Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-08-05 / 31. szám
I I H add essen szó végül arról, amitől Üzbegisztán valóban egyedülálló és csodálatos: szépséges műemlékeiről. Feltárásuk, helyreállításuk, karbantartásuk munkaigényes és költséges, nagy hozzáértést, tervszerűséget és a régi mesterek tudása iránti tiszteletet követel. Üzbegisztán műemlékvédelme sajátos körülmények között jött létre századunk 20- as és 30-as éveiben. Természetesen már korábban, a mai köztársaság területén létező kánságokban és emírségekben is végeztek feltáró munkát, ásatásokat a jobbára orosz archeológusok, de a mai értelemben vett műemlékvédelemről a forradalom előtti időszakban nem beszélhetünk. A forradalom győzelme után is nehezen indult el ez a munka, egyrészt ideológiai, másrészt anyagi okokból. Ideológiai okokból azért, mert az elképesztő nyomorban, kettős elnyomásban élő emberek számára gyűlöletesek voltak az uralkodók palotái és az iszlám vallás fellega tanácsok kötelessége lett volna. Az egyesületek vezetői elsősorban arra törekedtek, hogy az építkezési vállalatok kedvében járjanak, szinte sohasem éltek jogaikkal, pedig akár meg is vétózhatták volna a műemlékek rovására folyó építkezéseket. Sokat változtatott ezen a helyzeten is az átalakítás, de elsősorban a glasznoszty. Sokak számára- meglepő módon éppen a társadalmi passzivitással vádolt fiatalok láttak nagyon vehemensen a műemlékek megmentéséhez, nem rettenve vissza olyan radikális módszerektől sem, mint a tüntetések, tiltakozások, vagy éppen a házfoglalások. A glasznoszty és a peresztrojka szellemében zajlott a már említett moszkvai tanácskozás is, többek között „legalizálták" a korábbi bürokratikus rendszerben számtalanszor bírált, de a gyakorlatban bevált műemlékvédelmi és -helyreállítási módszereket, amelyeket sikeresen alkalmaztak például Leningrádban, Tallinn- ban, Tbilisziben és másutt. Ennek lényege, Szamarkand legszebb tere, az óváros szíve: Regisztan. Három medresze határolja, az Ulugbeg (1417-1420), a Serdor (1619-1636) és a Tillja-Kari (1647-1660). Buhara óvárosa, amelyen a Kaljan mecset-minarettje uralkodik várai, a mecsetek és medreszék. Inkább a lerombolásukat, mint megmentésüket kívánták. Ugyanakkor a még nagyon erős muzulmán egyház minden eszközzel igyekezett megakadályozni, hogy „hitetlenek" akárcsak belépjenek a szent helyekre. Másrészt a fiatal szovjet állam szűkös anyagi eszközeiből nem nagyon futotta a költséges helyreállításokra. Napjainkban már nincs szó ideológiai nehézségekről, de a műemlékvédelem anyagi korlátái még mindig nagyon szőkék. KINEK A PÉNZÉN? Éppen üzbegisztáni tartózkodásom idején rendeztek Moszkvában országos tanácskozást a műemlékvédelem feladatairól és gondjairól. A Szovjetunió Minisztertanácsa kezdeményezte az értekezletet, amelyre meghívták a köztársaságok kulturális minisztereit, műemlékvédő hivatalainak vezetőit, a neves szakembereket, a tanácsok illetékes dolgozóit. Részt vett az értekezleten - melynek jelentős figyelmet szentelt a központi sajtó - Nyikolaj Rizskov miniszterelnök is, ami szintén jelzi: kiemelten fontos kérdésnek tekintik a Szovjetunióban a múlt értékeinek megőrzését. A moszkvai tanácskozás legfőbb célja az volt, hogy az egyes köztársaságok, kerületek, illetve városok bevált módszereit megismertessék a résztvevőkkel, együtt gondolkodjanak el azon, hogyan lehetne az adott anyagiakat hatékonyabban kihasználni, esetleg gyarapítani. Ugyanis az a helyzet, hogy míg az ország egyes területein példásan működik a műemlékvédelem, másutt szembetűnöek a lazaságok, a szervezetlenség, a munkálatok nem elég átgondoltak. Sokszor rövidlá- tóan csak a pillanatnyi gazdasági érdekeket tartják szem előtt, nem viszonyulnak kelló tisztelettel a múlt iránt. A pangás időszakában a társadalmi műemlékvédelmi egyesü- | lések is passzivitásra voltak kárhoztatva, _ szinte senkinek sem jutott eszébe, hogy I konzultálja velük az építési terveket, bár ez 5. ■■■■■■■■■■■! hogy egyesítik a tanácsok, műemlékvédelmi hivatalok, a kulturális tárca forrásait, bevonják a lakossági eszközöket is, s így lehetővé válik egész városmagvak megmentése, korszerűsítése. A régi házak újra lakhatóvá válnak, a máladozó palotákból a közösséget szolgáló létesítmények lesznek. Tarthatatlannak nevezték a szakértők azt a helyzetet is, hogy a nagy látogatottságnak örvendő műemlékektől elvonják a bevételeket, s központilag utalnak ki számukra bizonyos összegeket a helyreállításra, a kar- bantatásra.- Naponta százával jönnek ide a látogatók, a 40 kopejkás, valóban szerény beléptidíjból naponta így is szép kis összeg gyűlik össze - mondta Szamarkandban a Gur Emir munkatársa, aki végigvezetett a mauzóleumon. - Alig harminc éve, hogy helyreállították a kupola és a főkapu majolikaborítását, de már hullik az egész, nincs pénz a renoválásra, miközben mi tartjuk el azokat a hivatalnokokat, akik eldöntik, hogy erre nincs pénz... ÖNERŐBŐL Nemcsak a pénz kevés, hanem a szakember is. Az Üzbegisztánban oly kedvelt fafaragások elkészítéséhez nem hónapokra, hanem néha évekre van szükség. Például a mecsetek és paloták ajvánjainak - verandáinak faragott oszlopait már évekkel az építés kezdete előtt megrendelték, ugyanúgy a faragott ajtókat, az ablakok csipkefinomságú farácsait. A legnagyobb probléma mégis a majolikaborítás helyreállítása, amelyet a forró sivatagi szelek és a gyakori földrengések pusztítottak. Hogy mekkora gond ez, arra a legjobb példa éppen Gur Emir, vagyis az „emir sírja", ahol a nagy hadvezér, Timurvan eltemetve, valamint fiai és unokái, köztük kedvence, Ulugbeg, aki nem annyira államférfiként és hadvezértként, hanem tudósként, Avicenna támogatójaként szerzett magának hírnevet. I Gur Emir a XV. század elején épült, máig sértetlen és restaurálásra még nem szorult, belső kupolája aranyozott papírmaséból készült, az épületegyüttest kívül-belül majolika borítja. Naivan azt hittem, hogy ami fakul és már málik, az a régi majolika, ami élénk színekben pompázik, az a helyreállított. Kiderült, a fordítottja az igaz, az öt és fél évszázados eredeti hat még ma is újként. Később Buharában és Hivában nagyon élveztem, hogy „hozzáértésemmel" elkápráztattam kísérőimet. A restaurátorok számára viszont ez a helyzet valódi gyötrelem. Egyszerűen képtelenek olyan technológiát kidolgozni, amellyel legalább megközelítenék a régi mesterek műveit. Állítólag állat-, sót embervért is használtak a híres majolikához. Állítólag. De ki tudja? A régi mesterek nagy-nagy titokban tartották a „receptet", s ma a legkorszerűbb technikával végzett elemzés sem képes feltárni a titkot. Ugyanúgy súlyos gondokat okoz a levegő fokozódó szennyezettsége, de a talaj nedvességtartalmának növekedése ‘ is. A száraz homokra épült paloták megsüllyednek, magukba szívják a nedvességet, a falak valósággal levetik magukról a kerámiaborítást. A műemlékek védelmének alapja tehát mindazoknak a tényezőknek a kizárása, melyekről már bebizonyosodott, hogy fokozottan károsak. Ezt pedig a maguk hatáskörében a tanácsok viszonylag egyszerűen megoldhatják. Jó példa erre a gépkocsik kitiltása Buhara óvárosából, a szigorú technológia szerint megépített vízvezeték- és csatornahálózat, amely megakadályozza a víz szivárgását. Van persze „ellenpélda" is, ilyen többek között Hivában a XIX. században épült, de 3-4 századdal idősebb „társaihoz" képest már siralmas állapotban lévő medresze, amelyben - szakszervezeti üdülőt hoztak létre. Az ázó-penészedő falak bizonyítják a legjobban, hogy a sivatagi építészet nem viseli el a „civilizálást“. Szerencsére Hivá- nak olyan szúkek az utcái, hogy a gépkocsik egyszerűen el sem férnek rajtuk, így egy gonddal eleve kevesebb van. önerőből igyekeznek a tanácsok és a kulturális tárca megoldani az égető szak- emberhiányt is. Kedvező feltételeket biztosítanak a kézműves-szövetkezeteknek, de az önállóan dolgozó mestereknek is. Külön kedvezényekhez juttatják azokat, akik vállalkoznak az utánpótlás nevelésére. Természetesen meg kell még oldani olyan, csak látszatra egyszerű problémákat, mint a megfelelő bérezés, mivel a művészi munkát igénylő restaurálás terén nem lehet alkalmazni a mennyiségi teljesítmény szerinti fizetést. Mindezeknek a gondoknak a megoldása folyamatban van, valóban célratörő lépések történnek a mesés Kelet kincseinek, értékeinek megmentésére. Már csak azt kellene kideríteni, miből és hogyan is készült az a csodálatos majolika... GÖRFtíL ZSUZSA í m éIweíée GurEmlr (AFN-felvételek)
