Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-09-30 / 39. szám
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA VASÁRNAPI KIADÁS 1988. szeptember 30. XXI. évfolyam 39. szám Ára 1 korona (Mészáros János felvétele) Szeretik a Tatra tehergépkocsikat a koprivnicei Tatra vállalatban, amely július elseje óta állami vállalat lett H árom hónap telt el azóta, hogy július elsején életbe lépett az állami vállalatról szóló törvény, és attól a naptól kezdve 432 vállalat kezdte el működését a törvény által megszabott kereteken belül. Ezt a három hónapot ráadásul lényegesen befolyásolták a nyári szabadságok, s különösen a gazdasági szervezetek esetében igaz ez az állítás. így ilyen rövid idő után szinte lehetetlen feladat valós képet adni arról, hogy miként „működik" valójában is a törvény, s az általa megszabott új szabályokhoz - és szabályozókhoz - miként alkalmazkodtak az érintett vállalatok, s hogyan érinti mindez a többbi - nem állami vállalatként működő - partnereket is. Azt azonban mindenképpen leszögezhetjük, hogy a jelenlegi időszakot átmeneti időszaknak kell tekintenünk az állami vállalatról szóló törvény - és a további, normatívumként számbajövö, már kidolgozott vagy még arra váró dokumentumok - teljes mértékű érvé- nyesít(het)éséig. Mindezt olyan helyzetben kell átélnünk - s közben újszerűén cselekednünk -, amikor szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy a 8. ötéves tervidőszak hátralevő része amúgy is komoly gondok elé állítja az ország gazdaságát. Egész sor olyan probléma megoldása vár ránk, amelynek összefüggéseit az eddigi tapasztalatok alapján szinte nem is tudjuk meghatározni. Például megemlíthetnénk, hogy nem elég csak hangsúlyozni a vállalkozói szellem (és viselkedés) szükségességét, hanem mindenekelőtt meg kell oldani a gazdálkodó szervezetek kölcsönös - belső és külső - gazdasági viszonyait. Legalábbis ezt az igényt tapasztalhattam legutóbb egy olyan tanácskozáson, amelyen a komplex kísérletben részt vevő és már állami vállalatként működő szervezetek vezető dolgozói egyaránt kifejtették nézeteiket. Többször is elhangzott például az a kijelentés, hogy a vállalati igazgatók számára mind ez idáig nem fogalmazták meg pontosan a legfelsőbb szintű gazdasági vezetés konkrét célkitűzéseit. Pedig már nagyon is közel van a 9. ötéves tervidőszak intenzív előkészítésének ideje. „Gyakran fölöslegesen sok időt szentelünk meddő vitáknak - például a választásokról ahelyett, hogy minden szellemi és fizikai energiával inkább arra törekednénk, miként javítsuk a munkatermelékenységet, miként tegyük hatékonyabbá az irányítást vagy miként csökkentsük a minimálisra az adminiszt- ratívát. Nem beszélnünk kellene, hanem minél előbb meghatározni azokat a módszereket, amelyekkel megvalósíthatók a népgazdaság fejlesztésének stratégiai célkitűzései..." - írta meg nemrégiben véleményét' egyik kutatóintézetünk igazgatója, aki maga is állami vállalat élén áll július elseje óta. Persze, azért azt túlzás lenne állítani, hogy az alatt a három hónap alatt az érintett vállalatok ne tapasztaltak volna olyan dolgokat, amelyek legalábbis jelzik, mi vár rájuk a jövőben, de leginkább a mostani átmeneti időszakban. * Annyit már most is meg lehet állapítani, hogy elsősorban azok a vállalatok rajtoltak jól, ahol eleve tudatában voltak: az önelszámolás elveinek érvényesítésén múlik a siker. Erről egyébként már korábban, a komplex kísérlet során meggyőződhettek, de olyan vállalatok is voltak, amelyekben már jóval előbb felkészültek az újra, a vállalaton belüli egységek önelszámolásának alkalmazásával. A korábbi tapasztalatok felhasználásával aztán az elmúlt esztendő során elkészíthették azokat az új szabályokat, amelyeknek összhangban kellett lenniük az állami vállalat vezetésének feltételeivel. Itt számos területet figyelembe kellett venniük, hiszen a tervezés, a termelés irányítása, az anyagi-műszaki ellátás, az értékesítés, a pénzgazdálkodás a devizagazdálkodás, a tudományos-műszaki fejlesztés, a beruházások, az árak és bérek kérdése mind-mind olyan terület, ahol a jövőben a korábbi gyakorlattól eltérően kell cselekedni. Például a népgazdasági terv lebontásakor a vállalat egyes üzemeinek megszabják konkrét feladataikat, azonban az üzemek ezen túl már önállóan döntenek üzemrészlegeik feladatairól. így a terv teljesítésének értékelésekor is önálló egységként szerepel az üzem. Újszerűén kell eljárni a bérezés területén, ami a vállalat és dolgozóinak kapcsolatában a legérzékenyebb pont, mivel nem mindegy, milyen nyereséget termelnek a vállalatok. Ezen keresztüt lehet biztosítani a vállalat jövőjét, a dolgozók szociális körülményeinek megfelelő alakulását, hiszen például a rossz minőségű termelésből származó veszteségeket le kell vonni a tiszta termelési értékből. Korábban az irányításban a megadott termelési mutatók teljesítése és a bruttó termelés döntő tényezőként estek latba. Azonban még most is megnyilvánul ez a szemlélet, hiszen az időarányos tervek teljesítésének értékelésekor a felsőbb gazdasági szervek követelményként negyedévkor, félévkor a 25, illetve az 50 százalékos eredményt tartják mérvadónak, tekintet nélkül a valós szükségletekre, a reális lehetőségekre vagy a termelővállalat szükségleteire. Sok vállalati igazgató éppen az iménti szempontokra hivatkozva bizonyos toleranciát tartana helyesnek a jövőben. Továbbra is gondokat okoz a jelenlegi időszakban az anyaggazdálkodás. A minőségi hibák és a gyakori anyaghiány bizonyára sokáig ‘ kísért még - s aligha tűnik el az átmeneti időszak lejártával. A részletezéstől ezúttal eltekintünk, hiszen a vállalatok életét keserítő anyaggondok közismertek, s a leggyakoribbak a rossz minőség vagy a hiány. Sorolhatnánk még a tapasztalatokat, amelyek arról is szólhatnának, hogy a gondokat ki-ki miként oldja meg. Azonban sokkal érdekesebb az az észrevétel, amit számos állami vállalattá előlépett kutatóintézet vezető dolgozói említettek. Mégpedig azt tették szóvá, hogy az állami vállalatról szóló törvény nem tesz különbséget a termelővállalatok és a kutatómunkával foglalkozó állami vállalatok(l) - azaz a kutatóintézetek - között az új feltételek ellenére sem. Aggályaik azért sem tűnhetnek óvatoskodásnak, jóelőre megfogalmazott hatásos kifogásnak - a sikertelenség esetére -, mert azonos kritériumok szerint aligha lehet elbírálni a nagy szériákat gyártó termelő vállalatot és a tudományos-műszaki fejlesztés „műhelyeit", amelyekben a tevékenység döntő mértékben az alap- és alkalmazott kutatásban összpontosul. Arról nem beszélve, hogy az állami vállalatról szóló törvény szerint a vállalatnak elsősorban vállalkozási tevékenységéből kell fedeznie szükségleteit. Nos, ez aligha alkalmazható automatikusan a kutatással-fejlesz- téssel foglalkozó intézetekre. Még abban az esetben sem, ha a termelő vállalatokat eleve kényszerítenénk a műszaki fejlesztésre... Márpedig arra kevés az esély, hogy rövid időn belül úgy alakuljanak a dolgok, amikor minden (nemcsak) állami vállalat egymással versengve törekedne a korszerűsítésre. (Különben is előbb meg kell annak teremteni anyagi feltételeit). Amint a fentiekből kitűnik, eléggé vegyes képet kaphatnánk, ha részleteznénk a néhány felvetett, markánsan megnyilvánuló jelenségen túl is a jelenlegi helyzetet. Rövid jellemzésként alighanem helytálló egy (állami) vállalat igazgatójának a véleménye: „Törvényszabta keretek között valójában útkeresés folyik!" Ha jól meggondoljuk, az sem kevés... MÉSZÁROS JÁNOS OJ MIKIN...
