Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-09-09 / 36. szám
Tersánszky Józsi Jenő centenáriuma ÚJ szú K evés magyar író mondhat magának olyan összefüggő életművet, mint Tersánszky Józsi Jenő. Sokan ösztönös és antiintel- lektuális írónak tartják, mások erotikája miatt marasztalják el, holott ösztönös tehetsége az alkotó munkában nagyon is tudatos volt. Nem tagadta, hogy az életnek, a valóságnak volt igaz szövetségese. „Magával a való élettel, annak verejtékes és szennyes felével is - írta egy helyütt - én magam százszor közelebbi összeköttetést tartottam fönn, mint a könyvtárakkal. “ Véletlenül lett író és később sem titkolta, hogy pénzkereseti lehetőséget látott az írásban. Eredetileg festőnek készült Nagybányán, s közben gitár- és fuvolaművész is lett. Népszerű ,,regösegyüttesével" budapesti mulatókban lépett fel. Képeskönyv Kabaré nevű együttese a Vígszínházban aratott sikert. Nagybányai éveiről A félbolond című memoár-regényében írt (1947). Pá- tzay Pál biztatására idézte fel a nagybányai festőtelep egykori életét és fénykorát. Már a kötet címével is jelezte, hogy a művészethez megszállottság kell, rátartiság és rögeszme, mert az alkotás magába foglalja az élet kiteljesítésének a lehetőségét, de annak fonákját is. Életét, csavargásainak történetét regényeiben, elbeszéléseiben tárja elénk. Apját és rokonait a bánya foglalkoztatta, szülei a módosabb kispolgárok életét élték. Bohém és zaklatott életet láthatott maga körül, így korán megismerkedett a kártyával, az itallal és örök kísérőivel - a nőkkel. Későbbi regényeiben (Két zöld ász, 1922; Kakuk Marci) szabad és szabados életének, ifjúkorának álmait szőtte tovább. Huszonkét éves volt, amikor a Nyugat közölte első novelláját (Firona, 1910), később versei, elbeszélései és regényei is itt jelentek meg. A prózaíró Tersánszky a hagyományos epikus formákat követi, elmeséli történeteit, bemutatja szereplőit, hőseinek jelleme gyakran csak utólag igazolódik. Előadásmódja csevegő, közvetlen, kerüli a drámai sűrítéseket, az élet sűrűjét keresi, azt mutatja fel, azzal teremt feszültséget. A kisváros a századforduló irodalmának gyakori témája volt. Flaubert- tól Mikszáthig és Móriczig sokan foglalkoztak vele. Az ő kisvárosi hősei azonban mások, mert ezt az életformát nem kívülről, hanem belülről szemléli. Hősei, alakjai nem fölfelé emelkednek, nem a polgári lét langymelegébe kívánkoznak, hanem lefelé törnek, a félbohém és félproletár élet szabadabb körülményei közé. Azokat az embereket mutatja be, akik kívül rekedtek a társadalom törvényes rendjén, szembekerültek a polgári társadalom tilalomfáival, bűnözőkké ugyan nem váltak, de erkölcsi ellenállóképességüket a lét, a fennmaradás gyakran kikezdte. Csavargók, különcök, ré- szegeskedök, szajhák, apró kalandorok műveinek a hősei. Az alvilág női figuráit is új megközelítésben tárja elénk. Megértéssel és nem finnyás megvetéssel, moralizálással kezeli nőalakjait. A legcsúnyábbaknak és elvetemült férfiéhségűeknek is van mentségük, sőt „hitelük". Erotikus témái mélyén a társadalom erkölcsi problémái húzódnak meg. Elbeszéléseinek győztesei az „erősebbek", ahol tisztességtelenségükkel győznek (Makovics szivarja, Grillusz úr sárgarigói). A gyávaságra és félszegségre nem talál mentséget, erőteljes szatírával gúnyolja őket (Jámbor Óska, Figuráék szolgálója, Holnap biztosat mondhatok). A gyávaság és tehetetlenség mögött az emberi megnyomorítás eseteit látja. Első igazi sikerét a Viszontlátásra, drága (1917) című regényével aratta. A kisregényt (Ignotus bíztatására) 1915-ben kezdte írni. A galíciai harctérről - kórházi kezelés után- Losoncra (Lucenec) irányították. Átutazóban Budapesten töltött néhány napot, s Ignotus, a Nyugat szerkesztője frontélményeket várt tőle. Neki azonban ügyelnie kellett arra is, nehogy a frontélményekből hadbíróság legyen. A harctérre önként vonult, nemcsak kalandvágyból, hanem az élménygyűjtés reményében is. A galíciai közel öt hónap azonban rádöbbentette a háború embertelenségére. Itt találkozott először a háború értelmetlenségével és az orosz hadifoglyok szenvedésével is. (Végigharcolta a háborút, 1918-ban közvetlenül a fegyverszünet megkötése után olasz hadifogságba esett.) Tersánszky ügyesen megtalálta a módját annak, hogyan adja közre frontélményeit. Losoncon- mint újonckiképző szolgálatvezető- kezdett hozzá regénye megírásához, befejezni azonban a déli fronton tudta. A haladó kritika osztatlan elismerésben részesítette. Az első magyar regényt látták benne, mely művészien szólt a világháborúról. Ady írta róla: „... hogy a háború mégis el tud férni e regényben - ez a legnagyobb virtus, ezt csinálta meg Tersánszky úgy, hogy: a háború nem fontos. Egy élet fontos, egy sors, egy logikus vagy logikátlan vég, egy történet vagy történetté mái lőtt líra a fontos. “ A regény hőse egy lengyel úrilány (Nelinski Nela), az ö el- züllésének története a háború élményét is magában foglalja. A regény csak közvetetten szól a háborúról. Csak annyit mond el a háborúról, amennyit a front közelébe került lengyel lány érzékel az eseményekből. Először egy léha, romantikus orosz tiszt szeretője lett, később hozzászokott a változatossághoz, barátot, ellenséget egyaránt kiszolgált. Kezdetben még voltak álmai, szerelemre áhítozott, de csak szeretkezések jöttek, ebben a helyzetben aztán első kapcsolata magasztosult föl benne. Tersánszky a kívülálló szemével, egy lány félelmein, szexuális életén keresztül mutatja be a háborút. A háború mocskos, züllesztő, embertelen - jegyzi meg egy orosz tiszt „nem a tömeg dolga, hanem a piócáé". A regény levélfomája kiválóan alkalmas arra, hogy élményeit, érzéseit (monológok és belső párbeszédek formájában) a főhős felfedje barátnőjének. Hasonló a témája később írt regényének, a Margarétás dal címűnek (1929). Egy félig orosz, félig osztrák származású nevelönő a regény hőse, aki a harctér mindkét oldalán jól érzi magát. Nem mártír, akit a körülmények kényszerítettek sorsára, jól érzi magát ebben a szerepben. Ebben a kitűnően megszerkesztett regényben mint „nagy üzlet" jelenik meg a háború, a háborús élmény azonban erőteljesebb a Viszontlátásra, drága című regényében. A háború mellett az erotika a másik meghatározó témája ezeknek a regényeknek. Az erotika más műveiben is visszatér (A céda és szűz, A havasi selyemfiú, Kakuk Marci, a hősszínész). Tersánszky női figuráinak legtöbbje kurtizán, akiket sorsuk örvényként sodor abba az életbe, melyet űznek. A kéj kiszolgáltatottjai, de a „bukott nők" sorsában a tartalmas emberi értékek felmutatását sem mulasztja el az író, jelezve, hogy tisztesség és tisztességtelenség dolgában eltér a véleménye a társadalom álerkölcsétöl, képmutatásától. Munkásságában kiemelkedő szerepe van Kakuk Marci alakjának. Ez a furfangos, a társadalmi élet perifériáján élő gyanús elem, a csavargó típusa a magyar irodalomban jelképes alakká növekedett. Rangos regényhős lett, pedig csak „piaci polgár" volt. Ez a mesehős - akit sokan a magyar 77// Eulenspiegelnek mondanak, vagy Steinbeck hobóival azonosítanak - szemléletében amo- rális, hisz munka és fáradság nélkül szeretne jól élni. A társadalommal való ütközések azonban rávilágítanak arra, hogy a társadalmi berendezés sem erkölcsösebb. A Kakuk Marci ifjúsága volt az első (1923), mely ezt a hőst megjelenítette. (Előzőleg egy elbeszélésben - Ruszka Gyuriék karácsonya - találkozhattak vele.) Ezt követték a későbbi folytatások (Kakuk Marci a zendülök között, 1934); Kakuk Marci vadászkalandjai, 1935; Kakuk Marci kortes- úton, 1937). Az utolsó kötet az An- nuska (1941), majd 1942-ben jelent meg a teljes sorozat. Csak 1966- ban, a tizedik kiadásban jelentették meg Kakuk Marcit színházi kellékes szerepben (Kakuk Marci, a hősszínész), melyért korábban a Szép Szó című folyóiratnak voltak kellemetlenségei. A ,,sógoregyletbe", a vöröslámpás házba látogató Kakuk Marci története ma már derűs, ám erotikájában szolid, „tartózkodó" regénynek számít. A Kakuk Marci sikere meghatározó volt Tersánszky pályáján. Móricz írta 1922-ben a Nyugatban megjelent folytatásról: „Sohasem volt magyar iró, aki ezt a legmélyebb réteget, a koldusok, csavargók, hülyék, sár-lakók világát oly közelről és oly édes-otthonisággal ismerte volna, rhint Tersánszky. “ V an egy másik, kedves hőse Tersánszkynak, éspedig Gazsi, a Legenda a nyúlpaprikásról (1936) hőse. A jámbor együgyűek világát éli, a munkában elnyűtt naiv kondásét, az élhetetlen falusi emberét, akinek életét „legendává" fokozza az író. Ezzel jutalmazta földhözragadt sorsát és tiszta emberségét. Gazsi képtelen a kakukmarcis vagányságokra, úgy enyhít magányán, hogy egy kis vadnyulat szelídít meg. A gróf kisasszony jótékonysága (aki nyulastul befogadja őt a palotába) már a legendák világának kelléke. A felszabadulás után jelent meg egyik legérdekesebb regénye, az Egy ceruza története (1948). A regény az olasz fronton játszódik. Páratlan leleménnyel egy kallódó ceruza mutatja be a háború haszonélvezőit, csalóit, harácsolóit, a diszkréten működő tiszti bordéllyal együtt. Tersánszky kísérletet tett arra, hogy megírja második világháborús élményeit és a pesti ostromot (III. Bandi- ka a vészben, 1947; Egy kézikocsi története, 1949). Ez a vállalkozása azonban kevésbé volt sikeres. írókról, kortársakról szól a Nagy árnyakról bizalmasan (1962) című kötete. Életem regényei címmel (1968) önéletrajzi jellegű írásait adta közre.' Más művei is megjelentek (Egy biciklifék története, 1955; Illatos levélkék, 1958; Sarkanytúvirág, 1963 stb.), s mint ifjúsági író is népszerű volt, főleg a Misi mókus kalandjai című művével. abados, semmiféle konvencióhoz nem igazodó életvitele hűen tükröződik műveiben. A pikareszk regény műfajának felújításával, a lazán összefüggő kalandokba szőtt izgalmas történeteivel a lét lényegi rendetlenségeit akarta megmutatni. „A véletlenek zűrzavarát figyelni lehet - írta a Vadregény utószavában -, de szabályt kiépíteni belőle szinte ezret lehet, kinek-kinek lelkülete, sejtelme, rémledezései, álmai, sóvárgásai, szeszélyei szerint..." Ezt tette ö is, kifogyhatatlan mesélő kedvvel, együttérző derűvel vagy gúnnyal és csendes, csillogó humorral, ösztönösen és tudatosan. Rendelkezett azzal a páratlan erővel és képességgel, amelynek révéri a szenvedések és kiszolgáltatottságok ellenére is győztesnek érezheti magát az ember. FÓNOD ZOLTÁN A kislány erélyesen csöngetett. A nagymama riadtan koco/1 gott ajtót nyitni. Vörös arccal, feldúltan állt az ajtóban Évi ke.- Mi történt? - kérdezte izgatottan nagymama. - Na, gyere be, leikecském.- Nagyi, Tériké elvesztette a kulcsát, visszamentünk az iskolába, ott is kerestük, meg az utcán is, de nem találtuk sehol. Most nem tud bemenni a lakásukba.- Milyen Tériké?-Jaj, hát a harmadikról. Nem osztálytársam, de mivel egy házban lakunk, mindig együtt jövünk haza.-Aha. És? A nagymama kinézett a folyosóra. A lift mellett egy soványka, nyúlánk kislány álldogált.- Bejöhet, amíg a szülei megjönnek?-Be - bólintott a nagymama. - Jöjjön csak az árva.- Ő nem árva, csak elhanyagolt gyermek - mondta pattogó szavakkal Évike, aztán vékony hangon kiáltotta: - Tériké, gyere. A konyhában telepedtek le. A nagymama megmelegítette Évike ebédjét, de a szülőkéből is elcsípett egy keveset, hogy jusson a kizárt kislánynak is. Jóízűen ettek. A nagymama boldogan nézte őket.- Egyetek csak, leikeim, hozok még.- Na, mit mondtam? Az én nagymamám olyan, de olyan, hogy párját nem találod - súgta Évike. Egy pohár szörpöt is kaptak, aztán a nagymama betessékelte őket a szobába, hogy rendet csináljon a konyhában, de nem tudott semmihez kezdeni. Nyugtalan volt. A gyerekek után ment, letelepedett melléjük.- Mond csak, Tériké, gyakran előfordul, hogy elveszíted a kulcsodat?- Nem, mert eddig a nyakamban hordtam egy szalagon, de mostanában már a táskámba teszem, nem vagyok már dedós. Apu is, meg anyu is dolgozik. Most meg mind a ketten második műszakba is járnak, mert ki akarják cserélni a kocsit.-No persze - bólogatott a nagymama. - Törekvő szüleid vannak... Évike harsányan felkacagott.- Nagyi, te ezt nem érted. Törekvő szülők? Hm, Tériké te mit szólsz ehhez? Ismered még egyáltalán őket? Mire te felébredsz. már nincsenek otthon. Egy cédula vár az asztalon, hogy mit reggelizz, mit ebédelj, hogy tanulj és zárd el a gázt, meg, ha lefekszel, akkor hagyd égve az előszobában a villanyt. Szóval nem találkozol velük este, igaz? Mondd csak nyugodtan. Reggel megint nem látod őket és így megy ez hétről hétre. A nagyi összecsapta a kezét.- Te jó ég, akkor te...- ... elhanyagolt gyermek, ezt így mondják, nagyi - jegyezte meg Évike kipirulva. - Nekem nagyon jó dolgom van, mert itt vagy te. De nagyi, ha te nem lennél, én már régen megszöktem volna. Egész délután, egész este egyedüli Szörnyű lehet!- Node, Évike! Megszökni? Hogy jut eszedbe ilyesmi?- Ó, néni kérem, én már kétszer megszöktem. Egyszer nagyon megijedtek anyuék, mert két napig nem találtak. Elmentem keresztanyuékhoz. Azt mondtam, hogy szünet van az iskolában, mert tatarozzák, apuéknak meg el kellett utazniuk. Harmadnap a rádióban is bemondták a nevemet. Kerestek. Akkor keresztapu kocsiba ültetett és hazavitt. Juj, micsoda sírásrívás volt, meg kiabálás, de keresztapu mellém állt. Azt mondta anyunak meg apunak: miért nem vigyáztok a gyereketekre? Güriztek, az isten tudja, hogy miért, a gyerekre meg rá se néztek. Hallom, hogy néha hetekig nem látjátok egymást, csak leveleztek egymással. Akkor meg minek akartatok gyereket?- Szentisten - rémüldözött a nagymama. Tériké nevetett.- De utána két hétig nagyon jó volt. Anyu szabadságot vett ki, otthon volt, mindig ebéddel várt, segített megcsinálni a leckét, meg kikérdezte, csak azt nem szerettem, amikor prédikálni kezdett, hogy legyek jó kislány, tanuljak szorgalmasan, mert ők értem ölik magukat. Azt akarják, hogy nekem jobb legyen, hogy meglegyen mindenem. Még egy-két év és akkor már nem fognak ennyire hajtani, sokat leszünk együtt. De mikor? Néni, kérem, tessék megmondani, hogy mikor? Amikor én már nagy lány leszek, talán férjhez is megyek? Akkor már minek maradnának otthon. Akkor már rám nem kell vigyázni. Persze, Évinek jó, mert ha a szüleit nem is látja gyakran, de itt tetszik lenni vele, meleg ebéd várja, nem kell neki megmelegitenie a tegnapról maradt ételt, amit már se testem se lelkem nem kíván. Vagy süssek magamnak szalonnát, rántottál, meg szaladjak kenyérért, tejért, ha elfogyott és anyuék elfelejtettek venni. A leckével sem törődnek, ha megcsinálom, jó, ha nem, akkor az én bajom, nekik nincs idejük velem foglalkozni. Sápadt volt a nagymama, csak a tekintetében lobogott egyre jobban egy kis szikra. Mi lesz ezekkel a gyerekekkel? - töprengett. Szökni, menekülni akarnak, de hová? Hol lesz nekik jobb, mint itthon? Este, ha hazajönnek a szülők, beszélni kell velük. Persze, csak akkor, ha már Évike alszik. Megmondja, hogy már fáradt, nem bírja úgy, mint régebben, s jöjjenek haza korábban, szombatra meg vasárnapra ne vállaljanak semmiféle különmunkát. És akkor elmondja nekik a Tériké esetét, a szökését, hogy ne várják meg, amíg Évike is megszökik.- Na, jól van gyermekeim, most tanuljatok egy keveset, és ne felejtsétek el: a szülök, az édes szülők, mégis csak a ti javatokat akarják. Kiment a konyhába. Azt már nem látta, hogy a két kislány halkan kuncog: „A mi javunkát?" BÁBA MIHÁLY 988. IX. 9. AZ ÉLET SZÖVETSÉGESE
