Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)

1988-07-29 / 30. szám

„Rengeteget tanultam, de nem eleget" ÁLLÍTJA RÓBERT RUFFÍNI, AZ OLIMPIAI CSAPAT MAGASUGRÓJA • Az idénykezdet felemásra sikerült, az utóbbi versenyeken viszont 230 cm fölött állandósult teljesítményed, sőt, úgy tűnik, Zvara 236-os országos csúcsa sem lesz hosszú életű...- Június 7-én Ostravában terveztem az első rajtot, de másképp alakúit... Május 27- én már versenyeztem, teljes tréningből, azaz úgy, hogy speciális ugróedzéseket nem végeztem, a technikát csak akkor kezdtem csiszolni. Szerettem volna úgy felkészülni, hogy az első induláskor 228 körüli eredménnyel vagy még többel rukkol­jak ki, S utána tartsam ezt a szintet, s a ver­senysorozat első része után még maga­sabbra jussak. • De hiszen az utóbbi hetekben ez tör­tént. ..- Igen, csakhogy az átlagom jobb lehe­tett volna. Tekintettel arra, hogy a lerövidí­tett nekifutással is eredményes voltam, lé­nyegében a semmiből, magam sem tudom minek is köszönhetem. Igaz, az elején még a rohamom utolsó fázisába hibák csúsztak be, a P-T-S-en, Leningrádban, majd Schwechatban végre már belelendültem. Utána egy hét szünetet tartottam, ezalatt főleg lélektanilag igyekeztem megpihenni, mert bizony elfáradtam. A válogatott viadal után például reggel hétkor indultam a szál­lóból, s Eberstadtba érkezésem után egy óra húsz perccel már versenyeztem. • Azt mondtad, lassan belelendülsz. Egyáltalán mi volt az eltérés a múlt évi és az idei felkészülésedben?- Csak később akartam elkezdeni az ugrást, hogy a formám kibírja a két hónapot. Más nem igen volt, csak a technika terén, ott viszont rengeteget javultam, de még így is akad javítanivaló. • Ez a javulás összefügg azzal, hogy jó ideje nemcsak fiatal edződdel, llubos Mi- challal dolgozol, hanem Zvara mestere, Ja- roslav Kővár lát el tanácsokkal, akinek ta­pasztalt szeme állítólag a legapróbb techni­kai hibát is észreveszi?- Az országos bajnokságot megelőzően öt hetet töltöttem Prágában, persze, leszá­mítva a versenyeket. A Sparta-pályán edzek. S hogy mit mondott Kővár mester? Meg kellett változtatnom a rohamom befeje­ző részét, mert kicsit mindig ,,elment" a lá­bam, az utolsó két lépésben a kézmozdula­tommal is baj volt. Még mindig nem tudok igazán belerobbani az ugrásba, hogy tisz­tán lendüljek a magasba. Rengeteget tanul­tam, de még mindig nem eleget! • A szakemberek világszerte sokat fog­lalkoznak a megfelelő szomatotípus meg­határozásával. Eszerint a férfi magasugrás­ban a két méter körüli testmagasság az ideális. Ezt igazolja a legjobbak, Sjöberg, Thránhardt, Mögenburg, Povarnyicin, Av- gyejenko esete, csak Paklin és Zvara ala­csonyabb a maga 191, illetve 192 centimé­terével. Te még náluk is kisebb vagy. Nem túl nagy ez a hátrány?- Szerintem nem. Hátrány, de ezt vala­hol másutt be kell hoznom! • Ugorhat 185 cemtiméter magas ugró is 240-et vagy netán még többet?- Perszehogy! Szeretnék minél többet ugrani. • Pillanatnyi formád alapján hogyan ér­zed, mennyire vagy képes?- Soha nem becsülöm föl, mennyire tel­lene az erőmből. Ezelőtt sem tettem és ezután sem fogom. A felkészülés terv sze­rint zajlott, felgyorsultam, megerősödtem, jó az elrugaszkodásom. Csakhogy mindez ön­magában nem jelent törvényszerű teljesít­ményjavulást. • Úgy látom nem vagy a prognózisok híve...- Vagyok, nem vagyok? Szerintem fölös­leges! Az ember mond valamint, aztán más­képp történik, és már elkönyvelik a balsi­kert. • Centiméterekben, pontosabban egy bizonyos magasságban sohasem gondol­kodói?- Lépcsőzetes célokat tűzök ki, hogy fokozatosan jussak magasabbra. • Az olimpiai nevezési szintet már telje­sítetted a bajnokság előtt, így a Strahovon „Meg kellett változtatnom a roha­momat“ - nyilatkozta Róbert Ruf­(Nagy László felvételei) nem kellett izgulnod, felszabadultabban versenyezhettél, mégis ezúttal csak a 226 centiméterig jutottál. Netán a fáradtságnak tudható be?- Zsinórban öt versenyen ugrottam 230 fölött, ennek ellenére nemcsak a fáradtság az oka, hogy itt gyengébben szerepeltem. Nem szeretem a strahovi stadiont, jobban mondva, nem tudom megszokni, hogy az ugródomb előtt nagyon lejt a nekifutó. • Az olimpiáig még csaknem két hónap van hátra. Milyen addig a programod? A strahovi kivételével minden utóbbi versenyén 230 fölött ugrott ◄------------------------------------------­- O trokovicében edzek, itt a formacsi­szolás lesz a legfontosabb tennivaló, aztán hazamegyek egy rövid időre. • Losoncra (Lucenec)? Mikor jártál otthon?-Május 27-én, a szlovákiai bajnoksá­gon, előtte pedig kétszer az év elején. 9.... de térjünk vissza a progra­modhoz ...- Augusztus 12-én versenyzek a Buda­pest Nagydíjon, majd 21, 23 és 26-án külföldön állok rajthoz, s még a liga fordulón, a többit még meglátjuk. • Milyenek az elképzeléseid Szöullal kapcsolatban?- Huh, kemény dió! Ha csak lehet, sze­retnék továbbjutni a selejtezőből. Erre leg­alább 228-229 körül kell majd ugrani. Re­mélem sikerül. Nemrég Nizzában heten teljesítettük a 231 -et, s a mezőnyből még hiányoztak az amerikaiak, meg egy szovjet ugró is. Ennek .alapján úgy fest a kép, az olimpián nem lehet majd lazsálni! Egyéb­ként 230-at ugorhat még olyan valaki is, akivel nem számolunk, például az az olasz, aki télen csarnokban is túljutott ezen a ma­gasságon. • Róma után a sportág hazai szakveze­tése töredelmesen beismerte: a sikertelen szereplésben ludas volt az is, hogy ver­senyzőink rosszul melegítettek. Szerte a vi­lágon jó ideje az ún. stretching dívik a mele­gítés helyett, főként az órákig elhúzódó versenyszámokban. S ezek közé tartozik a magasugrás is. Te hogyan készülsz köz­vetlenül a viadal előtt?-Különbség, itthon vagy külföldön ver­seny zek-e. Nálunk ugyanis gyorsan lezajlik egy-egy verseny, ezért jól kell melegíteni. Kint viszont mindig hosszúra nyúlik, egy- egy ugrás között minimum egyórás a szü­net. Ráadásul, ha javítanom kell, akkor a következő magasságig még egy órát kell várnom. Ilyenkor csak könnyedén melegí­tek, stretchinggel, s fokozatosan igyekszem megtalálni a kellő ritmust. Mert ha túl korán lendül bele az embdr, általában rosszul sül el a dolog, jobb, ha kísérletről kísérletre javul a forma. Az NSZK-ban nemrégiben rendezett eseményen nyolcán indultunk s így is csaknem három órát tartott az egész. • Minden jel arra utal, tartósan kibéreltél egy helyet a legjobbak között, hiszen a leg­utóbbi eseményeken rendre ott voltál Sjö- bergék társaságában. Hogyan fogadtak, hisz te még újoncnak számítasz közöttük?- Ugyanúgy, mint bárhol másutt: előbb méregetnek, aztán az érdekli őket, mit tud az illető. Nekem szerencsém volt, mert a közös versenyeken elég nagyot ugrottam, így megjegyeztek. De az eltart egy ideig, amíg be is fogadnak maguk közé. Különben is Sjöberg, Thránhardt, Mögenburg és Wszola egy külön társaságot alkot, ők együtt járnak mindenüvé. • Stílusban kihez állsz a legközelebb?- Ezt nehéz meghatározni. Mindenkinek megvan a maga egyéni stílusa, annak elle­nére, hogy a flop mindig egyformának tűnik. Én alacsonyabb vagyok, ezért a gyorsaság­ra építek, a jó elrugaszkodásra. • Zvara is az utóbbiból élt, ki is készült a térde. Nem figyelmeztető ez számodra? Egyáltalán lehet-e valamit tenni, hogy meg­előzzük a végzetes következményekkel is járható sérülést?- Ezt szolgálja a már említett stretching, mindig úgy kezdem az idényt, hogy egy hónapig másfél órát naponta ennek szente­lek edzés előtt, s egy további órát a tréning után. A másik fontos dolog a helyes techni­ka. Mert sérülés akkor következik be, ha rosszul ugrik a versenyző. Veszélyes dolog ez, mert kezdetben akárhogy ugrik is az ember, a térd nem fáj, de egy idő után betelik a pohár. Igyekezni kell tehát a lehető legritkábban folyamodni a helytelen techni­kai kivitelhez. • Fedett pályán vagy szabadtéren érzed magad inkább otthon?- Csarnokban a magasugró-viadaloknak megvan a maguk varázsa, hisz közvetlen közeledben van a közönség, amely ezáltal kitűnő légkört teremt. Kint, az ürességtől ásító nagy stadionokban, mint itt a Straho­von is, nem kellemes versenyezni. Persze, a szabadbán is lehet jó hangulat, s akkor ott is jól érzi magát az ember. Matuzsálemek IdestoVa húsz év telik el a mexikói olim­pia óta, három ott született atlétikai világ­csúcs azonban még mindig életképes. Az egyik Róbert Beámon sokat emlegetett 890 cm-es ugrása a jövő századba, ame­lyet általában a legöregebb rekordnak tarta­nak a sportágban. Pedig nem az! Van egy másik, amelyet Beamonénál fél órával korábban jegyeztek fel: ez a 400 méteres síkfutás 43,86 mp-es világrekordja. Lássuk a krónikát: A mexikói olimpiai játé­kok távolugródöntóje 1968. október 18-án 15 óra 30 perckor kezdődött, s pontban fél órával előtte indították a 400-as finálét, amelyben a szinesbőrú Lee Evans ma is érvényes fantasztikus eredményét elérte (két nappal később a 4x400-on is aranyat nyert Matthews, Freeman és James társa­ságában, mellesleg ez a 2:56,16 szintén fennáll még ma isi). Az atlétikában tapasztalt hatalmas fejlő­dés közepette furcsának tűnik, hogy ezek az eredmények csaknem két évtizede kitar­tóan ellenállnak a támadásoknak, sőt, mi több, a matuzsálemek kitűnő egészségnek örvendenek. Hogy ezek a teljesítmények mennyire túlnőtték a kort, igazolja, hogy a 400-as Evans világcsúcsát hozó futásán kívül azóta 3-szor futottak 44 mp-en belül: 1968-ban James, 1988-ban Reynolds és Everett. Igaz, a 80-as években óriási robba­nás tapasztalható ebben a számban, míg 1981-ben hat versenyző tíz alkalommal ju­tott a 45 mp alá, tavaly már 17-en s 63 esetben! Közülük is a legjobb a 24 eszten­dős amerikai Butch Reynolds, akit ponten­cionális világrekordernek tartanak, közelí­tette meg ieginkább Evanset - 43,93 mp-e az örökranglistán is rögtön Evansé után következik. Az Egyesült Államok múlt héten Indianapolisban befejeződött olimpiai válo­gatójának előfutamaiban 12-en értek célba 45 mp-en belül, s itt tűnt föl az új csillag, a 19 éves Steve Lewis, aki 44,11-gyei ifjúsági világcsúcsot ért el. Mindez igazolni látszik a világbajnok Bért Cameron, az USA-ban tanuló jamaicai atléta tavalyi P-T-S-en tett kijelentését: „Evans teljesít­ménye ideális tengerszint feletti magasság­ban, minimális szélmozgásban született, de szerintem tengerszinten is lehet ilyen időt futni. A versenyszám jelenlegi színvonala mellett hamarosan..." A távolugrók könyörtelen támadást indí­tottak Beámon bevehetetlennek tűnő világ­csúcsa ellen. Úgy tűnik, a mai nemzedék leküzdötte a Beámon által okozott sokkot, s ez talán annak is köszönhető, hogy újab­ban egyre jobban testközelinek tűnik nem­csak a 890 cm, de a 9 méter is. Megint csak egy kis emlékeztető a fejlődésre: 1984-ben 8-an ugrották túl a 830 cm-t, méghozzá 21 - szer, tavaly 7-en de már 36-szor! A szovjet Róbert Emmijan május 22-én Cahkadzor- ban négy centire megközelítette a rekordot, a Beamon-utódnak kikiáltott szuperatléta, Cári Lewis pedig 875-re repült (83-ban 879-et is ugrott!) a másik amerikai, Myricks legjobbja 866 volt. A két utóbbi kitett magá­ért az olimpiai válogatón is, Lewis 876-tal nyert (sorozata: 834 - 859 széllel - 876 -0 - 868 - 0), a második helyezett Myricks csak 2 centivel maradt el mögötte (soroza­ta: 834 - 855 - 874 - 855 - 806 - 0). 1968. október 18-a emlékezetes dátum atlétikai berkekben. Vajon az marad-e az olimpiai játékok újabb felvonása, a szöuli után is? Vagy netán még a szeptember végét sem érik meg ezek a szakállas világ­csúcsok? Az oldalt irta: URBÁN KLÁRA *ÚJ szú VASÁRNAPI kiadás Index 48097 Kiadja Szlovákia Kommunista Parijának Központi Bizottsága. Főszerkesztő Kiss József, hetyettes főszerkesztő: Szarka István és Csetö János. Szerkesztőség: 815 81 Bratislava. Gorkého 10., telefon: 309, 331-252, 332-301 Főszerkesztő 532-20 Szerkesztósegi titkárság 550-18 Sportrovat 505-29. Gazdasági ügyek 506-39 Távíró 092308 Adminisztráció Pravda Kiadovallalat. 815 80 Bratislava. Volgogradska 8. Fenyszedessel készül a Pravda, az SZLKP Nyomdaipari Vállalatának 02-es uzemeben (815 80 Bratislava. Martanovióova 21). Hirdetési iroda maganszemelyeknek 815 80 Bratislava. Jiraskova 5 . telefon 335-090, 335-091 Hirdetési iroda kozuleteknek 815 80 Bratislava. Vajanskeho nabreiie 15.. II emelet, telefon 551-83. 544-51. Előfizetési díj havonta - a vasárnapi kiadassa! együtt - 14.70 korona A vasárnapi kiadas előfizetési dija negyedévenként 13.- korona. Terjeszti a Postai Hirlapszolgalat. előfizetéseket elfogad minden posta és kézbesítő. Külföldi megrendelések: PNS. Ústredná expedicia a dovoz tlaőe. 813 81 Bratislava. Gottwaldovo námestie 6 Ideális testalkata, adottságai alapján Cári Lewist tartják a szakemberek a legesélye­sebbnek Beámon világcsúcsának túlszár­nyalására (ŐSTK-felvétel)

Next

/
Thumbnails
Contents