Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-09-16 / 37. szám
Fejes Endre * Ugyancsak tolakodhattak az Isten színe előtt, amikor a jókedvet osztogatta. Egy délután hóembert építettek az ablak elé, egészen közel a járdához, hogy a rendőr ne okoskodjék. Nem szerették a rendőröket. Azután beültek az italboltba, vissza a törzsasztalhoz, és valahányszor koccintottak, az ablakon át kedves hóemberükre is emelték a poharakat. Igen ám, de hogy a téli este elérkezett az Üllői útra, akkor látták, baj történt, a hóember sötétben áll, messze került minden világítástól.- Elüti őt valami - nyugtalankodott Zsin- gor, mert ö volt közöttük a legjámborabb. Sajnos, az italt sem bírta, tíz-tizenkét rum után pillogni kezdett, karjára hajtotta fejét, mint valami álmos mackó, és elszundított. Záróránál a cimborák megkocogtatták öt, ilyenkor sötét, mély tüzű szeme riadtan rebbent, kifizette a cehét, majd nagy mancsával a szemét dörzsölgetve, szégyenlős mosollyal hazaballagott az albérleti szobába.- Azt mondom, adjatok egy gyertyát - állt föl Zsingor. - Én majd vigyázom öt. És ki is ment egy gyertyával.- Nézzétek csak! - mutatta ámultán egyikük. - Röhög... Na, kiballagtak megnézni, hogy Zsingor húszfokos hidegben mért röhög az Üllői úton, egyedül a hóemberrel. De nem röhögött egyáltalán, nagyon komolyan vigyázta a hóembert, csak a gyertya fénye mutatta ilyennek. Akkor elfújták a lángot, és behívták. Zsingor pedig kibújt a sofőrbundából,»' lehajtotta mackófejét, és már aludt is.- Vajon mit álmodhat? - töprengtek a cimborák. - Talán mindig ugyanazt álmodja. Megkocogtatták a fejét.- Mit álmodtál, Zsingor - kérdezték tőle.- Mondd meg nekünk, légy szíves. Zsingor meg csak vakarózott, annyira törte az agyát.- Semmit se - sajnálkozott végül is.- Csak a marha nagy sötétet... Azonkívül semmit se...- A sötétség, az nem álom - sajnálták ók is cimborájukat. - Azért nem érdemes aludni. És énekelni kezdtek kórusban, hogy Zsingor ne aludjék.- Csöndesebben, pilóták! - mérgelődtek a pincérlányok. - Nem az országúton vagytok!- Az álom ellen énekelünk - magyarázták szelíden. - Semmi másért. - Azután lehalkították hangjukat, úgy dúdoltak tovább. Persze nem mindig voltak ók ilyen szelídek. Mikor a jeges úton csúszott a kocsi fara, vagy fent a Patkón, a gödöllői kanyarban rendőr meszelte orruk előtt a fagyos levegőt egy betétlapért, bizony mogorván érkeztek vissza a törzsasztalhoz. Ilyenkor . nem bírt velük az Isten sem. Megesett, hogy Zsingor cifra káromkodással keskeny csíkokra szaggatta az asztalterítőt. A kacagó zongoristát pedig becipelte a vécébe, és rázárta az ajtót. A cimboráknak ez igen tetszett, hevesen tapsolták.- Az anyátokat, tefusok! - futkároztak a lányok. - Telefonálunk máris a rendőrökért! .- A főkapitánynak! - vadultak a cimborák. - Hadd jöjjön! Ne félj, Zsingor, fel az üveget a plafonra! De a szép Icu odalépett Zsingor elé, és megmutatta neki két ibolyavirág szemét. Zsingor pedig csak nézte sokáig. * Hatvanöt éves a kortárs magyar irodalom jeles képviselője- Mindenki mérges, ha elég a csapágya- tárta szét jámborul a két karját. - Ebben a kurva hidegben... Ezt Icu is belátta. Megsimogatta Zsingor mackófejét, és új térítőt hozott az asztalukra. Vasárnap reggel megborotválkozva a cimborák, kiszedték az olajat vastag körmük alól, és ünneplőruhában érkeztek egymás után a törzsasztalhoz. Vasárnap nem ittak mást, csak sört, udvariasan társalogtak, azután elővették a totószelvényeket. Csak Zsingort hagyták ki a közös játékból.- Ne haragudj, Zsingor - mondták neki te peches vagy.- Én még nem karamboloztam soha - tiltakozott Zsingor. - Ti pedig már összecsó- kolóztatok a fával is. Ezen tűnődtek valameddig a cimborák.- Hát ez igaz - válaszolták később. - De azért, lásd csak be, valahol félresikerültél. Különben is, elaludnád a szerencsénket. így már Zsingor is elfogadta.- A csuda érti - bólintott. - Én tényleg elalszom mindent... Ezért hát vasárnap délelőttönként, míg a cimborák az esélyeket latolgatták, ó odaballagott a szép Icuhoz, és rákönyökölt a rézveretű pultra.- Milyen volt a hét? - érdeklődött ilyenkor barátságosan a lány.- Kifogástalan - kopogott babonásan.- Vigyáztam mindenre alaposan. A lány törölgette a poharakat, mosolygott.- Hát libákat láttál-e?- Nem láttam - ingatta kerek kobakját.- Hála Istennek, egyet sem láttam. Szívből utálom a fajtáját. Csak gágog, veszekszik, repülni meg nem akar. Az ember aztán csak sajnálhatja őket. Meg a libának zsíros tolla van, csúszik rajta a kerék. A lány hirtelen kérdezte.- Szeretsz még, Zsingor?- Ó, Istenem! - mutatta ilyenkor erős, sárgás fogát. - Ha nem viccelnél, mennék is veled a templomba.- Nem lehet - leste a fiút. - Elalszol a nászéjszakán. Zsingor már vörösödött is a szégyentől.- Még ilyet - motyogta. - Három éjszakán keresztül simogatnálak.- Fenét simogatnál! - pukkant ki Icuból a kacagás. - Álmodnád a marha nagy sötétet! A kövér pénztárosnőnek táncoltak fülében az aranykarikák, úgy nevetett.- Ébren csak a vak lát sötétet - feszengett Zsingor roppant zavarában. - Ébren világosság van. Hogy mekkora butaságot mondott, azt szegény sohasem tudta meg. A cimborák is csak később, mikor a baj történt. Nem tett ő kárt senkiben, hisz jámbor, jóravaló lélek volt, hanem egy tavaszi hajnalon háromtonnás kocsijával elkezdőit keringőzni a garázs előtt.- Mit csinálsz, Zsingor? - nevették őt a cimborák.- Beállók a pincébe - mondta lassan, komolyan. S valóban ezen igyekezett. Húzatta a kocsit előre-hátra, föltolatta a széles trepnit egy pincehelyiség keskeny, meredek lépcsője elé. Végül is lecibálták őt a vezetőfülkéből.- Ittál, disznó! - ütöttek ököllel a hátára. De Zsingor nem ivott. Hangosan lihegett cimborái arcába, úgy bizonyította. És röhögött. Később a nadrágjába vizelt, és ezen is csak röhögött. Akkor sem tett másként, mikor a mentőorvos barátságosan a fehér kocsiba segítette. Este az italboltban erről beszélgettek.- Talán a sok pálinka - vélte a szép Icu.- Attól történhetnek ilyen dolgok. No, a cimborák!- Nekünk kutya bajunk sincs! - vitatták hevesen. - És ehhez mit szólsz? Az ablaktisztító ismerte őt legrégebben.- Az apja sem volt különb - bökött fon- toskodón a homlokára. - Azt is rendőrök cipelték örökké az orvoshoz. A cimborák elhallgattak, mert nem szerették a rendőröket. Ittak komoran, pogá- nyul. Azután elfelejtették az egészet. Fütyörésztek újra a volán mellett, porozták vidáman a távoli utakat, esténként virággal érkeztek, és csókot kaptak a nyárszagú csokrokért. Már a lombokhoz ért sárgaréz ujjával az ősz, mikor megjelent az italboltban Zsingor. Felálltak mind a cimborák, olyannyira örültek.- Hej, az anyád! - kiáltoztak boldogan.- Gyere csak, gyere, öreg pilóta! De Zsingor nem törődött velük. Esetlenül egy társasághoz ment, és sildes sapkáját haragos mozdulattal odanyújtotta a fröcs- csöspoharak fölé. Nem köszönte meg a filléreket. Kicsiny vászonzacskót csörgetett, mely duzzadt volt már, és beleszórta a pénzt. Nézték a cimborák, szűk résű szemekkel.- Mit csinálsz, testvér? - kérdezték szorongva. Cibálták rajta a fakó munkaruhát, hogy fölébredjen. - Hol tanultad ezt? Zsingor csak bámulta őket, ijedten topogott. A szép leüt sem ismerte meg.-A nótát! - szakadt föl a cimborákból.- Hogy az a cudar Isten is meghallja! Két rendőr hallotta meg, bejöttek az őrült lármára.- Ne vaduljunk, emberek! - mondták kimért szigorral. - Fölverik a várost! A cimborákat ez most igazán nem érdekelte. Harsogták egyre csak, teli tüdőből:- „öreg fiúk, FTC hajrá, a síron túl is kergetjük a labdát..." És lesték Zsingort. De az nem hallotta meg a nótát. Botorkált ügyetlenül az asztalok között a sildes sapkával. Akkor a szép Icu vádlón Zsingorra mutatott.- Itt nem szabad koldulni! - kiáltott rekedt dühvei. - Senkinek sem szabad itt koldulni! A zongorista keze megállt a billentyűkön, a cimborák is letörölték homlokukról a verítéket, és némán, megadóan bólogattak. Csak a szép Icu kezdett el bőgni. Zsingor nem tiltakozott. Szótlanul ment a két rendőr között. Csörgette vászonzacskóját. A vidám cimborák nem járnak már az italboltba, elhagyták a régi törzsasztalt. Esténként szétszóródnak, látni őket a városban mindenfelé. De csak állva isznak, a pultnak dőlve, mint a futóvendégek. Reggelenként, ha kigördülnek a garázsból, nyugtalan tekintetük szüntelenül kutatja az utakat. Nem mintha félnének, hisz nem olyan legények ők. Csak... Sohasem szerették a rendőröket... DÉNES GYÖRGY Emlék v kék éjszakákból Egy árva mart, elszunnyadt dombtetőn a fák... a lélek ízlelgeti az enyhe éjszakát; nézd csak, ott lohol szívszakadva a bűvös ifjúság. A csillaggyertyák hogy lobognak, ezüstmezőben lomb, virág, Mari hajában rózsaszál, szivében szomjúság. Egy vézna gyalogút bujkál a bokros réten át, ott nyiladozott hús szerelmünk, a kék harangvirág. Ó, hol van már az ifjúság! Hol vagy, Mari? Érzed-e még az éji mezők harmatát? Hallod-e még a szenvedély rekedt varázsszavát? Kísértenek a szép halottak, a régi éjszakák? K érem; mindenekelőtt be kell vallanom, az én Ványkám egyáltalán nem Ványka, és a legkevésbé sem kisfiú. Valamikor erre a névre kereszteltem vércsefiókámat, a pöttömnyi madarat, melyet az erdők és tundrák ragadozói közül, az egyik fészekből raboltam el, hogy fölnevelhessem. Ezek a sólyomféle madarak tölgyesekben, kisebb erdőkben, ligetekben fészkelnek. A fiókák, miután megtollasod- tak, kirepülnek a fészekből, a sztyeppre költöznek, és hajnaltól alkonyaiig köröznek felette. Rötbarna és halványabb árnyalatú, a szivárvány minden színében játszó szárnyaikkal szelik a levegőt. Kiszemelik áldozatukat: szöcskét, sáskát, mezei egeret, ürgét vagy más csörgő-zörgő, tarló között futkosó, fűben bujkáló állatkát. Azok közé a ritka ragadozók közé tartozik, melyek képesek egyetlen szárnycsapás nélkül egy helyben állni a levegőben. Ilyenkor olyanok, mint az ég kék tengerébe vetett horgászúszó, melynek szabad szemmel nem látjuk a zsinórját. A házhoz hozott vadat is - örökérvényű parasztszokás szerint - meg kell keresztelni, azaz valamilyen személynevet kell neki adni, éppúgy, mint a háziállatoknak, itt kell megjegyeznem, hogy a háziállatokat általában minden háznál ugyanarra a névre keresztelték: például a sertést Havronyának (a Fevronyijából gyártott név) vagy Zinká- nak hívták - de csak így és még véletlenül sem másként; a kecskét, bármely udvarban volt is, csak Máskának, a kandúrt Vászjá- nak, a kakast, természetesen, Petykának. Ványka a házunktól nem messzire levő fészekben, kerekded tarka tojásból bújt ki másik három fehér, pelyhes, meleg, görbe csörű és éles szemű labdaccsal együtt. Világrajöttekor még nem sejtette, hogy születése után már a hetedik napon Ványka lesz. Az azonban lehetséges, hogy az anyja megsejtett valamit, mert mint őrült keringett a magas tölgyfa fölött, amelyen - kétségbeesett ,,píi-píi-píi“ rikoltozására ügyet sem vetve - egyre följebb és följebb kúsztam, mindaddig, amíg kezem a fészek száraz, tüskés ágai között meg nem pihent az egyik puha, remegő labdacson. Az anyavércse olyan közel szállt hozzám, miközben előbb éles, majd rimánkodó hangokat hallatott, hogy nem sok időm maradt a gondolkozásra. Felkaptam az egyik fiókát, s máris a fogaim közé szorított sapkámban találta magát. Otthon Ványkát a padláson, illetve, ahogy nálunk mondani szokás, a szerha alatt helyeztem el. Nem sokáig vesztegettem az időt, azonnal a mezőre indultam, amely közvetlenül a kerítésünk mellett kezdődött. Alig tettem pár lépést, eszembe jutott a macska, amely a padlás másik szögletében, a kémény mellett „fészkelt" számos utódjával együtt. Elöntött a hideg veríték, megállt az eszem, amikor arra gondoltam, az én kis madárkámat karmai közé kaparintja a macska, s pár percen belül nem marad más belőle, csak egy összemocskolt fehér pihecsomó. Nem emlékszem rá, hogyan rohantam föl a padlásra, a macska fekhelyéhez, de arra, hogy milyen boldog (Krúdynak, kölcsönvett hőseiért, köszönettel) A rra ébred, hogy cseng a telefon a nappaliban. Behunyt szemmel ül fel, ellöbb a bal, majd a jobb lábával keresgélve a papucsot a sötétben. „Ki az Isten lehet ilyen korán!" A kettős ágyból csak a saját szuszogása hallatszik. Felesége ma is, mint minden reggel, kiábrándítóan korán kelt, hogy hétre elérhessen munkahelyére. Újabban még vasárnap is ezt teszi... Érdekes, őt ma nem ébresztette föl a vekker; holott máskor még morogni is szokott olyankor, ha igaz. Éjfél után, amikor a civakodásból már elege volt, a szokásosnál jobban beszívott abból a kévédből, fgy legalább jól tudott aludni. Jóformán nem is emlékszik semmire ... Köhécselve tesz pár lépést a küszöbig. „Dehogyisnem emlékszem. Azt az álmot nem lehet elfelejteni." Az a piszok telefon egyvégtében cserreg. Mintha hűvösebb volna a lakásban, mint máskor. Ráadásul nem ég a villany. Mire füléhez emeli a telefonkagylót, valahol túl már letették. Csak a liftajtó kattogása hallatszik a folyosóról. Botladozva megy ki a konyhába. „Mintha még mindig be lennék rúgva." Két gyufaszállal hiába vacakol, nem gyúlnak meg. A harmadik az ujjára ég, „Ellenkezőleg, innom kell valamit. Minden másként fest, hogyha az ember fel van dobva." Farkasszemet néz a nagy halom mosat- lannal. A vacsoramaradványok közt az asztalon megtalálja a málnaszörppel kévéd rumot. Az üvegből kodyol, rövideket. Közben megpillantja a gázrezsón a kicsi lábost. voltam, amikt Ványkámat, ar kényelmesen < nyorogva szúr megvillant sze békésen doroi emlőin csüngv lamiféle babon tett, hogy lege varjam a csal; Murkát, úgy, h vegéből pottya kához cipelted nal boldog cső bői ki lehetett < „Nini! Hogy e< S abban a p vérengző a mit dására fölkész zéreltetve nag; Murka hangos MIHAIL A magát a kezed gött. Az volt a macska éde állat, és az okt; vércsefiókámnE Egy óra mú Teli zsebembe színű szöcské Akadt közöttük szárnyú zöldsá szerkentyűvel, élénkpiros lábs forró pusztákr vándorsáska, \ szülöttek, Volg; fehérek, sárgái gák, még sőt összenyomódté gó, sercegő, a váltak. Elégedett lel mégis kétségei kellően édékeli zása jeléül n« Kétségeim ned ről azonnal me másztam hozz; tam?! Madárka sccoocooce „Ki nem állh S otthagyja ; A hűtöszekrt szag csapja m< elmegy az étvá „Senki sem egy kávét, attól E gondolatti ásítás, meg kel bán. Már-már 1 hozzáér a fikus iszonyú monda teszik kulturálttá „Ilyet csak felszisszenve u menekülve hac élettelen bálna zongora; a Schubed-kerint szállt. Visszafekszii sötét párnára h ,,Ó, az az á renléttel kezdő' folytatni?" Sohasem fitc ságát, de egy K mentőöv volt sz nyavalygás és r után végre ágyl Álmában nac tülvergödnie, f Karjaiban vitte Nem volt ő álm; se jutott arra e a tükörben pillái midőn veszeke hátraszegte a r rokra fogva, d makacsul rikks megyek tovább Ezúttal viszo soooeooeoQsoeoeoooooooooooooooooooco
