Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)

1988-09-09 / 36. szám

;san úsztak szóld nádas •odott, öblöt érült el, de irdő. Estén- a harangok

lert minden- / a csónak iröl úgy lát- velük. Hátul

írláson kívül láttuk soha ek irántunk, ettek volna.

Kék ruhája, haja volt. i, mint a vi- ézett volna, alahányszor bekapcsol- :ott elmoso- ipölt, eget- hang szállt,

tottunk Ma- szekapkod- jres sátrak a. A vitorla :ske szelte káromkod- csakugyan rek az élet karját a vizái bekerített ózta felénk alászcsérek

e elmaradt ávesztettük,

it a tenger, kanyarodót. asattogását. lap fényétől rba. A távol- runk a maisát hozta, ég lassan |Ok. Megsü- >s hamuban lett. Sikam- <, felidéztük jártunk, az edtünk. Hű- t, aztán felkelt a nap is és a víz megint ezüstösen reszketett. Mosakodtunk, s mikor a hideg vizet paskol- tuk magunkra, visítoztunk. Futkároztunk a fák alatt felállított sátor körül. A nappal felébredt, a madarak önfeledten rázendítettek. Készülődtünk mindennapi vállalkozásunkhoz, a nagy tóra. Megreggeliztünk. Majd úgy kilenc óra tájban lestük, mint mindig, a kis fekete csónakot. Megcsodáltuk a lány aranyszőke haját, amelyen viliódzott a napfény. x- Szép lány lehet - mondta Majom és futott le, súrolni a bádogedényeket.-A fickó ügyetlenül evez - vetette közbe Wladek -, biztosan nyamvadt alak, én mondom! - A lemezek közül kiválasztotta a régi slágert: Mondd, hogyan szeretsz?, és feltette. A gramofon bömbölt, mi meg csak nevettünk, hogy olyan nagy lármát csap.

Kazimierz Orlos

Egyszer Majom azt kiáltotta feléjük:- Hahó, maguk ott, a csónakkal, jöjjenek ide!

Nem tudom, hallották-e, mert elég messze

voltak. Különben ki tudja? A víz felett jól lehet hallani.- A fickó útközben kiszállhat - kiáltotta Wladek -, hívd meg azt a kislányt. Tetszik a haja.

Piotr nevetett.- Szavamra, szép lány lehet. Olyan hajjal a nőnek szépnek kell lennie.

Ezen a reggelen is láttuk őket. Lassan úsztak ki az öbölből, a part mentén eveztek, az árnyék sötét sávjában, amelyet az erdő vetett a vízre.-Kíváncsi vagyok, hová eveznek - szólt Wladek. - Mindig elhagyjuk őket és nem tudjuk, mit csinálnak a vízen.-Talán horgásznak? - szólalt meg Piotr.

Majom jelent meg a parton. Szokása szerint, mosta lent az edényeket, kezében vizes bádogbögrét tartott.- Uraim - kiáltotta -, van egy nagyszerű ötletem, meg kell valósítanunk. Vigyen el engem az ördög, ha nem tesszük meg.- Miről van szó? - kérdezte Wladek, túlordítva a gramofont

Az ének szállt a víz fölött:

Ó, jobban szeretlek az egész világnál,

És a Tahiti-szigeteknél, mert olyan

vagy, mint a virágszál.

Ól...- Úgy teszünk, mintha fel akarnánk borítani őket. Mikor a közelükbe érünk, hirtelen megfordítjuk a Fecskét, így a hullámok csak meghin- táztatják őket.- Remek gondolat - lelkendezett Piotr. - Nagyon érdekel annak a nőnek a haja.- Bravó, Majom! - kiáltotta Wladek. - Sose jöttem volna rá. Nagyszerű gondolat!- Gyorsabban, uraim - sürgetett Majom -, kár az időért. Minek űzzük őket valahol ott, a másik parton! Ki tudja, hová eveznek.

Gyorsan összeszedelözködtünk Néhány pillanat alatt elmostuk az edényeket és összedobáltuk a fekvőhelyet. Majom leöntötte a tüzet. Lassan eveztünk a nádas mellett, amely úgy hullámzott, mint a gabona, ha szellő fújja.- Különös hármas - dünnyögött Piotr -, a lány, az a fickó, meg a kutya. Nincsenek ismerőseik? Mindig maguk vannak. Nevetniük, mozogniuk kellene abban a csónakban, de ők csak ülnek némán. Majom, hallottad, hogy valamikor énekelt az a fickó?- Nem. Azt hiszem, nyamvadt alak lehet. Különös, hogy kell egy olyan lánynak - felelte Majom.- Mit tudod te, mit akarhat a lány - vetette közbe Wladek -, talán pénzes pali?- Lehet, hogy az - bólintott Majom.

Fokoztuk a sebességet. A szél a part felöl

fújt, a vitorla megduzzadt, mint egy zsák. Néha a szél irányt változtatott, s akkor a vitorlák, mint hatalmas szárnyak, csattogtak. Fecske oldalra dőlve száguldott, apró vízcsöppök csapódtak arcunkra, mintha eső permetezne. A part és a két sátor messze elmaradt. Baloldalt megpillantottuk a nagy tó nyílt tükrét. Ragyogott

a napfényben, a túlsó part felől állandóan röpködtek a sirályok. Jobbra kezdődött az öböl. Messze a túlsó oldalon megpillantottunk egy fehér házat. Előttünk feltűnt az erdő sötét sávja és a vízen tükröződő sávban egy kis fekete csónak.

A lány haja most is aranyos sisakra emlékeztetett. Ugyanaz a kék ruha volt rajta, mint máskor. A fickó evezett, de minél közelebb kerültünk a csónakhoz, annál biztosabbak voltunk benne, hogy nagyon ügyetlenül dolgozik. Az evező egyenetlenül merült a vízbe és a csónak lassan siklott előre.- Ennek jó fordulónak kell lennie. Ha a közelükbe érünk, majd a vízig fekszünk. A fickó ijedtében kiugrik a csónakból - kuncogott Majom.- Mi elkapjuk a kislányt, a fickó meg fulladjon meg. Az evezővel még segítek is neki - mondta Wladek.

Nevettünk. A vitorla csattogott az árbocon, a kötél csikorgott, az orr alól felcsapott a víz és arcunkra hullt.- Pompás látvány lehet - jegyezte meg Piotr. - Ha valaki a partról nézi a fehér vitorlát, víz fölött repülő madárnak látja. Négyen vagyunk, erősek, napbarnítottak, testünk olyan, mint a bronz. Tetszenünk kellene ennek a lánynak...- Biztosan jobban kíván majd minket, mint azt a dögrováson lévőt. Nézzétek, hogy evez!- gúnyolódott Majom. A Fecske orrában állt. A túlsó parton húzódó sötét erdő hátterében láttuk bronzszínú hátát.- Az ördögbe, ezek az emberek nem veszik észre az eget, az erdőt, ezt a vizet, amely olyan, mint a folyó arany! Úgy viselkednek, szavamra, mintha nem látnának! - kiáltott Wladek.- Nagyon érdekel annak a nőnek a haja- hajtogatta Piotr -, sohasem láttam még ilyen szépet, éjszaka biztosan világít.

Közeledtünk a kis csónakhoz, de még túl messze voltunk, hogy jól láthassuk őket.- Elmondtam már nektek az öreg kínairól meg a prostituáltról azt a viccet? - kérdezte Majom egy pillanat múlva. Megfordult, hátat vetett a partnak és a csónaknak. Hallgattunk. Majom elkezdte: - Az öreg kínai találkozott a prostituálttal...- Úgy látszik, hogy nem látnak - szakította félbe Wladek.- Vagy csak úgy tesznek - tűnődött Piotr -, roppant idegesítő ez. Hiszen remek színben vagyunk. A Fecskének olyan fehér a vitorlája, mint a tej.- Megpillantanak mindjárt - mondta Majom -, észre kell vegyenek. Hallgassátok meg addig a viccet: szóval találkozott a prostituálttal...- várj'- Kiáltott Piotr -, majd elmondod, már közel vagyunk, vigyázni kell.

Mindnyájan a kis csónakot néztük, öreg kis jószág volt, az evezők vészesen nyikorogtak. A lány mozdulatlanul ült a csónak orrában, a fickó evezett. Csak a kutya emelkedett fel, minket nézett.- Szép farkaskutya - jegyezte meg Wladek.

Úgy siklottunk tovább, mintha rájuk akarnánk

futni. Most már jól láttuk őket. A fiatal, sovány, sápadt arcú férfi nem nézett ránk. Amikor az evezőket vízbe merítette, elfintorította arcát, mintha a mozdulat fájdalmat okozott volna neki. Kopott, ócska kabát lógott rajta, bár meleg volt. A lány nagyon szép volt.- Micsoda remek nő! - suttogott Majom.

Aranysisakra emlékeztető haja körülölelte

klasszikus vonalú arcát. Nagy, kék szeme olyan volt, mint a víz és a magas égboltozat.- Milyen szép szeme van! - sóhajtott Piotr.

A kis csónak közelében hirtelen megfordultunk és a Fecske átszelte hullámok rácsapódtak a lányra. Ekkor a szürkezakós férfi felénk fordította arcát. Megpillantottuk szeme gödrét- nagy, sötét szemüregét, amely arcának teljesen halott kifejezést adott. Elszáguldottunk mellettük. Néhány másodpercig tartott az egész, de hallottuk beszélgetésüket.- Mi az? - kérdezte a férfi a lány felé fordulva. - Ki van ott?-Semmi különös, vitorlás - felelt a lány.- Nem nézett ránk, egyetlen egyszer sem pillantott felénk, bár közel voltunk, alig egy karnyújtásnyira.-A, igen, vitorlás - mondotta a fiatal férfi. Elfordult és evezett tovább.-Jobbal húzd - irányította a lány -, kissé balra fordultunk. Erősen jobbra.

Még egy pillanatig ringott a csónak, aztán elcsendesedett. A kutya elfoglalta régi helyét, csak az evezők nyikorgását hallottuk. A nyílt vízre úsztunk. A vitorla csattogott felettünk, a víz futott a suhanó csónak után.- Vak volt - mondta Piotr. - Honnan tudhattuk volna, hogy a férfi vak?

Hallgattunk. Néztük, hogyan tűnik el a kis csónak lassan az erdő sötét hátterében. Köröskörül viliódzott a víz, mint az ezüst, az égen sirályok röpködtek.

Majom lefeküdt a csónak elejébe. A szél, mint forró tenyér, paskolta meztelen hátát.- Isteni élet - mondta Majom -, isteni élet...

Piotr megfordult és merően ránézett.- Legalább egy pillanatig lehetnél elégedetlen - kiáltotta. - A fene egye meg, egy pillanatig, legalább egy pillanatig lehetnél elégedetlen! *

Lengyelből fordította: BÁBA MIHÁLY

;e a varázslóról, akit nyugdíjba küldtek

volt

egy eért igo- gat- zet! en- ik el gyis ;ire, yel- /elö imái >he- vé- áját, íeg- atot oty- ába ülte

íenenni

ébe.

volt,

lyen

lyen

inak

:sot.

>szú

meg

ister

me- i az írás,

aki azonban fiatal kora ellenére kitűnő diplomatának bizonyult: lefelé is, felfelé is nagyszerűen tudott alkalmazkodni.

Mivel a többi bölcs is egyetértőén bólogatott, a királynak nem maradt más választása, mint magához hívatni a varázslót, és közölni vele a tényeket.- Kedves varázsló - kezdte fátyolos hangon s kissé szorongva, mert nem tudta, miként fogadja majd a varázsló a hírt. - Sok jót tettél már velünk...

Kis szünetet tartott, mintha arra várt volna, hogy valaki megkönnyíti a dolgát. A varázsló azonban meg sem moccant. Ült közömbös arccal, s várta a folytatást.-...Emlékszem, egyszer vizet fakasztottál a Szivárvány-hegy tövében. Mindenkit elkápráztattál, sosem hittük volna, hogy ilyen lehetséges. A víz a szivárvány minden színében lövellt az ég felé...- Hát igen - bólintott szórakozottan a varázsló. - Akkor még fiatal voltam, ambiciózus, azt hittem, megváltom a világot. Mintha nem is én lettem volna.- Mindannyiunkat elkápráztatott a tudományod, ó varázsló! - szólt közbe lelkesedést színlelve az a kamarás, aki kitűnő diplomata volt, bár azokra az időkre fiatal kora miatt nem is emlékezhetett. - Igazi csodákat műveltél!- Ugyan, a múlt - legyintett a varázsló. - Semmi az egész...- De, de - erősködött a király.- Csodákat műveltél, ezt senki sem tagadhatja, és itt van végre az ideje, hogy megháláljuk neked.- Ejnye, már megint úgy kiszáradt a torkom - motyogta a varázsló.

A király felemelte a kezét, s a főpohárnok nyomban egy borral feli kupát tett a varázsló elé. De a varázsló ahelyett, hogy kiitta volna, váratlanul az ablakra mutatott. - Felség, az ősz könyörtelen - mondta. - Látod, parkod sétányait már ellepték a rozsdaszínű levelek. Az idő kerekét nem lehet visszafelé forgatni, s ha most megkérdeznéd, örülök-e neki vagy sajnálom, nem tudnám megmondani...

Egy másodpercre csend lett. A király mintha kizökkent volna a szerepéből, de aztán összeszedte magát, s amikor megszólalt, hangja újra méltóságteljesen csengett.- A legfőbb tanács úgy döntött, hogy megérdemelt pihenésedet mindannyiunknak kötelessége élősegíteni.- A legmagasabb kitüntetést kapod meg, a gyémántokkal ékesített aranyvarázspálcát - hízelkedett a legidősebb bölcs, akinek egyébként is legfőbb tiszte a kitüntetések átadása volt.- Ha visszavonulsz, ó varázsló, kedvezményezett nyugdíjat kapsz- biztatta a hopmester is, akit a dolog kezdett rrw untatni. Nem értette, miért kell annyira körbejárni az ügyet. Nyugdíjba megy és kész.

A varázsló ekkor szúrósan a hopmesterre nézett, aki erre lesütötte a szemét, majd zavarában a szakállát kezdte simogatni.

Ekkor különös dolog történt.

A varázsló a serleg után nyúlt- előtte állt, mióta a főpohárnok tele- töltötte -, lassan felemelte, aztán ahelyett, hogy kiitta volna, szájával lefelé fordította. Egy csepp bor sem jött ki belőle, üres volt. Csoda, suttogták

a bölcsek. A varázsló elmosolyodott.-Talán titeket meglep, de ezt a nyugdíjaztatást már én is sürgettem.- Félreértetted - mentegetőzött kissé riadtan a hopmester. - Mi egyáltalán nem sürgetünk, csak izé...- Azt gondoltuk, hogy a sok-sok varázslásban már biztosan elfáradtál- sietett a segítségére a kitűnő diplomataként ismert kamarás. - Hiszen annyira imádtál varázsolni!- Imádott a nyavalya! - legyintett bosszúsan a varázsló. - Világéletemben utáltam azt a sok hókuszpókuszt meg abrakadabrát.

A bölcsek összenéztek. Szemük villanása egyetértést fejezett ki. Szenilis, állapította meg a néma konzílium. Hiába, még a legnagyobbakat is utoléri.- Az az igazság, hogy mindent megtettem azért, hogy nyugdíjba küldjétek. Csak nehezen értettétek meg... Miért néztek rám úgy, mintha nem hinnétek?-Te valóban nyugdíjba akarsz menni’ - kérdezte hitetlenkedve a király

A varázsló felállt és járkálni kezdett fel-alá a bölcsek előtt.- De hát az előbb ti is azt mondtá- tok, hogy megérdemlem. Más szakmában, ha valaki betölti a hatvanat, mehet nyugdíjba. Van, aki még előbb is. Azt csinál, amit akar, kapálgathat, sétálhat, üldögélhet a cukrászdában, nézegetheti a fagylaltozó gimnazista lányokat...- Ó varázsló, de hát miért nem jelezted már valahogy a szándékodat, már régen nyugdíjban lehetnél! - szólt megkönnyebbülten a király.- Jelezni? - csodálkozott a varázsló. - De hát egy ideje már mást sem teszek, mint jelzéseket adok le, akár egy elkeseredett indián. Ti azonban pem voltatok hajlandók észrevenni semmit. A varázspálcát is azért hajítottam a tóba, mert már látni sem bírtam... - Te hajítottad a tóba? - hitetlenkedett a hopmester.- Miért, mit gondoltál, magától repült a tó közepébe?... Egyébként, ha már itt tartunk, elárulok nektek egy nagy titkot: én nem is tudok varázsolni.

A király a váratlan bejelentéstől meglepetésében a jogarában kapaszSzkukálek Lajos rajza

kodott. - Nem, nem - csavargatta a fejét -, te most mindent le akarsz rombolni, azért mert megsértődtél... No és a Szivárvány-hegy a szökő- kúttal?-Egyszerű kis szökőkút. Néhány ezüstpénzért csinálta egy ügyes mesterember. A közlekedőedények elvén alapszik, talán értitek...- És a Feneketlen-tó? Amit a születésnapomra varázsoltál?- Kacsaúsztató - legyintett a varázsló. - A közepén csak nyakig ér a víz. Ha nem lenne annyira piszkos, látni lehetne az alját...- És a bor? Melyet az előbb eltüntettél? - kérdezte a kezdő bölcs, aki a régi dolgokra ugyan nem emlékezett, de az iménti jelenet még mindig foglalkoztatta. A varázsló ravaszkásan elmosolyodott.- A bort?... Ugyan mit lehetne a borral csinálni? Megittam. Akkor ittam meg, amikor ti mindnyájan kifelé néztetek az ablakon, figyeltétek a sárguló faleveleket. Hókuszpókusz!- Ha ez igaz - nézett szét óvatosan a hopmester -, akkor te csaló vagy...

A varázsló kihúzta magát. - Maradjunk annyiban, hogy varázsló vagyok. Nyugalmazott udvari varázsló, akit íi, érdemei elismerése mellett, nyugdíjba küldtök. Ez a cím jobban tetszik nekem...- Dehát megbocsáss, az előbb éppen te mesélted, hogy semmit sem ér a tudományod - védekezett a hopmester.- Nektek én továbbra is varázsló vagyok. A Varázsló, nagybetűvel. Különben ... - fordult vissza az ajtóból -, tudjátok mit? Gondoljátok azt, hogy ez is csak egy varázslat volt... az én hattyúdalom. Szótlanul és döbbenten néztek utána. A varázsló azonban még egyszer visszafordult.- Csaló pedig az, aki vizezi a borát - mondta méltóságteljesen. S ezután már csak a léptei kopogását hallották a rideg palctalépcsökön.

I