Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-07-08 / 27. szám
t ISZÚ 9 i. VII. 8. • Peter Tuschel az emlékszobában hanem a motorhoz is, hiszen előfordul, hogy szolgálatteljesités közben kell a hibát kijavítani. Felelősségünket növeli az a tudat, hogy szolgálatban fegyverünkben mindig ott van az éles töltény. A határőrélet sok lemondással jár. Bizony néha a szúnyogoktól Is sokat szenvedünk. Mégis szépnek tartom. Mindketten úgy akarnak szolgálni, hogy kiérdemeljék a pártba való felvételüket. Ezzel kapcsolatban a SZISZ elnöke ezt mondja:- Azokat, akiket a pártba való felvételre érdemesnek tartunk, a lenini szakkörben készítjük fel. Évente közel tíz katonát veszünk fel tagjelöltnek, a jók közül a legjobbakat. Az ajánlók egyike a SZISZ-alapszervezet. Szabadidejüket is hasznosan töltik el. Van műszaki szakkörük, szakmai ismereteiket vetélkedőkön töltik el. Van műszaki szakkörük, szakmai ismereteiket vetélkedőkön mérik össze, sportolnak, tévét néznek, sakkoznak, vagy akinek kedve van, a bőrlabdát kergeti. Hogy mindegyikük jó úszó, azt mondani sem kell.- Az államhatáron felelősségteljes a szolgálat. Ezért fontos a fegyelmezettség. Itt mindenki mindenkit ismer, tudja, kitől mit várhat. A katonáknak ritkán van kimenőjük. Kemény fiúk, számíthatunk rájuk - állítja a parancsnok műszaki helyettese. A kikötő félreeső zugában, ahova már csak szűrve ér el a ki- és berakodás zaja, sötétkék egyenruhás, tengerészsapkás katonák állomásoznak. A vízen csónakok sorakoznak. A dunai határőrség egységének körletében, délután lévén, mindenütt csend honol, csak a készültségi helyiségből hallatszik ki beszélgetés.- Az idei kiképzési évben az egységünk minden bizonnyal elnyeri a példás címet - mondja Juraj Svajlen határőr.- Ne gondold, hogy azután nem lesz semmi dolgod. A parancsnok éppolyan szigorú lesz, mint most, - szakítja félbe a trinéci Eduard Czeczotka őrvezető. Az ablakon kiszűrődő beszélgetést Viktor Adamka őrnagy, az egység parancsnokának műszaki helyettese is hallja. Mosolyog, majd megjegyzi:- Az egységünket a Vörös Zászló Érdemrenddel és az Államhatár Védelméért Érdemrenddel tüntették ki. Tizenegy évig folyamatosan miénk volt a Példás Egység cím. Aztán baleset történt s újra kellett kezdenünk, bizonyítanunk. Nálunk, a határőrségnél szigorú a mérce. Tavaly minden téren jó eredményeket értünk el, de a cím megszerzésére nem is gondolhattunk. Az idén minden bizonnyal sikerül. Ezt akarja a tiszti és a legénységi állomány, erre gondolunk a nap huszonnégy órájában. Az egységben soha sincs munkaszünet. Az állomány egy része szolgálatban van, másik része pihen, a harmadik pedig kiképzésen vesz részt. Szabadidejüket igyekeznek gazdaságosan, hasznosan kihasználni. Például agazda- sági és irodahelyiségek alatt játék és kondicionáló termet hoztak létre. Mindenki hozzájárult valamivel, ki munkával, ki ötlettel.- Minden itt szolgáló korosztály tesz valamit azért, hogy jobban, kellemesebben tudjuk eltölteni a szabadidőnket- vélekedik Peter Tuschel őrvezető, a SZISZ alapszervezetének elnöke.- Tavaly elnyertük a magasabb egység SZISZ-bizottságának vándorzászlaját. Abban bízom, hogy az idén is nálunk marad. A határörolimpia országos döntőjében két versenyrajuk közül tavaly az egyik a második helyet szerezte meg. Az idén Balcar és Balcarek örvezetók képviselik majd az egységet. Amíg az országos döntőig eljutnak, sokat kell tanulniuk, gyakorolniuk. Később azonban örülnek, amikor egységük képviselőiként eredményesen helytállnak. Nevük nemcsak a napiparancsba, hanem az egység krónikájába is bekerült.-Bratislava ötödik városkerületében a Zsukov utcai alapiskolában eredményesen tevékenykedik az Ifjú Határőrök Pionírcsapat. Vezetőiket úgy jelöltük ki, hogy minden foglalkozáson legalább ketten vehessenek részt. Honvédelmi játékokat szervezünk, amelyeken az iskola tanulóinak nagy része is részt vesz, sót még a szülők is eljönnek. Ilyenkor szakácsot is viszünk magunkkal, gulyást főzünk. A játékos foglalkozások keretében felkészítjük őket a Határőrösvény elnevezésű versenyre is. Tavaly a gyerekeink közül néhányan az országos döntőbe is eljutottak. Természetesen megismertetjük őket az egység életével, a híradástechnikával, s érdeklik őket a vízi járművek is - folytatja a SZISZ-alapszervezet elnöke. Tompa sziréna hangja szólal meg. A körletben rövid vezényszavak hangzanak el. Aztán felbúg a készültségi raj csónakjának motorja, s a kormányos a Duna felé irányítja a járművet. Viktor Adamka őrnagy megjegyzi:- Ha nincs riasztás, majdnem elfelejtjük, hogy az államhatáron teljesítünk szolgálatot, de amint látja, mindig történik valami. Ilyenkor a készültségi járőrnek a szolgálatot teljesítők segítségére kell sietnie. A határőrségnél a parancs gyors és pontos végrehajtása a legfontosabb. Bödök János határőr a partról nézi az elszáguldó csónakot. A múlt év őszérv vonult be. Az alap- és szakkiképzés után került az egységhez. Segédkormányos. Otthon érzi magát a vízen bármilyen beosztásban. A bevonulás előtt ugyanis úszóbaggeron volt gépész és Csicsón (Cicov) nőtt fel, sokat halászott az édesapjával.- Nemrég tettem le a járőrparancsnoki vizsgát - mondja, s így folytatja.- Valószínűleg a Példás Határőr jelvényt is sikerült megszereznem. Úgy érzem, hogy most ez a munkahelyem, itt kell helytállnom, bizonyítanom, örülök, hogy a dunai határőrség egyenruháját viselhetem. A lányok is másképpen néznek ránk...- A szolgálatban mindenkor harci feladatot teljesítünk - veszi át a szót az érsekújvári (Nővé Zámky) Hendrich Ivolka határőr, aki a jövő év tavaszán szerel le. A bevonulás előtt az Elektro- svitben dolgozott, automechanikusként.- A polgári foglalkozásomnak ugyancsak hasznát veszem, mert itt érteni kell nemcsak a csónak kormányzásához, Visszatér a készültségi járőr. A csónakból kiszállva nevetve tréfálkoznak, ami elárulja, hogy nem történt komolyabb esemény. A határszakaszukat • - Itt kell bizonyítanom - mondja Bödök János száz százalékos biztonsággal védik, úgy, ahogy azt esküjükben is megfogadták.- Az emlékszobánk híven tükrözi az egység több mint három évtizedes múltját - jelenti ki Peter Tuschel örvezetó. - Sok időt töltök itt el, hogy szolgálatunk legfontosabb eseményeit megörökítsük. E pár négyzetméternyi helyiség az egységünk tükörképe. Alkonyodik. A járőrök percnyi pontossággal váltják egymást. A klub is benépesedik. Aki nincs szolgálatban tévét néz, levelet ír vagy éppen sakkozik. Aztán, hogy elérkezik a takarodó ideje, pihenni térnek, mert holnap újabb feladatokat kell teljesíteniük/ NÉMETH JÁNOS • A szolgálat az állami lobogó felvonásával kezdődik (A szerző felvételei) • A Pirin gerince (A szerző felvétele) H azai turistáink szemében, akik zömükben a Feketetenger partvidékét látogatják, Bulgária leszűkül a napsütötte, homokos strandokra, esetleg néhány történelmi múltra visszatekintő műemlékre, építészeti remekműre.- Jómagam az elmúlt ősszel azzal a szándékkal keltem útra, hogy megismerjem az ország legnagyobb hegységeit, a Pirint és Rilát, bejárjam mintegy 70 kilométeres gerincüket, megmásszam 2900 métert meghaladó legmagasabb csúcsait és csak ezt követően, szabadságom zárórészében, töltsék el néhány napot a tengernél is. Szófiából vonaton jutottam el Szimitli városba, onnét autóbusszal a Pirin hegység északi részében fekvő Banszkoba, majd húsz kilométeres meredek hegyi úton terepjáróval a Banderica menedékházhoz. Lengyel magashegyvidéki turistákkal sűrű ködben értünk ide. A menedékház fölött vertem le sátramat, egy majdnem teljesen kihalt táborhelyen, hogy kivárjam a jobb időt. Csakhogy még másnap is az eső váltakozott a havazással. Ha nem lett volna eltökélt szándékom feljutni a táborhely fölött magasodó Vihrenre, a hegység legmagasabb, 2915 méteres csúcsára, akkor talán össze is csomagoltam volna sátramat. Harmadnap végre a felhőtakaró szétszakadozott, itt-ott kibújt a napsugár, s a hó olvadni kezdett. Nem haboztam sokáig, köves ösvényen elindultam a Prem- kata hágó felé, ahonnét a Vihren csúcsától már csak 315 magassági méter választott el. A terep nem volt túl nehéz, a turistautat jól jelölték, csak helyenként a köd és a frissen hullott hó volt kellemetlen akadály. A csúcsra a délutáni órákban értem fel, és noha akkorra a köd nagyjából szertefoszlott s viszonylag szép volt a kilátás, nem volt szerencsém a látóhatáron felfedezni a görögországi Olümposzt, amely innét ‘ - állítólag - kristálytiszta időben látható. így csak a völgyben meghúzódó Banszko települést, valamint a déli és keleti irányban húzódó hegyvonulatokat vehettem szemügyre, amelyek emlékeztetnek a Magas-Tátra nyugati részére. Az időjárás közben jobbra fordult és így reméltem, hogy a Vahinszki hágón át eljutok egészen a hegyvonulat déli végéig, amely már csaknem a görög határon fekszik. A hágónál letáboroztam, majd a következő két napon folytattam utamat déli irányban. Lejjebb, az alpesi rétek és törpefenyők övezete alatt, lomb- és tűlevelű erdőségek terültek el teljes őszi pompájukban. Az idő is állandósult, nappal viszonylag meleg volt, de éjszaka még jéggé fagyott a reggeli teára előkészített vizem. A Pirin gerincéről már lefelé vezetett utam a Demikari tavakhoz, majd Rozseny községen át a Görögországgal csaknem határos Melnyik városig. Itt a legnagyobb látányosságot az úgynevezett melnyiki piramisok jelentették számomra. A homokos talajban képződött ez a rendkívül érdekes alakzat, amely formáját és nagyságát tekintve emlékeztet az egyiptomi piramisokra. Innét busszal és vonattal jutottam el a Rila hegységig, legmagasabb csúcsának, a Műszálának tövéig. Eleinte sűrű erdőben kanyargó ösvényen, majd az alpesi rétek és a törpefenyők övezetén át kaptattam a gránitból képződött csúcs felé. Nevének jelentése tulajdonképpen Allah trónja, s tudni kell róla, hogy 2925 méterével ez nemcsak Bulgária, hanem az egész Balkán-félsziget legmagasabb pontja. A Rila hegység kelet-nyugati gerincét a Printól a Predel hágó választja el. Miután a Műszálán megtekintettem a Bolgár Tudományos Akadémia meteorológiai obszervatóriumát, két napon át követtem a hegység lefelé lejtő gecincvonulatát. Látnivaló itt is rengeteg akad. Hegymászókat vonzó meredek gránitfalak csakúgy, mint a festői szépségű völgyek s hegyi tavak - ez utóbbiakból vagy 150 van ebben a hegységben. Útközben meg lehet szállni kicsi, kevésbé kényelmes menedékházakban vagy a Maljovica hegy tövében valamely korszerű hegyi szállóban. Gerinctúrámat egyébként éppen a Majovicán fejeztem be. Itt búcsúztam el tekintetemmel ettől a varázslatosan szép panorámától. De jóval lejjebb, 1150 méternyi magasságban, alkalmam nyílott még arra, hogy megtekintsem a X. századból származó rilai kolostort, a korabeli építészetnek azt a remekét, amelyet számon tart az UNESCO-szervezet is és évről évre számtalan turista keres fel a világ minden részéből. A tengerpartra már nem jutott időm. De ezt túlságosan nem is bántam. Hiszen ezen az áron sikerült feltérképeznem Bulgáriának ezt a nálunk alig ismert, rendkívül érdekes részét. IFJ. IVÁN BOHUS
