Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-08-19 / 33. szám
A Colon székesegyház (A szerző felvétele) KUBAI JEGYZETEK A mongol városokban vígan vágtat a szél. Legjobb segítőtársa az építész, a várostervező, aki talán nem is házsorokat, hanem szélcsatornákat gondolt az óriási fennsíkok folyóvölgyeibe, az utak metszéspontjaihoz, a vasútvonal mellé vagy az egykori postaállomások köré, ahol valamikor - nem is olyan régen - még lovaikat váltották a küldöncök. A főváros, Ulánbátor után a második legnagyobb város, Darhan sem kivétel. De csak az európai turisták vagy szakértők fogják össze fázósan a gallérjukat, a helybelieket nem zavarja az arcot, nyakat borotváló heves szél, ami egy pillanatra sem enyhül. „Helybelieket" is csak az idegen gyanít itt - a városban szinte mindenki bevándorló. - Mint majdnem minden mongol városban, ipartelepen - mondja Szambo- zsav kollégám, a mongol szakszervezetek lapja, a Hudulmur munkatársa. - Nálunk nem nagyon vannak igazi helybeliek, a legtöbb városba, üzembe a lakosok, a dolgozók máshonnan érkeztek. Toborozták őket, felhívásra jelentkeztek. Van, aki a középiskola után keresett állást és lakhelyet, másnak a katonaság után jutott eszébe, hogy letelepedjen. A letelepedés különben korántsem magától értetődő Mongóliában. A lakosság egy része manapság is nomád pásztorkodásból él, napját el sem tudja képzelni a lovaglás, az állatok mindennapi közelsége és a hagyományos mongol szálláshely, a jurta nélkül. Darhanban, a szakszervezetek megyei tanácsának irodájában beszélgettünk néhány tisztségviselővel. Fiatalok, mint majdnem mindenki, aki csak az ember szeme elé kerül az utcán, az üzemekben vagy a hivatalokban. A 70 ezres lélekszámú városban a lakosság 75 százaléka fiatal, pontosabban: 35 éven aluli. - Hol vannak az öregek?-Rendszerint megmaradtak szülőhelyükön, vagy kint, a pusztán élnek továbbra is - így az ugyancsak fiatal megyei szakszervezeti titkár, aki az NDK-ban szerzett közgazdászdiplomát. - A forradalom óta természetszerűleg nem változott az ország területe - ám a népesség háromszor akkora lett. A népsűrűség mégis rendkívül alacsony a több mint másfélmillió négyzetkilométernyi fennsíkon - ez Mongólia - alig egy és háromnegyed millió ember él. Hatalmas, néptelen térségek váltakoznak alig lakott területekkel. Ami a legfőbb gond - az országban ezt gyakran megfogalmazzák, talán a nehézségek és a problémák egyik okát is ebben jelölik meg -, hogy az emberek zöme úgymond „rossz helyen él". Egyszerűbben szólva: nem ott, ahol valóban szükség lenne rá az ambiciózus népgazdasági tervek megvalósításához. Darhantól néhány órai autóútra van Hutul. Ez a város még az ifjú települések sorában is a legfiatalabbak közé tartozik. Itt van Ázsia egyik legnagyobb cement- és mészműve. És itt láttam a legtöbb gyereket: az apróságok valósággal ellepik az utcákat, a tágasnál is tágasabb tereket. A forgalmat persze nem zavarják, hiszen valódi forgalom nincs, egy-egy autó néha betéved a házak közé. A gyerekek biztonságát, épségét senki és semmi nem veszélyezteti. A cementgyár szakszervezeti titkára fáradhatatlanul sorolja a termelés és az export adatait, s a beszámoló végén nem maradhat el minden mongol tájékoztatás kőtelező függeléke, a népesedési helyzet ismertetése.- Itt nyolcvan százalék a fiatalok aránya - mondja. - És ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen abba a bizonyos statisztikai átlagba beletartoznak a karon ülő csecsemők is. Vagyis csak minden ötödik ember múlt el 35 esztendős. Mongóliában nem nagyon ejtik ki azt a szót, hogy népesedéspolitika, de teljesen nyilvánvaló, hogy a szociálpolitika, a bérezés, az életszínvonal-politika és a gazdaságfejlesztés egybehangzóan szolgálja a népességgyarapodását. A fiatal anyáknak járó külön juttatások és kedvezmények mindenütt előkelő helyet kapnak az üzemek házi szabályzataiban. A legtöbb gyárban már a szülési szabadság megkezdése előtt egy hónappal ingyenebéd jár az asszonyoknak, lányoknak. Az óvoda-, bölcsőde és iskolaépítés lényegesen meghaladja az általános gazdasági növekedés ugyancsak nem lebecsülendő- jelenleg is öt százalékos - ütemét, de gyorsabb az infrastruktúra más ágazatainak fejlődésénél is. Ritka az a család, ahol háromnál kevesebb gyerek van, de szívesen látják a családi köteléken, házasságon kívül született gyermekeket is. Mongóliában társadalmi presztízst jelent a szülés, a szülőképesség. Nagy ország ez, jut itt hely mindenkinek - mondják az iskolákban, amelyek népesek, de nem túlzsúfoltak; az üzemekben, ahol munkaerőhiány miatt elodázzák az áttérést a több műszakos termelésre; s a hatalmas nézőtéri) színházakban, ahol fiatalok tapsolnak az ott „koncert‘‘-nek nevezett esztrádműso- rok sztárjainak. Hutulban egy két szoba összkomfortos lakásban él Sz. Munhtur, a cementcsomagoló részleg vezetője, „öregnek" számít, hiszen már harminchét éves, és ezért a fiatalok helyzetét értékelő statisztikába már két év óta nem kerül bele. Sorsa - ha úgy tetszik: karrierje - tipikus. Húsz évvel ezelőtt, a tízosztályos iskola elvégzése után, az ifjúsági szövetség felhívására jelentkezett munkára a mostani megyeszékhelyen, Darhanban. Addig talán azt sem tudta, hol van ez a hely. Az első építők közé tartozott. Az épületelemgyárban tanulta ki a szakmát, de tanult a Szovjetunióban, Kamenszkben is. 1984-ben kiadtak egy újabb toborzó felhívást - ezúttal Hutulba. Feleségével és három gyerekével odaköltözött. Az üzemekben 130 fiatal dolgozik a keze alatt. Kitüntetéseit szívesen emlegeti, de hallgat, amikor arra kérem, mondjon valamit a konkrét napi munkájáról. Hallgat akkor is, amikor arról faggatom, fizikai, vagy szellemi munkát végez? Inkább visz- szakérdez:- Hogy tetszik városunk? Aztán felteszem az utolsónak szánt kérdést: Véglegesnek tartja mostani munkahelyét, vagy tovább akar vándorolni? Egy pillanatig gondolkodik, de feltalálja magát:- Persze. Hiszen a felhívásokat általában fiatalabbaknak adják ki. No meg a kevésbé fiataloknak - hagyja meg magának a kiskaput, ha netán meg kellene indokolni majd egyszer egy későbbi döntést. A szakszervezeti vendégház egyik szobájában beszélgetünk, az ablak a térre nyílik. Munhtur megismétli a fogas kérdést: - Nos, hogy tetszik a városunk?-Jó, szellős, szabadon jár-kel benne a szél - válaszolom, s hallom, amint a téren a gyerekek megpróbálják túlkiabálni a szélzúgást. Emberem is arrafelé néz, s azt mormogja: - Amíg őket nem zavarja, addig semmi baj. És tüntetőén - vagy csak én látom így?- még egy gombot kigombol az ingén. KRAJCZÁR IMRE Forró nyári este volt, amikor immár évek óta tartó és egyre erősödő vágyakozás után Kuba földjére érkeztem. Igaz, otthon még a májusi szellő enyhe fuvallata tette kellemessé az estéket, Havanna repülőterén azonban már igazi trópusi nyár fogadott, hiszen Kubában csupán két évszak változik, nevezetesen a tél és a nyár, tavaszi és őszi átmenet nélkül. Jóllehet késő estére jár az idő, amikor az IL-62 utas- szállító óriásgép légkondicionált védettségéből kilépünk, mégis úgy érezzük magunkat, mint egy forró, gőzzel teli katlanban. A hőség azonban elviselhető, talán azért, mert mérséklőén hat a tenger felől jövő, meg-megújuló szellő, talán azért, mert minden fáradtságot feledtet az a tudat, hogy a csodálatos szépségű Havannába érkeztünk, amelyről Alexander von Humboldt, a nagy német természettudós és utazó azt írta, hogy az egyenlítőtől északra húzódó trópusi Amerika partvidékének legszebb, leg- festóibb tája. Ugyanakkor tudatosítjuk magunkban azt a tényt is, hogy természeti szépségein túlmenően Kuba jelenti a haladó emberiség számára az amerikai földrész első szocialista államát, s egyben Jósé Marti, Maximo Gomez, Fidel Castro, Jósé Echeverria, Ernesto Che Guevara forradalmárok földjét. Az alapos, de egyben gyors és udvarias útlevél- és vámvizsgálat után autóbuszunkba szállva, elindulunk szálláshelyünk, a tengerparton lévő Hotel Nációnál felé, érintve a főváros legfontosabb útvonalait. így aztán előbb ismerjük meg a vidám éjjeli, mint a nappali Havannát. Jóllehet már éjfél körül jár az idő, a trópusi éghajlat velejárójaként ilyenkor elevenedik meg igazán a metropolis élete. Hiszen a tikkasztó, párás nappali hőség nemigen csábítja az embereket az utcára, míg az este nyolc-kilenc óra körül kezdődő, s rendszerint éjfél körül végződő kulturális és egyéb programokat nagyon sokan látogatják. Havanna ugyan már nem a forradalom előtti világváros, egyebek között hiányzik belőle a számtalan éjjeli mulatóhely milliónyi reklámfényével, hiányzanak a játékbarlangok, néhány luxusszálló (átalakították más intézménnyé), de ez a főváros lakóit egyáltalán nem aggasztja, hiszen az említettek főként az amerikai turisták igényeit elégítették ki. A forradalom győzelme óta azonban mindez megváltozott. Igaz, éveken keresztül aránylag kevés pénz jutott a fővárosnak, sokkal sürgősebb volt a vidék fejlesztése. Ugyanakkor Havanna ma szebb, emberibb, egészségesebb, mint bármikor is volt, hiszen a lakosság hozzájárulásával a parkok, játszóterek, virágágyások ezrei létesültek, valamennyi a kubaiak számára. Kuba történelme lényegében akkor kezdődött, amikor Kolumbusz Kristóf 1492. október 29-én, megpillantva Kuba partjait, így kiáltott fel: Föld! Föld! Miután a partvidék szépsége valósággal lenyűgözte, naplójában ezzel a mondattal zárta aznapi beszámolóját: „Ez a legszebb ország, amelyet valaha emberi szem látott." írta pedig ezt annak ellenére, hogy korábban már két alkalommal lépett Amerika földjére. Valahányszor Kubára gondolok, mindig ez a lakonikus tömörséggel megfogalmazott mondat jut eszembe. A felfedezéstől kezdve egészen 1902-ig Kuba lényegében spanyol gyarmat volt. Az 1868-ban kirobbant első, majd pedig az 1895-ös második függetlenségi háború eredményeként a spanyolok 1899-ben kivonultak az országból, majd 1901- ben kikiáltották a Kubai Köztársaságot. Ettől kezdve Kuba történelme egészen 1959-ig, a forradalmárok végleges győzelméig az amerikai befolyás, s az ezzel járó korrupt elnökök és diktátorok korszaka volt. A későbbi események, például az ellenforradalmárok Playa Girónnál (Disznó-öböl) 1961-ben történt partraszállása és szégyenteljes veresége, ismertek. Jelenleg a vezetés legfontosabb feladata az ország gazdasági és műszaki fejlesztése. Városnézésünk folyamán tudatosítjuk csak igazán, hogy a kétmilliós Nagy-Havanna az országnak nemcsak politikai, gazdasági és kulturális központja, de egyben modem világváros is, melynek kikötője 10 millió tonnás teherforgalmával világviszonylatban is előkelő helyet foglal el. Ezen túlmenően Havannában összpontosul az olajfinomítók, a dohánygyárak, a vegyi- és könnyűipari üzemek, a papírgyárak jelentős része. Ezek sok munkalehetőséget biztosítanak a lakosság számára. A Havannaiöböl bejáratát több erődítmény őrzi, melyek közül legismertebbek a Castillo dél Morro, valamint a La Caban, amelyből minden este, pontosan kilenc órakor eldördül egy ágyúlövés, amit a havannaiak a legpontosabb időjelzésnek tartanak. Az öböl felett emelkedik a húsz méter magas, fehérmárvány Krisztus-szobor, a Rio de Janeiro-i mása. Az öböl nyugati oldalán terül el az óváros, melynek szűk, zegzugos utcáit és zárt, aprócska tereit járva méltán csodáljuk meg a letűnt kor stílusait. A főváros gyöngyszeme a kubai barokk stílusban emelt Colon székesegyház, amely két különböző magasságú és stílusú tornyával valóban lenyűgöző. A templom föha- jójában állott egészen 1898-ig Kolumbusz Kristóf síremléke és a hamvait tartalmazó urna, melyet a spanyolok Sevillába szállítottak. Az óváros sok szép palotája közül mindenekelőtt a városháza, valamint az elnöki palota aranykupolás, pompára és monumentalitásra törekvő neobarokk épülete nyújt szép látványt. Közben nem mulasztjuk el megtekinteni a Szépművészeti Múzeum csodálatosan szép festményeit, porcelán tárgyait, falikárpitjait, valamint Marié Antoinette híres íróasztalát. Rövid séta után a Központi Parkban találjuk magunkat, ahonnan Jósé Marti szobra néz le reánk, majd pedig a közelben levő Garda Lorca Színház eklektikus stílusban emelt impozáns épülete és az Úttörő Palota megtekintése nyújt felejthetetlen élményt. A Capitolium (volt parlament) fehér márvány épülete hatalmas kupolájával ejt ámulatba valamennyiünket. A kupola alatti központi teremben a süppedő szőnyegek felfogják a lépések zaját, amiért is ezt a helyiséget az Elveszett Léptek Termének nevezik. Jelenleg a Capitolium a Kubai Tudományos Akadémia központi hivatalainak és intézményeinek ad helyet. Itt található a Természettudományi Múzeum is, melynek gyűjteményét tanulmányozva az volt az érzésem, hogy végigutaztam Kubát, s megismertem a sziget geológiai történetét, jellegzetes tájait, termékeit, növény- és állatvilágát, őslakosait. Vedado a modern városrész, amely a Mira- mar kerülettel együtt századunk első felében az erős amerikai befolyás hatására nyerte el mai arculatát. Itt található ugyanis a legtöbb hipermodern szálloda (köztük a 32 emeletes félköríves Edició Focsa, a 25 emeletes Hotel Habana Libre, a Hotel Capri stb.). szomszédságukban a neoklasszikus Havannai Egyetem komplexuma, az Egyetemi Könyvtár, a neoreneszánsz stílusú híres Napóleon Múzeum (egykori fegyverekkel, bútorokkal, köztük a névadó egyik bronz halotti maszkjával), a Botanikus-kert értékes pálmagyűjteményével, a zsinagóga, valamint a neogótikus stílusban emelt Szent Szívtemplom, hogy csak a legjelesebbeket említsem. Itt még az utcákat is amerikai módra, számokkal, illetve betűkkel jelölik. Az előkelő Miramar városrész, az egykor amerikai tulajdonban lévő villanegyed gyönyörű parkjaival ma a tudományok és művészeti intézmények, iskolák, diákotthonok, valamint a külföldi szakértők otthona. A nagy amerikai hatás ellenére mégis maradt a modern városrészben egy darabka Európa, ez pedig a Kolumbusz Kristóf nevét viselő temető, a fehér márványváros, Kuba történelmének panteonja. KOHÁN ISTVÁN Mon ólia 51 ü ^ a j üli
