Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-10-28 / 43. szám
Sokan úgy vélik, hogy egy zászló megalkotása egyszerű dolog. Adva van néhány képzőművészeti javaslat, amelyeket megbírál egy arra a célra létrehozott bizottság, s végül a nemzetgyűlés eldönti, hogy melyik legyen az igazi variáns. Pedig a dolog sokkal bonyolultabb. Bizonyítéka ennek, hogy például a csehszlovák zászlóról szóló 252. számú törvényt csak 18 hónappal a köztársaság megalakulása után szavazta meg a parlament. Miért éppen fehér-kék-piros a zászló, mit jelképez a kék háromszög a fehér és piros mező közé ékelve és milyen színű a zászlórúd? Érdekes téma, amely több hadtörténészt, heral- distát és levéltárost is foglalkoztat. És nem közömbös a közvélemény számára sem. Hiszen a zászló az államiság jelképe. A csehszlovák zászló történetét nemrég a Halló sobota hasábjain szakemberek vitája elevenítette fel. Erre támaszkodik összeállításunk. Az újonnan létrejött csehszlovák állam külpolitikai és reprezentációs szükségletei már 1918 telén kikényszerítették az államiság szimbólumainak - a címernek és a zászlónak - a megalkotását. Ezt a feladatot megoldandó, létrejött egy vegyes bizottság, amelyet a minisztertanács elnökségi tagjai, a belügyminisztérium és a belügyi levéltár dolgozói alkottak. Tagjai a következők voltak: G. Friedrich egyetemi tanár, dr. J. B. Novák, a Területi Levéltár igazgatója, dr. L. Klieman, a Belügyminisztérium Levéltárának igazgatója, dr. V. Vojtí- sek, a prágai Városi Levéltár dolgozója és Jaroslav Kursa, a Belügyminisztérium Levéltárának hivatalnoka. A bizottság kezdetben csak a címer megalkotásával foglalkozott. A zászlókérdés 1919 áprilisában került napirendre. Fölmerült tehát a kérdés, milyen is legyen a csehszlovák államiságot jelképező nemzeti lobogó? Az önálló csehszlovák állam létrehozásáért folytatott küzdelmet piros-fehér zászlók alatt vívták a csehországi nemzeti felszabadító mozgalom résztvevői. A piros-fehér színkombinációnak Csehország területén történelmi hagyományai voltak. Már a 12. században megjelent a harci lobogókon. Jelképezte a Cseh Királyságot és a huszita seregek is pirosfehér zászlók alatt vonultak a keresztes hadak ellen. Az 1848- as forradalmi évben ezek a zászlók tűntek fel a prágai barrikádokon. Érthető tehát, hogy a piros-fehér lobogó a cseh nemzeti lét, a szabadság és a függetlenség státuszszimbóluma lett. 1918-ban, az új helyzetben, a csehek és szlovákok közös államának létrehozásakor, a zászlószimbólum megalkotásakor gondolni kellett a két nemzet közti államjogi viszony kifejezésére is. A szlovákok címerében és nemzeti zászlajában a piros és fehér szín mellett szerepelt a kék is. Ezt kellett tehát belekomponálni a közös állam zászlajába. A zászlóbizottság tárgyalási alapjául szolgáló zászlótervezeteket az elismert cseh szaktekintély, Jaroslav Kursa címer- és pecséffudós készítette él. 1919 májusában a vegyes bizottság elé terjesztette a fehér-kék-piros színezésű zászlóvariációkat, amelyeket a három színmezó kombinációjából, illetve címerfigurákból állított össze. Május végén a bírálóbizottság felkérte tanácsadónak a „Památník odboje" nevű szervezet Művészeti Egyesületét. A közös tárgyalások során sok ellentétes vélemény került felszínre. Egyesek a fehérpiros kombinációra szavaztak. Mások azt javasolták, hogy a zászló megalkotásakor kapcsolják össze a forradalmi huszita hagyományokat az újkori légionárius hagyományokkal. Többen kifogásolták, hogy a zászlón helyet kapjoh a szlovák nemzeti szimbólum. Ez az irányvonal a Masaryk által meghirdetett egységes csehszlovák nemzet ideológiáját képviselte, megtagadva a szlovák integritást. A kétszínű - piros-fehér zászló ellen azonban több tény is szavazott. Pl. Piros-fehér volt a lengyel nemzeti zászló és ezekből a színekből tevődik össze a szomszédos osztrák állam zászlaja is. A vélemények sokrétűsége 1919 májusában még nem tette lehetővé a zászlóval kapcsolatos döntés meghozatalát. A közös bizottság elnöke, dr. Wirth ezért úgy határozott, hogy a döntést elhalasztják egy későbbi időpontra. Mindenesetre Jaroslav Kursa zászlóterveit megtartották tárgyalási alapul. Kursa ezután folytatta a kísérletezést, és 1919. július 4-én új változatokkal állt elő. Ezeken jelent meg először a fehér-piros mezőkbe ékelt kék háromszög, amelynek csúJaroslav Kursa elfogadott zászlóterve csa akkor még csak a zászlóterület harmadáig hatolt. Kursá- val párhuzamosan, a ,,Památník odboje“ megbízásából több más képzőművész is foglalkozni kezdett a zászlótervezettel. Köztük volt a Kutná Hora-i Jaroslav Jares is, akit sokan, sajnos tévesen, a csehszlovák zászló teremtő tervezőjeként tartanak számon. A pályázati verseny végül is csak egy epizód lett a zászlóalkotás korántsem egyszerű folyamatában. A döntőbizottság a továbbiakban is elsősorban Jaroslav Kursa terveinek latolgatásával foglalkozott. Közben a zászlókérdés körül újabb vita bontakozott ki, s ennek keretében sikerült háttérbe szorítani azokat a véleményeket, amelyek a kétszínű piros-fehér zászlóvariáns megvalósítását forszírozták. Túlsúlyba került tehát az ésszerű, megfontolt politikai álláspont, miszerint a zászló színösszeállításában is kifejezésre kell juttatni a két nemzet testvéri viszonyát. így a háromszinú - fehér-kék-piros zászlómegoldások kerültek a válogatás központjába. Az elsődleges szempont ezen belül az volt, hogy a három szín optikailag is megfelelően csoportosuljon, vagyis a csehszlovák zászló egyértelműen felismerhető legyen egyéb Jobogók társaságában és kedvezőtlen látási körülmények között is. A szigorú követelmények figyelembevételével elkészített zászlóváltozatokat azután vizuális próbának is alávetették. Bemutatásra kerültek a Nemzeti Színház színpadán, valamint a Moldaván közlekedő gőzhajókon is. A bírálók véleménye szerint a színösszeállítást, általános elrendezést, esztétikumot és méretarányt tekintve a háromszínű - fehér- kék-piros, kék színű ékkel ellátott zászló felelt meg leginkább a gyakorlati követelményeknek. Ezen a zászlón az ék csúcsa még mindig a zászlóterület harmadáig nyúlt be. ^ 191'9 novemberében a zászlókérdést a Forradalmi Nemzetgyűlés elé terjesztette a bírálóbizottság. Nem kis meglepetésére azonban a kiválasztott zászlóvariáns kétségeket, sőt helyenként ellenszenvet váltott ki nemcsak a képviselők köreiben, hanem a nyilvánosság soraiban is. Ennek az ellenszenvnek az alapját a történelmi cseh konzervativizmus mellett az adta, hogy egyes politikai erők, művészek, a külföldi ellenállás prominensei, akik részt vettek az államjelképek megalkotásával foglalkozó bizottság munkájában, olyan zászlótervezeteket akartak elfogadni, amelyek leginkább hasonlítottak az amerikai cseh emigráció által irányított ellenállási mozgalom zászlaihoz. A bírálóbizottság ekkor újabb tanácskozásokba bocsátkozott, 1920 januárjában pedig módosítást hajtott végre a zászlótervezeten. Mégpedig úgy, hogy a kék színű ék csúcsát behelyezte a zászlóterület közepébe, meghosszabbítva ezáltal az egyenlő szárú háromszöget alkotó kék terület belső oldalait. Ennek a változatnak a létrehozása után sikerült G. Friedrich egyetemi tanárnak, a szimbólumalkotó testület elismert tagjának meggyőzni a politikai pártok képviselőiből alakult klubok vezető tisztségviselőit a választás helyességéről és a zászlóvariáns politikai, szakmai és esztétikai létjogosultságáról. A tárgyalások eredményeként a csehszlovák parlament 1920. március 30-án többségi szavazattal elfogadta a csehszlovák nemzeti lobogó ma is ismert változatáról szóló törvényt. A törvény értelmében a zászló felső mezeje fehér, az alsó piros. A szélessége a hosszúság felével azonos. A kékszínú ék csúcsa a zászlóterület közepéig ér. A zászlórúd fehér-kék- piros harántcsíkos, a fehér és piros csík azonos szélességű, a kék pedig ezeknek egyharmada. Ennyi tehát a zászló története. A zászlóé, amely a csehszlovák államiság jelképe. A szimbólumé, amelyet oly büszkén emeltek magasba a forradalmi vörös lobogók társaságában a jogaikért harcoló munkástömegek. A zászlóé, amelyet a náci betolakodók elől rejtegetni kellett, amelyre könnyes szemmel esküdtek fel a hazánk felszabadításáért hadba szállt katonák, amelynek kibontása a fasisztaellenes felkelés kezdetét jelentette, s amely a Hradzsinon átadta magát a májusi szellő felszabadult játékának 1945 tavaszán. Ma a biztonságot és a békés, nyugalmas életet lengi felénk a csehszlovák állami lobogó. (K. J.) A -m első világháború után a magyarság• • ■ MZ nak egy eddig sose volt állapotot kellett megszoknia: a „kisebbség" kifejezést megtanulnia. Az úri magyarország prepotens osztálygőgjére és németet mégis kiszolgáló történelmi vakságára irtó grimasznyelvet: egy ellentétes valóság ítélete, könyörtelensége és talajt vesztett áldozatok vádló tagadhatatlansága: a magyarság egyharmadának kisebbségi sorba hullása... ... A kisebbség csak önmagában megerősödve és önmagából kilépve lehet történelmi tényező: magyarság és emberség közös nevezőre hozott elkötelezettje: ember az embertelenségben... ... A nyelvhüség a humanizmus hatványán nem más, mint gondolathúség, gondolattisztesség, forrásbéli tisztaság. A szellemerkölcs kikristályosodása maga a nyelvben fogant gondolat. A nyelv a művelődés és alkotás közlekedő edénye; ha megrekesztem, szétfolyik, elpocsékolódik, elszivárog, elapad, elpárolog, felszívódik. Az impresszió és expresszió, a befogadás és kivetítés vér- és idegcsatornája: az anyanyelv. Az anyanyelv a közlési, a kifejezési, a gondolati maximumot biztosítja. Csak a nyelv természetes, szokott ritmusában fogant és magzatvizében született gondolat nem lesz fattyúhajtás vagy homunculus, mesterséges teremtmény. Csupán az anyanyelv - legsajátosabb lényegem és létem - lélegezheti be termékenyítőn a világot, és vetítheti vissza mindenkihez szóló és egymást gazdagítón e kettősség gyümölcsét: a gondolat igazát. Micsoda igazoltság, hogy épp a sárospataki emigráns, a cseh Jan Komensky lett' és maradt a magyar és minden anyanyelv védőügyvédje!... ... A kisebbség nemcsak önmaga kiteljesítője, de tartozéka, függeléke, rész és részese a többségi nemFÁBRY ZOLTÁN zetnek is. A kisebbség: többségi kritérium. A kisebbség csalhatatlan, letagadhatatlan többségi tükör és tükrözés. Példa, próbakő és - ítélet. ... A marxizmus próbáján - paradox módon - a kisebbség lesz azon lépcsőfokok egyike, melyen a többség a jövőbe hághat: az internacionalizmusba. A kisebbségi kérdés - mint eminens társadalmi kérdés- csak a marxi-lenini vonalon, csak a szocialista humanizmus szellemében oldható meg. A kisebbségi probléma az internacionalizmus elorozhatatlan atomja; ahonnan ez a töltet kimarad, ott megzavarodik az egésznek az összetétele és összhatása. A kisebbségi kérdés megoldhatatlansága, zavarai és gátlásai a nemzetinél nagyobb, a többségi kollektivitás, az internacionalizmus hitelét gyengítik. ... Népek, nemzetek, kultúrák és emberek közelítésében, közeledésében a kölcsönösség tudata a döntő. Az igazi internacionalizmus ad és kap. Gazdagítás és gazdagodás a velejárója. E sorok írása közben Tho- mas Mann levelezésének köteteit olvasom. Itt, egy 1924-es episztolában találom a következő bejegyzést: „Egyre inkább úgy látom, hogy a csodálat az ember legjobb osztályrésze; és ahogy az egyén életében nincs természetesebb és emberibb, mint az a tény, hogy a másikban azt csodálja, ami nincs meg benne, ami ő maga nem lehet, éppúgy a népek életében is így kéne, hogy legyen. Kölcsönös csodálat, mint az inter- nacionális élet alappátosza: bizony másképp nézne ki a világ, mint most... Saját'tapasztalatomból tudom, hogy mennyi előny származik abból, ha az idegent szeretettel tesszük a magunkévá és csodálva okulunk belőle." „Kéne, hogy legyen".. Ha az a „kéne", ha az a „ha" nem volna. A valóságban a csodálat helyén az irigység terpeszkedik, a legrosszabb osztályrész: az elrekesztö gát, a kizárólagosság, az önzés. A közeledés és a közelítés alapindítéka - a csodálat - a kölcsönösség legszebb emberi tényezőjeként csak irigység nélkül valósíthatja meg a szocialista humánum lényegét: az egymásrautaltság tudatát és módját, az adni és kapni zavartalanságát. Ha itt nincs gát és zavar, a kisebbség a többség tanítványa és társa lesz, gazdagodó, gazdagító: továbbvivő, hozzáadó és továbbadó ... ... A kisebbség a született, az adódott közvetítő: idegenkedése, első durcássága után a kíváncsiság, majd nyomában a csodálat kerekedik felül: a másnak, a másfélének színe, hangja, változatos jó íze, gondo- lathökkentó és ébresztő újdonsága magával ragadja. Mit tudtunk mi például a csehekről?! És aztán mit jelentenek nekünk az évek folyamán a középkorból való átmenet szellem- és gerinccsodái: az igazságszomjazó Hús és a tolsztoji méretű „emberhalász'' Chelcicky?! És jöttek sorra - kapásból idézzük- a Svejk-élmény és Nejedly, majd a népe, nyelve csalatását világgá kiáltó Bezruc, Őapek regényei és drámái, Vancura humanizmusa, a költő Jirí Wolker műve és korai halála, Janácek szimfoniettája. A szlovák folklórra füleltek; majd a Bartókot is megbabonázó nép- és betyárdalok igézete után ezek kórvalóságát közvetítő Jilemnicky prózájára. Mai fiatalok fel sem tudják fogni, hogy mi történt akkor velünk, hogy hány hatás és összetevő eredményeképp lettünk azok, akik vagyunk... Az előzetes zászlóvariációk (Dr. Zbyéek Svoboda illusztrációi, Lőrincz János fotóreprodukció ja)
