Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-08-19 / 33. szám
Lapunk június 24-i számában Így kereskedünk? címmel írás jelent meg a kereskedelemmel kapcsolatos lakossági panaszokról, az ellenőrök tapasztalatairól és a bűnüldöző szervek leleplező, illetve megelőző tevékenységéről. Adatok, tények szerepeltek az írásban, melyek egyben figyelmeztetnek is: a mindenkit közelről érintő területen - hisz vásárlásaink során naponta kapcsolatban állunk az eladókkal - fogyatékosságok egész sora fordul elő. Olvasóink figyelmét külön felhívtuk arra, hogy szívesen helyet adunk véleményüknek lapunk hasábjain. Annak ellenére, hogy állítólag a kereskedelemhez mindenki úgy ért már, mint a futballhoz, a posta nem hozta a várt leveleket. Tehát nemcsak a fogyatékosságok nyilt feltárása ad okot az elgondolkodásra... Az alábbiakban három szakmabeli észrevételeit közöljük. HLAVÁCS OLGA, az ipolynagyfalusi (Verká Vés nad Iplöm) vegyesbolt vezetője: Mint minden szakmában, a miénkben is vannak olyanok, akik miatt mindenki negatív fénybe kerül. Sajnos, a vevők nagy része nem a jót értékeli a munkánkban, hanem inkább azt keresi, hol fordul elő fogyatékosság. örülök annak, hogy a boltom panaszkönyvébe hosszú évek alatt csupán egyetlen bejegyzés került (ezt az ügyet is sikerült tisztázni a vevővel) és arra is, hogy leltárhiány miatt sosem voltak kellemetlenségeim. Pedig ahol naponta forog a pénz, értékekkel , dolgozunk, nem könnyű a munka. Egyszerűen nem értem meg, hogy fordulhatnak elő milliós hiányok! Azt nem állítom, hogy tévedés vagy figyelmetlenség következtében nem lehet különbség, de semmiképpen sem a cikkben említett mértékben. Nagyon kell vigyázni az áru átvételénél. Haaszállítók észreveszik, hogy nem vagyunk elég szigorúak, következetesek, megpróbálják kihasználni ezt. Vagy például mit tehet az üzletvezető, ha lejárt szavatossági idejű árut kap. Marad a reklamálás, melyre gyakran még választ sem kap a nagykereskedelmi raktárból. Ha erélyesebben követelünk, akkor megnézhetjük, mikor kapunk árut a következő alkalommal, s azt is, mit küldenek a rendelésünkre. S ez már egyetlen vezetőnek sem mindegy. Egészen más volna a helyzet, ha valóban a megrendelt árut szállítanák. De az, hogy az áruátvétel után órákon belül elkelnek a keresett cikkek a polcokról - ez nem kereskedés. Amíg az alapvető fogyatékosságot nem sikerül felszámolni, több negatív jelenséget nem tudunk kiirtani a kereskedelemben. Sajnos, túlságosan általánossá vált a nézet, hogy a kereskedelmi dolgozók meggazdagodhatnak. Kérdem én, az ilyen kis üzletben miből lehetne ezrekhez, tízezrekhez hozzájutni? Minden áru csomagolva van, árcédulával ellátva. A húst is így kapom, a zöldséges meg ritkán szállítás az árura inkább rá lehet fizetni, nem pedig nyerni rajta. Szerintem annak az embernek, aki az ilyen pénzből akar jobban élni vagy úgy gondolja, hogy a pénztárból lehet „kölcsönözni", sohasem lehet nyugodt a lelkiis- merete KOVÁCS ALADÁR, bratislavai élelmiszerüzlet-vezető: Nem volt szívderengető olvasmány a cikk. A tények önmagukért beszélnek, de azért nem árt néhány pillantást vetni ezekre a pult másik oldaláról is. Meggyőződésem, a vezetők legalább 60-70 százalékának szívügye, hogy folyamatos és jó legyen az ellátás a boltjában. Ennek érdekében írják rendszeresen a megrendeléseket. Az viszont már más kérdés, hogyan elégítik ki az igényeiket. Az utóbbi években a rendelt árut nem abban a szerkezetben és mennyiségben kapjuk, ahogyan szeretnénk és ahogyan a vásárlók elvárják tölünk. Az egy-két hetes késések is természetessé váltak; néha már azt sem tudjuk, melyik rendelésünkre hozzák az árut. így aztán nem csoda - amint a cikkben is szó volt róla -, hogy milliós károk keletkeznek az áru szavatossági idejének lejárta, illetve annak eladhatatlansága miatt. Korábban az árut minden további nélkül visszaküldhettem a szállítóknak, ha nem volt rá szükségem és nem azt rendeltem, ezzel is arra kényszerítettem, hogy idejében és jó minőségű árut küldjenek. Ma viszont az ilyen áru is nálam marad, ha kell, ha nem, én pedig írhatok egy jelentést, kérhetem a visszaszállítását. Két-három hét telik el, amíg válaszolnak, amíg eldöntik, mi legyen. Mondanom sem kell, hogy mindenki a saját érdekét védi, a kereskedők tehetetlenek az ilyen esetekben, ki vannak szolgáltatva a gyártónak, a szállítónak. Nincs könnyű dolga a vezetőnek. A meglehetősen nagy kollektíva irányításán kívül számtalan dologra kell vigyázni. Ügyelni arra, nehogy valamelyik eladó megdézsmálja a közöst. Az pedig kizárt, hogy egy vezető olyan javaslatot tegyen, nyúljunk bele a kasszába. Az ilyen lavinát lehetetlen lenne ugyanis megállítani. Én mindenképp az összetartó, jó kollektíva kialakítását tartom fontosnak. A vállalatnál ledolgozott 28 év alatt - ebből 17 évet vezetőként - azt tapasztaltam, hogy aki nem tud a rendhez, a fegyelemhez alkalmazkodni, előbb-utóbb továbbáll. Sajnos, esetleg a szomszéd boltban mindjárt felveszik, mert végül is munkaerőre szükség van. A pult alóli árusítással kapcsolatban: nem tartom helyes módszernek, de ennek is megvan az oka. Ha mindig elegendő volna a keresett áruból, ez nem fordulna elő. De nézzünk erre egy kissé más szemmel: a vasutasoknak, az autóbuszközlekedési vállalatok dolgozóinak kedvezményük van az utazásukkor. Ezen még soha senki nem ütközött meg. De ha az eladók saját pénzükért megveszik a hiánycikknek számító árut, az mindenkinek nagyon fáj. Az eltelt közel három évtized alatt az ellenőrök nálam nem mutattak ki leltárhiJó kereskedőnek születni kell (ŐSTK felvétele) ◄------------------------------------------ányt . Nem is tudom elképzelni, hogy milyen emberek lehetnek azok a vezetők, akiknél milliós hiányok ugranak ki. Normális ember nem veheti el a pénztárból a pénzt, hisz tundia kell, ez hiányozni fog. Nehéz a munkánk, s aki ezt becsületesen akarja csinálni, annak nem elég a napi nyolc és fél órás munkaidő. Ez egész embert követel. A feleségemmel - akivel együtt dolgozom - már nyolc éve nem voltunk szabadságon. Kü- lön-külön nem akarunk menni, együtt meg nem mehetünk, a bolt bezárása lehetetlen, az átadás túl körülményes. Hát így is lehet kereskedni! KOSÍK ISTVÁN, a nagykürtösi (Velky Krtís) Jednota fogyasztási szövetkezet osztályvezetője: A cikkben elsőként az ellenőrzésekkel kapcsolatos rész ragadta meg figyelmemet. Szerintem a vállalati belső ellenőrzésnek kellene sokkal szigorúbbnak lennie és következetesebben megkövetelni a rendet, fegyelmet. Az ellenőrök viszont szintén emberek, és ha nem erős, megalkuvást nem tűrő egyéniségek, akkor az ellenőrzöttek előbb-utóbb rátapintanak a gyenge pontjaikra s a „baráti" ellenőrzésnek nincs sok értelme. Mindenki szinte nyíltan beszél a szállítóimegrendelői kapcsolatok „megkenésének" létezéséről. Ezzel szemben sokkal kevesebbet teszünk a felszámolásáért. Sót, úgy tűnik, a helyzet cseppet sem javul. A mi fogyasztási szövetkezetünk egy évre előre benyújtja a zvoleni központi igazgatóságnak az árurendelési igényt, s ók tárgyalnak, ők kötik meg a szerződéseket a gyártókkal, a szállítókkal. Rendszerint igyekeznek legalább az előző évi mennyiséget lekötni. A szállítás viszont már más lapra tartozik. A hiánycikkeket bizonyos kulcs szerint osztják el, s mi a járásunkban újra osztjuk az egyes boltok között. Július elsejétől kísérletjleg mi is alkalmazzuk az új gazdasági mechanizmus elveit. Alapvető fordulatot viszont nem várhatunk ettől, hisz nincsenek új gyártók, a meglévők pedig nem szállítják még a leszerződött mennyiséget sem. Legtöbb esetben az sem segítene, ha az árubeszerző lefizetné az illetékest, hisz ha nincs áru, akkor ez is felesleges. A következő kérdés, melyet a cikk is felvetett, a kereskedők személye. Néhány évig alkalmaim volt figyelemmel kísérni, kik jelentkeznek eladónak. Nagyrészt olyan fiatalok kerültek szövetkezetünk szakmunkás- képzőjébe, akiknek a szülei úgy gondolták, ez egy jó szakma. Vagy pedig „oda talán még felvesznek" - mondották. Mit várhatunk el az ilyen dolgozóktól? Sem érdeklődést, sem tudást. Nagy nehezen „lehúzzák" a kötelező három évet, aztán vagy hátat fordítanak, vagy akár törvénytelen \ módon is próbálnak magukon segíteni. Nemhiába állították korábban: jó kereskedőnek születni kell. Szerintem ez is oka az előforduló visszáságoknak. Véleményem szerint a leltárhiányok forrásait két helyen kell keresni. Az áru átvételekor nem figyelnek eléggé, kihasználják ezt. A másik dolog, amelyet gyakran ki is mondanak a dolgozók: a felelősséggel nincs arányban a bérezésük. A legutóbbi fizetésemelés nem oldotta meg a problémát. Szerintem helytelen, hogy eleve úgy állapítják meg például a vendéglátóipari dolgozók fizetését, hogy úgyis kapnak borravalót. DEÁK TERÉZ ÚJ SZÚ 9 Bátorságból, helytállásból vizsgázott Amikor magára öltötte a határőrség egyenruháját, félszeg, bátortalan volt. Mi tagadás, félt a tényleges katonai szolgálattól, bár a rendet, a fegyelmet már odahaza megszokta. Ahogy teltek a napok, egyre gyakrabban jutottak eszébe szülei szavai. „Ne hozz ránk szégyent, légy jó katona". Az első naptól kezdve igyekezett ehhez tartani magát, de hogy olyat hajt majd végre, amire az egész dandárban, sőt a szlovák fővárosban is felfigyelnek, az meg sem fordult a fejében.- Szerencsém volt, hogy akkor és azon a helyen éppen én voltam szolgálatban. Amit tettem, azt bárki közülünk megtette volna. Semmi különöset nem csináltam, csak a kötelességem teljesítettem - mondja szerényen Milán Stefanka. Látszik rajta, hogy a legszívesebben nem is beszélne a történtekről. Azon a napon is úgy készült a szolgálatba, mint máskor. Gondosan ellenőrizte a fegyverét, az adó-vevő készülékét, s mielőtt elhagyta az egység körletét, az ügyeletes jelenlétében élesre töltötte a fegyverét. Amíg az őrhelyig az utat megtette, eszébe jutottak Petiik tisztjelölt szakaszvezető szavai: a rendőrség egy 30 év körüli 180 cm magas férfit köröz. Később már nem gondolt rá. Amikor katonatársát leváltotta, az csupán annyit mondott: minden a legnagyobb rendben, az államhatár közelében semmilyen mozgást nem észleltem. Amikor Milán elfoglalta őrhelyét, néhány percig elgyönyörködött a tájban. Azután kezébe vette a távcsövet. Talán megszokásból, talán kötelességből, végigpásztázta a teret. Már éppen le akarta tenni, amikor úgy tűnt neki, hogy a bokros rész bal oldalán egy ember mozog.- Lemásztam az őrhelyről, és arrafelé vettem az utamat. Pár lépés után már tudtam, hogy szemem nem csalt. Egy ember éppen felállt és a közeli autóbuszállomás felé indult. Ugyancsak szaporázta a lépteit. Nem volt ebben semmi különös... Úgy tűnt azonban, hogy az illető külföldi, ezért gondoltam, megnézem közelebbről, megkérdezem, mit csinál itt, az államhatár szomszédságában. Az elhatározás csak erősödött bennem, amikor láttam, hogy az illető igyekezett megállítani az arra haladó autóbuszt. Közelébe értem, felszólítottam, igazolja magát. Először nem reagált, csupán azt erősítgette, hogy Bratislavában van dolga, sietnie kell. A határőrnek feltűnt idegeh kiejtése. Gyorsan, hadarva, nehezen érthetően beszélt. Látta, hogy valami nincs rendben. Az idegen szvetterén néhány szalmaszálat látott, táskájából élelmiszer kandikált ki. Újra felszólította, hogy igazolja magát, de az nem reagált. Ekkor elhatározta, hogy az esetet jelenti a határőrségnek. Amíg működésbe hozta készülékét, ébersége egy másodpercre csökkent. Ezt használta ki az ismeretlen. Futni kezdett. Már jó háromszáz méter volt az előnye, de Milán sem volt rest, utána eredt. A köztük lévő távolság egyre csökkent.- Amikor már csak ötven méterre voltam mögötte, rákiáltottam, úgy ahogy a szabályzat előírja: Állj! A felszólítást másodszor is megismételtem, aztán következett az utolsó figyelmeztetés is: Állj, vagy lövök! Az ismeretlen azonban tovább futott, mintha nem hallotta volna a felszólítást. Gyorsan kellett döntenem, mitévő legyek. Tudtam, ha kereket old, holnap rajtam nevet az egész század. Döntöttem: figyelmeztetésként a levegőbe lövök. A futó ember lába szinte földbe gyökerezett. Amikor megközelítettem, oktatni kezdett, hogy erre nincs jogom, 6 semmi rosszat nem követett el. Beszélhetett, már nem hittem neki. Sorozatra állítottam be a géppisztolyomat, aztán felszólításomra előttem lépkedett az őrs felé. Még egy utolsó kísérletet tett, igyekezett megállítani az arra haladó 116-os autóbuszt, de ekkorra már a helyszínre érkezett a készültségi járőr. Az őrsre kísérték a furcsa idegent. Milán pedig mintha mi sem történt volna, visszament az őrhelyére. Amikor véget ért a szolgálata, és az egység körletébe visszatért, nem értette, miért veregetik vállát katonatársai, miért szorítja keményen a kezét a parancsnok. Amikor lecsillapodott a hangzavar, megértette, miről van szó. Elfogta azt a jugoszláv állampolgárt, aki a szlovák fővárosban gyilkosságot és súlyos testi sértést követett el, s akit a rendőrség körözött.- Ekkor gondoltam végig a korábban lejátszódó eseményt. Hogy szóhoz jussak, bizony le kellett ülnöm. Egy gyilkos elfogása, feltartóztatása mindig veszélyt rejt magában. Szerencsére én simán megúsztam... Jött a dandár fényképésze, megörökíteni a nap hősét. Röpcédulán adják tudtára minden alegységnek, hogy helytállt. Aztán soron kívül úrvezetővé léptették elő, majd beírták a nevét a SZISZ Szlovákiai Központi Bizottságának emlékkönyvébe, sőt ajándékként egy órát is kapott. Természetesen a soron kívüli eltávozás sem maradt el. Milán mindvégig azt mondta, csak azt tette, amit tennie kellett.- Azóta is éppen úgy igyekszem helytállni, mint azelőtt. És ezt teszem mindaddig, amíg vissza nem térek a polgári életbe. Egy katona azok közül, akik az államhatáron naponta harci feladatot teljesítenek. Bármennyire szerénykedik is, állítja, hogy bárki közülük éppen úgy helytállt volna, mint ő, megérdemli az elismerést. NÉMETH JÁNOS 988. Vili.19.
