Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-09-09 / 36. szám
Az ezerarcú Ginza Mint már bevallottam, olyat kértem, ami miatt ,,elvesztettem arcomat". De ez akkor sem érdekelt, és bevallom, most sem. Mert a sok felejthetetlen emlékem között a családlátogatás ma is vezető helyen áll Amikor Szuzi-szan idegenvezető- nőnk megtudta óhajomat, nagyon csodálkozott és mondanom sem kell, nem lelkesedett. S mivel nem tágítottam, úgy oldotta meg a kényes kérdést, hogy meghívott - férje jóváhagyása után - otthonába. A házigazda, egy nagyvállalat tisztviselője, este 9 órakor jött értünk (tolmáccsal mentem) egy csodaszép Mazda autóval és mosolyogva, udvariasan meghajolva biztosított arról, mennyire örül a megtiszteltetésnek, hogy kíváncsi vagyok szerény hajlékára. Én is meghajoltam, és én is biztosítottam mindenféléről, miközben görcsbe rándult az arcom a kedélyes mosolygástól, majd megkönnyebbülve süppedtem a kocsi bársonyülésére. Több mint egyórás autózás után egy modern lakótelepi ház alagsorában szálltunk ki a kocsiból. Gyorsfelvonó vitt a tizenvalahány emeletes ház tizenegyedik emeletére. Az, hogy nem tudtam megállapítani, hány emeletes is a ház tulajdonképpen, nem az én hibám. A nyomógombokon japán írásjelek voltak, s kérdésemmel ismét illetlenséget követtem volna el. A japán lakások köztudottan kicsik. Vendéglátóim lakása sem volt nagy, mégha nagyobb volt is az átlagosnál. Minden szoba nagysága tatamiban mérhető, ami annyit jelent, olyan nagy a szoba, ahány tatami fér el benne. A gyerekszobába rendszerint kettő és fél, a nappaliba négy. Érdekes volt megfigyelni a tolóablakokat és ajtókat. Természetesen, mihelyt beléptünk a lakásba, le kellett vennünk a cipőt, hiszen a földet borító tatamira csak harisnyában szabad lépni. Amikor Szuzi- szannak és a házigazdának átnyújtottam apró ajándékaimat (előre készültem a látogatásra, s tudtam, hogy az ajándékozáskor nem az ajándék tárgya a lényeg, hanem inkább a csomagolás), zavarban voltak, mondták, náluk nem szokás külfölditől - gajdzsintól - ajándékot (Jirí Zák és a szerző felvételei) IX. 9. elfogadni. Amikor túlestünk az ajándékozáson, megmutatták lakásuk egy részét. A két nappali egyikét alacsony bútorgarnitúrával, ülőalkalmatossággal rendezték be, s nekem az örömtől repesett a szívem, hogy végre nem kell a sarkaimon, egyenes háttal ülve szenvednem. Sajnos, ezt a szobát csak megmutatták, a beszélgetés az eredeti japán stílusú nappaliban folyt. Láthattam a hálószobát is, amelyben a tatamira terítenek egy vékony matracot, arra kerül a lepedő, a hengeralakú párna és a vékony pehelypaplan. A japán családokban reggelenként egyszerű az ágyazás, a fekhelyet felgöngyölítik, s a fal melletti kb. 50 cm magas szekrénybe helyezik. Levetett ruhájukat pedig katonásan összehajtják, s maguk mellé helyezik. A fürdőszoba elég tágas - a japánok közismerten tiszták - bőven jut hely a műanyagból készült automata mosógépnek, de még a virágnak is. Igaz, a vízmelegítő tartályok vagy az erkélyen, vagy a háztetőkön találhatók. S még egy érdekesség. Tokió lakásaiban nincs központi fűtés, s állítólag csak nagyon kevesen vásárolnak villanymelegítőket. A gyerekszobáról, annak ellenére, hogy a papírfalakon keresztül láthattam a bentlévők árnyékát, nem mondhatok semmit, mert oda nem vezettek be. Miért? Talány, de megkérdezni ismét illetlenség lett volna. Attól féltem csupán, hogy nem mutatják meg a konyhát. Szerencsére nem így történt. A japán konyhában, bár a lakás legkisebb helyisége, minden megtalálható. Az óriási hűtő és mélyhűtő, a mikrohullámú sütő, a kétféle, kisméretű mosogatógép (a japán tálakra és evőpálcikákra, illetve a normál, nálunk is használt edényekre), a kávéfőző, az automata rizsfözö fazék stb., melyek működtetése egyszerű. A háziasszony, mielőtt elmegy hazulról, a fazékba helyezi a szükséges nyersanyagot, beprogramozza, mondjuk délre, s biztos lehet abban, hogy a rizs délre el is készül. Persze vég nélkül sorolhatnám a hasznosabbnál hasznosabb segédeszközöket és csak azért nem teszem, mert nem akarom fájdítani a háziasszonyok szívét. Azt meg sem merem említeni, hogy ha valaki halványlilában képzeli el konyháját, az egész berendezést megvásárolhatja halványlilában. A császári palota kapuján egy évben kétszer léphet be a halandó: újévkor és Hirohito császár születésének napján 4fe 1 r f M Hé-. 11 > Szuzi-szan zöld teát szolgált fel, s a szoba sarkában térdelve várta férje utasításait. Annak esze ágában sem volt közénk hívni, amikor szüksége volt valamire, erélyesen egyszavas utasításokat osztogatott. így került asztalra a rizsbor, s a különböző halételekből készült falatkák. S közben kortyolgattuk a gőzben felmelegített szakét (illő úgy mondani ószaké), röviden felvázolta a japán ember életét.- Fő erényünk a takarékoskodás - állította büszkén, majd hozzáfűzte azt is, hogy erre kényszeríti őket az élet. A szülők mindent megadnak gyermeküknek - két gyerek a jellemző -, de segítik idős szüleiket is, hiszen tudják, hogy a nyugdíjból megélni nem lehet. A nők addig dolgoznak, míg férjhez nem mennek, s mihelyt gyerekeik középiskolások lesznek, ha tudnak, ismét munkába állnak. Ritkán kerülnek vezető beosztásba, többnyire még az egyetemet végzettek is, csak titkárnőként helyezkednek el. A házigazda bevallotta, hogy a statisztikák szerint Japánban több mint egymillió a munkanélküli, hiszen a kisvállalatok nem bírják a konkurenciaharcot, tönkremennek. Beszélt a mamutvállalatok foglalkoztatási rendszeréről is. Aki egyszer egy ilyen nagyvállalat alkalmazottja lesz, annak nem kell tartania az elbocsátástól. Legyen az munkás, művezető vagy igazgató. A vállalat gondoskodik a munkásokról, hozzájárul utazási költségeikhez, fedezi ebédjüket, vállalati kölcsönökkel támogatja őket, s az emberi szervezetre veszélyes munkahelyeken robotokat dolgoztat. Az is igaz, hogy a gépekben a biztos státussal nem rendelkezők vetélytársat látnak. A nagy cégeknél a munkások részt vesznek az irányításban is, nem csoda, hajtja őket a jobbat, többet, gyorsabban jelszó.- A gazdasági életben az export élet-halát kérdés. Mi csak csúcsminőségű áruval jelentkezhetünk mind a hazai, mind a külföldi piacokon, amit tudatosítunk is. El sem hiszik, milyen mértékű ösztönzést ad az, ha a kiváló dolgozók fényképe a faliújságra kerül?! A többiek mozgósítják tartalékenergiájukat, s maximális intenzitással dolgoznak csak azért, hogy az ő fényképük is oda kerüljön. Természetes, hogy .túlóráznak. Tény, hogy a gyárakban bizonyos beosztásig pénzért, míg feletteseik kötelességtudatból - a túlóra már az alapbérükben van és gondolni kell arra is, milyen példakép válna abból a főnökből, aki míg a többiek dolgoznak, pihenni tér. Beszámolt a gyári közösségek alakulásáról, hogy sokan pénzüket, keresetük egy részét is a vállalatba fektetik. Nem csoda, hogy magukénak érzik a gyárat. A munkások öntudata nagy, s tulajdonképpen egyenlőség uralkodik az üzemekben. Egy a fontos, a minőségi munka. Megtudtuk azt is, hogy a dolgozók munka után kis csoportokba verődve betérnek egy- egy bisztróba, ahol esznek, isznak, miközben megtárgyalják a napi eseményeket, majd sokan kissé kapatosán este kilenc-tízkor hazatérnek. Az évi szabadságukból csak néhány napot merítenek, de akkor a családnak, a sportnak élnek. - Azért nem mennek szabadságra, mert félnek, kiderül, hogy nem nélkülözhetetlenek - súgta nagyon halkan a tolmácsnő. szerinti illemre tanítja. Ennek kapcsán ismét egy történetet kell elmondanom. A metrón utaztunk, s az üléseken tinik ültek. Amikor felszállt egy terhes, kisgyerekét cipelő fiatalasszony, nem mozdult egyik se. Felpattantam a helyemről, s az üres ülésre mutattam. A fiatalasszony, mivel látta, hogy szívességet teszek neki, nem akarta elfogadni a felkínált helyet. Mentegetőzött, mosolygott és hajlongott. Én erősködtem, mosolyogtam és hajlongtam, míg végre leült. De kezét rátéve kisgyermeke A hagyományos éttermekben párnákon ülnek a vendégek Szinte ugyanezt mesélte másik vendéglátóm, Josido Mijuki idegen- vezetőnő édesapja, aki bevallotta, hogy az ö apja munkából hazaérve csak annyit mondott feleségének: papucs, fürdő, ágy. S a mama tudta, hogy le kell húznia a férje cipőjét, kádba kell kísérnie, s meg kell ágyaznia. - Mi azért másképp élünk - nézett felesége felé, aki a konyhában szorgoskodott. De amíg a gyerekszobába ment, ahonnan csörömpölés hallatszott ki, a felesége szemlesütve elárulta, tény, hogy másképp élnek, mint a szüleik, de ha a férje történetesen a szakétól vagy a sörtől „fáradtan" tér haza, ha enni kér, ó eteti meg. - Jelenleg nem dolgozom, csak ha a gyerekek felcseperednek. A család kényelmes életét biztosítom. Nem könnyű a japán nők élete Míg Párizsban tanultunk, elhatároztuk, másképp élünk, de visszatérve nincs erőnk megváltoztatni a hagyományokat. Majd talán a gyerekeink... A világon szinte mindenütt jó gyereknek lenni, de Japánban talán a legjobb. A gyerek-anya kapcsolat nagyon erős, ami azzal is magyarázható, hogy az anya vállán, mellén hordja kicsinyét. A gyerek csecsemő korától szinte csak az anyja hangját hallja, ő dalol, verseket mond neki. És természetesen a hagyományok fejére felém biccentette - meghajlásként. A gyerekeket - a szó hazai értelmezése szerint - nem nevelik. A gyereknek mindent szabad, de ők mégsem rosszalkodnak (mert nem látnak maguk körül rosszalkodni senkit sem), illedelmesen játszanak a csodálatosan felszerelt játszótereken. Többnyire kövérek a sok édességtől, de amikor hatéves korukban iskolába kerülnek, a súlyfölösleget elveszítik. Az iskolákban megszűnik gondtalan életük, hiszen naponta bizonyítaniuk kell. Elegendő, ha csak az írásjelek elsajátítására gondolunk, ami nem egyszerű feladat, s tulajdonképpen sohasem ér véget. Bizony a középiskolásoknak 1910 írásjelet kell felismerniük, ha legalább el akarják olvasni az újságokat. A szépiradalmi művek olvasásához már 5000 írásjel ismerete szükséges. A fiatalok közel 50 százaléka mégis egyetemeken tanul, ahová állítólag bejutni nem protekció, hanem csak tudás alapján lehetséges. De még a végzettség sem jelenti azt, hogy munkához jutnak, a nagy vállalatok vezetői szigorú felvételi vizsgákon választják ki a megfelelő munkatársakat. Mig az ifjúból kenyérkereső válik, addig a szüleivel él, ők tartják el, s látják el mindennel. - Adunk, hogy kapjunk, ez nálunk hagyomány - hallom még ma is Szuzi-szan magyarázatát. PÉTERFI SZONYA * '. |] ____ ___ . _ . _ _ ^ M JbMMKM | g 4
