Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-08-26 / 34. szám
A lombos fákkal szegélyezett Du- na-part mindig is az a hely volt, ahol a bratislavaiak és a szlovák főváros látogatói felüdülést kerestek és találtak is, ahová a forgalmas belvárosból „elmenekülhettek'1. És épp itt áll azoknak a bolgár partizánoknak a emlékműve, akik részt vettek a fasizmus elleni harcban, a szlovák nemzeti felkelés előkészítésében és küzdelmeiben. És a Duna vize mintha sietne hfrül vinni ezt a tényt le délre, ahol több száz kilométernyire éltek és élnek a hozzátartozók, ahol hazájuk van. Bizonyára sokan felteszik a kérdést, mikor készült ez áz emlékmű, ki építette és főleg: kinek a tiszteletére? Tulajdonképpen hogyan kerültek bolgárok a felkelésbe, mit csináltak a felszabadulás után?... A mikor Bratislavát felszabadították a szovjet egységek, a csapatok tovább nyomultak nyugat felé, s a városba fokozatosan visszatértek azok, akik a fasiszta rérmuralom elöl menekültek el, de azok is, akik a hegyekben a partizánalakulatok soraiban harcoltak. És közöttük bolgár diákok és kertészek is voltak. Lázasan gyűjtögettek minden hírt arról, mi történik náluk, otthon. Figyelemmel követték a Csehszlovákiában és a Bulgáriában zajló eseményeket. Teljes erővel bekapcsolódtak a társadalmi-politikai élet megújításába Bratislavá- ban is, ahol nagy számú bolgár kolónia volt. Bratislavában ismét összejöttek az agilis funkcionáriusok és a kommunista párt tagjai, akik azelőtt aktívan tevékenykedtek az illegális szervezetben. Felvették a megszakadt kapcsolatokat Szlovákia Kommunista Pártjának központjával, és bekapcsolódtak a politikai küzdelmekbe. Aktívan vettek részt a fasisztákkal kollaboráló árulók felkutatásában, s ók szervezték meg a bolgár fasiszták elszállítását Szlovákiából. Egyébként hivatalosan működött egy speciális bizottság, amely a Szlovákiában tevékenykedő bolgár fasisztákat kutatta fel, és az SZLKP KB antifasiszta osztályának megbízásából lényegében az akkor még nem létező állambiztonsági hivatal tevékenységét pótolta. A fasiszta elemek összegyűjtése után Vaszil Valev vezetésével szállították őket Bulgáriába, ahol biróság élőt feleltek bűntetteikért. Visszatérve az emlékműhöz: a felszabadulás utáni első napokban még nem esett róla szó. A levéltári források tanúsítják, hogy a szlovákiai politikai életbe fokozatosan bekapcsolódtak az itt élő bolgárok is. A háború évei alatt nagy tapasztalatokra tettek szert az illegális kommunista szervezetekben, s főleg a diákok ismét a politikai élet központjában, Bratislavában gyűltek össze. A felszabadulás után a párt életében is új mozzanatok domináltak, a helyzet egészen más volt, mint az illegalitásban, amikor világos volt: minden eszközzel a fasizmus ellen harcolni, a bolgárok és a szlovákok közötti legszorosabb együttműködésben. Egyebek között szükség volt arra, hogy tisztázzák a külföldi állampolgárságú párttagok helyzetét és bevonását a pártéletbe. így jött létre a bolgár főiskolások pártcsoportja, amelynek tagjai eredetileg úgy gondolták, hogy a Bolgár Munkáspárt tagjai lesznek. A kérdést konzultálták Szófiában is, de megmutatkozott, hogy a pártnak Bulgárián kívül nincsenek szervezetei. A bolgár diákok ezért kérték, hogy beléphessenek Szlovákia Kommunista Pártjába. Ez számukra lehetővé is vált. Rendkívül aktív tevékenységet folytatott körükben Jankó Ginev, Miho Gotov, Vaszil Genov, Hriszto Kirov, Iván Lilov és mások. A bolgárok tevékenységére felfigyeltek a párt legfelsőbb vezetői is, s munkájukat igen pozitívan értékelték. Ez bizonyítja többek között, hogy Hriszto Kirovót a bratislavai városi pártbizottság titkárává választották: a műszaki főiskola utolsóéves hallgatója az ipar, az építőipar, a közlekedés és az egészségügy kérdéseiért volt felelős. Bratislavában különösen agilis tevékenységet fejtett ki a Bolgárok Hazafias Frontjának Bizottsága, amely 1945. június 3-án alakult meg, élén Miho Petkovfőiskolással. Ugyancsak mozgalmas tevékenységet folytatott Bratislavában a Szlovákiai Bolgár Partizánbizottság. A Banská Bystrica-i Szlovák Nemzeti Felkelés Múzeumának archívumában bukkantam rá egy értékes dokumentumra, amely e bizottság munkáját illusztrálja. „Szlovákiai Bolgár Partizánbizottság, 1945. szeptember 9., Bratislava. Hálásan köszönjük Mitko Plahar úrnak Ka- zacsevból, aki 2 ezer koronát ajándékozott a fasizmus ellen és a szlovák nép szabadságáért vívott harcokban elesett bolgár partizánok emlékművének felépítése céljaira létrehozott alapnak" - áll a dokumentumban. Felfigyeltek a dátumra? Tehát már szeptember elején létrehoztak egy alapot az emlékmű megépítésére. A gondolatot a Szlovákiában élő bolgárok egyöntetűen támogatták. A partizánbizottság terve valóban merész volt, különösen, ha tudatosítjuk, kezdetben csupán 26 tagja volt, túlnyomó- részt főiskolások, akiknek anyagi körülményeik aligha szavatolhatták az emlékműhöz szükséges pénz előteremtését. Létrejött tehát egy alap, s a szervezők kisebb kampányba kezdtek a csehszlovákiai lakosság körében, pályázatot írtak ki szobrászok számára, tárgyaltak az illetékesekkel ... Hriszto Kirov egyik beszélgetésünk alkalmával elmondta, hogy az emlékmű tervének jóváhagyása után rövid időn belül a bolgár kertészek, munkások, orvosok, főiskolások, mérnökök, de a szlovák üzemek és magánszemélyek nagyvonalú támogatásának köszönhetően is egymillió kétszázezer korona gyűlt össze. 1948. augusztus 1-jén dr. Gustáv Husák, a megbízottak testületének elnöke, továbbá a bolgár nagykövetség tanácsa, a politikai és társadalmi élet képviselői, Bratislava lakosságának részvételével ünnepi gyűlést rendeztek, amelyen elhelyezték az emlékmű alapkövét. Egy évvel később, 1949. szeptember 3-án az emlékművet ünnepélyesen leleplezték. Most már valóban keresni kell a választ arra a kérdésre, kinek a tiszteletére épült fel az emlékmű, s mindenekelőtt milyen tettekért? A vizsgálódás kiindulópontjául 1938-at választottam. Ez nemcsak Csehszlovákia népei, hanem az Európa-szerte szétszórt bolgár főiskolások számára is tragikus év Szejko Sztancsev Daszkalov csolatban elmondta: .....már a szemeszter kezdet én megismerkedtem néhány bolgárral, például Szejko Dasztalowal és Iván Vulewal, akikkel később megbarátkoztam. De még sokáig tapogatóztunk egymás irányában, hogy feltárjuk, ki melyik oldalán áll a barikádnak... s csak nagy soká tudtuk meg, hogy ugyanazokat az elveket valljuk." Ez a tartózkodás helyénvaló volt, hiszen Szlovákiában Gestapo-ügynökök, Hlinka- gárdisták és a bolgár főiskolások körében is fasiszta beállítottságú egyének működtek. Ennek ellenére igaz az a megállapítás, mely szerint a Bratislavában tanuló bolgárok túlBolgárok a szlovák nemzeti felkelésben volt. Bolgár diákok Franciaországban, Olaszországban, Svájcban, de főleg Jugoszláviában és Csehszlovákiában folytattak tanulmányokat. Jugoszláviában például csaknem hatszázan tanultak, s túlnyomó többségük világnézete miatt volt kénytelen elhagyni hazáját. Ekkor jött a bolgár diákok első áramlata Bratislavába is. A második hullám Prágából és Brnóból érkezett, miután a cseh országrészt megszállta a fasiszta Németország, és bezáratták az összes főiskolát. Bratislava barátsággal, megértéssel fogadta be a fiatalembereket, és segített a kezdeti nyelvi és más nehézségek leküzdésében. Az egyetemen 1941 és 1942 között 133, a műszaki főiskolán 429 bolgár diák tanult. Túlnyomó többségük szegény családból származott, alkalmi munkákat végzett, hogy fenntartsa magát. A Szlovák Nemzeti Felkelés Múzeumának birtokában levő dokumentumok és számos személyes beszélgetés alapján elmondhatom, hogy az illegalitásban szerzett sokéves tapasztalatok miatt, a szigorú konspiráció szabályainak megfelelően, a bolgár diákok szlovák kollégáik előtt is ügyesen titkolták politikai meggyőződésüket. A bratislavai Pavol Mesjarik ezzel kapEnju Enev Ignatov nyomó többsége haladó gondolkodású volt, gyűlölte a fasizmust, és kész volt fegyverrel is harcolni ellene. Széles körű tevékenységet fejtett ki a bolgár főiskolások illegális antifasiszta szervezete, amely a nálunk tanuló fiatalok csaknem 80 százalékát tömörítette. A főiskolások körében nagy népszerűségnek örvendett az Anf/ías/sz/címü illegális folyóirat, kiválóan működtek a pártsejtek, amelyek kapcsolatot tartottak a szlovák kommunisták illegális hálózatával. A felszabadulás után Vaszil Valev írta: „Szervezetünk sorai acélszilárdságúak voltak. A belső élet rendkívül élénk volt. Minden héten tájékoztató bulletineket adtunk ki, rendszeresen hallgattunk tájékoztatókat a nemzetközi helyzetről, szemináriumokat rendeztünk a marxizmus-leninizmus kérdéseiről, előadásokat hallgattunk meg Bulgária és a munkásmozgalom történetéről stb. Ha ma valaki összegyűjti az összes referátumot, bulletint, az Antifasiszt példányait, a röplabokat és felhívásokat, meglátja, hogy minden tekintetben következetes antifasiszta tevékenységet folytattunk...". Amikor Iván Lilowal beszéltem meg találkozót, legnagyobb örömömre magával hozta Emil Gonevet, aki jelenleg Berlinben Angel Cvetkov Vihrovszki (A szerző archívumából) Harizan Nikolov Harizanov él. Mindketten újabb mozaikkockákkal egészítették ki az 1944-ben nálunk uralkodó helyzetet. A bolgár főiskolások akkor úgy döntöttek, hogy többségük hazatér, s bekapcsolódik az antifasiszta harcba. Az út azonban veszélyes és nehéz volt, s ezért - bár a szlovák kommunistákkal is bonyolult volt a kapcsolatfelvétel - sokan Bratislavában maradtak. Iván Lilov megjegyzi: „Számunkra a szlovák nemzeti felkelés kitörése volt a döntő mozzanat. Az illegális SZLKP- val azonban megszakadtak a kapcsolataink. Sorainkban bizonyos zavar keletkezett. Az összeköttetés helyreállítása volt a legfontosabb." Ekkor súlyos csapás érte a bratislavai bolgár antifasisztákat: a német biztonsági alakulatok egy fasiszta bolgár diákcsoport segítségével 51 fiatalembert vettek őrizetve, s többségüket Dachauba és Buchén- waldba deportálták. A koncentrációs tábor szörnyűségeit nem élte túl többek között Jovcsev, Valkov, Tankopisev, Telgizov, Berszinszki, Bobev, Katarov, Racsev... A bolgárok többsége egyenként, legfeljebb kisebb csoportokban csatlakozott a partizánegységekhez, s az erre vonatkozó adatok ezért eléggé töredékesek, a különböző visszaemlékezések túlnyomó részét még alig vizsgálták, tehát további kutatómunkára van szükség. Ennek ellenére sok mindent megtudtam Rajkov, Georgijev és Mircsev tevékenységéről. Mindhárman részt vettek a szlovák nemzeti felkelésben, a németek fogságába estek, és megölték őket. Szerencsésebb sorsa volt Todorovnak és Mihovnak, akik a szlovák Jánosík partizánbrigádban harcoltak. Sok bolgár főiskolás együttműködött a különböző partizánegységekkel, így például Nikolov, Karadzsov, Tomcsev, Grigorjev és Sztancsev, akik a Snezinsky brigádnak segítettek. Radev a kelet-szlovákiai alakulatokkal működött együtt. Petrov Gagamov és lljev a Pobjeda egységben harcolt. Érdekes egy Doktorov nevezetű orvostanhallgató sorsa. A szlovák nemzeti felkelés, majd Banská Bystrica fasiszta megszállása idején a kórházban dolgozott, a partizánokat látta el gyógyszerrel és egyéb szükséges anyagokkal. Mind a mai napig nem derült fény arra, hogyan vesztette életét Vihrovszki, a kiváló szervező és antifasiszta harcos, aki a Sztálinról elnevezett brigád számos akciójában vett részt. Tragikus volt a sorsa egy Penev nevezetű 17 éves kertésznek, aki, miután sikertelen kísérleten tett arra, hogy hazatérjen, Secansky kapitány brigádjában harcolt golyószórósként és Jánova Lehota falunál 1944. szeptember 23-án vesztette életét. A Túróéban tevékenykedő Stefánik brigád soraiban harcolt Harizanov, aki később a szovjet hadsereg katonája lett és Ostravá- ban, 1945. áprilisának utolsó napján halt meg. A bolgárok legnagyobb csoportja a Nyitrai Partizánbrigádban harcolt. Sztoja- nov parancsnok vezetésével önálló szakaszt alkottak. Ennek a szakasznak a komisszárja vott Enju Enev. Az orvostanhallgatók orvosként működtek a brigádban, sőt más egységeknek is gyakran nyújtottak segítséget. A már említett Pavol Mesjarik beszélgetésünk alkalmával nevetve mondta: „Csakhogy ezek a fiatal medikusok nem elégedtek meg azzal, hogy csupán egészségügyi tevékenységet folytassanak. Fegyverrel akartak harcolni." 1945 februárjának elején a brigádot körülzárták a német csapatok, s a partizánoknak át kellett törniük a szorító hurkon. A harcokban ötven partizán életét vesztette, köztük Ignatov, Sztojanov, Todorov és Daszkalov bolgár állampolgárok. A brigád a Hronsky Beriadik melletti Tekovská Breznica közelében kísérelte meg áttörni a frontvonalat. A felszabadulás után a helyi szervek segítségével itt épült fel egy emlékmű. S itt és Bratislavában találkoznak minden évben a bolgár internacionalisták és a szlovákiai ellenállók, hogy emlékezzenek a fasizmus ellen vívott közös harcra. LADISLAV TAKÁÖ
