyos mértékig jól jön, mert szabadabbnak érzem magam, s az én találékonyságomon múlik, hogy mit tudok beépíteni frissen szerzett információimból a tananyagba. Szerencsére mostanában már nem gördítenek akadályokat az elé, hogy bizonyos mértékig szabadon kezelhessük a tantervet. Egy ilyen területen, mint a miénk, ez szükséges is nagyon. A tanterv összeállítását ugyanis a Pedagógiai Kutatóintézet szakembereknek adja ki, s rajtuk múlik, hogy az adott tanévben mi kerül be, esetleg mi szorul háttérbe. Változások persze abból is adódnak, hogy iskolánként más és más számítógépeken dolgozunk, ezért központilag nem is adhatnak ki egységes tantervet, így aztán a tankönyveket író szakembereknek szintén figyelembe kell venniük ezeket a körülményeket a munkájuk során. Tankönyveink vannak, de a diákok részére mi, tanárok is írunk programokat, s ez sokszor bizony heteket rabol el tölünk. És nem lennék őszinte, ha nem jegyezném meg, hogy sokkal nagyobb kedvvel szerkeszteném ezeket a programokat, ha tudnám, hogy nemcsak nálunk, hanem más gimnáziumokban is futtatnák azokat. De nem futtatják, mert egészen más gépekkel dolgoznak. Nem hagyhatom szó nélkül azt sem, hogy sokszor olyan bóvli árut küldenek tananyag címén, hogy azt egyszerűen használni sem lehet. Az ilyesmikkel akár ezreket tudnék megtakarítani az iskolának. Tavaly vagy tavalyelőtt volt egy tansegéd- eszköz-kiállítás; ott kellett volna talán felmérni az igényeket, s kikérni a tanárok véleményét, hogy mire lenne szükségük. L5e nem kérdeztek meg senkit sem, csak jön a küldemény és át kell hogy vegyük.

GALAMBOS ELLA: Én a legnagyobb gondot abban látom, hogy a tankönyveket egyetemi tanárok írják. Méghozzá olyan egyetemi tanárok, akik sosem tanítottak gimnáziumban. Márpedig a tankönyvek szerzőinek ismerniük kellene a középiskolásokat. Pillanatnyilag úgy néz ki a helyzet, én legalábbis úgy látom: kevés tanár használja a gimnáziumi tankönyveket. Inkább a saját szakirodalmából merít. De akkor minek a tankönyv? Pénzbe kerül az írása, a kiadása, a tanárok visszajelzik, hogy ez és ez a fejezet problematikus benne, mégis megjelenik egy újabb kiadásban. Vagy nem jutnak el az észrevételek a címzetthez? Elakadnak valahol? Én azt hiszem, a Pedagógiai Kutatóintézetben jobban kellene figyelni arra, hogy ki írja ezeket a könyveket.

PÉK LÁSZLÓ: A harmadik évfolyamosok Algoritmus könyve egy eléggé vastag és apró betűkkel szedett könyv, szinte nem áttekinthető..., ha azt a diák egyáltalán a kezébe veszi, nyomban le is teszi. Én ezt meggyőződéssel állítom. Nekem két évembe került, amíg kijegyzeteltem belőle azt, amit fontosnak tartottam. És ugyanez vonatkozik a Számítógéprendszerek című tankönyvre is, amelyet az óraadó tanárok szinte képtelenek használni. Olyan ez a könyv, akár egy megfejthetetlen kereszt- rejtvény. Ilyesmivel a diáknak nem lehet lekötni a figyelmét.

BÁLINT LAJOS: Sajnos, eddig elég kevés középiskolai tanár rendelkezett tapasztalattal a számítástechnika oktatása terén. De ha lettek volna is tapasztalataik..., a tankönyvirást mindig megbízott szakemberek végezték. Akik mellé - s ezt talán önök sem tudják - beosztottak gyakorló pedagógusokat, közülük viszont egyetlenleiép csak a többi egyszerűen

GALAMBOS ELLA: Nagy kár, mert a programozás nagyon igényes tantárgy, szerintem még a matematikánál is nehezebb. S akkor most olyan tankönyvekből tanulnak a gyerekek, hogy azokkal mi sem vagyunk elégedettek.

BÁLINT LAJOS: Nem szeretném, ha a közvéleményt pontatlanul tájékoztatnánk, ezert fontosnak tartom megjegyezni, hogy az eddig elhangzott vélemények a programozás tankönyvére vonatkoztak. Az Informatika és számítástechnika tankönyv ebben a tanévben került az iskolákba két részben. Az első rész Algoritmus, a második pedig a BASIC-nyelv, illetve ugyanennek a könyvnek a másik verziója, a Pascal. Ehhez a tankönyvcsaládhoz módszertani kézikönyvet is mellékeltek, s én azt hiszem, hogy ezek a kiadványok már magukba foglalják azokat a tapasztalatokat amelyeket az elmúlt tíz-tizenkét év alatt szereztünk. Mert azóta tanítanak számítás- technikát a középiskolákban; igaz, évekig csupán fakultatív tantárgyként szerepelt a tantervben. A tankönyvek milyenségét nemcsak nálunk vitatják, ez a többi szocialista országban is gyakori vitatéma. A múlt ev végén Bulgáriában jártam; szerzők, re- cenzensek és pedagógusok ott sem bírnak közös nevezőre jutni. És számolnunk kell azzal is, amin a bolgárok már túl vannak: a korábbi 9-10. évfolyam helyett a 7-8-ban

tanítanak számítástechnikát, de nem önálló tantárgyként. A matematika náluk most három részből áll: algebrából, geometriából és számítástechnikából.

BÁRÁNY JÁNOS: A bajok okát én is abban látom, hogy alig-alig van tapasztalatunk a számítástechnika oktatásával; nem tudjuk még egyértelműen kimondani, hogy mi az, amUényeges, és mi az, ami egyáltalán nem fontos. Mert ha a tapasztalatainkból leszűrhetnénk azt a bizonyos lényegeset, és azt röviden, értelmesen leírnánk, akkor a diáknak lenne mire építenie. De amíg mindez nincs meg, addig a tankönyv sem lesz jó. Mert mivel védekeznek a szerek? A?za|. hogy nem tudják, mi az, ami alapvetően fontos. így aztán olyan fejezeteket „alkotnak", amelyeket tényleg képtelenség megtanítani. Hogy mennyire bővülnek az alapvető számítástechnikai információk, azt abból is tudom, hogy azt a tankönyvet, amelynek írását most fejeztem be, jövőre vagy két év múlva, a legfrissebb ismeretekből kiindulva át kell majd dolgoznom. Elsősorban a tantárgy módszertanát kell fejleszteni és a tanulás motivációját módosítani. Az első órákon ugyanis, amikor először ül géphez a diák, nagy élményt jelent ez számára, később azonban, amikor már valamilyen feladatot kell megoldania, sok esetben lankad az érdeklődése. És éri éppen itt látom a változtatás lehetőségét. Azoknál a fiataloknál pedig, akiknek ez a tantárgy a kedvencük, jó lenne elérni, hogy a tanítás befejezése után a diákotthonban folytathassák a félbehagyott feladat megoldását. Ehhez persze el kell érnünk, hogy iskolánk kollégiumában is legyen egy számítógép, agpelyen a gyerekek, ha kedvük tartja, egész este dolgozhatnak. Az ígéret már megvan, reméljük, a gépre sem kell sokáig várnunk.

PÉK LÁSZLÓ: Ha javasolhatnék valamit a kutatóintézetnek, akkor azt javaslom: ne jelentessenek meg annyi tankönyvet, próbáljanak meg várni egy kicsit. Ha hiszik, ha nem, én már nem is tudom hova rakni a könyveket a kabinetben. Mert nemcsak számítástechnikából, hanem matematikából is annyi, de annyi kiadvány jelent már meg, hogy tájékozódni sem tudok bennük.

BÁLINT LAJOS: Szóval akárhány könyv áll a tanárok rendelkezésére, egy biztos: tanítani csak azokból lehet, amelyek tükrözik a tudomány legújabb állását. Ezért is hangoztatják az illetékesek, hogy a tanterv ugyan egységes, de nagyobb szabadságot kell hagyni a tanárnak, teret a fantáziájának, hogy legújabb ismereteit is átadhassa az órákon.

'lOZEF BELANSKY: A tankönyveket tekintve nagyjából ugyanaz a helyzet nálunk is, mint máshol. Fizikára és elektrotechnikára kitűnő tankönyveink vannak. Az automa- tizáció alapjaiból azonban már nem a legkönnyebb tanítani. És akkor mi fennen hangoztatjuk, hogy az iskolának legalább tíz évvel kellene megelőznie a gyakorlatot. Hogy ez nem így van, mindannyian tudjuk. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a lemaradást a tankönyvek okozzák, de a színvonalukat valóban minél gyorsabban emelni kell.

Jozef Belansky Kalmár Árpád Pék László

KALMÁR ÁRPÁD: Véleményem szerint az a jó tankönyv, amelyből a diák önállóan is tanulni tud. Ha javítani akarjuk az oktatómunkát, akkor először azt kell elérnünk, hogy a gyerekek örömmel vegyék a kezükbe a tankönyveket. Mert a tantervvel szerintem nincs baj, lényeges változtatást nem tartok benne szükségesnek.

SZÍNVONALASABB

TOVÁBBKÉPZÉST

ÚJ SZÓ: Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt sem, hogy a mikroelektronikai program nem szűkül le csupán egyetlen tantárgyra, a számítástechnikára, s azon belül a programozásra, hanem számol azzal is, hogy a jövőben a matematikán, a fizikán, a kémián és a biológián kívül a nyelvek oktatásában is alkalmazni fogják a gépeket. Ezáltal az algoritmuson alapuló gondolkodásmódot nemcsak a diákoknak, hanem a nyelvtanároknak is el kell sajátítaniuk. Megkez- dődött-e már a továbbképzésük?

GALAMBOS ELLA: A számítástechnika oktatásának bevezetésekor az egyik legnagyobb gondot épp az jelentette, hogy nem voltak szakképzett tanáraink. Igaz, ez másutt is gondot okozott, hiszen az a rövid tanfolyam, melyen a matematika szakos tanárok vettek részt, nem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy zökkenőmentesen kezdjük meg az új tantárgy tanítását. Mára változott a helyzet... a Komensky Egyetemen már folyik az informatika szakosok képzése. Sőt, ma már arra is van lehetőség, hogy a tanár levelező tagozaton szerezzen szakképesítést. így tehát egyre gyarapszik az informatika szakosok száma. Igen, én szintén régen tudom, hogy a számítógépet más tanítási órákon is alkalmazni fogják. Ezért is hívják átképzésre a tanárokat. Most épp a kémikusok voltak soron, akikkel matematikafeladatokkal kapcsolatos algoritmusokat oldattak meg. Kérdezem én, miért tömték a fejüket egyenletekkel, amikor a kémiatanárnak végül is nem matematikapéldákkal kell az órán foglalkoznia. Én nem hiszem, hogy ez lenne az átképzés célja, s a leghatékonyabb módja. Mert akivel beszéltem, annak elment a kedve az egésztől, hiszen sikerélmény nélkül tért haza.

PÉK LÁSZLÓ: Sajnos, én is csak azt tudom mondani, hogy nem valami színvonalasak ezek az átképzések. Mi az utóbbi időben rendkívül sokat járunk ilyen-olyan „képzésre". Én évente legalább háromnégy hetet töltök ilyen tanfolyamokon, de igazán nekem csak a legutóbbi jelentett élményt, amelyen a Pascal nyelvről tartottak többnapos előadás-sorozatot. Nem kell eltitkolnunk azt sem, hogy voltak kollégáink, akiknek teljesen váratlanul, felkészületlenül, szinte egyik hónapról a másikra kellett informatikát tanítaniuk. Akárhogy vesszük is, ez azért nehéz feladat éré állította őket. Jó lenne, ha a jövőben az „élet" nem tenné ki a pedagógusokat ilyen sokknak. Arról nem is beszélve, hogy ez az átképzés micsoda költséges! Vajon meg fog-e térülni az a soksok pénz, ha például a biológia szakos kollégámnak, akivel ezen a tanfolyamon még a legalapvetőbb számítástechnikai ismereteket sem sajátíttatták el, mi, az iskolában írtuk meg a programot, s azzal szerezte meg az átképzést igazoló bizonyítványt. Kollégám meg is jegyezte ezután, hogy ö inkább egy ismeretterjesztő filmet vetít majd le az órán a gyerekeknek, mint hogy számítógép „közreműködésével" magyarázza meg a tananyagot. Bár, ha belegondolok, azt hiszem, gimnáziumi tananyagként alkalmazható biológiaprogram még jó néhány év múlva sem várható.

JOZEF BELANSKY: Talán beszélgetésünk elején kellett volna mondanom, de most sem késő: a mi iskolánkban két tanárnak van számítástechnikai képesítése. A matematika tanárnak és nekem, mint villamosmérnöknek. Alapképzésük persze másoknak is van, azoknak, akik valamilyen tanfolyamra jártak. De erről hiába van papírjuk, tanítani egyelőre csak mi ketten taníthatunk.

ÚJ SZÓ: Új tantárgyról lévén szó, a kezdeti nehézségek voltaképpen elkerülhetetlenek. Bár lehet, hogy a számítástechnika oktatásának bevezetése a vártnál is több gondot okozott. Megállni azonban nem lehet, s hogy a jövőben még alaposabb tudást kapjanak a diákok és felkészültebben hagyják el az iskolát, az oktatás színvonalát mindenképpen

lene, mit lehetne tenni ennek érdekében?

JOZEF BELANSKY: Sok minden elhangzott már, de egy valamiről még nem beszéltünk. És én éppen ebben látom a továbblépés egyik lehetőségét. Nálunk az utóbbi években ismét nagy létszámú osztályok nyílnak. Márpedig harmincöt-negyven diákkal egy osztályban szinte képtelenség dolgozni. Főleg számítástechnikát tanítani. Tudom, a többi középiskolában is hasonló a helyzet, de egyszerre harminckilenc diáknak akkor sem lehet annyi ismeretet adni, mint egy jóval kisebb létszámú osztálynak. Tehát, ha többet tudok foglalkozni a gyerekekkel, akkor biztosan többet fognak tudni. Vagyis a legsürgetőbb feladatnak a zsúfoltság megszüntetését tartom.

BÁRÁNY JÁNOS: Ugyanezt a gondolatot fogom továbbfűzni: szerintem irreális cél, hogy minden diákot ugyanarra a magas szintre juttassunk el. Minden osztályban vannak kiemelkedő tehetségek; én inkább ezzel az egy-két diákkal foglalkozom a legtöbbet, természetesen tanítás után, a többieknél pedig inkább a szolid alapszintet szorgalmazom. Gépipari és elektrotechnikai szakközépiskola a miénk, így elsősorban azt tartom fontosnak, hogy azok, akiket kevésbé érdekel a számítástechnika és az automatizáció, érettségi bizonyítványt szerezve jó szakemberként állják meg a helyüket. S ha már az oktatás színvonalának emeléséről beszélünk, meg kell említenem azt is, hogy munkánkat a presovi és a magyarországi iskolákkal ápolt/baráti kapcsolatok is segítik. A Preáovi Elektrotechnikai Szakközépiskolával fenntartott kapcsolatunknak nemcsak kézzelfogható haszna van, hanem komoly információcsere is zajlik köztünk. A budapesti Landler Jenő Szakközépiskolától sok-sok programot kapunk, s gyümölcsöző az együttműködésünk a miskolci Zalka Máté Szakközépiskolával. Ók elsősorban szakirodalomhoz juttatnak bennünket. Én az ilyen baráti kapcsolatoknak nagy fontosságot tulajdonítok, hiszen az információátadás és tapasztalatcsere nagyban segíti munkánkat.

GALAMBOS ELLA: Én megint csak az üzemekről szólnék, mert a kapuk, ahogy jeleztük már, koránt sincsenek tárva előttünk. Pedig a tehetséges tanulók, miként azt a galántai példa is bizonyítja, igenis segíteni tudnak bizonyos feladatok megoldásában. De mert egyre többet beszélünk az üzemek és az iskolák kapcsolatáról, sokakban talán olyan kép alakulhat ki, hogy mi csak a markunkat tartjuk, és elsősorban anyagi segítséget várunk tőlük, holott mi a közelítésen azt is«értjük, hogy valamiben talán hasznosak lehetnénk számukra. Természetesen csak a legjobb, a legtehetségesebb tanulók. Példát is mondhatok erre: a most negyedikes Varga Gábor, aki a matematikai olimpia országos döntőjében eredményesen szerepelt, nagy segítségére volt egy fogorvosnak. Számítógépen dolgozta fel azokat az adatokat, amelyeket a fogász járásunk tízéves gyerekeinek a fogazatáról gyűjtött össze. Számítógép nélkül sokkal bonyolultabb lett volna az adatok feldolgozása.

PÉK LÁSZLÓ: Egyetlen mondatot szeretnék hozzáfűzni a most elmondottakhoz, s ezzel ott kötünk ki, ahonnan elindultunk: a tárgyi ellátottságnál. Én ugyanis az oktatás színvonalának emelését abban látom, hogy az iskolákban a mostaninál sokkal korszerűbb számítógéprendszert kell kiépíteni. Ez biztosan változtatna a helyzeten; ezzel, azt hiszem, a minőség ugrásszerű emelkedését tudnánk elérni.

KALMÁR ÁRPÁD: Akárhogyan számolom is,’én már tíz éve oktatok számítástechnikát. S ha most végigtekintek ezen az időszakon, akkor azt kell mondanom: határozott fejlődés jellemzi az utóbbi éveket. Az a bíráló hangvétel, amely vitánkat végigkísérte, abból adódott, hogy mi, pedagógusok érezzük igazán, hol szorít a cipő, mit kellene másképp csinálni.

ÚJ SZÓ: Most, amikor kerekasztal- beszélgetésünk végére értünk, s megköszönjük aktív részvételüket, hisszük, hogy észrevételeikkel, megjegyzéseikkel, érvek és ellenérvek felsorakoztatásával rátapintottak az iskolai mikroelektronikai program megvalósításának legégetőbb kérdéseire; és a vélemények összevetésével olyan ügyet szolgáltak, amely iskolának, szülőnek, társadalomnak egyaránt fontos.

Gágyor Aliz (5) és Lörincz László (1) felvételei