Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)

1988-08-12 / 32. szám

I

K

ét héttel ezelőtt rövidített szabadságra utaztak csak haza az európai biztonsági és együttműködési értekezlet bécsi utótalálkozóján részt vevő 35 ország diplomatái, s pár nap múlva vissza is térnek az osztrák fővárosba. Hiszen sürget az idő, már így is több mint egy éves a hosszabbítás, a sikeres befejezésre pedig még mindig várni kell. Sürget az idő, elsősorban azért, mert az utótalálkozó mielőbbi befejezésétől függ, hogy megkezdődhetnek-e még az idén a hagyományos fegyverek és fegyveres erők Atlanti-óceántól az Uraiig terjedő területen való csökentéséról folytatott tárgyalások. Ennek az európai fórumnak az előkészítéséről külön konzultációkat folytatnak az utótalálkozó keretében a 23-ak, vagyis a Varsói Szerződés és a NATO képviselői. Ók e fórum mandátumát dolgozzák ki, s az utóbbi hetekben sikerült az okmány fontos fejezeteiben dűlőre jutniuk. Ugyancsak két hete kezdődött meg a decemberi szovjet-amerikai rakétaszerződés teljesítésének a nagyközönség számára leglátványosabb, legkézzelfoghatóbb szakasza: a megsemmisítés. Ez a tény még inkább előtérbe állítja a hagyományos fegyverek problémakörét. A Nyugat álláspontja - leegyszerűsítve - a következő: a közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták felszámolása miatt a NATO-nak tökéletesítenie kell a harcászati (500 km alatti) eszközeit, mert különben túlzott hátrányba (veszélybe) kerül a Varsói Szerződés fölénye miatt a hagyományos eszközök tekintetében.

VISSZHANG VAN, VÁLASZ NINCS

Most nem megyünk bele a számháborúba, mert ahhoz, hogy érdemi tárgyalások kezdődhessenek - márpedig előbb vagy utóbb, de meg kell kezdődniük - szükség lesz a részletes és megbízható adatok cseréjére, olyanokra, amelyeket a felek kénytelenek lesznek elfogadni, mérvadónak tekinteni, s akkor talán a közvélemény is átfogó képet kaphat. A most hozzáférhető adatokkal (sokszor becslésjellegűek), ugyanis az a helyzet, hogy az egyik fél közzéteszi a másik pedig cáfolja.

Mindenesetre kiindulási alapként annyit szögezzünk le: nagy általánosságban e téren is egyensúly áll fenn a két tömb között. Természetesen aránytalanságok és aszimmetriák vannak, ezeket fel kell számolni. Ennek két útja van - mi a csökkentésre szavazunk. Egyértelműen ezt erősítette meg nem egész egy hónapja Mihail Gorbacsov a lengyel parlamentben mondott beszédében, majd pár nappal később a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének ülései is. Ennek a tanácskozásnak a három dokumentuma, a közlemény, a nyilatkozat az európai fegyveres erők és hagyományos fegyverzetek csökkentéséről szóló tárgyalásokról és a fegyverkezési hajszának a természeti környezetre kifejtett hatását taglaló okmány nem hagy kétséget afelől, hogy a Varsói Szerződés milyen megoldás mellett tört lándzsát.

Visszhangjuk természetesen volt - rengeteg. Ilyen is, olyan is. Csakhogy az kevés: válasz kellene. A szocialista országok ugyanis egy egységes koncepciót terjesztettek elő, ilyennel pedig a NATO egyelőre nem rendelkezik. S ezt nemcsak mi mondjuk, ezt több nyugat-európai országban is fájlalják.

De a hagyományos leszerelés felveti a harcászati atomeszközök kérdését, azt, hogy lehet-e, van-e értelme a hagyományos leszerelésnek akkor, ha a másik fél ragaszkodik a taktikai nukleáris fegyverekhez, a nukleáris elrettentés doktrínájához. Persze számolni kell azzal, hogy további logikai bakugrásokkal fogják bizonygatni a kettő összeegyeztethetőségét. S az érveik? Nos, mielőtt kitérnénk a Varsói Szerződés javaslataira, s a körülöttük dúló (nyugati) vitákra, ezeket az érveket megpróbáljuk szemléltetni annak a cikknek az alapján, amelyet Kari Kaiser írt a The World Tu- daybe. A cikk Nyugat-Európa szemszögéből elemzi a hagyományos fegyverek problémakörét, s azért érdemes vele foglalkozni, mert szinte a NATO-álláspont eszenciájának is tekinthető.

JSZÚ

15

.Vili. 12.

LOGIKAI DUGÓHÚZÓ

Kaiser abból indul ki, a NATO rugalmas válaszadási stratégiáján belül a nukleáris harcászati és a hagyományos fegyverek szervezett egészet alkotnak, amelyben minden összetevőnek világosan meghatározott helye van a többivel szemben. Kölcsönhatásban vannak: pl. a nukleáris összetevő jelentőségének csökkenése a rugalmas válaszadáskor növelné a hagyományos szektor jelentőségét. A szerző szerint, ha tető alá kerülne egy kelet-nyugati egyezmény, amelyben a felek lemondanak az atomfegyverek elsókénti bevetéséről, létrejönne a hadviselésnek egy, az atomfegyverektől mentes övezete. „Következésképpen, az esetleges hagyományos háborúval járó kockázatok viszonylag kiszámíthatóvá válnának, és nőne a háború valószínűsége. Minthogy változatlanul és talán egyedül a hagyományos háború az, ami a legnagyobb valószínűséggel kirobbanthatja az

Július eleje: Moszkvába érkezett a rakétaszerződés teljesítésének ellenőrzését végző első amerikai szakértői csoport

atomháborút, az atomfegyverek elsókénti bevetéséről való lemondás valójában - szándékával ellentétben - nem csökkentené, hanem növelné az atomháború valószínűségét. "Sa következtetés: a harmadik nulla, vagyis a harcászati atomeszközök teljes felszámolása veszélybe sodorná Európa stabilitását.

Jellemző a következő gondolatmenet is: „A NATO elméleti lehetőségét - hogy agresszió esetén a Varsói Szerződés hagyományos fölényére harcászati fegyverek bevetésével válaszoljon - a Varsói Szerződés egy esetleges konfliktusnak már az elején szertefoszlathatja, ha korszerűbb hagyományos eszközeivel sikerül megsemmisítenie a NATO harcászati atomerőit. “ S ismét a konklúzió: a NATO-nak kerülnie kell az olyan egyezményeket, amelyek „növelik a Varsói Szerződésnek azt a képességét, hogy aláássa, megakadályozza a harcászati nukleáris választ, vagy ami még fontofilozófiája védelmi jellegű, a Varsói Szerződésé „ bár védelmi szándékú, képességek ^ dolgában támadó jellegű. “

Egyet lehet érteni - s ezt a Varsói Szerződés is szorgalmazza - azzal a véleményével, hogy szükség van a stockholmi értekezletnél továbblépő bizalomerősítő intézkedésekre. Példaként említhetjük az NSZEP és a nyugatnémet SPD július 7-i felhívását a bizalom és biztonság középeurópai övezetének megteremtésére, amely a Jakes-terv és a Jaruzelski-terv egyes elemeit is tartalmazza, s amelyről Gorbacsov is elismerően szólt Varsóban. Ami a hagyományos leszerelési tárgyalásokat illeti Kaiser jóslata szerint „alighanem hosszú évekig elhúzódó folyamat lesz, a kérdések bonyolultsága miatt könnyebb lesz részleges megoldásokat elérni, felettébb valószínűtlen lesz viszont a nagyszabású megoldások kidolgozása." Mi sem gondoljuk, hogy könnyű lesz ez a folyamat.

sabb: meg kell próbálni csökkenteni a Varsói Szerződés fölényét a hagyományos erők terén. “

Hangsúlyozni kell, az utóbbi években, hónapokban több olyan elemzés látott napvilágot - lapunkban is amelyek az európai egyensúlyt bizonyították, s nemcsak a szocialista országok szakértőitől. Ez a cikk azonban abból az alapállásból indul ki - bizonyítás nélkül -, hogy a Varsói Szerződés fölénye többszörös, annyit azonban beismer: „A Varsói Szerződés minden valószínűség szerint megalapozatlannak vagy túlzottnak minősíti az efféle arányszámokat, s néhány esetben még nyugati tanulmányokra is hivatkozhatna érvei alátámasztására." Kaiser tehát egyszerűen le- söpri az asztalról azoknak a nyugati kollégáinak a tanulmányait is, akik másképp vélekednek, mint ő. Ezért juthatott el a következtetésig, hogy az aszimmetriák megszüntetése kizárólag a Szovjetuniótól kíván egyoldalú leszerelést, de már igazán furcsán jut el ilyen előfeltételek után a konklúzióig: ......még a hagyományos erők egyensú

lya sem szünteti meg a nukleáris elrettentés szükségességét“. S ezek után több mint furcsa, hogy amikor a doktrínák összevetéséről beszél, kijelenti: A NATO alapvető

Még két észrevételt szeretnénk fűzni az egészhez. Először: ez a cikk nem évekkel ezelőtt, hanem az idén jelent meg. A gondolatmenete alapján viszont akár 5 éve is írhatták volna. Az egyik jellemzője, hogy teljesen figyelmen kívül hagyja például azokat a fegyvernemeket, amelyeknél a NATO van jelentős fölényben. Másodszor: mintha nem is hallott volna az új szovjet külpolitikai filozófiáról, amelynek alapja, hogy a biztonság szavatolásában már nem a katonai eszközöket tartja elsődlegesnek, hanem a politikai módszereket. Ugyanis a régi, az egyet-egyért elv alapján még a kettős nullamegoldás sem születhetett volna meg.

A „BÉNA KACSÁRA11 VÁRVA

Egon Bahr, az SPD leszerelési szakértője a Varsói Szerződés legújabb javaslatairól a Szovjetszkaja Rosszijának nyilatkozva azt mondta, kész koncepcióról van szó, amely lehetővé teszi, hogy halogatás nélkül tárgyalóasztalhoz üljenek a felek. „Nincs mit fontolgatni, hiszen a valódi leszereléshez vezető lépésről van szó." Mondhatja bárki, hogy Bahrnak könnyű így nyilatkozni, hiszen az SPD most ellenzékben van. Bahr egyébként egy új NATO-csúcsot is sürgeEgy hónappal ezelőtt brit szakértők jártak a Szovjetunióban, Sihaniban a vegyi fegyverek megsemmisítését szolgáló berendezéseket tekintették meg

(ÖSTKfelvételek)

tett, mondván: a Nyugatnak mielőbb választ kell adnia a varsói javaslatokra. De ugyanígy egy egységes NATO-koncepció kidolgozását sürgette például a kormányon lévő CDU egyik vezető politikusa, Alfréd Dregger is (egyébként a CDU-CSU parlamenti csoportjának vezetője). A háttérben ugyanis az húzódik meg, hogy Washington mélyen hallgat. Ezért tették, teszik fel nyugat-európai fővárosokban a kérdést, hogy egyáltalán cselekvöképes-e még hátralevő néhány hónapjában a Reagan-kormányzat, amely egyesek szerint már csak egy fontos célt szeretne elérni: a hadászati eszközök ötven százalékos csökkentéséről a megállapodást. Ezért mondta Kohl kancellár - aki októberben Moszkvába készül -, hogy az átfogó nyugati koncepció kidolgozásával meg kell várni az új amerikai elnököt.

Genscher külügyminiszter a mielőbbi tárgyalások híve, szerinte ha a Nyugatnak nincs is ilyen koncepciója, számos fontos kérdésben van elképzelése, ezért nem kell kivárni. Érdekes módon ezt magáévá tette Manfred Wörner, a NATO főtitkára, aki nem is olyan régen, még az NSZK hadügyminisztereként, nem éppen Genscher realisztikusabb álláspontját támogatta. Az a Wörner, aki Gorbacsov július 11-i javaslatait még kapásból elutasította, de pár nap múlva a PTT-javaslatra már mérsékeltebben reagált: „A NATO-nak még ebben az évben konkrét tárgyalási javaslattal kell fordulni a Varsói Szerződéshez ... nem szabad várni a tárgyalási indítvánnyal addig, amíg részleteiben is kidolgozzák a NATO átfogó koncepcióját." Wörner szerint ez olyan igényes feladat, hogy leghamarább csak a jövő nyárra készülhetnek el vele. Bizonyára ő is bekalkulálta, hogy meg kell várni - ilyen fontos kérdésben illőnek tartják, - az új amerikai elnököt. A General-Anzeiger szerint pedig: „Azt azért Washington sem engedheti meg magának, hogy a már távozni készülő, a sajtóban »béna kacsaként" emlegetett elnök ne döntsön a bécsi találkozó végső szakaszában követendő amerikai irányvonal ügyében. “

A MÍTOSZOKAT LE KELL ROMBOLNI

Vlagyimir Bogacsov, a TASZSZ katona- politikai szemleírója nemrégiben azt állapította meg, hogy a brüsszeli NATO-központ többször megváltoztatta véleményét a lengyel fővárosban elhangzott javaslatokról, s végül csak abban állapodott meg: a Varsói Szerződés „csupán reagált" a Nyugat különféle gesztusaira. Bogacsov sajnálatosnak nevezte, hogy a belga fővárosból mindeddig nem érkezett válasz a katonai adatok cseréjére vonatkozó kezdeményezésre sem. Az adatcsere „eloszlatná a Varsói Szerződés döntő fölényéről keringő nyugati mítoszt“ - írja Bogacsov.

Sokszor elhangzott már, miért olyan fontos az Európában rendkívüli mértékben koncentrált potenciálok csökkentése. Most csak két szempontot ragadunk ki. 1. A korszerű hagyományos fegyverek ereje ma már vetekszik az atomfegyverekével. 2. Egy hagyományos eszközökkel vívott háború okozhat nukleáris katasztrófát, nem kell hozzá a rakéták indítógombjait megnyomni. Gondoljunk Csernobilra. Ugyan ki tudná szavatolni, hogy a szemben álló felek nem mérnek csapást az atomerőművekre? Hány Csernobil lehetne akkor?

Tömören jellemezve a Varsói Szerződés javaslatainak célját: a pontenciálokat olyan szintre kell csökkenteni, hogy azok a védelemhez legyenek elégségesek, a támadásra alkalmatlanná váljanak. Ez szakaszosan oldaható meg, az elsőben az aránytalanságokat és aszimmetriákat kellene felszámolni, és egy közös nagyságrendre jutni. A másodikban egynegyeddel (ötszáz-ötszáz ezerrel) csökkenteni a katonák számát, fegyverzetükkel együtt, s a harmadikban következne a szigorúan védelmi jelleg elnyerése. Persze most rendkívül egyszerűsítettünk, hiszen ez a folyamat számtalan kiegészítő, bizalomerősítő intézkedést, megállapodást is feltételez. Belejátszanak itt a geostratégiai tényezők, szó van a sokat emlegetett adatcserékről, a rendkívül szigorú ellenőrzési hálózat, a csökkentett fegy- verzetsúrűségű zónák kiépítéséről, nemzetközi ellenőrző bizottság felállításáról és így tovább. S természetesen a harcászati atomeszközök - beleértve a kettős rendeltetésű fegyvereket - felszámolására is ajánlatot tett a Varsói Szerződés, aláhúzva, hogy a tagállomok készek más lehetséges intézkedések megvitatására is.

Elismerik a Nyugaton is, hogy itt egy egységes koncepcióról van szó. Sok minden belefér, nyitott az ésszerű ötletek előtt. A mai világban ilyen ötleteket a régi koncepciókhoz és gondolkodásmódhoz ragaszkodva már nem. lehet kitalálni. Ez alapvető dolog. Az új ötleteket pedig megérteni sem lehet - hát még elfogadni! - a régi stratégiákhoz ragaszkodva. Ez pedig létkérdés. A Gorbacsov javallottá „európai Reykjavík" megrendezése, az „összeurópai ház“ felépítése - ez sem puszta ötlet, hanem egyetemes érdek, mélyen humánus cél. De az új házat csak a régi lakók építhetik fel. Ez realitás, amit látnunk kell.

MALINÁK ISTVÁN