Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-09-09 / 36. szám
A tornóci (Trnovec nad Váhom) manifesztáció — ötven év távlatából A dél-szlovákiai magyar lakosságnak a Csehszlovák Köztársaság melletti elkötelezettségét demonstráló tornóci tüntetése szinte szimbólummá nőtt. A kommunista lapokban megjelent korabeli élénk, színes írásokból sugárzik a manifesztáció lelkesítő hangulata. Aligha véletlen, hogy a belőlük vett terjedelmes idézetek sűrűn átszövik az akkori eseményeket felelevenítő, mai publicisztikai visszatekintéseket. Sót, nemritkán az elemző írásokat is áthatja a kor pátosza. Az olvasók érdeklődésére tart számot a politikai megmozdulás részeként bemutatott kultúrműsor tarkaságának felvillantása, a komáromi (Komárno), érsekújvári (Nővé Zámky) és a trnavai munkásegyletek, táncegyüttesek és szavalókörök fellépésének közel hozása örvendetes, hogy több írásban azoknak az ismert és kevésbé ismert résztvevőknek az emlékképei is felbukkannak, akik hetekig tartó áldozatos munkával és a szerény anyagi lehetőségeket meghatványozó sok-sok leleménnyel megszervezték e nagyszabású megmozdulást. Időben távolodva az apró emberi mozzanatokra érzékeny elevenséggel él a tornóci manifesztáció hagyománya. S önkéntelenül is felvetődik a kérdés: vajon, miben rejlik ennek az eseménynek a közösségi hatóereje? Az internacionalista összefogásra szólító erkölcsi példaadás az, amely Tornócnak egyaránt életre hívója, éltető eleme és kiteljesítóje. S ez talán valamiféle fluidumszerű kisugárzás? Tudjuk, a történelmi tetteknek és magatartásnak korabeli és jelenbe nyúló társadalmi összefüggései vannak. S ezek nem ragadnak meg egy-egy eseményszálnál. Folyamatokat ölelnek fel, amelyek nem mindenben azonosak megjelenési formájukkal. Sokszor képlékennyé válnak, majd búvópatakszerúen törnek a felszínre. S alighanem így válik érzékelhetővé a tornóci manifesztáció jelentősége és hagyatéka is. A fasisztaellenes népmanifesztációk a közvéleményformálás fontos tényezőjének számítottak. Társadalmi kihatásukat azonban nem x szabta meg valamiféle eleve elrendeltetésszerúséggel a résztvevők száma, áldozatkészsége és odaadása. Hiszen maga a polgári csehszlovák kormány, a henleinisták visszaszorítására törekedve, a fasisztaellenes fellépések tilalmát is hatályba tudta léptetni. Az utolsó ilyen jellegű megmozdulás 1938. szeptember 11-én zajlott le. A korabeli elszántságnak a mai nemzedékeket is lenyűgöző ereje nem lehet akadálya a történészeket társadalom-pszichológiai fejtegetésekre indító késztetéseknek. Érdemes idézni Zdenka Holotíková tanulmányából: „Az a hangulat, az a légkör, amely szónoklatok, határozatok, jelszavak és táviratok hatására izzó lelkesedéssel telt meg, a manifesz- tációk után, amikor a résztvevők visszatértek a gondokkal, megpróbáltatásokkal teli mindennapi életbe, ahol nem szabadulhattak a destruktív erők hatásától sem, ismét semmivé lett. Ezeknek az erőknek gyakran jól megfogalmazott nem egy szólama, az ember lélektani, törvényszerű jelenségeinek figyelembe vétele, a nemzeti érzékenység állandó izgatása sikeresen vette fel a versenyt a demokratikus front jelszavaival." A tornóci népgyűlés nem változtathatta meg a dél-szlovákiai magyar lakosságon belüli politikai erőviszonyok alakulását. Az irredenta elemek nacionalista demagógiája felülkerekedett. A csehszlovákiai kommunistáknak a fasizmus elleni népfront létrehozására irányuló igyekezete azonban nem veszett kárba. Közvetlen, de később gyümölcsöző tanulságokkal és felismerésekkel szolgált. Hozzájárult ahhoz, hogy a munkásosztály vezető ereje a fasiszta rémuralom elleni széles nemzeti összefogásért küzdve, majd a győzelmes februári napokban tetöződő demokratikus, forradalmi átalakítást szorgalmazva az egész társadalom élére kerüljön. Persze, ez a folyamat korántsem volt egyenes vonalú. A fasizmus elleni burzsoáziát is magában foglaló nemzeti összefogás folytán a nemzeti és demokratikus forradalom időszakában a dél-szlovákiai magyar lakosság súlyos helyzetbe került. A szocialista hatalomátvételt követően vált a dél-szlovákiai haladó erők fasizmus elleni, a Csehszlovák Köztársaság melletti kiállása eszmei-politikai hatóerővé, a szocialista hazafiságot tápláló hagyományforrássá. S ebben egyre növekvő szerepet kapott a konkrét nemzeti-nemzetiségi kapcsolatokban testet öltő csehszlovák államiságértelmezés. Ilyen összefüggésben válik anyagi valóságként is érzékelhetővé a dél-szlovákiai magyar dolgozóknak a köztársaság védelmében játszott fasisztaellenes szerepvállalása és a szocialista jelenünk közötti szerves kapcsolódás. A polgári Csehszlovák Köztársaságban a cseh finánctöke uralmából fakadó nemzetiségi politika, a szlovák nemzet alárendelt helyzete, és a nemzeti kisebbségek elnyomása különösen a fasizmus németországi uralomra jutása után veszélygóccá vált. A hátrányos helyzetbe került burzsoázia szeparatista és irredenta erői ekkor már - a nacionalista demagógiával élve - nemcsak nagyobb gazdasági és politikai hatalom kicsikarására törekedtek. A polgári-demokratikus rendszer felszámolására, a köztársaság létére törtek, számítva a terjeszkedő fasiszta Németország segítségére. így vált égetően szükségessé a köztársaság népeinek összefogása, ami szerves részévé vált a kommunista népfrontpolitikának, a honvédelem népi, jakobinus programjának. S ez értelemszerűen magában foglalta a nemzetiségi sérelmek orvoslását. A lényeget megragadva fogalmazott Klement Gott- wald:,, Hogyan akarod védeni a köztársaságot, hogyan akarod nemzeteit rábírni a köztársaság védelmezésére, ha különbségeket teszel köztük?" Az uralkodó körök viszont abban az illúzióban ringatták magukat, hogy a köztársaság az adott viszonyok változatlan fenntartásával, a jogos nemzetiségi igények kielégítése nélkül is megvédhető. A köztársaság népeinek felsorakoztatása tehát együtt járt e követelmények teljesítésének kikényszerítésével. A nemzeti és szociális demagógiát hatástalanító eme feltétel megteremtését meghatározóan befolyásolta a kommunista párt nemzetiségi programjának kikristályosodása. A pártnak a nemzetiségi elnyomás elleni harcát hosszú időn át a szocialista'forradalom közvetlen, demokratikus átmenetek nélküli megvalósítását szorgalmazó stratégiai-taktikai irányvétel szabta meg. A forradalmi perspektívákat és a tömegek harci felkészültségét túlbecsülő orientáció a nemzetiségi politikát is a tőkés rendszer azonnali felszámolásával kötötte össze. Olyan célokat tekintett napirenden levőnek, amelyek egyet jelentettek a szocialista forradalom azonnali győzelmével. A kommunista párt által kitűzött nemzetiségi követelések - legtöbbször a nemzetiségi egyenlőség szociális vonatkozásaira szűkítve - nem a polgári rendszer adta lehetőségek kihasználására szú ---------------a * Az 50. évforduló alkalmából tartott szemináriumi előadás rövidített szövege épültek. A mozgósítás, a harcba szólitás puszta eszközeként kaptak szerepet. így valójában tényleges nemzetiségi program nem is születhetett, mert a hangsúly a részkövetelések forradalmi lendítőerejére helyeződött, s a rendezés a forradalom utáni időszakra halasztódott. S ez együtt járt az absztrakt, a valóságtól elszakadó elképzelések hirdetésével. Ez a platform megnehezítette a nemzeti.és nemzetiségi közösségek valamennyi demokratikus rétegének egységbe tömörítését, s a nemzetiségi elnyomás elleni harcot az öntudatos proletariátusra korlátozta. Az új népfrontos irányvonal viszont a nemzetiségi problémák olyan megoldási lehetőségeinek keresésére ösztönzött, amelyek elfogadhatóak voltak a szocialista forradalom eszméjétől távol álló rétegek számára is. S ez radikális fordulatot eredményezett a párt egész nemzetiségi politikájában. A csehszlovákiai kommunisták számára elengedhetetlenné vált a polgári demokratikus rendszer keretei közötti fokozatos szerkezeti átalakulás programjának kimunkálása. A szlovákiai kommunisták ez irányú igyekezete a Szlovákia gazdasági, szociális és kulturális felvirágoztatásának terveként ismertté vált dokumentum kidolgozásában öltött testet. A CSKP Banská Bystrica-i össz-szlovákiai Tornócon szeptember 4 (V*SttHyci férte) A tornóci béketüntetés plakátja, Lörincz Gyula alkotása konferenciáján elfogadott nemzetiségi program a cseh országrészek és Szlovákia közötti különbségek felszámolását, az iparosítást szolgálva olyan intézkedéseket helyezett kilátásba, amelyek fokozatosan túlnőttek volna a polgári demokratikus rendszer keretem. A terv, amint azt a szakirodalmi értékelések hangsúlyozzák, objektíve későn érkezett. Már nem akadályozhatta meg a későbbi fejleményeket. Persze nem téveszthető szem elöl: a kihatásában rejlő lehetőségeket lényegesen befolyásolta, hogy a párt akkor még nem érzékelte kellőképpen a nemzetiségi kérdés súlyát és teljes bonyolultságát, nem tudatosította eléggé azt a szerepet, amelyet az egyes nemzeti és nemzetiségi közösségek a köztársaság épségének megóvásában betöltenek. q ehszlovákia Kommunista Pártja 1938 nyarán jutott el a csehO szlovák államiság és a cseh-szlovák viszony közötti összefüggések tisztázásához. Ekkor fogalmazódott meg a cseh és a szlovák nemzet együvé tartozásának az a tudományosan megalapozott koncepciója, amely egyaránt elutasította az egységes csehszlovák nemzetfelfogást és a ludákok szeparatizmusát. Ez az elmélet, melyet Klement Gottwald az 1938 júliusi kassai (Kosice) manifesztációt megelőzően a párt szlovákiai vezetőségi ülésén fejtett ki, a két nemzet viszonyát a csehek és szlovákok nemzeti-politikai közösségeként jellemezte. Ez magában foglalta a szlovák nemzet egyenjogúságának elismerését, az „egyenlő az egyenlővel" elv érvényesítését. A kommunista párt ezzel eljutott ahhoz a felismeréshez is, hogy a csehszlovák államiság megőrzésének meghatározó tényezője a csehek és szlovákok testvéri kapcsolatának szorosra fűzése. Ugyanakkor tisztázódott a nemzeti és nemzetiségi közösségekre háruló, a köztársaság megvédésében betöltendő szerepük is. A nagyszámú német kisebbséget elárasztó métely, az a fenyegető veszély, hogy a náci Németország terjeszkedésének eszközévé válik, ugyanis a cseh-szlovák viszonyban meglevő feszültség érezhető lebecsüléséhez vezetett. A párt gottwaldi vezetése 1938 nyarán ráébredt, hogy a henleinisták mozgalma és a dél-szlovákiai magyar irredentizmus befolyása a cseh-szlovák ellentéteket kihasználva, azok kiéleződésével párhuzamosan erősödik fel. Ebből adódott a nemzetek és nemzetiségek összefogásának tá- gabb és rugalmasabb értelmezése. A kommunista párt konkrét lépéseket tett, azt a tényt tudatosítva, hogy a cseh és szlovák nemzet közé Hlinka néppártjának vezető körei, a legreakciósabb szlovákiai kártevők vernek éket. Eltérő magatartással közeledett a Hlinka párt egyszerű tagjaihoz. Igyekezett leleplezni azt az ellentétet, mely akkor a reakciós vezetőség szándékai és az egyszerű, az autonómia követelésétől égető gondjaik megoldását váró tagság között mutatkozott. A kassai manifesztációt követően a szélesebb nemzeti keretekben mozgó gondolkodást egyes történészek az utóbbi időben a népfront dimenzióinak kitágulásaként értelmezik, a későbbi nemzeti front ismérveit vélik felfedezni benne. Persze a kommunisták ekkori felfogásában az összefogás nemzeti és nemzetiségi keretei meglehetősen egybemosódtak, magukba foglalták valamennyi demokratikus erőt és politikai pártot, a kollaboránsokat és árulókat kirekesztve. A cseh-szlovák nemzeti politikai közösség koncepciójának kidolgozása együtt járt a nemzetiségi kisebbségek államalkotó szerepének tisztázásával és tudatosításával is. A nemzetiségi kisebbségek fasizmus elleni felsorakoztatása, a velük való korábbi kapcsolatok megszilárdítása a cseh és szlovák nemzet közös feladatává lépett elő. Magával vonta azt a követelményt, hogy épp maguk a cseh és szlovák nemzet képviselői szánjanak síkra a kisebbségek jogaiért. Ez a posztu- látum a kommunista párt nevében a parlament ülésén is elhangzott. A nemzeti és nemzetiségi közösségek összetartásának útjait kereső igyekezet reagálás volt a köztársaság létét fenyegető közvetlen veszély fokozódására. A tömeges megmozdulások szervezése is ebben a helyzetben vált mind erőteljesebbé. A tornóci béketüntetéshez is ez adta a meghatározó ösztönzéseket. Persze nem téveszthető szem elől a nemzetek és nemzetiségek együttélését a csehszlovák államegység megszilárdításával egybefogó koncepcionális előrelépés hatása. Igaz, hogy a manifesztáción elhangzott beszédekben nem fedezhetők fel erre utaló közvetlen nyomok. Felesleges és értelmetlen lenne az ilyen irányú bizonyítékok erőltetett keresése. Figyelemre méltó mindazonáltal a nemzetiségi és internacionalista jelleg összekapcsolása, a rendezvény dél-szlovákiai indíttatása. Ebben a kassai manifesztáció nem elég markánsan kidomborodó arculatának tanulságai is tükröződtek. A tornóci nagygyűlés az előkészületek gondosságával, jellegének határozottságával, a nemzetiségpolitikai elvek további kikristályosodását segítő potenciális ösztönzéssel szolgálhatott. I smeretes, hogy a gyűlés föszónoka - akinek magyar nyelvű beszédéhez szorosan kötődtek a szlovák, cseh és német antifasiszták felszólalásai - Major István volt. Ez a kommunista néptribun, akinek egyénisége mind a gazdasági válság, mind pedig a népfrontpolitika idején integráló szerepet töltött be, azonosulni tudott a közös, valamint a sajátos nemzeti és nemzetiségi követelésekkel egyaránt. A Slovenské zvesti Major István tornóci beszédét a szlovákiai magyar dolgozók hitvallásaként értékelte. A tekintélyes szlovákiai formátumú kommunista tisztségviselő szereplése kifejezésre juttatta a fasisztaellenes harc kommunista programjának magas szintű azonosulását annak a nemzetiségnek az érdekeivel, amelyhez tartozott, s amelyhez a legszorosabb szálak fűzték Tudvalevő, hogy a kommunistákkal való együttműködést makacsul elvető szocialista pártok vezetőinek magatartása, a burzsoázia demokratikus szárnyának a jogos nemzetiségi követelések teljesítésével szembeni elzárkózása, a Szovjetunió segítókészségének elutasítása, a reakció előtti meghátrálás meghiúsította a köztársaság területi épségének megvédését. Az 1938-ban lezajlott éles politikai küzdelmek során a CSKP politikája azonban híján volt a ludákok autonómiakövetelését ellensúlyozó demokratikus államjogi rendezés konkrét elképzeléseinek. A kommunisták tartottak attól, hogy ezt kihasználják a reakciós erők. Túl későn jelentkezett a demokratikus töltésű államjogi rendezés kérdésének felvetése. A fejlemények olyan ütemben sűrűsödtek, hogy azok nem tették lehetővé a nemzeti-politikai közösség tézisének államjogilag körülhatárolt akcióprogrammá váltását. A nemzetek és nemzetiségek együvé tartozása sem nyert határozott politikai- jogi biztosítékokat. Az elvi elgondolás azonban magában rejtette a kiteljesedés lehetőségét. A cseh-szlovák viszony államjogi rendezésének a szlovák nemzeti felkelés adott nyomatékot, végül is azonban a szocializmus alapjainak lerakását követően, szocialista keretek között valósult meg. A nemzetek és nemzetiségek viszonyának alkotmányos alapjai is szocialista tartalommal telítődve szilárdultak meg. Az ötvenes években ugyanis a tornóci manifesztáció hagyatékára rányomta bélyegét a köztársaság megvédése iránti eltökéltség egyfajta deklamáló hangsúlyozása. A cseh-szlovák nemzeti politikai közösség koncepciója is - minthogy megmaradt általános, kellően ki nem érlelt formájában - betölthetett bizonyos, a föderatív államjogi rendezés hiányát eufemisztikusan elfedő szerepet. Talán később, a hatvanas években éppen ezért szorult a tudományos érdeklődés és a publicisztikai figyelem perifériájára. A nemzetiségek jogalanyiságát kifejezésre juttató alkotmánytörvényt a szocialista fejlődés követelményei hívták életre. A múltbeli gyökerek keresése azonban aligha tekinthető megalapozatlannak. S ezek a szálak a folytonosság megszakadásával ugyan, de visszanyúlnak a népfrontpolitika időszakába. Nem véletlen, hogy a nemzetiségi alkotmánytörvény jóváhagyását követően kitágultak a tornóci manifesztáció hagyatékának dimenziói, megnőtt e hagyomány ápolásának társadalmi súlya és kihatása. A haladó és forradalmi hagyományokból jelentékeny eszmei-nevelő hatás árad. Persze e hatóerő kellően árnyalt propagandamechanizmust és átgondolt működtetést kíván. A tornóci manifesztáció hagyatéka is arra figyelmeztet, hogy a mába nyúló forradalmi hagyományok ápolása sem viseli el az ösztönösséget és az érzelmileg túlfűtött megközelítéseket. Az ösztönzést szolgáló történelmi tettek példamutató ereje megköveteli a kontinuitás és diszkontinuitás figyelembe vételét. N apjainkban, az átaiakítás során, amikor elkerülhetetlen a társadalom valamennyi alkotóelemének, a kis- és nagyközösségeknek mozgásba lendülése, megnövekednek az igények a forradalmi hagyományok sajátos vonásai és ugyanakkor integráló szerepének kidomborítása iránt. Az eszmei nevelömunkának megvannak a maga - társadalmi, politikai és nemzetiségi közeg által befolyásolt - specifikumai, egyben közös meghatározói is, amint azt az idevágó pártdokumentumok hangsúlyozzák. A tornóci manifesztáció öröksége is arról vall, hogy a haladó és forradalmi hagyományok nemzetiségi környezetben a szocialista gondolkodásra és a nemzetiségi önértéktudatra egyaránt hatást gyakorló tényezők. A forradalmi hagyományok hatáskifejtése ugyanakkor össztársadalmi méretekben, internacionalista dimenziókban teljesedik ki. Ugyanúgy, ahogy a nemzetek és nemzetiségek összefogásának elmélyítését kölcsönhatások jellemzik, a fasizmus elleni harc tradícióinak is létformája a kölcsönösség, amely megkívánja a mához szóló üzenet közös felelevenítését a cseh, szlovák, magyar közegben egyaránt. A hagyományok együttes tudat- formáló ereje a közös örökség valamennyi tartozékának, gazdag tárházának, és sokrétűségének kifejezésre juttatására épül. i IX. 9.
