Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-08-05 / 31. szám
JSZÚ 11 8. Vili. 5. A kerek évfordulókat övező ünnepi légkör csábít az emelkedettségre, mely a Salróra emlékezve, jól megfér a problémafelvetéssel, ahogy magát a Sarlót is a romantika és a lázas útkeresés szülte nézetütközés egyaránt jellemezte. A Sarló hagyománnyá válásának végig- pásztázása éles megvilágításba helyezi a mába nyúló út göröngyeit, melyekben a Sarló utóélete nem szűkölködik. Az utóélet kifejezése a Sarlósok szókészletéből röppent ki, találóan jellemezve azt a nemzedéktudatot, mely képes volt a Sarlóról folyó több éves vitát táplálni. A vita akkoriban, a harmincas évek második felében, a szó valódi értelmében parázsfúvást jelentett, hátha újból lángra lobban az együttes tenni- akarás. Ma az utóélet szóhasználat talán a Sarló-hagyomány őrzésének elevenségére vonatkoztatva, annak minősítéseként is felfogható. A szocialista átalakulás megindulását követően kibontakozó csehszlovákiai magyar kulturális élet hagyománygyökereinek megelevenedésére, mint ismeretes, erősen kihatott a folytonosság megszakadása. Az újrakezdés csapásainak keresése sok tekintetben öröklött, kényszerű tehertételt jelentett, s együtt járt a hagyományébresztés ösztönösségével. Az ebbeli igény tudatossága csak fokozatosan jelentkezett. Az Irodalmi Szemle első számában 1958-ban múlt és jelen kapcsolódásának érzékeléséről Turczel Lajos adott az irodalom keretein túlmutató, találóan pontos látleletet: „A szlovákiai magyar irodalom fiatal, mindösz- sze negyvenéves helyi hagyományai nem vesznek el a messzi múltban. Annál szomorúbb, hogy ezek a közeli tradíciók az olvasóközönségünk régibb korosztályai előtt már elhomályosulóban vannak, a fiatal olvasók, sőt írók számára pedig egyenesen ismeretlenek". A jelzett helyzetál lapot minden valószínűség szerint a Sarló emlékének továbbélését is érintette. Több mozzanat alapján feltételezhető, hogy a róla fennmaradt kép fel-felvillant a nemzetiségi köztudatban. Számtalan körülmény nehezítette azonban, hogy hagyománnyá avatódjék. Értékes, közvetett adalékot szolgáltat ehhez Balogh Edgárnak az 1958-ban tett csehszlovákiai látogatását megörökítő utiélménye, amely a kolozsvári Korunkban jelenf meg. A több mint húsz év utáni újratalálkozás a küzdelmes ifjúkor színhelyeivel és résztvevőivel minden apró rezdülésre fogékony meglátásokat eredményezett. Említést tett at író- szövetség klubjában szervezett beszélgetésről, hangsúlyozva: „ örvendetes volt számomra a jelenlevők váratlan érdeklődése a Sarló egykori kísérletei iránt, viszont félreérthetetlenül tisztáznunk kellett, hogy ennek az ifjúkorunkbeli magyar népi mozgalomnak az emléke soha semmilyen körülmények közt sem használható fel elkülönülésre a szocializmus nagy összefüggésrendszerével szemben. Szerintem a Sarló hagyományából éppen az a mozzanat haladó, hogy meddő nemzeti elszigetelődés helyett éltető nemzetköziséget vállalt Csehszlovákia Kommunista Pártja oldalán..." E zek az élményrögzító szavak figyelmeztető hangsúlyai közvetlen indítékokat sejtetnek. A csehszlovákiai magyar értelmiségi hallgatóság kérdéseiből valószínűleg kiérzódött a Sarló hagyományerejében szocialista nemzetiségi önértéktudatot tápláló forrás keresése - olyan helyzetben, amikor minden valószínűség szerint nem volt tiszta képe a Sarló által végigjárt fejlődésvonalról, eszmei összetevőinek megha- ladva-megörizve történő egymáshoz kapcsolódásáról. A kérdésfeszegetésbe alighanem belejátszott a népi írók fejlődéstörténetével, az 1956-os ellenforradalom idején játszott szerepükkel és azt követő helyzetükkel foglalkozó magyarországi párthatározat is, amely a Sarlót érintve kiemelte élgárdájának eljutását a marxizmus eszmei talajára. Ugyanakkor elbizonytalanodást okozhatott az a tény, hogy ez idő tájt tovább tartotta magát a DAV-csoportot a burzsoá nacionalizmus hamis vádjával illető, s gyakorlati következményekkel is járó torzulás, miközben épp a politikailag exponált közegben nem volt ismeretlen a DAV és a Sarló közötti korabeli együttműködés. így érthető, hogy Csanda Sándor, aki egyik írásában említést tesz arról, hogy Balogh Edgárnak 1961 -ben, második csehszlovákiai látogatása során, a Sarlóról készülő könyvéhez több mint 15 éven át összegyűjtött dokumentumanyagot kölcsönzött, ezeket ö maga nem tette közzé. Nyilván szembe találta magát a Sarló-hagyomány felelevenítésének akadályaival. * *A közelmúltban megrendezett rozsnyói (Roznava) Sarló-szemináriumon elhangzott beszéd rövidített változata. A további két előadás szövegét következő számainkban közöljük. Persze, az okok mélyebb gyökerűek, összetettebbek és szerteágazóbbak. Szorosan összefüggnek a történelmi elemzéssel szembeni szakmai előfeltételekkel is. A Sarló fejlődésében meglevő ellentmondások feloldása átfogó elemzést kívánt, korabeli meghatározók és retrospektív értékelések szerves összekapcsolódására épülve. Ennek alkalmazását a történettudományi kutatás akkori fejlettségi szintjéből adódó szemléleti korlátok is nehezítették. A Sarlóhoz kötődő hagyományápolás mind a történeti kutatás, mind pedig a történeti publicisztika területén vérszegény töredékességgel jelenkezett. Csanda Sándor 1955-ben a Fáklya hasábjain Sely- lyei Józsefnek a Horthy-terrort bemutató - Lelőtt paraszt a peredi sárban című - novellája elé írt rövid bevezetőben utalt a parasztíró Sarlóhoz fűződő kapcsolataira. Az alkalom egyébként aligha volt véletlenszerű. A Fábry Zoltán által később reflektor- fénybe helyezett sematizmus levetkőzésé- vel küszködő szocialista nemzetiségi irodalom pozitív hagyományainak feltárása Sely- lyei szociális feszültséggel terhes ösztönös paraszti vallomásaiban sajátos előképre lelt. Ez felkarolandó értéket jelentett és egyben védelmet adott a Sarlót érintő reflexiók közzétételéhez. A több mint ötezres példányszámban megjelentetett, 1958-as Népnaptárban Csanda már önálló, a Sarló fejlődésvonalát is vázoló írást szentelt e kérdésnek. A Sarlóra irányítható újabb optikát a cseb-szlovák és magyar kulturális kapcsolatok hangsúlyozása szolgáltatta Csanda ilyen címmel 1959-ben megjelentetett antológiájában. A Sarlóról adott rövid tömör jellemzéshez kapcsolódva kapott helyet a kötetben Balogh Edgárnak a radovi diáktáborban tartott 1930-as beszéde. A Sarló- fejlődéskép ekkori homályosságáról vall, hogy a beszéd, amely még az etikai szocializmus jegyében fogant, s a nemzetiségi kérdésben később a párt részéről bírálatban részesült és a Sarló által is a valóságtól elrugaszkodónak tekintett kelet-európai konföderációs koncepciónak adott hangot, kiegészítő jegyzetmagyarázat nélkül került be a kötetbe. A Sarlót bemutató első részletesebb hazai értékelés ugyancsak Csanda Sándor tollából jelent meg 1961-ben, az Irodalmi Szemle hasábjain az Úíról készült portré részeként. Az írás érdekessége, hogy közli a davistáknak az Út megjelenését köszöntő meleg hangú, azóta jól ismert és sokszor idézett üdvözletét akkor, amikor a DAV pozitív emlegetése még kockázatos megnyilatkozásnak számított. S ajátos jelenségnek tekinthető a Sarló-hagyomány hazai újjáéledésében, hogy miközben a szakirodalom és a közéleti publicisztika ilyen irányú lehetőségeit közvetlenül behatárolták a politikai korlátok és szubjektív elfogultságok, Fábry Zoltán a maga gazdagodó életművében szabad mozgásteret biztosított a Sarló-ha- gyománykör számára. Már 1956-ban a Fáklya hasábjain Fuőík alakját - az 1931 - es Sarló-kongresszuson elmondott beszédéhez kapcsolva - a híres fábryi kategória, az erkölcsi realizmus összefüggésrendszerébe helyezte. Fuőík magatartását és életútját valóság és erkölcsi harcvállalás maradéktalan egybeolvadásaként világítja meg és egyénisége töretlenségének bizonyságaként értelmezi a Sarló-kongresszuson aforisztikus erővel kinyilatkoztatott internacionalizmusát. A két évvel később írt, de csak az Irodalmi Szemle 1959-es évfolyamában, Szegényország ajándéka címmel közzétett Fábry-írás pedig - Balogh Edgár Egyenes beszéd című gyűjteményes kötetét méltatva - a Sarló és Balogh Edgár szellemi népszolgálatát kapcsolja be a vox humana, a szellem és erkölcs feszültséggel teli azonossá válásának áramkörébe. S épp az idő tájt, amikor vita kerekedik a fábryi vox humana mibenlétéről, nem nélkülözve annak polgári eszmei képződménnyé nyilvánítását sem, a talán ki nem mondott, de velejáró elmarasztalásokkal együtt. Valójában pedig Fábry szellem és erkölcs egységét ebben az'időben mind egyértelműbben tágítja egyetemességet felölelő szocialista kategóriává. Balogh Edgár széles földrajzi keretek között mozgó, néptestvériséget hirdető szerepével kapcsolatban szentencia- szerűen fogalmaz: „Az emberiség muszája itt a valóból, a mélységből, a népből, a dolgozók tömegéből fakadt: a humánum itt és így lett szocialista maxima és maximum!" F ábry Zoltánnak a Sarlót érintő ötvenes évekbeli esszéi pár excellence hagyományápoló szerepet játszottak. Olyan, hatását mindmáig éreztető helyzet alakult ki, hogy a Sarló szellemi arculatának feltárására és hagyománnyá válásának széles körű kisugárzására erősen rányomta bélyegét a fáziskéséssel is terhelt ambivalencia. A Sarló tradícióihoz kötődő gombaszögi rendezvények időközben népünnepéllyé terebélyesedtek anélkül, hogy a Sarló-hagyománykor a köztudatban elfoglalta volna az öt megillető, tudományosan tisztázott helyét és szerepét. A Sarlóval kapcsolatos ismeretgyarapodás széles köztudatba juttatásé-' ra, ennek a hatvanas évek elejét jellemző hézagosságára és esetlegességére vall két, önmagáért beszélő mozzanat. A Sarló egyik oszlopos tagjának, Kovács Endrének 1962-ben a Fejezetek a magyar szocialista irodalom történetéből című, a budapesti Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent gyűjteményes kötetében terjedelmes, irodalomközpontú, de a Sarló fejlődésrajzát is tartalmazó tanulmánya látott napvilágot. A hazai nemzetiségi sajtóban ez visszhang- talan maradt. Annak sincs nyoma, hogy a nemzetiségi sajtó reagált volna Villiam Plevzának 1965-ben kiadott, a DAV-ot rehabilitáló és tényleges helyét kijelölő könyvére, melyben levéltári adatokra támaszkodó értékes utalások találhatók a Sarló és a DAV együttműködésével kapcsolatban is. Erre csak évekkel később hívta fel a figyelmet a publicista FónodZoltánnak a szerzővel készített beszélgetése. Az Irodalmi Szemle 1964-ben részleteket közölt Balogh Edgár készülő könyvéből, melynek megjelenése Hét próba címmel, 1966-ban, új fejezetet nyitott a Sarló-feldolgozásokban és a hagyományápolásban egyaránt. A dokumentumokra támaszkodó, lenyűgözően őszinte, szuggesztív nemzedéki vallomás vonzerejét meghatványozta a műfaji sokszínűség. Emlékiratnak, művészi értékű önéletrajznak és a sodró erejű cselekmények regényszerű bonyolításának elemei elegyednek és nyújtanak izgalmakban gazdag szellemi élményt. A minden korábbinál gazdagabb és teljesebb forrásbázis felhasználása, az autopszia személyes emlékeken sokszor felülemelkedő távolságtartása tudományos alapműnek kijáró minősítésekre is ragadtatta a recenzenseket. A hazai fogadtatás Csanda Sándor és Turczel Lajos reagálásához kötődik. Csanda az Irodalmi Szemlében alighanem jogosan mutatott rá a könyvek egyéni koncepció indoklását szolgáló beállítottságára. Ugyanakkor a recenzióban az egykori Sarlósokhoz intézett utólagos tanácsadásként és nem értékelésként hat számos, a Sarló vitáit, konfliktusait bíráló észrevétel. A recenzió arról is tanúskodik, hogy az akkori hazai szakirodalomban meglehetősen ingatag alapokra épült a történeti meghatározottságnak és az objektív tendenciák tényleges alakulására gyakorolható befolyás megítéléséhez szükséges szemléletnek az érvényesítése. Turczel Lajos, az Új Szóban méltatva a könyvet, jó érzékkel tapintotta ki, hogy az „a csehszlovákiai magyarság két világháború közötti életéből egy olyan - hősiesen szép és rendkívül tanulságos - epizódot emel ki, amely a cselekményén és hősein keresztül erős és mély gyökerekkel kötődik az egykori fejlődés történelmi fővonulatá- hoz“. E kapcsolódás kimutatása egyet jelent a szocializmus és az ahhoz közelítő demokrácia kölcsönös viszonyának történetileg konkrét megvilágításával. Megkívánja a szükséges, lehetséges és ténylegesen lezajlott folyamatok objektív és szubjektív tényezőinek együttlátását. Visszatért tehát a harmincas évek második felében lezáratlanul maradt kérdés, most már tudományos köntösben. Az 1966-os év hazai hozadékkal is gyarapította a Sarló értékelését. A Madách Kiadó gondozásában megjelent Turczel Lajosnak Két kor mezsgyéjén című, évek hosszú sorának kutatómunkájára épülő, mélyenszántó monográfiája, mely a két világháború közötti csehszlovákiai magyar irodalom feltételrendszerét vizsgálva a Sarlót is elhelyezte a magyar nemzetiség szellemi térképének koordinátái között. Érzékeltette azt az űrt, amit a Sarló az ifjúsági és értelmiségi mozgalmak közegében maga után hagyott. A felbomlás okainak részletesebb, a még nem szocialista értelmiség megnyerését nehezítő tényezőknek a kommunista stratégiai-taktikai irányvétellel összekötött vizsgálatába azonban nem bocsátkozott. E kérdések tisztázatlansága és csupán jelzésszerű felvetése a hatvanas évek végén indulatos félreértéseket váltott ki a marxizmusig még el nem jutott, majd pedig a kommunista mozgalomban feloldódott sarlós munka egymáshoz viszonyított értékelésében. A hetvenes évek folyamán felerősödött a tudományos kutatás addig elért eredményeinek értelmezését és publicisztikai lecsapódását befolyásoló ideológiai feltételek szerepe. S ez kihatott a Sarló 50. évfordulójának a tiszteletére rendezett megemlékezésre is. Hazánkban megnövekedtek a közös forradalmi és haladó hagyományok integráló erejével szembeni követelmények, ugyanakkor fokozatosan tört utat a sokrétű közegben folyó eszmei-politikai nevelőmunka sajátosságainak gondosabb figyelembevételét szorgalmazó szemlélet. S ez érintette a közös, valamint a sajátos nemzeti-nemzetiségi közösségekhez kötődő hagyományok rangsorolását, társadalmi méretű közkinccsé tételük mechanizmusának optimális működtetését. Kiderült, hogy a Sarló-örökség, mint eredendően nemzetiségi fogantatású hagyomány, nem eléggé ismert a cseh és a szlovák köztudatban. S magától értetődő volt az elvárás, hogy a Sarló-hagyomány szélesebb csehszlovákiai összefüggésekbe ágyazódjék. Ekkor jelent meg Ez volt a Sarló címmel a Kossuth Könyvkiadó gondozásában és végül is a hazai Madáchcsal közös kiadásban az a tanulmány, visszaemlékezés és dokumentumkötet, mely a Sarló résztvevői által készült írások tükrében képet adott e mozgalomnak nemcsak a fejlődéstörténetéről, hanem szerepvállalásának több, korábban kevésbé ismert területéről. A könyv magyarországi összeállításán és fogadtatásán érződött a demokratikus hagyományok, a nem szocialista értelmiségi mozgalmak iránti fokozott figyelemnek és megbecsülésnek, ugyanakkor e mozgalmak szélesebb, az egész magyar nyelvterületet átfogó nyo- monkísérésének az igénye. A félreértésekkel is terhelt eltérő hangsúlyok a könyv körül vitára ingerlő légkört teremtettek. A tisztázást a Petőfi Irodalmi Múzeum által rendezett tanácskozás végezte el. A magyarországi előadók megvilágították a Sarlónak az egész magyar nyelvterületre kiterjedő hatását, Viliam Plevza akadémikus pedig kijelölte a Sarló helyét a csehszlovákiai baloldali, illetve forradalmi értelmiségi mozgalmak között. A vitazáró úgy méltatta az említett előadást, hogy az egyértelművé tette: a Sarló csehszlovákiai kötődésű, de közös internacionalista hagyomány. Az elmúlt tíz esztendő újabb tanulsága, hogy a Sarló-hagyomány gazdagítása nem azonos a már jól ismert fejlődéstörténetet újra ismétlő, alapkutatást nélkülöző írások elszaporodásával. Szükség van a Sarlót a hazai cseh és szlovák baloldali értelmiségi mozgalmak összehasonlító és szélesebb kelet-európai kitekintésű eszmetörténeti vizsgálódásokra. Csakis így kaphatnak határozott körvonalakat a nemzetiségi indíttatású sajátosságok, s így tisztázódhat a maga konkrétságában demokrácia és szocializmus viszonyának a Sarló pályáját, öntör- vényúségét erősen meghatározó specifikuma. Maga a komparatisztikai kutatás a biztosítéka a nézeteltérések elkerülésének is. N apjainkban az átalakítás kitágítja a Sarló örökségéből kibontható aktuális üzenet dimenzióit. A Sarló-hagyomány számos eleme új fényben csillanhat fel a gondolatébresztő publicisztika eszköztárát alkalmazva. A sajátosságok mind teljesebb érvényesülésére épülő internacionalista összefogás erősítése, az alulról jövő értelmiségi alkotó öntevékenység szorgalmazása, a valósággal szüntelenül szembesülő publicisztikai szerepvállalásának szükségessége közvetlen ösztönzésekre lelhet a kommunista mozgalomban lehorgonyzó Sarló örökségében, de felbomlásának tanulságaiban is. S a hagyományok újratöltődésének elengedhetetlen feltétele a Sarlót átfogóan, valamennyi vonatkozásában értékelő szintézis elkészítése. Elmondhatjuk, hogy ez lehet az igazi főhajtás az egykori sarlósok előtt, akiknek iszákjából - Balogh Edgár szavaival élve - még mindig futja a mához szóló, egyéni, emlékező múltidézésre is. Kiss József Ilii * tIHKTMM
