Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)

1988-09-30 / 39. szám

Í QQQ szeptembere fontos dátummá I í?00 válhat a kiemelkedő európai események naptárában. A sort 1975 augusztusa nyitotta meg, ekkor született meg Helsinkiben az európai biztonsági és együttműködési konferencia történelmi jelentőségű Záró- dokumentuma. 1986 szeptemberében következtek a stockholmi megállapodások a bizalom és biztonság erősítését célzó katonaipolitikai intézkedésekről. Majd jött 1987 washingtoni decembere és az idei moszkvai május, melyek megnyitották kontinensünknek a nukleáris fegyverektől való tényleges megszabadításának folyamatát. 1988 júliusában Varsóban hangzottak el a Szovjetunió új európai kezdeményezései, a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének új konkrét javaslatai.

Mindezek együtt fontos mérföldkövek a békés és biztonságos Európa felé vezető úton, bizonyítják az új politikai gondolkodásmód csíráinak erősödését európai földön. Azt jelentik, hogy az európai ügyek megoldásához a nukleáris úrkorszak realitásait figyelembe véve viszonyulnak az érdekeltek. A kontinens jelenlegi helyzetét értékelve az SZKP 19. országos konferenciája arra a következtetésre jutott, hogy felélénkült az összeurópai folyamat. Ismét hangsúlyozták, hogy ennek a tendenciának a megerősítése a szovjet külpolitika egyik kiemelt feladata.

Bécsben már huszonharmadik hónapja megfeszített munka folyik a 33 európai ország, az Egyesült Államok és Kanada Helsinkit követő harmadik utótalálkozóján. Háromhetes szünet után augusztus 29-én a delegátusok ismét összeültek a bécsi konferencia- központban. Ám a háromhetes szünet is az európai folyamatban részt vevő országok közti tanácskozásokkal és konzultációkkal telt el.

Mozgalmas korunkban a diplomácia szó- használata mind gyakrabban merít a sport- nyelvből. Most például a bécsi utótalálkozótól is - amelyről a tavasszal úgy beszéltek, hogy a célegyenesbe jutott (igaz, ez néhány hónapnyi hosszúságúnak bizonyult) - most azt várják, hogy egy erőteljes kiugrással átszakítsa a célszalagot.

Természetesen minden hasonlat sántít. Hiszen Bécsben sem arról van szó, hogy ki szakítja át elsőként a célszalagot. Mind a 35 országnak azonos időben, azonos ütemben, lemaradók nélkül - s lehetőleg minél előbb- kell elérnie az egyetlen, mindenki számára azonos célt: a jelentős, kiegyensúlyozott, minden európai számára hasznos megállapodásokat. Olyan eredményekre van szükség, melyek minőségileg új szintre juttatják el az összeurópai folyamatot minden területen- politikai, katonai, gazdasági, ökológiai és humanitárius téren egyaránt. A célkitűzések magukért beszélnek.

Még az idén meg kellene kezdeni a tárgyalásokat a Varsói Szerződés és az északatlanti szövetség 23 tagországa között a fegyveres erők és a hagyományos fegyverzetek csökkentéséről az Atlanti-óceántól az Urálig. Ez a probléma nemcsak az európai politika homlokterében áll, hanem a világpolitika figyelmének középpontjában is. Megoldása nélkül nem lehet radikálisan csökkenteni az európai katonai szembenállást, nem lehet előrelépni az atomfegyverektől mentes, erőszak nélküli világ felé.

Folytatni kell a 35 ország részvételével az európai biztonsági és bizalomerősítő intézkedésekkel, valamint a leszereléssel foglalkozó konferenciát (Stockholm-2). Ebben is elvi fontosságú az a körülmény, hogy a két fórum összefügg egymással, az összeurópai folyamat keretében valósul meg, s ezáltal megszilárdítja, új színre emeli katonai-politikai irányát.

Úgy tűnik, a bécsi utótalálkozónak minden esélye megvan arra is, hogy úgy kerüljön be ennek a folyamatnak a történelmébe, mint nagy minőségi áttörés humanitárius téren is. Teljes polgárjogot kezd nyerni a helsinki Záródokumentumon alapuló „emberi beállítottság" koncepciója. Ez magában foglalja az ember valamennyi jogának és szabadságjogának, az emberek közti kapcsolatoknak a hatékony érvényesítését, a kultúra, az oktatás, az információcsere terén való együttműködést. A Szovjetunión belüli demokratizálási folyamatok, a szovjet külpolitikának az államok közti kapcsolatok humanizálása, ember- központúvá tétele felé tett határozott fordulata nemzetközi megnyilvánulásai éppen ezen a térén a leginkább szembetúnőek. Nyugaton nem hiába tekintenek úgy Bécsre, mint a peresztrojka szilárdságának próbájára.

Már körvonalazódnak a konkrét megállapodások a humanitárius együttműködés, az emberi jogok több tucat olyan kérdésében, amelyeket nem sikerült megoldani, sem Helsinkiben, sem Madridban, sem később Bernben. Először mutatkozik lehetőség olyan összeurópai tanácskozások egész sorozatának megrendezésére, melyek a humanitárius, témakörrel foglalkoznának. Ennek az elképMihail Gorbacsov Krasznojarszk lakosaival beszélget. Két hete itt terjesztett elő fontos leszerelési javaslatokat.

(ÖSTK-felvétel)

zelésnek a kikristályosodását sokban ösztönözte az a szovjet javaslat, hogy Moszkvában tartsanak konferenciát a humanitárius együttműködésről.

Napjainkra a második helsinki „kosár" is fokozatosan felemelkedik az első és a harmadik szintjére. A kereskedelmi akadályok felszámolása, a vállalkozók és a kereskedők tevékenysége feltételeinek javítása, kompenzációs ügyletek, közös vállalatok, a nukleáris energetika biztonsága, a Föld ózonrétegének védelme - találomra néhány kérdés azok közül, melyekről már sikerült Bécsben egyezségre jutni. Három nagy fórumot terveznek a gazdasági együttműködésről, az ökológiáról és a tudományról. A következő európai találkozóig (valószínűleg 1991-ben lesz Helsinkiben) valamennyi „kosárban" tervezett1' rendezvények nagy száma már önmagában is jelzi a jelenlegi európai dinamikát. Hiszen a Helsinki utáni tíz évben kilenc ilyen rendezvény volt, most pedig az elkövetkező három évre tizenkettőt terveznek.

Milyen problémákat kell megoldani Bécsben a még hátralévő (ahogyan mi reméljük) napokban vagy hetekben? Első helyen kell említeni az európai hagyományos fegyverekkel foglalkozó jövőbeni tárgyalások tárgyának kérdését. Nagyon fontos a tárgyalások mandátumát úgy meghatározni, hogy ne lehessenek semmilyen viták arról, mire vonatkozik a korlátozás, s mire nem. Erre azért van szükség, hogy a minden európai számára rendkívül fontos tárgyalások kezdettől fogva eredményesek legyenek (sajnos, nem kevés ellentétes példa van).

Nyíltan kimondjuk: olyan benyomás alakul ki, hogy a nyugati fél nem akarja eléggé tisztázni, miről is legyen szó. Sőt, úgy látszik, a fegyverzetek egész osztályait akarja kivonni a tárgyalások alól. Természetesen azokat, melyekben fölényben van (például a taktikai csapásmérő légierő terén).

Nekünk más a meggyőződésünk. Olyan megállapodási keretek kellenek, amelyek senki pozícióit sem károsítanák, ugyanakkor teret szolgáltatnának a valós lényeges kérdések megvitatásához. A tárgyalásoknak érinteniük kellene minden hagyományos fegyveres erőt és fegyverzetet. Természetesen ide értve a kettős rendeltetésű eszközöket is (ezek már ma a hagyományos fegyverzetek 60-70 százalékát képezik). Nem vonatkoznának viszont a tárgyalások ezek nukleáris komponenseire, a nukleáris robbanófejekre.

Figyelembe véve a Nyugat nyugtalankodását a „harmadik nullára" vonatkozóan, mi távolról sem akarjuk bevonni ezeket a nukleáris fegyvereket az adott tárgyalásokba. A PTT varsói ülésén világosan ki lett mondva: a taktikai atomfegyverekkel különálló tárgyalásokon kell foglalkozni. Ugyanúgy, mint a vegyi fegyverekkel és a haditengerészeti erőkkel.

Mégis szeretnénk azt gondolni, hogy a NATO és Varsói Szerződés tagországai között (éppen ők folytatnak Bécsben konzultációkat a hagyományos fegyverekről szóló jövőbeni tárgyalások mandátumáról) már nincsenek eltérések az álláspontok lényegét illetően és helyesen értelmezik a másik fél álláspontját. Nyugati partnereink legalábbis

azt állítják, hogy hozzáállásaink koncepciója közeli. Mégis úgy tűnik, a bizalmatlanság már érezteti hatását.

Mindenesetre mi és szövetségeseink igyekszünk elhárítani ezeket a momentumokat, egymás után több változatot is javasoltunk a megbeszélések tárgyára vonatkozóan. Ami pedig magukat a tárgyalásokat illeti, a Nyugatnak indítványoztuk az egyenlőtlenségek és aszimmetriák felszámolásának, valamint a hagyományos fegyverzetek csökkentésének háromszakaszos tervét. Az első szakasz teendőit nagyon konkrét formában tartalmazza a PTT varsói ülésén elfogadott Nyilatkozat.

Helytelen lenne illúziókat táplálni az iránt, hogy humanitárius téren is már minden megoldott. Itt is vannak még problémák. Ezek elsősorban azzal vannak összefüggésben, hogy a NATO-államok bizonyos mértékig elfogultak, bizalmatlanok, szinte allergikusak minden utálásra a nemzeti törvényhozás és a helsinki Záróokmány valamennyi elve tiszteletben tartására vonatkozóan. Érteni kell ezt az államok azon jogára is, hogy meghatározzák saját törvényeiket és adminisztratív szabályaikat. Pedig arról van szó - és ez ismét a mi új, átalakítási gondolkodásmódunknak a megnyilvánulása -, hogy a nemzeti törvényhozást humanitárius téren is teljesen összhangba kell hozni a nemzetközi kötelezettségekkel és normákkal. El kell ismerni, hogy ez korábban gyenge pontunk volt a nemzetközi együttműködésben. Ma a nemzetközi jog elsődlegessége - számunkra vitathatatlan elv.

Elmondhatjuk, hogy Európában most eljött- a maga módján - az „igazság pillanata". Nem abban az értelemben, hogy kérdéses a bécsi utótalálkozó 'sorsa. Ugyanis aligha érdekelt valaki is egy ilyen fontos európai fórum meghiúsításában. Felesleges lenne felkorbácsolni körülötte az érzelmeket. Másról van szó: sikerül-e rövid időn belül eredményesen, sikeresen befejezni a találkozót, vagy sok minden a késő őszre marad, ami a tárgyalási ütem elvesztését jelentené, és a munka befejezésének távlatai a politikai ködbe vesznének.

Mihail Gorbacsov varsói felszólalásában két új fogalmat honosított meg az európai ügyek összefüggéseiben: ,, európai Reykja- vik“ és ,.európai katonai kockázatcsökkentő központ".

Nyugaton néha azt állítják, hogy az „európai Reykjavík" eszméje helyettesítheti Bécset, a jövőbeni tárgyalásokat az európai hagyományos fegyverekről. Olyan félelmek is felmerültek, hogy nem rejtözik-e emögött törekvés a NATO megosztására, Európának az Egyesült Államoktól való „elszakítására".

Természetesen erről nincs szó. A Mihail Gorbacsov által javasolt európai találkozó célja a fő kérdés megvitatása lenne: hogyan lehetne kitörni a mai elvarázsolt körből, garantálni a szavakról a tettekre való áttérést a hagyományos fegyverzetek csökkentése terén. Más szóval, hatékony politikai ösztönzést kellene adni a jövendő tárgyalásoknak a reális leszerelésnek"Európában.

Magukért beszélneK MeyKjavm es a iuvau- bi szovjet-amerikai csúcstalálkozók tapasztalatai, magáért beszél Helsinki tapasztalata, ahol 1975-ben 35 ország vezetői nagyot lendítettek az összeurópai folyamaton. Ezúttal sincs szó semmi olyanról, hogy valaki el akarná „szakítani" az Egyesült Államokat és Kanadát az európai ügyektől, el akarná szigetelni Nyugat-Európát óceánon túli szövetségeseitől. Moszkvában teljes mértékben figyelembe veszik a mai Európa realitásait.

Ez vonatkozik egy másik javaslatunkra is- a katonai kockázatcsökkentési európai központ létrehozására. Néha azt állítják, hogy ezt az elképzelést tömb-alapon igyekszünk megvalósítani, kizárva Európának majdnem a harmadát kitevő el nem kötelezett és semleges országokat. Mi úgy tekintünk erre a kérdésre, hogy a kontinensen a békét és a kölcsönös bizalmat erősítő új struktúra kialakítása csak nyerne azáltal, ha az összeurópai folyamatban résztvevő mind a 35 ország csatlakozna hozzá.

Az ilyen struktúra, amely mintegy a tömbök fölött állna, a váratlan támadások megakadályozását, a kiszámíthatóság és a stabilitás növelését célzó intézkedések egyeztetését és elfogadását, az államok közti feszültségek és ellentétek forrásainak felszámolását, az áttekinthetetlen vagy váratlan helyzetek tisztázását szolgálná. Nyilván természetes lenne, ha a javasolt központ az összeurópai folyamat keretében működne.

Állandó változások jellemzik az európai fejlemények politikai összefüggéseit. Minőségi változáson mehetnek át azoknak az integrációs törekvéseknek a hatására, amelyek egyre erősödnek a kontinens nyugati és keleti részén egyaránt. Ez, nyilvánvalóan, a mai fejlődés elkerülhetetlen lépcsőfoka. Ezzel együtt fontos odafigyelni arra, nehogy ezek a folyamatok Európa egyik részének elzárkózásához vezessenek másik részétől, s már ma segítsék elő az összeurópai alapon való intenzívebb együttműködést, a gazdasági, tudományos-technikai lehetőségek, nyersanyagforrások, politikai potenciálok egyesítését.

1988 júniusában a hivatalos kapcsolatfelvétel a KGST és a Közös Piac, ezzel egyidő- ben pedig a Szovjetunió és más szocialista országok, valamint az Európai Közösségek között új lépést jelentett az elavult politikai gondolkodásmód sztereotípiáinak elvetése útján. Véget vetett még egy európai realitás sokéves figyelmen kívül hagyásának, ez a realitás pedig a nyugat-európai integráció ereje és hatékonysága. A közeljövőben egyeztetni kell az Európai Közösségekkel való kereskedelmi-gazdasági, tudományosműszaki és - ami nem kevésbé fontos - politikai téren való együttműködés alapvető irányait, konkrét lépéséit. A Moszkva-Brüsszel közvetlen kapcsolat egyik feladata az összeurópai párbeszéd gazdagítása.

... Egyre határozottabban körvonalazódik közös európai házunk. Természetesen még nehéz megjósolni, milyen is lesz, illetve milyennek kellene lennie végső formájában. De valami már ma világos: szükség van az egész európai kapcsolatrendszer átalakítására. Eközben figyelembe kell venni minden európai, sőt Európán kívüli tényezőt. Az európaiak egyre inkább tudatosítják, hogy nemcsak beérett, hanem már reális feladat e kapcsolatok minőségileg új szintre emelése. Európa belefáradt a konfrontációba és a bizalmatlanságba, egyre inkább az együttműködés és a bizalom felé fordul.

A Mezsdunarodnaja Zsizny szovjet folyóirat szeptemberi számának

szerkesztőségi cikke

(A Novoje Vremja rajza)